Egy festőnőről, Művészet, 1902

Első évfolyam, 1902 | Hatodik szám | p. 369-373. | Facsimile

EGY FESTŐNŐRŐL

"Un artiste sincere" (Figaro Salon 1891)

Talán e három szó, melylyel a Figaro Salon Büttner Helénnek a Champs de Mars l891-iki tárlatán kiállított "magyar ökrei"-ről, megemlékezett, legtalálóbban jellemzi egyéniségét.

Minden ecsetvonása, minden rajzvonala, az őszinte komolyság eredménye. Ha valamely tárgyánál csábítja a szinek mámora, a világitás költészete, nem mer hozzá nyúlni addig, míg biztos rajzzal, igaz meggyőződéssel a skelétumot alá nem szerkesztette. Érzi a vonalakat, s meg is akarja érteni, erről tanúskodik ezer és ezer tanulmánya, melyeket állatkertekben, vásártereken, vágóhidakon, máramarosi pásztorok között, vagy cigánytanyákon készít. Mert bár tájképekkel és emberi alakokkal is foglalkozik, az ő birodalma az állatok világa, a mi ismét természetes kifolyása művészi temperamentumának.

BARNA MEDVE<BR>BÜTTNER HELÉN PASZTELLRAJZA

BARNA MEDVE
BÜTTNER HELÉN PASZTELLRAJZA

Az állatoknál a mozdulatok és vonalak szépségét nem korlátozza a póz s konvenció. Nem födi takaróruha, melynek előzékeny ráncai még egy kisebb rajzhibát is elsimíthatnának. Itt a művész és a modell szemben áll egymással, teljes őszinteségben, kérlelhet-len nyíltságban.

Még egy más tulajdonsága: a törhetetlen erély és kitartás is, e téren érvényesülhet legjobban. A ki megfigyelte, hogyan kell az állat-festőnek egy folyton körben járó oroszlán örökké változó izomzatán a keresett vonalat ellesni, vagy egy villámgyorsan ide-oda mozgó foxterrier kifejezését megkapni, az tisztában lesz vele, mit jelent egy állatfestő tanulmányútja. E törhetlen erély és kitartás egyengette Büttner Helén útját is. Nem tartotta vissza sem gyönge egészsége, sem anyagi viszonyainak nehézségei.

Fülébe csengtek a magyar nóták, a melyeket atyjától hallott. Tudta, hogy elődei Magyarországból kerültek Berlinbe. Vágyódott Magyarország után, a pusztára, a fehér ökrök, a száguldó csikók közé, s mikor szülei örökre elhagyták Berlint, s jobb viszonyok reményében Amerikába indultak, ő is útra készült, álmai hazája, Magyarország felé.

Nagy volt a csodálkozás a berlini kultuszminisztérium hivatalnokai között, mikor ez a kis, jelentéktelen, ágról szakadt művész-gyermek megköszönte nekik a nemrég elnyert ösztöndíjat, s kijelentette, hogy itt hagy mindent, jóakarókat, pártfogókat s megy a nagy világba, mert itt a korlátok között tönkre megy művészi egyénisége. Mestere, Meyerheim Pál is csak rázta fejét, s nem éppen biztató tanácsokat adott a fiatal művésznőnek. Meyerheim ismerte az életet, Büttner Helén még akkor nem, de bárhogy is ismeri, csak úgy ment volna a maga útján, mint mindig, azelőtt is, azután is.

Rajztanárnői diplomájával s 800 márkával zsebében, neki indult a világnak. A diplomának nem vette hasznát, a 300 márka mielőbb elfogyott. Elment akkor egy budai varga tanácsára Tápió-Szent-Mártonba, hol, mint ez mondta, most a világ leghíresebb lova, a "Kincsem" látható.

A "Kincsem" birtokosa eleinte hallani sem akart róla, hogy a kóbor művész kedvencét lefesse, de aztán mégis megengedte. Ez volt Büttner Helén első itthon festett ló-képmása.

Lassan jöttek a megrendelések, s kezdett az élet kissé derülni.

Egy ily megrendelés folytán került báró Podmaniczky Géza kis-kartali kastélyába, a hol két vadászképet festett. A báró és neje, született Degenfeld grófnő, lettek ez időtől fogva Büttner Helén pártfogói. Ők tettek lehetővé, hogy, birtokukon szép ökör-képét megfesse, a melyet aztán a Champs de Marsban el is fogadtak, s mely azóta megtette útját Berlin, München, Budapest tárlatain.

Ez idő óta ritka év, hogy a Societé natio-nale des beaux arts tárlata ne látna tőle háromnégy képet. Csak tavaly ismét három képe szerepelt ott. Pálvatársai szívélyesen gratuláltak neki ez eredményhez, mert mint mondták: "le jury est trés méchant" s évről-évre több képet utasítanak vissza.

Számtalanszor megfigyeltem, minő elismeréssel vannak iránta az ottani művésztársak, különösen az állatkertben dolgozó szobrászok tekintik jó pajtásuknak s igaz kollegájuknak, hiszen ő is nagy előszeretettel s nagy tehetséggel mintáz. Az elismerést azonban mindig szinte félve, mintegy meg nem érdemlett valamit, utasítja vissza.

Csak egyszer láttam elismerésnek örülni : midőn Frémiet, a nagy "animalier" az utcán megszólította, s megemlékezett évek előtt az ő kurzusában csinált anatómiai rajzairól. Azt mondta, hogy sem az előtt, sem azután iskolájában hasonló rajzokat nem csináltak. "Vous comprenez la béte", ez igaz is, érti az állatot, mert szereti rajongással, gyöngédséggel, odaadással.

Ebből érthető, hogy valódi hazája, igazi otthona csakis Magyarország, a lóháton meghódított Magyarország, a legjobb lovasok hazája lehet.

Lóháton, a falkát kisérve, végezte tanulmányait a gróf Forgách László és báró Wesselényi Béla falkanagyok birtokában lévő vadászképekhez. Különben is, úgymond, lóhátról gyorsabban és élénkebben látni a természet szépségeit. Csakugyan, az efféle tanulmány-lovaglás sokat segítette őt a festésben. Hányszor kilovagol a delelő gulyához, oda köti távol az akácfa tövéhez vagy a kutágashoz, s festi és rajzolja alkonyaiig a széles szarvú hófehér teheneket, a finom, kisfejű, hatalmas magyar bikákat, vagy a hosszú sorban szántó gyönyörű címeres ökröket.

Ha ezeknél, s még inkább az állatkertek nagy ragadozóinál, a hatalom, az erő kifejezése ragadja el, úgy épp oly teljes odaadással ügyeli és festi az apró csirkéket, a piros fejű kis pulykákat, a varjukat, gyíkokat, bogarakat. Valóságos élvezet neki, a legkisebb részlet tanulmányozása megfigyelése, s ez élvezet még fokozódik, ha átmehet az összhang, a színek, a hangulat élvezetéhez. De mintegy aszketikusan kerüli ezen élvezeteket - mert túlságosan szereti őket - s csak mint egy jutalmul, sikerült tanulmányok után, engedi meg magának néha-néha.

"C'est un artiste sincére" - - se többet, se kevesebbet nem mondhatunk róla, s én úgy érzem, hogy művészről nem is lehet többet mondani, mert így, és csak így saját őszinte szemével láthatja a természetet, s így - - és csak így fogja merni saját őszinte lelke álmait álmodni.

CZÓBEL MINKA