|
HAZAI KRÓNIKA
WLASSICS GYULA VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTER ez év októberében megvált tárcájától. Ennek az eseménynek politikai jelentősége nem érdekelhet minket, annál élénkebben kínálkozik most az alkalom arra, hogy mérlegre vessük: mit köszön a magyar művészet Wlassics kormányzatának.
Sajnos: művészetünknek első mecénása még mindig az állam s ennélfogva művészetünk fejlődésének gyorsabb vagy lassúbb menete még mindig a kormánytól függ, amely pedig sohasem képviselheti az igazi mecénás-individualitást. Ennélfogva a művészeti ügyek kormányzása is csak a legszélesebb keretekben folyt és folyik. Az állam, illetve a kormány nem végezhet oly szelekciót, amely döntőn hatna a művészet sorsára, így például a francia impresszionistákat nem az állam vagy kormány fejlesztette döntő tényezőkké, hanem a társadalom mecénás-tagjai s az irodalom. A kormányzat vagy nem tud, vagy nem mer állást foglalni művészeti ügyekben, mert nem lehet e részben személyes meggyőződése, így egyenest tehát nem is folyhat be a művészet sorsára. Közvetve azonban jó szolgálatokat tehet neki.
Wlassics Gyula kormányzata a mi szempontunkból nagyon tanulságos. Nem voltak művészeti meggyőződései, de hiszen senki sem kívánhatja meg egy kultuszminisztertől, hogy épp oly jártas legyen a képírás dolgaiban, mint a papi kongnia, a jogi oktatás, a népiskolai szervezet kérdéseiben. Szinte természetes, hogy a kultuszminiszter a művészet dolgaiban laikus.
De ha laikus volt is, megvolt benne a művelt magyar embernek az a józan elve, hogy a ránézve idegen kérdésekben meghallgatja a hozzáértők tanácsát és hogy ezeket a tanácsadókat okosan meg tudja választani. Ez nehezebb, semmint hinnők. Mert minden miniszternek sok a tömjénzője s végre maga sem igazodhatik el, hogy valamely spontán cselekedete helyes volt-e vagy sem. Nagy komolyságra és becsületességre mutat, ha egy miniszter nem ad hitelt az indokolatlan dicséreteknek, hanem a saját ténykedéseiben is meglátja a hibát s azon segíteni igyekszik. Ezzel a becsületes eljárással találkozunk Wlassics kormányzatában is s ezek békítenek ki némely hibájával, amelyeket alább szintén el fogunk mondani.
Ezt az ön-korrekturát egy példával bizonyítjuk. A millennium idejében ki volt adva a jelszó, hogy festészetünket magyarrá, nemzetivé csak akként tehetjük, ha festőinket a magyar történelem ragyogó epizódjainak megfestésére sarkaljuk. A kormány akkor ezreket s ezreket költött óriási históriás festményekre, mert hitt ennek az állításnak, amelyet különben is sűrűn hangoztatnak a képíráshoz nem értő emberek. Az eredménynek még csak látszata sem köszöntött be, amin nincs mit csodálnunk, mert ha a képen a librettó képviselné a nemzeti elemet, úgy egy derék osztrák festő, Geiger volna a legnagyobb magyar nemzeti festőnek minősítendő.
Wlassics belátta a balsiker okát s rögtön felhagyott minden idevágó rendelkezéssel. Kevéssel rá helyes érzékkel értette meg, hogy sokkal többet ér ily szempontból a festőknek magyar vidékekre, magyar milieube való telepítése. Ez az eszme a maga egyszerűségében megragadta s elismerésre méltó serénységgel erősítette, támogatta a szolnoki és nagybányai festőtelepet. Ez a két telep felvirult s bizonyos értelemben máris eredményes munkát végzett. Maradandó emlékei Wlassics kormányzatának.
Egy másik művészeti akciója volt a művészetnek az iskolába való telepítése. Természetes, hogy ennek a cselekedetnek igazi eredményei majd csak évek múlva lesznek láthatók. Itt is meg kell jelölnünk ennek az akciónak fény- és árnyoldalait. Nézetünk szerint kevés haszonnal fog járni a középiskolai tanárok nyári műtörténeti kurzusa, mert ily rövid idő alatt a legintelligensebb tanár sem tájékozódhatik annyira a művészet dolgaiban, hogy eredményesen beleplántálhatná tanítványainak leikébe a művészet szeretetét. Ezt a rendelkezést Tehát meglehetősen sikertelennek tartjuk s bizonyára annak tartotta utóbb Wlassics is, mert később, nagyon találón, művészies iskolai faliképek révén igyekezett a tanulók művészi érzékét nevelni. E faliképek eszméje kitűnő, csak a kivitel módja hagy sok kívánni valót hátra.
Még eredményesebb lesz a rajzoktatás reformja, ha oly értelemben viszik keresztül az összes iskolákban, mint ahogy Györgyi Kálmán kezdeményezéseiből megismertük.
Nagyjelentőségűvé válhat a mintarajztanoda reformja, ha szabad szellemben kerül kivitelre. Erre a reformra égető szükség volt, először azért, hogy ez az intézet ne neveljen nagyszámú művészeti proletárt, másodszor azért, hogy a növendékek itthon is helyes módszer szerint tanulhassanak s ne legyenek kénytelenek már zsenge korukban idegen kézírást elsajátítani.
Az állami művásárlásoknál Wlassics kormányzata idején kevesebb igazságtalanság történt, mint annakelőtte. Annakelőtte egész művészeti irányok proskribálva voltak, a modernebb törekvések a fekete táblára kerültek. Ilyfajta rendszeres üldözésről Wlassics kormányzatában szó sem lehetett. Elősegítette a műpártolás megkedveltetését személyes akciókkal is. Szívesen látott minden mozgalmat, amely a művészet terjesztésére irányult. Egy ponton azonban nem tett eleget a várakozásnak: a magyar művészetnek a külföldön való propagálását nem segítette elő kellőképen, holott ily dolgokban más államok még a diplomácia támogatását is igénybe veszik.
Minden fentartás nélkül dicsérhetjük a magyar iparművészet modern törekvései iránt való rokonszenvét s céljainak hathatós előmozdítását. Gyorsan felismerte, mily kitűnő erők állnak ily irányban rendelkezésére s ezeket az erőket áldásosán érvényesítette. Minden kínálkozó alkalmat felhasznált annak hangsúlyozására, hogy iparművészetünk csak a magyarosság jegyében fejlődhetik igazán.
Nem mondhatjuk ugyanezt a magyar építészeti stílussal szemben elfoglalt álláspontjáról, így sajnálattal tapasztaltuk, hogy semmi, épenséggel semmi sem történt a modern törekvések javára.
Wlassics ebben a kérdésben nyilván oly tanácsok befolyása alá került, amelyek a modern, magyaros építészeti törekvéseket agyrémnek tekintik. Műegyetemünk most is nélkülözi az építészeti mesteriskolát : e részben a fiatal, magyar építészgárda ma is a külföldre van utalva s ott idegen befolyások veszedelmének teszi ki magát.
Talán ez a legutóbbi kifogásunk a legsúlyosabb. Egyebekben termékenyebb volt a Wlassics-éra sok másnál. Miután nem a pillanat aktualitásából írjuk e sorokat, hanem azért, hogy művészetünk eljövendő történetíróinak figyelmét e szempontokra is felhívjuk : a legobjektivebb mérlegelés tárgyává tettük Wlassics kormányzatát. -Örülünk, hogy a tárcájától megvált miniszter a művészet terén sok szép eredményt teremtett. Becsületesen fogta fel hivatását, szorgalmas volt s legtöbbször a jobbik tanácsot fogadta meg.
A KELENHEGYI ÚTON ÉPÜLT ÚJ MŰTEREMHÁZAT, melyet az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat emelt a magyar művészeknek, ez év augusztus hó 1-én adták át rendeltetésének, s ezzel a székesfővárosban fennálló művészeti intézmények száma megint egy régóta érzett hiánytpótló művész-otthonnal gyarapodott.
Az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat intéző köreiben úgyszólván évtizedek óta élt az a meggyőződés, hogy a magyar művészet fejlődésében jelentékeny előhaladásra és föllendülésre vezethetne az, ha művészeink minden tekintetben alkalmas és emellett olcsó műtermekben dolgozhatnának.
Már a hetvenes évek végén, a régi műcsarnokkal szomszédos és a közelmúltban eladott társulati bérház tervezésekor szóba került, hogy az épület egész emeleti része műtermek számára foglaltassák le. A társulat akkori viszonyai közt azonban ez az eszme, elsősorban pénzügyi tekintetekből, nem volt megvalósítható.
Később, 1886-ban megint felmerült az az eszme, hogy a társulat az Epreskertben a műteremhiány orvoslására műteremházat építsen, de közbejött akadályok megint szárnyát szegték az életrevaló vállalkozásnak.
Ezután egy évtizeden keresztül szunnyadt a terv, amihez nagy mértékben hozzájárult az is, hogy a társulat éppen a fönnebb említett bérház építése következtében olyan súlyos terheket vállalt magára, amelyek anyagi erejét teljesen igénybevették, úgy, hogy műtermek építésére hosszú időn keresztül gondolnia sem lehetett.
Időközben a művészi életben, a mostoha viszonyok ellenére is beállott kedvezőbb fordulat révén, a művészek száma annyira szaporodott, hogy a jó és alkalmas műtermek hiánya mind érezhetőbbé kezdett válni és nyomasztó súlylyal nehezedett rá művészetünk egészséges fejlődésére. A művészek körében ebben az irányban évről-évre sűrűbben felhangzó jogos panaszok kevéssel az 1896. évi Ezredéves Országos Kiállítás után arra indították az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat vezetőségét, hogy módot keressen arra, hogyan és miképen volnának a művészek ezirányú jogos igényei is kielégíthetők ?
Egyelőre a társulat anyagi helyzete még nem engedte volna meg azt, hogy a kérdést a maga hatáskörében és a maga erejéből oldja meg és így pusztán csak arra szorítkozott a társulat akkori igazgatósága, hogy megpróbálta az illetékes körök érdeklődését az ügy iránt felkelteni és a műépítészek útján a háztulajdonosokat arra kérni, hogy legalább néhány, a művészek igényeinek minden tekintetben megfelelő műterem építésére vállalkozzanak. Sajnos, a társulat közvetítése az egész vonalon eredménytelen maradt.
Ezt látva és a művészek mind hangosabban nyilvánuló panaszait méltányolva, a társulat 1897. évi igazgatósága elhatározta, hogy abban az esetben, ha a Kmetty-utca 29. és 31. számú üres telkeket, amelyek a város egy régibb közgyűlési határozata értelmében művészi célokra vannak fen-tartva, a várostól megkaphatja, magára veszi a vállalkozás kockázatát és a maga erejéből építtet egy műteremházat, amelyben a művészek közül legalább néhányan otthont és hajlékot találjanak.
Miután a kezdeményező lépések ebben az irányban megtörténtek, a társulat igazgatósága egy fővárosi műépítész által terveket dolgoztatott ki, hogy ezek kapcsán a vállalkozás költségei iránt magának tájékozást szerezhessen. A tervek azonban az illetékes művészeti fórumok tetszését nem nyerték meg s így újabb tervek készítéséről kellett gondoskodni.
Időközben az igazgatóság benyújtotta a székesfővárosnál az említett telkek átengedésére vonatkozó kérvényét, amelyre azonban egyelőre csak egész általánosságban azt az elvi választ kapta a tanácstól, hogy a terv az illetékes körökben meleg fogadtatásra talált, de végleges döntést a tanács csak a társulat által benyújtandó részletes tervek és javaslatok alapján hozhat.
Ekkor az igazgatóság az égető kérdés megoldását lehetőleg siettetni óhajtván, felkérte Kann Gyula műépítészt a tervek elkészítésére s a hamarosan elkészült terveknek a társulat művészeti bizottságai által történt elfogadása és jóváhagyása után, újabb kérvénynyel járult a székesfőváros tanácsa elé, a Kmetty-utcai telkek átengedése iránt.
E másodízben beadott kérvény kapcsán, a társulat 1899. évi április hó 23-ikán tartott közgyűlése a választmány javaslatára felhatalmazta a választmányt arra, hogy a székesfőváros kedvező határozata esetén a telkeknek akár örökáron, akár használatra való átvétele iránt a szerződést megköthesse, továbbá, hogy az épület létesítésére felhasználhassa a társulat kezelése alatt álló művészi segély- és nyugdíjalapot, a jótékonycélú állami sorsjátékból képzőművészek nyugdíjalapja javára adományozott összeget, végül a kiállítási jutalékból a művészek által a nyugdíjalaphoz adott összegeket, amelyek körülbelől 120,000 koronát tettek ki. Fölhatalmazta továbbá a közgyűlés a választmányt arra is, hogy az összegek szükséges kiegészítése végett 50—60,000 koronáig terjedhető kölcsön vegyen föl és az így létesítendő műteremházat teljesen tehermentesen átadja a művészi segély- és nyugdíjalapnak.
Ekkor azonban a műteremház létesülése még mindig messze volt a megvalósulástól. A székesfővárosnál ugyanis közel két és fél esztendeig elhúzódott az ügy, míg végre 1901. évi április 17-ikén a városi közgyűlés meghozta határozatát, mely a tanács nagylelkű javaslatával szemben úgy szólott, hogy a székesfőváros átengedi ugyan a telkeket a társulatnak, de csak bizonyos előre meghatározandó évek tartamára, melyek leteltével az egész ingatlan tulajdonjoga a székesfővárosra szállana vissza.
Az ügy ebben a stádiumában az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1901. évi április 21-ikén tartott közgyűlése elé került, mely a választmány javaslatára kimondotta, hogy a székesfővárosnak ezt az ajánlatát, mely a művészi segély- és nyugdíjalapot a legnagyobb mértékben veszélyezteti és a székesfővárosnak úgyszólván kiszolgáltatja, semmi szín alatt el nem fogadhatja és az 1899. év április 23-iki közgyűlésen hozott határozat megújításával felhatalmazta a választmányt, hogy amennyiben a székesfővárostól kedvezőbb határozatot nem kapna, más alkalmas módon gondoskodjék megfelelő telekről, amelyen a műteremház a művészi segély- és nyugdíjalap minden veszélyeztetése nélkül mielőbb felépülhetne.
Ezután a társulat igazgatósága, meggyőződvén róla, hogy a székesfővárostól kedvezőbb határozatot nem kaphat, az időközben beérkezett ajánlatok közül azt, amely a Gellérthegy déli lejtőjén, a Kelenhegyi-úton kínált egy telket megvételre, a választmány elé terjesztette s az 1901. évi június 21-ikén tartott ülésből kifolyólag kapott felhatalmazás alapján, a tulajdonosokkal az adásvételi szerződést 1902. évi július 2-ikán megkötötte és a 740 60/100 []-öl kiterjedésű telket 40,000 korona vételáron megvásárolta.
Ez a telekcsere az eszme megvalósításának csak előnyére vált, amennyiben az új telek kiterjedése lehetővé tette, hogy rajta olyan épület emeltessék, amely tizenkilenc műtermet és egy lakást foglaljon magába, míg a régi tervek csak tizenkét műteremről szóltak.
Kann Gyula műépítész időközben sürgősen elkészítette a megvásárolt telken építendő műterem-ház terveit és folyamodott a székesfővároshoz az építési engedély elnyeréseért. A tanács az építési engedély kiadását, az építési szabályzatra való hivatkozással, mely a villa-rayonokban kétemeletes ház építését tiltja, megtagadta, erre vonatkozó határozatát azonban a társulat a Fővárosi Közmunkák Tanácsához megfölebbezte és a Közmunkák Tanácsa az építési engedélyt a Társulatnak 1902. évi augusztus 28-ikán megadta, úgy, hogy hosszú vajúdás után az építkezésnek immár semmi sem állott az útjában.
Az építkezést Kann Gyula tervei szerint azonnal megkezdték, úgy, hogy az épület még 1902-ben tető alá került és 1903. évi augusztus hó 1-én teljesen készen átadható volt rendeltetésének.
Megjegyzendő még, hogy időközben az építési költségek födözésére szükséges kölcsön fölvétele a társulatra nézve fölöslegessé vált, mert a társulat Andrássy-úti bérháza eladatván, a társulat ennek vételárából hasította ki a még hiányzó összeget.
A kétemeletes műteremház, mely a Ferenc József-híd budai környékének egyik legszebb ékessége, minden tekintetben a legmodernebb kényelemmel van berendezve és úgy művészies külseje, mint célirányos beosztása és ízléses berendezése révén tán egyedül áll a maga nemében az egész kontinensen. Az épület földszintjén lévő lakás, az összes szükséges mellékhelyiségekkel fölszerelt négy szobából áll, a műtermek közül pedig kettőnek a kivételével mindenikhez egy szoba és egy fürdőszoba készült. Az összes helyiségekbe úgy a légszesz, mint a villamos világítás be van vezetve s úgy a műtermek, mint a lakás amerikai szerkezetű és anthracittal fűlő kályhákkal vannak fölszerelve.
Az új műteremházban ezidőszerint a következő művészek dolgoznak: Bezerédy Gyula, Dudits Andor, Gergely Imre, Glatter Ármin, Grosz Aladár, Grümvald Béla, Kimnach László, Kacziány Ödön, Madarász Viktor, Karvaly József, Nagy Zsiga, Ujlakyné Madarász Evelin, Reich Kálmán, Tarján-Huber Oszkár, Tölgyessy Arthur és Zombory Lajos.
Az új műteremházban a legdrágább műterem évi bére 880 korona, a legolcsóbbé pedig 510 korona s így az új intézmény minden tekintetben megfelel annak a célnak, amelyre készült, hogy tudniillik alkalmas, jól világított, tágas és olcsó műtermekkel szolgáljon a magyar művészeknek.
ÚJ EMLÉKMŰVEK. Október és november hó-napban négy művészi becsű emlékműről hullott le a lepel. A sorrendben az első a nagyatádi Kossuth-szobor, Horvai János bronzműve, amelyet Nagyatádon október 25-én avattak fel. A mű Chernel Gyula országgyűlési képviselő megrendelésére készült. Október 29-én leplezték le Budapesten a kerepesi-temetőben Komócsy József síremlékét, a szürke gránit-alapra mintázott életnagyságú bronz-mellszobor Zala György műve. Az emléket közadakozásból emeltette a Petőfi-Társaság. November elsején leplezték le a Timapusztán Hollán Ernő altábornagy síremlékét, amelyet a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet állíttatott. Az emlék a sírkápolna jobb falát díszíti, tervét Czigler Győző készítette, a domborművű bronzképmást Szécsi Antal mintázta, a freskókat Lotz Károly kartónjai nyomán Kölber Dezső festette. November 8-án állították fel Budapesten a Városligetben Béla király névtelen jegyzőjének szobrát, amelyet Ligeti Miklós készített.
A GYŐRI SZÍNHÁZÉPÍTÉS ÜGYE. A "Művészet" ez évi folyamának 275-ik lapján elmondtuk, hogy az újonnan építendő győri színház terveit külföldi építészszel akarták elkészíttetni. Bőven kifejtettük, mily fonák és káros volna az ilyen eljárás és ajánlottuk, hogy a színház-építtetők pályázatot hirdessenek a tervekre magyar építőművészek közt. Örömmel értesülünk most, hogy Győr város közgyűlése csakugyan ily értelemben döntött, elhatározván, hogy kizárólag magyar építészeket szólít fel a színház tervpályázatára. A pályázatot nemsokára közhírré teszik.
KITÜNTETÉSEK. A Magyar Iparművészeti Társulat által a Vízcsöpp-Társaság megbízásából művészi legyezőre hirdetett pályázatra 24 pályázó 48 pályaművet küldött. A biráló-bizottság az első díjat Dékáni Árpád halasi tanár egyik csipkelegyezőjének ítélte oda. A második díjat nem adták ki, ellenben megvásárolták Pálka Károly tervét 100 koronáért, Révész Györgyike rajzának pedig 50 kor. jutalmat szavaztak meg. Ugyancsak az Iparművészeti Társulat pályázatot hirdetett sportversenyek és gazdasági kiállítások alkalmával adható verseny-, illetőleg jutalomdíjak mintáira. A beérkezett 14 pályamű közül megvásárolta a bizottság 500 koronáért Betlen Gyulának virágtartó-mintáját és nála megrendelt egy másik pályamű nyomán egy korcsolyázó női alakot ábrázoló mintát. Ezenkívül elismerésképpen 200 koronát szavazott meg Miinek Adolfnak.
A pozsonyi vásárcsarnok tervpályázatára 4 pályamű érkezett be. Az I. díjat Makkay Endre nyerte el, a II. díjat Láng Adolfnak ítélték oda.
A besztercebányai kereskedelmi és iparkamara székháza terveinek pályázatán a bizottság által megvételre ajánlott "N. B. A.", "Egyszerű" és "Városcímer" jeligéjű pályatervek szerzői: Opaterny Flóris, Himler Dezső és Vágó László és József.
A nagy-kanizsai főgimnázium és rendház tervpályázatára érkezett 20 terv. Az 1000 koronás első díjat Jámbor Lajos és Bálint Zoltán terve, a második 600 koronás díjat Boszrucker Lajos terve kapta. Megvételre ajánlották első sorban Sándy Gyula és Förk Ernő, másodsorban Hajós G. Alfréd és Siklós Árpád tervét.
Az Erzsébet királyné emlékére Budapesten emelendő örökimádás-templomának tervpályázatán a 2000 koronás első díjat Aigner Sándor, az 1500 koronás második díjat Hofhauser Antal, az 1000 koronás harmadik díjat Stehlo Ottó nyerte. Az "Oremus" és "Adoratio perpetua" jeligés műveket pedig megvételre ajánlotta a bíráló-bizottság.
Az altenesseni (Németország) közvágóhíd-terv-pályázaton 28 pályázó közül az első díjat Fischer-Forbát Imre nyerte el.
A kis-kún-dorozsmai rom. kath. templom belső kifestésére hirdetett pályázaton a pályadíjat és megbízást Barsy Adolf kapta meg.
Pozsony város tanácsa szűkebb körű tervpályázatot rendezett a városi múzeum és könyvtár elhelyezésére szolgáló épület terveinek beszerzésére. A pályázaton Melczer O. és Láng Adolf tervei egyformán 1000—1000 koronával díjaztattak.
Az Iparművészeti Társulat a nyár folyamán két díszoklevél-pályázatot hirdetett, az egyiket a segéd- és iparostanuló-kiállítás kitüntetettjei részére, a másikat pedig az iparosok jutalmazásául. Mindkét pályázat ismétlés után is meddő maradt, végül a megbízást Nagy Zsigmond festőművésznek ítélték.
A rozsnyai év. ref. templom tervpályázatán az első díjat Weninger Ferenc nyerte el.
A breznóbányai ág. év. templom toronytervpályázatára 12 pályaterv érkezett be. A bírálóbizottság az 1500 koronás első díjat és az 500 koronás második díjat Sándy Gyula és Förk Ernő terveinek, a 350 koronás harmadik díjat pedig Sebestyén Artúrnak ítélte oda. Kivitelre az első díjat nyert pályamű került.
MORELLI GUSZTÁV készítette e füzet első mellélkletét "Tavasz" címmel. Reprodukciónk eredeti kétszínű fametszet.
TAVASZ
MORELLI GUSZTÁV EREDETI FAMETSZETE
KARL ERNŐ fejléce diszíti a 361-ik oldalt.
FERENCZY KÁROLY rajzolta a 372-ik oldalon levő "Vasaló leány" című képet.
VASALÓ LEÁNY
FERENCZY KÁROLY RAJZA
MÁRK LAJOS műve a 373-ik oldalon levő tanulmány.
TANULMÁNY
MÁRK LAJOS RAJZA
KACZIÁNY ÖDÖN a szerzője a "Mors eques" című rajznak, amelyet a 376-ik oldalon reprodukálunk.
MORS EQUES
KACZIÁNY ÖDÖN RAJZA
ÉDER GYULA műve a 377-ik oldalon reprodukált "A marabu" című kép. Eredetije olajfestmény.
A MARABU
ÉDER GYULA FESTMÉNYE
KARLOVSZKY BERTALAN festette a 380-ik oldalon közölt arcképet. Eredetije a Képzőművészeti Társulat ez évi téli tárlatán került bemutatásra.
ARCKÉP
KARLOVSZKY BERTALAN FESTMÉNYE
ZEMPLÉNYI TIVADAR "Parasztasszony" című olajfestményét reprodukáljuk a 381-ik oldalon.
PARASZTASSZONY
ZEMPLÉNYI TIVADAR FESTMÉNYE
PRAVOTINSZKY LAJOS rajzolta a 396-ik és 404-ik oldalon levő fejlécet.
LAKATOS ARTÚR rajzolta a 412-ik oldalon levő záródíszt.
SARKADI EMIL műve a419. oldalon közölt fejléc.
BÁLINT ÉS JÁMBOR művea 3 74-ik, 413-ik, 421-ik oldalon közölt fejléc. E fejlécek faldísz gyanánt szolgálnak a Műcsarnok újonnan rendezett négy kis kiállítási szobájában.
JUHÁSZ ÁRPÁD vázlatkönyvéből közlünk egy rajzot a 424-ik oldalon,
JUHÁSZ ÁRPÁD VÁZLATKÖNYVÉBŐL
POGÁNY MÓRIC fejedelmi síremlék-tervét reprodukáljuk e 425-ik oldalon.
FEJEDELMI SIRBOLT POGÁNY MÓRIC MŰVE
KERNSTOK KÁROLY rajzolta második mellékletünket "Tanulmány" címmel. Eredetije veres krétarajz.
TANULMÁNY KERNSTOK KÁROLY RAJZA
KÜLFÖLDI KRÓNIKA
DARMSTADT. Élénk emlékezetünkben van még, hogy vagy négy esztendővel ezelőtt Ernő Lajos nagyherceg fiatal német művészeknek egy kisebb csoportját közös együttmunkálkodásra hívta meg Darmstadtba, amely együttmunkálkodásnak minden ízében érdekes gyümölcse volt az a kiállítás, mely 1901-ben "A német művészet dokumentuma" címen oly nagy port vert föl nemcsak Németország, de egész Európa művészi köreiben. A kissé merész vállalkozás élesen kihívta a kritikát, mely a darmstadti "hetek" munkálkodásának alapjául szolgáló, túlcsapongó törekvéseket ugyan kissé megnyirbálta, de azért a vállalkozás egészséges csiráját még sem volt képes megölni. Hogy ezt maga az áldozatkész nagyherceg is fölismerte, azt legjobban bizonyítja, hogy újabban tekintélyes összegű alapítványt tett, melynek kamatait a darmstadti művésztelep vállalkozásának a támogatására szánta. Ez az alapítvány lelkes mű-barátok részéről már eddig is jelentékeny összegekkel gyarapodott, amelyekhez minden valószínűség szerint még újabb adományok is fognak sorakozni. Az alapítványt egy külön erre a célra alakított bizottság kezeli, mely a kamatok felhasználása iránt javaslatokat terjeszt a nagyherceg elé, aki a döntést esetről esetre a maga számára tartotta fenn. A darmstadti művésztelepen pezsgő élet egyik érdekes dokumentuma az Olbrich-kiállítás, mely októberben nyilt meg az ottani Ernő Lajos-házban és széles körökben méltó figyelmet keltett.
ELHALT MŰVÉSZEK.
Baseilhac, Jacques festő (sz. 1874-ben), meghalt Savigny-sur-Orage-ban.
Benouville, León műépítő (szüí. 1860-ban), meghalt Parisban.
Bunel, Henri műépítő (szül. 1840-ben), meghalt Marly-ban.
Gareis, Friedrich festő és illusztrátor (szül. 1837-ben), meghalt Bécsben.
Gauguin, Paul festő (szül. 1851-ben), meghalt Taitiban.
Giese, Friedrich Ernst műépítő (szül. 1832-ben), meghalt Charlottenburgban.
Haenschke, Ernst szobrász, meghalt Berlinben.
Horsley, Talbot John festő, a Royal Academy tagja (szül. 1817-ben), meghalt Londonban.
Janin, Paul Joseph festő (szül. 1853-ban), meghalt Parisban.
Jensen, H. C., dán arcképfestő (szül. 1835-ben), meghalt Kopenhágában.
Lafon, Théodore műépítő (szül. 1849-ben), meghalt Villeneuve-Saint-Georges-ben.
Laroche, Amand történelmi festő (sz. 1826-ban), halt Bécsben.
Lippmann, Fridrich, a berlini rézkarc-gyűjtemény meghalt Parisban.
Luntz, Viktor műépítő (szül. 1836-ban), meg-igazgatója (szül. 1839-ben), meghalt Berlinben.
Meiners, P. festő (szül. 1857-ben), meghalt Amsterdamban.
Melly, Ferdinánd festő (szül. 1863-ban), meghalt Münchenben.
Dr. Mothes Oskar műépítő és műtörténész, meghalt Drezdában.
Neszler, Friedrich műépítő (szül. 1846-ban), meghalt Karlsruheban.
Passini, Ludwig akvarell-festő (szül. Bécsben 1832-ben), meghalt Veneziában.
Rivey, Arséne Hippolyte festő (szül. 1838-ban), meghalt Parisban.
Rotta, A. veneziai életképfestő (szül. 1818-ban), meghalt Veneziában.
Schlichting-Carlsen tájképfestő (szül. 1852-ben), meghalt Kopenhágában.
Schurig, Ottó festő (szül. 1852-ben), meghalt Drezdában.
Stückelberg, Ernst történelmi festő (szül. 1831-ben), meghalt Baselben.
ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉHEZ
RÓNAY JÁCINT FELJEGYZÉSEI BROCKY KÁROLYRÓL. Divald Kornél e folyóirat legutóbbi füzetében egy érdekes felfedezéséről adva hírt, a nála megszokott ügyességgel és kritikával összegezi a Brocky Károlyra vonatkozó eddig ismert adatokat. A források közt megemlékezik Pesty Frigyes 1860-ban megjelent életrajzi vázlatáról, az 1870-iki angol életrajzról és Nyári Sándornak 1896-ban közzétett dolgozatáról s megjegyzi, hogy Pesty alighanem a művész temesvári rokonaitól szerezte az 1833-ig évig terjedő adatait. De hát a későbbieket, különösen a londoni életére, továbbá a halálára vonatkozókat ? Azután honnan tudott Pesty az "Arany-bulla átadása" című végképen nyomaveszett képről ?
Már régebb idő óta nyomozzuk ezt a forrást, míg végre rá is akadtunk. Kiindulási pontunk az volt, hogy alighanem a magyar emigrációnak angol földre menekült tagjai között kell keresnünk azt, aki a Londonban 1855-ben meghalt kiváló magyar művészről először küldött hírt a hazába. S valóban Rónay Jácintban meg is találtuk, akit kerestünk.
Megszerezve illetékes helyen az engedélyt arra, hogy Rónaynak mindössze tíz példányban nyomatott naplójegyzeteit átnézhessük, a II. kötetben egy egész fejezetre akadtunk, melyet a lelkes hazafi művész-honfitársának halála alkalmából s annak hatása alatt írt. E feljegyzésekből mindenekelőtt kitűnik, hogy Rónay szolgáltatta Pesty Frigyes közleményének egy pár igen fontos adatát. A temetés leírása után ugyanis e sorokat olvassuk: .... "én pedig szállásomra siettem, hogy gyászunkat a honbeliekkel tudassam s még az nap következő sorokat intéztem pesti ismerőseim egyikéhez, hogy azokat valamelyik lapban közzé tegye". S itt következik Rónay meleghangú nekrológja, melyben nem nehéz a Pesty-féle életrajz egyik főforrására ráismernünk.
Ámde nemcsak azért becsesek a Rónay-féle napló feljegyzései. Sok olyan is van ezekben, amit nem lehetett a nekrológban megírni. Már pedig minket minden legkisebb adat érdekel, ami erre a nagytehetségű művészünk életére és művészetére vonatkozik. Lássuk tehát! És lehetőleg a naplóíró eleven szavaival.
Rónay Jácint 1852-ben ismerkedett meg Brocky-val s csakhamar barátságos viszony fejlődött ki köztük, habár az első két évben Rónay, "ismerve az idő értékét", csak ritkán látogatta meg a művészt. Azonban 1855-ben Mayer György, Rónay-nak öreg barátja, a Brocky házában fogadván szállást, a találkozás gyakoribb, majdnem naponkinti lett. "Mayer György lévén Brocky legrégibb, úgyszólván legelső barátja Londonban, az esti órákban sokszor együtt ültünk a kandalló előtt mind a hárman ; művész barátunk bizalmas társalgás közt nem egyszer ecsetelte azon nyomorúságos életet, melylyel mérkőznie kellett Bécsben, hol éjjente iratokat, hangjegyeket másolt, hogy nappal száraz kenyéren a Polytechnicumba járhasson tanulni ; ecsetelte, mint afelé festő, élénk színekben későbbi küzdelmeit, reményeit és terveit . . . . Ah! sóhajtott fel néha-néha: ha úgy körülnézek szobáimban, alig bírom elhitetni magammal, hogy ez mind sajátom ? hogy az a kis elhagyott fiú, ki egykoron éhesen, rongyosan járt Bécs utcáin, most háziúr!" "Minő elégüléssugárzott ilyenkor szeméből, minő szép tervei voltak, minő fényes reményei a jövőben ...." teszi hozzá a napló.
Rónay körülményesen elmondja, hogy voltakép miben állott Brocky háziurasága. "A művész -úgymond öt év előtt még lakó volt mostani házában, de gazdája, mi Londonban oly sokszor megtörténik, hátralékban lévén az államadóval, egy éjjel jelentékenyebb bútoraival továbbállt. A lakók ily esetben kötelesek az adót lefizetni s ha nincs miből, még öltözékeiket is letartóztatják; így rendeli a törvény. Brockyn ez már kétszer megesett, s hogy ezentúl biztos legyen, átvette a 30 évre szóló "lease"-t, lefizette a tartozást s akarva, nem akarva — háziúrrá lőn. Londonban, a City kivételével, kevés szabad, örök időre szóló (freehold) ház van. Az épület a tulajdonosé, a hely melyen áll, a földbirtokosé, ki a lakhelyet 90 évre bérbe adja, s ha ez idő (a lease) lejár, a ház visszaesik a földbirtokosra. A házak, az engedélyezett 90 év alatt, rendesen kézről-kézre esnek s minél nagyobb a hátralevő lease, annál értékesebb a ház. Angliában még sok ily középkori foszlány létezik a törvény védelme alatt."
De sem a nyugodt anyagi viszonyok, sem a nagy küzdelemmel kivívott dicsőség, már nem sokat értek. Mert a szomorú vég rohamosan közeledett. Februárban álmatlanságról, heves szívdobogásról panaszkodott. Mindenki azt hitte, hogy csupán a túlhajtott munkának múló következménye az egész. Április 2-ikáról jellemző esetet mond Rónay: ". . . . ebéden voltam Brockynál s már-már végeztünk, midőn Prince Albert egyik főembere, Majer, a híres Winterhalter festővel beköszöntött: "Azért jöttünk, mondák a vendégek, hogy Önt szabadba vigyük, a herceg kocsija a ház előtt áll, készüljön." Brocky távozott, hogy átöltözködjék. "Bocsásson meg, hogy zavarom a társaságot, monda Winterhalter hozzám fordulva, de e férfiút meg kell mentenünk: alig ismerek rajzolót, ki ügyességben mérkőzhetnék vele, neki szép jövője van: íme, alig hat éve, hogy meglepő kréta és aquarell művei után, olajban fest s már a legjobbak sorába küzdé magát."
De minden hiábavaló volt már, júniusban ágyba kellett feküdnie. "Reménye nem volt már senkinek, csak ő remélt még, csak ő nem gondolt a halálra, mert visszariadt a haláltól, mert nem bírta meg azon gondolatot, hogy annyi fáradalom, annyi küzdelem után, éppen akkor kelljen elszakadnia az élettől, midőn a munka gyümölcseit élvezni kezdé. "Rónay és Mayer gyöngéd figyelemmel iparkodtak minden balsejtelmet távol tartani tőle, s habár tudták, hogy rokonai nincsenek, végrendelet készítésére távoli célzást sem tettek. "Mi az a néhány font akkor, midőn az életről vagy legalább az élet utolsó órái nyugalmáról van szó."
Azonban nem mindenki gondolkozott így. A művésznek két angol barátja: Colnaghi tekintélyes képárus és ennek sógora, Pontét szivarárus, "meg-kérgesedett üzletemberek", kik évek óta intézték anyagi ügyeit, "talán attól tartva, hogy Brocky vagyona vagy annak kezelése ki fog kezökből siklani, nem kímélték a beteget, figyelmeztették veszélyes állapotára, sürgették a végrendeletet . . . ." Lehet, hogy a halál rémképe, a fájdalom óráiban néha már utolérte a beteget, de e végzetes szót még nem hallotta senkitől; a szomorú valóság megrendíté a szenvedőt s gyorsan hanyatlott. Egy este, midőn Mayerrel ott ültünk közelében, maga a beteg szóba hozta a veszélyt, a közelgő halált, szeméből könyek gördültek s fölkért bennünket, hogy legyünk tanácsadói a végrendelet készítésénél. "Magyarországot nem feledendem s csak azt sajnálom, hogy mint művész, nem tehettem többet hazámért, de ez nem az én hibám, önök tudják, hogy szép terveim voltak; különösen önt Rónay barátom kérem, legyen gondja azon festményekre, melyeket a magyar nemzeti Múzeumnak szántam."
A napló elmondja ezután, hogy a végrendelet június 1-én készült el, azonban a két angol barátnak sikerült a magyar barátokat távoltartani.
"Nehéz napok következtek, Brocky nem foglalkozott többé földi dolgokkal, a fuldokló s már élve felbomlásnak induló csak sóhajtott, jajgatott, s Mayer és én felváltva virrasztottunk a halállal küzdő honfitárs ágyánál. Július 8-án a halál véget vetett szenvedéseinek s 12-ikén a Kensall-Green sírkertbe kisértük feledhetlen barátunkat, oda, hol kedves öregünk, Kemény Farkas, a halál álmát szunnyadja ! Az utolsó "Isten hozzád" után Mayer barátommal szomorúan visszagyalogoltam a városba, s mire az elárvult házhoz jutottunk, a kocsin járó angol barátok már felolvasták, közzé tették a végrendeletet, s mindenki tudta, beszélte a háznál: hogy Brocky szép festvényeket hagyományozott a pesti Múzeumnak, 300 font sterlinget az eperjesi prot. tanodának (Rónay itt téved: a késmárki iskola örökölt), s 400 font sterlinget egy temesvári hölgynek . . . . ; hogy Mr. Pontét, elzárva mindent, magához szedve a szekrények és szobák kulcsait, s kiadva parancsait, mint teljes hatalmú tömeg-gondnok hagyta oda a házat."
Ezután következik a már említett nekrológ, a mely így kezdődik: "E pillanatban jövök egy férfiú temetéséről, ki szebb jövőre, hosszabb életre volt érdemes s kinek halálát a magyar haza méltán veszteségei közzé számíthatja ; e férfiú Brocky Károly, ki ha a magyar festők közt nem első, bizonyosan egyike a legkitűnőbbeknek. Önök hazámfiai nevét és műveit aligha ismerendik, azért szabadjon életrajzát néhány szóval érintenem."
A nekrológ adatait Pesty felhasználta. Azonban a naplójegyzetekben van a nekrológ szövegéhez néhány későbbi időből származó megjegyzés csatolva, így az olaszországi másolatokról azt olvassuk, hogy "tán seholsem tűnnek fel Brocky rendkívüli tehetségei fényesebben, mint ezekben, melyekért a gazdag Monrow, úgy tudom, ezer font sterlinget igért; de művész hazánkfia nem tudott megválni élte e legszebb emlékeitől". A művész londoni pályája kezdetén készített arcképekről azt jegyzi meg Rónay, hogy ezek "kréta-rajzok, melyekben, művészek véleménye szerint, utolérhet-len volt, s többen sajnálták, hogy e tért elhagyá". Fontos további feljegyzés az is, hogy "kevéssel halála előtt Brocky Károlyhoz címzett felszólítás érkezett, melyben az eperjesiek (helyesen: a késmárkiak) elpanaszolják, hogy saját erejükből nem képesek a kormány igényeinek megfelelni, s ha ezt nem teljesítik, a protestáns tanoda elveszti függetlenségét. E panasz bírta Brockyt, a rom. katholikust arra, hogy az eperjesi tanodának segélyt nyújtson, hazafiságból". Palcsi István a késmárki ág. év. lyceum történetében (84. 1.) megjegyzi, hogy az iskola Brocky 300 font sterlinges hagyományához Mayer J. György közbenjárása folytán jutott. Érdekes az is, amit Rónay a nemzeti Múzeumnak hagyott Ámor és Psyché-ről feljegyez. "E mythologiai kép - - úgy mond gyönyörűen van festve ; de az alakok elrendezésében nem volt oly szerencsés, mint egyébkor. Ott függött éttermében s a művésztől nem egyszer haliam: Vajha a lebegő Ámor elrepülne !"
Brocky nem feledkezett meg Rónayról sem. Július l 3-ikán Pontét tömeg-gondnok tudatta, hogy a művész húsz font sterlinget hagyott neki azon megjegyzéssel, hogy az összegen emléket vegyen magának. Az emlék egy jó angol óra lett. Ekkor szóba jött a pesti Múzeumnak hagyományozott festmények ügye is s Rónay azt tanácsolta, hogy a két tábornok arcképét, a politikai viszonyok jobbrafordulásáig, célszerű volna valamely ismert angol család, pl. Lord D. Stuart, Cobden vagy J. B. Shmith parlamenti tag őrizetére bízni, minek kieszközlésére vállalkozott is. "A gondnok úr -folytatja a napló - ajánlott szolgálatomat nem vette soha igénybe, s többé nem találkoztunk. Később értesültem, hogy Pontét a képek ügyében járt az osztrák követnél, íratott Kubinyi Ágoston múzeumi igazgató úrnak, ki az arcképeket nem tartotta elfogadhatóknak s hazafiúi aggodalmak közt sürgette azok eladását, mit a végrendelet világos szavai ellen, a gondnok úr nem mert elkövetni, tehát jobb időkig maradtak birtokában. Később Mr. Pontét, nem kis bajjal, mert csak angolul beszélt, Magyarországra utazott - - a tömegből kikerült - hogy saját két szemével meggyőződjék : ha van-e Pesten Múzeum ? Eperjesen (illetve Késmárkon) tanoda ? s ha az a temesvári hölgy valóban létezik-e ?"
A művészi hagyaték sorsáról is megemlékezik Rónay s ezzel véget is ér a naplónak Brockyra vonatkozó része, "így került - írja Brocky Károly vagyona két idegen, de jó barát kezébe, (?) kik hazánkfia f estvényeit, rajzait egyenkint oly árakon érvényesítették, minőket a szegény művész életében nem ismert; s ha csak eddig megy vala a jó barátok törekvése, mindenki, legalább Angliában, azt mondotta volna a kép- és szivarárusról, hogy derék üzlet-emberek ! de ők a kímélet és kegyelet határain túlhaladtak, mert tekintet nélkül a boldogult jó hírére, nevére, minden foszlányt árúba bocsátottak, oly rajz-tanulmányokat és kísérleteket is, melyeket a művész nem szánt soha a közönség szemének .... Dillon táj festő, Brocky leghívebb barátai egyike, ki zokogva borult a hideg földre, mely barátját, mesterét eltakará, keserű panaszt emelt ezen eljárás ellen . . . általában a művészek közt nagy volt e miatt az ingerültség; de a szívtelen elforgácsolásnak nem állhatta útját senki ; Pontét and Comp. teljes hatalommal kezelték Brocky élete szerzeményeit, s beszámítottak egymásnak.
Ah ! ez a szép világ, s az az "Animal biceps et implume", mely míveltségével, erényeivel ég felé törekszik és szenvedélyeivel bévájja magát a porba, hogy onnét koronkint kikelve, szeretettel eltapodja embertársát, jó barátját .... !"
Azt hiszem, bátran megkockáztathatjuk azt az állítást, hogy Rónay tulszigorúan ítél Brocky angol barátjairól. Úgy látszik, nem ismerte eléggé e baráti és üzleti viszony előzményeit, így például eléggé hiteles adatok vannak arra nézve, hogy Colnaghi nagy szolgálatokat tett Brockynak, midőn ez Londonban az érvényesülés útjait kereste. Azután az is bizonyos, hogy az idealista magyar emigráns és a pozitív angol üzletemberek világfelfogása közt nagy volt a különbség. Naplóírónk kapzsi önzést láthatott abban, amit ezek józan gyakorlatiasságból cselekedtek.
De bárhogyan áll is a dolog, a közölt feljegyzések egyben-másban mégis gyarapítják a Brockyra vonatkozó gyér forrásanyagot s esetleges további nyomozásokra is megjelölnek egy-két újabb kiindulási pontot. Mindenesetre szükséges volt tudomást venni felőlük. -76.
ESZTEGÁR LÁSZLÓ
BROCKY KÁROLY. Érdekkel olvasom Divald cikkét Brocky Károlyról, kiről a nagy budapesti kiállítás alkalmával magam is írtam egy tárcacikket a Pester Lloydban, igaz, hogy új adatokkal nem szolgálhatván s csak a kiállított művekből ítélgetvén meg a művészt.
Most csak néhány megjegyzést kockáztatok, hogy a Brocky-téma legalább egy pár íráshibától tisztuljon meg. A "Művészet" (5. szám) 320. lapján említett Bécsben élő "Mousleard(?) hercegnő", helyesen: "Montleart hercegnő". "Taffinger tanár" pedig helyesen: Daffinger, a hírneves bécsi minia-turista. Az eperjesi oltárkép első pillanatra rögtön elárulja a 30—40-es évek bécsi genre-iskoláját.
Ha nem tudom, hogy ki festette, okvetetlen "Waldmüller-iskolát": mondok. A leány (a magyar typust kivéve) szakasztott Waldmüller-féle parasztleány ; rajzban, redőzetben, fölfogásban, sőt ma-nirban. Azt csak akkor találták el így. Családi vonásuk volt nekik, s az kiirthatatlan. A tájkép is tökéletesen Waldmüller, a Megváltó persze stilizálva van, de fölülről derékig az is bécsi, így festettek a Kupelwieserek. Hanem igaz, hogy nagyon nemes és nem annyira sablonszerű a Brocky Krisztus feje. -77.
HEVESI LAJOS
GOEZ (GŐZ) JÓZSEF FERENC BÁRÓ, magyar származású, de külföldön élt, festő és rézmetsző. A Pallas Lexikon nem ismeri. Született 1754 febr. 28-án Nagy-Szebenben, meghalt 1815 szept. 16-án Regensburgban. Nagy Iván tévesen említi, hogy 1754—1815-ig hazánkban működött, mert tényleg ez évszámok felelnek meg születési és halálozási évének. Eleinte állami hivatalba készült, de utóbb, ha kedvezőtlen viszonyok közt is, hajlamait követte és a művészeti pályára lépett. E téren a legtökéletesebbet nyújtotta. Mint hivatalnok, az udvari haditanácsnál talált alkalmazást, majd jogi téren működött és mindaddig meg is maradt ez állásban, míg atyja élt. De ennek halála után, csekély vagyonából éldegélve, a művészettel foglalkozott, vagy utazgatott, felkeresve a képtárakat, hogy ízlését nemesbítse. 1779-ben került Münchenbe, hol csakhamar jellemképeit megkedvelték és e nemben nevét Németországban is ismertté tették. Rövid idő multán Münchent elhagyta, Augsburgba ment, majd ismét Münchenbe tért vissza, ahol mint szabadkőmívest üldözték. 1791-ben felsőbb rendeletre Münchenből kitiltatott. Ekkor Regensburgba ment, hol ép akkor az érsek képzőművészeti akadémiát akart építeni és Goez volt ennek igazgatójául kiszemelve De a terv elejtetett. Csalódásaitól megtörve, 61 éves korában meghalt.
Goez munkái különbözők. Gouacheban festett, majd olajban, rézmetszeteket készített. Shakspere, Bürger drámáihoz több képet festett. Festményei között csak egy magyar arcképet találunk : Hadik gróf altábornagyot. Műveit felsorolja Wurzbach: Biographisches Lexikon V. köt 250. lap. Toldy is említi Irodalmi beszédei. 1847. 271. 1.
-78. NAMÉNYI LAJOS
MŰVÉSZETI IRODALOM
RUSKIN ÉLETE ÉS TANÍTÁSA, írta Geöcze Sarolta. Tizenhat képmelléklettel. Budapest, 1903, az Athenaeum kiadása. 442 1. - - Eddig nem volt egyetlenegy oly magyar nyelvű könyvünk sem, amely mindenki által könnyen érthető módon, világosan s élvezetesen adná elő a művészetek nevezetes kérdéseit. Az átlagos esztétikák nem felelnek meg az ilyen célnak, mert többnyire teoretikus tanokat tartalmaznak, amelyek megértése nem mindig könnyű, olvasása pedig a legritkább esetben kellemes. A külföldön sem teremnek ily művek bőven : megírásuk mesteri tollat, meggyőző tehetséget s a tárgynak oly ismeretét kívánja, amilyeneket csak azok szerezhetnek meg maguknak, akik maguk is művészkednek. Azt hiszszük, hogy az egész világirodalomban Ruskin műveit illeti meg ily szempontból az elsőség. E csodálatosan eredeti, mélyreható s a művészetért rajongó elme fel tudta rázni Angliát s évtizedeken át tartó munkásságával nagyfejlettségű művészet felé kormányozta a festőket, építészeket iparművészeket s a közönséget egyaránt. Ruskin neve az utóbbi évtizedben nálunk is ismertté vált, egyik művét, "Velence köveit" az akadémia adta ki magyar fordításban. De ez csak egy mű a sok közül: Ruskin egész tanítása meglehetősen zárt könyv volt azok előtt is, akik őt emlegetni szerették.
Az előttünk fekvő mű nagy nyereséget jelent művészeti irodalmunkban. Mert nemcsak Ruskin szépen és szeretettel megírt életrajzát, főbb tanainak ismertetését kapjuk benne, hanem a könyv háromnegyed részében folyton Ruskin maga szól hozzánk. Geőcze Sarolta kiválóan ismeri Ruskint, jól belelátott tanai mélységeibe s így módjában volt a nagy brittnek tanításait jó rendszerbe öltött kivonatban adni, még pedig olyformán, hogy csaknem folyton szószerint idézi szerzőjét s csak az idézeteket összekapcsoló mondatok tekinthetők tulajdon-képeni kivonatnak. Ügyességét dicséri, hogy mégis egyöntetű és folyamatos olvasmány az egész könyv és sehol sem érzünk zökkenést vagy idegen gondolat becsempészését. Főkép a művészeti író szól itt hozzánk, kevésbbé a szociológus, de hisz nekünk elsősorban éppen arra van szükségünk, amit Geőcze Sarolta ad. Simán s alig észrevehetőn folyik egybe ebben a könyvben a fordítás és a magyar szerző eredeti mondatai s végül nem is veszszük észre, hogy tulajdonképen kritikát is kapunk, mert hisz kritikai művelet az ilyen összeválogatás. Ruskin pompás prózájának egyszerű szépségei is megvannak a magyar átültetésben. A könyv tehát nemcsak egy műtörténeti jelentőségű nagy író s nagy ember életével és tanításaival ismertet meg minket, hanem a legszebb művészeti olvasókönyv, amelyet csak ismerünk. Aki egyszer kezébe veszi s olvasni kezdi, rögtön barátjává szegődik, oly egyszerű és meggyőző felvilágosításokat kap a művészetek minden fontos kérdésében, amilyeneket ily könnyű szerrel más írónál nem kaphat. Mert Ruskin a legvilágosabb írók egyike, nem cikornyás, nem bonyolódik teóriákba, nem követel előzetes szakképzettséget olvasójától.
A szerzőnek nagy érdemül tudjuk be, hogy Ruskin kivonatolásának nehéz munkáját ilyen szakavatott kézzel végezte. Az a hetven oldal, amelyen a nagy angolt bemutatja, méltó előszó magának Ruskinnek munkájához.
DIE KONSTRUKTIONEN UND DIE KUNSTFORMEN DER ARCHITEKTUR,ihre Entstehung und geschicht-liche Entwickelung bei den verschiedenen Völkern. írta Constantin Uhde. Berlin, kiadja Ernst Wasmuth I. köt.
1902, negyedrét, 183 L, 345 kép. II. köt. 1903, negyedrét, 448 1., 526 kép. E négy kötetre tervezett nagyszabású munka az építészettörténet terén nagyhírű szerző életének főműve. Uhde ebben az előttünk fekvő két kötetben teljesen eltér az átlagos építészettörténeti előadástól. Nem adja egyes korszakok vagy népek építészetének inventáriumát, nem adja a művészek életrajzát, sőt gazdag képanyagában sem mutatja be a múlt kitűnő építészeti emlékeit. Mélyebbre szánt s ennélfogva könyve hasznosabb amazoknál. Afféle fejlődéstan : minden építészeti anyag megmunkálása, formába szorítása szervesen lebonyolódik előttünk s ennélfogva világosan megismerjük minden, még a legszerényebb architektonikus tagban is annak a szellemnek munkálkodását, megnyilatkozása okát és módját, amelyet az építőművészet szellemének nevezhetünk. Ne higyjük azonban ezek után, hogy a könyv talán elvont teóriákkal áll elő. Ellenkezőleg: a legtár-gyiasabb könyvek egyike, amelyeket az építőművészeiről írtak.
Berendezésével és módszerével rögtön tisztában leszünk, ha betekintünk az első fejezetekbe. Kezdi nagyon jellemzően — a fonálon és kötélen, mikép készítették és készítik, mint sodorják, fonják, szövik össze, mint varrnak vele ruhát, mint alakul magából a csomózási és kötési technikából egy bizonyos ornamentum. A szövőipar befolyását rögtön megismerteti velünk a fazekasmesterség készítményein. De a szövőipar s a varrási és csomózási technika szolgáltatja a primitív lakóháznak, a sátornak egyik lényeges kellékét, a ponyvát. Néhány cölöpre kerül a bőr vagy a ponyva s magával hozza, a régi ornamentumot. Viszont a laza cölöpök részben vesző-fonatokkal köttetnek össze (új ornamentális elem), ami a fa behatóbb megmunkálására vezet. A szerző itt aztán előadja, hogy az embernek most s hajdan minő szerszámok álltak rendelkezésére a fa megmunkálására, mint keletkezik a fakötés eszméje, mint fejlődik ki az ácsmesterség. Kialakul a faváz és a gerendás fedélszék. Ugyanilyen módszerrel ösmerteti a kő megmunkálását, kötéseinek lehetőségeit, hozzáfűzve a műkövet (tégla \ a gipszet, a vakolást is. Az öntött, kovácsolt és hengerelt vas ismertetése után kifejti, mint öltöttek művészi formát mindezek az anyagok az építészet történeti fejlődésében. Sor kerül tehát a fal, a pillér, az oszlop, a fedélzet, az emelet, a boltív elemzésére és bemutatására. Miután így az építészet anyagaival és az ezekből szükségszerűen előállott főformákkal megismerkedtünk, képet kapunk arról, mint alakult szép formává az épületek arcéle, azaz párkány-eleme az építészet összes korszakain át, az épület összes részein. Az első kötet erről a hosszas és bámulatosán szerves fejlődésről számol be.
A második kötet elejétől a végéig a faépítkezést mutatja be fejlődésében. A faépítkezés őskorából alig maradt ránk eredeti mű, a szerző tehát a történelem előtti idők kőemlékeinek néhányát mutatja be, olyanokat választván ki erre a célra, amelyek minden kétséget kizáróan faépületek, illetve fa-szerkezetek kőből való másolatai. Világosan látni, mint használták fel a fa-szerkezet formáit a kőépítkezésnél Likiában, Arzacesz sírján, a perzsa oszlopokon és kőgerendázaton stb. Feltűnő, mily szolgailag mÁsolták kőre a sátraknál használatos vesszőfonásból előállott ornamentumot az ú. n. Midász-sírján. így folyik ez a lefejtési mívelet az egyiptomi, görög, itáliai művészet korszakain át, míg végre a renaissance nagyfejlcttségű faereszei, menyezetkiképzései, faburkolatai megmutatják a fa-építkezés formáinak bizonyos irányban való teljes kifejlődését. Különösen meglepők a szerző elemzései a spanyolországi mór stalaktit-ívek magyarázásánál s az arab faépületek bemutatásánál. Ezek után Német-, Orosz-, Franciaország, Svájc, Tirol, Norvégia, Anglia, India, Japán, Jukatán faépítkezésének fejlődésével ismerkedünk meg, a szerző eredeti régi faépület-maradványok híjján a megmaradt kőépületek sajátságos formáin következtet vissza az ősi fakötés és fa-szerkezet módjaira. Sajnálatunkra, mellőzi a magyarországi faépítkezés emlékeit s ezek közül csak a ploszkói fatemplomot mutatja be képben Lachner nyomán, a német faépítkezés méltatásánál. E tévedés miatt nem neheztelünk a szerzőre, mert hisz magunknak sincs még oly publikációnk, amely ezeket az érdekes emlékeket kimerítően tárgyalná. Semmi sem természetesebb, mint az, hogy mindenekelőtt magunknak kellene számot adnunk arról, minő építészettörténeti emlékeink állanak még s a mi kötelességünk volna kutatásaink eredményeiről a külföldet tudósítani.
Csak futólagos vázlatát adtuk itt ennek a valóban nagyszabású s egyben díszes műnek. A képeket, amelyek kiválóan jól demonstrálják a szövegben foglalt állításokat, legnagyobbrészt a szerző rajzolta. A következő kötetek a kő- és téglaépítkezésről s végül a modern vasépítkezésről fognak szólni.
FRA BARTOLOMMEO DELLA PORTA und die Schule von San Marco. írta Fritz Knapp. 122 képpel. Halle a. S., 1903, Wilhelm Knapp kiadása. 326 1. -- A szerző ebben a könyvben összefoglal mindent, amit eddig fra Bartolommeoról és köréről kikutattak. De jóval többet ad életrajzi statisztikánál, mert egyúttal oly részletesen adja elő fra Bartolommeo művészi fejlődését, stílusának kialakulását, oly pompásan elemzi valamennyi művét, hogy ez a monográfia ily irányban is teljes és hiánytalan. Nem teszi meg félistennek, mint a legtöbb monografista a maga hősét, de ha szeretettel domborítja is ki nagy erényeit, kivált a rajzbelieket, nem hallgatja el gyengéit sem, amelyek közt fra Bartolommeora leginkább az a hiba nehezedik, hogy végre emberalakjai már csak térkitöltő feladatokat kapnak a képen. A fejlődés hosszú útján ez a mester azután csodálni való remekműveket is teremtett. Savonarola, Lionardo, Rafael, Michelangelo hatalmas alakjaival kerül vonatkozásba az ő rendkívül érdekes egyénisége, tőlük sokat kap, de részben sokat is ad. "Művészete -- mint a szerző mondja, - - az estifény kései hűvös megvillanása az éjszaka előtt". Hamar elfordul Ghirlandaiotól s elsősorban Lionardo hat rá. Előadása nagyszabásúvá lesz, alakjai méltóságteljesek, finom páthosz érzik rajtuk. A nagyszabású, monumentális vonás még inkább jelentkezik a rajzban, semmint festményein. A szerző e rajzok stílusának magyarázatában kiváló kalauznak bizonyult. A velencei út után fra Bartolommeo alakjainak régi szigorú vonalai kissé lágyabbakká lettek, a formák teltebbek. Természetes, hogy a színek nagy mestereitől is tanult valamit, amit Firenzében nem látott még. De szülővárosába visszatérve, ezek az emlékek lassanként elbágyadnak. Megint a firenzei levegőben zsibongó művészeti problémák foglalkoztatják: kemény logikával keresi a világos előadást. Ezt elősegítette az is, hogy szerzetes-élete a kolostor falai közt folyt: a természet gazdag, változatos játékaival nem bíbelődhetett. A téralakítás nem többé a festői ösztön feladata, hanem a biztos számításé, szinte matematikai művelet. Az észnek több munka jut, mint a festői érzésnek. A törekvés az, hogy az alak bizton elhelyeződjék a térben, hogy a csoportok világosan tagoltak, jól áttekinthetők legyenek. Nem akarja többé a szemet gyönyörködtetni a formák gazdagságával és a színek ragyogásával, hanem mozdulatok révén igyekszik életet önteni alakjaiba. Egész lelkületével ellenkeznék, hogy finom sfumátókkal mintázza a test formáit, mint Lionardo tette. Csak a nagy összhatás érdekli most már a képen : alakjait úgy állítja be, hogy ezáltal mély térhatás keletkezzék; az oldalról betóduló erős fény hatalmasan egybefoglalja az alakokat, nem a plasztika kedvéért, de hogy a kép tömör, egységes hatású, nagyszabású legyen már megjelenésében is. És végre az embercsoportok csak arra szolgálnak, hogy eleven silhouettejeikkel hatalmasan kitöltsék a széles teret s nagy vonalukkal éreztessék az életet jelentő mozgást. Végre a fiatal Rafael hat rá s oeuvreje végén megérkezik a nagyszabású monumentalitáshoz. A vihar, amelyet művészlelkében a Sixtus-kápolna hatalmas kompozíciói keltettek, csakhamar elsuhant : Michelangelo inkább csak epizód az ő életében. Legegyszerűbben jelentkezik minden érzése a "Krisztus megsiratásában'' (Pitti-képtár). De "Mária mennybemenetele" már bejelenti a secentót, a klasszikus képírás hanyatlását, a nyugtalan barokvilág elkövetkezését.
Knapp, midőn így behatóan elemzi fra Bartolommeo műveit s elénk tárja fejlődését, többet is ad az egyszerű monográfiánál, mert Bartolommeo fejlődése egyúttal egy nagyszabású firenzei stílus fejlődését jelenti s így e könyv egyúttal egy felette érdekes irány győzelmének és bukásának is képét adja. A szerző előadása méltó a tárgyához. Azzal, hogy könyvéhez csatolta fra Bartolommeo tanítványainak monográfiáját és a mester összes műveinek rendszeres és jegyzetes katalógusát is, hasznos kézikönyvet juttatott a művészet barátainak könyvespolcára. A mű kiállítása előkelő, kivált a kézirajzok reprodukciója sikerült.
DIE NATUR IN DER KUNST. Studien eines Naturforschers zur Geschichte der Malerei, írta Félix Rosen. 120 képpel. Lipcse, 1903. B. G. Teubner. 344 1. Ritka élvezetet szerzett nekünk ez az eredeti észjárású könyv. A szerző természettudós, szakmája a növénytan, de hajlamai a képíráshoz vonzották, utazásai közben sűrűn látogatta a képtárakat, kezdett műtörténettel is foglalkozni, jegyzeteket készített magának, míg végre évek során e jegyzetek annyira felszaporodtak s oly szervesen egészítették ki egymást, hogy most e könyvvé formálta azokat. A művészet lelkes barátjából
lassankint kitűnő műértővé fejlődött, akinek érdemes volt ezt a könyvet kiadnia, inert megjegyzéseivel temérdek új gondolatott vet fel, elhanyagolt szempontokra tereli figyelmünket, sőt hozzájárul több fogós kérdés tisztázásához is. Bár műtörténeti tanulmánynak veszszük az előttünk fekvő könyvet, mégis gyakran megszólal a műtörténészben a botanikus s növénytani ismereteit sűrűn használja fel egy-egy művész fejlődésének megvilágítására vagy arra, hogy meghatározzon egy kétes szerzőjű képet. Amit Morelli a kéz, a szem, sőt a köröm rajzának és színezésének egybevetésével ért el, azt Rosen botanikai formák összehasonlításával is folytatja.
A könyv Giottón kezdi s Rafaelen végzi. Felöleli az olasz és németalföldi festészetnek ama korszakait, amidőn lassankint felfedezték a természetet, kilesték titkait. Giotto a bizánci-román sablonok után az első igazi megfigyelő. Megfigyelései leginkább az emberre, a taglejtésre stb. terjednek ki. A táj, a szabad természet még felette elhanyagolt elem. így például egyik páduai freskóján (Joakim és a pásztorok) úgy a hegyes háttér, mint a fák arra mutatnak, hogy Giotto itt nem közvetlenül a természetet figyelte meg, hanem szobrászati előképekhez simult. Vagy Pisano domborműveiről, vagy Pisano forrásából kölcsönözte ezt a természetrészletet. Taddeo Gaddi az első, aki beviszi a kert motívumát a renaissance képírásába. De a pontos megfigyelés még hiányzik az összes mestereknél. A pisai camposanto "triomfo della morte"-jének mestere még alig képes az egyes fák, növények fajait elkülönítően jellemezni. Gyakran fantasztikus formákat állít egymás mellé. Spinello Aretinonál látjuk első karakteres formáját a gyermekláncfűnek. Az egész kor meg-nem ösmeri a gyep, a pázsit fogalmát. A virágok és egyes növények elkülönítve nőnek ki a kopasz földből. A szerző meggyőzőn fejtegeti, hogy ez nem stilizálási sajátság, hanem gyenge megfigyelés, tudatlanság.
Németalföldön is szerény kezdetekből bontakozott ki a természet megfigyelése. E kezdetekről nagyon keveset tudunk. Jan van Eyck egyszeriben nagy művészként bukkan föl. A genti oltárképen vegyest adja észak és dél flórájának egész gazdagságát, jó megfigyeléssel, hibákkal vegyest. 1400 táján a Rajna mentén is gazdag változatban festik már a virágokat, de ezek is külön állanak, mint egy gyűjteményben s nem keltik a flóra benyomását. Itt is azt látjuk, mint Jan van Eycknél, hogy a lomblevelek rövidüléseit még nem ismerik. Jan is, mint sok olasz, a városok látképét, a dombvidéket, a völgyeket a valóságnál keskenyebbre veszi, összeszorítja s a függélyes vonalt hangsúlyozza, egészen a gótikus stílus szellemében, a vízszintes rovására. Jan kezdi először a hazai vidék kultuszát. Követőinek egyike, Petrus Cris-tus, Jan ünnepi hangulatából hétköznapi hangulatba viszi a természet képeit, a vidéket. Nem megálmodott mesevilágot ad, hanem a hazát. Rogier van dér Weyden Jan pompázó virágai mellett helyet juttat a virágok proletárjainak, a vadsalátának, a geumnak stb. is. Bár Rogier is járt Olaszországban : mégis csupa hazai virágot fest. Egy hollandi festő volt az első, aki természethű sziklavidéket fest: Hans Memlinc. Gerhard Dávid az erdő igazi felfedezője.
A szerző sorra veszi a quattrocento fontos művészeit s meggyőzően jellemzi egyéni természetszemléletüket. Perugino zárja le ezt a korszakot. Azután jön a cinquecento három nagy alakja : Lionardo, Rafael és Michelangelo. A két utóbbi hatalmas egyénisége halálos csapást mér a naturalizmusra.
A könyv elejétől végig azért köti le oly nagyon érdeklődésünket, mert éppen azzal szolgál nekünk, amit a legtöbb műtörténetben hiába keresünk : meggyőzően és világosan adja elő a kiváló művészek természetszemléletét. Látjuk, mint áll egy ily egyéniség a természettel szemben s megleshetjük élete legfontosabb perceiben : amidőn egészen elmélyed a természet tanulmányozásába, amidőn annak tartalmát szinte magába szívja. Akik belefáradtak a rendszeres műtörténetek fárasztó és alapjában véve inkább statisztikus előadásába, azoknak nem ajánlhatjuk eléggé ezt a vonzóan megírt, magvas és eredeti könyvet. A 'képek is jók, a szerző némely növényalak, erdőkarakter, sziklaalakulás magyarázatára a festmény fényképe mellett még a természet után készített fényképet is közli, ami által megszabadul némely forma magyarázásától.
DIE KÖRPERFORMEN IN KUNST UND LEBEN DER JAPANER. írta dr. C. H. Stratz, 112 szövegképpel, 4 színes táblával. Stutttgart, 1902, Ferdinánd Enke kiadása. 196 l. -- Mielőtt a szerző tulajdonképeni tárgyára áttérne, megismertet minket a "japáni faj" eredetével, antropológiai jellemvonásaival, néprajzi vonatkozásaival. A japáni faj keverék faj, amelynek egyik fontos eleme az aino-faj, amely a szerző forrásai szerint rendkívül közel áll a kaukázusi fajhoz. Az írással együtt a művészet több elemét vették át a japániak a kínaiaktól és a koreaiaktól, az indiai eredetű vallásokkal pedig indiai művészeti elemek is szivárogtak Japánba. Stratz pontos méretek és gazdag kép-anyag bemutatásával megállapítja azokat a vonásokat, amelyeket az európai ember a japáni nőkön szépnek lát. A szerző szerint a japáni nő testén legszebb a váll és a kar formája, az apró kéz és láb (a boka kivételével), az arc (a szem mongoloid ráncától eltekintve), végre a bársonyos bőr. A leggyakoribb hiba a fej túlságos nagysága, a lábszárak rövidsége, a csípők szűk volta. Ennél az európai szempontnál sokkalta érdekesebb a japáni szempont, a japáni kozmetika. Stratz a könyvének nagyobbik felében ezt elemzi, ezt mutatja be. Hogy minőnek fogták fel fajuk szépségeit a japániak, arról művészeik munkáiban találjuk a legközvetlenebb példákat. Stratz más szerzőkkel egyetértve arra az eredményre jut, hogy a japáni ember a női szépség szemléleténél csak az arcra és a termetre vet súlyt és szépségeideálját a ruhába burkolt testről vezeti le. De a többi szerzővel szemben azt bizonyítja, hogy a japáni művész is ösmeri a mezítelen testet, azt helyesen meg is tudja rajzolni. Hisz a napi élet Japánban sűrűn nyújt alkalmat arra, hogy a művészek meztelen emberi testet láthasanak és tanulmányozhassák. Ennél a pontnál Stratz figyelmezteti az olvasót, hogy e jelenség helyes méltánylására nem szabad európai előítéleteinek helyet adni, hanem bele kell magát élnie a japáni életbe, kultúrába. A japáni éppen nem érzéki nép. Ennek következtében föl sem tűnik neki a test mezítelensége. Davidsohn egy megfigyelése rögtön megvilágítja a tényállást. Kiotóban egy műtárlaton egy európai fogalmak szerint festett mezítelen nő képe is ki volt állítva. Az emberek nagy tömegben körülállták, kacagtak és nevetgéltek, sokan pedig fölháborodásuknak adtak kifejezést. Nem a mezítelen női test, hanem annak szándékos nyilvánosság elé való állítása bántotta a japániak ízlését. A kiotóiak ugyanazt érezték, amit az európai ember erezne, ha valakinek eszébe jutna ruha nélkül jelenni meg egy estélyen. Természetes, hogy a mezítelen test művészi ábrázolásánál a japániak ugyanerre az álláspontra helyezkednek. A ja-páni rajzmesterek nem ösmerik azt a tudományos kutatásokon alapuló bonctant, amelyet az európai festők tanulmányoznak. De azért nem kell azt gondolnunk, hogy semmiképen se tudnák a testet pontosan ábrázolni. Kioszái, a nagy művész, néhány rajzlapon kifejezetten védekezik ez európai vád ellen s bizonyitáskép néhány kezet és lábat rajzol a lapra a lehető legpontosabban. De mindegyik mellé odarajzolja, hogy miként alakítja a természet e jelenségeit a saját művészi érzése értelmében a japáni rajzoló. Hokuszái pedig egyenest paródiát rajzol az európai rajzolók rendszerező előadásáról s dicséri a japániak egyszerűsítő előadását. Stratz azután temérdek festett, rajzolt faragott példán bemutatja és elmésen magyarázza az emberi testnek a japáni művészetben előforduló szereplését, a sajátos felfogást s előadja a japáni művészi szempontokat, amelyek e művek megítélésénél fontosak. Könyve rendkívül érdekes és csaknem minden lapon oly megfigyeléseket és megjegyzéseket tartalmaz, amelyek alkalmasak arra, hogy alaposan megértsük a szélső kelet nagy mestereinek a miénktől teljesen eltérő művészi hitvallását.
TECHNIK DER BRONZEPLASTIK. írta Hermann Lüer. 144 képpel. Lipcse, é. n., Hermann Seemann Nach-folger kiadása. A Monographien des Kuntsgewerbes című sorozat negyedik kötete. 134 1. - Mikor a szobrász elkészült agyag- vagy viaszmintájával, még sok munkára és technikai fogásra van szükség, hogy a bronzszobor előálljon. A bronzöntő mesterségével aránylag keveset törődik a közönség, sőt mondhatjuk, hogy a legkevesebb embernek van fogalma arról, miképen öntik a bronzszobrot. Az előttünk fekvő könyv megadja rá a felvilágosítást. Kizárólag ezzel a tárgygyal foglalkozik, bemutatja a bronzöntés múltját és jelenét, elmondja összes fogásait, beszámol a bronzművesség remekeiről, öntési mintákat ad rajzban s minden irányban megvilágítja az e tárgyhoz tartozó kédéseket. A könyv legnagyobb része a viaszszal való öntés technikáját tárgyalja, amely éppen napjainkban éli virágzását. A függelék felvilágosít minket a horganyöntésről, a trébelésről és a galvanoplasztikáról. Helyesen összefoglaló, mindenre kiterjedő, világosan megírt kézikönyv.
DEUTSCHE MÖBEL DER VERGANGENHEIT. írta Eerdinand Luthmer. 142 képpel. Lipcse, é. n., Hermann Seemann Nachfolger kiadása. A Monographien des Kunstgewerbes című sorozat hetedik kötete. 137 1.
Nem kisebb ember, mint Luthmer vállalkozott arra, hogy megírja tömören és áttekinthetőn a német butorstilus fejlődését a román stilus kezdeteitől máig. A tárgy rendkívül terjedelmes, a szerzőnek mégis kiválóan sikerült a főjellemvonásokat és a döntő fejlődési mozzanatokat kidomborítani és gazdag képanyagán szemléltetőn bemutatni. Az oroszlánrész a gótikáé és a renaissanceé, a legmodernebb törekvéseket óvatosan és tartózkodva kezeli néhány hasábon. Az elmúlt stílusokról azonban behatóan tájékoztat s elvégre ez a könyv főcélja. Ebből az ötletből nem hallgathatjuk el azt a megjegyzésünket, hogy igazán ideje volna a magyarországi bútorokat is ily tanulmány tárgyává tenni s azok fejlődését ehhez hasonló alapos monográfiában előadni.
EIN PAAR WINKE ÜBER DAS MUSTERZEICHNEN. írta William Morris. Lipcse, Hermann Seemann Nachfolger, 1902.50 1. —A híres angol írónak e felolvasása most német fordításban is megjelent. Oly behatóan és világosan magyarázza meg a mintarajzolást, vagy ahogy nálunk mondják: díszítményrajzolást, hogy minden előkészület nélkül is bárki teljesen tiszta képet kap a művészet ez ágának követelményeiről. A füzetben a síkdíszítmény eredete, fejlődési menete, alkalmazása van bőségesen megvilágítva. Nálunk e könyvecske tanításai főkép azért érdemelnének iparosaink részéről megszívlelést, mert a szerző éppen arra tanítja olvasóját, hogy minden díszítménynek a maga anyagából kell szervesen fejlődnie, ami ellen az átlagos mintakönyvek használói oly sokat vetnek.
KABINETSTÜCKE DER MEISSNER PORZELLAN-MANUFAKTUR VON JOHANN JOACHIM KANDLER. írta Jean Louis Sponsel. Számos képpel és melléklettel. Lipcse, 1900. Hermann Seemann Nachfolger. Negyedrét, 231 1. Kandler egyike volt a legnagyobb európai porcellánművészeknek, technikája oly fejlett, hogy minden nehézségen átsegíti, sőt szinte már lehetetlen vállalkozásokba sodorja, amilyen például III. Ágost tizenhat rőf magasra tervezett lovasszobra - - porcellánból. A meisseni mester nagy művészete azonban nem az ilyen erőpróbákban mutatkozott legszebben. A kor ízlésének megfelelő stílusban, de az élet meglepő megfigyelésével alakította kabinet-darabjait s befolyt arra, hogy e részben tanítványai is kövessék, így támadtak azok a pompás porcellándarabok, amelyek ma irigyelt számai a drezdai gyűjteménynek. A legmeglepőbbek ezek közt az állatszobrocskák. A "vieux Saxe" minden barátjának gyönyörűsége telik abban a mesteri előadásban, amelylyel az élet hirtelen fordulatai a porcellán anyagába zárvák. Louis Sponsel ebben a díszműben a legkisebb részletekig elemzi ezt a művészetet, sőt leírja bőségesen milieujét is, egyben a kor színvonalán álló sokszorosításokban mutatja be a legszebb kabinet-darabokat. Tanulságos az a fejtegetése, amelylyel az említett lovasszobor tervének meghiúsulását előadja s amely egy darab stilisztika, a porcellán-anyagon bemutatva. A drezdai híres "japáni palota" berendezésének története pedig eleven és érdekes fejezete a műtörténetnek s világosan mutatja, hogy a művészetek fejlődésében olykor minő kiváló szerep jut a mecénásnak.
UNSER VERHÄLTNISS ZU DEN BILDENDEN KÜNSTEN. Sechs Vorträge über Kunst und Erziehung, írta : dr. August Schmarsov. Leipzig. 1903. B. G. Teubner 160 1. -- A művészet terén többé-kevésbbé állandó napirenden lévő kérdések közül az utóbbi években feltűnő intenzivitással nyomult az előtérbe a művészeti nevelésnek és a művészet népszerűsítésének a kérdése, a melynek, különösen Németországban, alig pár esztendő alatt egészen új irodalma támadt. Ehhez a kérdéshez akart hozzászólni ebben a művében Schmarsov, a lipcsei egyetem tudós tanára is, aki a németországi művészeti irodalmat már eddig is nem egy értékes munkával gyarapította. Aki azonban a mű bevezető fejezete után azt várja, hogy a szerzőnek a művészeti nevelésre vonatkozó nézetével fog megismerkedni, az alaposan csalódik, mert Schmarsov az 1901. évi, a művészeti nevelés ügyének megvitatására megtartott drezdai nagygyűlés tanácskozásáról szóló jelentés kapcsán elejtett néhány megjegyzés után teljesen az elmélet régióiban jár s művének túlnyomó részében a művészet filozófiájának vagy tán jobban mondva élettani fejlődésének érdekesen, de meglehetősen elvont modorban tartott rendszerét adja. Fejtegetései kétségkívül értékesek és részben újszerűek is, eszmemenetében sok találó és szellemes gondolat csillan föl, mely hivatva lehet arra, hogy a régibb esztétikai tételek egyike vagy másika iránt a filozofikusán képzett elméket gondolkodóba ejtse, arra azonban már kissé nehézkes és túlságosan elvont stílusánál fogva sem lesz alkalmas, hogy a művészeti nevelés vajúdó ügyét és a művészet népszerűsítését előbbrevigye. A figyelmes olvasó ugyan a művészeti nevelés szempontjából is találhat a műben egy-egy megszívlelendő igazságot, ezek azonban úgy el vannak rejtve a bölcselkedő elmefuttatások közé, hogy e könyv7 révén aligha fognak a közönség közkincsévé válni. Mindamellett az értékes kis mű joggal számíthat az esztétikával és a művészet elméletével foglalkozó körök érdeklődésére.
SEZESSIONSSTIL U. MODERNES KUNSTGEWERBE, írta dr. Heinrich Pudor. Lipcse, 1903. Hermann Seemann Nachfolger. 53 1. - A szerző népszerűén megírt művészeti füzeteket ad ki "Das Moderne in Kunst und Kunstgewerbe" címmel, a sorozatnak ez a füzet az első száma. Oktatni és korrigálni akar s azért az iparművészetnek abban az irányában, amelyet Németországban szecessziósnak szoktak nevezni, főkép a hibákat keresi és elemzi. Szerinte a modern iparművészet túlságosan egyoldalúan áldoz a "kanyargó vonal" kultuszának s emellett sűrűn megfeledkezik a bútor s egyéb iparművészeti tárgyak használati céljairól. A túlságos vonalkultusz következtében ma már a forma alig jut szóhoz. Arra figyelmezteti a művészeket, hogy számoljanak a praktikus követelményekkel s helyezzenek kellő súlyt a formára, a plasztikus elemre is. Ilynemű elmélkedései közepette egyben azt is előadja, hogy mi-képen keletkezett a műipar modern stílusa Európa különböző országaiban s hogy minő befolyással volt rá egy távoli művészet: a japáni. Világos előadása alkalmassá teszi a szélesebb körökben való elterjedésre is.
ÁLTALÁNOS MŰVÉSZETI CIKKEK
A Képzőművészeti Társulat téli tárlalát ismertették:
Budapester Tagblatt nov. 14. ; Budapesti Hírlap nov. 14. ; Egyetértés nov. 14.; Hét nov. 15.; Magyar Hírlap nov. l J-. ; Magyar Nemzet nov. 17.; Magyarország nov. 14.; Neues Pester Journal nov. 14.; Pester Lloyd nov. 14.; Pesti Hírlap nov. 14.; Pesti Napló nov. 14. Rómában. Irta Wlassics Gyula. Budapesti Hírlap, nov. 18. számában.
FESTÉSZET
Ipoly Sándor hátrahagyott műveinek kiállítását ismertették a napilapok okt. 14. sz.
A Nemzeti Szalon budapesti őszi tárlatát ismertették a napilapok okt. 18-iki, a hetilapok okt. 25-iki számai.
Passini. Irta Szana Tamás. Budapesti Hírlap, nov. 18.
Jantyik Mátyás. Vasárnapi Újság, okt. 25.
Jantyik Mátyás életrajzát közölték a napilapok okt. 17-iki számai.
SZOBRÁSZAT
Fadrusz János életrajzát közölték a napilapok okt. 26—29-iki számai, a hetilapok nov. 1. számai, a Pesti Hírlap nov. 1. sz.
Izsó és Hölzel. írta Reményi Antal. Budapesti Hírlap, okt. 25.
ÉPÍTÉSZET
A stylusokról : Vállalkozók Közlönye, okt. 6.
A győri színház. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, okt. 28.
IPARMŰVÉSZET
Roth-fele körmöci érem III. Károly királyunk születésére 1687. Numizmatikai Közlöny, II. 4.
Haider Dániel körmöci éremvéső. U. ott.
Az ex-libris-kiállítás. írta Sziebert Imre. Pécsi Napló, 1903, 123. szám.
LEJÁRÓ PÁLYAZATOK
1903 december 20-án lejár a Nemzeti Casino ex-libris pályázata. Terveztessék egy könyvtárjegy (ex-Jibris), mely a Nemzeti Casino könyvtárának minden egyes kötetébe fog beragasztatni, tehát annak tulajdonjogát fejezze ki egyszerűen, érthetően s mindamellett művésziesen. Figyelembe veendő ennél az, hogy a Nemzeti Casino gróf Széchenyi István által 1827-ben oly célból alkotott egyesület, hogy az a hazai társadalmi életnek központja legyen. A könyvjelző felirata: A "Nemzeti Casino könyvtárából" legyen. A pályázaton csakis magyar honpolgár vehet részt. Pályázni lehet névaláírással vagy jeligés levéllel. A pályabiróság tagjai Berzeviczy Albert, Vccsey Tamás, Radisics Jenő és lik Mihály. A jogos művészi igényeknek és a pályázat feltételeinek megfelelő pályamű díja 300 korona. A pályadíjjal jutalmazott műnek korlátlan tulajdonjoga, beleértve a kizárólagos sokszorosítási jogot, a Nemzeti Casinót illeti meg. A pályázat 1903 december hó 20-án déli 12 órakor jár le. Ezen a határidőn túl beérkező pályamunkák nem vehetnek részt a pályázaton. A pályaművek az Orsz. Magy. Iparművészeti Múzeum könyvtárába adandók be. Figyelemmel arra, hogy a pályanyertes mű háromféle nagyságban fog sokszorosíttatni, a pályázók felhívatnak, hogy az iránt is nyilatkozzanak, hogy tervezetüket milyen méretben kellene elkészíttetni, hogy az a lehető legjobban érvényesüljön.
1903 december 31-én lejár a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak történelmi iskolai faliképekre hirdetett pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1903 4. sz. 288-ik -old.
1903 december 31-én lejár a Rozsnyón felállítandó gróf Andrássy Dénesné-szobor pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1903. 5. sz. 359-ik old.
1904 január havában nyitja meg a Nemzeti Szalon graíikai kiállítását, amelyen a következő díjak kerülnek kiosztásra : Figurális rajzra egy 500 koronás díj. Tájrajzra egy 500 koronás díj. A könyv természetéhez alkalmazkodó illusztrációra egy 500 koronás díj. Eredeti metszetre, karcra, kőnyomatra vagy a grafikai művészet Bgyéb fajára egy 600 koronás és két 300 koronás díj. Vízfestményre egy 500 koronás díj.
1904 január 4 én lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1903. évi építészeti nagy pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1903. 3-ik szám, 224-ik oldal.
1904 január 15-én lejár a «dombovári takarékpénztár r.-t,» tervpályázata. Körülbelül 30,000 korona értékben építendő egyemeletes épület, amely földszinten kaszinó-helyiségből, az emeleten két magánlakásból álljon. Pályadíj 400 korona. A szükséges tervvázlatot nevezett takarékpénztár kívánatra megküldi.
1904 február 5-én lejár a Magyar Iparművészeti Társulatnak a kereskedelemügyi minisztérium megbízásából hirdetett következő két pályázata: 1. Terveztessék kovácsolt fémből (vas, sárgaréz, bronz, aluminiumbronz stb.) előállítható és gáz,- villamos- vagy petróleum-világításra való lámpa, úgymint sírlámpa, függőlámpa, állólámpa, falba erősíthető karoslámpa stb. I. díj 300 korona, II. díj 200 korona. 2. Terveztessenek butorvasalások s pedig teljes készlet ú. m. : kulcspaizs, pántok, forgó, fiókra való fogantyú (húzó) és hozzáillő kulcs. I. díj 200 korona, II. díj 100 korona. A Társulat föntartja magának a jogot, hogy a pályadíjakkal jutalmazott műveken kívül a pályázó művek bármelyikét megvásárolhatja. A tervezetek természetes nagyságú rajzban vagy plasztikus mintában készítendők el. Bővebb felvilágosítással az Iparművészeti Társulat titkári hivatala szolgál Budapesten, IX.,Üllői-út33.
1904. évi március 1-én lejár a trieszti zsidó-templom tervpályázata. Az építkezésre 600,000 korona áll rendelkezésre. Első díj 8000 korona, második díj 5000 korona, harmadik díj 2000 korona. Bővebb felvilágosítás a trieszti zsidó hitközségnél kapható.
1904 március 1-én lejár a kassai honvédszobor pályázata. Az emlékszobor célja a Kassán alakult kilencedik, vörössipkás honvédzászlóaljnak s így közvetve szabadságharcunk emlékének megörökítése. Az emlékszobor költségeire, nem számítva ezekhez a talapzatot, ennek alapozási és felállítási költségeit, 20,000 kor. áll rendelkezésre Az emlékmű bronzból készítendő. A koncepcióra és méretekre nézve a pályázóknak szabad kéz engedtetik Pályázók tartoznak az emlékmű mintáját a természetes nagyság egyheted részében bemutatni, részletes költségvetést, leírást csatolni. Csak hazai művészek pályázhatnak. A biráló-bizottság által abszolút műbecs-csel bírónak, legjobbnak és kivitelre legalkalmasabbnak talált pályamű szerzője első díjként 1000 koronával, a második sorban legjobbnak talált mű 500 koronával fog jutalmaztatni. A bizottság a nem díjazott pályaművek bármelyikét 200 koronáért megveheti. A kivitellel való megbízás fölött, a biráló-bizottság véleménye alapján, a szoborbizottság dönt. A pályázat titkos. A pályabiróság hét tagból áll, tagjai az elnökön kívül három fölkért művész és a bizottság által kiküldendő három tag. A kivitellel megbízott művész köteles az egész emlékművet legfeljebb egy év alatt felállítani. A pályaművek Kassára küldendők, Münster Tivadar polgármester címére. A tér tervrajza Deil Jenő ipar- és keresk. kamarai titkárnál haphatók Kassán. Bővebbet 1. e szám hirdetései közt.
1904 április 1-én lejár a szegedi fogadalmi templom tervpályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1903. 5-ik szám, 359-ik old.
1904 szeptember 15-én lejár a főváros nagy festménypályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1903. 5-ik szám, 359-ík oldal
KIÁLLÍTÁSOK NAPTÁRA
1903 december 20-ikán záródik a Nemzedi Szalonban Ferenczy Károly külön kiállítása.
1903 december 15-én záródik Münchenben a siketnéma művészek műkiállítása.
1903 december 20-án záródik a bécsi Künstlerhaus őszi kiállítása.
1903 december 28-án záródik a Debreceni Művész Egyesület kiállítása.
1904 január 15-én záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása.
1904 január 20-án nyílik meg a városligeti Műcsarnokban Tornai Gyula külön kiállítása.
1904 január 31-én záródik a hamburgi grafikai kiállítás.
1904 február 10-én záródik a városligeti Műcsarnokban Tornai Gyula külön kiállítása.
1904 március 15-én nyílik meg Heilbronnban a würt-tembergi művészek kiállítása.
1904 március 8-án jár le az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításának a beküldési határideje.
1904 április 1-én nyílik meg az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállítása.
1904 április 15-én záródik Heilbronnban a württem-bergi művészek kiállítása.
1904 május 15-én záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállítása.
Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY
Kiadótulajdonos: SINGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.
KARIATID-ANGYAL A LŐCSEI GIMNÁZIUMI TEMPLOMBAN
|
