EIhagyott örökre bennünket egy derék, kedves művész, a kiért őszinte könyeket hullatott mindaz, aki csak ösmerte. Szép talentum, finom és fejlett művészi érzék, nemes becsvágy, széleskörű tudás, nagy sokoldalúság, szinte túlzott szerénység, páratlan becsületesség, szigorú tárgyilagosság, tántoríthatatlan igazságérzet, szorgalom és ritka kötelességtudás, önzetlenség, nemes szívjóság, szelíd béketürés, hűséges ragaszkodás és mindezek mellett az önismeretnek emberileg elérhető, legmagasabb foka, - ezek voltak azok a tulajdonságok, a melyekből az ő vonzó egyénisége összealakult, s a melyekkel ellenállhatatlanul magával ragadott mindenkit, a kinek csak alkalma volt az ő szürke és igénytelen külseje mögött rejlő gazdag lelkivilágába betekinteni. Fokozta egyéniségének lebilincselő voltát az, hogy mindezek a ritka erények oly szerényen, a kérkedésnek legcsekélyebb látszata nélkül nyilatkoztak meg benne, hogy azok, a kik csak futólag érintkeztek vele, zárkózott lénye és föllépése után itélve nem is sejthették a becses és ritka emberi tulajdonságoknak azt a gazdag kincsesházát, mely kollegáit, barátait és tanítványait a szeretet és tisztelet legszorosabb kapcsaival fűzte hozzá. Talentuma és művészi rátermettsége jóval felülemelték őt az átlagos művészek középszerűségén, s hogy ennek, nemes becsvágyának és nagy szorgalmának ellenére sem tudott a legelsőrangú művészek sorába emelkedni, annak - - szerénységén és gyenge fizikumán kívül, mely a fárasztó rajztanárság mellett nem engedte, hogy tehetsége szárnyait a maguk teljességében kibontsa, - egyik főoka az lehetett, hogy nemcsak hogy mindenkor teljesen tisztában volt tehetsége határaival, de tán még kelleténél csekélyebb is volt az önbizalma, a mi útját szegte annak, hogy nagyobbszabású föladatokkal próbálkozzék, a melyeknek csirái pedig állandóan ott szunnyadtak a lelkében. Tahi Antal 1855 szeptember 2-ikán Budán született. Apja mint katonatiszt, gyakori áthelyezéseknek volt kitéve s így fiát kénytelenség-ből fölváltva Budán, Kassán, Pécsett és Nagy-Kanizsán iskoláztatta. Tizennyolc éves volt, mikor gyermekkora óta érzett hajlandóságát követve beiratkozott az országos mintarajzisko-lába, hol mint néhai Gre-guss János és Székely Bertalan növendéke, teljes öt esztendőt töltött. 1878-ban Münchenbe ment, rövid ottartózkodás után azonban visszatért Budapestre és 1881-től 1885-ig Lotz Károly oldala mellett folytatta tanulmányait, a ki iránt élete fogytáig rajongó szeretettel és hálás tisztelettel viseltetett. Később egy esztendőt töltött Munkácsynál, s onnan visszatérve állandóan Budapesten telepedett meg és a II. ker. polgári leányiskolában tanári állást is vállalt, melyet mindaddig, míg betegsége erőt nem vett rajta, lelkesedéssel és buzgalommal töltött be. Ez alatt az idő alatt nyári szünidejét utazásokkal töltötte, több ízben bejárta Németországot, Délfranciaországot, Spanyolországot, Algírt, Olaszországot, a honnan mindig gazdag benyomásokkal, gondos tanulmány okkal és vázlatokkal megrakodva tért haza.

Első kiállított műve, a "Szalmaszállító hajó" az 1881. évi őszi tárlaton szerepelt és mindjárt vevőre is talált. Ettől az időtől fogva Tahi egyik legszorgalmasabb résztvevője volt az összes budapesti és vidéki tárlatoknak, sőt régebben még a párisi Salon kiállítói között is több ízben szerepelt. Az olajfestést és akva-rellt, a tollrajzot és a rézkarcot egyforma kedvvel kultiválta és fölváltva arcképeket, életképeket és tájképeket festett és illusztrációval is foglalkozott. Különös rajongással tanulmányozta a természetet, s akár a tenger partján, akár a Kárpátok közt, akár a kalászos magyar rónán vagy a Duna hegyes-dombos vidékein járt, mindenütt nagy áhítattal és szeretettel iparkodott a természet intimitásait ellesni, s életének úgyszólván minden lépésében és cselekedetében csaknem kizárólag művészi érzések és szempontok vezérelték, úgy hogy bízvást elmondhatjuk róla, hogy egész életét a szép kultuszának, az erkölcsi és a művészi szép szolgálatának szentelte.

Bár az olajfestés és az illusztráció terén is szép sikereket ért el, legnagyobb erőssége mégis az akvarell volt, a mellyel ő maga is a legnagyobb szeretettel és kedvvel foglalkozott. Ezen a téren sokat tanult a belga és az angol akvarellistáktól, a kiknek diszkrét színpompáját s erőteljes és mély tónusait ritka intuícióval sajátította el. A múlt évben érte el az akvarellben legnagyobb sikerét, a mikor "Alkony" című vízfestményét egyhangúlag az Eszterházy-díjjal tüntették ki és az állam számára meg is vásárolták. Élete utolsó évében teljes erővel ráadta magát a rézkarcolásra, a melynek mindenkor lelkes híve volt, s alig akadt a magyar művészek közt tán egy is, a ki oly őszinte örömmel üdvözölte volna a magyar "Grafikai Egyesület" megalakítására a múlt évben megindult mozgalmat, mint éppen ő. Sajnos, régi kedves eszméjének a megvalósulását már nem érhette meg.

TAORMINA
TAHI ANTAL RAJZA

Egész életében rendkívül sokat dolgozott. Nem is szólva magántulajdonban lévő műveinek hosszú sorozatáról, "A gépgyárban" című olajfestményével az 1885-iki országos kiállításon nagy érmet nyert, "Karácsonyest" című festményét az 1896. évi ezredéves kiállításból az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat vásárolta meg valamelyik vidéki múzeum számára s ugyanerre a képére elismerő oklevelet is nyert. "Jó hírek" és "Nyári est" című olajfestményei a király tulajdonában vannak, két vízfestménye a fiumei Museo Civico-ban látható, "Kútvölgyi részlet" című képét s a "Jánoshegy" című nagyobb olajfestményét pedig a múlt évben Budapest székesfőváros váltotta magához.

Három évvel ezelőtt kezdett betegeskedni, de egészen a legutóbbi időkig senki sem sejtette, hogy a halál csiráját hordozta magában. Lassankint visszavonult kollegáitól, a kiknek nem akart terhére lenni betegségével, lemondott a "Magyar Képzőművészek Egyesületé"-nél több éven át viselt titkári állásáról, tanári székéből pedig kénytelen volt magát rövidebb-hosszabb időre szabadságoltatni, szóval úgy-szólván napról-napra föloldozott egy-egy kapcsot, mely őt a világhoz, az élethez fűzte, és csöndes budai lakásában, a mennyire állapota engedte, teljesen a zajtalan munkának szentelte magát. Művészete mellett tanult és olvasott szakadatlanul. Széleskörű nyelvismeretei - a magyaron kívül beszélt és jórészt írt is németül, angolul, franciául, spanyolul és olaszul -- lehetővé tették neki, hogy a nagy kulturnemzetek irodalmával eredetiben megösmerkedjék.

TAHI ANTAL RÉZKARCA

Ecsetjén és karcoló tűjén kívül még tollával is szolgálta a magyar művészet ügyét. Evek óta volt a londoni "Studio" és a müncheni "Die Kunst Für Alle" állandó budapesti levelezője, s kevéssel halála előtt még értékes tanulmányt írt a Studio nyári számába a magyar rézkarc fejlődéséről. Egyebek közt neki is kétségkívül nagy érdemei vannak abban, hogy a magyar művészetet immár a külföldön is mind alaposabban kezdik ismerni, megbecsülni és méltányolni. Most, augusztus 20-ika táján hirtelen ágynak esett, melyből nem is kelt föl többé, és augusztus 31-én tíz napi szenvedés után meghalt. Éppen 47-ik születésnapján, szeptember 2-ikán temették el gyászoló kollegáinak, barátainak és tanítványainak őszinte részvéte mellett.

Szerény és visszavonult ember, a csöndes, de komoly munka napszámosa volt teljes életében. Szerénységéhez hű maradt halálában is. Mikor érezte, hogy többé dolgozni nem tud, nagy csöndben elment, nem akarván senkinek terhére lenni, s most messze a budai hegyek között, a farkasréti temető egyik félreeső zugában aluszsza örök álmát, meg nem érdemelt, de stoikus nyugalommal tűrt szenvedései után. A vészét egyik szerény, de legderekabb munkását, művész- és tanártársai felejthetetlenül kedves kollegát, barátai pedig aranytiszta jellemű és hűséges jóbarátot veszítettek és sirattak el benne...

Intim munkálkodásának bemutatására ebben a számban közöljük az elhunyt művész egy ceruzarajzát, a melyet tavaly Taorminában készített és két rézkarcát, a melyek talán legutolsó művei. Éppen ennek a szép grafikai műfajnak buzgó műveléséhez akart fogni, a midőn betegsége hirtelenűl súlyossá lett.

TAHI ANTAL RÉZKARCA

Az elhunyt művésznek festményei iránt különben feléledt az érdeklődés a közönség körében is. A Nemzeti Szalon őszi kiállítása bemutatott néhányat, s úgy tudjuk, hogy a Műcsarnokban alkalma lesz a publikumnak Tahi Antalnak gazdag és értékes művészi hagyatékát egybegyűjtve látni. Baráti kezek fogják ezt rendezni, kegyeletes emlékül.