A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁNAK PÁLYANYERTES MŰVÉSZEI. Négy díjat tűzött ki a Képzőművészeti Társulat a Műcsarnok 1908. tavaszi tárlatán szereplő művészek számára. Mind a négyet kiadta az illetékes zsűri A 4000 koronás társulati díjat Kacziány Ödön kapta, a 3200 koronás báró Förster Gyula-féle Vaszary-díjat Löschinger Hugo, a 450 koronás báró Harkányi Frigyes-féle díjat (Háttér Gyula és a 600 koronás Wahrmann Mór-fele díjat Pentelei Molnár János. Ebben a füzetünkben reprodukáljuk e művészeknek ama festményeit, amelyeket e friss babérral díszítette fel a zsűri. Köztük a legismertebb Kacziány Ödön, akinek művészi stílusát épp e lapokban hosszabb tanulmány méltatta Fieber Henrik tollából s ugyanakkor egy sor képének és rajzának reprodukcióját is közöltük. Kacziány régi s önálló stílusú munkása festészetünknek. 1852-ben született Marosvásárhelyt s szinte gyermek volt még, mikor a jó öreg Barabás útmutatása mellett rajzolgatni, festegetni kezdett. E szerény tanulmányokat intenzivebben folytathatta Münchenben Strahubernél, Wagnernél, Seitznél, az-után Parisban Geromenál. Egy emberöltővel ezelőtt, l876-ban állította ki első képét, egy holdvilágos téli tájképet, a budapesti Műcsarnokban. S egy évtizeddel ezelőtt, 1898-ban kapta ugyanott első kitüntetését, a Wahrmann Mór-féle 300 frtos díjat, Vizió nagypéntek hajnalán című festményére. Festett arcképet, oltárképet, dekoratív faldíszt; festett rossz időkben még cégtáblát is, illusztrált, grafikai müvekkel foglalkozott, sőt rajztanár is volt. Az élet bizony nem bánt vele valami kegyesen, de Kacziány szivós akarattal kifogott rajta. Rendületlenül bízott művészeti meggyőződésében s e bizalom erőt adott neki a legnehezebb küzdelmek közepette is. Kevés festőnk vallhatja a maga stílusát olyan függetlennek, mint ő. De kevesen szenvedték meg ezt a függetlenséget annyira, mint ő.

Löschinger Hugót is ismerik e lapok olvasói, egy nagy dekoratív falfestményét s egy oroszlánrajzát közöltük. A Vaszary-díj, amelynek most nyertesévé lett, a magyar történelem dicső eseményeire, ezek közt első sorban a magyar szentek életére is vonatkozó képet illeti meg. A zsűri Löschinger sz. Lászlóját tüntette ki a pályadíjjal. Festőnk 1875-ben. született Budán, atyja is festő volt. Középiskoláit és a mintarajziskolát is Budapesten végezte s négy évet töltött Lotz Károly oldalán. A külföldi tanulmányokra csak kevés idő jutott: rövid ideig Münchenben tartózkodott. Serényen vett részt a Műcsarnok tárlatain, nagyobb-lélegzetű művei azonban falfestmények, amelyek nem kerülhettek a budapesti közönség elé, mert a szekszárdi múzeumot díszítik. Kulturhistóriai képek, amelyek egy-egy fontos művelődéstörténeti korszakot szemléltetnek.

Glatter Gyula a Harkányi-díjat kapta, amely csak a társulati kiállításokon első ízben szereplő művészeknek jut ki. Tehát egészen fiatal ember. 1886-ban született Münchenben. Előbb a mintarajziskolába járt s három év múlva Löfftzhöz ment Münchenbe, akinél két esztendőt töltött. Most a a Benczúr-féle festészeti mesteriskola növendéke.

Pentelei Molnár János egyik festményét, egy tájképet, tavalyi évfolyamában reprodukálta a Művészet. Dunapentelén született, 1878-ban. Reáliskolát és technikát járt Budapesten s pár hónapig mérnökösködött is. De a festés vágya kicsalta Münchenbe s ott Hollósy iskolájában két esztendőt töltött. Egy évet Parisban élt, ahol Jean Paul Laurensnek volt tanítványa. 1905-ben hazajött s tavaly gyűjteményes kiállításon mutatta be munkáit a Könyves Kálmán szalonjában. Attól fogva a stipendiumok egész sorával ismerték el tehetségét. Nagy állami ösztöndíjat kapott, azután a Nemes Eliza-féle díjat, 1908-ban Pável püspök utazási ösztöndíjat, most pedig újra állami ösztöndíjat egy hollandi útra. Azonfelül a tavaszi tárlaton neki jutott a Wahrmann-díj is. Festői pályáját tehát a legkedvezőbb külső auspiciumok mellett kezdte meg. Most a Benczúr-féle festő-mesteriskola tagja.

Ha a Műcsarnok kiállításain a Képzőművészeti Társulat 50,000 koronája, a király s az állam művásárlása elmaradna, művészeinknek sok kitűnő alkotása hiába termett volna. Mit mondanának azonban művészeink és művészeti vezető köreink, ha kivihető lenne az, hogy egy új mű-vásárló faktor jelennék meg a színtéren, amely képes volna állandóan évente legalább 30,000 korona értékű mű vásárlására?

Régen táplált és erős meggyőződésem, hogy egy ily vásárlási faktor teremthető, és pedig teremthető fontos kulturális szükségből, és ezen új vásárló tényező volna: az iskola.

Elsősorban abból a tényből indulok ki, hogy Magyarországon ez idő szerint van:

Középiskola (gimnázium és reál) kerekszámban 200
Felső leányiskola.... 30
Polgári fiúiskola..... 130
Polgári leányiskola.... 200
Tanító- és tanítónőképző 40
összesen.. 600

Tehát 600 olyan felsőbb fokú intézet, amelyben rajztanár, rajzterem van, egyszóval művészeti oktatás folyik.

De milyen ez a művészeti oktatás? Nem akarok kiterjeszkedni az éppen vita tárgyát képező nagy kérdés egészére. De az iskola művészi oktatása szerintem teljességgel el nem képzelhető kellő eredeti magyar művészeti anyag nélkül.

Azonban kérdezzük meg csak az iskolákat: ha finom kifejező rajzot akarnak tanítani vagy ismertetni, vajjon tudnak-e mutatni a tanulónak akármelyik jelesebb magyar művész, Székely, Lotz, Pállik, Zombory, László stb. — akár egy-egy kisebb rajzát, vázlatát vagy befejezett művét?

Ama fennebb felsorolt 600 felsőbb fokú iskola közül mutasson nekem valaki csupán tízet, ahol egy-két eredeti magyar tájképet, életképet vagy bármely másnemű alkotást találhatunk. Van egy pár ilyen iskola is, de ezek száma legfeljebb ha ötre tehető. Ha kellő számú és sok mindenre példát adó magyar művészi anyagunk volna készenlétben, -mennyire intenzivebb, mélyrehatóbb és érdekesebb lenne a tanulókra nézve a művészi gyakorlás. Ha például azt mondhatjuk: íme, itt van egy tanulmányfej, ezen vagy azon kiváló magyar mestertől, ebben ilyen, amabban amolyan művészi megnyilatkozás a feltűnő, egyik mesternek egyénisége így, a másiké pedig amúgy nyilatkozik és figyelhető meg. Ilyenképen az eredetiről való tanítás vagy másolás közben nemcsak a művészet mélyebb értelmezését adhatjuk, hanem egy-egy darab magyar műtörténelmet is tanítunk.

Mai napság, hál' Istennek, már nem létezik iskola, ahol a magyar íróknak gazdag könyvtárával ne rendelkeznének. Nem éppen így kell-e tennünk a művészet tanításával? Nem érdemlik-e meg a magyar művészek, hogy minden magasabb rendű iskola egy-egy kis eredeti kollekciót bírjon műveikből?

De még a vidéki társadalom szempontjából is fontos volna, ha a város valamelyik zugában volna a magyar művészetnek egy kis menedékhelye. Apponyi buzdítása folytán majdnem mindenütt keletkeznek ismeretterjesztő előadások, ahol bemutatóra kerülhetne a magyar művészet. De ugyan miként tanítsanak arról a magyar művészetről a nagyközönségnek, mikor még egy tenyérnyi berajzolt lapocskát sem tudnak a publikum elé terjeszteni.

Tehát nem csupán iskolai, hanem valóságos kulturmisszióval bír az az eszme, hogy az iskolák a magyar művészek eredeti produktumaival lehető bőven el legyenek látva.

Mint régebb óta gyakorló tanár röviden elmondom, miként lehet a középiskolákban könnyű módon kellő pénzalapot teremteni arra, hogy az iskola számára művészi becscsel bíró kollekciót szerezzünk be s azt évről-évre gyarapíthassuk.

A fennebb említett 600 középiskolából csupán 300-at veszek számításom alapjául. Minden tanár tapasztalásból tudja, hogy egy kis buzdítással és telkesítéssel bármelyik iskolában krajcáros gyűjtésből pár száz koronát is könnyen össze lehet szedni. Az öt, tíz, tizenöt krajcár a szülőket teljességgel nem terheli meg, hiszen ezt a gyermekek uzsonnapénz vagy zsebpénz címén rendesen megkapják. Most már ilyen iskolai gyűjtés alapján azt veszem fel, hogy bármelyik intézet évente két időpontra (pl. szeptemberre és májusra) felosztva, könnyen gyűjthet ötven-ötven (összesen száz) koronát. Egy-egy osztályba átlag csupán 30 gyűjtő gyereket véve fel, egyre átlag negyven fillér jutna. De mivel inkább a kétszázat kitevő gimnáziumok és reáliskolákra támaszkodunk, hol legkevesebb nyolc osztályban lehet gyűjteni, egy gyerekre átlag nem jut több, mint húsz fillér. Számításom általában véve igen enyhe, mert hisz hatszáz iskola közül csupán a felét vettem számításba.

Háromszáz iskola egyenkint száz korona gyűjtéssel 30,000 korona tekintélyes összeget tesz ki, mely összeg minden esztendőben, minden kényszerítés nélkül játszva érhető el.

Nézzük csak most azt a perspektívát, ha tárlatainkon minden évben egy oly új vevő jelenik meg, aki 30,000 korona értékig vásárol.

Az egyik évben vehetnek ebből 30 darab 1000 koronás, esetleg 15 darab 2000 koronás, vagy 10 darab 3000 koronás olyan tekintélyes képet vagy szobrot, hogy a vidéki városka lakosai csodájára járhatnak, az illető intézetnek pedig örök időre büszkeségét képezheti, nem szólva a végtelen nagy pedagógiai haszonról.

Helyes beosztással nyolc-tíz év alatt minden intézetnek lehet egy-egy ily nagyobb arányú, nagyobb becsű eredeti műtárgya.

Ami pedig a kisebb, az iskolára nézve sokszor hasznosabb apró műtárgyak vételét illeti, azok száma ez összegből légió lehet. Gondoljuk csak el, hogy 100, 50, 20 és 25 koronás apró, de művészi becsű dolgokból, melyeket az iskola a tanításnál rendkívüli sikerrel használhat, 300 — 600—1200, sőt több darabot is vehetünk évente.

Szinte fájt a lelkem, midőn egyes tárlatokon Glatz, Körösfői, Nadler, Olgyai, Paczka stb. gyönyörű apró művészi alkotásait, ceruza-, kréta-, pasztell-, toll-, tusrajzait, vázlatait látom, melyek potom 40—60—80 korona árért várnak és teljességgel nem találnak vevőre, elkallódnak, elvesznek. A nevelés kincstárában kellene ezeket mind helyes, művészi politikával felhasználunk.

Ennek a gondolatnak megvalósítása a kultuszminiszter kezdeményezésétől függ. Ha ő kiadja a jelszót, hogy a felsőbbfokú iskoláknak jó és szükséges, vagy legalább melegen ajánlható a művészi oktatás emelése céljából, hogy az iskola egy kis eredeti kollekcióval lássa el magát és erre az iskolában legföljebb csak 80—100 koronát gyűjtsön, akkor testet ölt az eszme és a magyar művészet piacán egy telt erszényű és nagyon szívesen látott művásárlót vezettünk be. Gondolkozzanak erről vezető köreink. Tulajdonképen csak arról van szó: nagyon szükséges, hogy helyet adjunk a magyar iskolában az eredeti magyar művészetnek!

Temesvár.

Mayer Ede alább következő életrajzi adatait az elhunyt barátjának, Donáth Gyulának köszönjük. Mayer 1857-ben született Bécsben s az odavaló iparművészeti iskolában Könignek volt tanítványa. Azután öt éven át Zumbusch tanár mesteriskolájában dolgozott (Stróbl Alajossal egyidejűleg) s több díjat is kapott. Huszár meghívta pesti műhelyébe, hogy segítségére legyen nagyobbméretű szobormintáinak elkészítésénél. Itt vált főmunkatársává a budapesti Petőfi-szobor elkészítésénél s a Deák-szobor vázlatainak mintázásánál. Huszár halála után a szoborbizottság őt kérte fel a Kiegyezés és Hazaszeretet csoportjainak elkészítésére, amelyek akkor még vázlatban sem voltak meg. E művek befejeztével Mayer önállósította magát s megalkotta a budapesti központi pályaudvar főhomlokzatának óriási méretű szoborcsoportját és a lipótvárosi Szt. István-templom nagy oromzatát. Az Ybl-szobor és a Szt. István-templom belsejébe szánt nagy bronzdomborművek pályázatánál a pályabiró-ság egyhangúlag Mayernek juttatta a megbízást s e munkákat tekinthetjük egyszersmind főműveinek. A viszonyok következtében tehetségének ereje leginkább a figurális díszítőszobrászatban fejlődött ki s a legutóbbi 20 év során keletkezett nagyobb állami és magánépületek ilynemű díszítésében serényen működött közre. Ide sorolandó az Andrássy-út egyik palotáján látható két Herkules-kariatid, azután az Opera belsejének díszítő-szobrászati munkái s a Szt. István-templom kupolafülkéiben elhelyezett négy evangélista. Az utóbbi években sajnosán tapasztalta, hogy az építészek kevesebb érzéket mutatnak műveik ily irányú gazdagításával szemben.

Utolsó műve Krisztus a kereszten. Ezt Majláth püspök számára rendelték meg. E mű jellemzetesen mutatja be, mint értett Mayer a férfitest művészi alakításához.

Mayerben oly szobrász halt meg, aki a legkülönbözőbb műtörténeti stílusokban otthon érezte magát. Szerény egyéniségéért nemcsak kollegái becsülték, hanem mindenki, aki vele valaha érintkezett.

A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet nagy pályázatán (főúri kastély terve) az egyesületi nagy érmet és az 1200 koronás utazási ösztöndíjat Pogány Móric nyerte; a második díjat Málnai Béla, a harmadikat Wannenmacher Fábián kapta.

A szobrászati mesteriskola Ferenczy-féle 2000 koronás nagy díját Székely Károly nyerte.

Ruscsuk bolgár város nemzetközi pályázatot hirdetett vízvezetéki és csatornázási terveinek biztosítása céljából. A 6000 frankos pályadijat dr. Forbáth Imrének ítélték oda.

A túrkevei polgári fiú- és leányiskola tervpályá-zalán 600—600 korona díjban részesült Dobovszky József két terve.

A kecskeméti állami elmegyógyintézet tervpályázatán az egyesített első (6000 kor.) és második (4000 kor.) díjat Korb és Giergl, valamint Bálint és Jámbor kapták, 2000 kor. harmadik díjjal Lcchner Ödön és Sebestyén Arthur tervét jutalmazták.

A Belvárosi Takarékpénztár tervpályázatán 6000 koronás díjat kaptak Korb és Giergl, Hübner Jenő és Meszner Sebestyén, Bálint és Jámbor pályamunkái.

A törökszentmiklósi városháza tervpályázatán a kitűzött díjakkal jutalmazták ifj. Nagy Károly, Román Ernő és Vogel Jenő pályaterveit.

A csurgói takarékpénztár intézeti házának tervpályázatán a 800 koronás első díjat Himler Dezső nyerte.

Zombor város új törvénykezési palotájának tervpályázatán - az első díjat Ortlr Ambrus és Somló Emil, a második díjat Jablonszky Ferenc, a harmadik díjat Sebestyén Arthur kapták.

A Képzőművészeti Társulat tavaszi tárlatán a 4000 koronás társulati nagy díjat Kacziány Ödön nyerte "A Gellért éjfélkor" c. festménye alapján. A 3200 koronás báró Forster Gyula-féle "Vaszary-díj"-at Löschinger Hugó kapta "Szent László" c. festményéért. A 600 koronás Wahrmann Mórdíjjal Fenteiéi Molnár János "Finis" c. festményét díjazták. A 450 koronás Harkányi-díjat Glatter Gyula kapta "Öreg asszony és fiatal lány" c. képeért.

A budapesti Kossuth-szobor pályázatán az első (12,000 kor.) díjat és vele a megbízást Horvai János nyerte, a második (8000 kor.) díjat Róna József, a harmadikat (6000 kor.) Holló Barnabás és Istók János, a negyediket (4000 kor.) kolozsvári Szeszák Ferenc, az ötödiket (3000 kor.) Kallós Ede, Komor Marcel és Jakab Dezső, a hatodikat (1500 kor.) Tóth István, a hetediket (1500 kor.) Füredi Richárd,a nyolcadikat (1500 kor.) Margó Ede, a kilencediket (l500 kor.) Vas Viktor.

A Magyar Építőművészet Szövetsége részéről a Wellisch-féle díjakra hirdetett mozgófénykép-színház tervpályázatán a 480 koronás első díjat Mende Valér műegyetemi hallgató nyerte, 200 kor. második díjat Freund Dezső, 100 kor. harmadik díjat Györgyi Dénes, a 100 kor. negyedik díjat Dénes István kapta.

A lugosi kórház pályázatán az első 1500 koronás díjat Jendrássik Alfréd és Vida Artúr kapták, a második 1000 koronás díjat Baumhorn Lipót, a harmadik 600 koronás díjat Villányi Ármin.

NAGY SÁNDOR rajzolta a 147. és 162. oldal fejlécét.

DÁNOS DÁVID rajzolta a 154. oldal fejlécét. ZSIGMOND LÁSZLÓ rajzolta a 169. oldal fejlécét. SZABÓ JENŐ rajzolta a 178. oldal fejlécét. SASSY ATTILA rajzolta a 190. oldal fejlécét. JÁVOR PÁL rajzolta a 194. oldal fejlécét.

HARMOS KÁROLY rajzolta a 198. oldal záródíszét.

CSERNA REZSŐ rajzolta a 199. oldal fejlécét. MUHITS SÁNDOR rajzolta a 201. oldal fejlécét.

NORDAU S AZ IMPRESSZIONISTÁK. A "Művészet" egyik legutóbbi számában említés történt Nordau Miksának a modern művészi irányzatot és különösen az impresszionistákat ért vehemens támadásáról. Nordau eddigi működése hidegen hagyott bennünket. Tudtuk róla, hogy időközönkint párisi tárlatokról ír s az aktualitásokhoz aggatja a színehagyott, húsz év előtti eszméket. Ha Magyarországon beszélnek róla mégis, két okból lehetséges: az egyik a Nordau állítólagos magyar származása, másodsorban pedig az, hogy akadhatnak, akik a saját előítéletük támogatására igyekeznek Nordaut felhasználni.

Nordau irodalmi értékéhez semmi szavunk, bár röviden megjegyezhetjük, hogy az ő filiszteri s önző nyárspolgári rövidlátásáról már tizenöt év előtt megmondotta véleményét Bernhard Shaw. Az ő esztétikai egyéniségével hasonlóképpen régen végeztek Franciaországban, csak Bécsben és környékén beszélnek Nordauról.

Ezúttal Nordau két bécsi cikkével igyekeztek otthon hatni a közvéleményre.

Mi csakis ezen alkalomból foglalkozunk ez ügygyei s ama eszményi szempontból, hogy a művészet-anyának nem lehetnek mostoha gyermekei a különböző művészeti irányzatok. S legkevésbbé az impresszionizmus az, mint a művészettörténet új, csodásán termékeny erőforrása.

És talán fölösleges munkát is végeznénk éppen ezért, ha mi az új művészeti irányzatokat védelmünkbe vennők. De mint az általános művészeti érdekeket szolgáló orgánum, nem engedhetjük alacsonykirohanásokkal megmérgezni művészi életünket. Hasonló törekvések nem fejleszthetnek egészséges eredményeket egy fél szempontjából sem, hanem mindkettőre bántó visszahatással vannak.

Kétségkívül, lehetnek ellentétes művészi pártok, voltak és lesznek mindenha, de oly alacsony és közönséges vádakkal még nem léptek fel ellenük, mint azt Nordau tette az impresszionistákról szóló tárlati kritikájában.

A műkritika történetében mindenkor a tudás, igazságérzet, ízlés voltak az ideálok. A kritikus felelősségének tudatában bizonyos szellemi és eszményi pódiumról nézi a körötte vívódó művészi életet.

Nordaunál mindez hiányzik. Nem okul a műtörténet nagy tanulságain. Hiába keressük nála az eszményi piedesztált.

E helyett rágalmakat olvasunk, mindama művészeti intézmények, művészek és sajtó ellen, melyek az impresszionista művészet kifejezői. Olyan jelzőket használ az impresszionista művészekre, minőt az egyetemes kritikában, a legprimitívebben is, hiába keresünk és amelyek teljes fölsorolását jóízlésünk tiltja.

Ez az egy tény is felmenthetne bennünket attól, hogy Nordauval, mint művészeti kritikussal foglalkozzunk. Csak ráakarunk mutatni, hogy mindezek dacára mégis tudott nálunk találni hívekre.

Így mellékes dolog volna az is, hogy Nordau mit tart Cézanneról, ha azt eszközül odahaza föl nem használták volna.

Cézanne műtörténeti egyéniségének érvényesülését egy teljesen és egyénien fantasztikus rágalommal igyekszik belatyolozni. Szerinte "a képkereskedők megvásárolták a francia újságokat Cézanne és az impresszionista művészek érdekében".

Persze, erről Parisban senki sem tud. Azonban Nordau és az olvasói, naiv hívei tudnak és terjesztették.

A higgadt és józan elmék előtt nyilvánvaló e rémregénybe illő vád belső korlátoltsága.

Eltekintve attól, hogy nem Cézannenál -kezdődik az impresszionista-művészet, mindnyájan tudjuk, hogy Cézanne évekig festett a legnagyobb elvonultságban, a saját gyönyörűségére. A lapok épp ellenkezően, annak idején gúnyolták, csak barátja, Zola Emil, tudott érte őszintén lelkesedni és biztatgatta. Ugyanígy történt Toulouse-Lautrec, Renoir, Van Gogh, Gauguinnal stb., és ellentétben Nordau információjával, a képkereskedők csak későn vették őket észre, közöttük Vollard volt ekkor is az első, a többiek úgyszólván akkor következtek, mikor tragikum vagy halál hozzájárult alkotásaiknak mind nagyobb körben való megismeréséhez. De már akkor régebb idő óta írt a nagy Eugén Carriere az impresszionistákról, külön Gauguinről, és egy idealista új kritikusgárda a tisztán művészeti "Revue Blanche "-ban, hol találkozót adtak egymásnak Camille Mauclair, Vauxcelles, Sarrazin, Tádéé Natanson, Charles Morice stb. Ez eszményi revüt a maga idejében nem méltányolták eléggé. Meg kellett szűnnie. Hol volt tehát a Nordau fantasia-szülte "trustja"?

Szeretnők Nordau inspiráltjait ama egyszerű elméleti igazságra figyelmeztetni, hogy a kritika követte mindenkor a művészi alkotást. Az új irány felfedezte a napfényt s e princípiumában eleve szembehelyezkedett az eddigi felfogásokkal. Ennek s a fonti idealista gárdának sok gúnyt és keserűséget kellett lenyelnie, míg a közvélemény nagy része reá nem jött igazára.

Az ellentétek fennállanak még, de sehol senkinek nem jutott eszébe Nordau "Conventionelle Lüge "-je. Nordau e rögeszméjét valószínűleg ama pörből merítette, mely a Bernheim jeune képkereskedő-cég és a wagrami herceg között néhány hónap előtt megindult és ma sincs még befejezve. Mi sem természetesebb, hogy egy kereskedő financiális machinációi nem érinthetik a művészetet, de Nordau tanítványainak e rövid felvilágosítás szolgáljon mégis:

A fönti cég rábírta a herceget, hogy társaságban vásároljon képeket. Ebben a legkülönbözőbb művészi irányzatok foglaltak helyet, a legnagyobb egyetértésben. A herceg belement a vállalkozásba, később pedig meggondolta magát és visszalépett. De hogy ezt megtehesse minél könnyebben, azt állította, hogy a képek szerinte nem érnek annyit, amiben a megállapodás történt.

Tisztán üzleti vállalkozás ez tehát. A művészetnek magának ehhez semmi köze nincs. Mint napihírrel foglalkoztak is vele... Nordau félremagyarázza a tiszta tényeket, s akik utána indulnak, éppen nem lehetnek hálásak neki...

Nordau ma épp oly idegen a francia művészetben, mint évtizedekkel ezelőtt. Mindig akadnak idegenkedők, kik a párisi miliővel és a párisi karakterek verisztikus, művészi átérzéseivel nem tudnak megbarátkozni. Emezek konstatálják a tipus-különbségeket az eddig általuk látottak között, c'est tout... Úgy látszik, Nordau egyéniségében az epés gyűlölet mindenütt fölcsap, ha valahol tipikus francia karaktert lát. Nemcsak ennek ellensége, de filiszter volta kifejezésre jut a nagy egyéniségek lerántásában is, szinte a tömegnek a szószólója, mely nem szeret különbet, mint ő maga. így különös passzióval kapaszkodik a legnagyobb zsenik köntöse szélébe: Carriere, Rodin, Zola, Pissarro, az, idegenek közül pedig Ibsen ő szerinte paralitikus őrültek. A feltűnő nagyságok zavarják az ő nyárspolgári perspektíváját. Irtózik a fellépéseik folytán keletkezett forradalomtól.

Szeretnők megtudni Nordautól, hogy a fejlődést befejezettnek tartja-e? Nem látja-e, hogy a közelmúlt és a jövő lángelméket löknek ki a felszínre, nem - pour épater le bourgeois -hanem hogy új környezetet teremtve maguk körül, új és teljesen természetes forradalmakat teremtsenek? Nem látja-e a művészettörténetből, hogy aki fölött tegnap gúnyolódtak, ma ünneplik, de már holnap múzeumba kerülhet mint "úttörő", vagy elenyész az emberiség lángelméinek hekatombái között. Az örök evolúció, az igazság új szépségeinek keresése ez, mindig lesznek újabb és nagyobb rajongói, új energiákkal, új művészi hittel.

Érdekesnek véltem a francia esztétikusok néhány kiváló alakjának véleményét kikérni ez alkalomból, tisztán illusztrációképpen:

Roger Marx, a franciaországi muzeumok főfelügyelője, főszerkesztője a "Gazette des Beaux-arts" havi művészeti folyóiratnak:

- Az impresszionizmus az úgynevezett 1830-iki francia iskola kifejlődése. Manet és Monet a festészetet fölveszik újra ama pontnál, hová azt Courbet, Daubigny és Jongkind vezették, folytatják a fény-tünetek megfigyelését, nevezetesen a plein-air festészetben. A modern művészet mai fényfokát az impresszionizmus gloire-os alakjainak, múltjának köszönheti. Ezt tagadni nem lehet. Nordau fantasztikus képzelődése ellentétben van a művészettörténeti igazsággal, mely immár a megnevezett tények sorrendjébe vonult. Amit Nordau holmi "trustoperációról" említ, arra hasonlóképpen kár szót vesztegetni.

Charles Morice, több kiváló esztétikai mű szerzője, a "Mercure de France" kritikusa:

- A mit Nordau művészetről és impresszionistákról ír, annak semmi jelentősége nincs. Azokról beszél akikhez nem ért. Az impresszionisták, mint Manet, Pissarro, Guilleaumin stb. a legérdekesebb és legtermékenyebb talentumok. Az ő befolyásuk az egyetemes művészetre nyilvánvaló. Régebbről is tudom, hogy a mi legnagyobb költőnkről, Verlaine-ről, Rodinről mint őrültekről írt. Hasonlóképpen a mi nagy Carriére-ünkről, aki művészetében a legnemesebb, lírikus festő és egyéniségében a legegyszerűbb, legtisztább emberi lélek s egyszerű, végtelenül gyöngéd családapa volt. Ugylátszik Nordau őrülteket látott egész életében s ha mindenütt ezeket lát, végre maga is az lesz. Amit a sajtóról "trustoperációról" szól, az nevetséges. És hát mit ír ő tulajdonképen? Kritikát, riportot vagy hitvány pletykákat, miről senki sem tud rajta kívül? Ismétlem Nordau kritikai jelentősége: semmi, semmi...

Louis Vauxcelles a "Gil Blas" kritikusa:

- Amit Nordau Rodinről, Carriéreről, Cézanneról írt, az mind kriminalisztikus hazugság. Mint műértő neki semmi értéke nincs. Amit más nagy-jainkról írt Nordau, az mind közönséges gaminerie, ettől eltekintve is a Bernheim-ügyhöz természetesen semmi közünk.

Mindezt, ismételjük, talán fel sem idéztük volna, ha kárát nem látnók az egészségtelen üszökhintés-nek művészi életünkben. Mint látható, Nordau már régóta "elintézett" egyéniség, csak bizonyos művészeti kültelkeken ejtik ki nevét bizonyos hangsúlyozással. Reméljük, ezzel lezártuk mi is a Nordau-aktákat.

KLETTE KÁROLY. Tehát eljutottunk odáig, hogy azon külföldi képíróknak is szentelhetünk néhány sort, akiknek működése javarészt Magyarország területére szorítkozott.

Klette Károlyt értjük, a ki Szászországból vándorolt ki a drezdai csata után, s ha nem is lett maga vérbeli magyar művészszé, de gyermekeit jó magyar emberekké nevelte, a kik közül az egyik, Kelety Gusztáv, alapítója s első igazgatója volt az országos mintarajziskolának.

A von Klette-család Drezdában korunkban is el van terjedve s államhivatalnokokat és katonatiszteket nevelt Szászországnak. Klette Károly 1793 okt. 18-án pillantotta meg legelőször a napot Drezdában, a hol édesatyja szász királyi irodatiszt volt, aki fiában már a zsenge gyermekkorban felfedezte, hogy az nemcsak hajlandóságot tanúsít a rajzolás iránt, de kiváló tehetséget is, s mikor az iskolákat elvégeztette vele, arra törekedett, hogy Károly kizárólag a művészetek tanulmányozására fordíthassa minden idejét.

Klette Károly legelőször szülővárosában képezte magát, majd Prágába került s utoljára Bécsben tanult a Kunike tanár oldala mellett. Pár év múlva Magyarországba jutott s a múlt század húszas éveiben előkelő főúri körökben, különösen Pozsonyban a gróf Zichy-családban kapott alkalmazást.

Itt ismerkedett meg a nagynevű József nádor udvarával, a mely 1830-ban az országgyűlésre ide költözött s István főhercegnek, Magyarország utolsó nádor ispánjának s ikertestvérének, Herminának, Klette Károly volt a legelső rajztanítója.

Dolga nagyon jól ment. Ez időtájban ismerkedett meg a Sánthó-családdal, s ez összeköttetése révén vette feleségül Bayer Johannát, egy odavaló polgárcsalád gyermekét. Ezen házasságból született Fanny nevű leánya, aki később Hanzély János kir. tanácsos neje lett; Károly, az országos m. kir. statisztikai hivatal első igazgatója, s Gusztáv, festőművész, igazgató.

József nádor az evangélikus vallású rajzmestert már 1832-ben, vagy meglehet 1834-ben udvari festőjévé nevezte ki, s mikor az udvar 1836-ban Budára tért vissza, növendékeivel Klette is oda költözött s nemcsak a fent említett ikreket tanította, hanem a fiatalon elhalt Hermina főhercegnőn kívül Erzsébet főhercegnőt s József főherceget is ő vezette be a rajzolás és festés elemeibe Budán és Alcsuthon.

Mikor az öreg nádor meghalt, családja 1847-ben Bécsbe ment lakni s Klette Károlyt más tisztviselőkkel együtt nyugdíjazták. István főherceg életének utolsó éveit schaumburgi birtokán, a nassaui hercegségben élte le, ahol császári rendeletre mint kegyvesztett tartózkodott s abban a fejedelmileg kiépített palotában, melyben lakását berendezte, három nyáron fogadta Klettét, neki megbízásokat adott s a megrendelt képeket Klette a magas pártfogója legnagyobb megelégedésére készítette el.

Amint ez köztudomású, István nádor 1867-ben Mentoneban halt meg; hogy ezen húsz év alatt hányszor érintkezett Klette az udvarral, mennyi képet festett? nem tudjuk kimutatni.

Hogy a József nádor udvara mennyire rokonszenvesen fogadta Klettét mindig, az bizonyítja legjobban, hogy fiát, Károlyt, mikor ez mint honvéd Erdélyből, a Bem táborából 1849-ben hazakerült, az alcsuthi uradalomban mint gazdasági gyakornokot alkalmazta.

A Klette képeiről valamennyi kiállításokon, ahova képeket küldött, az írói és művészi körök mindig a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg. Budavárának 1849 május 21-én történt visszafoglalását a helyszínen eszközölt felvételek szerint olajban festette meg, s a kép eredetijét Budapesten a Pro-kopius-család vásárolta meg, akinél az nagy becsben áll; különben készített ő arról többrendbeli felvételeket is, van belőle egy leányának özv. Hanzély Jánosné birtokában, aki önarcképét is őrzi, unokájának, dr. Hanzély László budapesti köz- és váltóügyvéd tulajdonában van több festménye és igen sikerült rajza, ezek közt vadászati állatképek a harmincas évekből; de vannak egyebütt is, mert azokat színnyomatban reprodukálták s az egész országban terjesztették.

Az 1838-iki budapesti árvíz rajzát egy, a harmincas évek végén megjelent műben e sorok írója is látta; a művész neve is fel volt jegyezve a képen; de az nem ugyanaz, amelyet Trattner János: "Jégszakadás és Duna-kiáradás" cím alatt tett közzé.

A székesfővárosi Múzeumban Klette Károlynak két képe látható, az egyik a Gizella-tér s a Váciutca egy része, amelyet egykor Német Színház-térnek neveztek azért, mert ez az intézet a mostani Haas-palota helyén állott, de 1849-ben leégett s a német múzsa a mostani Erzsébet-térén, akkor Új-vásár-téren, verte fel a sátorfáját.

A másik képe a Rózsa-térnek azt a részét ábrázolja, amely a jelenlegi Klotild-palota, illetőleg a belvárosi helyőrség laktanyája helyén állott. Mindkettőt ő ábrázolta, de Schwindt rajzolta s mint színezett acélmetszetek német, francia és angol nyelven kiadott művek melléklete gyanánt terjedtek el egész Európában. Acélra Hürliman metszette 1838-ban Parisban.

Mondják, hogy a Szépművészeti Múzeumban is vannak képek a Klette névvel aláírva; a családjában nem emlékszik senki, hogy ezt a nevet Keleti Gusztáv a festményein használta volna.

A Klette Károly szerénységét mi sem mutatja annyira, mint az, hogy róla az itt előadottakon kívül semmi néven nevezendő életrajzi adatot nem találtunk, s mikor 1874-ben június 26-án meghalt s a koporsóját a budavári Bécsi-kapu mellett lévő 745. sz. lakásából kikísértük, a sajtó sem igen emlékezett meg róla, dacára hogy egyik fia a magyar tudományos Akadémiának, a másik a Kis-faludy-Társaságnak oszlopos tagja volt, irodalmi férfiak mind a ketten.

Jelen sorok egy emberöltő mulasztását kívánták helyrehozni! —250.

Dr. Burszky Dániel budapesti ügyvéd sokat emlegette, hogy. atyja, Sámuel Csetneken született s együtt nevelkedett Scitovszky János hercegprímással.

A Burszky-család állítólag nemes volt s a nevét Lengyelországban z Bursky-nak írták. A család rimaszombati és debreceni ágának azonosságára a legnyomósabb bizonyítékot a fej- és arctipus képezte, a rőt szakái Istvánnál még jellegzetes is, aki erős, egészséges férfi volt.

Burszky István a festő, a múlt század hatvanas éveiben Debrecenben lakott s képeket küldözgetett a pesti műegyesületbe.

Fiatal korában besorozták katonának s mint kiszolgált tűzmester került vissza Debrecenbe.

Hol töltötte szolgálati éveit? nem bizonyos. Víg természetű joviális ember volt, mikor a tűzhely mellé visszakerült, kizárólag a festészetnek élt s ebből tartotta családját.

Felesége, Sipos Juliána igen szép magas nő volt, aki egy Gyula nevű fiucskát hozott a Burszky -családba, ez a Sipos Gyula hasonlóképen' festő lett, Burszky István tanította s a nevelőapja házánál tartózkodott a művész haláláig.

Burszky Debrecenben a rajzolásból és festészetből magánleckéket is adott. Tanította többi közt Sárváry Lőrincet és Hódy Gyulát, ez utóbbi ügyvéd volt Debrecenben s ügyes amatőr-festő mind a kettő.

A Burszky István festményei közül három találtatik a Komlóssy Arthur debreceni ügyvéd s takarékpénztári igazgató birtokában, úgy mint Deák Ferenc arcképe, egy hortobágyi tájrészlet és egy csendélet-kép.

Egy másik csendélet-képét 1865-ben magam is láttam a kiállításon a budapesti Vigadó-épületben, azonos-e ez azzal, amelyet Meszlényi Zoltán nyugalmazott segédtanfelügyelő őriz Budapesten, ma nem bírnám eldönteni.

Meghalt Debrecenben a múlt század hetvenes éveiben, mások szerint Budapesten a Rókus-kórhazban.

Festményei közül elszórva több helyen találhatók egyes képek. —251.

Debrecenben ő faragta a ref. kollégium részére dr. Sárváry Pálnak, a most is élő Sárváry Lőrinc nyugalmazott törvényszéki bírónak s dilettáns-festőnek nagyatyját, s ugyancsak ő általa festette Debrecen városa V. Ferdinánd arcképét, még trónörökös korában; valamint Szoboszlai Pap István arcképét is közmegelégedésre.

Az 1840-iki műkiállításon Dozsnyai a Liszt Ferenc életnagyságú szobrát állította ki gipszből. A művész akkor Pesten a Szél-utcában lakott a Schernhoffer-féle épület második emeletén. Liszt különösen nagyon érdeklődött Dozsnyai iránt, ki a zeneköltőt magyar ruhában úgy ábrázolta, amint az jobbjával lantra támaszkodik.

Később Kossuth Lnjos két láb magas szobrát készítette gipszből s arra öt forintos előfizetést hirdetett, amivel a "Kossuth Hírlapja"-nak újdonság-írója éppen nem volt megelégedve; de a "Budapesti Divatlap" Dozsnyail pártfogásába vette s az előbbinek észrevételét túlszigorúnak mondotta; mert ha nem is hibátlan a szobor, de sok tekintetben dicséretreméltó, különösen a technikai kidolgozását mondotta -eléggé csinosnak és sikerültnek.

Vahot Imre, a szerkesztő, Dozsnyainak azzal a jó tanácscsal szolgált, hogy kívánatos volna, ha a művész a Kossuth hű mellszobrát készítené el s azt olcsóbban árulná, hogy a szoba ékességéül a szegényebb sorsúak is megszerezhessék.

Dozsnyai a szabadságharc idejében meghason-lott Liszt Ferenccel; hogy mi volt ennek az oka, mi nem bírtuk kipuhatolni.

A forradalom után a művész Angolországba vándorolt, ahol faragott is, de inkább festegetett s nagy nélkülözések közt fejezte be pályáját. Úgy mondják, hogy a szó szoros értelmében éhen veszett el. Az angol lapok halála alkalmából nagy dolgot csináltak a Dozsnyai szerencsétlenségéből s műveiért óriási összegeket kínáltak, mikor azok alkotója már a temetőben pihent.

A Sárváry Lőrinc birtokában vannak a Dozsnyai művei közül Debrecenben a Sárváry Jakabnak és Sárváry Antalnak arcképei; az előbbi nagyatyja az utóbbi nagybátyja volt a nevezett törvényszéki bírónak. —252.

Egy kisebb címerfestmény-gyűjteménye, amely Báthory Zsigmond, Mária Krisztierna, Basta György, Rákóczy Zsigmond, Telegdi Borbála, Báthory Gábor, Bocskay István, Bethlen Gábor és Bethlen István címereit és egy előttem ismeretlen címert foglal magában, 1794-ben Meggyesen Heydendorff Mihály tulajdonában volt. Ő lemásoltatta s a másolatot azon év november 1-én beküldte "a nemes magyar nyelvpallérozó társaságnak". Innen Aranka György gyűjteményével az Érd. Nemz. Múzeum kézirattárába került.

A festő első felesége halála után újra házasodván, Nagy Borbálát vette el. Ettől született Erzsébet nevű leánya Kászonimpérfalvi Chutak Györgyhöz ment férjhez, kinek utódai a Kászoni nevet használták, majd ezt Bornemiszára változtatták és báróságot nyertek. •—254.

Kracker csehországi tartózkodásáról Dlabacz Gottfried János¹ a cseh művészek életrajzéinak írója is alig tud valamit. Egy, Prágát a XVIII. század végén ismertető mű² adata alapján csak annyi látszik bizonyosnak, hogy 1750 táján Prágában működött, s egyebek közt a prágai Szt-Miklós-templom számára két oltárképet festett. Ez időből ismeretes egy másik oltárképe is, amely a nagy-nikolsdorfi (Csehország) plébánia-templom részére készült.³

1755 —1760 között Magyarországon már mint kiforrt, megállapodott művész jelenik meg. Talán nem is végleges letelepedési szándékkal ekkor költözik Jászóra, hova az 1745-ben megválasztott, morva származású Sauberer András jászói prépost hívja meg, hogy az általa épített prépostsági templom számára freskókat és oltárképeket fessen. Kracker tehát Csehországban már oly hírű festő volt, akit e magyarrá lett főpap méltónak tartott arra, hogy nagy művének foganatosításában részese legyen. Sajnos, magyarországi működéséről úgyszólván egyedül képei alá jegyzett neve és évszámai tájékoztatnak némileg.

Hazánkban alkotott művein látható legrégibb évszám 1762, a jászói prépostsági templom főoltárképén. Ugyanez az évszám jelzi azt az időt, mikor itt a templomot ékesítő freskóival elkészülvén, az oltárképek festéséhez íogott. Kilenc oltárképet készített, amelyek, úgy látszik, 1764 végéig foglalkoztatták, mert 1765-ben már Egerben van, hova az 1762-ben egri püspökké kinevezett gróf Eszterházy Károly hívására megy. E feltevést támogatja az egri bazilikának régi s általa festett oltárképén lévő 1765. évszám. Egerben úgy a mecénás püspök, mint a káptalan tagjai sok munkával halmozzák el, ami Krackert, miután Egerben valószínűleg meg is házasodott, teljesen hazánkhoz köti s végleges letelepedésre bírja. Ugyanott mintegy 10 freskója s néhány oltár- és szentképe van, amelyeket művészünk a régi főtemplom, a minorita atyák temploma, a fiúnevelő házi kápolnája, a kispréposti lak és a líceumi könyvtár terme számára festett. Az egri egyházmegye területén Bakta, Eger-Szalók, Felső-Dcbro, Mező-Tárkány, Sáta, Szent-Istvány, Szihalom és Tisza-Püspöki községek templomai bírnak Kracker-től oltárképeket, amelyeket Egerben is megfesthetett ugyan, de nincs kizárva, hogy onnan esetről-esetre kiszállva, az említett községekben tett eleget a megrendeléseknek.

Egy ilyen kirándulás alkalmából 1774-ben Besztercebányán találjuk, hol az újonnan átalakított parochiális templom főoltárképét a bold. Szűz mennybevitelét festi, amelyért, mint az a plébánia jegyzőkönyveiből megállapítható, 226 frt 40 krt kapott⁴ Az oltárkép megfestése után visszatért Egerbe, hol a liccum főtermének, kápolnájának és könyvtárának freskókkal való díszítésének nagy feladata várta. E feladat teljes megoldásában azonban részint öregsége, részint betegeskedése gátolta, elannyira, hogy a főterem és kápolna freskóinak elkészítésére nem is vállalkozott. Ezeket helyette Sigrist (a főteremben) és Maulpertsch (a kápolnában) festették meg. 1777-ben enged Podmaniczky Sándor, a későbbi báró meghívásának, s hűséges barátjával, Zách József egri festővel Aszódra megy, hogy e műszerető magyar mágnás kastélyát freskóival ékesítse.⁵ Legnagyobb művét az egri líceum könyvtárának hatalmas falfestményében 1778-ban alkotta meg, mely nagy arányaival s csaknem másfélszáz alakjával kortársait bámulatba ejtette s Egernek még máig is egyik nevezetessége, melyről már a múlt század eleji irodalom is magasztalokig emlékezik.⁶ Nagy művének befejezését nem sokkal élte túl. Az egri plébánia halottainak anyakönyve szerint meghalt 1779. december 1-én. A Fájdalmas Szűzről nevezett temetőben helyezték örök nyugalomra, a hol a múlt század 50-es éveiben Bezzegh András kanonok sírja fölé márvány emléket emeltetett. Egerben még máig is áll az a rózsa-utcai ház, amely állítólag Krackeré volt.

Kracker János Lukács a német iskola befolyása alatt állott, az olasz művészet ismerete azonban ennek több hibájától megmenté. Képeinek, amelyek aránylag nagy számban maradtak az utókorra, főbb sajátságai: egyszerű, világos szerkezet, ragaszkodás az iskola szabályaihoz, mély vallásosság és össz-hangzatosság. Alakjai kifejezésükben, mozdulataikban, csoportosulásaikban életteljesek, természetesek. Színezése erőteljes, s inkább az olasz iskola felé hajlik, ámbár nagy mintaképéhez,Tiziánohoz arányítva úgy ebben, mint a rajzolásban gyengébbnek, modorosabbnak tűnik fel. Mindamellett, hogy hatalmas vásznai vannak, főművét al-frescó alkotta, az egri líceum könyvtárának boltozatos mennyezetén a "Tridenti zsinat"-ot ábrázolva. Műveit lelkiismeretesen hol "invenit"-, hol "pinxit"-tel jegyzi. Az invenittel jelzett képek eredeti kompozíciók, a többiek nagy olasz és németalföldi mesterek remekeinek másolatai, vagy átdolgozásai.

Ismert művei: a) Olajfestmények vászonra.

1. Jézus, Mária és Szt. József. Oltárkép a prágai Szt-Miklós-templomban. Készült 1750 táján.

2. Mária látogatása Erzsébetnél. Oltárkép u. ott. 1750. tájáról.

3. Szt Miklós. Készült 1750 táján. Főoltárkép anagy-nikolsdorfi (Csehország) plébánia-templomban.

4. Keresztelő Szt. János. Szt. János Jézust a Jordán folyóban megkereszteli. Két oldalt álló és térdelő alakok; Jézus mögött egy angyal látható fehér lepellel. A Megváltó feje felett a Szentlélek galamb képében van ábrázolva; a fellegek közt angyalok látszanak. Jelzése: J. L. Kracker pinxit anno 1762. Mag. 6 méter. Főoltárkép a jászói prépostsági templomban.

5. András apostol és Nep. Szt János. Az apostol vállán kereszttel van ábrázolva és az ülő Nep. Szt. Jánossal találkozik. A jászói prépostsági templomban.

6. Szt. Anna.

7. Immaculata.

8. Szt. Ágoston. (Püspöki díszben, ülőhelyzetben, elmélyedve ábrázolja a szentet; előtte nyitott könyv. Felette, a fellegekben a földgolyóra támaszkodó Atyaisten látható, kinek lábaihoz angyalok hozzák a földről a megkínzott Megváltót. A kép alsó részén az eretnekek megsemmisülése ábrázoltatik. A kép hátterében Szt. Ágoston s a tengert kimeríteni akaró gyermek ismert jelenete van.

9. Szt. Norbert.

10. Szt. Borbála.

11. A betlehemi pásztorok.

12. A napkeleti bölcsek imádják Jézust. 5—12. Mellékoltárképek a jászói prépostsági templomban. Készültek 1762—1765. között.

13. János evangelista a latiumi kapu előtt. Az első kép, melyet egri tartózkodása alatt, 1765-ben, festett. Az egri régi bazilikának volt főoltárképe, jelenleg a sátai templom főoltárán. A bazilika oltárképe nem férvén a kis falusi templomba, szélei levágattak.

14. Szt. István.

15. Szt. László. Eredetileg e két oltárkép az egri régi főtemplom számára készült. Jelenleg az egri székesegyházban.

16. Szt. Antal. Szerzetes öltönyben térdel Mária előtt, kinek karján a gyermek Jézus áldólag terjeszti feléje egyik kezét, míg a másikban feszületet tart. Két angyal is van a képen, kik közül az egyik fehér liliomot nyújt a szent felé. Készült 1770-ben. A minorita atyák templomának főoltárán Egerben.

17. S.zt. Anna. Oltárkép u. ott.

18. Szt. József halála. Oltárkép. A fiúnevelde házi kápolnájában, Egerben.

19. Szt. Katalin. Oltárkép a bokrai templomban.

20. Jézus a Getsemáné-kertben. Oltárkép az eger-szalóki templomban.

21. Szt. András. Oltárkép a feldebrői templomban.

22. Olajbafőtt Szt János. Oltárkép a mező-tárkányi templomban.

23. Szt. István király. Oltárkép a szt-istványi templomban.

24. Szt. József és

25. Nepomuki Szt. János, a szihalmi templomban.

26. Szt. Márton. A szent püspöki ruhában van ábrázolva és karját áldólag terjeszti az eléje hozott beteg fölé. A kép előterét a beteg rokonai — áhí-tatos férfiak s nők csoportja - - élénkíti. A háttérben a püspök szerpapjai láthatók. Főoltárkép a tisza-püspöki templomban.

27. A Bold. Szűz mennybevitele. Nevével és 1774. évszámmal ellátott főoltárkép a besztercebányai parochiális templomban. Egykorú feljegyzésből tudjuk, hogy a képért 226 írt 40 kr. tiszteletdíjat kapott.

28. Szt. István király. Oltárkép a hejcei (Abaujm.) templomban.

29. A szt. család menekülése Egyiptomba, Egerben; a papnevelde tulajdona.

30. Assisi Szt. Ferenc halála. 1879-ben, Egerben, Begovcscrich Róbert kanonok tulajdona volt.

31. Nepomuki Szt. János. 1879-ben, Egerben, Bydeskuthy Gyula c. kanonok tulajdona volt.

32. A szt. család. 1879-ben, Egerben, Lance-lotti úr hagyatékában volt.

33. Szűz Mária születése.

34. Jézus születése.

35. Jézus a Getsemáné-kertben. A 33—35. sz. a képek 1879-ben Egerben Panthy Endre kanonok tulajdonában voltak.

36. Szűz Mária látogatása Erzsébetnél és

37. Szt. Anna. A kápolnai (Hevesm.) plébánia tulajdona.

38. Szt. János evangélista, l 879-ben Ipolyi Arnold képtárában, Besztercebányán volt.

39. Egy agg koldúsnő macskájával, Vászon. Méretei: 25: 19 cm. A Pyrker-képtárból 1868-ban ment a M. N. Múzeum tulajdonába.⁷ Jelenleg a Szépművészeti Múzeumban.

40. Az utolsó vacsora. Vászon. Méretei 82: 62 cm. Tárkányi Béla ajándékából került az országos képtárba.⁸ Jelenleg a Szépművészeti Múzeumban.

b) Falfestmények:

1. Herodestől búcsúzó napkeleti bölcsek.

2. A három király imádja a gyermek Jézust. Parallel képek a szentély fölötti boltíven a prépostsági templomban, Jászon.

3. A szt. család futása Egyiptomba.

4. A betlehemi csecsemők meggyilkolása. Parallel képek. U. ott, a szentélyt követő boltíven.

5. Kér. Szt. János, amint a pusztában a népnek prédikál. U. ott, a kereszthajó fölött.

6. Szt. János lefejeztetése. U. ott.

7. Angyalok kara, a karzat fölötti boltíven. U. ott.

8. Az igazság diadala a bűn felett. Allegorikus kép, Az 1827-iki tűzvész alkalmával megrongálódott. Nevével és 1774. évszámmal jelzett mű. A kispréposti lakban, Egerben.

9 —16. Ugyanott, az előbb említett mű kiegészítéseként 8 különböző tárgyú kép.

17. A kereszténység győzelme a pogányság felett. Készült 1777-ben. Megfestésében Zách József segédkezett Krackernek. A báró Podmaniczkyak kastélyában, Aszódon.

18. Tridenti zsinat. A zsinat száznál több alakkal van ábrázolva, akik nagyobbrészt főpapok s itt-ott néhány világi követ. A gyűlés tagjai a csúcsíves stílű templomban köröskörül ülnek s a szószéken beszélő papra figyelnek. Kracker e freskón néhány kiváló egyházi férfiú arcképét örökítette meg. E műve megalkotásában segítségére volt Zách József egri festő, ki a kép építészeti részeit festette.⁹ A szóhagyomány szerint e hatalmas alkotásról Maulpertsch is nagy elismeréssel szólt. Jelzése: Joannes Lucas Kracker et Josephus Zach. Pinx. anno 1778. Az érseki lyceum könyvtárának boltívén, Egerben.¹⁰

— 256.

(Folytatás.)

ÉBER LÁSZLÓ DR. Aquamanile a fővárosi múzeumban. Ld.: Budapest régiségei VII.

- Donatello. Ld.: Művészeti könyvtár.

- A bronz. Ld.: Ráth Gy. Az iparművészet könyve.

- é? Czakó Elemér. A sokszorosító művészet. Ld.: Ráth György. Az iparművészet könyve.

ECHO. Hova állítsuk Arany János szobrát? (K. 8-r. 15 1.) Bpest, 1887. Aigner Lajos —.30

EDVI ILLÉS ALADÁR. A fémek az iparművészetben. Ld. Ráth György. Az iparművészet könyve.

- A vas. Ld.: U. o.

- A vasművesség a párisi kiállításon. Ld.: A világ iparművészete.

EGYED MÓZES. Képmásolás a villamos árammal. (.8-r. 32 1.) Bpest, 1884. Államnyomda.

ÉLETKÉPEK. Jelenkori művészek találkozója. Húsz rézkarc. Bevezetésül dr. Pulszky Károly levele a kiadóhoz. (4-r. 4 1. szöveg és 20 1. rézkarcz.) Bpest, év. n. (1884.I Grill Károly. Selyemköt. 24.—

ÉLTETŐ ELEK és Brecska Adolf jelentései a bécsi világkiállításon szerzett tapasztalatokról. (8-r. 75 1.) Budapest, 1874. Kilián Fr. 2.80

EML ÉK. Könyvkiállítási —. Kiadja az országos magyar iparművészeti múzeum. A "Könyvkiállításikalauz" 2. bőv. kiadása. (N. 8-r. VIII. 268 1.) Bpest, 1882. Kilián I. biz. 5.40

- Könyvkiállítási —. Kiadja az országos magyar iparművészeti múzeum. (N. 8-r. VIII. és 264 1.) Bpest, 18!)6. Kilián Frigyes 2.—

EMLÉKEK. Magyarországi régészeti —. Kiadja a m. tud. akadémia archaeol. bizottsága. (4-r.) Budapest. Akadémia.

I. kötet. Pécsnek középkori régiségei. 1. rész. A pécsi székesegyháznak építészete, írta: Henszlmann Imre. 6 képtáblán. és számos fametszvénynyel. (97 1.) 1869. K. 4. — 2. rész. A pécsi székesegyháznak domborművei. irla: Henszlmann Imre. 2 képtáblával és számos fa-metszv. (372 1.) 1870. 4.—

II. kötet. Pécsnek régiségei. 1. rész. Első és második függelék a pécsi székesegyház magániratához és a pécsi ó-keresztyén sírkamara, írta: Henszlmann Imre. 4 kép-tábl. és számos fametszv. (163 1.) 1873.

EMLÉKIRAT a milleniumi országos kiállítás alkalmára egy maradandó műcsarnok felépítése tárgyában. (2-r. 16 1.) Bpest, 1893. Franklin -Társulat könyvny.

- egy a Szt-Gellért-hegyen épülendő országos pantheon tárgyában. Bpest, 1897. Szénásy és Reimann.

EMLÉK IRATA, A magyar képzőművészek egyesületének — , a m. kir. belügymin, úr Ő Nnm.-hoz a Nemzeti színház, építése ügyében. (4-r. 15 1.) Bpest, 1902. Budapesti Hirlap könyvny.

a Kossuth-szobor-leleplezési ünnepélyről. Tartatott Tenkén, 1899. november 5. "Nagyvárad" c. lap nyomán. (8-r. 34 1.) Tenke, 1899. Maár L. Vilmos könyvny. —.24

EMLÉKKÖNYV. Gróf Mik ó Imre emlékszobra leleplezése alkalmára. 1889. június 10. Kiadta az erdélyi Múzeum-egylet. (8-r. 47 1.) Kolozsvár, 1889. Ajtai K. Albert könyvny.

EMLÉKLAP Kisfaludy Károly szobrának leleplezése ünnepére, Győr, 1892 október 2-án. A győri Kisfaludy szoborbizottság megbízásából szerkesztette Ruschek A. (2-r 37 és 3 1.) Bpest, 1892. Franklin-Társ, könyvny.

EMLÉKKÖNYV a Petőfi-szobor leleplezése alkalmából. Szerkeszté Reményi Antal. A szobor fénykőrajzával. (4-r. 63 1.) Bpest, 1882. Athenaeum r.-társ. könyvny.

EMLÉKLAP üicsőült Erzsébet királyné szobrának Bártfa fürdőn 1903. évi augusztus 16-án történt leleplezése alkalmából szerkesztette: Arányi Dezső. Arczképekkel és képekkel. (4-r. 45 1.) Bártfa, 1903. Kiadja Salgo Mór. - A Szatmár-Németi városában rendezett helyi kézmű- és háziiparkiállítás alkalmából összeállította Rác z István. (8-r. 36 1.) Szatmár, 1882. "Szabad Sajtó" nyomd. —.40

EMLÉKLAPOK a pozsonyi koronázó emlékszobor leleplezésének ünnepére. 1897. évi május hó 16-án. (4-r. 24 1. és l kép.) Pozsony, 1897. Éder István könyvny. - a zalathnai állami kőfaragó és kőcsiszoló ipari szakiskola ezredéves ünnepélye alkalmából. (4-r. 23 1.) Gyulafehérvár, 1896. Papp György könyvny.

EMLÉKSZOBOR. A kismegyeri —. 1809 jún. 14. — 1897. okt. 17. Kiadja a szoborbizottság. (8-r. 32 1.) Győr, 1897. Pannónia könyvny.

— A pozsonyi koronázó —, leleplezése alkalmával 1897 május 16-án Ő Felsége legmagasabb jelenlétében végbemenő ünnepségek programmja és Pozsony sz. kir. város érdekességeinek rövid ismertetése. Magyar és német nyelven. Fadrusz János pozsonyi koronázó emlékszobrának rajzával. (K. 8-r. 40 és 24 1.) Pozsony, 1897. Angermayer Károly könyvny. (Drottleff R.) —.2(3

ENGEL JAKAB úr óriás képtárának magyarázata. (N. 8-r. 7 1.) Pest, 1858. Ny. Herz János.

ENGERTH VILMOS rajziskolája. (40 1.) Pest, 1860. Lampel Róbert 3.—

ÉPÍTÉSNEK, Városi —, eleji (8-r. 116 1.) Budán. 1780. Kir. akadémiai bet.

ÉPÍTÉSZET, Polgári —, a főelemi tanodák számára, hozzá csatolt 8 táblával. (8-r. XIV. és 114 1.) Budán, 1847. A. m. k. egyet, nyomda bet. —.28 p.

ÉPÍTKEZÉSEK, Az 1896. évi —, Budapesten. A székes-fővárosi statisztikai hivatal adatai nyomán. Különlenyomat az "Építő Ipar" műszaki hetilapból. (4-r. 11 1.) Bpest, év n. Pátria könyvny.

ÉPÍTŐIPAR, Az - - válsága. (4-r. 9 1.) Bpest, év n. Neumayer Ede könyvny.

ÉPITŐMESTERSÉGEK gyakorlása iránt érvényben levő miniszteri rendeletek. (8-r. 22 1.) Bpest. 1893. Ifj. Nagel Ottó —.50

ÉPÍTŐ MUNKÁK árelemezése. A "Militär-Baugebühr-Ausmass" fordítása. Fordította Fehér Jenő. (N. 8-r. 112 1.) Bpest, Stephaneum. nyomása. Fordító tulajdonjoga 3.60

ÉPÍTŐMŰVÉSZET, Az — története az ó-korban. Czigler Győző, Nagy Virgil, Tőry Emil, Orczy Gyula, Sándy Gyula, Szabó Gyula, Ullmann Gyula,' Schodits Lajos, Báthory István, Kabdebo Gyula, Wittinger Aladár, Kertész Róbert szerzők. Kabdebo Gyula szerkesztő. 1000 szöveg közti ábrával és 64 külön táblán 100 melléklettel. (N. 8-r. XVI., 464 1.) Budapest, 1903. Magyar Mérnök- és Epítészegylet. Eggenberger bizom. 24.—

ÉPÜLETEK, Városi és vidéki kisebb —. I—X. sorozat. Kiadja kiváló építészek és építőmesterek rajzai után Anonymus. (Nagy royal alak.) Bpest, év n. Technikai kiadó intézet.

I. sorozat, l füzet. Kisebb templomok, imaházak és kápolnák. Kiváló tervgyűjtemény kis katholikus és evangélikus templomokból, zsinagógák, sírkápolnák, sírboltok, halottasházak, temetőkerítések és kapuk stb., stb. A homlokzatok és metszetek l: 100, az alaprajzok l: 200 mértékben. Renaissance, góthikus, román, mór és modern stílusban, (l —12. 1.) 8.—

II. sorozat, l füzet. Középnagyságú modern üzleti és lakóházak. Kiváló tervgyűjtemény középnagyságú üzlet- és lakóházakból, l, 2, 3 és több üzlethelyiségek, szabadon álló és beépített lakóházak, szállodák vendéglővel, kávéházak stb., stb. A homlokzatok és metszetek l: 100, az alaprajzok l: 200 mértékben (1—11. 1.) 8.—

III. sorozat, l füzet. Kisebb modern üzleti és lakóházak. Kiváló tervgyűjtemény kisebb üzlet- és lakóházakból (földszintes vagy egyemeletes), ú. m. 1 — 2 helyiséggel bíró üzletházak, egy és több lakásos lakóházak, szabadon állók és beépítettek, vendéglők, éttermek, kávéházak, sütödék, gyógyszertárak, kis műhelyekkel bíró lakóházak, stb. stb. A homlokzatok és metszetek l: 100, az alaprajzok l: 200 mértékben (1 — 11. 1.) 8.—

IV. sorozat, l füzet. Kis modern villák és családi házak. Kiváló tervgyűjtemény mintaszerű kis villák és családi házakból, kő, vakolat, nyerstégla és fa architektúrával stb. stb. A homlokzatok és metszetek l: 100, az alaprajzok l: 200 mértékben. (1 — 12 1.) 8.—

V. sorozat, l füzet. Modern villák és nyaralók. Kiváló tervgyűjtemény'mintaszerű l, 2 és több család számára szükséges villákból, kettős villák stb., stb. A homlokzatok és metszetek l: 100, az alaprajzok l: 200 mértékben. (1 — 7. 1.) 8.—

VI. sorozat, l füzet. Modern faépítmények. Kiváló tervgyűjtcmény. Mindennemű modern faépítmények kiváló gyűjteménye. Homlokzatok, metszetek, alaprajzok és részletek. Kiadja Hellge Oszkár. (1 — 7. 1.) 8.—

VII. sorozat, l füzet. Modern faépítmények és részletek. Kiváló tervgyűjtemény. Modern faépítmények és részletek kiváló gyűjteménye, ú. m. kerti házak, kerti pihenők, verandarészek, oromkiképzések, gerenda-végek, szarufejek, tetőpárkányok, szabad szaruzatok, csepegő díszítések, függlapok, betétek, szegélydíszek, oszloppk és pillérek, tartók, előépítmények stb. stb. egyszerű kivitelben 'l: 10 mértekben. Kiadja Fejér Lajos és Ritter Ignácz. (1 — 9 1.) 8.—

UTOLSÓ ÁBRÁNDOK. — MELÓDIÁK. - - Rajzolta Kozma Lajos. —Budapest, 1908 április. — Világosság-nyomda. — Sajátos a modern művészet fejlődése. Miután hosszú és nehézkes kísérletek után egy teljesen új technika alapjait rakta le s a festői látást is teljesen újjáalakította, előbb erős naturalisztikus irányt fejlesztett ki. A valóságnak minél tökéletesebb visszaadását követelte; a művészet kikényszerítette a szabad természetbe, a napfényre s itt úgy kellett festenie a valóságot, amint előtte volt, amint látta, megfigyelte. Persze hamar észre kellett vennie, hogy a valóság visszaadásáról a legélesebb szem mellett sem lehet szó, mert a valóságról egyáltalában nem bírunk tudomással, csak arról: hogyan jelenik meg a természet nekünk: szemlélő embereknek. S így lélektani szükségességgel fejlődött a naturalizmusból az új művészet, amely a valóságnak a művész szemléletére és képzeletére gyakorolt hatását, az impressziót, amelyet a természet szemlélete a művészi lélekben keltett, tűzi ki célul visszaadni. Igazi művész mindig erősen szubjektív s így természetes, hogy e képek teljesen egyéniek s a művész esetleges hangulatától függők lettek. Ez a tény magában rejti a továbbfejlődés csiráját. Ez az erősen szubjektív látása a dolgoknak azt jelenti, hogy nem a jelenség egészére helyezzük a súlyt és figyelmet, hanem csak egy, a mi egyéniségünknek, pillanatnyi hangulatunknak megfelelő oldalára s a többit egészen elhanyagoljuk, így a valóság egy részétől az impresszionizmus eleve abstrahált s épp ebben az abstrak-cióban van a továbbfejlődés gyökere. A valóságtól a művész mind jobban és jobban el fog távozni, az impresszionizmus teremtette erősen szubjektív hangulatok feltétlen kifejezésre való törekvésétől hajtva, a valóság elemeit a maga céljaira kíméletlenül átalakítja, stilizálja, s az így kapott elemeket szubjektív, önkényes elvek szerint rendezi el s egy egészen új művészetet teremt' amelyhez hasonló körülbelül 4000 év óta nem uralkodott, s amely, hogy újra a világra jönni készül, még 20 év előtt senki sem sejtette: a dekorativ művészetet.

Tárlatokon az utóbbi években mutatkozó elszórt, de folyton fel-feltűnő tünemények, az iparművészet rohamos fejlődése az egész világon s az a kedvező hatás, melyet e jelenségek a közönség széles rétegeiben gyakorolni kezdenek, előre sejtetik, hogy az ízlés oly gyökeres és következetes átalakulásának nézünk elébe, amelyet a műtörténetnek eddig nem volt alkalma megfigyelni.

Az impresszionizmus Franciaországban született, ott nőtt nagygyá s onnan terjedt el az egész világra. Hollandia, Belgium, Spanyolország nyomban csatlakozott a mozgalomhoz, az északiak követték őket; a németek s mi valamivel később s kissé nehézkesen.

A dekorativ művészetet illetőleg a jelek kedvezőbbek. Iparművészetünknek Milanóban aratott nagy sikere, legújabb bútoriparunk erős fellendülése, bőrdíszítésünk, majolikánk elismcit szépsége, némely újabb épületünk s végül népművészetünkben szinte készen található számos, ki nem aknázott, gazdag, keleti jellegi ornamentum, remélnünk engedi, hogy a dekorativ művészeti áramlatban nem fogunk elkésve, utánozva hátul kullogni, mint kulturéletünk oly sok terén.

Kozma Lajos könyve a dekorativ művészet első teljesen önálló terméke. A cím igen szerencsétlen: "Utolsó ábrándok": ilyenkor, tavasz idején, fűzfapoéta éretlen verseit képzelnők a kötetben s szinte meg vagyunk lepve, a könyv végiglapozása után, hogy egyetlen sor versre sem akadtunk. Sajátságos, mégis mintha szomorú elégia-ciklust olvastunk volna. Mert az első, ami szembetűnik: a könyv minden lapján, minden vonásán uralkodó egységes érzés. Szomorúak lehajló fák, elérett termések, hulló levelek, ősz, sírok, temetés; mintha az oly nagyrahivatott s magasra-emelkedctt utánzó művészet évszázados ideáljainak kihalását szimbolizálná. Minden a legőszintébb, közvetlen kifejezése egy léleknek, a mely nyilván vagy élet-, vagy művészi ideálokat tűzött ki maga elé - - ki tudná a vonalak közül biztosan kiolvasni? s nekünk — talán a művésznek magának is — ismeretlen okokból új útra, új eszközökre kényszerült, s e keretben mondja el az elszakadáskor érzett szomorú érzéseit.

Érdekes a dekorátiv-rajzok elemeit közelebbről megtekinteni. Az elemek két csoportba oszthatók: az egyik a valóságtól eltávolodott önállóbb dekorativum, a másik stilizált valóság, elemei a valóságra még nagyon emlékeztetnek s minden nagyobb fantázia nélkül a természeti formákkal azonosíthatók. Nevezetes az elemek elrendezése. Valamennyi rajz két részre bontható, az egyik a keret és az üres részek tölteléke, a másik a keretbe foglalt kép. Maga az a tény, hogy képek mintegy keretbe vannak foglalva, nagyon jellemzően tünteti fel a kapcsolatot, amelyét a dekorativ művészet ma még az utánzóval felmutat, sokkal jellemzőbb azonban, hogy a képrészben helyezkednek el a stilizált valóságelemek, a kei ötben és töltelékben az önálló dekorativumok. A dekorativ művészet erősen valószerű művészet egyenes folytatása, a mi időnk még nem szakadt el ettől a valóságtól s az elemek egy részében a valóságtól való bátortalan elszakadás s épp ezeknek az elhelyezése a kereteken belüli elemeknek képrészekben s egyenletes következménye az átmeneti időnek, amelyben élünk. Az impresszionizmus utolsó fázisában a térnek minél mélyebb kiterjedésében való, határozott ábrázolását tekintette egyik legfontosabb problémájának; eszközei az előtér egyes pontjain elhelyezett vertikális tömegek (fák, emberek) s hátrább, vagy oldalt a vertikálistól eltérő dőlt formák. A stilizált valóságelemeknek szakasztott ilyen elrendezése mutatkozik csaknem valamennyi képen. Ez is az impresszionizmusból mentett benyomások titkos maradéka még. De Kozma nem tekint a múltba vissza, hanem egyenest előre, a dekorativ művészet főtörvényét, hogy az nem terekkel, hanem síkokkal operál, két dimenzióban, nagyszerűen megérezte: az elől elhelyezett függélyes s oldalt és háttal lévő ferde formák nem a térben egymás mögött tűnnek fel, hanem síkba projiciálva látszanak. Kivétel csak az első, címnélküli kép alsó felének egy része, ahol az út és a hátrább fekvő pad a szemet ellenállhatatlanul viszi a melységbe. A kép felső fele, s jobb oldala ismét csak sík gyanánt tűnik fel s így ezen a képen kis disszonancia mutatkozik — az egyetlen az egész kötetben. Talán paradoxonként hangzik, de ezt a disszonanciát is csak örvendetes és biztató jelnek tekinthetjük. Az a tény, hogy Kozma művészete a még uralkodó művészettel erős érintkező pontokat mutat, a legkétségtelenebb bizonyíték amellett, hogy ez az alkotás nem feltűnnivágyás, merő újat mondani akarás kétes értékű forrásából eredt, hanem a ma még élő régi művészetből egyenesen fakadt, szinte történeti szükségszerűségből származott, öntudatlan lelki processzus útján, naivan létrejött új termék, amely épp ezért a jövő felé nagy és biztos lépéssel haladt előre. Csakis ilyen keletkezése az új formáknak lehet új fejlődés mérföldjelzője.

Minden, amit még a dekoratív rajzokról mondhatunk, ugyancsak biztató tünemény. A fantázia - - dekorativ műveknél ez nem megvetendő fontosságú — csodálatosan gazdag. A motívumok folyton változnak, vannak tisztán geometriai, vannak növényi elemek; fűzek, virágok folyton újak s az újból és újból visszatérő hajlott ágú fák törzseikben, ágaikban s a többnyire szívalakú levelek elhelyezési módjukban, amint még az ágakon függenek, vagy amint a földre lehullva egymáson és egymás mellett fekszenek, a keretek mindig új formálásában csodálatosan gazdag változatosság uralkodik s az üresen maradt részek organikus kitöltésére is mindig taíál új motivumot. E változatosság mellett egyes fődolgok ismét visszatérnek, a geometriaiakban bizonyos hullám-vonalak és spirálisok, fák, sírkövek, madarak, a levelek sajátos szívalakja, mintha szivek hervadnának el a szenvedéstől s hullnának le élettelenül a földre — az egész kötet egységes alaphangulatát okozzák, de ugyanezek az ismétlődő motívumok egyúttal tisztán formai szempontból is az egyes képek részei s a különböző képek között összekapcsoló funkciót végeznek, így keletkezik minden gazdagság mellett a mű teljesen egységes benyomása, minden igazi művészi hatás létfeltétele. E fődolgok mellett a rajz rendkívül fejlett technikája, amely a néhol szinte túlgazdagnak látszó rengeteg formatömegben is biztosan és világosan vezeti a vonalakat, úgy hogy minden vonal és minden forma tisztán és önállóan kerül ki, a vonalvezetés folyamatossága, amellett a formák olyan elrendezése, hogy fehér és fekete foltok ritmikusan maguktól alakulnak ki, csak röviden említhető. Hogy magyaros motívumok gazdagon vannak kiaknázva, nézetem szerint szintén csak másodrendű jelentőségű.

A kötet végén Varjas Sándor rövid értekezését találjuk a szimbólumról. A cím itt sem találó. A fejtegetés a dekorativ-művészet meghatározását célozza, nem a szimbólumét. A nyert definíció: "dekorativum az ideál szimbóluma", kitűnően ráillik Kozma rajzaira. Mintha tényleg azt a szenvedést fejeznék ki, amelyet az elérhetetlen, abszolút tökéletességű, kifejezhetetlen ideálok utáni szükségszerű törekvés s e törekvés elérhetetlenségének az öntudata kelt az elmélkedésre hajló lélekben. Maga a definíció azonban, nézetünk szerint, többet foglal magában, mint a dekorativ művészetet. A szimbólum fogalmának helyes értelmezése mellett ez az utánzó művészetekről is, sőt zenéről, költészetről is éppen olyan joggal állítható. Az utánzó művészetek meghatározásával sem érthet e sorok írója egyet. Mindez azonban nem zárja ki azt, hogy a rövid értekezés minden szava elolvasásra méltó ne legyen. A bevezetésben az utánzó művészetek tárgyáról szóló rész s az utánzó művészetek értékelésmódjának finom megfigyelése tudományos kinyilatkoztatásként hat. A dolgozat módszertanilag is igen értékes. Kitűnő példa arra, hogy üres metafizikai spekuláción és frázisgyűjteményen kívül még másféle vizsgálata is lehetséges az esztétikai élet jelenségeinek. A Kantra való visszatérés az esztétika életszükséglete s kanti gondolatok ilyen pregnáns fejtegetése a legsikeresebb a műtörténészek egy csoportjának minden általánosabb müvé-szetelmélettől való irtózása ellen.

A könyv kiállítása mintaszerű, kötés, nyomás (itt olyan nagy volt a gond, hogy még a hátul lévő értekezés betűinek a színe is össze van hangolva a képek színével), a képek elrendezése nem hagy kivánni valót, pusztán a hátsó fedőlap külsején nélkülözünk egy kis orna-mentumot. így a könyvet a művészet iránt érdeklődők legmelegebb figyelmébe ajánlhatjuk, akinek a birtokába kerül, az ismételt lapozgatáskor ismételt gyönyörűséget fog érezni.