Budapest rohamosan új köntösbe bújt, frissen épült város. Úgy látszik, hogy a sietség nem művészi erény s így elmondhatni: a magyar architektúra bölcsője előtt csak most állunk. De míg idáig értünk, hogy betlehemi pászorok módjára lessük az újszülött első szavait - a múlt század elejétől egész a mai szabad törekvésekig munkás idő telt el. Pollák, Feszl, Ybl, Lechner - e négy név más-más stációja a magyar építészetnek. Messzire vezetne, ha különböző lépcsőfokon álló művészetüket most elemeznénk. Velük körülhatárolhatni egyes korszakokat, melyekbe talán besorozhatjuk a magyar építészet előrej utasának összes harcosait, életének eddigi irányítóit. Bobula Jánost is. Ő már nincs az élők közt, a múlt esztendő november havában hunyt el. E krónikás sorokban elmondván életét, már itt kijelenthetjük, hogy ez az élet a tevékenység jegyében pergett le. Tizenkilenc éves korában kezében van már az építőmesteri oklevél, de igazi munkálkodásának csak később nyílik bő tér. Körülbelül azidőtájt, midőn a főváros építészetében egy újabb esztétikai időpont kezdődik, mit Ybl és Petsehacher nevével jellemezhetnénk. Bár valódi szerelme az építőművészet volt, amellett a tollat is forgatta, eleinte — persze a megélhetés parancsa folytán - - mint hírlapíró, később mint szakíró. Sőt közszereplést is vitt, 1892-ben bekerült a parlamentbe. Pedig igazi helye a tervezőasztal volt.

1844 március 15-én született Liptóújvárott. Már iskolásfiú korában jelét adta tehetségének, nagy kedvvel és nem közönséges szorgalommal rajzolgatott. Tehát nem a véletlen vezette az építészpályára, aminél akkor rózsásabb és kecsegtetőbb életpályákat is tudtak. A Komáromban töltött gimnáziumi évek után Rimaszombatra került egy építészhez, ki a gyakorlati építési munkálatokba vezette be. Innét Pestre jött, letette az építőmesteri vizsgát s beiratkozott a műegyetemre. Az egyetemi stúdiumok végeztével nagyobb utazást tett Német-és Franciaországban, hogy tudását és ízlését fejleszsze. Hazatérve, kisebbszerű emeletes és földszintes házakat épített. Építészi tevékenységének súlypontja a nyolcvanas évek elejére esik. Ez időből számos köz- és magánépület hirdeti az ő világos, szépen átgondolt architektúráját. Szerepet játszik az Andrássy-út kiépítésében is, hol a 6l-es számú palota terméskő-homlokzatával, loggiáival, karcsú oszlopaival Bobula legjellegzetesebb műve. Ugyanilyen modorú az Eötvös-utcai Schneider-féle egyemeletes palota is. Az olasz renaissance hívének vallotta magát s e stílus formanyelvében tervezte épületeit, melyek világos, célszerű szerkezetükkel, harmonikus tagoltsággal jeleskednek. 1884-ben az országos kiállításban sok pavillonszerű épületnek ő a szerzője, mely munkájáért királyi kitüntetésben is részesült: a Ferenc Jószef-rend lovagkeresztjét kapta. Művei közül még a következőket említjük meg: a szerb egyház háza a Lipót-utcában, a sebészeti klinika az üllői úton, a tabáni paplak, a Trefort-utcai mintagimnázium, a Barcsay-utcai gimnázium stb.

Amellett, hogy építész volt, ráért, hogy az építőipar és építőpolitika sorsához, közgazdasági kérdésekhez is hozzászóljon. Tollal és szóval e téren nem egy életrevaló eszmét vetett fel. 1878-ban a magyar sajtó részletesen ismerteti Bobula javaslatát, melyben az építési viszonyok rendezése céljából több építési kamara felállítását indítványozza. Nem építőművészet! szempontokat tárgyal itt s így nem részletezzük, de bizonyos, hogy Bobula nem egy olyan kérdés alapos megoldását sürgette benne, ami ma is úgy van, mint volt. "Magyarország iparügye" s "Magyaroszág városai" c. nagyobb-terjedelmű szakmunkái a kilencvenes évek elején jelentek meg, szerkesztette az "Építészeti Szemle" c. lapot stb. Hatvanadik életévében hunyt el, 1903 november 15-én, kevés időre azután, hogy kinevezték a főrendiház palotagondnokává.

Nobilis ízlésű, képzett tudású építész volt, dolgos, agilis ember. Neve összefügg az új Budapest épülésével. A mai szabad törekvések harcosai, az új renaissance-folyamat hívői, a magyar stílus zászlóvivői talán ezt mondhatják rá: a tegnap embere volt. Igen, azé a tegnapé, mely még frissiben itt áll a hátunk mögött, melynek lehetnek téves szempontjai, mik előttünk, a Hátai előretörekvők szemében túlhaladottak. De vannak erényei is és ezek igazi erények. Az élet a változásban van s csak annak van igazi, aki halad. Úgy van jól, ha lelkesen, feltűrt ingújjal körülkapáljuk a magyar stílus májusi fáját. Ám, ha visszapillantunk, ne ítéljük el, ne tagadjuk le a munkás tegnapot.

LAKÓHÁZ AZ ANDRÁSSY-ÚTON
BOBULA JÁNOS MŰVE