POLL HUGÓ
Podern festőink legtöbbjének ugyanaz az útja, de mások a stációi. Budapest, München, itt jobbára a Hollósy-iskola, majd Paris az útjuk nyomjelzői. De ugyanegy úton más másfelé jutnak. Az ő fejlődésüket megfigyelvén, variálhatjuk a Rómába vivő minden útról szóló mondást, íme, egyugyanaz az út sokfelé visz: elvihet az egyéniségbe is. Poll Hugó ugyanezen az úton járt. Sietve előre törtetett rajta. Egy-egy pihenőhelyén elgondolkozott önmagán és meg-megszabadult cók-mókjától. Tudott sajátossá lenni. Pedig csupa idegen hatást vitt magával. Az egyéniségnek benne folyó energiája eleinte arra bírta, hogy az idegen hatást sajátosan érvényesítse. Ettől az igyekvésétől modorossá lett. De a modora jórészt különleges volt. Ez a modor a tapasztalat és az egyéniség össze-boronálása volt. A kettő a domináló szerepért egyre versenygett egymással s az utóbbi lett a győztes. És minél hatalmasabbá lett, annál kevésbbé fért el keretében, a modorban. Végezetül pedig a keret széthasadt. A modor fölé kerekedett az egyéni sajátosság. Az önmagával való megelégedés és az önmagától való szabadulás váltakozása Poll Hugó fejlődésének is története. Amaz öröm, emez diadal.
Az egyéniség alakulása rendesen annak az örömnek leküzdésével jár.
München, Hollósy, Paris: Poll Hugó is ezen az úton kereste a művészet igazságait A régi igazságok új átveretét. A modernségnek Parisban éppen uralkodó formája kap bele az odakerült fiatal magyarok lelkesedésébe, hogy meggyőződéssé alakítsa. Ma a neo-impresszio-nizmús, Gaugin primitivizmusa, a Van-Gogh puritánsága fogja meg őket, de Poll Hugó párisi tanulása idejében a verő fény-kultusz erőszakos papjai hirdették a művészet igazságait. Azok, akiknek a verő fény rendes nyilvánulása nem volt eléggé ünnepies s akik ezért a napvilágra pózt kényszerítettek. Nekik a verőfény a maga rendes munkájával nem juttatott elég világítási hatást s ezért arra bírták, hogy hagyja abba az egész színskála ragyogtatását, az árnyékés fényfoltok olyan elosztását, amely plasztikus képet formál vagy a felületet harmonizálja, hanem tegyen új kinyilatkoztatást. Nyilatkoztassa ki a napimádás vallásának új parancsolatait. A kétparancsolatot, a vagy-vagy hitcikkelyeit. Minden, ami van, vagy kemény árnyék, vagy izzó fehérség. S az árnyék és a fehérség kézzel fogható test. Nem tudom, hogy e kétparancsolat kodifikálva megjelent-e, de azt valamennyien tudjuk, hogy annak idején meghódította a világot. Néhány esztendőre. Természetes, hogy meghódította a fiatal magyar festőt is, aki akkor került Parisba, az új Sinai-hegy tövében a kinyilatkoztatástól mámoros nép közé. És Poll Hugó egész sor olyan képet festett, amelyben az új plein-air árnyékot és fényt késsel széthasító erőszakossággal nyilvánult.
A kemény árnyéknak és az izzó fehérségnek elválasztása e képeken — nemcsak a Poll Hugóéin — szinte geometriai módszer szerint történt. A verőfény új mámorosai mint igaz forradalmi emberek, a guillotinnal. dolgoztak: a nagy késsel szabdalták a delikvenst, a vásznukra került képet, árnyék- és fényrészekre. De a mámoros napkultusz megnyilvánulásain, a tejfeles-kék, majd meg a haragos zöld plein-air képeken a verőfény éppenséggel nem volt izzó, hanem szinte fagyasztón hideg volt. Kemény hidegek voltak a kontrasztok, fagyosak a harmóniák. A tónusok majd hogy bele nem vesztek a lokális színekbe, s e lokális színek kifejezés, erő, mélység és szélesség nélkül valók voltak. Ismétlem, nemcsak Poll Hugó képein, hanem még az új napimádók vásznain is.
De jóideig megragadták és elragadtatták a világot és az új igazságokat kutató művészeket. Már azért is, mert erős artisztikus akarat és igézetes forradalmi elszántság nyilvánult bennük. De úgy jártak mint a nagy forradalomban a girondisták. A jakobinusok föléjük kerekedtek. Poll Hugó nálunk annak az új festésnek hírhozói közé tartozott. A hír hozzánk csak későn érkezett, mégis mint szenzációs újdonság hatott. Éppenséggel nincs rá okunk, hogy a késett tudomásszerzésért restelkedjünk. München közelebb van Parishoz, a német festészet közvetlenebben érintkezik a francia művészettel és München mégis csak elkésetten vett tudomást a plein-airnek diadalmáról is, természetesen a plein-air-festesben bekövetkezett új szekták alakulásáról is. Még jól emlékezhetünk arra a feltűnésre, amelyet Poll Hugó párisi képei a mi tárlatainkon keltettek. Akkor a konzervativizmus nálunk még nemcsak uralkodott, hanem erőszakoskodott is. S a közönség ennek az autokrata uralkodónak alázatos alattvalója volt. Mégis úgy hatottak reája a fiatal magyar festő képei, mint a sötétségben gubbasztókra a derengés. Mint új igazságoknak derengése. Modern művészeink, odakint s idehaza is, az igazságok folytonos alakulásának már egyéb eredményeiről is tudtak és részben magukévá is tették őket, de a közönség még mindig hóbortnak tartotta az igazságok és fogalmak újjá veretesét. Mégis érdekesség hajhászásnál többnek tartotta Poll Hugó hírhozását és nem intézte el azzal a szokásos ítélettel, hogy a művészi új nem egyéb, művészietlen okvetetlenkedésnél. Mert Poll Hugó képeiből a művészi akarat komolysága, s a művészi lelkesedés tisztasága köszöntötte. Abban a kíváncsiságban, amellyel képeit szemlélte, megbecsülés nyilvánult. Ez akkortájt nagy művészi sikerszámba ment.
Akkortájt! . . . Úgy mesélek Poll Hugó első sikereiről, mintha nagyon régen lettek volna; úgy emlékszem vissza első jelentkezésére, mintha már nagymúltú öreg ember volna. Pedig fiatal ember, még mindig olyan ifjú, aki előre törtet és új megismerést keres, de a magyar modernségért folyó küzdelemben is kettősen számítják az esztendőket. Én édes Istenem, még valamennyien fiatalok vagyunk, akik a modernség érvényesüléseért írásban és képben küzdöttünk és munkálkodtunk, mégis nagyon sokra emlékszünk vissza. Mert a tegnapra nem egyszeriben virradt a ma. A derengés szertelen sokáig tartott, talán még be sem végződött. Még mindig csak pirkad, még nem delel a nap. Ennek a hajnalnak elejéről való a mi fiatal művészünk jelentkezése. S ennek a hajnalnak derekáról való az ő kialakulása, új megismeréshez csatlakozása, régibb meggyőződésének tisztulása.
Ennek a hajnalnak elejéről való Poll Hugónak az az Öröme, amelyet a verőfény új értékelésén érzett, s énnek a hajnalnak derekáról való az a győzelem, amelyet erős akarattal s az új megismerésből fakadt energiával azon az örömén aratott. Még fiatal ember, s szinte bizonyos, hogy lelkületében a meggyőződés öröme és az önönmagán való győzelem boldogsága még néhányszor váltakozni fog. Hadd emlékeztethessek Nietzschének arra a mondására, amellyel a „Fall Wagner" című könyvét megkezdette: „Wagneriánusnak lenni, gyönyörűség volt, Wagnertől szabadulhatni, diadal". Az új megismerés irgalmatlanul pusztít régi elfogultságok, régi balítéletek, régi meggyőződések, régi örömök közt. Ez a pusztítás a modernség diadalmi útja. E pusztítás elbúsíthat az emlékezés melankoliájával egy-egy pillanatra, de nem mérgezhet meg keserűséggel. A modernség nem azért dönt romba, mert a hajlandósága vandáli, hanem azért, hogy a megismerés elől az akadályokat eltávolítsa. A modernségre termett művészlelkület az új megismerésen nem eshetik kétségbe, mert az egyéniség érvényesülésének új lehetőségeit szerzi általa. Poll Hugó e lehetőségekkel bátran és tudatosan élt eddig is és élni fog velük ezután is.
Poll Hugó néhány év alatt a drasztikus fény- ésárnyékerőszakolásról a fény- és árnyékfoltok harmonizálásához pártolt át. Úgylehet, hogy paradoxnak látszik az az állításom, hogy abban az erőszakos részretagolásban valamelyes szintézis nyilvánult meg. A szintetikus impresszionizmusnak előhírnökei voltak azok a széttagolok, azok a guillotinnal árnyék- és fénysávokat szabdalok. A módszer megváltozott, de az eredmény ugyanolyasféle maradt, amikor a szétszabdalókat az összetevők váltották fel. Poll Hugó festésének nagy változását azzal igyekszem jellemezni, hagy mai festését a régivel szemben analitikusnak mondom, pedig alapjában véve, s azt a magam által is paradoxnak mondott tételemet félretévén : régi festése nem volt szintetikus. Csak éppen durvábban analizáltak a párisi fehérfestők. Ez újabb képei közül a „Visszatérő búcsúsok", a „Vizsga" talán a legjellemzete-sebbek. Amaz Parisban is nagy sikert aratott, s a Szalonban megjutalmazták. Paris elégtételt szolgáltatott elpártolt fiának. Pedig Parisban azóta a forradalmi szekták az övével merőben ellentétes igazságokat vallanak és diadalra is juttatták őket. S e szekták között leghatalmasabb, legünnepeltebb, a merőn szintetikus, a szinte tudományosan spekulálva szintetikus festés tábora.
Ugylehet, hogy Poll Hugó a festésében való változást máskép magyarázza meg, mint én, de nekem is az a meggyőződésem, hogy a művészi kritika, amely arra igyekszik, hogy a művészet pszikologiája lehessen, a képben és megfestésében többet láthat, mint a kép megfestője. Mint ahogy a természetben, a tájékban a festő és a poéta többet lát, mint amennyit a teremtő energia beléjük teremtett. Jómagam Poll Hugó festésének mostani kialakulásának magyarázatát a pasztellal való foglalkozásában látom. A pasztell más technikára, más kézírásra, másféle szétbontásra bírta s a művész ezt a sok újat, az olaj festésé vei szertelen ellentétben levőnek látta. Ezt az ellentétet áthidalni igyekezett. A pasztell tanította új -olaj festésére. A pasztellbe pedig talán egyenesen belemenekült, amikor arra a megismerésre tett szert, hogy a fehérfestés tévelygés. A dekorációt kezdte keresni; természetes, hogy a tájékban kereste. A felületet már nem hasítja ki, hanem differenciálja. S pasztelljeiben a fényt a levegő hordja, terjeszti, a felületekre viszi, míg régi képein a napgolyó közvetlenül kilövelte. A színértékek érvényesülnek, a tónusok a lokális színfelületeken eluralkodnak. A kép színes felületei mélységeket érez-tetők. Poll Hugó néhány száz pasztellképet rajzolt, s egyre inkább belemélyedt a pasztell technikájába. Újabb finomságokra bukkant s szinte szuverén készségre tett szert. Olyan nagyon kezeügyében van most már a festése is, hogy már-már nincs rá oka hogy feladatával megküzdjön és győzelmet arasson rajta. Hanem ez a szuverenitás a modorosság kerítője. Mégsem féltem tőle Poll Hugót, mert múltjában az új megismerésen való örömöt, mint művészi energiát ismertem meg. Lehetetlen, hogy ezt az örömöt ezután is ne keresse.
GERŐ ÖDÖN
