ZEMPLÉNYI TIVADAR
Régibb és újabb festők egybehangzóan elismerik Zemplényi művészetét. Ami nem kis dolog nálunk, mert hisz e földön is megesett már nem egyszer, hogy mellőzés éri a festőt a képei iránya, egész felfogása miatt. Kell tehát, hogy olyasmi rejtőzzék Zemplényi műveiben, ami a szélső jobboldalt épp úgy érdekli, amint a jakobinusokat. Mert a szives-látást Zemplényi korántsem társadalmi úton szerezte meg magának, hanem kizárólag a képeivel, ami szintén nem hétköznapi eset.
Nem az előzékeny bókok embere. Még senki sem fogta rá, hogy udvarias: ezen az úton tehát nem szerezhetett amatőröket a festményei számára. A műhelye is künn van Budapest peremén, messze a zsúrozó központtól. Társasága olyan emberekből áll, akik előtt kurtán, sőt rusztikusán meg lehet mondani az igazságot. Nincs is a festészetében egyetlen finnyás vonás sem.
Ő is felvidéki ember, mint java festőink legtöbbje. Ennélfogva eleve feltehetjük, hogy jó adag kitartás, szívósság, erély halmozódott fel benne. Abból a fajból való, amelyet nem lehet egyhamar levenni a lábáról. E sorok írója a makacs kitartás nem egy esetét láthatta Zemplényi életpályáján: egyszer sem hátrált meg. Úgy látszik, sohasem érezte ezt az érzést: reszignáció. Voltak olyan napjai, sőt évei, amikor a közepes erélyű ember már rég beadta volna a derekát. Zemplényin nem tudott a sors kifogni: egy kicsit belekopaszodott a fiatalkor küzdelmeibe, de a festési vágy és a művészi öröm érintetlen maradt. Semmit sem .akart megmenteni, csak ezt az egyet. Romantikus kalandja is csak egy volt ifjúkorában, még pedig a magyar közoktatásügyi minisztériummal. A kultuszkormány adta a szenzitív dámát, akihez csak tánclépésben szabad közeledni. Zemplényi semmihez sem értett oly kevéssé, mint az efféle dologhoz. Ő tudta, hogy milyen értékű munkát végez és tudta, hogy ennélfogva mire formálhat jogot. Csak azt nem tudta, hogy a jogokat görnyedt háttal kell kikunyorálni. Az ilyenfajta ötlet nem teremhet meg egyeneslelkű emberben, ez kizárólag a ranglétra parketjeinek száraz fájából nő ki. Zemplényi nem lett volna rá képes, ha még úgy meg is magyarázzák neki. így esett meg, hogy évek hosszú során át, a hét legsoványabb esztendőben, makacs következetességgel felküldte a munkáit a kultusz-kormányhoz az e eélra megállapított állami ösztöndíjakért. És épp oly következetesen visszaküldték neki mindent. Tudnunk kell, hogy ugyanezekben az esztendőkben a müncheni képzőművészeti akadémia hasonló makacs következetességgel megvásárolta Zemplényi tanulmányait és kitüntette minden rendelkezésére álló kitüntetéssel. Zemplényi végezte minden osztályban a legderekasabb munkát. Hackl és Löfitz, a professzorai, összecsapták a kezüket, valahányszor a magyar kultuszkormány egy-egy újabb kosárral kedveskedett Zemplényinek:
No, önöknél csakugyan ázsiai állapotok lehetnek mondta egyszer ily alkalommal e sorok írójának az öreg Hackl.
Zemplényi néhány igen rövid és velős mondatba foglalta azt, amit erről az eljárásról gondolt és sürgősen tovább rajzolt és festett. Az élet ugyan keserves volt, a bajok sokasodtak, de szerencsére a szent piktura mindenért kárpótlást tud adni annak, aki hisz benne. Zemplényi pedig bízott benne föltétlenül. Nincs az a miniszteri leirat, amely ebből a bizodalmából ki tudná zökkenteni.
Ha akkor kellemetlen lehetett is ez az állandó kudarc, valamire talán mégis jó volt: a mi festőnkben meggyőződéssé érlelődhetett, hogy az ember csak önmagában bízhaíik. Hogy tehát acéloznia kell a saját energiáját, mert ez az egyetlen támasza. Erre a tudatra égető szükségük van a legsötétebb Afrika felkutatóinak és néha a magyar festőnek is.
Ebből az erélyből nem csekély adagot látunk Zemplényi képein is. Jelentkezik ez már magában a festői kézírásban is. Azután jelentkezik abban, hogy nem simul a perc divatjához. Végre abban, hogy amely festői igazságról egyszer meggyőződött, azt következetesen és kitartóan fejleszti.
Festői fejlődésében bizonyos állomásokat látunk, amelyek körülbelül számot adnak arról, hogy miképpen alakult előadása az erélyesebb felé. Azokban az években, amikor a természet-stúdiumot, a beható, részletekig menő tanulmányt ismerte fel magára nézve a legszükségesebbnek, olyan képek támadtak, amelyek az utolsó porcikáig hatoló kutatást tükrözik. Ez a hosszas és kitartó modellstudium már technikailag is atelier-képek festésére bírta. Intérieuröket látunk, amelyek koncentrált világításában ott ül teljes nyugodalomban, minden mozdulat nélkül a modell. Hetekig, hónapokig lehet azt át- meg áttanulmányozni. S modelljei most többnyire öreg asszonyok, mint e célra legalkalmasabb médiumok, akiknek ráncos arca a barázdák egész rengetegét mutatja, ez pedig jó alkalom a részlet-kutatásra. Talán némi lelki diszpozíciók is e nép felé vonzották. E gondszántotta vén arcok híven tükrözték az élet ama viszontagságait, amelyekkel festőnk is oly sokszor, szinte szakadatlanul találkozott. Nyomról-nyomra lefesti ezeket az életrajzi mappákat. Eleinte elaprózva, de egyre tömörebben, egyre szélesebben. Mindent adni, de úgy, hogy a kép még se váljék részletek laza gyűjteményévé, ez lehetett akkor főtörekvése. Hogy minő fényes sikereket ért el, arról a "Templomban" című képe (most a budai várpalotában) tanúskodik. Az az öreg asszony egy kis chef-d'oeuvre. Leibl is ilyesmit keresett, benne becsülhette meg Zemplényi a stúdium e fajtáját. Más idevágó művein érdemes külön vizsgálódás tárgyává tenni egy öreg, törődött kezet, kiálló bütykeivel, lötyögős bőrrel, a kidagadt, meszesedő erekkel. Ez is természet s festőileg lehet legalább is annyira érdekes, mint egy ifjú hercegasszony krémekkel ápolt orcája. Zemplényi nem konstruált magának külön szépség-ideálokat, neki a természet birtokbavétele kellett első sorban. Nyugodalmas képei egyenletes és nem változó atelier-világításban megadták neki erre az alkalmat. Érett festői tudásának körülbelül az efajta képek voltak első stációi.
Aki így megtanult tudni, annak új vágyai amadnak. A nagy készség képessé teszi arra, hogy a természet hirtelenebb, "múlandó jelenségeire is ügyet vessen. Egy délutáni napsütés legfeljebb félórán át egyenletes, de ez alatt az idő alatt gazdag festői játékot mutat. Zemplényi teljes fegyverzetben foghatott az ily jelenségek kiaknázásához is. Mi más látványt ad az ilyesmi! Hirtelenül vége az intérieur egyoldalú világításának : szinte elönti a mezőt, a kertet a levegőben szertetöredezett fényözön. S egyszerre dupla értékűvé válik a levegő is, mint jelentékeny festői elem. Zemplényi az ő kitartó, eleven energiájával hozzáfogott ennek áttanulmányozásához is. És most festése is hirtelenebbé, összefoglalóbbá válik. Ha az atelier-világítás ezer apró reliefet ad egy arcon, úgy az en plein-air-festésnél ugyanezen arcon a levegő enyhe fátyla hamar összefoglal mindent s gyakran egyetlen széles tónust ad oly helyekre, amelyek az atelierben csak tömérdek apró kusza vonásokkal szolgáltak. Nagy egységek tárulnak elénk, egy darab az egész kép s döntő szerepűvé válik a tónus finomsága, a valőr helyessége.
Mindezeken a dolgokon túl volt Zemplényi. Tudása új körökkel gyarapodott, így felfegyverkezve került a felvidékre, abba a görbe országba, ahol Szinyei Merse Pál színgazdag képei születtek. És Zemplényi is a színre vetette magát. Gyorsan kiküszöböl a képeiből olyan dolgokat, amelyek nem voltak egészen karakteresek, egészen kifejezők. .Például a régibb ívású szürke tónusokat, amelyekkel oly kényelmesen kapcsoltak össze a piktorok két egymástól eltérő színt. A halánték sárgája és az orca pírja közé oly könnyű volt egykoron egy "semleges" tónust csúsztatni: hadd kösse össze a két színt, legyen közvetítőjük. Zemplényi a legnagyobb erélylyel igyekszik ennek éppen ellenkezőjére. A természetben nincsenek ilyen közvetítő, ilyen "semleges" színek. Bizony szépen ki kell kutatni ezeket a veszedelmes terepeket is és egész határozottságukban oda festeni. Hogy Zemplényi miként oldotta meg a kérdést, arról a "Nagypéntek" című festményén levő öreg arcok adnak helyes fogalmat.
Egyebekben is hirtelenül élénkül minden színe s növekszik erőben is. Az ilyenforma festés határozott, egyenes felrakást kivan. Az aprózás, a félénk pepecselés itt nem ér célhoz. Megint erélyesebb lesz tehát a kezeírása, szélesebb az előadása. Az új állomás ismét meggazdagítja festői szertárát.
Az en plein-air-festés, az élénk napsütés tanulmányozása nyilván hatással volt rá oly irányban is, hogy a figyelmét egyre erősebben leköti a fény a maga kontrasztjaival. Szikrázó verőfényben festi meg a templom előtt álló alakokat, a búcsúsokat. S ugyanakkor Besnyőn támad legnagyobb képe, a "Virrasszatok és imádkozzatok" című, amelynek festői problémája ismét a fény erős hatása. Itt ugyan tompa sötétség üli meg az egész képet, de a gyertyák és egyéb világító-eszközök lángja a legélénkebb fényjelenségeket írja e sok emberalakra. A probléma itt teljes készséggel talált megoldásra Amit akart, itt teljesen sikerült is.
Mindezeknek a képeknek s egyáltalán legtöbb művének szereplő személyei abból a körből valók, amelyről már egyszer szóltunk. Parasztok és -szegény emberek, koldusok és szenvedők, munkások kerülnek egymásmellé. Nem valami pietisztikus célzattal, hanem egyszerűen mint felette lebilincselő jelenségei e földi életnek. Mozdulataik jelentőségét, gesztusaik nehéz lankadtságát, arckifejezésük ön-kénytelen kendőzetlenségét jól ismerhette s teljesen átérthette, hisz mindez nem volt idegen neki, élménye volt, legközvetlenebb tapasztalata, majdnem állandó miliője. Oly képek, mint az "Aggódás", azért hatnak ránk közvetlenül, mert látjuk, mennyire tétovázás nélkül vannak megfestve, mennyire otthon jár a festő e bizalmas formák és hangulatok közt, mennyire össze tud forrni az előadott miliővel. De ez el sem volna képzelhető oly biztos rajz és határozott festés nélkül, mint amilyen Zemplényi képeit jellemzi.
LYKA KÁROLY
