A magyar építőművészet egyik oszlopa dőlt ki Steindl Imrében, az új országház megalkotójában, a kit augusztus 31-én ragadott el a kérlelhetlen halál, dicsősége delelőjén. Készen áll a Duna partján nagy műve, az ő kőbe vésett gondolata, hirdetve megalkotója szellemét, de a mester nem élvezheti dicsősége melegét, nemzete elismerését. Valami tragikus elem van abban, hogy akkor költözött el az élők sorából, midőn legnagyobb mesterműve készen áll.

Erre a nagy veszteségre nem voltunk elkészülve, bár szomorúan láttuk napról-napra, miként hagyja el a mestert testi ereje; de hogy a szomorú vég ily hamar bekövetkezik, még se hittük.

Steindl mesterben valódi művészlélek, hatalmas alkotó erő lakozott. Sohasem kereste a szórakozást, nem pihent; minden örömét művészetében lelte és egész idejét művészetének szentelte. Egyenes, szókimondó modora miatt talán sokan nem vonzódtak hozzá, de a kik megösmerték, tudták, hogy szívvilágában a jóság foglalja el a legnagyobb helyet. Csupa egyszerűség, szerénység volt. Nem irigye a mások sikerének, viszont ő sohasem kereste a hangos sikert. Keveset írtak róla, mert magába zárkózott természete hadilábon állt a nyilvánossággal. Azt tartotta, hogy a művész egyénisége csak úgy érvényesülhet igaz alakjában, ha gondolkozásában, művészi megnyilatkozásában teljesen önálló, szabad, ha abban nem zavarja semmiféle idegen befolyás.

De benne nemcsak jeles építőművészt, hanem kitűnő tanárt is vesztettünk, ki feledhetetlen emlékezetűvé tette nevét a műegyetem történetében s emlékezete tanítványai szivébe is kitörülhetetlenül van bevésve.

Eletének folyása kora ifjúságától fogva össze van forrva művészetével. Ha az építészet megfagyott zene, akkor Steindl e zenének Schubertje volt, úgy a termékenység, mint a művein elömlő harmónia tekintetében. De nemcsak műveinek sokaságával, hanem egyszersmind sokféleségével is méltán bámulatba ejt bennünket.

Steindl Imre, egy tekintélyes ékszerész fia 1839 október 20-én született Budapesten. Elemi és középiskoláit az akkori Pesten, a műegyetemet Budán végezte. Húsz éves korában a bécsi képzőművészeti akadémiára megy, hogy az építészetnek ne csak szerkezeti, hanem művészi részét is megtanulhassa. Hatalmas tehetségével óriási szorgalom és munkaerő párosul, a miről nagyszámú tanulmánya és rajza tanúskodik. Egy év múlva már a budai műegyetemre a szerkezettani tanszék mellé tanársegédnek hívják meg.

A meghívásnak eleget tesz, de csak két évig marad ez állásában, mert tanulási vágya által ösztökélve újra a bécsi képzőművészeti akadémián találjuk őt, hol Van der Nüll, Siccardsburg, Rosner és Schmidt Frigyes voltak tanítómesterei, az építőművészet történetét pedig Eitelbergtől tanulta. Még mint tanársegéd megtanulta a kőműves mesterséget és szabaduló levelet is kapott.

Az akadémián vasszorgalma és művészi tudása csakhamar az elsők közé emelte a fiatal Steindlt. Magánépületek tervezéseért elismerő oklevelet kapott, nyilvános és emlékszerű épületek tervezésével pedig elnyerte az akkori első akadémiai díjat, a Fuger-féle aranyérmet, sőt az 1867. év végén még a szokásos vizsgák alól is fölmentik s kitűnő bizonyítványnyal jutalmazzák tehetségét. Legnagyobb munkája volt az akadémián egy nagyterjedelmű királyi kastély terve gót stílusban.

Jelentékeny részt vett Schmidt vezetése mellett műemlékek felmérésében. E felmérések alapján készített rajzok a "Bauhütte"-ben láttak napvilágot. Önálló művészi tevékenysége már az akadémián kezdődik. Még Bécsken készítette a ferencvárosi templom érdekes tervét, de ez nem került kivitelre. Itt készült Nemes Ábrahám és Andrássy Gyula gróf családi sírkápolnájának festői terve is.

1869-ben már a budai műgyetemen, mint helyettes tanár működik s 1870-ben ugyancsak e műegyetemen a középkori építészet szerkezettani és műtörténeti tanszékére nyilvános rendes tanárnak nevezték ki. Mint tanár mestere Schmidt példájára tanítványaival bejárja egész Magyarországot, megösmertette és lerajzoltatta hazánk legszebb műemlékeit. E tanulmányutakon készített rajzok száma meghaladja az ötszázat.

Lázas tevékenység korszaka kezdődik tanárkodásával. Még 1868-ban elkészítette a pestvárosi polgári és fenyítőtörvényszék palotájának tervét úgy német renaissance, mint gót stílusban. Különösen ez utóbbi terv két emeletes homlokzatának rajzán nyilatkozik meg a mester formaismerete és művészi tudása. Arányai nemesek, díszítése egyszerű, az épület jellegének megfelelő. Első munkáinak egyike az aradi városház terve, a melylyel első díjat nyert. A budai kereskedelmi és iparbank háromemeletes palotáját a Fő-utcában 1871-ben tervezte és a következő évben föl is építette. Részt vett a berlini parlament terveire hirdetett pályázaton, a melyen terve elismerést aratott. A budapesti váci-utcai új városház tervpályázatán ugyan a második dijat kapta gót stílű tervével, mégis e rajzokat fogadták el a kivitel alapjául. E megbízatás után vasszorgalommal fogott az ilynemű épületek tanulmányozásához. Tanulmányainak eredménye egy gót stílű művészi tervben csúcsosodott ki s már hozzákezdtek e tervek alapján az egyes munkákhoz, midőn a város kívánságára az épület stíljét megváltoztatta. Steindl hihetetlen gyorsan elkészítette az új, renaissance stílű tervet, melynek alapján a munka megszakítás nélkül tovább folyt, úgy hogy 1875-ben be is fejezték. Ez épület művészi munkájával kiválóbb helyet érdemelt volna, mint azt a szűk utcát, a melyben emelkedik. Így vett részt abban a munkában, melynek célja volt hazánk fővárosát a többi nagy nemzetek fővárosához hasonlóvá varázsolni. Működésének leginkább Budapesten jutott tér, kiterjedt azonban a vidékre is. Erről tanúskodik Rakovszky Géza kosóci kastélyának átalakítási terve, a kun-bajai templom s a debreceni "Bika" szálloda épülete.

Budán 1873-ban nagy vigadó építését határozták el. A terveket Steindl Imre rajzónja teremtette meg, de azok kivitelre nem kerültek.

A következő évben Gyulai Sámuel gróf családi sírkápolnáját tervezi. E sírkápolna a vízivárosi temető legkiválóbb dísze.

Már régebben foglalkozott az állatorvosi tanintézet terveivel; több rajzott készített, míg végre 1880-1882-ben megépítették a pavillon rendszerű tanintézetet. Sokoldalúságának egyik bizonyítéka a Margit-híd hídfőinek és őrházainak terve. Az állatorvosi tanintézet sikerült épülete a nagyobb méretű tanintézet tervezésében való jártasságát bizonyította, s ezért a kir. József műegyetem újjáépítését is reábízták. Hogy e feladatának mily fényesen felelt meg, eléggé bizonyítja a múzeum-körúti, olasz renaissance stílű, nagyarányú palota.

Steindl Imre tehetségét nem igen pazarolta kisebb alkotásokra; bérházat alig egy-kettőt épített. Ilyen az Agorasztó-család (Kecskeméti-utca) és a Lyka-család bérháza. A sors kedvezett neki s művészeti tudásához méltó feladatokat juttatott számára.

Legszebb alkotásai közé sorolható az erzsébetvárosi szent Erzsébetről nevezett plébániatemplom. Budapest szegény művészi becsű templomokban, és így mindenki örömmel üdvözölte a főváros határozatát, mely kimondotta az erzsébetvárosi templom létesítését. Hat évi munka után l901-ben fejezték be a templomot. A terveket pályázat útján szerezték be, a kivitelre Steindl Imre tervei kerültek, ki az egyházat gót stílusban, három hajóval csarnok-templomnak tervezte, kereszthajóval, kápolnákkal és két sekrestyével. A templom különösen nagyszerű térhatásával lepi meg a szemlélőt. A karcsú oszlopok merészen hordják a rajtuk nyugvó keresztboltozatokat. A templom belül színesen festett. A színhatás fokozásához nagyban hozzájárulnak a pompás üvegfestmények. De szeretetteljes gondja nemcsak az épületre terjedt ki, hanem felölelte az összes fölszerelési tárgyakat, melyek ugyancsak a mester tervei után készültek.

Mint műemlékeink restaurátora Steindl első helyen áll. 1870-ben vette át Vajda-Hunyad vár helyreállítási munkáinak vezetését Schulcz Ferenc halála után, de nem állván a szükséges anyagi erő rendelkezésre, a restaurálás abbamaradt. Restaurálta a szegedi Ferenc-rendiek templomát (1876), a máriafalvi csinos gót stílű plébánia-templomot (1878-1880), majd a magyarországi gót építőművészet gyöngyének : a kassai székesegyháznak restaurálási terveit készítette el (1877), melyeknek alapján húsz évi szakadatlan munkálkodás után a templomot régi fényébe visszaállították. Méltán sorakozik e restaurációkhoz a bártfai szt. Egyed templomé. A XIV. század végén megkezdett s a százados viszontagságok által megrongált templom helyreállításával Trefort miniszter 1878 őszén Steindl Imrét bízta meg, a ki azt kiváló gonddal és szeretettel restaurálta. Érdemeiért Bártta város díszpolgárává választotta.

Ez egyházakon kívül még az iglói róm. kath. templom és a budapesti eskütéri templom helyreállítása is az ő művészi munkája, azon kívül a román stílű magyarországi emlékek legkiválóbbjának, a jaáki apátsági templomnak helyreállításához is készített terveket.

A műemlékek iránt érzett szeretetének impozáns megnyilatkozása az az ötszáz rajz, melyet hallgatóival az ország különböző jeles műemlékeiről készített, de e szeretet még inkább megnyilatkozik azokban a régi, történeti műemlékekben, melyeket gonddal, művészi érzékkel és tudással állított helyre.

Szorgalma, művészi munkája nyomában járt az elismerés. Már 1872-ben a műemlékek országos bizottsága tagjai sorába választja, 1873-ban a bécsi világkiállításon elnyeri a "Medaille f ür Kunst" érmet, majd az 1878-iki párisi világkiállítás alkalmával a francia kormány az Officier d'Academie érmet, míg a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozza a fáradhatatlan és érdemekben gazdag építőművésznek.

Steindl hírneve egyre nőtt: 1891-ben a Royal Institute of British Architects megválasztotta őt tiszteletbeli és levelező tagjának, a Magvar Tudományos Akadémia pedig 1898-ban vette fel tagjai sorába, 1900-ban végre a ki-rály a művésznek adható legnagyobb kitüntetéssel, a "Pro Litteris et Artibus" arany érdemjelvénvnyel jutalmazta a mestert. Ezenkívül tagja volt az országos képzőművészeti tanácsnak és a budapesti közmunkák tanácsának.

Steindl mester működésének koronája a budapesti új országház hatalmas épülete, a mely világraszóló alkotással nevének örök emléket emelt, hazájának és a magvar alkotó-tehetségnek pedig messzeterjedő hírt és dicsőséget szerzett.

A Rákosmező volt egykor I. Ferdinánd királyig a magyarok országgyűlési helye, majd később, 1848-ig, a hajdani koronázó városban, Pozsonyban tartották az országgyűléseket. Az 1848. IV. törvénycikk rendelete értelmében azonban Pest lett az országgyűlés székhelye. Kezdetben az üléseket különböző heh'eken tartották, nem lévén erre a célra szolgáló, állandó épület. Ez ideig a képviselőház a Sándor-utcai, ideiglenes, eredetileg csak 10 évre szánt országházban, a főrendiház a nemzeti múzeum dísztermében tartotta gyűléseit.

Sürgős volt tehát ama terv keresztülvitele, hogy a törvényhozó testületek részére a kor követelményeinek mindenben megfelelő állandó otthont építsenek. Az alkotmányos életnek 1867-ben történt visszaállítása után azonban a leendő s a múlhatatlanul szükséges és sürgős intézkedések annyim igénybe vették az állam pénzügyi erejét, hogy az állandó országház építésének kérdése az alkotmányos újjászületés első éveiben teljesen háttérbe szorult. Utóbb azonban a kérdés megoldása tovább már nem volt halasztható s a kormány ez irányban tett előterjesztése alapján meghozták az 1880. évi LVIII-ik törvénycikket, mely az országgyűlés mindkét házát befogadó állandó országház építését rendeli el.

A törvény végrehajtásával megbízott országos bizottság ájtal kidolgozott programm alapján hirdetett tervpályázat határideje 1883. évi február 1-én lejárt; összesen tizenkilenc terv érkezett be, a bírálat alapján a kitűzött négy (egyenlő) díjat az "Alkotmány I.", "Patres conscripti", "Alkotmány II.", "St. Stephani regis" jeligéjű terveknek ítélte oda, a melyeknek szerzőiül a jeligés levelek felbontása után Steindl Imre, Hauszmann Alajos, Schiekedanz Albert és Freund Vilmos és végre Wagner Ottó, Kalina Mór és Bernd Rezső nevei tűntek ki.

Minthogy azonban a beérkezett pályaművek közül - a dolog természetéből kifolyólag -egyik sem volt közvetlenül a kivitelre módosítás és megfelelő átdolgozás nélkül alkalmas, az országos bizottság újból és némi módosításokkal részletes tervezési programmot állapított meg, melynek alapján a végleges terv elkészítésével, pályakoszorúzott tervének alapul vételével, Steindl Imrét bízta meg, a kinek tervét az országos bizottság 1884. évi február 24-én megtartott ülésében, beosztás tekintetében némi módosítással, a végrehajtás alapjául elfogadták.

Az állandó országház építését 1885. évi október hó 12-én kezdték meg, ekkor történt meg az első kapavágás.

Steindl Imre tervezetében ama gondolatnak óhajtott kifejezést adni, hogy alkotmányos életünknek legfontosabb tényezői, a törvényhozás két háza, már az épület külsején is kifejezésre jussanak, úgy azonban, hogy a törvényhozás egysége mint domináló eszme mégis félreismerhetetlen alakot nyerjen.

A törvényhozás két háza : a főrendiház az épület északi, a képviselőház pedig déli részéből négy-négy saroktoronynyal emelkedik ki, míg a törvényhozás egységének kifejezője az épület közepéből kimagasló kupola.

A gót stílus ez alapos ismerője és művelője nem tervezhette az épületet máskép, mint a középkor e remek stílusában, mely lelkesedést keltő tökéletes szépségeivel, magasba törekvő, határozott formáival mindenkire hatással van.

Az egész épület egyetlen összefüggő betonlapon áll, melynek közepes vastagsága két méter. Alaprajza hosszúkás négyszög, melyből csak a főlépcsőt magában foglaló rizalit ugrik ki. Kívül, a gazdagon tagolt kőhomlokzatokon számos címer, nagyszámú szobor, pillér és több erkély van, melyek a változatos alakú ablakokkal kellemesen osztják meg a falak felületeit s e falfelületek szépsége még fokozódik a dunai homlokzatokon az alul elhúzódó árkádsor és középen, a két, gúla alakban ég felé törő tornyok közt elhelyezett loggia által. A város felőli oldal nyitott csarnoka felett Nagy Lajos és Mátyás király szobrai Magyarország legvirágzóbb korszakait juttatják eszünkbe, míg az épület északi kocsimegállójánál alkalmazott Árpád-szobor két allegorikus alakkal a honfoglalás, a délinél szent István szobra ugyancsak két mellékalakkal a honalapítás eszméjét fejezi ki.

Az épület főbejárója a kényelmes hozzájutás szempontjából a város felőli oldalon van, hol hármas kapu vezet a tágas előcsarnokba, hová egyszersmind a középső rizalit két oldalán a kocsimegállókból is van bejárat. A belépő szemei előtt szép távlati hatás nyílik a lépcsőcsarnok márványfalai között fel egészen a kupolacsarnok színes pompájú faláig. A hatás fokozódik, ha a lépcsőcsarnokba lépünk, melynek karcsú, svéd gránitból való monolit oszlopai és márvány pillérei a gazdagon szinezett boltozatot hordják s ezen egyrészt a római vatikáni loggiák, másrészt a római termák festésének motívumait ismerjük fel, bámulatos ügyességgel átalakítva azt a gót stílus követelményei szerint. A boltozat középső hármas mezőjében Lotz tanárnak képei ragadják meg figyelmünket. Az oldalfal négy pillérén szép bronzbaldachiin alatt konzolokon álló négy apród a koronázási jelvényeket tartja.

A lépcsőn felhaladóval szemben tágas csarnok visz a kupola alatti térbe, az ellenkező oldalon a lépcsőzet két karja a delegáció-terem előtti folyosóra vezet. Az előbb említett csarnokon át a kupolaterembe lépve a szemet kápráztató pompa képzeletünket meghaladó fokban ismétlődik s a színes ablakokon beszűrődő napfény a színhatások legváltozato-sabbját idézi elő. A tizenhat hatalmas pilléren nyugvó építmény alsó része ívsorozatból, e felett övpárkánynyal elválasztott páholyemeletből áll, majd az oszlopnyalábok gazdagon aranyozott fejezetein nyugvó bordák által hordott hatalmas boltozat fejezi be, melynek zárógyürűje huszonhét méter magasságra emelkedik a padozat fölött. A tizenhat pilléren, bronzból való baldachinok alatt legjelesebb szobrászaink által mintázott szoborcsoportok állnak: a honfoglaló Árpád, királyaink és erdélyi fejedelmeink lég-kiválóbbjai, két-két apród között, koruknak és jellemüknek megfelelően ábrázolva.

A kupolától jobbra a főrendiház, balra a képviselőház társalgó előcsarnokai, üléstermei s az azokat körülvevő tágas folyosók vannak elhelyezve ; szemben pedig éttermek, társalgó-és olvasótermek találhatók. A két ülésterem már kívülről könnyen fölismerhető kiemelkedő oldalfaláról és négy saroktornyos tetőzetéről. Az üléstermek, valamint a körülfutó folyosók oldalfalai gazdag márványdiszítésűek, a meny-nyezetek amazoknál szép faragású fafödémek, részben aranyozva és színezve, emezeknél csinos gót boltozatok, az oldalfalakkal arányban álló színezéssel. Az üléstermek közelében találjuk az elnök és háznagy író-, fogadó- és hivatalhelyiségeit, valamivel távolabb a miniszterek szobáit, melyekhez külön lépcsők vezetnek. Az épület északi és déli végében a házak osztálytermei vannak, megfelelő mellékhelyiségekkel.

A földszinten s részben a félemeleten irodák, könyvtár, levéltár, olvasótermek, a gyorsírók és hirlaptudósítók helyiségei nyertek elhelyezést. Közel a főbejárathoz van a posta- és táviró-hivatal, a pénztár, azonkívül az iktató, kiadó és a házgondnok lakása.

A pincesor a központi fűtéshez és szellőzéshez szükséges berendezéseket, raktárakat, cselédség, szolgaszemélyzet lakásait, s a buffethez tartozó konyhahelyiségeket foglalja magában. A központi fűtés- és szellőzésre szolgáló gépek külön épületben vannak elhelyezve. Különösen nagyon szépek a nyers tégla- és majolikadíszű udvarok, számra nézve tíz. A tetőzetek szerkezete vasból készült, palával és vörösrézbádoggal fedve.

Ily nagyarányú épület díszítésénél mindenkor nagy szerep jut a szobrászoknak és festőknek. Míg a szobrászoknak kiváló alkalmul kínálkozott tehetségük érvényesítésére a homlokzatokon, valamint néhány, belső csarnokban alkalmazott nagyszámú szobor, addig a festők közül is többnek jutott méltó tér. Steindl a falfelületek, boltmezők stb. díszítésére hazánk flóráját, mezőink, erdőink és rónáink növényzetét többé-kevésbbé stilizálva alkalmazta. A többi dekoratív dolgokban nem a régi stílus formái tisztaságának fentartására törekedett, hanem inkább a modern igényeknek hódolt. Az épület stílusa a Schmidt Frigyes, hímeves bécsi építész által megállapított újabb gót-stíl továbbfejlesztett alakja.

Az új országházban leginkább megnyilatkozik Steindl művészi egyénisége és tudásának nagysága; benne ezeréves multunknak örök emléket emelt. Ma a nagy mű készen áll, alkotója pedig örök pihenőre tért.