HAZAI KRÓNIKA
MAGYAR GRAFIKA. A sokszorosító művészetek ügyén nagyot lendített a művészeti főiskola grafikai osztályának felállítása. Azelőtt, mint tudjuk, az iparművészeti iskolában adtak oktatást e fontos és nagyra hivaott művészeti ágakban, ami némileg jogosult is volt. A főszempontok tiszteletben tartása azonban mégis azt parancsolja, hogy a sokszorosító grafikát, képzőművészeti jellegű intézetben tanítsák. Az eredmény felmutatása nemcsak a tanár hivatottságától, hanem a növendékek rátermettségétől és — számától is függ. Az pedig kétségtelen, hogy a művészetre leghivatottabbak általában a rajzban legtöbb és legszélesebbkörű kiképzést szerző festő- és szobrásznövendékek sorában találhatók.
Alapjában téved az, ki a grafikát elsősorban díszítő jellegű művészetnek tekinti és alkalmazkodó képessége szerint méltatja, mert hivatása épp oly nagy, mint a többi ábrázoló művészeteké és törvényeit csak anyagának sajátosságai írják elő. Nagy és előkelő feladata tehát szükségessé teszi, hogy tanításánál mindenekelőtt a rajztudás megalapozására helyezzük a fősűlyt. Stílusának fejlesztésénél azután a technika követelményeit kell tekintetbe vennünk.
A képzőművészeti főiskolában eddig felmutatott eredmény azt bizonyítja, hogy a haladás útján vagyunk. A fiatal grafikusok száma gyorsan nő és a grafika minden fontosabb ága művelőre talál.
Nem csodálkozhatunk azon, ha a fiatalok nagy része az újabban divatossá lett gyorsabb és kényelmesebb sokszorosító eljárásokhoz folyamodik. A linóleum-technika mintaszerű ebben a tekintetben.
Jobb rajzolók - - Bottka Miklós, Edvi-Illés Jenő és Pilch Dezső - - ügyesen kihasználják előnyeit. El tudják érni az egyszerűség szükséges fokát anélkül, hogy a rajz kifejező voltát veszélyeztetnék.
Az idők jelét láthatjuk abban is, hogy a kőrajz oly otthonossá lett Olgyai Viktor iskolájában. A litográfiát nemcsak gyors előállítása teszi kedveltté, hanem az is, hogy az egyéniség közvetlen megnyilatkozása elé kevés akadályt gördít. Kron Jenő és Dienes János lapjai pl. éppen a mondott oknál fogva tanulmany-jellegűek. Dicséretükre mondhatjuk ezt. Egy művésziskola komolyan törekvő tagja akkor cselekszik legőszintébben, ha feladatát tanulmány gyanánt fogja fel és azt az ábrázolási módot választja, mely a látottak kimerítő visszaadásában nem akadályozza.
A rézkarc műveléséhez munkabeli gyakorlottság és fejlett stílusérzék szükséges. A grafikának e faja, a manapság műveltek között, tartalmassága, erőteljessége és finomsága folytán, tagadhatatlanul első helyen áll. A főiskola növendékei közt ez idő szerint Biczó Ilona foglalkozik vele legtöbb eredménnyel. Erdeme főleg az, hogy a különböző vonalmeneteket célszerűen és takarékosan alkalmazza. Kron Jenő, valamint Fischer Ervin ebben a nemben is tanulmányszerűen dolgozik.
Az akvatintához, mint az eddigi eredmény mutatja, sok érzéke van Markó Lajosnak. Iskolázottsága elsősorban az átlátszó és a plasztikai értékeket kiemelő középtónusok alkalmazásában jut kifejezésre.
A vernis mous technikában Bottka Mihály dolgozik legtöbb sikerrel. Komoly, reális felfogásának megfelelő kifejezési módot talált benne. Érdeklődése ugyanis inkább az ábrázolás tárgya és kompozíciója, mint a technikában elérhető finomságok felé irányul. Sablonokkal előállított permetezett rajzai is megfontolt számítással készültek.
A komolyság egyáltalában nem hiányzik az iskolából, mely néhány év alatt meglepő gyorsasággal reformálta magát. Grafikai osztályának jelentőségét fokozza az is, hogy nagyobb eredményt elért idősebb művészek is felkeresik. Az ott dolgozó ifjú generáció szellemi fegyelmezettsége nagyrészben ez együttműködésnek köszönhető.
T. Z.
ANDORKO GYULA. Szép reményekre jogosító ifjú művészelét hamvadt el március 25-ikén Budapesten : Andorko Gyula fiatal festő önkezével vetett véget életének.
Bodolló községben, Abauj-Torna vármegyében született 1883 február 2-ikán. Gimnáziumi tanulmányait Eperjesen, Budapesten és Rimaszombaton végezte s korán kivált iskolatársai közül. Azután a budapesti iparművészeti iskolába került, ahol Pap Henrik volt a tanára. De már gyermekkora óta hajlama lévén a festészetre, fél év után Münchenbe utazott, ahol négy évet töltött. Ott előbb Hackl, aztán Herterich és később Zügel voltak mesterei, akik nagyon megkedvelték a friss magyar tehetséget. Ezüst érmet is kapott az Akadémián. Münchenből Parisba került, ahol szorgalmasan dolgozgatott s 1907-ben és 1908-bari az őszi szalonban állította ki festményeit. A párisi sajtó dicsérőn írt az utóbbi kiállításon szerepelt műveiről, sőt akadt egy műkereskedő, Clovis Sagot, aki késznek nyilatkozott összes festményei darusítására. Parisban a "Búcsú", "Konyha" és "Szajna-parti részlet" című festményei voltak kiállítva. Részt vett 1908-ban a nizzai kiállításon is "Virágos temető" és "Szundikálás" című képeivel. De még ebben az évben megjelent Budapesten is: "Rudnóki búcsú" című festményét a "Miénk" kiállításán elismeréssel fogadta a hazai kritika.
Eddigi sikereiben bízva háromszor pályázott az Andrássy-ösztöndíjra, de hiába. Az állam l906-ban 1600 koronás ösztöndíjat juttatott neki. A balsikerek fájdalmasan érintették az érzékeny lelkű ifjút, s elhatározta, hogy a külföldön keres boldogulást.
Parison kívül több hónapot Hollandiában töltött. Múlt nyáron haza jött pihenni. De a végzet itt összehozta egy fiatal leánnyal, aki egy ideges rohamában minden ok nélkül öngyilkossá lett. A fiatal művész érzékeny szíve nem bírta elviselni a leány elvesztése felett érzett fájdalmát. Végre maga is fegyverhez nyúlt s kioltotta reményteljes életét. A magyar művészet nem közönséges tehetséget vesztett benne.
EGY MŰVÉSZETI FAKULTÁS FELÁLLÍTÁSÁRÓL. Sokat vitatott kérdése korunknak a középiskola szerepe a művészetben. A kritikusok, pedagógusok és művészek erre a kérdésre vonatkozó vitájában egy tétel kristályosodott már ki. Ez a tétel — amelyben valamennyien megegyeznek — az, hogy a művészet fejlődése nagy és fejlett műérzékű közönséget kíván, amely közönség műérzékének kifejlesztését el kell kezdenie a középiskolának és folytatniuk a múzeumoknak, tárlatoknak és vidéki kultúrpalotáknak.
Kétségbevonhatatlan tény, hogy elsősorban a művészeti előadások a középiskolában nevelhetnek csak olyan széleskörű megértő közönséget, amelyet megkövetel az egészséges művészi fejlődés, de amely ma, a művelődés demokratizálódása korában hozzájárul az emberiség átlagos nivóemeléséhez is.
A középiskolai kötelező művészeti oktatással nem akarunk itt bővebben foglalkozni, de felvetünk egy evvel szorosan összefüggő kérdést, amelyet eddig nem túlságos figyelemre méltattak és ez a kérdés az, hogy van-e nekünk elegendő szakértő emberünk, akikre a jövendő műpártoló közönségének nevelését rábízhatjuk ? E kérdésre csak nem-mel válaszolhatunk.
Ha nézzük azt a körülbelül hatszáz középiskolát, amelyekben művészettörténeti előadásokat kellene tartani és számot vetünk azzal, hogy egész jövendő művészetünk prosperálásáról van szó, akkor logikus követelményként kell hangsúlyoznunk egy művészeti fakultás felállításának szükségességét.
A mintarajziskolai vagy egyetemi hézagos előadások nem olyanok, amelyek cgysorba volnának állíthatók pl. a jogi fakultás tanulmányi rendjévé), a művészeti könyvek és cikkek pedig már bizonyos fokú előleges művészi kultúrát tételeznek fel. Az a kezdő vagy művészet iránt érdeklődő ifjú, aki ezen cikkek alapján akarná magát kiképezni, önkénytelenül is azt a jogászt juttatja eszünkbe, aki a jogot nem a tankönyvek rendszerbe foglalt anyagából gondolná elsajátíthatni, hanem —- a kúriai döntvénytárból. A mai művészeti szakértők majd mindegyike nagy fáradsággal hordhatta csak össze azt az anyagot, amelyre szüksége volt, vagy van és amely, analóg példával élve, a joghallgatónak rendszerbe foglalt tankönyvek alakjában készen egybegyűjtve áll rendelkezésre.
Nincsenek megfelelő művészettörténeti tankönyveink, nincsen rendszeres monografiagyűjteményünk, nincsen megírva részletesen még a magyar művészettörténet sem, nem is beszélve arról, hogy az egész művészettörténetet még a mintarajziskolában sem adják elő.
Ezen hiányok pótlására kellene felállítani egy művészettörténeti fakultást.
Ezt a fakultást igénybevehetnék a rajztanárképző stb. növendékei, laikus érdeklődők, mindenekelőtt azonban ez a fakultás képesítene a középiskolai művészeti oktatásra.
Egy művészeti fakultás felállításának volna azonban más hivatása is.
Tudjuk, hogy a kormány mindenfelé a vidéken, a nagyobb városokban, kisebb múzeumok, kultúrpaloták felállítását teszi támogatásával lehetővé.
Ezeknek száma mindinkább növekedvén, mind nagyobb szükségök lesz — nem doktor jurisokra vagy bölcsészcttudorokra, (mint ma a legtöbb helyen) hanem művészeti szakértőkre. Ezek szolgálhatják csak tudásuk, ízlésük, fejlett műérzékük által a vidéki múzeumok és kultúrpaloták célját: a vidéki középosztály művészi intellektusának fejlesztését.
Természetes dolog, hogy a művészeti fakultás elvégzőinek, éppen úgy, mint ma — nagyon helyesen - - a fiatalabb művésztehetségeknek, lehetővé kell tenni, hogy tanulmányutakra mehessenek külföldre. Csak ezáltal nyerhetünk olyan előadókat, akikre tudásuknál, tapasztaltságuknál fogva rábízhatjuk a középiskolai ifjúság és általában a jövendő műpártoló közönségének művészi nevelését.
Egészséges művészeti fejlődéshez két faktor szükséges : művész, aki alkot; műértő közönség, amely az alkotást erkölcsileg és anyagilag méltányolni tudja. Ilyen fejlett műérzékű közönség művészi nevelését kell megkezdenie a középiskolának és kell folytatniuk a szakértő által vezetett kultúrpalotáknak, vidéki múzeumoknak.
Ez ugyan még a jövő zenéje, amiből jó, ha ma néhány akkordot hallunk már. Ma még abban a szomorúan nevetséges állapotban tespedünk, hogy intelligens középosztályunk középiskolából kikerülő fiainak túlnyomó része csak éppen nevét hallotta a Lionardok, a Buonarrotik műremekeinek.
Annak az igazságnak az általános felismerését, hogy az artisztikum kulturás ember számára életszükséglet, ma nálunk még nem látjuk. Ezt csak az a nemzedék fogja érezni és felismerni, amely már ifjúságában magába szíttá a művészet iránt való szeretetet. És ez a nemzedék lehet csak biztosítéka annak, hogy művészetünk helyes irányba fog fejlődni, hogy művészetünk egyáltalában prosperálni fog.
És csak ennek a fakultásnak felállítása kapcsolatban a művészettörténet kötelező középiskolai oktatásával, hozhatja meg azt az eredményt, amely célként lebeg minden, a művészetet becsülni tudó - és így minden kulturás ember - - előtt, hogy támadjon egy nemzedék, amely becsülni és értékelni tudja koránakigaz művészeit; egy nemzedék, amelynek számára nem hiába éltek a Tizianok és a Rafaelek.
POGÁNY GYÖRGY
KITÜNTETÉSEK. A Képzőművészeti Tanács az Andrássy Dénes-féle ösztöndíjakat Ferenczy Valérnak és Löschinger Hugónak adta.
A Nadányiné-ösztöndíjat a Képzőművészeti Társulat igazgatósága Bory Jenőnek ítélte oda.
A szászsebesi városháza tervpályázatára hat pályatervet adtak be és a biráló-bizottság javaslatára a város akként határozott, hogy csak a második díjat adja ki Ottó Róbertnek. Megvásárolták azonban 400 koronáért Opaterny Flóris tervét is.
A kolozsvári kereskedelmi és iparkamarai székház tervpályázatára 14 pályamű érkezett be. A zsűri az első díjat Kappéter Géza tervének, a második díjat Dobozi Mihály tervének, a harmadik díjat Román Miklós és Ernő tervének ítélte oda.
A Borsodmegyei takarékpénztár miskolci bankpalotapályázatán a zsűri az első három díjat egyenlő arányban Hajós—Villányi, Kármán—Ullmann s Haas—Málnai építészek között osztotta fel. A banknak igazgatósága a kivitellel és a művezetéssel Hajós—Villányi építészeket bízta meg.
A debreceni izr. templom tervpályázatán az építkező hitközség elfogadta a biráló-bizottság előterjesztését, mely a nyolc pályamű közül a 600 koronás első díjat László testvérek tervének, a 400 koronás második díjat pedig Gyárfás Antal tervének ítélte oda.
A Magyar Építő- és Iparművészeti Rajzolók Országos Egyesületének építőművészeti pályázatán 5 terv érkezett be. A biráló-bizottság legjobbnak Thomas Antal és Károly Lajos terveit találta és mindkettőnek az egyesületi aranyérmet és 150—150 korona jutalmat ítélt.
A Magyar Építő- és Iparművészeti Rajzolók Országos Egyesülete Ullmann Gyula elnök adományából pályázatot rendezett tagjai közt oly módon, hogy a pályatervek a programm előzetes ismerete nélkül, zárt helyen egy nap alatt voltak elkészkendők. A pályázaton heten vettek részt. A biráló-bizottság a 100 koronás első díjat Dorman Jenő, a két 50—50 koronás második díjat pedig Berger Dezső és Quittner Hugó terveinek ítélte oda.
NAGY LÁZÁR rajzolta ennek a füzetnek összes fejléceit.
HARMOS KÁROLY rajzolta a 196-ik oldal záródíszét.
ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTENETÉHEZ
A "RAFFAEL DES CHATS" MAGYAR EREDETÉNEK KÉRDÉSÉHEZ. Közismert dolog, hogy Vigée-Lebrun asszony nevezte el Mind Gottfriedet a "macskák Raffaeljének". Az 1835-ben megjelent "Oesterreichische National-Encyclopädie" alapján Wurzbach is magyar eredetűnek vallja Mindet, bár megjegyzi, hogy ezen adat hitelességéhez szó fér. Két oknál fogva, először mert az osztrák Encyclopädie nem említi meg, hogy honnan vette ezt az adatát; másodszor, mert az összes művészi Lexiconok berni születésűnek vallják Mind Gottfriedet. Különös, hogy mindezek dacára Wurz-bach Mindet mégis a "Kaiserthum Oesterreich" művészei közé sorozza be. (L. Lexicona 18-ik kötetét a 339. lapon.)
Tudomásunk szerint Mind Gottfriedról hazánkban első ízben Csaplovits János magyar tudós írt hosszasabban ily című művében: Gemälde von Ungern, (Erster Theil. Pest, 1829, 323—6. lap) a Schweizerische gemeinnützige Nachrichten 1814. évi nov. 15-iki száma nyomán.
Mi azt hisszük, hogy Csaplovics ezen cikkének fölületesen olvasott s így rosszul értelmezett egyik mondata vezethette félre az osztrák Encyclopädia íróját. Csaplovits ugyanis azt írja, hogy Mind Gottfried "war ungrischen Geblüts" azaz magyar vér folyt ereiben, de nem mondja, hogy magyarországi eredetű. Az ezt követő mondat szószerint így szól: "Sein Vater, noch dermalen in Bern, ist von (Zólyom oder Németh) Lypcse in Ober-Ungern gebürtig, und hat in Kremnitz das Tischlerhandwerk gelernt." Teljes lehetetlenség ezt a német mondatot másként értelmezni, mint olyképen, hogy Mind Gottfried apja született Lipcsén s ugyan ő s nem a fia tanulta az asztalosmesterséget, Körmöcbányán. Az apa aztán mint kitanult mesterlegény vándorútra mehetett s letelepedett Bernben; ott megházasodott s Gottfried nevű fia is ott születhetett. Az a dolog teljesen valószínűtlen, hogy az öreg Mind feleségestől-gyermekestől vándorolt volna ki Bernbe. Sőt az a körülmény, hogy még a fia halála után is (1814. nov. 15. után) Bernben lakónak mondja Csaplovits, azt bizonyítja, hogy ő Bernből házasodván, családi összeköttetései révén berni polgárrá lett s Magyarországban nem volt már semmi keresni valója. Ennek következtében nem lehet kétséges, hogy az, ami az idézett osztrák forrásokban Mind Gottfried-ről van megemlítve, az n e m rá, hanem az a p j á r a vonatkozik, s így Mind Gottfried nem magyar születésű, (tehát nem "ein geborener Ungar") hanem csupán apja révén, tarthat arra igényt, hogy elmondhassuk róla azt s nem többet, mint Csaplovits : "War ungrischen Geblüts".
— 287. B. J.
ERDÉLYI CIMERFESTŐK ÉS KÉPFARAGÓK 1680-BAN. Képzőművészeti adataink ritkák a XVII. századból. Az alább közölt egykorú feljegyzés is valószínűleg csupán annak köszönhette fenmara-dását, hogy a benne foglalt festészeti és faragászati munkákra tett megegyezés valamikor az elszámolás tárgyát képezhette.
Ez a "pro memória" -jegyzés Kapi Györgyné halála utáni intézkedések alkalmával történt.
A megegyezésben foglalt címerek megfestése, fából való kifaragása stb. a mesterek szerint hat heti időt igényelt. Azért a temetés idejétől még mindig nem késtek el, mert kivált a XVIII. századbeli főúri temetések a halálozás napjától számítva csak l — 2 hónapon belül, néha túl történtek meg.
A feljegyzésekből ítélve: Kapi Györgynét nagy pompával kísérték nyugvóhelyére. Erre vall ugyanis a selyemre festett és fából kifaragott számtalan címer megrendelése.
Egykorú adatokból csak annyit sikerül megállapítanunk, hogy e Kapi Györgyné: Bánffy Ágnes volt, de életviszonyairól semmit sem tudunk. Kapi-vári Kapi György dúsgazdag főúr és Apaffy Mihály erdélyi fejedelem alatt mint Hunyad-vármegye főispánja szerepelt, de szánandó sorsa később a Béldi Pál-íéle összeesküvésbe sodorta. Ezért jószágvesztésre ítélték és a dévai vár börtönében pusztult el.1 Bánffy Ágnest pedig, úgy látszik, gazdag rokonsága temethette el. Életének halvány vonásait sem ismerjük, de az bizonyos, hogy elmultával nevéhez fűződik Erdély művelődéstörténetének egy parányi emléke.
Az alábbi feljegyzések eredetijét a széki gróf Teleki-nemzetség marosvásárhelyi levéltára őrzi.2
3. Junii 1680. Mész Sigmond az szebeni képfaragó az szegény asszony, Kapi Györgyné asszonyom temetésére szegődött 4 faragott címert, lészen fizetése egyiktől-egyiktől flo. 4.
Ezen fa-címereket az képíró Demesch Pál arany azzá meg egyiket-egyiket ugyan 4 forintért.
Item az koporsóra hat öreg címert, materiát, melynek egyikétől lészen fizetése két forint 30 pénz.
Ezeken kívül az tafota és egyéb matéria címertől egytől-egytől leszen fizetése két forint, idest flo 2.
Az regal címertől egytől leszen fizetése flo 1.
Az papiros címertől leszen 4, címertől egy forint.
Koporsóra való matéria címer leszen nro 6 öregek.
Ezen kívül tafota s egyéb selyem matéria címerek 44.
Arany ás regál címer 20.
Apró papiros címer 100.
ígérte hat hétre elkészíteni.
Az ki az címereket írta annak az képírónak neve Hermán György, szebeni.
Az képfaragónak neve Mész Sigmond.
Az ki aranyazza annak munkáját Demesch Péternek hi'jják.
Matéria címer atlac, kanavác és tafota volt az mint eszemben jut 48.
Papiros száz.
Regal 20.
Charta 150 öreg. Apró azon kívül.
Az ezüst táblát, az ki csinálta Segesvárt Eötves János neve, az várban. 288.
IFJ. BIÁS ISTVÁN
1 V. ö Nagy Iván, Magyarország családai. VI. 79—81. Kővári, Erdély tört. 152. 1. jegyz.
2 Gróf Teleki Sándor-féle oszt. 1680. évi csomó.
GOEZ JÓZSEF FERENC BÁRÓ 1754 — 1815. E rövid pár sor csak kiegészítésül óhajt szolgálni azon cikkecskéhez, mely Goez-ről a Művészetben már megjelent. Goeznek magyarországi képei közül nemcsak Hadiknak magának, hanem még Hadik egész családjának egy képét is említi a Közhasznú Ismeretek Tára.
Ezenkívül Goez Münchenben allegorikus, a szenvedélyeket megszemélyesítő alakokat is rajzolt és ezeket 60 levélben azon barátainak küldé, kik a színészetet és művészetet pártfogolták. Károly Theo-dornak, bajor választófejedelemnek is megleste az arcképét, melyért az akadémia aranypénzzel tüntette ki. Majd Schrödert, Hamlet alakítóját örökítette meg. Ugyanebben az időben jelent meg tőle egy könyv, melyről alább szólunk. Megemlítésre méltó azonban, hogy azokat a falusi és jellegzetes képeket, melyekkel e könyv teli volt, annyira megnyerték Nicolainak a tetszését, hogy Goezben a jövendő Hogarthot látta. VI. Pius pápa arcképét, ki ebben az időben egy ideig Augsburgban tartózkodott, oly nagy sikerrel rajzolta meg, hogy e rajzot aztán még rézbe is metszé és e metszetek később igen elterjedtek. Híre a külföldre is eljutott, úgy hogy Katalin cárnő 1787-ben felszólította, hogy Feszlert világkörüli útjában kísérje el, de a hirtelen bekövetkezett orosztörök háború miatt e terv meghiúsult, így aztán Goez Münchenben maradt. De nem sokáig. Abban az időben u. i. igen elterjedt valami "világosító rend" (illuminatores) nevű csoportosulás és Goezöt azzal vádolták, hogy e csoport tagja, úgy hogy menekülni volt kénytelen. Regensburgban telepedett meg, hol egy kis iratban fejtette ki ártatlanságát. Goez ugyanis szabadkőmíves volt és a világosító renddel csak szövetségben állott. Csakhamar jött is rá válasz Münchenből, amelyben az ártatlanul meghurcolt művészt visszahívták, de Goez nem ment vissza, bár a visszahívó levél bevallotta, hogy Goez tévedés áldozata, amennyiben az egész hajsza névcserén alapult. Goez így tovább maradt Regensburgban, ott is halt meg 1815 szeptember 16-án.
Művei:
"Versuch einer zahlreichen Folge leidenschaftlicher Entwürfe für die empfindsamen Kunst und Schauspilsfreunde: erfunden, gezeichnet, geätzt und mit Anmerkungen geleitet" (Augsburg, 1784. 4")
160 rajz, melyekben Bürger "Lenardo und Blan-dine" c. balladájának alakjait rajzolta meg különféle szenvedélyes kitöréseikben.
"Exercices d'imaginations des differents caracte-res et formes humaines" (Augsburg 1783 és 1784). A bajor népéleiből nyújt jellegzetes falusi jeleneteket. Lord Walpole tulajdonában.
"Dic Nothzucht". Két gouachekép.
"Tod der Königin." Shakespeare Hamletjéből. Olajfest.
"Karl Theodor. Arcképe. Olajfestmény.
Schröder színész arcképe. Olajfestmény.
Freiherr von Gleichen arcképe. Olajfestmény.
Hadik gróf arcképe. Olajfestmény.
Lichnowsky herceg arcképe. Olajfestmény.
Feldmarschal von Riese arcképe. Olajfestmény.
VI. Pius pápa arcképe. Rajz és rézmetszet.
Gustav III. von Schweden (1783. 4°).
Kosciusko. A legelső arckép, mely a pontozási eljárás szerint készült.
"Denkmal auf den Tod des Heinrich Adolf von üittmer".
"Sechs Scenen." Kayscr A. E. "Lektüre für Stunden der Arbeit" c. munkájához.
"Drei Ansichten von Donaustauf".
"Eine Familienscene bei der Nachricht von der Ankunft der Franzosen in Regensburg".
"Trinkt nur ihr die Milch".
"Leben sie wohl, edler Freund".
"Ein gelangener, den man betreut".
A Wurtzbach lex. megemlíti, hogy a felsoroltakon kívül még igen sok volt található és hagyatékai között ezrekre ment az ötletek és különféle skiccek száma.
Arcképe a "Versuch einer zahlreichen Folge stb. című és a legelső műve gyanánt említett munka végén található. —289.
EHRENREICH SÁNDOR ÁDÁMRÓL a Művészet már többször hozott ismertetést (v. ö. 1903. évf. 349. old.; 1904. 203 és 273.; 1906. 70.; 1907. 419.). Az eddigiek pótlásául még a következő adatokat közölhetjük. Az Ehrenreich által rézbemetszett nevezetes magyar férfiak arcképei közül a Magyar Nemzeti Múzeumban 100 darab van (Művészet 1904. 273.) s állítólag e sorozat 120 képéről tudnak (Művészet 1906. 70.). A "Hasznos Mulatságok" 1826. I. félévi 18-ik füzetében két képről tesz említést s a 42-ik füzetben újból két képről. Tekintettel arra, hogy ezen képek a vállalkozás első éveiben (1826) jelentek meg, bizonnyal megvannak az említett száz kép között; mégis felemlítjük őket egyenként, mert a kísérő kritikában oly kijelentések vannak, amelyek Kazinczy véleményével meglehetősen ellenkeznek. Eszerint:
1. Gróf Brunsvik József országbíró és nógrádi főispán képe "igen finom véséssel s a világosságnak és árnyéknak jeles változásával tetszetősen vagyon elő adva" (Kazinczy az árnyékolást kifogásolja a Révay képén).
2. Hunyadi János képe "tsinosan vagyon elő adva".
3. Pázmány Péter arcképe, melyet a "Tsászári Királyi Bétsi Könyvtárban lévő eredeti képe utánn Hoffnann festett és Ehrenreich metszett".
4. Gróf Gyulai Ignác, Horvát, Dalmát és Tót ban képe, melyet "az eleven képről Schedy festett".
A harmadik és a negyedik képről a "Hasznos Mulatságok" azt mondja, hogy "szép metszéssel, de különössen a pontolás finomságával, mellyekhez a' képek rendes rajzolása és szerencsés eltalálása is járul, a már kijött képek között méltán helyet foglalhat".
Kérdés tehát igazságos volt-e a csipkedő Kazinczy kritikája? Legalább a fenti vélemény ellenkezőleg szól.
Az pedig szintén lehetséges, hogy az egykorú bíráló tekintettel volt Trattner Mátyásra, a képek kiadójára, - miután a "Hasznos Mulatságok" Trattnernél nyomattak.
Hogy pedig az arcképek az országban közkedveltté lettek, arról a "H. M." ezeket írja: "Azon ditséretes igyekezet, melly mesterségbeli nagy tökél-letességgel előmutatott hat pár Rézmetszeteivel, mellyek Hazánknak részént élő oszlopai, részént elhunyt nagy Férjfiai képeiket ditséretessen képezik, és egy időtől fogva a' szép mesterségnek ezen ágát olly annyira megkedveltette Hazánkkal, hogy sok jó ízlésű, és a' szépet, betsülni tudó Hazánk fiai által nem tsak előfizetésekkel gyámolíttatnék, hanem egyes vásárlásokkal is serkentettnék, most ismét két réztáblákkal megörvendeztette Hazánkat."
Kazinczy kritikáját jogosulttá a későbbi képek tehették, amelyek kidolgozásánál Ehrenreich vagy a sok munka, vagy az idő rövidsége folytán, felületességbe eshetett.
Szóval Ehrenreich keresett rézmetsző volt s ha akart, tudott dolgozni. Hogy pedig néhány képe nem sikerült, abból vagy az következik, hogy rajztudása mégis fogyatékos volt, vagy az, hogy a külső körülmények akadályozták. —290.
SZUCHY EMIL
SCHÄFFER BÉLA, csendélet és virágfestő élet rajzi adatai közül megemlíthetjük, hogy 1815-ben született Nagy-Károlyon. Tanulmányai felől any-nyit tudunk, hogy Pesten és Bécsben tanulgatott festeni és egyike azoknak, kik a semmiből lettek valamivé. Első festménye, mely tárlaton részt vett, az volt mit a bécsi képzőművészeti akadémia 1842-ik évi kiállítására festett. Ez tanulmányfő volt; majd más kisebb jelentőségű képekkel tett kísérleteket, míg az 1847-ben ugyanott kiállított csendéletképével megtalálta azt az irányt mely leginkább megfelelt tehetségének. Leginkább gyümölcsöt, virágot és régi dísztárgyakat festett. A bécsi kiállításokon előszeretettel vett részt és az 1848-iki kiállítástól kezdve 1869-ig csaknem megszakítás nélkül mindig kiállított ily képeket. 1858-ban a müncheni történeti képkiállításon is részt vett Mátyás királynak a bécs-újhelyi városházán lévő kancsójának festményével-A Belvedere-ben is van képe, mely csendéletet ábrázol, ezt még 1849-ben festette Schäffer Béla. Címleg ismert csendélet és más képei meghaladják az ötvenet. Az első időben festett arcképeiről és tanulmányfejeiről nem nagy véleménynyel volt Kertbeny Károly. Megtagad tőle, mint mondja vérző szívvel, minden ízlést és így minden tehetséget is. Enemű képeit nem tartja egyébnek, mint olyan munkáknak, mit minden szellem nélkül szoktak szelencékre vagy porcellán-tárgyakra festeni. E kemény ítéletet Kertbeny még azzal toldja meg, hogy képeinek kidolgozása is nagyon éles, kemény, szinte cseppet sem aesthetikai mondhatni nem is szép. De már ekkor elismerte ez erős kritikus, hogy inkább van tehetsége élettelen tárgyak ábrázolására, jobbak a csendélet-képei, de itt megtagad tőle minden ízlést. Annál nagyobb elismeréssel írt Schäffer Béláról az "Österreichische Zeitung" 1861. évfolyamának 151. számában, elismerve, hogy ha Schäffer művészete nem is vetekedik a hollandi festők csendélet képeivel, azért mégis korának jobb művészei közé tartozik. Különösen kiemeli gyümölcs- s edényképeit, bár amit staffageként ezekhez fest nem is állja ki a szigorú kritika mértékét. Ebből azt következtethetjük, hogy Schäffer Béla, ki a múlt század a hatvanas éveiben, egy ideig Pétervárott is dolgozott, művészetében utóbb nagyot haladt és erősen megcáfolta Kertbeny teljesen lerántó kritikai meg-iegyzéseit. Különben e műkritikus sokszor volt egyoldalú vagy elfogult.
—291. n—
CHLÁDEK ANTAL festő bizonyára egy Csehországból ideszakadt család ivadéka lehetett Ezen a néven ma is élnek többen a fővárosban. Kántor Gerzsonnénak, szül. Engelhardt Anna asszonynak arcképét ez a Chládek Antal rajzolta a "Honművész" 1834. évfolyama számára.
Ha meggondoljuk, hogy ki volt ez a Kantomé a magyar színművészet egén: úgy a Chládek vállalkozását méltányolnunk kell; akiről a Karács Teréz művében ezt a verset olvastuk: Midőn a honi hősnőt képezed, A múlt időkből, oh a boldogokból: Egy bánatos köny futja arcomat; S midőn a vétek álarczát -veszed fel Indulatokba tengerként dühöngő Szorult kebellel, mint egy Raphael Akkor kiáltom : szép, de szörnyű szép ! És ez a Chládek "a szörnyű szép" asszonyt, az első magyar tragikai művésznőt kissé fitos orrával, pikáns ajkbigyesztésével jellegzetesen megrajzolta, talán meg is festette.
Kántorné mellképe felhők közül emelkedik fel, s ugyanaz a Kohlmann metszette köre, aki a "Honművész" többnyire párizsi divatképeit rajzolta és véste elég modorosan. —292.
F. I.
MŰVÉSZETI IRODALOM
A M. KIR. PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM PALOTÁJA, A magyar szakirodalom, az építés iránt érdeklődőknek magyar munkákban nem épen túlgazdag könyvtára újabb munkával gyarapodott. Egy testes, folió alakú kötettel, amelyben kép és szöveg, negyven műlap és hozzájukvaló kisérő magyarázat ismerteti Budapest legújabb középületét. Monumentális, hosszú időkre szóló, közpénzen emelt épületeknél szinte kötelesség az ilyen bemutatás. A közönség ily módon a legavatottabb cicerone, a tervező művész, az építész kommentálásában ismeri meg, hogy amire gyűjtött, amire pénzeit összeadta, aminek fölépítését, beruházását, kidíszítését polgári adókból, államvagyonból fedezik, mily intenciók szerint készült. Mi volt a históriája kezdve az első kapamunkától, mik azok az építészeti jellemvonások, amelyek benne tükröződnek, mik azok a problémák, amelyekkel az építésznek számolni kellett, miképen szolgálja azt a célt, azt a rendeltetést, amit eléje szab a praktikus szükséglet. Különösen olyfajta épületnél helyénvaló az ily ismertető, a legapróbb detailig is gondosan kiterjedő, töviről-kegyire leíró munka, ahol az emberek túlnyomó része csak az épület külső körvonalait látja, csak a külső képet ismerheti meg, a belsőt ritkán, olyan alkalmakkor, amikor minden egyéb inkább érdekli, minthogy most nézzen és keressen architektonális szépségek után. Egy templom, egy múzeum azzal, hogy napról-napra kitárja kapuit, hogy nagy tömegeket fogad be, egyszersmind kitárja belső szépségeit, populárissá lesz, nincs lakattal zárt, ajtó mögé dugott érdekessége, építészeti titka. A maga teljességében bárkinek megmutatkozik nyíltan és közlékenyen. Egy más természetű, más szükségleteket, hivatali szükségleteket szolgáló épület, egy minisztérium azonban ennyire sohasem veti le arisztokratikus csukott-ságát. Egy minisztérium lépcsőháza, jól fűtött kényelmes, kipárnázott szobái sokak számára titok, egy minisztérium folyosója ezrek és ezrek számára a sóhajok folyosója, ide nem nézni, felüdülni és szórakozni jönnek az emberek, hanem aktákkal jönnek, tervekkel, kérésekkel. Itten mire leérnek elfelejtik, sőt észre sem veszik, hogy milyen szobákban milyen bútorok húzódnak, milyen a falfestés, milyen az udvar, a tető konstrukciója. Ami belerajzolódik tudatukba, amit megjegyeznek, az csak a külső arc, a homlokzat, a portálé, a komor ablak- és párkánysor, jóllehet arra ki nem kíváncsi mindenki kíváncsi, hogy milyen teremben fogad a miniszter, hol az államtitkár, milyen elrendezésű az az egész belső milieu, ahol egy akkora és az államháztartásban oly fontos apparátus dolgozik, mint például a pénzügyminisztérium.
Effajta érdeklődésre és kíváncsiságra bőven megfelel most az a hatalmas munka, melyben tíz tervrajzzal, huszonöt fénynyomatu lappal és sok szöveg közti képpel mutatja be az új pénzügyminisztériumot az épület tervezője, Fellner Sándor. Az elegáns, gazdag megjelenésű kötet, amely a m. kir. államnyomdában készült, s kiállítás, reprodukció, nyomdatecknika szempontjából, fejlett ízlésre, kifogástalan munkára vall, rendre tárgyalja, alapos részletességgel sorra veszi mindazt, ami az épület körül az olvasót érdekelheti. Elmondja az építés menetét, kezdve attól, amikor azon a helyen, ahol most az új pénzügymininsztérium áll, a bontogató munkások ásója régi emlékeket hozott felszínre. Oly maradványokat, amelyek a honfoglalás előtti időkig érnek vissza' Ismerteti, hogy miféle szükség, valóban "égető szükség" kívánta azt a mai palotát, hogy folytonos hurcolkodá-sok, ide-oda települések közt miképen telt a régi pénzügyminisztérium odisszeája, hogy mint oldódott meg ez az örökös helykrizis, amely végül nem kevesebb mint hat különböző házba darabolta ezt a minisztériumot .Már Wekerle Sándor első minisztersége idejében kiütközött ennek az állapotnak tarthatatlansága, az a viszás helyzet, amikor némely idetartozó ügy elintézése szinté súlyos turisztikát jelentett, több kilométeres sétával járt. A képviselőház nem egyszer szóvá tette ezt a folytonos odisszeát, a minisztérium ügykezelését ugyancsak gátló épület-krízist, a magánházakban, bérelt lakásokban elhelyezett fiókminisztériumokat. A gyökeres megoldás Lukács László pénzügyminiszterhez fűződik, aki "az új pénzügyminisztérium elhelyezésére szolgáló épület költségei címén" hét millió koronát vett föl abba a beruházási javaslatba, amelyet 1900 november 31-én terjesztett a parlament elé, amely ugyanez év december 27-én emelkedett, törvényerőre, s egyben megvetette az új épület financiális alapját. Innét két éves pauzát tart az ügy, ennyi idő múlik, amíg a tulajdonképeni építés kezdetét veszi. 1902 tavaszán kerül sor a kőből való fundamentumokra. Ez a közbeeső idő azokkal a stúdiumokkal, tervezgetésekkel telik el, amelyeket egy ilyfajta épület-tipus megszerkesztésénél kell számba venni az építőnek. Fellner Sándor, az új pénzügyminisztérium építője, Anglia, Francia- és Németország legújabb közhivatali épületeit tanulmányozta, s a pénzügyminisztérium praktikus beosztásánál az itt divatos ú. n. cellarendszert tartotta szem előtt, azt, hogy ily módon minden tisztviselő, aki fogalmazással foglalkozik, külön helyiséget kapjon. Ez az elosztás, amelynél a hivatali szobák egymástól el vannak választva, s közlekedni csakis a folyosókon át lehet, célszerűen bonyolítja le egy ily nagy büro ügymenetét, kényelmet s nyugodtan végezhető munkát biztosít a tisztviselőknek. Az a telek, amelyre a mostani palota épült, s amelyet a Szent Háromság-tér, a Pázmány-utca, a Fortuna-utca, a Fortuna"-köz és az Országház-utca határol, a várhegy legmagasabb pontján fekszik, mai szintje azonban vagy két méterrel magasabb, mint aminő régen volt. E hely első birtokosainak ideje óta tömérdek törmelék halmozódott itt fel. Az ő uralmukról, a honfoglalás előtti időkről beszél az az emlékkő, amely az alapozási munkák közben került napvilágra, s melyet, felirata szerint, L. Naevius Campanus emelt az erdők és a házi birtok istenének, Silvanusnak, tiszteletére. A terület középkori históriájáról már sokkal több az adat. Tudjuk, hogy itt, e telektömbbel szemben Nagy-Boldogasszony temploma s a Szt. Miklós-templom állt, a hozzájatartozó domokosrendi kolostorral, amely a XIII. század elején (1222 táján) készült, s amelyben 1389-ben stúdium generale-t (egyetemet) helyeztek el. Az előkelő, gazdag nemesi famíliák egész sora lakhatott ezen a környéken, az itt volt házak pompásabbak, díszesebbek voltak egyébb lakóházaknál, amit megint az alapásásoknál kikerült töredékek bizonyítanak, román stílű oszloptörzsek és talapzatok, gótikus és korai re-naissance maradványok: fehér márványból és mészkőből való faragványok, sírkőtáblák, dús tagozásu párkánydarabok s XVIII. századbali díszítmény-töredékek. Egy érsek, egy prépost, egy megyeispán, több kolostor, egy-egy gazdag ötvös és pénzverő volt az új palota helyén állt épületek tulajdonosa. A környék e csöndes előkelőségébe a XVIII században a jezsuitáknak hires iskolája hoz változatosságot, amely a pozsonyi káptalan háza mellett, a 150. sz. a. épült. Alig egy emberöltő múlva ezt az iskolát azonban már Pestre helyezik át, s az üresen maradt épületnek ekkor, 1784-ben lesz tulajdonosa a kincstár. Előbb a tárnokmester, aztán a kamara elnöke költözött ide. Később a szabadságharc után a cs. kir. pénzügyi bizottságok, majd 1807 óta a pénzügyminisztérium székhelye, s ekkor "Elnöki épület"-nek hívják. Emellett még vagy kilenc újabbkori ház állt azon a telken, amelyen az új pénzügyminisztérium épült, s amelyből valóságos raktárát bányászták elő régi életre, elmúlt kultúrákra valló emlékeknek. Fegyverek, házi szerszámok, irizáló üvegcserepek, régi pénzek nagy számmal kerültek elő ásatás közben, továbbá oly nyomok, amelyek mind egy messze históriába nyúló emberi tevékenység dokumentumai, így többek közt az Országházutca 15. számú házának lebontásakor egy középkori kovácsműhelynek bukkantak a nyomaira. A műhely, amelyben félig megmunkált, rozsdás vasdarabok közt kardpengék, buzogányok, kopjarészek hevertek, az egyik üregében megpörkölt gabonamaradványok, a másikban szőrből csavart kötél, boltozatával harmadfél méternyire feküdt a talaj mostani színtje alatt.
Mindez röviden, kivonatosan az új palota telkének, környékének múltja. Ami architekturális elrendezését, belső elosztását illeti, azt a kötethez készült kilenc tervrajzból ismeri meg az olvasó. Az alaprajz szerkesztésénél az építő a cellarendszert tartotta különösképen szem előtt, továbbá azt, hogy mivel a Szt. Háromságtér esztétikai súlypontja a Mátyás-templomra esik, idekerüljön, mintegy a Mátyás - templomra nézve a palota főhomlokzata, domináns építészeti tagja, s természetesen itt kapjanak helyet a miniszteri fogadó- és dísztermek. A kisebbszerű és alárendeltebb szerepet játszó hivatalos helyiségek pedig vagy a telek oldalsó és hátsó részén helyeztettek el, még pedig olyformán, hogy mindazon hivatalok, amelyeket a közönség sűrűn keres fel, kénj^elem és könnyen hozzáférhetés okáért az alsóbb emeletekre kerültek, lehetőleg a kapuk közelében. A Szt. Háromság-tér oldalán és az Országház-utcán három, a többi homlokzatokon egy-egy, összesen nyolc bejáró, továbbá a díszlépcsőn kívül négy fő- és két melléklépcső bonyolítja le a minisztérium emberforgalmát. Ezek a lépcsők szervesen kötik össze az egyes emeleísorokat. A hivatalos helyiségeknek az a csoportja, amely folytonos kontaktusban van a közönséggel (iktató, értesítő, kiadóhivatalok, számvevőségek a földszinten találhatók, ahol a belső hivatalos munkát végzik, ez a csoport az emeleten, az irattár pedig kilenc, cgyenkint 2'90 méter magas emeletre tagolt külön szárnyban foglalja el az épület közepét. A helyiségek harmadik, leggazdagabb csoportja, a miniszteri s államtitkári fogadó-, dolgozó-s reprezentációs termek és szobák a Szt Háromság-térre nyíló oldalon helyezkednek. Aki innen, a térről jön, mindenekelőtt egy árkádos aláhajtóba jut, majd egy széles előcsarnokba. A főbejáró középső tengelyében fekszik a főlépcső, amelyen fölhaladva egy sokszögű apszissal bevont pihenőhöz jutunk, ahonnan jobbra is, balra is egy-egy négy méter széles lépcső visz az emeletre. Monumentális kiképzésű, gazdag díszü a lépcsőház : az apszis ablakmélyedéseit pirogranit padok töltik ki, nyilasánál hatalmas márvány lámpatartók emelkednek. A földszinti csarnokból két lépcsőkar vezet, a hivatalokhoz, a főlépcsőházból az emeletre érve pedig az előterembe jutni, amely a Szt. Háromság-tér felé eső rész közepén van. Ide nyílik két emeleten átnyúló magassággal a nagy fogadóterem, mellette a miniszter váró-, fogadó-és dolgozótermei, amelyekkel viszont az államtitkár fogadó- és dolgozótermei kapcsolatosak Ugyancsak itt, mindjárt a miniszter termei mellett van az elnöki osztály és elnöki iroda, melynek, valamint a második emeletnek többi részét cellarendszerben a fő- és ügyosztályok helyiségei foglalják el. A harmadik emeletre jutott néhány ügyosztály, a számvevőségek és gondnoki lakás, föléje a könyvtár és olvasóterem.
Ily alaprajz és térelosztásból alakult ki a palota művészi képe, amelynél formanyelv gyanánt az építő nem véletlenül választotta a gótikus stílust. Számolnia kellett a palota előtti tér nyomottságával, a kis területtel, amely a palota es a Mátyás-templom közt szöge-lődik, s számolnia kellett azzal, hogy ennek a térnek művészi karakterét ez a templom szabja meg. Fellner Sándor azonban a gótikus megoldásnál kerülni akart mindent, ami az egyházi építkezés ízére emlékeztessen. Másfelől, modern, mai igényeknek készült épületről lévén szó, tekintetbe vette, hogy a stílus mellett ne szenvedjen az épület praktikussága, mindenekelőtt semmi se zavarja a helyiségek jó megvilágítását, így a késői gót stílus szabadabb és derült szellemében oldódott meg a palota, díszítésében magyar motívumokból formált dekoratív elemekkel. A hangsúly, a palota művészi dominálása a térre néző, végig kővel burkolt homlokzatra esik. Az emeletek architektúrája: ez a dekorativ hatás hordozója. Markáns, erőteljes kiugrásokkal, tornyokkal tagolt főhomlokzati középrész, ez az épület legjellegzetesebb része, amely legelőször alakul ki az Országház-utca felől érkező előtt. Az emeletsort három hatalmas ivezet hordja. Kétoldalt egy-egy torony, pilonszerű tömegével zárja le a középrészt. Erkélyekkel, tornyokkal, merész ivek, gazdag díszű párkányokkal éri el itt az építő a dekoratív hatást. Az oldalhomlokzatok egyszerűbbek. Megoldásuknál a tervező mindenekelőtt a homlokzatok nagy hosszával számolt, a környező utcák szűk méreteivel, s azzal, hogy szervesen kapcsolja össze a vakolattal fedett s kétemeletes oldalsó homlokzatokat a háromemeletes, kőburkolatú főhomlokzattal. Ezt az összekapcsolást olyformán igyekezett megoldani, hogy a Pázmány utca felé egy fedett loggiát, az Országházutca felé nyílt erkélyt helyezett. A homlokzatok dekoratív kiképzésében jelentékeny szerepet kaptak még a díszesen alakított kapuk, a változatos díszű, zománcozott kő- és fémcsúcsok végződései. Mindezen díszítéseknél az építő arra törekedett, hogy lehetőleg kifejeződjék rajtuk valami magyar íz, magyar jelleg. Ezt próbálta kifejezni a bordák, ívezetek vonalvezetésében, az ornamentikában, a növény- és vonaldísz formálásánál. Ugyancsak ügyelt arra, hogy a motívumok és a palota rendeltetése, a pénzügyi adminisztráció közt ösz-szefüggés tükröződjék. E célból felhasználta motívumok gyanánt az ország címerének babér és cserlombját, a szőlőt, dohányt, gabonát, komlót, a kulcsot tartó kezet, a bányászok keresztbe rakott kalapácsát, a pergamenlapot. A belső architektúra dekorativ jelentkezése -hivatalokról lévén szó —komoly és egyszerű. Bizonyos helyeken, az épület díszesebb részeiben az építő szobrok és képek számára hagyott helyet, amelyeket a minisztérium idők folyamán fog beszerezni. Elsősorban tehát itt a dekoratio, a csarnokok, lépcsők és termek térhatásán nyugszik. Ezenkívül díszítő célokra felhasználta még a boltozatok különféle válfajait, a donga és keresztboltozatot, a bejárókat, lépcsőházakat, csarnokokat átívelő háló- és csillagboltozatot. Leggazda-gabban kiképzett a nagy fogadóterem, melynek könnyű övezete sárga márványból és majolizált zöldesszürkc talapzatból emelkedik ki. Az ablakokat üvegfestmények, a hosszanti falakat két kőkandalló díszíti A miniszteri váróterem falait négy méter magas tölgyfaburkolat födi, ebbe illeszkednek a "camerac praeses"-ek történeti érdekű arcképei. A burkolat folytatása szürke bársonynyal bevont fal, a falakat gerendás menyezet tartja egybe. Az audienciás termet harmadfél méter magasságig tölgy és kőrisfa talapzat díszíti, a menyezet legyező-boltozat. Komoly és nyugodt díszes bútorai közt jelentékeny a hat méter magas fakandalló, a király márványba faragott domborművű arckpével, amely Gönczy művész munkája. A palota körülbelül három év alatt épült föl, 1904. év végén teljesen készen állt. Még csak azt említjük meg, hogy az építésnél kizárólag hazai anyagokat használtak, hazai ipar termékei adják a belső berendezés minden darabját. A statisztikai adatok közül bizonyára érdekkeltő, hogy a beépített telek nagysága 6209 m2, a beépített köbtartalom 161,396 m3, a minisztérium termeinek száma 49, a szobák száma 269. Az építési munkák költsége fölülhaladja a három millió koronát, a berendezési munkák több mint másfél százezer koronába kerültek, a telek ára több mint egy millió korona. Mindez, amit itt elmondtunk a pénzügyminisztérium új palotájáról, dióhéjba szorítva adja az építő intencióit, a palota históriáját, leírását. Hogy most már a forgalomnak, az életnek átadott palotával az építő miképen felelt meg a kitűzött programmnak, mi az, amit elért és kőből kiformált, azt minden kommentálásnál találóbban negyven műlapon kapja kézhez az olvasó.
V.
DlE ÄLTESTE KUNST INSBESONDERE DIE BAKUNST DER GERMANEN von der Völkerwanderung bis zu Karl dem Grossen. Irta Albrecht Haupt. Leipzig, H. A Ludwig Degener. 1909. Számos képpel és 49 képes táblával. VIII.+ 289. 1. Kötve 20 márka. -- Ez a díszes és jelentékeny mű nemcsak tudományos fáradozásnak gyümölcse. Lángoló fajszeretet és nemzeti öntudat hozta létre alapeszméjét. "Mi németek és az egész germán világ — írja egy helyen a szerző — súlyos kötelességünknek tudjuk mindannak megtartását, ami törzsi és faji tulajdonságainkat megteremtette és kifejlesztette. És kötelességünk ezt az örökségünket állandóan megújítani." A magyar olvasó előtt nem ösmeretlen ez az eszme. Magyar írók, magyar művészek sűrűn éltek vele a magyar faji jeliemvonások megtartása, fejlesztése érdekében. Haupt, aki a német kutatók első sorából való, ezzel az érzéssel látott kereső munkájához, ezzel kutatta át Angliától Északafrikáig mindazoknak a vidékeknek régi művészetét, amelyeken germán törzsek letelepedtek vagy átvonultak. Sokszor töretlen utakon kellett járnia. Spanyolországból például a meglepő és új adatok egész sorát bányászta ki. Ahol terjedelmesebb előmunkálatokat talált, ott a már összegyűjtött anyagból az imént előadott alapeszme értelmében új következtetéseket vont le. Módszerét és megállapításait a német szakirodalom sem fogadta minden ellentmondás nélkül. De a mű koncepciója oly érdekes és sajátszerű, hogy a részletkritika aligha tántoríthatja meg a szerzőt. Azonfelül a műtörténetnek egyik leghomályosabb korszakát bolygatta meg: a népvándorlás korát, el egész Nagy Károlyig. Valóban, csak egy oly kitűnő szemű, szerencsés kezű és lelkes búvár foghatta össze a terjedelmes anyagot ily tömören. Az emlékek, amelyek sokszor, csak töredékesen ránk maradtak, nagyobbára iparművészeti és építészeti vonat-kozásúak. Lelőhelyeik szinte egész Európa, a Kelet kivételével. Ahol maga a germán művészkedés nem hagyott tiszta nyomot, ott a szerző a hatásokat kutatja s belőlük következtet vissza. Nagy időszakról és nagy területről lévén szó, az eredeti germán sajátságok csak úgy voltak megállapíthatók, hogy vissza kellett vezetni a szerkezeteket, formákat és díszeket ős-elemeikre: az anyagra és a technikára, így állapította meg a szerző, hogy az ős-germán művészkedés faművészet volt; más anyagok formálása, más anyagokon alkalmazott -dísz a fa ősi megmunkálásának eredeti, a germán törzseket jellemző módjára vezethető vissza. Gazdag példatára, számos rajza mutatja ennek a módszernek termékenységét. Miután így megvetette az alapokat, meghatározta az anyag meg-, munkálásának germánizmusait, rátér a gótok, longobar-dok, frankok, vandálok, németek, angolszászok e korbeli megmaradt emlékeinek beható, a részletelemzésig elmeno méltatására. Értéküket nemcsak a műtörténet szokásos becslésével mérlegeli, hanem alapeszméjének szempontjából is. Fajszerctete kitágítja a germán-befolyás határait, sőt egész Európa művészetének újjászületését annak tudja be, hogy a kulturnépek ereibe új vért juttatott a germánság. Aki e térre nem hajlandó követni a szerzőt, mégis haszonnal és élvezettel tanulmányozhatja művét, mert az alapos kutatás és az objektív igazságok egész seregét találja benne. Aki pedig a művészettörténetnek éppen e homályos fejezete iránt érdeklődik, az aligha fogja forrásművei közt ezt a szép munkát nélkülözhetni.
HOMOKBA TEMETETT VÁROSOK. Régészeti és földrajzi utazás Indiából Kelet-Turkesztánba 1900— 1901-ben. írta Stein Aurél. Angolból átdolgozta Halász Gyula. 38 szövegképpel és 12 műmelléklettel. Budapest, Lampel R. r.-t. 1908., 326 I. "A Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára", szerk. Lóczy Lajos, X. köt. Tibettől északra, az óriási Taklamakan homoksivatagban meglepő felfedezésekre jutott Stein Aurél tudós hazánkfia. Egész sor ősrégi város maradványait derítette fel s vizsgálta át oly vidékeken, amelyeket ma messze elkerül a kultúra. Juan-Csangnak, a régi khinai zarándoknak még fenmaradt útleírása nyomán kereste fel ezeket a telepeket. De a sok évszázad futóhomokja azóta elborított mindent s a hajdan virágzó telepek és város eltűntek a homoktenger mélyén. Temérdek fáradozás után, amelyről e könyv szép leírásai elég fogalmat adnak, kiásta e homokba temetett városok nevezetesebb maradványait. A száraz homok kitűnő épségben tartotta fenn az ősi kultúra nem egy emlékét. Még a fatáblára, bőrre írt könyvek és számadások is épen maradtak meg. Igaz, hogy a sivatag kalandosabb hajlamú fiai kincskeresők módjára dézsmálták meg e maradványokat, de a mélyebb rétegekben mégis nagybecsű és temérdek emléket talált Stein, amehyeket azután a British Múzeumba juttatott. Dandar-Uilikban fogott hozzá a nagyobb jelentőségű kutatásokhoz. Egy bálványisten favázas templomát ásta ki. "A cella belsejében tizével kerültek elő -- úgymond - - a homok alól a gipsz-domborművek, mű-díszítmények, freskók, Buddha-szobrocskák s mindenféle szentképek. Mindezek a leletek erősen felkeltették érdeklődésemet az indiai klasszikus buddhista művészettel való félreismerhetetlen rokonságukkal, amelyről egyformán tanúskodtak az összes relikviák úgy a stílus, mint a kivitel tekintetében." Csak ennek az egyetlen kis szentélynek kiásása 150 műtárggyal fizette fáradozását.
Különböző nyomokból kideríthette Stein, hogy ezek az emlékek körülbelül a K. u. 8. századból valók. E mellett rendkívül érdekes annak a fontos műtörténeti ténynek megállapítása, hogy a klasszikus buddhista indiai művészet teljesen otthonossá lett a Tarim környéken, a Taklamakan sivatagban is. További ásatásai annak a megállapítására is vezették Steint, hogy ez a klasszikus indiai művészet egész Kelet-Turkesztán déli határszélén bizton kimutatható, benne azután perzsa, sőt a messzi Nyugat klasszikus művészetének nyomai is meg-megjelennek. Görög, indiai, khinai művészet szálai bogozód-nak össze e szomorú sivatagban.
Stein ásatásainak fontos eredményeit számos kép reprodukciója kapcsán ismerteti ebben a könyvben, amely mint útleírás és mint földrajzi s néprajzi érdekességek közvetlen tolmácsolása is a legjobbak közé tartozik.
FESTÉSZET.
Az új vatikáni képtár. Római levél. Irta Zsia. Alkotmány, márc. 23.
Frühjahrausstellung der Münchener Secession. Irta Carl Conte Scapinelli. Pester Lloyd, márc. 24.
Angelika Kaufmann. Irta Diner-Dénes József. Neues Pester Journal, márc. 27.
Kaufmann Angelika kiállítása a Szépművészeti múzeumban. Ösrnertették a napilapok, márc. 28., hetilapok április 4.
Wiener Secession. Irta Hevesi Lajos. Pebtcr Lloyd, márc. 30.
Egy kis festészet. Párisi levél. Irta W. b. Független Magyarország, ápr. 2.
Benczúr festménye. A milléniumi hódolás. Jeltelen cikk. Magyar Hírlap, ápr. 4.
A császár festője. László Fülöp. Berlini levél. Jeltelen cikk. U. o.
A tavaszi-tárlat. Benczúr festménye. Irta Gerő Ödön. Pesti Napló, ápr. 6.
Frühlingsausstellung im Künstlerhause. Irta Ruttkay-Rothauser Miksa. Pester Lloyd, ápr. 8.
A tavaszi-tárlat. (II. cikk.) Irta Gerő Ödön. Pesti Napló, ápr. 8.
Benczúr Gyula képe. Irta Paur Géza. Budapesti Hírlap, ápr. 9.
Franz v. Stuck. Müncheni kiállítás alkalmából. Irta Carl Conte Scapinelli. Pester Lloyd, ápr. 10.
Benczúr Gyula. Jeltelen cikk. A Hét, ápr. 11.
Látogatás Benczúr Gyulánál. Irta if. j.) Az Újság, április 11.
Benczúr millenáris képe. Jeltelen cikk. Budapest, április 11.
Hodler. Irta dr. Meszlény Richard. Pester Lloyd. április 15.
A Piloty-iskola és a magyar művészek. Müncheni levél. Irta Lázár Béla dr. Budapesti Hírlap, ápr. 17.
Tavaszi kiállítás a Műcsarnokban Irta Yartin József. Az Újság. ápr. 22.
Die Piloty-Schule. Irta Carl Contc Scapinellc. Müncheni levél. Pester Lloyd, ápr. 23.
SZOBRÁSZAT.
Erzsébet királyné szobra Jeltelen cikk. Budapesti Hirlap, márc. 24.
Költözködő szobor A budapesti Vörösmarty-szobor Jeltelen cikk. Pesti Napló, ápr. 4.
Szobormásolás az ó-korban. Irta Hckler Antal. Budapesti Szemle, ápr.
A Műcsarnokban. —- Szobrászok. Irta Malonyay Dezső. Budapesti Hirlap, ápr. 25.
ÉPÍTÉSZET.
A stílusról. Arab építkezés. Irta L. Az Újság, március 14, 21.
Az építészeti nagy díj. Irta Somebody. Politikai Hetiszemle, márc. 21.
Állványozás. Jeltelen cikk. Vállalkozók Lapja, márc. 24.
Állami és törvényhatósági építkezések. Jeltelen cikk. U. o.
Bárczy épületei. Jeltelen cikk. Budapesti Hirlap, márc. 28.
Messel. Berlini levél. Irta Bárdos Aitur. U. o.
Alfred Messel. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, márc. 31.
Nagy-Budapest. Építkezik a főváros. Irta S-n. U. o.
Aerolith. Irta K. I. U. o.
A főváros építkezései. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, márc. 31.
Bárczy programja. Jeltelen cikk. Budapesti Hirlap, ápr. 4.
Messel. Berlini levél. Irta mt. Pesti Napló, ápr. 4.
A győri takarékpénztár tervei. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, ápr. 7.
Kiállítások. Jeltelen cikk. U. o.
Az ankét. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, ápr. 7.
Az egykonyhás ház. Reform a néplakóházak építésében. Irta V. S., U. o.
A Rajzolók Egyesülete. Irta Molnár Sándor. U. o.
A vas tartóssága a betonban. Jeltelen cikk. U. o.
Építőmesterek lígyesülete. Jeltelen cikk. U. o.
Ueber Ungarns Städtebau u. Stadtregulirungen. Irta Palóczy A. Neues Pester Journal, ápr. 11.
Ein Stadtheil im Werden. Marczibányi-platz und Umgebung. Irta P—r. U. o.
Az "Erzsébet lépcsőnél." Irta Balogh Pál. Pesti Napló, ápr. 11.
Építsünk? Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, ápr. 14.
Vasbeton-apróságok. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, ápr. 14.
Művészet az utczán. Irta Styx. Az Újság, ápr. 21.
Tátray Lajos. A legifjabb építész-gárda vesztesége. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, ápr. 21.
Nagy-Budapest. Jeltelen cikk. U. o.
A vidék építészete. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, ápr. 21.
A Wellisch pályázat. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, ápr. 28.
Új rendszerű fundamentumok magas építkezéseknél Amerikában. Irta V. S. Vállalkozók Lapja. ápr. 28.
IPARMŰVÉSZET.
Japán apró-művészet. Berlini levél. Irta: mt. Pesti Napló, márc. 21.
Térelosztás és margóviszonyok a könyvekben. Jeltelen cikk. U. o.
Fragmentumok a könyvnyomtatás történelméből. Jeltelen cikk. U. o.
A bronzfestékek használata és a bronzolás. Jeltelen cikk. U. o.
A színes nyomtatás jelene, múltja s jövője. Jeltelen cikk. U. o.
Morelli Gusztáv. Jeltelen cikk. Vasárnapi Újság, ápr. 4.
Az Iparművészeti Társulat kiállítása. Ösmertették a napilapok ápr. 1. és 2-iki számai.
A műhely. Irta Törtei. A Jövő, ápr. 1.
Lehel's Horn. Irta Supka Géza. Neues Pester Journal, ápr. 11.
Morelli Gusztáv. Jeltelen cikk. Magyar iparművészet, XII. 3.
A dekorativ grafika mai állása. Irta Czakó Elemér. U. o.
Izléshibák múzeuma. Irta Szentiványi Gábor. U. o.
Az Orsz. Magyar Iparművészeti Múzeum ismeretterjesztő előadásai. Közli Csányi Károly. U. o.
A lakásberendezés művészete. Irta Maróthy Béla. A Család, II. 8.
A magyar stílus ápolása. Irta (A.) Magyarország, április 25.
Iparművészeti kiállítás. Irta: m. Az Élet, ápr. 25.
Az összetett mássalhangzóink (grafikai) egyszerűsítése. Irta Varga Antal. Grafikai Szemle, XIX. 4.
Morelli Gusztáv fametsző művészünk halála. Irta Stalla Márton. U. o.
Az angol és amerikai iparművészeti rajzoktatás. Irta Pollák Aurél. U. o.
El lehetnénk-e a betűöntői ornamensek nélkül? Jeltelen cikk. U. o.
A sokszorosító ipar állapota Olaszországban. Jeltelen cikk. U. o.
VEGYES.
A Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállítása. Ösmertették a napilapok ápr. 1. és hetilapok ápr. 11. számai.
Tavaszi kiállítás a Műcsarnokban. Irta K. F. Magyar Hirlap, ápr. 11.
Franz Wickhoff. Irta Hevesi Lajos. Pester Lloyd, április 11.
A műcsarnok tavaszi tárlata. (Második cikk.) Irta Kezdi Kovács László. Pesti Hirlap, ápr. 17.
Magyar Képzőművésznők Egyesületének kiállitása a Nemzeti Szalonban. Ösmertették a napilapok ápr. 18.
A Műcsarnok kiállítása Irta Margitay Ernő. Az Élet, április 18.
A velenczei magyar művészház. Jeltelen cikk. Alkotmány, ápr. 21.
A magyar ház Velencében. Irta Czakó Elemér. Budapesti Hirlap, ápr. 21.
Képzó'művésznők kiállítása. (A Magyar Képzőművésznők Egyesületének nemzetközi kiállítása a Nemzeti Szalonban.) Jeltelen cikk. Magyar Hirlap, ápr. 21.
Magyar Művészház Velencében. Jeltelen cikk. Magyarország, ápr. 21.
A londoni nemzetközi rajzkongresszus és iskolai rajzkiállítás. Irta Arnhold Nándor. Rajzoktatás, XII. 4.
A Képzőművészeti Főiskola szünidei kiállítása. Irta — de. U. o.
Tavasz a Műcsarnokban. Irta K. Z. a Jövő, ápr. 15.
Művésznők. A Magyar Képzőművésznők Egyesületének kiállítása. Irta Tövis. A Hét, ápr. 25.
A velencei magyar művészház megnyitása. Jeltelen cikk. Alkotmány, ápr. 27.
Internationale Kunstschau Wien 1909. Irta Hevesi Lajos. Pester Lloyd, ápr. 29.
A magyar házról. Velencei ievél. Irta B—s. Az Újság, április 29.
A berlini szecessio. Irta L. Magyar Hirlap, ápr. 29.
