HAZAI KRÓNIKA

Egy tárca, amely még csupa friss, erővel teli művészképesség ragyogása. Egy írásmunka, amely életbe fogódzik minden idegével, egy premier-birálat, amelyben L. H—i, a kivételes kvalitású újságíró-művész úgy jelenik meg, ahogy szokott a finom és előkelő játékos, az elmés és tudós szellemi grand'seigneur módjára. S mégis: este, vasárnap este Hevesi Lajos meggyújt három gyertyát s tükör elé ül oly szándékkal, ahogyan Ibsen társadalmának széplelkű hőse, Hedda Gabler oldja meg a problémát. Vasárnap este Hevesi Lajos nem embereknek, hanem könyvek és képeknek könnyen és visszavonás nélkül mondja azt, amit egy bécsi bieder-operettben nehezen és sírva mond, halkan dudol a szomorú ácsmester: a gyalut én már leteszem, Isten veled világ. Mi ez? A "Wiener Todtentanz" egy fejezete, amit Hevesi nem írt meg, hanem eltett, hogy majd magán csinálja meg? Ki tud felelni? — nem lehet felelni rá.

Hevesen született, hatvanhét éves volt, orvosnak indult, s páratlan tudású stíl-művész lett, Muther mellett a legszuggerálóbb író a német művészeti litteraturában. Fiatalon, gyerekfiatalon elfoglal egy asztalt a Pester Lloyd szerkesztőségében, s jó ideig itt dolgozik, mindjárt az elején a fejlődésvonalát végig jellemző energiával. Aztán kinő innét, magába szívja Bécs, megnagyobbodik az a kör, az a publicitás, amelyhez szól. A Fremdenblatt munkatársa.

Ami már magában is példa nélkül való: két nyelven ír egyforma tökéletesen. A nagyobbik része a munkásságának német, négy évtizeden át szinte kizárólagosan német író, de azok az individuális ékességek, amelyek dolgait telehintik, a vére, józan és bátor férfiassága, filozofáló s távolról sem nyárspolgári humora, az a temperamentum, amellyel magához ragad, a kényelmes olvasóval szemben követett erőszak, az a bizonyos "impetus", amellyel mindjárt a témái mélyére váj, s ami csak a nagy írók sorain érződik meg, - - ez a vér, ez az írói természet már magyar, nem német levegő, bécsi társadalom, szokás és kultúra, hanem a hevesi barna magyar föld nevelése.

Igen, a német sajtónak dísze volt. De ugyanaz a Hevesi megírta a magyar Robinsonádot, azt a könyvet, amely, jellemző, hogy rajtunk kívül Finnországban s nem másutt lett népkönyv, bár egyéb nyelvekre is lefordítottak. Igaz, nem csoda, ha dr. Julius Szeps, a Fremdenblatt szerkesztője így szólt a temetési ének után: "Wenn uns in dieser schweren Stunde etwas zum Trost gereichen kann, so ist es nur der Gedanke: er war unser!" — de másrészt, egészen bizonyos, hogy Hevesi Lajos, ha erre felelni tud, így felel: Szerkesztő úr felejti, hogy könyvet írtam Jelki Andrásról, a bajai fiúról.

Nem is tárcát --a tárca cigarettafüstös értelmében, - - hanem modern essay-ket írt Hevesi, ha valaki éppen az írásainak műfaj-keresztelését kívánja tőlünk. Essay-t, amely formában nem áll a Macaulay vagy Taine-féle törvényszerűségek alatt, hanem amelynél ezt az egyébként nem paragrafusszerű törvényszerűséget oly valamik döntik el, mint az újság-terület (centiméterekkel felmérhető értelemben) maximuma vagy minimuma, s aztán az a publicitás, amely az újságot mindennap egy kevéssé flkszirozott, százrétegű, műveltségű, korú és száz-kedélyű publikum elé helyezi. Ez, amikor az író előtt van, épp úgy alakító valami, mint ahogy az előadó másként olvas fel egy szalonban, másként egy akadémiai szakosztályban, népszerű főiskolai tanfolyamon vagy munkás-kurzuson. Ebben a fajta essay-ben benne van, hogy mondjuk? - benne van a "klasszikus essay" nem egy ránk maradt hagyománya. De benne van az az újságíró-tulajdonság is, amely a témát ott kezdi el, ahol érdekes és addig folytatja, ameddig megmarad érdekesnek, benne van, —- hogy egy nem régi "ismust" használjunk - - a "Journalismus", ami hogy nemcsak bűnügyi riportok, parlamenti jegyzetek, szi-nésznő-interjuk fősajátsága, hanem könyvekben" drámában is ott rejtőzhet, erre kitűnő példa egy másik mai író, Hevesinek sokban kongeniális társa, Bernhard Shaw.

"Neue Humore", ezzel a címmel jelent meg nemrég, karácsony körül Hevesi újabb kritikai írásainak gyűjteménye. Ebből a mi szavunknál élőbb kontúrokkal rajzolódik Hevesi írói profilja, egyénisége (kopott szó, de nincs helyette jobb). Kirajzolódik sok minden, többek közt érdeklődésének, pillantásainak, elméjének nagy átfogó ereje. Az, hogy ugyanaz a Hevesi Lajos, ugyanolyan kvalitásokkal lép elő, amikor Heinéről, Schillerről ír (nem mellékes, hogy évforduló, tehát aktualitás címen), emlékező, sok tudással dekorált poémát, amikor Ruth. St. Denis keleti táncát, Hanako japán mimikáját, Klimt egyetemi freskóit, Wagner új templomát veszi sujetnek, amikor a római archeológiáról ír, vagy (halála előtt tán két hónappal) a repülőgépekről, a repülés régi könyvekben, metszeteken élő csiráiról. (Különbség persze, hogy a repülésnek mindenkire egyenlő fontosságáról nincsenek, Klimt, Wagner, Van Gogh vagy Cézanne körül azonban ugyancsak vannak viták, irányok, hívek és üldözők. S ez az, amiért a művészeti írásai teszik Hevesit a mai kultúra, a mai fejlődés számára jelentősebbé.) Kialakul e friss, arany-mozaikszerű könyvből, (és a többiből), hogy Hevesinél baj van a rendszerbe osztályozókkal, fejfájást kapnak a skatulyába göngyölök. Hogy e jelölések: tárcaíró, cikk és novellaíró, elmélkedő, historikus csak individuális darabkái. Hogy mihelyt mereven fiktívvé akarjuk tenni, keresztül húzza őket ez a két szó: Hevesi Lajos, akit nem lehet elfedni azzal sem, hogy "impresszionista", de még, sőt pláne azzal sem, hogy "esztéta". Mert ha új szavakat talált, új patinájú kifejezéseket vert, ha rafrináltságokig fejlesztette az írás módját, ha azért írt, mivel a szó, a nyelv ad libitum formálható művészete először neki élvezet, nem azért írt, hogy az új kifejezés valőrök, jelzőszikrák, hajszál-árnyalatok, stílus-meglepetések és trükkök mögött ne legyen semmi. Mondatai mögött ott van a gondolkodás feszítő ereje, vagyis: a stílus, mint az öntőműhelyben a bronz, azért lett nála végtelenül hajlítható, hogy így, ezzel a fejedelmi szuverenitással annál pontosabban, el-találóbban, teljesebben fejeződjék ki a benne sugárzó, folyvást nyugtalan, új régiókba, új ismeretekre mohó intellektus.

Acht Jahre Secession: ez egészen a művészet Hevesije, aki harcosnak állt új törekvések mellé, olyan korban, amikor mások rendszerint a homlokukat törülgetik, hogy pihenjünk egyet. A művészet Hevesije, a kritikus sokszor jött ki a bécsi Secesszió épületéből, felhevülve, arcán a "ver sacrum" tüzével s karddal az oldalán. A kardból, igaz, hogy mire a Fremdenblatthoz ért, kis acéltoll lett (bocsássák meg most e kis szimbólumot), de másnap a kis toll sebeket osztott, felkavart alvó ösztönöket, belevilágított az elfogultságok és maradiság káoszába, megismeréseit adta oly művészeteknek, amelyeknek még a legnehezebb útjuk volt hátra: az, hogy megértsék őket és ne félreértsék. Ez a toll, a kritikusé, oly mélyen és dinamikus erővel beleszólt a századvég, speciell Bécs művészetének alakulásába, amire itt még nem volt példa, csak a zenében a Hanslické. Hevesi mint kritikus: ez egy cím alatt a mai bécsi művészet története, annak a története, hogy "Wien, die Kaiserstadt" megint megcsinálta a maga stílusát bútor, szőnyeg, porcellán és piktura körül. Hogy levegőjét, kultúráját, ízlését, azt a hiába, tagad-hatlanul meglévő valamit, amit a külvárosi tájszólás "weanarisch"-nek mond, belevitte a kívülről kapott modern művészetbe, mint ahogy megcselekedte a barokk, rokokó és empiridőkben.

Hevesinek, a kritikusnak sokat köszön a művészet, a Secesszió és Hagenbund képviselői tehát a legrövidebbek voltak az utolsó viszontlátás circumdederum délutánján. Mert mit szólhattak volna sokat arról, amivel tartoznak, Hevesinek az értük (nem is értük, hanem a művészetért) való hevüléseért? Arról, ami nem mutatható ki számokkal és méretekkel, ami bent rejtőzik a lelkek mélyén és továbbcsirázódik abban, hogy bécsi ember ma megint nobilisán bútorozza be lakását s jobban kívánkozik művészholmik után, mint valaha. Ez a zajtalan hatalom volt Hevesi hatalma, amely kiröpített egy csomó rossz bútort és besegített szűk ajtókon új piktori szépségeket. Ez a zajtalan, de arzenáloknál erősebb hatalom melléje állt mindennek, amiben az előremenés, a fejlődés szikrája égett. A jövőt nézte, a haladás géniuszának szekere vitte, de ugyanekkor, ha visszatekintett, megtelt a múlt értékeinek benső csodálatával. Hevesi kritikus volt, de nem rendszerkritikus, nem pártkritikus, nem maradt változatlanul ugyanott, ahol tegnap állt. Nem is adott kalkulusokat, hanem úgy jött haza képek és szobrok közül, mint aki társaságból jön, leül és mondani kezdi, hogy kik voltak ott finomak és kellemetlenek, mily kalandok és élvezetek érték s mily unalmasságok. Kritikus volt, de ebben annyira művész, hogy sokszor amiről írt, a kép, sokszor alatta állt az írásnak, a kritika volt a produktiv, s a képre az emberek már nem kíváncsiak. Kritikus volt, a különbségeket nagyon meglátó s aztán élvező, a különbet nagyon is megbecsülni tudó s vele soha be nem telő, s ezért nem tudott megöregedni, ezért ment át úgy az életen, szemét emberi megnyilatkozásokra függesztve, kutatva, minden korú kultúrák aranyforrásait szürcsölve, fáradt testtel is vándorolva, mint az argonauták egy késő hajósa.

Örömmel tölthet el mindenkit az a tapasztalat, hogy a sokszorosító grafika térfoglalása nálunk úgyszólván magától következett be és pedig oly téren, ahol propagálására legkevésbbé sem gondoltak. A "nyomtatott művészet" legigazabb barátai mostanában legtöbbnyire a japán fametszetek gyűjtésével kezdik meg tevékenységüket. Nem bocsátkozunk ezúttal e jelenség magyarázatába, csak arra akarunk rámutatni, hogy a műbarát a tulajdonában levő műtárgytól mindenekelőtt elvezetet vár és ezt a vonalak és színek kompozíciójának szépsége akkor is megtudja szerezni, ha a művész és műbarát szellemi diszpozíciója közt nagyon távoli a rokonság és úgyszólván csak az artisztikus érdek közös.

A japán fametszetek vásárlását az utóbbi időben találtam legerősebbnek. -Úgy hiszem tehát, nem volt felesleges róla néhány szóval megemlékezni. Ha egyébért nem is, legalább figyelmeztető gyanánt. Grafikusaink levonhatják belőle azt a következtetést, hogy nálunk is van már olyan közönség, mely függetlenül tudja legszerencsésebben megalkotni véleményét.

A "Paletta" tárlatain az ismert festők közül gyűjteményes kiállítással szerepeltek: Nyilassy Sándor, Tornyai János, Papp Gábor, Juhász Árpád és a Gödöllőiek. A fiatalabb gárdából: Szőri József, Joachim Ferenc és Tibor Ernő.

A "Paletta", a sikeren felbuzdulva, több nagyobb vidéki várost szándékszik felkeresni. Most egyidejűleg Aradon és Nagyváradon szerepel.

A "Paletta" élén Kende Artúr és Seelenfreund S. urak állanak. Vajha siker koronázná lelkes vállalkozásukat!

Az aradi felső temető-kapu tervpályázatán az első díjat Steiner Jenő kapta meg.

A Szatmári Kereskedelmi és Iparbank székházára hirdetett tervpályázatra 27 terv érkezett be. Az 100 koronás első díjat Magyar Vilmos és Tóásó Pál "Ibolya" jeligéjű, a második, 500 koronás díjat Herczegh Sándor "Két kocka" jeligéjű terve nyerte.

A Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank tervpályázatán az új, emeletes székház megtervezésére 25 szerző 26 pályaművel vett részt. A bírálóbizottság az első díjat Magyar Vilmos és Tóásó Pál tervének, a második díjat Herczeg Sándornak adta.

A Nyitrai Kereskedelmi és Hitelintézet által építendő kétemeletes székház illetve bérházra 23 pályázati terv érkezett be. A bíráló-bizottság az első díjat, 600 koronát, Steiner Rezsőnek ítélte; a második díjat, 400 koronát, Kanturek Lajosnak. Megvásárolta Dum-merling Ödön és Stróbl Miksa egy-egy tervét.

DÁNOS DÁVID rajzolta a 134. oldal fejlécét.

Ama réz- és acélmetszőink közé tartozik, kikről mindeddig vajmi keveset jegyeztek fel műtörténetíróink. Itt-ott találunk csak elvétve felőle egy szórványos adatot, kerek életrajza még nem jelent meg sehol. Még a mindentudó Wurzbach, a nagy körültekintéssel szerkesztett Pallas Lexikon is csak úgy említi fia: Vidéky János kapcsán, alig néhány szóval emlékezve meg Vidéky Károlyról, ki pedig a múlt század harmincas éveiben számottevő munkásságot fejtett ki és ki ízléses munkáival felkeltette az érdeklődést a főpapság, főnemesség körében is.

Születési helyéről ellentmondók az adatok. Nagy Iván (Századok. 1874.) Újvidéket említi, míg mások Bács-Militicset jelölik meg. De az évszámban a feljegyzések egybehangzók. Minden forrás 1800-at tartja születési évének; hisz maga Vidéky Károly gyakran emlegette, miután január 3-án született, hogy "a XIX. század első gyermeke". Gyermekkoráról, ifjúságáról alig tudunk valamit. Egyedül azt jegyezte fel a hagyomány, hogy már igen korán feltűnést keltett rajzaival, képírásával, mit akkor a XIX. század elején nagyrabecsültek. Azok a dicséretek, miben lépten-nyomon volt része, már kora ifjúságában térítették el ama szándékától, hogy orvos legyen. Különösen mikor Pozsonyban megfordult és ott látott is egyet-mást az akkor divatos metszetek közül, ellenállhatatlan vágy vonzotta, hogy e téren maga is felmutathasson egyet-mást.

S valóban a veleszületett tehetsége, könnyű felfogása és kézi ügyessége leküzdött csakhamar minden technikai akadályt és a nélkül, hogy tanult volna, meglepő munkát készített már az 1822— 1825 közti időszakban. Anélkül, hogy tanult volna, mert valóban autodidakta volt minden ízében; amit tudott, azt saját erejéből merítette. De megfigyelése oly nagy, oly erős volt, hogy amint később is igazolja, nem volt az acél- vagy rézmetszésnek oly válfaja, mit játszva el ne sajátított volna.

Első nagyobb munkáját szülőföldjén, Bácsmegye székvárosában: Zomborban végezte. Az akkori kataszteri munkálatok nyomán, a még be sem fejezett terrain-felvételek alapján, a meghalt főmérnök által félbehagyott tervei szerint elkészítette a megye térképét. Tehetsége csakhamar felismerte, mit kell pótolnia és valóban oly térképet szerkesztett, mit metszésében még jó sokáig használtak ott.

Ez a térkép adott aztán végleg irányt élete pályájának. Mikor elhalmozták elismeréssel, elhatározta, hogy a fővárosba költözik és itt kizárólag a rezes acélmetszésnek él. 1825-ben költözködött Pestre és rövid idő múlva, valóban se szeri, se száma nem volt a kapott megbízásoknak.

Ekkor készült Pest-Pilis és Solt vármegyék térképe is (1833) Ferenczy József megjelent névtárához. S ez időben állította össze Rosty Zsigmond kívánsága szerint Pannónia térképét a III. században. Mindkettő bizonysága annak, hogy valóban nagyot haladt a metszés terén.

Különösen kedvezőre fordult sorsa, mikor Mátrai Gábor megindította, a "Regélő"-t és a "Honművész "-t, az első magyar szépirodalmi folyóiratot. E két laphoz legnagyobbrészt Vidéky Károly készítette a képeket. Nagyarányú munkásságáról legjobb bizonyságot tesz, hogy e folyóiratokban 347 divatképe jelent meg. megannyi színezett. Eleinte Parisból jött minták után, utóbb azonban hazai rajzolók nyomán készültek a divatlapok, mit az akkori közönség annyira kedvelt. Ezeknek kolorirozásában résztvett egész családja. Munkatársa volt neje és míg otthon időztek, gyermekei is. Mindegyik tanítványa, kik most évtizedek multán, ha visszaemlékeznek a szülői otthonra, elragadtatással emlékeznek arra a hangyabolyra, hol mindenki munkát talált.

Csak némelykor szakadt félbe Vidéky Károly e munkássága. Ilyenkor Perlaszka Domokos metszette a divatképeket, de összehasonlítva ezeket Vidéky-ével, szembeötlő, hogy alakjainak vonásai, a ruházat redőzetei mennyire kifejezésteljesebbek, mint Perlaszkáé. Perlaszka metszetei élesek, vonásai szegletesek, Vidéky ellenben különösen a női arcok metszésében gömbölydedségével tűnik ki.

Ugyanez jellemzi amaz arcképeket is, mit a két folyóirat számára készített. A korabeli nagy alakok, művészek és művésznők metszője volt Vidéky Károly, mintegy előfutárja amaz időknek, miket utóbb Barabás Miklós inaugurált. Így Vidéky Károly metszetében maradt fenn számos oly kiváló alak képe, kikről kölönben keveset tudnánk.

1842-ben családi nevét Kohlman-t Vidéky-re magyarosította. Ez időben különösen a főpapsággal folytatott nagy összeköttetést. Házánál megfordult Albach, a híres hitszónok, Szaniszló, a nagyváradi püspök, Majer István, a különben is rézmetsző püspök, Szabóky Adolf és ez időre esik ama szentképek készítése, mit leginkább a szent Ferenc-rendiek rendeltek meg nála.

Különösen a "Miatyánk"-nak két kivitele érdemel ezek közül figyelmet. Mindkettőt maga tervezte, rajzolta és metszette. Az egyik 60X40 cm. méretű volt. Közepén a szentháromság, mit körös-körül allegorikus képek öveztek, melyek a "Miatyánk" egyes mondásait illusztrálták. A másik kivitel kereszt-alakú volt, diminutiv, egy kétkrajcáros (akkori váltópénz) nagyságában és tartalmazta a paternostert, Ave Máriát és a eredőt. Különösen ez utóbbi sok ezer példányban terjedt el. Szentképei közül még meg kell említenünk azokat, miket az esztergomi egyházmegye részére készített, de melyeknek címeit nem sikerült kinyomoznunk.

Az 1838-iki pesti árvíz szomorú jeleneteit metszette ez emlékezetes napokból, melyek közül cím-lég feljegyezve találjuk "a hullák a Ferenciek terén", "Gőzös a Dunán" címűeket.

1843-ban hamis bankópénz készítésére akarták rávenni, de puritán jelleme ennek ellentmondott. Azonban dacára ennek, sok-sok ideig zaklatásoknak, megfigyelésnek volt kitéve.

A szabadságharcban előrehaladott kora és kis alakja következtében nem igen vett részt. De mint nemzetőr szintén tett szolgálatokat. Kossuth családjával nagy barátságot tartott és Kossuth nem egy ízben tartott beszédeket Vidéky Károly borzutcai lakásának erkélyéről. Ez időben fordult meg házánál Petőfi, Vörösmarty, Mátrai Gábor, Táncsics Mihály, Vahot Imre, Bulyovszky Gyula, Egressy Béni, Czuczor Gergely, Eötvös József báró.

Az elnyomatás napjai sok szomorúsággal köszöntöttek a családra. A Kossuth-bankókból álló vagyon előidézte a romlást; János fia, a későbbi iparrajziskolai igazgató, mint proscribált, külföldre menekült; Adolf fia Világosnál fogságba esett és osztrák ezredbe soroztatott. Munka, kereset híján beköszöntött úgyszólván a nyomor.

Csak utóbb, mikor kissé rendezettebbek lettek a viszonyok, tért vissza munkásságához Vidéky Károly. Most már a nyomasztó körülmények közt, kénytelen volt mindennemű munkát vállalni. S ekkor a grafikai munkának minden válfaja készült ott házánál, miben gyermekei is segédkeztek. Pauzáltak, gravíroztak, metszettek, véstek, festettek, nyomtattak. Készült ott acél-, réz-, cink-, kő- és fametszet. Mindenki rajzolt, kaligrafált és festett. Különösen nagy tevékenységet fejtett ki neje, ki az 1853-ban daltonizmusban megbetegedett férjét úgyszólván helyettesítette. Most már ő végezte a metszést is gyakran, előállítva címlapokat, névjegyeket, karikatúrákat, emlék- és divatlapokat, diplomákat, arcképeket és kisebb térképeket, különö-nösen Rozsavölgyinek, Sárközynek, a híres cigánynak, Trávnyiknak, Thernnek készített igen szép címlapokat. Betűi voltak Ízlésesek. A kerepesi-úti temetőben számos sírbolt-táblán ott találjuk meglepően szép betűit. Ez adott okot arra is, hogy az iskolákban is az ő mintáit használták. A dohányutcai zsidótemplomban is van egy kerek réztábla, mely Vidéky Károly munkája.

1856-ban a törvényszéknél, mint szakértő lett alkalmazva. Mint ilyen, nagy tevékenységet fejtett ki. Különösen a bankóhamisítók pőréiben voltak ítéletei nagyfontosságúak.

Utóbb azonban teljesen félrevonult. Egyedül gyermekeiben találta örömét. Kik közül csak Vidéky Ignác, a bécsi földrajzi intézet európaszerte ismert nagytekintélyű igazgatója, követte atyja nyomdokait, ki mint térképmetsző elsőrendű tekintély.

1882 májusában halt el Vidéky Károly, ki a szabadságharc megkezdéséig munkásságával nagy figyelmet keltett és ki megérdemli, hogy nevét ott emlegessük azok sorában, kik tevékenységükkel a múlt század első felében hazánkban mindjobban meghonosították az acél- és rézmetszést és kiknek nevét ezért mindenkor elismeréssel fogja említeni a művészet történelemírása.

I. TÉRKÉPEK.

1. Bácsmegye térképe. (1822—1825 közti időben.) Szerkesztette és metszette.
2. Pest, Pilis, Solt megyék térképe. (L. Ferenczy József: Pest, Pilis és Solt vármegyék.... névtára 1833.)
3. Pannónia térképe a III. században. (Bar-kóczy Rosty Zsigmond összeállítása után.)
4. Ó-Budai szigetek. Felmérte és rajzolta Bús Lajos. Kohlman metsz. (L. Regélő. 1836. 66. sz).

II. ARCKÉPEK.

1. Bartha, mint Zrínyi Miklós. (L. Honművész. (1833. 52. sz.)
2. Magyar Károly magyar színész. Született 1798-iki januarius 24-én. Schmidt rajza. (L. Honművész. 1834. 48. sz.)
3. Engelhart Anna, Kántor Gerzson özvegye, magyar színészné. Chladek Antal rajza. (L. Honművész. 1834. 104. sz.)
4. Széppataki Róza, Déry István hitvese, magyar színészné, mint Liszli a' havasi rózsában. Szath-máry után rajzolta Chladek. (L. Honművész. 1835. 32. sz.)
5. Hivatal Anna, Lendvay Márton hitvese, magyar színészné. (L. Honművész. 1836. 27. sz.)
6. Nádudvary Krisztina, Parázsó János hitvese, magyar színészné. Kis Bálint fest. (L. Honművész. 1836. 32. sz.)
7. Malibran Mária. (L. Honművész. 1837. 15. sz.)
8. Liszt Ferenc. (L. Honművész. 1839. 28. sz.)
9. Schodelné arcképe. Kiss B. 1838. (L. Honművész. 1838. 45. sz.)
10. Lendvay Márton, rajz. Kiss B. (L. Honművész. 1839. 78. sz.)
11. Mária Anna Karolina Pia magyarország ifjabb királynéja s' a' t. (L. Regélő. 1834. 1. sz.)
12. Első Ferenc ausztriai császár magyar 's több országok királya. Szül. 1768. febr. 12. f 1835. mart. 2. (L. Regélő. 1835. 20. sz.)
13. Első Ferdinánd ausztriai császár, magyar 's több országok királya. Szül. 1793. ápr. 19. Uralkodni kezdett 1835. mart. 2. (L. Regélő. 1835. 30. sz.)
14. Gróf Széchenyi István. Ammerling után rajz. Manielli. (L. Regélő. 1835. 53. sz.)
15. Zumalla Carregny Tamás. (L. Regélő. 1835. 56. sz.)
16. Mária Dorothea Magyarország nádorispánnéja. (L. Regélő. 1835. 70. sz.)
17. Mária Theresia. Kohlman m. (L. Regélő.
1835. 102. sz.)
18. Gróf Eszterházi Miklós nádorispán. (L. Regélő. 1836. 3. sz.)
19. Atilla. (L. Regélő. 1836. 51. sz.)
20. Első Mária magyar királyné. (L. Regélő.
1836. 58. sz.)
21. Károlyi Zsuzsanna Perényi Pálné. (L. Regélő. 1836. 101. sz.)
22. Ferdinánd portugál Herceg. (L. Regélő. 1836. 1. sz.)
23. József cs. kir. főherceg, Magyarország nádora. (L Regélő. 1837. 25. sz.)
24. Gróf Teleki József. (L. Regélő. 1837. 79. sz.)
25. Victoria Alexandrina angol királynő, koronázási öltözetben. (L. Regélő. 1838. 72. sz.)
26. Allighiegri Dante. Vidéky metsz. Pesten. Frey nyomt. 1854. (L. Országos Képtár metszetgyűjteményét.)

III. NÉPVISELETEK.

1. Pestvármegyei parasztok. (L. Regélő, 1837. 17. sz.)
2. Bács vármegyei parasztok. Pesten. (L. Regélő. 1837. 31. sz.)
3. Kelemeniek Szeremben. (L. Regélő. 1837. 51. sz.)
4. Muzslai köznép Esztergom vármegyében. (L. Regélő. 1837. 61. sz.)
5. Ersekujvári köznép Nyitra vármegyében. (L. Regélő. 1837. 89. sz.)
6. Pogrányi köznép Nyitra vármegyében. (L. Regélő. 1837. 101. sz.)
7. Egervidéki lakosok. Kostyál Dániel rajzolta. (L. Regélő. 1838. 12. sz.)
8. Böltskei köznép Tolnában. Lestyán János rajzolta. (L. Regélő. 1838. 52. sz.)
9. Trencsénmegyei köznép. (L. Regélő. 1839. 2. sz.)
10. Szent-Jánosi köznép Mosonmegyében. (L. Regélő. 1839. 44. sz.)
11. Rábaközi földnép. Pesten. (L. Regélő. 1840. 2. sz.)
12. Beregh vármegyei oroszok. Hóra F. L. rajz. (L. Regélő. 1841. 35. sz.)

IV. TÁJKÉPEK.

1. B.-Füred, rajz. Erdős színész. (L. Regélő. 1839. 40. sz.)
2. Vandorf (Sopronmegyében). Ant. Siegel ad Natúr ddin. (L. Regélő. 1839. 102. sz.)
3. Párád. Csevice-forrás. — Fogadó. — Fürdőház. Türck János A. rajzolta. (L. Regélő. 1840. 42. sz.)
4. Párád. Timsavas-fürdő. Türck János A. rajz. (L. Regélő. 1840. 42. sz.)
5. Trencsényi fürdő. (L. Regélő. 1841. 47. sz.)

V. KÜLÖNBÖZŐ TÁRGYÚAK.

1. Voigtländer gőzkocsija. (L. Honművész. 1835. 48. sz.)
2. Ideigleni Magyar Színház Pesten. (L. Honművész. 1835. 88. sz.)
3. Philadelphiai gőzkocsi. (L. Honművész. 1839. 66. sz.)

VI. CÍMLAPOK.

1. Honművész. A Regélő Folyóiratnak Társa. (L. Honművész. 1837. I. köt.)
2. Honművész. A Regélő Folyóiratnak Társa. (L. Honművész. 1837. II. köt.)
3. Honművész. A Regélő Folyóiratnak Társa. (L. Honművész. 1838. I. köt.)
4. Honművész. A Regélő Folyóiratnak Társa. (L. Honművész. 1838. II. köt.)
5. Honművész. A Regélő Folyóiratnak Társa. (L. Honművész. 1839. I. köt.)
6. Regélő címlapja. (L. Regélő. 1837. I. köt.)
7. Regélő címlapja. (L. Regélő. 1837. II. köt.)
8. Regélő címlapja. (L. Regélő. 1838. I. köt.)
9. Regélő címlapja. (L. Regélő. 1838. II. köt.)
10. Regélő címlapja. (L. Regélő. 1839. I. köt.)

VII. DIVATKÉPEK.

Túlnyomó részben párisi minták, 347 darab, a "Honművész" 1833. évf. 28. számától kezdve az 1841. évf. 51. számáig. Ezek között néhánynak eredetijét rajzolta ifj. Kostyál Dániel, Heinrich J., Schwind, Soós Imre, Fuchstahler. Valamennyi még a Kohlmann névvel vagy annak kezdőbetűjével van szignálva.

—356.

(Folytatás.)

HENSZLMANN IMRE. Magyarország ó-keresztény, román és átmenet-stílű műemlékeinek rövid ismertetése. 7 tábla, l térkép és 287 fametszettel. (4-r. 177 1.) Bpest, 1876. Egyetemi nyomda. Tettey és Társa bizom. 10.—

- Leonardo da Vinci és a lombard iskola. A Kis-faludy-Társaság évlapjai. Új folyam. XI. kötet. 1875—6. (8-r. 61—1041) Bpest, 1876. Athenaeum r.-társ. könyvnyomda.

— A magyarországi árvízkárosultak javára Bpest én gróf. Károlyi Alajos palotájában 1876 májusban rendezett műipari és történelmi emlékkiállítás tárgyainak lastroma. Készítették— és BUBICS ZSIGMOND. Sajtó aki rendezte SZALAY IMRE. (8-r. 48 1.) Bpest, 1676. M. kir. egyetemi könyvnyomda.

- Lőcsének régiségei. (4-r. XVI. és 163 1.) Bpest, 1878. Akadémia.

- Dürer Albert. (48 1) Bpest, 1878.

— Magyarország csúcsíves-stílű műemlékei. II. kötet. 4 táblával és 181 fametszettel. (4-r. 221 1.) Bpest, 1880. Egyetemi nyomda. 10.—

— Olasz iskolai — nyomán írta DvoRCSÁK FERENC. (4-r. 698 1.) Bpest, 1882. Kőnyomat.

— Hollandi iskola. — egyetemi tanár nyomán írta DVORCSÁK FERENC. (4-r. 108 1.) Bpest, 1882. Kőnyomat.

— Antwerpeni iskola. — egyetemi tanár nyomán írta DVORCSÁK FERENC. (4-r. 144 J.) Bpest, 1881—82. Kőnyomat.

— A képzőművészetek fejlődése. (8-r. 92 1.) Bpest, 1883. Franklin-Társulat könyvny.

- Középkori építészet. Ld.: RÖMER FLÓRIS, HENSZL-MANN IMRE. Műrégészeti Kalauz.

- Műrégészeti Kalauz. Ld.: RÖMER FLÓRIS.

— A nagyszebeni és székesfehérvári régi templom. Ld.: REISSENBERGER LAJOS.

- Pécsnek régiségei. Ld.: Magyarországi régészeti emlékek.

HERICH KÁROLY dr. Iparművészeti tanulmányok. (8-r. 186 1.) Bpest, 1885. Grill K. és Kilián F. biz. 4.—

HERPKA M. C. Catalogue des reproductions du musée des arts-decoratifs hongrois. Ld.: RADISICS E.

HESZ JÁNOS tervezete 1820-ban magyar képzőművészeti akadémia felállítása iránt. Ld.: Adatok.

HETÉNYI BÓDOG. Magyarország külön címerének leírása és rajza. A magyar nép és ifjúság számára. (8-r. 4 1.) Bpest, év n. Engel S. Zs. (Szondi-utea 23.) —.10

HLATKY JÓZSEF. A körmöczbányai szentháromság szobor. Egy képpel. (8-r. 201.) Körmöcbánya, 1898. Joer-ges A. özv. és fia könyvny.

HOCK JÁNOS. Művészi reform. (8-r. IV. és 196 1.) Bpest, 1898. Singer és Wolfner. 3.—

HOFRICHTER J. Il-odfokú rajzminták. Tervezte. (2-r. 10 1.) Bpest, 1886. Szerző sajátja. Kellner és Mohrlüder könyvny. 1.80

- III-adfokú rajzminták. (2-r. 6 1.) Bpest, 1886. U. o. 1.20

HOHENAUER IGNÁC és LEKLY GYULA. Emlékkönyv. A kassai honvédszoboralap javára szerkesztették —. (8-r. 32 1.) Kassa, 1900. Maurer Adolf. —.20

HOLBECK-BLOXAM M. Die mittelalterliche Baukunst in England. Nach der 7. Auflage übersetzt und mit Anmerkungen versehen. Nebst 56 Tafeln mit 215 Figuren, (l2-r. 177 és 3 1.) Leipzig u. Pest, 1847. Verlags-Magazin. M. 3.—

HOLLÓS KÁROLY. Keresztszemes hímzésre való betű-és szegélyminták iskolai és magánhasználatra. A Magyar Iparművészeti Társulat megbízásából rajzolta —. (K. 4-r. 10, 10 1.) Bpest, 1904. Athenaeum r.-t. 1.40

HOLLÓS LÁSZLÓ. A modern festőművészetről, különös tekintettel a magyar históriai festészetre. (8 r. II., 40 1.) Bpest, 1876. Tettey és Tsa. L—

HÖRK JÓZSEF. A művészet befolyása a társas életre. (8-r. 23 1.) Bpest, 1883. Révai Testv. —.50

HORNYAY ÖDÖN dr. A műpártolás érdekében. 1900. évi március hó 11-én tartott felolvasás. (8-r. 42 1.) Kassa, 1900. Maurer Adolf, L—

Nyári Sándor Brocky-tanulmányai 1895-re mennek vissza. Az ezredéves kiállítással kapcsolatban bemutatott magyar művészeti alkotások összehordása közben ismerkedett meg az Angliában őrzött Brocky-képek nagy részével és tanulmányait igen szép eredménnyel folytatta tavalyelőtt.

Nyári megláthatta ilyenformán Brocky Károlynak Londonban, Horley-ben, Reigate-ben és Windsor Castle-ban őrzött műveit. A könyve végén közölt lajstrom szerint a két utazás alkalmával Angliában talált és legnagyobbrészt most is ott található művek száma 562-re megy. Az egész lajstrom 825 művet sorol fel. Már ebből a számarányból is látható, mennyire nélkülözhetetlen Brocky művészetének megértéséhez az angolországi anyag ismerete. Nyári szerint e művek hosszú sora a következő gyűjteményekben oszlik meg: Mr. Tarral Wil-kinson (Horley-Surrey), Mahlerné Lorent Beatrice (Lichtenthal, Baden-Baden mellett), Apsley House, British Museum, Sir Dominic Colnaghi, Mr. Francis Dillon, Miss Florence Klein, Mr. Claude H. Pontét, Lord Ravens-worth, Mrs. Stratton. Miss Rosa Wilkinson, angol kir. gyűjt. (Windsor Castle és Osborn House Wight szigetén), Mr. F. Pawle (Reigate, Surrey), Conrad Wilkinson Seal Chart).) Mr. Tom Nickalls képei, valamint Mr. J. H. Lorent gyűjteményének nagy része, tulajdonosaik halála után elárvereztetve, ismeretlenek kezébe jutottak. 97 Brocky-festmény és rajz Grácba jutott, Theyer Ferenc tanár tulajdonába. Theyer ugyanis Brocky Károly örökös menyaszonyának, Tschida Josephine-nek Amália nevű testvérét vette nőül s örökség útján jutott a művekhez. Ugyancsak örökség gyanánt szállott 12 festmény és rajz dr. Hardtmuth Károly és Wimmerné Hardt-muth Mária pozsonyi lakósokra. (A Hardtmuth testvérek Tschida Amália unokái.)

Az említetteken kívül még a Szépművészeti Múzeum, Ernszt Lajos és dr. Nyári Sándor rendelkeznek nagyobb kollekciókkal. Előfordulnak még azonban kisebb számmal Brocky-féle művek a következők tulajdonában is: dr. Weldin József, dr. Gozsdu Elek, Délmagyarországi Múzeum (Temesvár), Wilczek Anna, Wührer Ferenc (Bécs), Frühmann Antal (Linz), Kankovszky Ferenc (Fiume), eperjesi evangélikus templom, Magyar Történelmi Képcsarnok, dr. Térey Gábor, Zala György, Glück Frigyes, Baruch Jcnőné, dr. Engelmann Zsigmond (Budapest).

Szükségesnek tartottam e részletesebb beszámolást azért, mert e tekintélyes anyag összegyűjtésében látom Nyári legnagyobb érdemét. A művek felkutatása azonban együtt járt sok életrajzi adat napfényre hozásával, is. Brocky alkotásainak nagy része ugyanis azoknak kezében van, kik egyúttal a művészre vonatkozólag a leghitelesebb írott emlékekkel, vagy felvilágosításokkal szolgálhatnak.

A művész, Nyári megbízható helyről kapott értesülése szerint, szláv származású volt. Gyermekkorát nagy nyomorúságban töltötte. Szülővárosában, Temesváron járt négy elemi és egy gimnáziális osztályt. Tanulása ezek után, bizonyára kedvezőtlen anyagi viszonyok miatt, abbanmaradt. Atyja saját mesterségére, a borbélyságra akarta adni. A fiú azonban csak rajzolni szeretett és 1823-ban sikerült is Kiss Antal nyűg. torontáli alispán segélyével Bécsbe jutnia, hol Weldin Ferenc temesvári polgár és háztulajdonos anyagi támogatásával tanult az akadémián. Első sikereit akadémiai kitüntetésekkel jutalmazták. (1826, 1827, 1830, 1832.) 1832-ben három mellképet fest, melyek Jézust, Máriát és Szt Józsefet ábrázolják. Nyári a Mária-fejben Carlo Dolci, a Józsefet ábrázoló képben pedig Arnerling befolyását látja. Én mindakettőben főleg Perugino- és Raffael-tanulmányok nyomát veszem észre. Tagadhatlan azonban e festményekben az eklektikusok művészetének befolyása is. A Krisztus-fejre vonatkozólag nagyon helyénvalónak találom Nyári véleményét, mely szerint e mű felfogása lényegesen különbözik az előbbiekétől. A fej mozdulatlanságát és részleteinek rajzát is határozottan a velencei piktura hatására vezetem vissza.

Brocky tanárai egyébiránt Daffinger M. M. és Ender N. J. voltak.

Az ifjú művész akadémiai tanulmányainak végeztével Temesvárra megy vissza és megfesti jóltevőinek, Weldin Ferencnek és nejének, valamint leányuknak, Josephine-nek arcképét. - - Brocky életében nem egyszer találkozunk a hála nemes érzetének megnyilatkozásával. Menyasszonyát nem vehette nőül, mert a leányt, ki Bécsben lakott, nem akarta szerető anyja az akkor még nehezen elérhető Londonba engedni. A két szerelmes azonban nem felejtette el egymást, Egyikük sem lépett mással házasságra és Brocky végrendeletében is megemlékezett Tschida Josephine-ről. Jó barátait és hazáját is nagyon megbecsülte. A magyar államnak öt festményét ("Ámor és Psyche", "Nyugvó Psyche", "A kánai menyegző" Paolo Veronese után, Kmethy és Mészáros tábornokok képmásai) hagyományozta, a késmárki kollégiumnak végrendeletileg 300 fontot juttatott. Londonban élő magyar honfitársairól, Rónay Jácintról és Meyer Györgyről sem felejtkezett meg utolsó akaratában és nagyobb összeget hagyott ez alkalommal egykori bécsi jóltevőinek egyikére, Weisz Krisztinára is. Az említett Weldin arcképeken is odaadó szeretettel dolgozhatott. E képmások meggyőző hatása ugyanis, a beléjük fektetett nagy tudáson kívül, a rájuk fordított munka kontemplativ jellegének köszönhető. Brockynak a forma már ekkor teljesen hatalmában volt. Rajza még meglehetősen kemény, de mintázása azért már mesteri. A képforma logikus és gondos kompozíciója, a modellírozás, a fény és árnyék fokozatos elosztása művészünknek egész pályafutásán át legerősebb oldala volt. A formák szerkezetének viszont gyakran nern adta meg a kellő szilárdságot. Karakter-megfigyelései egyáltalában nem voltak mélyen járók. A Weldin-arcképek azonban kiválóak hűségük és őszinteségüknél fogva is. Az igaz ság hasonló ereje még csak menyasszonyának 1837 táján készült, színezett ceruzarajzu képéről és Tschida asszonynak 1846-iki olajfestésű képmásáról sugárzik le. Nyári kiemeli mindkettőnek különös művészi értékét és melléjük helyezi Brocky arcképét a negyvenes évek elejéről. Ez utóbbiból azonban, (amennyire reprodukcióból ítélnem szabad) éppen a melegség hiányzik. A formák ismerete, az ecsetkezelés finomsága tekintetében viszont a kép nagyszerűnek mondható.

Vegyük fel azonban újra az események fonalát. A művész rövid temesvári tartózkodása után visszasiet Bécsbe, hol az 1834-, 35-, 36- és 37-ik években részt vesz a művész-akadémia által rendezett kiállításokon. Amit ez idő alatt alkot, teljesen megfelel a Biedermeier-kor ízlésének. A Bécsben töltött mesterévek produktumaiban tagadhatatlanul sok a finomság, de észlelhető bennük az erő és elmélyedés hiánya is. Nyári dicséretreméltó objektivitással mond bírálatot Brocky ezen korszakáról és megemlíti azt is, hogy a művész, bécsi kortársain kívül, a régi olasz és németalföldi mestererekből is merített.

1837-ben mátkasága felbomlik és megkezdődik nagy útja, melyből Bécsbe csak egyszer és hazájába sohasem tért vissza.

Egyelőre Parisban telepszik meg, de útja valószínűleg Velencén át vezetett a francia fővárosba. Nyáriban megvolt az igyekezet arra, hogy e kérdésben határozottat mondhasson, célját azonban nem érhette el. A Theyer és Hardtmuth családokban nem emlékeztek arra, hogy a művész felkereste-e már ekkor Velencét s Brockynak ez időből származó leveleit mostani tulajdonosuk -"egy pesti úr" -- nem akarta megmutatni. Nyári "csudálatos dolog"-nak mondja, hogy míg Angolországban és más országokban is a kutatás érdekében a legnagyobb készséggel bocsájtották rendelkezésére a keresett műveket és adatokat, addig itthon akad egy úr, ki indíttatva érzi magát arra, hogy a tudományos munkának útjába álljon. Én bizony, sajnos, nem hihetem,hogy ez a budapesti úr nálunk éppen olyan csudaszámba menjen. — Brocky Károly első velencei útjának kérdése mindenesetre nagy fontosságú a Krisztust és a samariai nőt ábrázoló eperjesi nagy oltárkép szempontjából. A festménnyel már Divald Kornél (nem Károly) foglalkozott behatóbban a "Művészet" 1903-iki kötetének 316. stbi lapjain, hol több helyes stílusbirálati megjegyzésen kívül a kép történetére vonatkozólag téves feltevéseknek ad kifejezést. Divald tévedéseit helyreigazította annak idején Bruckner Győző ("Művészet," 1904. 60—61. ].), Nyári pedig a festmény keletkezési idejét igyekszik megállapítani s, Hevesi Lajossal egyetértve, a művet még egészen "Biedermeier"-jellegűnek látja. Azt hiszi továbbá, hogy már Brocky angolországi tartózkodása idejében készült s ezek bizonyítása céljából Angliában készült rajzokra hivatkozik (Krisztus-fej és lábtanulmányok), melyek az eperjesi kép egyes részleteivel közeli rokonságban vannak. E tanulmányok mindenesetre időben is közel állnak a a festményhez.

Az eperjesi kép, minden bécsiessége mellett, sok velencei reminiszcenciát tartalmaz. Divald jó úton volt, mikor erre rámutatott. Nem értek vele egyet a Krisztus-fejre vonatkozólag, amennyiben az engem nem annyiraLionardora, mint inkább Tiziano firenzei Krisztusára (a Pitti-kép-tárban) emlékeztet.

A nagy oltárkép elemzése alapján azt hiszem, nyugodtan elfogadhatjuk Nyári véleményét, mely szerint Brocky 1837-ben csakugyan felkereste Itáliát.

Parisban is a velenceiek festészetének tanulmányozásával kapcsolatos az az eset, mely szerencséjének alapját megvetette. A Louvre-ban Veronese "Kánai menyegző"-jenek másolatával vonta magára egy skót főúr — Munro of Novar — figyelmét, kinek sikerűit a festőt arra bírni, hogy vele Londonba és Skóciába utazzék. Munro of Novar megismertette Colnaghival. Az utóbbi bejuttatta a művészt az angol udvarhoz is, olyanformán, hogy megszerezte neki Miss Georgina Liddel képmásának megrendelését. A plasztikai és festői finomságokban bővelkedő arckép azonnal megnyerte a királynő tetszését. A megrendelések ezután szép számmal jöttek. A művész nagyon keresett arcképfestő lett.

Brocky ily körülmények közt egész életére Londonban telepszik meg. Csak az 1844—46-ik években keresi fel újra a kontinenst. Eljön hosszabb időre Bécsbe, hogy újra kísérletet tegyen régi házassági tervének megvalósítására. Sikere ezúttal sem volt. Vígasztalást a művészetben keresve Olaszországba utazott s azután visz-szatért londoni barátai körébe.

Nyári igazán nagy lelkiismeretességgel dolgozott fel minden adatot Brocky londoni korszakából is. Élénk színekkel ecseteli a meleg baráti viszonyt, mely a művészt Colnaghihoz, Pontét Edwardhoz és Wilkinson Normanhoz, továbbá Meyer Györgyhöz és a Londonban időző magyar emigránsokhoz fűzte. Leírja azt is, mint kellett az udvarral szakítania, valószínűleg meggondolatlan megjegyzései, darabossága miatt. Gondosan megállapítja műveinek keletkezési idejét stb.

Könyve végén azután közli a művész végrendeletének eredeti szövegét és magyar fordítását, Rónay Jácint naplójából a Brockyra vonatkozó részt és végül az összes ismert művek lajstromát. Hiányzanak ez értékes katalógusból a Skótországban festett művek. Brocky ott sok arcképet készíthetett, melyek nagy része főúri kastélyokban rejtőzhet. A Munro of Novar számára festett képek tulajdonosuk halála után (1878-ban) elárvereztettek. Nyomukra jutni nem lehetett. A jegyzék értékét azonban könynyen emelhette volna a szerző ennek dacára is, a művek közelebbi meghatározásával. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy jó öreg- de módfölött becsületes szisztémánk szerint leírt volna tücsköt-bogarat, ami rajtuk előfordul, hanem azt, hogy az ábrázolás lényegének néhány szóba összefoglalt magyarázata nem ártott volna. Ennek fejében azután elmaradhatott volna a szövegbe ékelt leírások jó része, ami az olvashatóság kárára vált.

Szerző a párisi és londoni korszak elé csatol bevezetésül egy-egy fejezetet a francia és angol művészetről. Mindkettőt helyénvalónak tartom. Kár azonban, hogy e sorok inkább értékelést, mint szemléltető jellemzést tartalmaznak.

Sokkal szerencsésebb Brocky utolsó korszakának, a nuditások korának vázlata. Helyes megfigyelés az, hogy művészete ekkor érte el tetőpontját. Brocky nem volt naturalista és ennélfogva a meztelen női test kultusza több alkalmat adott neki a kompozíció, a formák, szinek és tónusok tisztán artisztikus művelésére, mint az első sorban karaktertanulmányt igénylő arcképfestés.

Végül a legnagyobb elismeréssel kell megemlékeznünk a könyv illusztrációinak gondos kiválasztásáról és kvalitásáról s általában az egész mű ízléses kiállításáról. Bőkezűen bánhatunk a dicsérettel emiatt a kiadóvállalattal szemben is.