RÉGI FATEMPLOMOK
Amint a középkor elején a barbár népek körében a művelődés mindinkább tért hódított, oly arányban fejlődtek ki az építészetben bizonyos formák. A fejlődés azonban csak fokozatosan történhetett. Kezdetben az építészeti szerkezet a kövek vagy fagerendák egyszerű összeillesztésében nyilvánult. Az idők folyamán mindinkább fejlődő szerkezet csak később kezd bizonyos alakot ölteni s az anorganikus építőanyagnak gazdagabb, jellemzőbb és öntudatosabb művészi formát kölcsönözni. Minthogy a formák magából a szerkezetből fejlődtek ki: ritkán jött az anyag a szerkezettel ellentétbe; később az anyag az építési stílust befolyásolta s ezáltal egészen más műirány fejlődött a kő- és egészen más a fa-építészetben. A fa anyaga természeténél fogva könnyen idomítható, ácsolható és faragható lévén, ez a hármas tulajdonság a faépítészet stílusának jellegére nagy hatással volt, mely nemcsak a profán építményeknél, de az Isten tiszteletére szánt fatemplomoknál is érvényre jutóit.
A rengeteg erdőségek közepette letelepített hívek templomai, bár a kőanyag nem hiányzott a hegyes vidékeken, mégis kezdetben a köny-nyen beszerezhető fából épültek, a mi igen természetes is. ha tekintetbe veszszük azt, hogy a faépítés technikája egyszerűbb, könnyebb, mint a kőfalnak építése.
A régi faépítmények tanulmányozása nemcsak érdekes, de közművelődési szempontból véve fontos is, mert itt találkozunk először az alkotó ember kombináló és tervelő tehetségének és kézbeli ügyességének nagyobb-szabású nyomaival. Mint minden művészi alkotás kezdetben éppen csak szükségleti volt, úgy a faépítmények is egyszerű, primitiv jellegűek voltak.
Hazánk legrégibb templomai bizonyára faépítmények voltak, a miről régi okmányaink is tanúskodnak. Az "ecclesia lignea" elnevezés igen gyakran fordul elő bennük, így pl. egy 1094-ik évből kelt okmány tanúsága szerint szent László királyunk Szent-Jobb-ban fatemplomot építtetett, s itt helyezte el szent István jobbjának ereklyéjét. "Ladislaus Rex, ut eo (t. i. szent István) sancta dextera collocare-tur, de consilio suorum monasterium ligneum in honorem Beatae Mariae Virginis in eodem loco fundavit." Itt a monasterium nem monostort, zárdát jelent, hanem templomot, mint ez a régi okmányokban igen gyakran előfordul s a kifejezés ily értelmezését Henszlmann műveiben ki is mutatta.
Felvidékünkön, a kis Kárpátoktól, Pozsonytól kezdve egészen Bukovináig található orosz fatemplomok a szomszédos Galícia fatemp-lomainak bizánci stílusával egyeznek. Átvették a galíciai, e nembeli emlékművek rendszerét, mely a hármas torony, az ikonosztáz alkalmazásában és a sekrestye teljes hiányában nyilvánul.
Míg Erdély székely fatemplomai sajátos ős-magyar jellegűek, addig a tiszavidékiek a középkorban ezen vidékre letelepült német bevándorlók által Németországból importált csúcsíves ízlésben épültek. Magas, csúcsíves toronysisakjaik, valamint a poligon szentélyzáradék kétségtelenné teszik német származásukat.
Fatemplomaink osztályozásánál mindenekelőtt az építészeti stílus és a szerkezet kerül figyelembe. Építészeti stilus tekintetében háromfélék : bizánci, gótikus és renaissance ízlésűek.
A bizáncit jellemzi a központi szerkezet, hármas tornyos beosztással és a kupolás menynyezet; az ajtó és ablaknyílások félkörívesek s a párkány fríze deszkából kimetszett szegély-díszítményt ad. Ily ízlésben épültek a felsőmagyarországi orosz, görög egyesült fatemplomok.
A gótikus fatemplom típusát a torony gúla-alakú, karcsú, magas sisakja adja, a melyet igen gyakran négy kisebb saroktornyocska vesz körül; továbbá a gót ízlés sajátságának megfelelő sokszögű apszis. Csúcsíves stílusban épültek a felsővidék katolikus és Szatmár, Ugocsa, Bereg, Szilágy, Szolnok-Doboka és Máramarosmegye görög-katolikus fatemplomai.
A vallási reformáció korszakában uralomra jutott renaissance stílusában épültek a felvidéknek a XVI — XVII-ik századból származó protestáns református és evangélikus fatemplomai. Ezeknél a főcél az volt, hogy az egyházközség befogadására minél tágasabb hely álljon rendelkezésre. A területi viszonyok lehető legnagyobb mértékben való kihasználása szempontjából keresztalakú alaprajz-elrendezés felelt meg leginkább, s ezáltal idővel egy sajátos építési mód fejlődött ki. A fő- és kereszthajó keresztező pontjaira oszlopokat alkalmaztak, melyek az egymást metsző donga-boltozatok által keletkezett keresztboltozatot hordják.
A falazat technikai szerkezetének szempontjából a fatemplomok szintén háromfélék: vannak fekvő gerendás, favázas és álló gerendás fatemplomok.
A fekvő gerendás templom falazata vízszintesen egymásra fektetett gerendákból áll, melyek a sarkoknál egyszerű, vagy fecskefark alakú rálapolással vannak egymással összekötve Nagyobb tartósság szempontjából a gerendák végei a rálapoláson túl meg vannak hosszabbítva s ezáltal a falsíkból kiállanak és így a gerendafalazatra festői árnyékot vetnek.
A favázas templomok falazata a faszerkezet között alkalmazott gerendázatból áll, melyek az oszlopok vájt horonyaiba illesz-tetnek be. Végül az álló gerendás templom falazata hasított fából, álló helyzetben alkalmazott gerendákból van összeállítva. Ez utóbbi szerkezet nálunk igen ritkán fordul elő; a norvég és skandináviai fatemplomoknál gyakori. A magyarországi oláh fatemplomok belsejének beosztása kevés kivétellel a következő. Rendesen egy előcsarnok vezet a torony alatt levő helyiségbe, mely a hajótól oszlopokkal van elválasztva s az istentisztelet alkalmával a görög rítus előírása szerint a nők számára van fentartva. Ezen, rendesen alacsonyabb helyiség után a tulajdonképeni, magasabb hajó következik: a férfiak részére kijelölt csarnok. Keleti zárófala az ikonosztázt adja, a melynek képsorozatát az orosz, illetve görög liturgia szigorúan határozza meg, a mennyiben a képek mindenütt ugyanazon sorrendben következnek egymásra. Az ikonoszfáz rendesen szép architektonikus beosztású s díszes fejezettel és csavarttörzsű oszlopok által képezett félköríves fülkékben az apostolok bizánciasan komoly s merev alakjai vannak elhelyezve. A képfal hármas ajtajának nyílása közül a középső nagyobb s az a jour áttört faragásai közt medaillonokban a négy evangélista jelvénye díszlik; ezen ajtót, a melyen át csak a miséző papnak szabad átmenni, királyi vagy szent ajtónak nevezik. Az északi ajtó a diakonikon, a déli pedig a paranomarion nevet viseli; az előbbi az alsórendű papság, az utóbbi pedig az egyházi szolgaszemélyzet számára van fentartva.
Az ajtóközöket a Megváltó, Mária, szent Mihály és az egyház védszentjének arany alapon festett képei díszítik; az ajtók felett az Üdvözítő és Mária életére vonatkozó jelenetek vannak festve, de akkép, hogy a középső ajtó felett mindég az Úrvacsorát ábrázoló festmény foglal helyet. Ez utóbbi felett a Megváltónak, mint mindenek urának trónon ülő alakja van ábrázolva, melyet mindkét oldalon a tizenkét apostol képsorozata vesz körül; az ikonosztáz koronázó párkányzata felett a próféták mellképei vannak s ezek felett, az egészet mintegy méltóan koronázva, a görög kettős kereszt díszlik. A rendesen alacsonyabb szentélyben áll a négyoszlopos ciborium-oltár, míg ennek északi sarkában az úgynevezett előkészítő asztal van felállítva, melyen az istentisztelet alkalmával használt szent adományok, proszkomidie készíttetnek elő ; a szentély déli sarkában áll a szent edényeket, kelyheket, egyházi öltönyöket s régi könyveket tartalmazó fiókos szekrény.
Jelen cikkemben első sorozatát adom a Szatmár és Szolnok-Doboka megyékben lévő csúcsíves oláh templomok néhány típusának, a melyek közül kiváló becsű a szolnok-doboka-megyei Oláhlápos községnek úgynevezett régi Báltai és nemesek templomai, továbbá a szatmármegyei dióshalmi görög-katolikus fa-templom.
A régisége és rendkívül érdekes falképei miatt szerfelett becses oláhláposi, feltűnően kisméretű Báltai templomot, a melynek építése a XV. századba tehető, a magyar Nemzeti Múzeum akarja megszerezni s azt Budapesten alkalmas helyen felállítani. A múzeum igazgatóságától nyert megbízás folytán a templomot a helyszínén megvizsgáltam s az ottani egyházközség vezető férfiaival sikerült a megszerzésre vonatkozólag megállapodásra jutnom. Valószínű, hogy a közel jövőben ezt az igazán érdekes fatemplomot elszállítják Budapestre, ahol az a fővárosnak egyik érdekessége lesz.
Általában véve tapasztaltam, hogy ezek a műemlékek nem részesülnek a kellő védelemben. Sok helyen a tiszteletreméltó és fentar-tásra szoruló emlékeink részint tűzvész, de igen sok esetben tudatlanság és közöny következtében elpusztultak s pusztulnak ma is. Régészeti kirándulásaim alkalmával sok helyiségben már új. stilszerűtlen, rideg hangulatú falusi kőtemplomot találtam, hol a sematizmus szerint nemrég még fatemplom állott, mely minden bizonynyal nagyobb műbecscsel bírt, mint az új és ízléstelen épület.
Sajátságos, hogy faépítészetünk ez érdekes, a megérdemelt méltánylásban nem részesült emlékei csak a szegényebb községekben maradtak fenn ; a nép vallásos kegyelettel és tisztelettel viseltetik a buzgó és áldozatkész elődeik által emelt templomok iránt, szükség esetén nagy elővigyázattal és kímélettel újítja meg annak egyes részeit, lelkiismeretesen utánozva a régi diszítmények jellegét, csakhogy régi alakja, a századok óta megszokott képe ne szenvedjen csorbát s eredeti alakjában változatlanul tartassék fenn az utódok számára; sőt a nép kegyelete annyira megy, hogy az újabb időben épült kőtemplom mellett a régi fatemplomot mintegy emlékül megyhagyják. Nem ezt tapasztaltam azonban a fentemlített oláhláposi Báltai fatemplomnál, melyet a község tanácsa szét akar szedetni, épp ez oknál és sürgősségénél fogva figyelmébe ajánlom a múzeum igazgatóságának ezen emléknek mindenáron való megszerzését.
Mivel a múlt századok műtevékenységének e tiszteletreméltó emlékei egymásután tűnnek el nyomtalanul, műtörténetünk s a hazai műemlékeink ismerete érdekében kívánatos lenne ezeknek szakszerű megvizsgálása és felvétele, mielőtt végkép elpusztulnának.
Hogy fatemplomaink már századok óta fenn-állanak s egy része még ma is jó karban van, ez annak tulajdonítható, hogy ezek rendesen a falun kívül, emelkedettebb helyen épülvén, a tűzveszélynek nincsenek annyira kitéve, mint az egymás mellett épült lakóházak. A templomok ezen magasabb, szellősebb fekvése megóvja a faanyagot a rothadástól; végre nem csekély mértékben járul azoknak fentartásához a kellő évszakban, tudniillik télen vágott egészséges fa is.
MYSKOVSZKY ERNŐ
