Talán sohasem nyilt meg fővárosunkban képkiállítás, a mely annyira fölcsigázta volna érdeklődésünket, mint a Budapesti Orvos-Szövetség műtárlata, a mely szeptember elejétől fogva két hónapon át a Műcsarnokba vonzotta a közönséget. Szegény árvák és özvegyek felsegítésére rendezték s a nemes cél a legóvatosabb műbarátok gyűjteményéből is meg tudta szerezni a féltett kincseket, a melyek, szám szerint mintegy 870 darab, elfoglalták a Műcsarnok összes kiállítási helységeit. A szövetség végrehajtó bizottságának, de legfőképen dr. id. Elischer Gyulának érdeme hogy most egyszeribe megösmerkedtünk a főváros képgyűjtőivel. Általában csak néhány gyűjtő képtára volt eddig ismeretes, a többi elrejtőzött a nyilvánosság elől, nem nagyon mutogatta kincseit, nem beszéltetett róluk. S most íme a kiállítás katalógusa arra tanít minket, hogy szép fővárosunkban legalább százharminc olyan műbarát él, a ki rendszeresen gyűjti a műtárgyakat. Természetesen változó szerencsével, mert különösen a régi festmények összeszerzése néha valóságos lutrijáték, az embert a véletlen keze vezeti nyomra, olykor piszkos lim-lomból sikerül egy gyöngyöt kihalászni, olykor meg a legszebb álarc mögött ravasz utánzat, hamisítvány rejtőzik. S mert a képgyűjtés meglehetősen új keletű szenvedély hazánkban, bizony fiatal még a legtöbb magán-galéria és olyik kép még nem állottá ki a tudományos meghatározás tűzpróbáját. A mi nem nagy baj. A kép első sorban becses művészi alkotás legyen, bármily nevet említenek is a láttára. Szépsége, művészeti tartalma csöppet sem változik, ha az ezerszemű szaktudomány más apát ad neki, mint a kit a gyűjtő hitt vagy sejtett. S nem baj, ha a fiatal galériák egy része még nem érezte a húsában ezt a boncoló kést. Szép, érdekes, nagybecsű kiállítás ez pontos determinációk nélkül is.

Hálával tartozunk dr. Elischernek, hogy e műveket sorra láthatjuk s közelebbről is megismerkedhetünk a nagy, de eddig rejtett anyaggal. A kiállítás bezárultával e sok alkotás ismét visszavándorol otthonába s mi csak szép emlékeit élvezhetjük. Sietünk egy-két jegyzetet e lapokra rögzíteni s a kiállítás néhány jellemző művét sokszorosításban bemutatni. A tárlatot minden erőszak nélkül két részre oszthatjuk: a hazaira és a külföldire. Először is a magyar festők műveivel foglalkozunk.

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
KUPECZKY JÁNOS ÖNARCKÉPE

Kilencven régibb és újabbkori magyar festő szerepel a tárlaton. Legnagyobb részük ma is élő és szereplő művész, sőt bőven van itt képviselve az ifjú nemzedék is. Működésük még nincs lezárva, többnyire delelőjén állanak életüknek, fejlődésük fokozatait figyelemmel kisérhetjük a Műcsarnok kiállításain. De vannak itt egészen régi magyar mesterek is. A sort Kupeczky János nyitja meg, e XVII. századbeli bazini születésű művész, a kit a németek szeretnek a magukénak vallani. Nézetünk szerint minden jog ellenére. Működésének színhelye, igaz, hosszú időn át Németország volt, de elvégre nem a tartózkodási hely a döntő. Speciális magyar iskolánk, igaz, nem volt azokban az időkben. De hisz nem volt akkor sem, a midőn Piloty iskolájából hazaszállingóztak a fiatal magyar festők. Ki sorolná mégis Székely Bertalant és Benczúr Gyulát a német festők közé ? Kupeczky magyar ember volt, vérmérséke is, a mennyire műveiről leolvasható, magán viseli származása bélyegét. Nézzük végig magafestette arcképeit, a melyekből három is van ezen a tárlaton, egy a báró Harkányi, egy a gróf Andrássy Géza és egy a Péteri testvérek gyűjteményéből. Minő bátor és széles az előadása, a kezeírása ! Minden tekintetben szabadabb művész és erősebb egyéniség, mint korának német hírességei: Denner és Graff. Ez az ember nem játéknak nézte a festést, nem alkalmazkodott a kor sima, kinyalt előadásához, nem volt szőrszálhasogató. .Semmi lelki motívum sem kapcsolja a korabeli németekhez. Komoly emberábrázoló volt, úri hajlamú, a lényegest kereső és mesterségét tisztelő művész. Mind e jellemvonásokat kiválóan árulják el magafestette arcképei.

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
KUPECZKY JÁNOS ÖNARCKÉPE

Kupeczky halála után hetven-nyolcvan év telt el, míg ismét jelentékeny magyar mesterre akadunk. E hosszú idő jóformán üres; kiváló tehetségnek semmi nyoma. Galériáink sem mutatnak fel ebből a korból semmit. Annál gazdagabb a szüret idősb Markó Károly és követőinek idejében, tehát a XIX-ik század első felében. Kezdődik és virágzik az idealizált tájkép, aranyos tónusával, meleg barnáival, pontos részletrajzával, apró staffage-alakjaival. Ez a tájkép-előadás majdnem száz esztendőn át talál mívelőre, eredete hazánkban idősb Markó Károlynál keresendő s az iskola névsorában találjuk Molnár Józsefet, Ligeti Antalt, Telepy Károlyt, Brodszky Sándort, Kelety Gusztávot és a Markó fiúkat. Az öreg Markó a Péteri testvérek és Kohner Adolf gyűjteményében van legjellemzetesebben képviselve. Ez az iskola szívós életű, a magyar közönség hosszú időn át kegyeibe fogadta, alkotásai nagyon sok helyen láthatók országszerte. Markó művészete nem hajtott ki a honi talajból, viszonyainknál fogva ez nem is lett volna lehetséges. Olaszország a Mekka, a hova az iskola tagjai legszívesebben zarándokolnak. A tájkép nem is magyarosodik meg Mészöly előtt.

A század közepén azután mindenekfelett a történelmi nagy jelenetek izgatlak festőinket. Bécsben is így volt, Németországban is, de nálunk fokozta e tárgy jelentőségét az imént lezajlott szabadságharc históriai levegője. A fiatal festők jó része maga is résztvett, a szabadságharcban, látta a nagy nemzeti katasztrófát, érezte az elnyomatás keserveit. A jövő semmi reménynyel sem biztatott: a múltból vették a lélekemelő, ragyogó képeket, olyan időkből, a midőn meg nagy és erős volt a magyar. Egész műtörténetünkben jóformán ez a kor az egyetlen, a midőn nemzeti irodalmunk közvetlenül és döntőn hatott festészetünkre, a művészek vásznon adják elő ugyanazt, a miről az irók és költők írnak. A tárgv a fontos, a közönség még kevés ügyet vet arra, hogy e képek előadásában voltaképen sok a német és bécsi akcentus. Egymás után támadnak a nagyméretű históriai képek. Magángyűjteményeinkben ezek természetesen nem igen kaphattak helyet, muzeális darabok, a melyek méreteiknél fogva nem férnek el egv kisebb szabású magángyűjteménvben. De képviselőikre ráakadunk ebben a kiállításban, llyen Than Mór, a termékeny história-festő ; Királyfi Ármin és az orvostanári kar egy-egy arcképet bir tőle. Orlai Petries Soma is históriafestő volt, nem nagyjelentőségű, de az elnyomatás korában tüntetőleg ünnepelte a közönség őt, Petőfi bizalmas barátját. Egyik képe, a "Petőfi Debrecenben" című, aKohner-gyűjteményben van. Kovács Mihály, a ki egykor szentimentális olasz nőket festett, most Árpádról és Mohácsról fest képet s jellemző, hogy a Kohner-gyűjteményben is korszerű tárgygyal, a "Garibaldistával" van képviselve. Majdnem minden festő, a Markó-iskolát kivéve, át-átcsap a történelemre. De ugyanez a kor megszüli a magyar genret is. Petőfi már szentesítette volt a népdal formáit a literaturában, hamar megmagyarosodik a divat s hirtelenül felébred az érdeklődés az istenadta nép iránt is. Barabás már Petőfi korában genret rajzol, mások révén egész etnográfiai festészet támad, ugyanezek mívelik vidéki vándorlásaik közben az arcképet is. Barabás és Vastagh György a század derekán és vége felé a legnépszerűbb arckép-lestők. Mindkét művész jellemzőn van itt képviselve, emez a belvárosi polgári kör, amaz az orvostanári kar gyűjteményében.

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
GARIBALDISTA
KOVÁCS MIHÁLY OLAJFESTMÉNYE

Most kezd csak igazán lábára állni festészetünk. Azok a fiatal emberek, a kik az ötvenes, hatvanas években külföldi tanulmányutakra indultak, - leginkább Münchenbe, -kevésbbé irodalmi tárgyú, mint inkább festészeti érdekű problémákkal foglalkoznak. München sokáig erősen hat festészetünkre. A Piloty-iskolában tanulgat Székely Bertalan, Benczúr Gyula, Liezen-Mayer Sándor, az utóbbihoz csatlakozik Munkácsy is. München hatását megérezzük a nyolcvanas, kilencvenes évekig.

Szerencsénkre nagyon erős tehetségek találkoztak a fiatal gárdában, a kik többé-kevésbbé függetlenítették magukat attól, a mit a Piloty-iskolában láttak. Természetes, hogy a kor szelleme, az erős históriai érzés vezeti eleinte az ő ecsetjüket is. Székely jóformán kizárólag történeti képeket festeti. Benczúr is foglalkozott ezzel a tárgygyal, Wagner is. A korszellem fordulása után legtöbbjüknek tárgya is megváltozott. Benczúr művei ezen a kiállí-láson nagy falat foglalnak el. Rendkívül jellemző rokokó-képe: Dubarry és a roi soleil itt van dr. Kern Tivadarné gyűjteményéből. Gróf Andrássy Gyula, Falk Miksa, Ormódy Vilmos darabjai az arcképfestőt revelálják benne. Szingazdag ámor-képei sem hiányoznak, példa rá a gróf Károlyi Gyuláné tulajdonában levő "Pajkos szőke Ámor".

A Piloty-kör egyik tagjából, Liezen-Mayer Sándorból korának egyik első illusztrátora lett. Hires Harang-ciklusából mutatványt kapunk a Lippich- és Kohner-gyűjteményből. Székely Bertalan viszont merőn más utakra tért. E nagy művész talán a legfüggetlenebb maradt az iskolatársai közt. Erős és komoly a munkája, nagy formális megoldások jellemzik műveit. Itt persze csak kisebb méretű munkákat látunk tőle. De egész stílusát megmagyarázza a Brüll Gusztávné tulajdonában levő "Anyai szeretet" és a Péteri-gyűjteményből való arckép. A lapidáris festésnek ő az első kezdője nálunk.

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
ANYAI SZERETET
SZÉKELY BERTALAN OLAJFESTMÉNYE

A népélet a Piloty-körben nem talált akkor kedvelőre. Kissé messze estek ezek a művészek a magyar falutól, a magyar földtől. Otthon azonban megpróbálkozott ezzel a tárgygyal két művész: Lotz Károly és a nála tiz évvel fiatalabb Munkácsy Mihály.

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
ZIVATAR A PUSZTÁN
LOTZ KÁROLY OLAJFESTMÉNYE

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
MÉNES
LOTZ KAROLY OLAJFESTMÉNYE

Lotzot ma a nagy falfestmények mesterének ösmerik nálunk. A közönség szinte el is feledte már, hogy ez a művész a magyar puszta életének hires és kedvelt ábrázolója volt és csak lassan tért át a nagy dekoratív képekre, a melyek most legnevezetesebb középületeinket díszítik. Fejlődését elárulja képeinek itt kiállított gazdag sora. Az egyik zivatart mutat a pusztán (Brüll-gyűjtemény), a másik ménest (Királyfi-gyűjtemény), aratókat (Bókay-gyűjtemény), pásztort és taligást (Tömöry Károly gyűjteménye). E képeket magyar ízűek-nek vallotta a közönség azokban az időkben, a midőn először kerültek' nyilvánosságra. Széles előadásuk, a nagygomolyú felhő, a szélesfoltú fa, a kevéssé részletezett előtér, a hideg és meleg színek akkor divatozó egyensúlyozása, de főkép az egyszerűség jellemzi e munkákat. A freskófestő stílusára vallanak viszont a "Vénus és Ámor" s az "Ámor és Psziché" című nagy képei, amaz Hoffman Alfréd, ez Korányi Frigyes gyűjteményéből. E képek szinte vászonra áthelyezett freskóknak hatnak. És körülbelül ilyen a stílusuk e női arcképeknek is (Szalay-és Kiss-gyűjtemény).

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
ÁMOR ÉS PSZICHE
LOTZ KÁROLY OLAJFESTMÉNYE

Külön falat kapott Munkácsy Mihály képeinek sorozata. Ez is biográfia-számba mehet. Vannak itt egészen kezdetleges festmények a hatvanas évekből, a midőn pár forintért készített egy-egy arcképet. Özv. Styukovszky Ká-rolyné gyűjteményében van néhány ilyen kép, nagyon érdekes a tapogatózó, félénk, még teljesen kialakulatlan kézírást figyelemmel kisérni. Igénytelen művek, de érdekes ereklyék. Még ingadozó és kezdetleges egy pár genre-kép is, de itt van már a "Zálogházban" című, erős, határozott írású mű (Garai-gyűjtemény) és itt van művészete delelő idejéből a "Milton" vázlata (báró Harkányi Frigyes tulajdona) és a nagy Pilátus-képhez tanulmányként festett Krisztus-fej (Beöthy-gyűjtemény). Néhány tájképvázlat következik, több arckép, míg végre a végzetes betegség nyomait már ott látjuk a "Sztrájk" című képhez készített vázlatán (Mezey Gyula tulajdona). Munkácsy művészetéről az itt látható művekből nem lehet teljesen tiszta képet alkotni, de elvégre nem is feladata ez ennek a sorozatnak. A magángyűjtőknek nincs módjukban a nagy képtárakkal versenyezni, legalább nálunk nem. Látjuk az itt kiállított darabokból, hogy a gyűjtők súlyt helyeznek rá s ha egyebet nem szerezhetnek meg művei közül, megelégszenek egy-egy érdekes vázlattal vagy rajzzal.

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
ZÁLOGHÁZBAN
MUNKÁCSY MIHÁLY OLAJFESTMÉNYE

Munkácsyval körülbelül egykorú Szinyei-Merse Pál és Mészöly Géza. Mind a hármukat jellemzi, hogy München és a Piloty-iskola iránya hidegen hagyta őket. Szinyei-Merse is, Mészöly is új alapokra fektették nálunk a tájképet, amaz jóformán első festőnk, a ki egészen színben érez és tökéletesen szakít a hagyományos komponálási formákkal. Föllépése nálunk hatás nélkül maradt: kortársai nem értették meg. A század legvégéig kellett várnia, míg hirtelenül felismerték értékét. Két képe van itt, az egyik a Kohner-, a másik a Baronyi-gyűjteményből.

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
BALATONI TÁJ TEHENEKKEL ÉS BIRKÁKKAL
MÉSZÖLY GÉZA OLAJFESTMÉNYE

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
TANYA
MÉSZÖLY GÉZA OLAJFESTMÉNYE

Mészölynek kétségtelenül nagyobb volt a sikere, de művészetünk alakulására ő sem folyt be elhatározón. Az új elem, a mit tájképeibe vitt, egyszerűen nem volt eltanulható. A Markó-iskola hosszú uralkodása után ő az, a ki a festészet számára felfedezi a speciális magyar levegőt, földet, füzest, a Balatont, a Tisza mentét. Megvolt benne a tanár nélkül tanuló festő nagy előnye : a közvetlen látás és az elfogulatlanság. Későbbi akadémiai tanulmányai alig súroltak le erről valamit is. E kiállításon egész gazdagságában nyilatkozik meg nagy tehetsége, gazdag és magyar lelke. Mintegy nyolcvan képe van itt: a legnagyobb sorozat, a melyet a tárlat egyazon művésztől felmutat. A legtöbb számot a Királyfi-gyűjtemény és a Kohner-gyűjtemény mutatja fel. Az értékes sorozat megérdemli a beható külön tanulmányt.

AZ ORVOS-SZÖVETSÉG KIÁLLÍTÁSA
A BÍRÓ ELŐTT
BIHARI SÁNDOR OLAJFESTMÉNYE

Végre utalnunk kell művészettörténetünknek még egy nevezetes mozzanatára: a magyar genrekép teljes kialakulására. Ezen a ponton lép fel Bihari Sándor a "Biró előtt" című képével, a mely a király magángyűjteményéből való. Kész munka, a maga nemében tökéletes. Kiforrt stílus jegyét viseli magán. Lezár egy időszakot, a melyen túl a párisi hatás kezdi erejét éreztetni a magyar festészeten. S ez a frissen hozott új hatás megakasztja annak a stílusnak fejlesztését, a melyet a "Biró előtt" jelez és ígér. Itt most ismét megakad a teljes magyarosságra való törekvés egy időre.

A tárlat sok újabb magyar képet is mutat, el egész a legifjabb generációig. Ezeket ma még nem gyűjthetjük ilyen műtörténeti szempontok alá. Elég utalnunk arra, hogy a magánképtárak tulajdonosai ügyet vetnek a ma buzgó festővilágra is.

Ezt örömmel konstatáljuk, jól tudván azt, hogy mecénások nélkül nincs művészet.

Hogy minő érdekes darabok vándoroltak magángyűjteményeinkbe külföldi mesterek műtermeiből, arról legközelebb tájékoztatjuk az olvasót.