Multkor egy napi lapban azt írta valaki, hogy meghalt Biedermaier s ennélfogva azután más stílus kezdett uralkodni a lakásberendezés terén. Szegény, jó öreg Biedermaier tehát gyászosan elhalálozott S miután e nagy művész immár nincs az élők sorában, nem csodálkozhatunk, hogy oly drágák ma a művei. A lábas órák, nagyanyáink kényelmes zsölléi és ékszerei — csakugyan muzeális rangsorra jutottak. Akinek sokja van belőlük, nagy vagyont szerezhet.

Mivelhogy meghalt az agg művész, a jó, a kedves Biedermaier.

Talán kínos feltűnést kelt mindezek után, ha annak kimutatására vállalkozunk, hogy a nagy mester nem halt meg. Sőt amúgyabban él, mint egykoron. Mi több: ősi, házias szerénységét levetve, most mint egy hódító, úgy járja be a műhelyeket, a kiállításokat, az utcákat. Biedermaier megint megjelent a küszöbön, kopogtat, nyissunk neki ajtót.

Azt mondják, hogy Hevesi Lajos volt az első, aki a biedermaier szót egy művészi stílus jelölésére használta. Maga a szó nem egészen új s jelenti és jelentette - - kivált az élclapok hasábjain - - a jóhiszemű nyárspolgárt, a feltétlenül hű alattvalót, a békés, minden rendbontástól irtózó s a reformokat gyanús szemmel néző polgárt. Hogy az élclapok típust faragtak belőle, az azt bizonyítja, hogy a biedermaierek száma nem vala csekély. Virágzottak pedig a bécsi kongresszus körül, de éltek még jóval tovább, a nagy forradalmak idején is s hírmondóknak maradt közülük nem egy a mi napjainkig. Aki először jelölte meg a biedermaier névvel a művészetek fejlődésének egy meghatározott szakaszát, finom érzékkel nyúlt az eleven életbe. E szakasz hímes iniciáléjába egyenest a kor legérdekesebb képviselőjét pingálta bele.

Biedermaier úr bölcsőjét nem ringatta szelíd, hozzáillő tündér, hanem egy nagyon sötét kisértet, a neve: Nyomor. Mert bármint forgatjuk a biedermaier-ügyet, mégis legérthetőbbé válik, ha az elemi, bár sötétre árnyalt, szükségre vezetjük vissza létrejöttét. Talán leghelyesebb a biedermaier-stílust elszegényedett empirenak tekinteni. De ez az elszegényedés egyrészt javára vált. Másrészt pedig eltagad-hatatlan az empire-végi köznyomor. Az a ragyogó és véres színielőadás, amelyet Napóleon rendezett Európa szcénáján, megszámlálatlan milliókba került s e milliókat részben Biedermaier úr, részben Biedermaier úr apja fizette. Ez a fizetés pedig nem volt jó tőkebefektetésnek tekinthető, mert füstbe ment, mint Napóleon arzenálisainak lőpora. Messze földek megérzik a pénztelenséget. Nálunk már 1805-ben szigorú tilalom tiltja a "rézpénzzel való üzérkedést", aminek értelme csak akkor válik világossá, ha tudjuk azt, hogy a valutaállapotok annyira sülyedtek, hogy már a nyomorúságos rézpénzt is csak ázsióval lehetett kapni. Hat évvel utóbb, egy lucskos, barátságtalan februári napon beütött az államtönk: a 15 krajcáros-ból egy pillanat alatt 3 krajcár lett, a 30 krajcárosból 6 krajcár. Odaát Ausztriában s nálunk Magyarországon egyformán felforgatta a financiális közbiztonságot ez a baj. Megakadtak a napi élet kerekei. A nagy koncepciók vagy megingottak vagy elbuktak. Mindenki visszavonult házi tűzhelyének legintimebb zugába, s szelíd pipaszóval vigasztalta magát. Bécsbe még csak jött pénz, hisz Bécs nagy központ volt. De Pest-Buda csehül állott. Mikor 1815-ben Ferenc császár, a fő-fő-biedermaier, fejedelmi szövetségeseivel meglátogatja Magyarország fővárosát, gondoskodni kellett arról, hogy a vendég-urak szórakozzanak. Megmutatták tehát nekik Pest-Buda nevezetességeit: a "Józsefépületet", a csillagvizsgálót és az újonnan ültetett városerdőt. "Egyéb nézni való nem volt." Súlyosbította a nehéz időket sok egyéb nagy csapás. Gondoljunk csak vissza a szazad első felének Magyarországára. Mindjárt az elején például a francia ágyúk magában Győr városában 3 millió forint kárt okoznak. A tizes évek körül szinte járványnyá vált a vörös kakas pusztítása. Buda. Debrecen legnagyobb részt elpusztul a lángokban. 1831-ben a kolera járja végig az országot. 1838-ban a Duna jeges árja csak a fővárosban 70 millió forintnyi kárt tesz. Biedermaier úr korszaka tehát nálunk nem kezdődik rózsás időkben. A pénzt a derék polgárság bizony nem szórhatta marékkal s a nem éppen szükséges kiadásokat alaposan leapasztotta. Még pedig az egész vonalon. 1808-ban a leghíresebb, a legnagyobb színész Debrecenben 50 frt havi gázsit kapott, a kevésbbé fényes csillagok le egészen 15 frtig, 1815-ben ugyanott a színész átlagos havi bére 20 frt. A múzsa-fiáknak tehát vízzel kellett főzniök akkor, amidőn Franciaországban a gazdag empire még javában ragyogott. Polgári szerénység lett a jelszó Németországban is, Bécsben is, nálunk is. És valóban gyönyörűség nézni, mint rendezkedik el a polgárság az adott keretek közt, mint szorgoskodik, takarékoskodik s dolgozik azon, hogy intézményesen biztosítsa a maga szerény boldogulását. Kezdődik az igazi polgári csendélet, a közös erőre való támaszkodás, az egyletek, körök egész sora, amelyek.mind a megélhetés könnyítését keresik. 1839-ben indítványozza Fáy András egy takarékpénztár felállítását s rögtön meglett az Első Hazai, szerényen, polgáriasán egy megyeházi hivatalszobában kezdvén meg működését; a szobát is úgy kapták kölcsön. Ez egészen biedermaier-hangulat. És lám, jónak találtatik a példa: 1844-ben keletkezik Győrött, 1846-ban Debrecenben egy-egy ilyen polgári takarékpénztár. S az egész élet, Magyarországon is, úgy rendezkedik be, hogy a derék polgár, az adott viszonyok közt, bizonyos kedélyes andanteben morzsolgathassa le napjait. Puritán egyszerűségben élni - - polgári vágy. S a polgárság azon van, hogy hasznos rendszabályokkal egyengesse simábbra életének útjait. Sajátságos látványok tárulnak elénk. Minden rendezkedik, lehető erőkíméléssel és fölösleges cicoma nélkül. Több városunkban éppen a biedermaier-korban keletkeznek a város-rendező bizottmányok. A sártenger Debrecent már a 20-as években csatornázzák s ugyanott drákói rendeletek szabályozzák még a cselédbérviszonyokat is. Körülbelül akkortájt kísérleteznek Pesten egy polgári szállítóeszközzel: a lóvasúttal. Valaki a közhasznú gázvilágítást is pedzette már nagyszerényen. Hasznos, de szerény iparágak virulnak: a fazekasmesterség s épp e korban egész sor kőedénygyár. Sőt 1820-ban megszületik az első magyar porcellán is. Minden, ami a polgárság egyszerű, csöndes napi életét szövetkezeti alapon némi kényelemmel s olcsó élvezettel aranyozza meg. közpártolásra talál. Gyárak keletkeznek, megalakul az Iparegylet, jönnek az iparkiállítások, sőt 1834-ben már egy Mű-kitétel is. Mindenfelé közkórházakat építenek, színházakat szerveznek s megindul a dalárdák, zeneegyletek, olvasóegyletek hosszú sora. Már nagy luxust jelent a fürdő-ügy, mégis már 1839-ben tiszteljük Tátrafüreden, az akkori Schmeksen, az "első magyar Gräfenberget" s nekilendül Balatonfüred is. De csak szép lassan, csöndesen, nagyobb költség nélkül. Semmi, semmi arisztokrata- vagy empire-vonás. Magyarországon is otthon van biedermaier nyugodalmas, egészséges, külszínt fitymáló hangulata. Csakhogy nagyon-nagyon szegények voltunk.

Nos, ez túlságosan szegényes állapot volt ahhoz, hogy Biedermaier úr épp a mi vidékünket válassza szülőföldjének. Bécs és Németország, amelyeket ebben az időben kultúra dolgában nem lehet egymástól élesen elválasztani, látták az ő létrejöttét. A stílus, mely ekkor uralkodott, az empire volt. Napóleon tudott ugyan példát adni fejedelmi művészet dolgában, de a megsarcolt Európa csak mérsékelten utánozhatta a párisi divatot. A polgárság természetesen szintén empire-ízlésű lett volna. De még kevésbbé tudott lépést tartani a mindenható császárral. Levakarta tehát az empirebútorokról az aranyat s meglett a biedermaier-stílus alapja. A drága anyag, a mesteri orna-mentum maradt egy darabig a nagy uraknak. A jóhiszemű polgár beérte magával az alappal, a vázzal, a szerkezettel.

S éppen ezért rendkívül érdekessé vált az új empire, vagy használatosabb nevén: a biedermaier-stilus. A szükség most is stílus-alakító elemként jelent meg.

Természetes, hogy Bécs közelsége és akkori befolyása révén a biedermaier-stílus korán beköszöntött hozzánk is és a polgári élet egyszerű céljaira szállította a mindennapi művészetet. Becsületes, tartós bútorzat került a városi polgár szobájába. Kicsit vaskos, kicsit ormótlan az arisztokrata empire-hoz mérve, de ez a vaskosság azt jelentette, hogy nemzedékek számára s nem pillanatnyi szeszélyből készült. A léha dísz száműzetett. Helyes szerkezet, világos céltudatosság, jó anyag és becsületes kényelem: íme, fő-jellemvonásai. Mindenki látott ilyes bútort anyja vagy nagyanyja szobájában, bizalmas formák, amelyekre fiúi kegyelettel tekintünk, ha valahol megtaláljuk vagy emlékezetünk valamely fiókjában rábukkanunk. Mert lassan lassan megapad a biedermaier-divat is, miután becsülettel szolgált egy-két nemzedéket. Messze Paris- és Londonországban műiparkiállítások nyiltak meg, amelyek újfajta művészi stílust vetettek felszínre. Híre kezdett járni, hogy a modern kor igényeinek, a széptan követelményeinek csak ez az új stílus felel meg s Biedermaier úr teljesen kiesett az esztétika kegyeiből. Igaz, hogy az a kiállítási művészet csöppet sem volt új, sőt ellenkezőleg: a korhadásig vén. Hisz nem volt egyébb a reneszánsz, a barokk, sőt a gótikus és román formákutánozgatásánál.Ezvoltaz azidő, amidőn nem azon törte a fejét a lakásberendező mester, hogy miképpen szerkesszen meg egy jó széket, hanem azon, vajjon a gótika avagy talán a reneszánsz formáiból csenjen-e el valamit. E célból ismerni kellett ezeket a rég elhamvadt stílusokat. Nos, ez már valóságos tudományos munkásságnak hathatott s látszólag a műtörténeti kathedra közelébe emelte az asztalosmestert.

És az architektúra? Nos, az építészek is azzal foglalkoztak, hogy új-reneszánszot, új-barokkot, új-gótikát teremtsenek.

Ez volt az az idő, amidőn az építészet és vele együtt az egész házi holmi újra megismételte a régi stílusokat. Négy-ötezer év művészi formáinak minta-kártyájává lett a kor stílus-képe.

Mi sem természetesebb, minthogy ily körülmények közt a jó öreg Biedermaier tényleg elhalálozott. Ez nem volt neki való levegő. A tudós porát sohasem szívelhette az ő egészséges kedélye.

De halála, mint mondottuk, csak látszólagos volt. Mert íme, piros-pozsgás orcával újra itt ül közöttünk. Álljunk vele szóba.

Budapest utcáin sétálgatva, a szemünk nem egy olyan házon akad meg, amely vadonatúj ugyan, de a vakolat mögül mégis oly ismerős hangon szól hozzánk. Formabeszéde meglepőn egyszerű s tehát kirí a páváskodó és hangos utcasorból. Sima vakolat, egyszerű tagolás, ajtó-ablak felett nagyon szerény dísz: hosszú rétestészta babérlevél. Vagy gyengén plasztikus karikák, szintén tömött levélfonatból, amelyekben - - úgy rémlik - - látjuk azt a híres nagy N monogrammot. De a ráma üres. Mégis egyszerre Napóleon jut eszünkbe, az empire s annak polgárias folyománya, a biedermaier-világ. Hogyan, újra elévonták őt? Az építészet tehát még nem hagyott fel a régi stílusoknak sorrendben való ismétlésével, mint az 50-es, 60-as, 70-es években? Nyilván nem. A külömbség csak az, hogy a román, gót reneszánsz, barokk, rokokó stílushoz a lecke, végére még oda varrták az - - empirt is, vagy annak kései változatát, a biedermaiert. Mi történt tehát? Mindössze annyi, hogy az empir és biedermaier díjtalanul megkapta a műtörténeti címet és jelleget s most már a nagy műtörténeti lecke-felmondás végén sor kerül ő reá is.

Kezünkbe veszünk egy könyvet. Uram fia - Biedermaier úr betűi ékeskednek a címlapon. Napóleon-koszorúk ölelik körül az impresszumot. A kötés is empir. Egy ex-libris ékeskedik benne: merő, hamisíttatlan Bieder-maier-dísz.

Gyanút fogunk. Benézünk egy új módi bútoros boltba: tálaló, almáriom, zsölle --csupa Biedermaier-emlék. Kezdik utánozni még az empir-tapétát, az empir-bútorszövetet is. De meg az ékszer, a bizalmas lábas óra, a gyűrű, a legyező is félelmesen hasonlítani kezd a holtnak mondott stílushoz. Senki tagadni ne merje, hogy Biedermaier úr tényleg föltámadt halottaiból s a küszöbön van. Sőt már közöttünk lakozik.

Néha még legjelesebb tervelőinket is rajtakapjuk az ilyen biedermaier-hajlandóságokon. Pedig ők sokra vannak azzal, hogy eredetiek. Arról nem is szólunk, hogy a bécsi és német műhelyek szinte holt kópiában ontják a bieder-maier-tárgyakat, az azonban mégis meglepheti az embert, ha java művészek karján tartja új bevonulását a régi vendég.

Mi lehet ennek az oka? Sok finom összetevőből szokott egy ilyen eredő származni. Azokat nem elemezhetjük sorjában. Egyre mégis rámutathatunk s az az egy — ha nem tévedünk - - valamennyi közt a legfontosabb. Az t. i., hogy a sors szeszélye következtében a biedermayer-stílus és a modern stílus egy bizonyos ponton találkoztak, utaik metszették egymást s egy kicsit el is tévesztették aztán az igazi nyomot.

Ez a metszési pont pedig a szerkezet. S áll ez főként a lakásberendezésre nézve. Az egyszerűvé lett empir főjellemvonása a világos, minden körülményességtől ment szerkezet. A modern bútoré is az. Valamelyes kü-lömbséget az vet közéjük, hogy a biedermaier-stílus megmaradt kevés dísze egyenest az empirből vezethető le, annak megmásult, egy-ügyűbb kiadása. Viszont a modern mesterek bútorainak dísze nagyobbára a szerkezet hangsúlyozásából, tetézéséből, az anyag technikai megmunkálásából, vagy természeti élőképek anyagszerű stilizálásából áll elő. A szerkezeti elv azonban azonos mind a kettőnél. Ki csodálkozhatik azon, ha gyöngébb kezek munkáin az elvek ily analógiája magával hozza a dísz hasonlóságát, a formák apróbb változatainak utánzását is? Minden jel szerint divattá válik ily réven a holtnak mondott empir. De minden jel szerint nem a java mesterek kezén, mert ezek tudnak majd oly formákat is teremteni, amelyeket nem a kongresszusi időkre, hanem Igazában a XX. század művészi hitvallására fog egykor a művészettörténet visszavezetni.

A kicsiny emberek majd csinálják egy darabig az empirt. Mindaddig, míg újabb mű-történeti leckét adnak nekik fel.

Annyi azonban bizonyos, hogy Németországban, Bécsben s most már nálunk is, újra világát éli Biedermaier. Persze nem őseredeti, kedélyes világát, hanem csak színházasdit játszik. Mert a rohanó automobilok, repülőgépek, biológiai laboratóriumok, társadalomtudományi problémák, Ady-versek, Bartók-zenedarabok, Lechner-házak és Kernstock-képek közt nem lehet maradása.

JÓZSEF ÉS POTIFÁR FELESÉGE
RÓNA JÓZSEF SZOBORMŰVE
AZ ÁLLAMI ARANYÉREM NYERTESE

SZÉLAKNAI RÉSZLET RAUSCHER LAJOS AKVATINTÁJA A GRAFIKAI EGYESÜLET MŰLAPJA

HAVAS ÚT
ERDŐSSY BÉLA LINÓLEUM-METSZETE
A GRAFIKAI EGYESÜLET MŰLAPJA

PRÁGÁBÓL
LÉVY LÉNÁRD RÓBERT RÉZKARCA
A GRAFIKAI EGYESÜLET MŰLAPJA

IVÁN
OLGYAI VIKTOR RÉZKARCA
A GRAFIKAI EGYESÜLET MŰLAPJA