A FALUCSKA TEMPLOMA

Mint a kotlós a csibéin, úgy őrködik a templom a falucskán. A torony széjjelnéz óra-szemével a temérdek bogárhátú házikón, azok pedig mind köréje sereglettek és szépen meglapulnak alatta. A nagy eseményeket mind a templomtorony hirdeti: esküvőt és temetést, tüzet s az ég csatornáinak vizét, jeget és kiöntést. Néha még a méltóságos úr megérkeztét is. A templom a falucska őrszeme, vára. Harangszavára rögtön válaszol a falu szive: a rémület sikoltása vagy az öröm kurjantása vagy pedig az estvéli ima halk mormolása a válasz. A templom a falu akadémiája, parlamentje, meteorológiai intézete, telefonja, whiperje, szive-lelke. Van templom falu nélkül, de nincs falu templom nélkül, így lesz ez, míg a falu falu lesz. Sokszor csodálkoztam azon, hogy az építőművészek ezt a gyönyörű témát nem ragadták meg szívvel-lélekkel. Hisz a feladat - - templomot építeni a falucska számára — oly izga-tóan szép, oly páratlanul tartalmas, hogy némely szép órában szívesen cserélném fel érte a tollat, az immár régen félrevetett cirkalommal és léniával. Olyasmit érzek e feladat elgondolásánál, amit azok az emberek éreztek, akik először öntötték lelkűket a paysage intime-be. Csakugyan, a kis magyar falusi templomba bele lehet önteni, bele lehet gyúrni a magyar falu egész megragadó bensőségét.

OROTVA
EDVI ILLÉS ALADÁR RAJZA

Mi itt Budapesten, ahol az építészet még némi életet mutat, vagy talán inkább szimulál, megszoktuk, hogy az architektus nagy problémáin a fél- és egészmilliós megrendeléseket értsük. Építeni annyit tesz, mint néhány millió koronán néhány millió téglát egymásra rakni. Ami ez alatt van — a koronák és téglák legalsó tízezrei - - az csak tréfa. Az építészet még mindig nem adja a rozsdás eposzon alul, amely kilométerrel méri a verssorokat. A négysoros líra nem építészet - - itt Budapesten. Pedig nem jól megy a dolog. Hisz tizennyolc millió magyar közérzését is francia-német stílusban tudtuk csak elmondani a parlamenti palotával.

Az építészek jól tennék, ha egy kiváltságos órában leereszkednének Gárdonyi és Tömörkény falujáig. Mennyivel tartalmasabb az, mint a világ összes Baukundéi! S minő különálló, sehol nem található tárgyat kinál művészi kifejezésre! Szinte többet, mint a mennyi az építész kifejezési körébe esik: de hisz azért művész, hogy kivegye belőle a neki való részt. Szivét-lelkét, sajátszerű erkölcsi életét nem tükrözheti szórul-szóra kőben, téglában, fában. De a formákkal fokozhatja azt az ideát, hogy mit jelent a templom a falucskának.

A MAROS SZT-IMREI HUNYADI-TEMPLOM
CSÁNYI KÁROLY RAJZA.

A magyar embernek van egy szólásformája, ez hogy : "toronyirányban". A magyar ember ezzel a szólásformával már sokat mond az építésznek. A templom nemcsak az ég felé mutatja az utat, hanem a falu felé is. Az alföldi agrár-népet, a mely a messzi táblákon izzad, magához gyűjti estende. A torony ennek az artisztikus kifejezője, következésképen jó igen nagy súlyt helyezni rá. Megérdemli, hogy az építész felruházza a jelentőségét kiemelő formával, díszszel. A tornyot jó a tervrajzon veres plajbászszal aláhúzni: ő a hangsúly viselője. A templom egyéb külseje lehet s talán legyen is egyszerű. Vasárnapi patyolat legyen a templom testén, de vasárnapi bokréta a fején. Nem ám gyárban készült művirág, hanem a mezőről való: ne a városok cifra toronyformái kerüljenek rá sovány és elszegényedett kiadásban, hanem szólaljon meg a genius loci a maga naiv nyelvén.

Fontosnak tartjuk mindezt s főkép a naivságot, amelynek kifejezése, beismerjük, nem könnyű, kivált a klasszikus politechnikumok neveltjeinek. Jó tehát az építésznek egy kissé, ha csak egy nyárra is, falura mennie: többet talál ott jó levegőnél. S jó megnéznie, hogy minő díszszel ékesíti a falu magyarja azt, amire súlyt vet. Például a háza bejáróját, az ablakot, a kis oromzatot, sőt a szekerét, a jármot, a szerszámot is. Nem a kópia kedveért, hanem hogy azt a zamatos magyar nyelvet is megismerje s ne csak a budapesti művelt tájszólást beszélje. Semmi sem volna furcsább, mintha valaki subát terítene egy román vagy gót toronyra abban a hitben, hogy az most már megmagyarosodott. De az igazi magyar mód eltalálásához semmi sem ad annyi termé-kenyitő szeszt, mint a magyar ember eszejárásának s egész művészkedésének tanulmányozása.

KÖRÖSFŐ
EDVI ILLÉS ALADÁR RAJZA

Bizonyos szempontból tekintetbe jöhetne a formált és színes agyag is. Az agyagfaluhoz jól illenék az agyag-torony s ami amabban a mész fehérsége alá rejtett vályog, az meg-nemesbülhet itt a maga szép színeit mutató majolikává. Tudom, hogy a jól formált és kész sablonban nem kapható majolika drága portéka. De építenek drága falusi templomokat is. A kegyúr pénztárcáját gyakran lelkesítheti megnyílásra az építész pittoreszk terve.

A templom-téma elgondolása más szempontokkal is szolgál. A kis falu temploma több az imaháznál és a falu életének hirdetőjénél. A templom egyúttal a falu látképének fontos formája, ízt és színt adhat a tájképnek. Messziről jellemezheti a falut, nem is egy átlagos falut, hanem éppen azt, a melynek házai közül kiemelkedik. Címere lehet, manu-propriája. Minden jellemvonás összepontosul-hat benne, a mi azt a falut csak jellemzi. Mert úgy érzem, hogy más templomformát kell kitalálni annak a falunak, amelynek házai széles kerületben vannak a tájképbe bcle-pötyögtetve s mást olyan helyen, a hol a házikók szinte egymáshoz zsúfolódtak. Más kell a szántóvető, más a gyümölcsös, más a zöldséges, más a pásztorfalunak. Úgy hiszszük tehát, hogy az építész, a ki belekap ebbe a mindenképen szép munkába, táj- és néptanul-mánynyal kezdi tervelő munkáját. Hiba volna a templomépítés ügyét levélileg elintézni.

A mit a toronyszerkezet kínálkozó anyagairól mondottunk, azt megismételhetnők a templom belső felszereléséről. Ki a tiroli oltárral, orgonával, szenttel, szószékkel! E kalmárokkal úgy kell bánnia az építésznek, mint a hogy Jézus bánt a kufárokkal az előtornácban. Itt keménynek és hajthatatlannak kell lennie s Ciceróvá kell válnia a kegyúrral szemben a magyar artisztikum érdekében. Templomaink belső felszerelése általában véve bűnös és megbotránkoztató. Mi vagyunk azok a négerek és hottentották, akiket zsebre lehet vágni egy láda értéktelen üveggyöngygyei. Mi vagyunk az a barbár gyarmat, a melynek a Nyugat odaveti gyári munkájának salakját. Minden magyar ember, aki csak egy fillért is juttat a külföldnek az ilyen portéliáért, egy-egy égbekiáltó bűnt követ el ott a szentek szentében, az Úr színe előtt. Az építésznek ennél a pontnál makacs és lelkes hittérítővé kell átalakulnia. Legfőképpen pedig azon kell lennie, hogy kitűnő s könnyen megvalósítható tervekkel bizonyítsa a kegyúrnak a maga művészi igazát. S bizonyítsa be a papnak, hogy a magyar embernek más a Krisztusa és Máriája, mint a halvány, a melyet a herrgottschnitzerek neki vaggonszámra szállítanak. S kösse lelkére, hogy ne dísztelenítse el templomát idegen istenekkel.

Ennél a pontnál legyőzhetetlen teológussá kell az építésznek alakulnia, de magyar teológussá. Az építész, a ki mindezt megérti és főkép megérzi, egyszerre be fogja látni, hogy több a szimpla irodafőnöknél. Hogy szinte apostoli missió jutott neki, nagy feladat, a mely nagy lelket kivan. Felismeri majd a saját értékét és becsülettel tekinthet el a bürokraták feje fölött. Neki tehát különb szerep jutott, mint a mit a mesterségek sematizmusa sejttet. Hirtelenül művésznek, igazi művésznek érezheti magát, azaz embernek, akinek joga van más emberek lelkét a saját képére és hasonlatosságára formálnia. Mily fölénynyel nézhet azokra, a kik milliószámra eszik a téglát, de lelkűk nem növekedett meg általa. S mily monumentális cselekedetnek fogja érezni a jó és szép kis falusi templomot!

A BÁNKI TEMPLOM KAPUJA
CSÁNYI KÁROLY RAJZA

FALUCSKA A DUNAPARTON
UJVÁRY IGNÁC RAJZA

A VALKAI TEMPLOM, KALOTASZEG
EDVI ILLÉS ALADÁR VÍZFESTMÉNYE

KÖRÖSFŐ, KALOTASZEG
EDVI ILLÉS ALADÁR RAJZA

KÖRÖSFŐ, KALOTASZEG
EDVI ILLÉS ALADÁR RAJZA

MAGYAR-GYERŐ-MONOSTOR
EDVI ILLÉS ALADÁR RAJZA