DOBY JENŐ
A magyar grafika még mindig ifjúkorát éli. Nem azt akarjuk ezzel mondani, hogy nincsenek kiváló tehetségeink, kiknek egyénisége kiforrott és művészete a kor termelőképességének színvonalán áll. A sokszorosító művészetek terén azonban még magyar iskoláról nem szólhatunk. A biztos alapon álló művésztársadalmak lényeges kelléke, az egyeseket összefűző és felfogásukat mélyen átható közös eszmény hiányzik. Az egyén, amennyiben tehetségében áll, saját erejéből, de leginkább az idegenből jövő nagyobb áramlatok hatása alatt fejlődik.
A sokszorosító művészetek a múlt századnak első három negyedében aránylag nagyobb szerepet játszottak kulturális életünkben, mint most. A folyóiratok és könyvek képanyaga rézmetszetek, kőrajzok és fametszetekből állott. A grafika ennélfogva sok jeles művésznek lehetett főfoglalkozása. Kőrajzolóinknak különösen nagy terük volt tehetségük érvényesítésére.
A fényképek és segélyükkel előállított reprodukciók azonban, mintegy negyedszázad óta, legtöbb helyről kiszorították a nyomtatott művészet termékeit. Az önálló műlapoknak pedig Magyarországon még most is alig van vásárló közönsége.
Doby Jenő akkor lépett fel művészetével, amikor az általános szükségletet is volt hivatva kielégíteni s ennek a körülménynek köszönheti, hogy hazájában megtelepedhetett. Életét nehéz munkában töltötte, melyhez csak hiva-tottságának érzete és csendes szerény természete adhatott kitartást. Azoknak sorában küzdött ő is, akiknek tevékenysége mostani kultúránk alapját rakta le s akikre ma kicsinyléssel, sőt hálátlansággal szokás visszagondolni. Az idők változása azonban visszajuttatja majd őket méltó helyükre és ha nagyobb távolságban lesz tőlünk a most még közelmúlt képe, jobban ki fognak tűnni abban az elvitázhatatlan érdemek.
Művészünk tevékenységét is csak a jövő nemzedék fogja értékelni tudni, amelyiknek alkalma lesz belátni, hogy az többet jelent művészetünk történetében, mint akárhány nagyobb tehetség munkássága. Őt nevezhetjük ugyanis első nagyobbstilü modern rézmetszőnknek és rézkarcolónknak és ő tanította hosszú ideig e művészeteket egyedül hazánkban.
Magára fogja irányítani a történetíró figyelmét mindig, nemcsak azért, mert, a sajátos körülményeknél fogva, csaknem egymaga képviselt nálunk, a grafikának általa művelt ágaiban, egy egész korszakot, hanem azért is, mert biztos alapon dolgozva, meg tudta őrizni eredeti álláspontját akkor is, amikor felfogása több tekintetben változáson ment át.
Korának szellemi életére a pozitiv tudományok művelése nyomta rá bélyegét. Annak hatásaként jelentkezett a 70-es és 80-as évek művészetében uralkodó naturalizmus is. A természetben látottak egyszerű közlése ma már túlhaladott álláspont, de mint iskolai elv megbecsülhetetlen. Doby Jenő józan felfogása és alapossága is alkalmas kiindulási pont gyanánt szolgálhat, a jövőben is, fiatal grafikusainknak.
Élete történetét mindeddig csak rövid összefoglalások ismertetik. Halála évének, 1907-nek november havában a Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményében kiállításra kerültek legjelesebb művei. A dr. Térey Gábor-féle katalógusban olvasható Doby életrajza is egy volt tanítványának tollából. Az iparművészeti iskola 1907z1908-ik évi értesítőjében Papp Sándor emlékezett meg róla s főleg mint embert jellemezte. A "Die Graphischer Künste" című folyóirat 1908. évi 2-ik számában a kiállítás ismertetésével kapcsolatban adtunk életének folyásáról rövid vázlatot. Mindezekhez úgyszólván egyedüli forrás a művésznek sajátkezűleg írt rövid életrajza, mely ez alkalommal is munkánk alapjául szolgál. Szerény természeténél fogva mindig kitért a méltánylás elől. Keveset beszélt magáról, úgy hogy életének sok epizódja még közvetlen környezete, családja előtt is rejtve maradt mindvégig.
Doby Jenő 1834 szeptember 4-én született Kassán, mint Doby Lipót kereskedő és Henszl-mann Karolina, Henszlmann Imre nővérének fia. Családi körülményei előmozdítólag hatottak pályájára. Dobyék 1838-ban Pestre költöznek s a gyermek itt jár iskolába. Nagybátyja felfedezi tehetségét és metszetgyűjteményének lapjait minta gyanánt adja kezébe. Hétéves korában már lemásolja Dürernek a holdsarlón ülő Madonnáját, a fametszetben kiadott "Mária élete" címképét. Hasonló feladatokat old meg, egyelőre csak tollal és ceruzával, mint gimnáziumi tanuló. Műveinek kiállításán láthattuk tollrajzait Mantegna, Dürer, Ribera és Van Dyck után. Fiatal korának dacára, oly komolysággal és fegyelmezettséggel dolgozott, hogy az eredetiek formáit lényeges kihagyások nélkül és aránylag csekély elrajzolással utánozta.
Doby sokat köszönhetett Henszlmannak, ki őt, e szigorú minták segélyével, pontos megfigyelésre és szabatos ábrázolásra tanította. Az érdemes művészettörténeti kutató visszatartotta őt később attól is, hogy akadémiai oktatáshoz folyamodjék, amelynek elvből ellensége volt. A fiatal növendék elé került különböző jellegű eredetiek alkalmasak voltak arra is, hogy másolójuk elfogulatlan kritikáját fejlesszék. A józanság csakugyan egyik legerősebb oldala maradt mindig Doby művészetének.
Képírásunk sajnos nem dicsekedhetik még nagy múlttal, de, a legújabb időkig, minden változása és gyengéje mellett is, észlelhető volt benne bizonyos, a magyar természetet jellemző tartózkodás a végletekkel szemben. Az ifjabb nemzedék legnagyobb része, a különböző és többnyire rosszul is értelmezett divatos áramlatok hatása alatt, sajnos könnyen felhagy a régi erénnyel. Doby Jenő példáját, a mostani zavaros és mértéket nem ismerő időben éppen e miatt lenne tanácsos szem előtt tartani.
A középiskolai tanulmányok befejezése után (az érettségit 1849-ben a pesti ág. ev. gimnáziumban tette le) Fuchsthaler Alajoshoz került. Tőle kapta első oktatását a rézmetszésben és rézkarcolásban. Fuohsthaler akkor Henszlmann "Kassa ó-német stílű templomai" c. művéhez készítette a rézmetszeteket. A mester munkabeli készültsége nagyobb volt, mint rajz-tudása. Három évet töltött nála s azután átment Böhm Farkashoz festészetet tanulni. Új mesterét elkíséri Rómába is. Ott dolgozik 1854-ig. Másolatokat készít a képtárakban, s télen át az esti órákban, Böhm felügyelete alatt, aktrajzolással és kosztűmfestéssel foglalkozik. Azután hat hetet Firenzében tölt, ahonnan Bécsen át hazautazik. 1855 márciusban Kassára megy s a nyarat arcképfestéssel tölti. Szülőföldjén mint festő kezd működni. Októberben már újra elhagyja hazáját. A politikai száműzöttként Parisban élő Henszlmann hívására a francia fővárosba megy, hol akkor éppen az első világkiállítás tartott. Nagybátyja munkáihoz rajzokat
[....]
Ily elvekkel tért haza Doby 1883-ban Pestre, hol Trefort oktatásügyi minister a következő évben a rézmetsző osztály tanárává nevezte ki az iparművészeti iskolához.
Önálló tevékenységének e második korszakában nem ragadják magukkal oly nagy események, mint aminőknek hatása alatt eddig állott. Csöndes munkássága alatt inkább önmagából fejlődik, mert több alkalma van oly thémákkal foglalkozni, amelyekhez természetes hajlama vonzotta. Készít ugyan másolatokat a Képzőművészeti Társulat megbízásából néhány magyar művész alkotása után. Ezek: "A kosár" Margitay Tihamértól (1890), "A kegyvesztett" Eisenhut Ferenctől (1891), "Ki a legény a csordában" Vastagh Gézától. Két metszetével— "Sámson és Delila", Van Dyck bécsi festménye és "gr. Andrássy Gyula" képmása — Benczúr festménye után az L osztályú érem oklevelét nyerte el 1894-ben az antwerpeni nemzetközi kiállításon. Andrássy Gyula képét a következő évben a párisi szalon mention honorable-al tünteti ki. (Az ezredéves kiállításon Doby a millenniumi nagy érmet és a közreműködők érmét kapta meg.) "Ferdinánd bolgár fejedelem" és "Lujza fejedelemasszony", mindkettő László után, Benczúr "Budavár visszavétele" c. képének részletei, Tabajdy Károly főispán arcképe Pataky László után, (1885-ben a megye részére) mind felülmúlják intimitásban eredetieket. Egy Waldmüller-féle női arckép másolata oly elmélyedéssel és közvetlenséggel készült, mintha teljesen a művész szellemi tulajdona lett volna. Legszebb eredményeit azonban eredeti képmások és végül tájképek készítésével éri el.
Carl August weimari herceg, Veith J. E., Semmelweis Jgnác, Dankó János, Pulszky Ferenc (1884),Fejérváry Gábor (1884), Henszl-ninnn Imre (1885), Zalka János (1892), és Lasz-berg gróf (1893) képei, a művész önarcképe (1902)és felesége képmása (1905), a legjobbak ebben a nemben.
A felsorolt ábrázolások egyszerűségüknél fogva nagyon vonzó hatást gyakorolnak. A közvetlenül felfogott egyéniséget állítják elénk normális megvilágításban. A szerénynek látszó törekvés mélyreható átalakuláshoz vezetett és egyúttal bebizonyította Doby művészi nézetének életrevalóságát. A változás természetesen következett be, amint művészünk egész pályafutása alatt közvetlenül fejlődött egyik esemény a másikból.
Természete tiltakozott a hagyományokkal merőben szakító újítások ellen. A tónusok kultusza, az ábrázolás minden részét egybefűző összhang keresése azonban elég volt arra, hogy az impresszionizmushoz vezesse. "A művész otthona Kassán"; a fentebb említett, ifjúkori festmény átdolgozása, a fény és árnyék poétikus kompoziójánál fogva értékes. Hasonló természetű, lélektani problémával kombinált feladatot látott Doby a jeles archeológusnak Fejérváry Gézának képmásában, kit lámpavilágnál ábrázolt. Legsikerül-tebb műve azonban ebben a nemben a "Holdas éj Aboson."
Békés nyaralóhelyén készült e finom rézkarc. A kivilágított ablaka házban, a bokrok sűrűjében és a hold előtt vonuló fellegek tömegében mindenütt érezhető a formák biztos felépítése. Az egész életét zajtalan munkában töltött művésznek tartalmas egyéniségét semmi sem jelképezhetné jobban. Lelkülete és művészete oly összhangban állottak, aminőt csak az övéhez hasonló fegyelmezett-ségű karakterrel lehet elérni.
Munkájának csak 1907 nyarán bekövetkezett halála vetett véget. Nyaralóhelyén Porto-Ré-ben érte az utól, mielőtt még a nyugdíjaztatása iránt beadott kérvényét a kormánynál elintézték volna.
A sokszorosító művészetek fejlődését irányító felfogás még a mester hosszú pályafutása alatt ment át alapos változáson. Ennek következtében mondhatjuk, hogy különben is kis számú grafikusaink közt van olyan, ki a szó teljes értelmében iskolájához tartozik. A most uralkodó szellem már útjában áll annak, hogy valaki mindenben a Doby stílusához ragaszkodjék. A dekorativ felfogás, az elvont ábrázolási mód nagy ellentétei annak az iránynak, amelyen ő haladt. Érdemén azonban e körülmény nem kisebbíthet. Műveinek abszolút értéke túléli az ízlés változásait. Instruktiv becsük megmarad minden időben.
FELVINCZI TAKÁCS ZOLTÁN
