Perlmutter Izsák, Művészet, 1909

Nyolcadik évfolyam, 1909 | Negyedik szám | p. 211-218. | Facsimile

PERLMUTTER IZSÁK

Tíz éve van már annak, hogy a Műcsarnok téli kiállításán egy eladdig ismeretlen név egy sor holland tárgyú képpel jelent meg. Az egyiken egy öreg holland halász áll, háttal az ablaknak, nyugodalmasan. Arcát megviselték az évek. Pergamenszínű bőre odatapad kiugró pofacsontjához. Szeméből kialvó tűz pislákol felénk. A téli száraz napfény, mely a kis ablakon átszűrődik, ott játszadozik, sárgás kék színfoltokban, orcája foltjain, rá-ráhull piros blúzára, tompakék kendőjére és kopottas sapkájára, aztán átugrik a falakon végigrakott delfti porcellántányérokra, azoknak zöldesen kékes, lila erezetű zománcán felcsillogva. Az ablakon át odavöröslik a szomszéd ház piros téglateteje ... Mindez megdöbbentő biztonsággal felfogott színlátásban, nagy, egységesen letett formákban, rendíthetetlen nyugalommal lerakott egységben. Azt mindenki megérezte, hogy itt egy új és igazi művészegyéniség jelentkezett, olyan, akire ráillik Hebbel szava:

Nur vom Überfluss lebt das Schöne,
dies merke dir, Dichter.
Hast du nicht etwas zu viel,
hast du mit nichten genug....

De mi itt a nagy mozgató erő ? Mi az, amiből megvan benne a sok ? Az érzés kifejezésének ösztönszerű, vulkánikus kitöréseivel, vagy számító felépítésekkel állunk-e szemben ? Színlátásának erejét, formateremtő képzeletének mindent magával ragadó hevét belső szükségszerűségnek avagy értelmi fel-ösmeréseknek tulajdoníthatjuk-e? Ki ő: egy exalté vagy egy matematikus ?

E kérdésre művészünk további fejlődése adta meg a választ..

A nagy zsidó bölcs, Spinoza Baruch egy ethikát írt more geometrico, szigorú logikai rendben tézisről-tézisre haladva, melyeknek minden egyes láncszeme - - mint Euklides geometriájában az axiómák, - - egybefonódnak, bizonyíttatnak, szétválaszthatatlan egységgé kovácsoltatnak. Az értelem üli itt diadalát.

Így építette fel Perlmutter Izsák is (sz. 1866-ban Budapesten művészetét, matematikai éleslátásban, pontról-pontra haladva, hogy aztán az életigazság színével beburkolja. Ki tudta választani mindenha az egyéniségének kifejlesztéséhez föltétlen szükséges elemeket - mint Spinoza Descartot és a kabbalát, — hogy aztán belőlük a maga lelkén átformált új egységet megteremthesse, - - a bölcs célszerűséggel alkotó ő, ahogy maga írja művészi hitvallásában (Művészet IV. 109.) Mint egykoron Courbet, sok forrásból merített - - nem szegénységből, hanem belső gazdagságból, -de ereje éppen abban rejlik, hogy ahhoz fordult s a kellő időben, akire éppen akkor szüksége volt. Hozzávezette értelmi erejének imponáló biztonsága.

Hogy történt ez a lelki mívelet ?

Hajlama a festészethez korán mutatkozott A szülei házban művészi környezetre talált.

Fiatalon elhunyt atyja kiváló tehetséggel festegetett, - minden szoros iskolázottság nélkül, hivatásból, nem hivatásszerűen. Mialatt kedvtelenül, de elvégezte a középiskolákat, otthon magába szívta azt a hatást, melyet a dilettánskodó apa festészetének, a Louvre-ból lemásolt képeknek szemlélete lelkére gyakorolt; művészi útmutatások, rajzolásbeli készségének öntudatos fejlesztése hozzájárultak aztán ahhoz, hogy az érettségi után, mind határozottabb formát öltsön benne a vágy: művészi pályára lépni. Nagyapja kezdettől fogva szeretettel támogatta és ő gondtalanul, egészen a maga fejlesztésének élhetett.

Magyar- Mannheimer Gusztáv adta kezébe a szenet, aztán Karlovszky rajziskolájába került, majd 1891 ben Parisban a Julian-ban folytatta néhány hónapig rajzkulturáját. Visszatérve Bihari Sándor oldala mellett szorgoskodik, hogy 1894-ben újra Parisba menjen, ahol rendszeres munkába fogta be magát, Lefebvre és Robert-Fleury mellett éveken át a legszigorúbb, alapvető rajz- és festőtanulmányokat folytatva.

Ezekben az években formálódtak- ki egyéniségének alapvető elemei. A kilencvenes évek Parisába a pozitivizmus eszméi mind nagyobb erővel törtek be. A szellem és anyag halálos küzdelmében az anyag, súlyos csapásokat osztogatva, diadalkiáltásokat hallatott. Az akadémikus megalkuvó művészetnek, mely a szépítgető idealisztikus formákat kétségbeesetten védelmezte, a fiatal naturalisztikus törekvések elől előbb-utóbb hátrálnia kellett. Az új világnézet behatolt a művészetbe is. Keresték a valót, a természetet és annak új formáit. Szent áhítattal fordultak feléje, mint a természettudós, hogy kikutassák organizmusát, elemezzék Összetételeit, felboncolják elemeire és meglessék titkos megnyilatkozásaiban. A természet tudós papjai és jámbor hívei a köztisztelet középpontjába kerülnek. Berthelot, a tudós, Millet, a barbizoni természetfestő előtt meghódolt Paris. Mint a hogy Ruskin hirdette, - - levetett saruval, szent áhítattal mentek a rajongók a természet elé, követve a mestert, Bastien-Lepage-t és a plein air hírre kapott felfedezőit, élükön Manet, Degas, Monet s Pissarroval. A Julian-iskolában színproblemákon s formaelemzéseken, nem pedig kompoziciós szabályokon vitatkoztak többé. A modell formáit boncolgatták, szedték részleteire, a tudósnak részletbe hatoló értelmével, hirdették hangos szóval, amit Perlmutter még 1904-ben is ismételt: "A festészetben egyedül a rajz abszolút, minden egyéb relatív érzések kifejezése" (Művészet VI. 108.) Ez, a rajz, ami abszolút, ez volt ideáljuk, egyelőre minden egyéb mellőzésével. S Perlmutter, hogy ezt az igazságot a maga számára felösmerte, a végsőig fokozott energiával meg is hódította. Van egy színvázlata, ott készült a Julian-iskolában, amelyet mestere a legnagyobb elösmeréssel mutatott fel osztálytársai előtt: egy alulról nézett álló modell, a legnehezebb rövidülésből látva, abszolút biztonsággal felfogva, megértve és visszaadva. Színtanulmányaiban is ez a felsőbbséges értelem vezette. A kor színlátása nem volt többé kicsinyes, de misztikus sem. Meglátták a napfényt, a színeket teremtő, a színeket befolyásoló, átalakító napfényt, ezer reflexeivel és színes árnyékaival. A napfényt, amely megtörik, fényt vált, fényt szór, tónust teremt, az atmoszferikus hatások változásai szerint. Színt megnézni, elemeiből összerakni, megérteni és megértetni: ez volt az újonnan felösmert feladat. Nem az a szín, melyet az egy oldalról beáramló fény teremt, mint Rembrandtnál, nem az a szín, mely lokális értékek gazdag változata, mint azt a kor számos koloristá-jánál látjuk, Delacroix-t sem véve ki, — nem az a szín érdekelte a kort s vele Perlmuttert. Őt a szétszórt világítás, az atmoszferikus hatások, a változó szín, a tónusokba omló szín érdekelte, maga a szín változása, a színek értéke, viszonylataik és átalakulásuk s ezek megfigyelése. Az ő pozitív lelke, melyben az értelem uralkodott, újból intelektuális élmények után vágyódott, mert tudta hogy ezek hatnak érzelmeire, s érezte, hogy csakis ezen az úton juthat igazi, becses művészi látományokhoz. Még azt is felösmerte, hol juthat közebb céljához ? Azon a helyen, mely festői tanulmányokra szervezett, atmoszferikus hatásokban gazdag, ahol a művészi tradíciók még nem pusztultak ki: Hollandiában, így ment aztán,—felfegyverkezve,— művészi kultúrától át- és áthatva,—Parisból 1898-ban Larenbe, majd Volendamba, hol kisebb megszakításokkal 1904-ig tartózkodott. Itt élte át művészete első korszakát a hagyományoktól való megszabadulás keserves küzdelmei közepeit. Lépésről-lépésre követhetjük felszabadulása folyamatát, ami annál nehezebben ment, mert az új környezet -kiforrott, kész, kialakult hagyományaival, -mint egy ember, sziklaszilárdan megállott igazai mellett. De Perlmuttert uralkodó tehetsége, - - melyet hajlamai, szelleme, egyéniségének struktúrája alakított ki, - - lassan kivezette környezete világszemléletéből, amely, ellentétben a maga pozitív világszemléletével, az élet egységben való felfogásán, az anyag és szellem harmóniáján alapult. Ez egységben az érzés, a szellem, a lélek volt a hangadó. Az élet képét adta vissza a régi holland művészet is, s a belőle kiindult francia, első helyen Miilet, a ki viszont hatott a korbeli hollandokra, jelesen Israelsre, - - az élet képét, de bele vitt e képbe édes lágyságot, megható gyöngédséget, szentimentális érzékenységet is. Perlmutter szembe került ezzel a felfogással, de hasztalan próbált ellentállani, megkörnyékezte őt e művészet eminenter festőteknikai készsége, s ha színlátására nem is, de formafelfogására hatott. Mesét keresett hát ő is, - - nem ugyan Israels érzelgős világából, akinek melancholiától csepegő történetei, főleg az angolokat annyira meghatották. Ragaszkodott eleinte ő is a tárgyhoz és festőproblemáit kénytelen volt ezekhez kapcsolni. Az érzelgős motívumokat mindenesetre száműzte vásznáról, nem találkozunk ott Israels sugalló hatású életképeivel, a beteg anyának segítségére siető kis leánnyal; a férj tetemére ráboruló feleséggel; a mindenétől megfosztott munkásembernek kétségbeesett pillantásaival; a kályha előtt kuporodó melegedő, megöregedett asszonnyal; a bölcső előtt zokogó anyával, tárgyakkal melyeket a holland mester az ő sötét tónusharmóniáival hatásukban fokozott. Perlmuttert a világos színek izgatták, melyekhez nem illett az élet sötét oldala. Vasárnapi látogatásokat, a kikötőben tengert néző halászokat, asztali imát rebegő munkáscsaládot, a parton letelepült öreg halászokat, a ház előtt ülő özvegyasszonyt lányai körében figyelt meg, a család, a mindennapi élet, az elemi indulatok világából szedve benyomásait, a körülötte levő életből, lehetőleg minden romantikus érzelgősség híján. Ez az első lépés a magamegtalálásához, amikor már nem a tartalom kitalálása, a Poesie der Erfindung a lényeges, nem a külön való életet élő irodalmi mese, hanem maga a forma, az ábrázolás módja, a formába beleolvadó, azzal eggyé való tartalom, mely a szemen át gyönyörködtet, amikor a festőművész kizárólag csak arra törekszik, hogy kielégítse a szemet. Ezt pedig csak a forma igazsága által érheti el. Perlmuttert már ezidőben is a formába olvadt tartalom érdekli és ha bezárt kompozíciókkal találkozunk is, azokat is a forma felépítése szempontjából alakította Egyik ösmert alkotása az Ima című (Szépművészeti Múzeum), mely már első vázlatában készen állott lelke előtt. Ami változtatáson az keresztül ment, mind a térmegoldás tökéletesítése szempontjából történt, tehát elsősorban értelmi felismerésből. A krétarajz előbb a háttal álló alakkal bővült s így került 1900-ban Parisban kiállításra. Mikor onnét visszakapta, ismét bővült az elől álló gyermekkel és a mellette levő szalmaszékkel. Színben is mássá lett. A háttérben levő drapéria rózsalilás volt -letompult; a háttal álló nő kabátjába színes rajz került, zöldes kék tónust kapott a szoknyája, a másik, kezét imára kulcsoló nő ruháján piros színt kapott a nyakkötő, piros szegélyt a zöldes derékkötő, s mindezt az ablakon beáramló megtört fény játszi gyöngédséggel fogja tónusba. Mindé változtatást a térkitöltés követelte, meg az atmoszféra egységbe olvasztása. Alakok és levegő egységére törekedett, a tartalom sugalló erejének elnyomásával festői kvalitások fokozására. Nagy formák keresésével találkozunk többi, ez időben készült művében is, alakjai ülnek vagy állnak, minél nyugodtabb mozdulatokban, csak a főformákat hangsúlyozva s színfelfogása is, nyugodt előadásával, a harmonikus színegybecsengéssel, hozzásimult víziójához. Egy hazatérő holland parasztokat ábrázoló képén a levegőbe állított alakok a tájjal pan-theisztikus egységbe olvadnak. A szürke égbolt és a barnás tónusok harmóniája tökéletes. A szín még nem az uralkodó, mert nem élhetett külön életet, nem kérhetett külön figyelmet. Bele kellett olvadnia a harmóniába. De ehhez a harmóniához csak a hagyomány útján jutott el.

II.

Ezenközben azonban mindjobban megértette önmagát. Új ideáljai ébredeztek, gondolatvilága mind határozottabb formát öltött.

Felösmerte, hogy művészetében sok rnég az idegen elem. Nem az az idegen benne, -amit honfitársai vetettek szemére, - - hogy témái idegenek. A nemzeti jelleg nem a festő tárgyában nyilatkozik meg. Azt tudta jól, hogy nem a magyar témától függ a művészet magyarsága, - amint nem magyar festészet Pettenkofen sok szolnoki vásárjelenete, s nem holland művészet az amerikai Gari Melchers holland tárgyú festészete. Nem a tárgyi hűség a dolog nyitja!

Filozófiája elkészült, s ennek alapján a természethez való viszonya. A világot mind közvetlenebbül, mind mélyebben fogta fel. Megérezte, amit Feuerbach így fejezett ki: "Das Reale ist die grösste Poesie". Ugy vette a természetet, ahogy adva van, minden szépítés, alakítás, kendőzés, komponálás nélkül, pozitív igazságában, materiális hűséggel, a hogy a véletlen elibe veti, minden tárgynak egyforma jelentőséget tulajdonítva. Ez megfelelt naturalisztikus hajlandóságának is, s e felismerés új élményekhez vezette.

-A világot egyszerre csak máskép látta, szemében minden, a legjelentéktelenebb is értéket nyert, s oly tárgyak feldolgozásába kapott, "amelyek úgyszólván tárgytálanságuk ellenére is számtalan-ideára képesek ébreszteni a szemlélőt" -- írja (Művészet IV. 101.) Perlmutter itt kétségkívül nem a hamis asszociációk keltését védelmezi, bizonyára a festésnek érzéki, közvetlen hatását érti ő is az "ideák" alatt, nem az elkalandozást, nem az idegen mesgyékre tévelyedést. Ahogy Liebermann mondotta: "Egy kép sajátosan festői tartalma annál nagyobb, minél kisebb a magához a tárgyhoz fűződő érdeklődés". (Die Phantasie in der Malerei. Neue d. Rundschau 1904. 374.) Mellőzi tehát a kieszelt, még oly egyszerű tárgyát, s a nem sugalló erejű életszelethez, a véletlen adta valóságrészlethez fordul, hogy tisztán forma és színmegoldásokkal törődve új forma- és színfelfogása kiépítéséhez fogjon. "Az önmagából merített, teljesen új felfogásban nyilvánuló úttörő alkotások" megteremtése válik művészi ideáljává.

És ekkép nemzetivé lett művészete is, -úgy véli. A művész születése és neveltetése a döntő, — írja ez időben, — hisz Rembrandt témái sem hollandok, színfelfogása, formalátása is elüt a többi holland művészétől, s mégis ő a holland művészet dísze. "Ha véletlenül magyar vagy olasz földön születik: ugyane műveivel hazánk vagy Olaszország nemzeti művészetének dicső tagja lett volna." Ez hamis okoskodás. De Perlmutternek ez időben szüksége volt rá. Új vízióját legkényelmesebben holland földön fejleszthette ki s azzal áltatta magát, hogy egyéniségét ott is kiépítheti. Lássuk, sikerült-e ez neki ?

Kezdte azzal, hogy a természet legigény-telenebb, puritán mód egyszerű jelenségeit alakította, a véletlen adta mozzanatokat, a néma utcát, a napfénytől borított házsorokat, a végtelenbe vesző tengerparton elhelyezett szélfogó kosarakat, egy-egy benn ülő női alakkal, csendéletet, minden kieszelt térbeosztás nélkül! De ezeket az igen is szimpla életszeleteket új formába igyekezett önteni. Egész erejét új formamegoldásokra fordította. A környezet vált uralkodóvá, s nem az alak. A látóhatár magasabbra szállott, közelebb lépett a természethez, a nagy, széles formák részletekben gazdagodtak. Még a felülről látott természetet is pozitív részletigazságában mutatta be, különösen színlátása második korszakában.

Mert legfőbb élménye éppen színfelfogása kialakulása közben jelentkezett. Mialatt körülötte a pleinair mesterei, a fény titkos játékának ellesése közben, mindjobban a fényjelenségek hangsúlyozásában merültek ki, - - Monet már szinte csak azt a tért festette, mely közte és a tárgy között volt, az atmoszferikus hatásokat, a mindent átható levegőt: maguk a tárgyak, színes jelenségeikben, szinte elsikkadtak kezeik közt. Perlmutter azonban, Hollandia nedves levegőjében, a szép, a napos délutánokon, a tárgyak színeinek szépségét, magát a színt fedezte fel Ez a felfedezés mámoros örömre hangolta. Ujjongani kezdenek színei. Hatalmas színfanfárok csendülnek felénk, mialatt a tárgyak is élnek lokális színeikben, ezer reflexekbe törve, a kiegészítő színek koszorújától körülövezetten. "El Monet-tól" - - lesz a jelszava. Mi most Perlmutter szemében egy néptelen utca, három fával az előtérben? (Művészet IV. 169.) Színtenger. A vörös, sárga és zöld dominál, de mindez száz árnyalatba törve. Uralkodik az ég világos szürkéjéből kiváló néhány zöldesbarna fakorona, szeszélyes arabeszket alkotva, - a három, napfénytől megtört vörös színű ház, a földön terpeszkedő napfolt, s abban a rozsdavörös sávok, az árnyékos részben ezer szín, zöld, vörös, sárga, lila, széles átabotá-ban. Ez a színlátás tipikus erre a korszakára. S ezt a színfelfogást "új és eredeti előadásban" akarva bemutatni, minden, még oly nyugalmas tárgyat is, meg nem tört színekre visszavezetve, egy sajátosan nyugtalan kézírásban állított elő. Festményein holland nők állanak, ülnek közönyös, nyugodalmas lelkiállapotban. Az egyik felhúzza kesztyűjét, vagy ül a tengerparti szalmakosárban, indul útra vagy őrzi a ház előtt álló padot: íme a szimpla témák, melyeket arra használt fel, hogy szenvedelmes színlátomásait bemutathassa, - - mint mondottuk, sajátosan ideges faktúrában. Ecsete lázas nyugtalansággal kavarog a vásznon, kápráztató, irizáló hatást keltve. Színei egymásra törnek, égnek, tombolnak, vibrálnak össze nem egyeztethető ellentétet alkotva a nyugalmas jelenetekkel. Mi inspirálta ? Hals nem, - - annak az ecsetkezelését, minden nyugtalansága mellett, a rnomentszerűség, melyet ábrázol, a pillanatfelvétel mozgalmassága jogosnak, sőt harmonikusnak tünteti fel. Perlmutter e nembeli alkotásainál a nyugtalan irizálás nagyban csökkentette műveinek művészi hatását. A nagy formális készség, színlátásának újszerűsége, előadásának merészsége meglepték társait. Megnyeri a kis aranyérmet, a kormány újra megvásárolja egyik művét, s most -érezve a maga erejét, — hazajön. Egy darabig Szolnokon volt, el-eljárt Besztercebányára, hogy aztán végleg Rákospalotán maradjon. S eközben egy új élmény vár reá, mely halomra dönti összes eddigi eredményeit.

III.

A magyar táj új színlátásra vezeti. Új színmelódiákat érzett meg, hogy kiszállott a magyar világba! Egyszerre megérezte, hogy ennek a földnek, égnek és levegőnek más a színbeli hatása, más a harmóniája. De megérezte azt is, hogy ehhez a színharmóniához más előadás kell, más forma a másfajta érzéshez: eredeti íze van itt mindennek, ezt kell hát ellesnie.

Hogyan, Rembrandt csak azért holland művész, mert holland földön született ? Perlmutter is kezdett rájönni arra, hogy régi okoskodása tévedés volt. Rembrandt, ha Magyarországon vagy Olaszországban születik, aligha festhette volna meg műveit, úgy, a hogy megfestette. A holland föld teremtette őt. Az, hogy kortársaitól elüt, hogy korát meghaladja, hogy a környezet ellenére alakul ki egyéniséggé: lehet mind igaz. És mégis faját képviseli, ha más módon is, mint a többi. De minden egyes vonása a holland faj és föld jellegzetes kifejezése. Lám maga Perlmutter is az új benyomások, az új színek hatása alatt mint megváltozott, mennyire más színlátományai támadnak! Amire éveken át készült: egyszerre megtalálta önmagát. Vízióját sokáig hordta magában, minta csiga a hazát, - itthon szabadon és összhangzatosan kifejlődhetett. Felösmerte ennek igazságát, csak máskép magyarázta.. Tapasztaltabb lett, kiforrottabb, idősebb, - - mondja, - - csak azért, hogy a régi teóriáját megmentse. De a környezet fejlesztő hatását senki sem tagadhatja. Eredményei ékesen szólanak. S ez az új intellektuális élmény újra felkavarta érzését és megkezdődött lelkében egy új érés.

A szolnoki csendes utcák, melyekben nyugodalmas fény- és árnyellentétet teremt a tisztán sütő napfény, (közölte a Művészet VI. 117.) -- templomba gyertyákkal bevonuló, csendes áhítattal lépkedő parasztlányok, - a besztercebányai piac, a maga mozgalmas nyugalmában, — a csendes magányban foltozó vagy krumplit hámozó szolnoki asszonyok, - a gyermekét gondozó fiatal, rákospalotai anya, - - mind csupa egyszerű életdarab, de új forma és színmegoldásokra vezetik.

Most már első sorban a színt hangsúlyozza, akár csak mesteri csendéletein. Ezek a színek vezetik, emelik, éltetik a formát. Megőrzik az anyag karakterét és ki is fejezik. Biztosan felfogott színértékek ihletik meg képzeletét, azok egybefoglalása teremti meg stílusát, mely a színegységen alapszik. A stílus ép ez az egybefoglalás. Ezek az egészséges színek, amelyek delikát finomságokat is ki tudnak fejezni, a zöld, a sárga és azok millió színárnyalatai nyugodalmas harmóniákban olvadnak a nyugodalmas tárgyaknak megfelelően.

A színfanfárok elhangzottak és velük együtt elpihent az irizáló faktúra. Most széles, nagy színsávokban, szélesre vágott ecsettel halad végig a vásznon, itt pasztozus a szín felrakás, míg amott finoman ötvényezve simul egybe, kifejezve ily kép érzéseit, úgy, amint azokat éles elmével, lelkileg elemezte.

És egyszerre mindenki megérezte, hogy Perlmutter művészete más, — hogy magyar. Műveiről a magyar ég. a magyar föld színei, a magyar érzés módján, szólanak hozzánk. Ezek a színek csak nálunk égnek így, ezek a harmóniák csak magyar ember leikéből fakadhatnak ki... S társai most már egészen behódoltak neki: megnyerte a nagy aranyérmet.

Itt áll előttem egy csendélete : a sárgaszegélyű selyem asztalkendőn nagy, virágos porcellántál, mellette tányéron pirosló alma, vizes üveg, a sárga háttérből nagy virágos rajzú selyempárna ugrik elő, - - csupa szín, melyet egyetlen szín: a zöldessárga fog össze. A formát éltető, teremtő szín harmóniája, derűs harmónia az egész. A bezárt kompozíciókból szabad, önkénytelen, pillanatszerű természetfelfogás, a lefokozott megtört színekből kacagó színharmóniák váltak, mindez lépésről-lépésre haladó értelmi felismerésekben.

Egy egész világ választja el a francia impresszionistáktól, teszem Pissarro-tól, amint azt a besztercebányai piacot ábrázoló képe mutatja. Neki nem köd vagy vibráló napfény, nem mozgásilluziót adó apró színfolttömeg a piac képe. Nem csak levegőhatás. Nem csak felszálló porréteg. Ő megnézi - - még az aprónak látott kofákban is — a mozgásban megnyilatkozó karaktereket, hatalmas színegységbe olvasztva a sok színelemet, hogy ily kép egjr-séghez : stílushoz jusson. Ez az utolsó művészi élménye. Egyszerre kinyílott a szíve. Az új színlátás megfogta érzésvilágát is. S ez az a pont, ahol továbbfejlődése várható. Mert a művészetben öröki gazság Goethe szava:

Doch werdet ihr nie Herz zu Herzen schaffen, Wenn es euch nicht vom Herzen geht...

DR. LÁZÁR BÉLA