A NEMZETI SZALON TÖRTÉNETE

Tíz esztendő nagy idő egy egyesület életében, különösen az első tíz esztendő.

Beilleszkedni a társadalom többi organizmusai közé, fennálló hézagokat kipótolni, igazolni, hogy szükségletet elégít ki, dacolva a társadalom kényelemszeretetével, idegenkedésével minden új, szokatlan és a meglévő rendet zavaró iránt: ez a sorsa minden új egyesületnek, mely megkezdi küzdelmét a létért. Annál nehezebb ez a feladat, ha ez az új egyesület nem csillapít közvetetlen szükségérzetet, nem pótol kiáltó hiányokat, ellenkezőleg, az a feladata, hogy mindenekelőtt fel-ébreszsze a társadalom lappangó lelkiismeretét, felkeltse ezeket a szükségérzeteket, tudatossá tegye létezésének jogosultságát, előbb érzelmek felébresztésével, majd értelmi belátással, célszerűségi érvek hangoztatása által, hogy azután vitális fontossága kiderüljön.

A Nemzeti Szalon története is élénken mutatja ezeket a fázisokat, melyek minden életküzdelemnek jellemző jegyei. Nagyon természetes, hogy e cél elérésében lehetnek sikerült és kevésbbé sikerült taktikai mozgások, melyek a körülmények szerencsés vagy szerencsétlen egybetalálkozása folytán néha sikerre, máskor bukásra vezethetnek.

Hogy a Nemzeti Szalon megerősödhetett, azt a művészet iránt való érdeklődés felébredésének köszönheti. E mozgalom még nem lehet tárgya a históriának — nagyon is benne élünk, az emberek és célzataik, törekvéseik és sikereik igen közel állanak hozzánk, közelebb, semhogy nyugalommal Ítélhessünk. De egy pár szóval összegezhetjük a főbb tényeket.

A millennium megünneplése előtt állott a nemzet. Kulturális haladásunkat kellett országvilág előtt beigazolnunk. Lázas szorgalommal nagyarányú tevékenység indul meg minden téren. A művészet terén is. Külföldön élő művészeink hazajöttek, maga Munkácsy is vágyott haza, kedvéért törvényjavaslat készült, mely egy nagyarányú művészeti iskola élére állította volna. A különben is felizgult társadalom ez időben hallott hangosabb szókat a művészetről, a megyék megmozdultak, a hivatalos testületek történeti képeket rendeltek, a műtermekben megkezdődött a munka, mindenki dolgozott, hitt és remélt. A Képzőművészeti Társulat rendezte a maga kiállításait, a rendes időközökben, a szokott helyiségben. De a művészek még több kapcsolatot óhajtottak a társadalommal. A felébredt érdeklődést ki akarták használni, közelebb hozni egymáshoz a művészt és a közönséget és — egy klubra gondoltak. Afféle kaszinóra, ahol képkiállításokat is rendezhetnek, de ahol zeneestélyek-kel, szavalatokkal, műkedvelő előadásokkal a művészt és a közönséget egymás megismerésére szoktatnák.

Hogy Budapesten, a kaszinó-élet fő fészkében ez a gondolat feltámadhatott s hogy feltámadván, mihamar akadtak pártolói és megvalósítói, nagyon természetes. Azt hitték, hogy klubélet teremtésével lehet a művészetnek is közönséget teremteni. Hogy a társas összejövetel a művészi élvezet nemességével homlokegyenest ellenkezik, még nem fogták fel. Nálunk meggyökeresedett szokás volt, minden nemes eszmét kaszinói formához kötni. Az történt tehát most is.

1894 március 12-én alakult meg ilyen alapon a Nemzeti Szalon, 973 rendes taggal, 14 alapító taggal, ezek közül 8 művész műtermékkel váltotta meg alapító tagságát. A társaság elnökének megválasztották gróf Zichy Jenőt és Vastagh Györgyöt, alelnöke Margitay Tihamér, titkára Palmer Kálmán, műtárosa Mesterházi Kálmán lett. Első helyiségük a József-körűt 45. szám alatti ház első emeletén volt.

A forma, melyhez magukat tartották, nem vált be. A társaság rendezett ugyan kiállításokat is, de főleg estélyeket, tánccal és más társasmulatságokkal egybekötve. Első kiállítását (1894 október 27-én) az akkori kultuszminiszter, br. Eötvös Lóránt nyitja meg, de ez érdeklődést alig keltett. A művészi kiállítások iránt közönyös volt a közönség, az egyesületnek pedig e közönyt megtörnie nem sikerült. 1896 végén volt az egyletnek 1144 tagja, 1897 márciusában 1183, az elhaltakat és kilépetteket leszámítva 1134. De e szép szám ellenére, kiállításaikat alig látogatták s például 1896-ban (Jankó János 42 drb rajzát is beleszámítva) összesen 79 képet vásároltak, 3486 frt értékben. Az első három évben ösz-szesen 17,796 frt ára képet adtak el. Ez igen csekély eredmény, gondolkoznak is, hogy mit tegyenek. Ki is mondják, hogy a kezelésben van a hiba, nem üzletszerűleg járnak el, megpróbálják tehát a részletfizetési árusítást, de ez oly nagy nehézségbe ütközik, hogy mihamar lemondanak róla.

Ez a szomorú hang a millennium évéből hangzik felénk, amikor lázban volt az egész ország, telve volt fővárosunk idegennel, amikor József-körúti helyiségüket elhagyva, a Kossuth Lajos-utcába költöztek át.

E mögött tehát lappangania kell valaminek. Úgy látszik, hibás volt az egész alap, melyre az egyesületet felépítették. Családi estélyek rendezésével nagyon is elfoglalták magukat s klubélet és a közönség művészi nevelése két, egymással nem sok összefüggésben lévő feladat.

Az első ciklus letelvén, a közgyűlés újból megválasztja a tisztikart, csak a titkári teendőket viszi ezidétt dr. Esztegár László. A társaság tagjai 41-gyel szaporodtak, de a művásár még csekélyebb volt, mint az előző években: 6131 frt. Pedig ez évben már 1000 forint államsegélyt is kaptak s 2000 frt erejéig az állam vásárolt náluk. Ez egy szebb jövő reményét kelti fel bennük, de még mindég a "családi estélyek "-ben keresték a boldogulás útját. Jászai Maritól lefelé, mindenki részt vesz estélyeiken, ahol szívesen táncolnak, de a Szalon már-már a kerületi társaskör benyomását kelti. Közben műtárosa, Mesterházi Kálmán tragikus halálát gyászolták, de az a kétségbeesés, mely a művészt a halálba kergette, a Nemzeti Szalon veszni indult sorsában is megtalálhatja egyik gyökérszálát.

Eközben a lappangó elégületlenség kitört és hirtelen nagy vihar tombolt szerte a végeken. Az 1897. év őszén Hock János "Művészi reform" címmel könyvet adott ki, melyben részben művészeti viszonyainkról nyilatkozott, részben művészeti reformterveket ajánlott a közönség és a miniszter figyelmébe. Könyve a nyilatkozatoknak egész sorozatát szülte s támadásai nagy elkeseredést a megtámadottak sorában. Közben WlassicsGyula kultuszminiszter az iskolát arra a kötelességére figyelmeztette, mely a növendékek lelki életének harmonikus kifejlesztésében áll s rámutatott az eszthetikai nevelés szükséges voltára. Nagyarányú reformok indultak meg, művészi fali képekkel, művészeti előadásokkal, főkép a rajzoktatás reformjával, műkiállítások s múzeumok látogatásával próbálták az elmulasztottakat kipótolni. Hock János könyvében minderről szó van. De ő a fanatikus egyoldalúságával lerombolt mindent, hogy újra építhessen. Mi már akkor is kétkedtünk abban, hogy tömeges statáriumokkal egészséges viszonyokat lehessen teremteni. De Hock Jánost sem a támadások, sem a nyugalomra intés nem tartóztatták fel útjában. Már a Nemzeti Szalon 1897-iki téli tárlatának rendezésében részt vett, felszólalt a parlamentben, prédikált a szószéken, írt a lapokban és szenvedélyes temperamentuma egész erejét a művészet iránti érdeklődés felkeltésének szolgálatába állította.

Eközben átvette 1898 tavaszán a Nemzeti Szalon vezetését, melynek elnökévé gr. Andrássy Gyulát, alelnökévé pedig őt választották meg. Hock János igen helyesen fogta fel hivatását, de túlbecsülte erőit. Azt hitte, küzdhet a felkorbácsolt elemekkel. De az elemek háborogtak. Amikor ő ez év karácsonyán kiállítást rendezett, a művészek legnagyobb része tüntetőén távol maradt a Nemzeti Szalontól, perhorresz-kálva Hock vezérségét. Hock energiájának azonban ritka erejére mutat, hogy rendezett ő azért kiállításokat mégis. Propagálta Szik-szayt és felfedezve Katonát. A Nemzeti Szalon ilykép művészeti egyesület volt, művészek nélkül. Hock János ekkor elindult a vidékre. Szeged és Arad volt az első két megállóhely, ékesszólása erejével mindenütt hatott, noha képei nem voltak.

Elindult képfelfedezésre s megtalálta a Markó-gyűjteményt, melyet még 1899 februárjában állított ki. A kiállításnak volt bizonyos műtör-téneti érdekessége és a magántulajdonban lévő tárgyak mellett sikerült tavaszi tárlatára egy pár jobb műalkotást is kapnia, nevezetesen a nagybányaiak csoportjából, akik az előbbi esztendőkben külön kiállításokat is rendeztek, nem nagy anyagi eredménynyel. De Szikszay és Katona kollekciója dominált újból.

Őszre egy Münchenben élő magyar mestert, Wagner Sándort mutatta be, télre hozzájuk csatlakozott Magyar-Mannheimer Gusztáv, Glatz Oszkár és László Fülöp is s a Hollósy-iskola most itt mutatta be haladását. Folytatta vidéki kiállításait, mindenütt művészi egyesületeket is alapítva s megnyerte Székely Bertalant, akinek vázlataiból rendezett mindjárt az 1900. év tavaszán nagyérdekű kiállítást. Ehhez egy nemzetközi grafikai kiállítás is társult, melyen fő-kép a francia mesterek voltak képviselve. A magyarok közül Munkácsy egy nagyérdekű rajzkollekcióval, László Fülöp, Magyar-Mannheimer, Szikszay és Katona vettek részt. Még mindig ugyanazok a nevek, a boycott tartott. Az ezévi tavaszi, sőt a téli kiállításon is távol maradt a művészek zöme, hasztalan hirdette Hock élőbeszédeiben: "A Szalon fejlődik, a Szalon virágzik, tehát életereje van". László Fülöpöt sikerül ugyan társalelnöknek megnyernie, de csak rövid időre, mert bizony a művészek sehogy sem fogadták el a feléjük nyújtott békejobbot.

A Nemzeti Szalon azonban folyton hallat magáról. Vidéken rendezi a kiállításokat, felemelik államsegélyét 4000 frtra s végre is nagy munkába kap: nemzetközi tárlatot rendez. Magyar művészeket nem kapott, (ekkor alig volt 10—20 művésztagja), elhozta tehát — Szikszay Ferenc és Mourey Gábor, a "Studio" párisi levelezője közreműködésével — az idegeneket. A tárlatnak zajos sikere volt, kellemetlen epizódokkal tarkázva. Mourey ugyanis, úgy tetszik, idegen sugalmazásra, cikket írt a magyar művészekről s ezért a cikkért sokan orroltak. Kis híja, hogy nem rendeztek demonstrációt ellene. De szerencsére, a mozgalmat sikerült még csirájában elfojtani, ami mind hozzájárult ahhoz, hogy a Nemzeti Szalon tárlata iránt még jobban fokozódott a közönség érdeklődése. És ekkor, az 1900. év közgyűlésén Hock Jánost kibuktatják és az ügyek vezetésére Ernszt Lajost, az ismert nevű amateurt választják meg igazgatónak, gróf Andrássy Gyula elnöklete mellett. Alelnökök Csók István és Vészi József lesznek.

A könyvek átvételénél azonban, hogy a bizottsági jelentés szavaihoz ragaszkodjam, "kellemetlen tünetekre bukkantak". A pénztár kezelése nem volt kifogástalan, szabálytalanságok számos esetben derültek ki, végül is felelősségre vonták a pénztárost, aki mindent a volt ügyvezető alelnökre tólt, úgy, hogy az ügyet bírói útra kellett terelni. Mikor e sorokat írjuk, még mindég nem volt meg ez ügynek nyilvános tárgyalása. Tartózkodnunk kell tehát minden véleménynyilvánítástól.

Hock János már jól fogta fel a Nemzeti Szalon feladatát, de a sértett művészek ellentállásán megtört minden ereje. A harmadik ciklust a konzekvens munka jellemezte. Most már tudatosan a kisebb, olcsóbb műfajok kultiválására határozta el magát a Szalon. Mindjárt az első évben öt tárlatot rendezett, a fővárosban és a vidéken (Fiume, Újvidék, Arad) egyaránt: Ezek között jelentős Zichy Mihály műveinek nagysikerű kiállítása, amely a már-már pusztulásnak indult műremekeket mentette meg s egyes tárlatai is igen érdekesek voltak, mert a művészek felfogták a Nemzeti Szalon hivatását s apróbb, kisebb alkotásaikkal szívesen vettek részt tárlatain. Faragó és Garay humo-risztikus karrikatura-kollekciókkal, a Hollósy-iskola munkálkodása eredményeivel tarkították a tárlatokat.

Most aztán megkezdődött az ernyedetlen, termékeny munka. Tárlatot tárlat követ. Csak a fővárosban öt tárlatot rendez egymásután, többek közt Paál Lászlóét, melynek rendezése közben tűz üt ki s elpusztítja néhány halhatatlan alkotását az előbb alig ismert nagy magyar mesternek. Jelentőségében ezt a kiállítást egyik sem multa felül, elvégre is bemutatott egy fiatalon elhunyt világraszóló nagy és ismeretlen magyar művészt. De érdekesek voltak a Munkácsy Mihály kollekciók, sőt a fényképkiállításnak is volt művészi jelentősége, mert az amateur-fényképezés elvégre tanítja a műkedvelőt a művészi látásra. Ez évben grafikai tárlatot is rendezett, melynek jelentőségét a kormány díjak kitűzésével is támogatta.

Az 1903 — 1904. esztendő hasonlókép a szorgalmas munkának volt szentelve. Tárlat tárlatot ért. Pettenkofen, Munkácsy-kollekció, Margitay-kiállítás, Ferenczy külön kiállítása, aztán egy érdekes angol és francia gyűjtemény, végül a mostani második grafikai kiállítás említhetők. Aradon is folytatta vidéki misszióját. A Nemzeti Szalon agilitásban nem szenved hiányt. Ha új és megfelelő helyiséget kaphatna, ahol modern ízléssel elrendezett interieurökkel a fokozott igényeknek is megfelelhetne, tudná igazán céljait szolgálni. Céljait, melyeket Hock János igen helyesen kijelölt, de megoldani nem tudott. Annyi azonban bizonyos, hogy az ő szenvedélyes lelkét, nagy ékesszólását, törhetetlen energiáját nemcsak a Nemzeti Szalon, de maga a jó ügy, a művészet iránti érdeklődés felkeltésének ügye, máig is sínyli.