|
HAZAI KRÓNIKA
KUPCSAY JÁNOS szobrászművészmájus 12-én halt meg Brassóban. Szép kort ért, 70 évet, s ezt az időt oly munkában töltötte, amelynek nyomában nem jártak zajos külső sikerek, de annál több komoly megbecsülés azok részéről, akik ismerték. Igen dolgos, mesterségét alapos tudással végző művész és ipariskolai tanár volt, akinek a művészi iparosképzés, a dekorativ szobrászat, a fafaragás terén jelentős érdemei vannak. Ezeket az érdemeket persze, aki fel akarja újítani, annak messzire kell visszalapozni a magyar iparművészet annaleseiben. Nekünk Molnár Viktor államtitkár és az elhunyt művész fia, Kupcsay Felicián volt szives rendelkezésünkre bocsátani adatokat, amelyekből kiviláglik e messze Erdélyben élt, csöndes és visszavonult, de hivatását annál lelkesebben felfogó, mesterségét annál teljesebb odaadással végző művészember munkássága. Nevét természetesen idefönn nem ismerik azok, akik a fővárosi kiállításokon kisérik figyelemmel a szobrászneveket. Eleintén is, fiatalabb korában, munkabírásának teljében csak egy-kétszer szerepel Budapesten, így az 1885-iki országos kiállítás alkalmával. Ekkor sem ú. n. nagy plasztikával, hanem dekorativ dolgokkal. Kupcsay János ugyanis dekorativ szobrász volt, nagyrészt faragott iparművészeti tárgyakat, bútorokat, oltárokat készített, bár előtanulmányai közt ott vannak a tisztán plasztikai tanulmányok is. Az a species volt lent Brassóban, mint Hölzel Bártfán. Fafaragó. Ez talán igen egyszerűen hangzik, de hogy mennyire élhet ebben is művészet, erre kitűnő példa éppen az európai hírű Hölzel. Akinek nem állt mögötte technikai tudásban, dekorativ érzékben Kupcsay János sem. Idefönn, a magyar művészet fókuszában ezt persze, főleg az újabb generáció nem tudja róla. De annál jobban ismerték Erdélyben, annál jobban ismerik azok, akik keresik és szeretik a fafaragás középkori, gót, román stílben készült produktumait. Erdemei tehát ezen a téren különösképen felemlíteni valók. Egy ily munkája (faragott szarvast ábrázol) van az iparművészeti múzeumban. Ugyancsak Budapesten van néhány faragott bútora, amelyek az 1885-iki országos kiállításon voltak kiállítva s jelenleg Molnár Viktor államtitkár tulajdonát képezik. Annak idején többször nyílt alkalma, hogy a fővárosba kerüljön, Kupcsay azonban különös szeretettel ragaszkodott Brassóhoz. Talán azért is, mivel hogy az ottani német publikumnak erősebb szükségletét képezte - - az egyébként német gyökerű — fafaragászat. Érdekes, hogy egy ízben Trefort Ágoston kultuszminiszter hívta Pestre, az akkor még csirájában lévő iparművészeti iskolába, s azt a feladatot tűzve eléje, hogy a magyar stílus megteremtésén fáradozzék. A nyolcvanas években, abban az időben volt ez, amikor először adták ki hangosan a jelszót, hogy magyar stílust kell csinálni, s először kezdték gyűjteni az idevágó népies ornamentikát. Kupcsay János a miniszter meghívását nem fogadta el, s a miniszter e művészetpolitikájával szemben az volt a meggyőződése, hogy "magyar stílus nincs, a magyar stílust megcsinálni nem lehet".
Kupcsay János a fafaragást nemcsak mint művész kultiválta, hanem mint tanítója is ennek az iparművészeti ágnak. Professzor volt eleinte a hosszúfalusi "iparirányú állami felső népiskolában", s aztán a brassói faipariskolában. Ily irányú működése legalább is oly jelentős, mint a művészeti. Annak idején, amikor tanítani kezdett, ezen a téren egészen egyedül állt, úttörő volt. Évek során elérte azt, hogy oly generációt nevelt, amely ki tudta elégíteni egész Délmagyarország efféle szükségleteit. A brassói és környékbeli publikum és iparosok most már nem Bécsből hozattak faragott bútort, nem bécsi faragványokat használtak bútoraik díszítésénél. Tanítványai mind jóízlésű, mesterségüket jól végző iparosok lettek, kettő közülük pedig ismert szobrász: a korán elhunyt, székely születésű Köllő Miklós és Istók János. Kupcsay János 1840 május 8-án született Berze-vice sárosmegyei községben. Az elemi iskolát itt végezte, a polgári iskolát Eperjesen. 1850—64-ig különböző szobrászműhelyekben dolgozik. 1864-ben Kassán telepedik meg, önálló szobrászműhelyt nyit. Négy évi kassai tartózkodás után Münchenbe kerül, s itt 1868 —73-ig végez plasztikai stúdiumokat az akadémián. 1874-ben kultuszminiszteri elismerést kap, majd 1879-ben Sepsiszentgyörgyön ugyancsak elismerő okmányt. A hosszúfalusi ipari szakosztállyal egybekapcsolt állami íelsőbb népiskolához 1883-ban nevezik ki rajztanítónak és a fafaragászat vezetőjének. Innen kerül Brassóba, az állami faipari szakiskolához (1895), ahol 1898 februárjában ünnepelték meg tanári működésének huszonötéves jubileumát. Ebből az alkalomból kapta meg királyi kitüntetés gyanánt a koronás arany érdemkeresztet. Már említetteken kívül még a következő kitüntetések érték: 1885. országos kiállítás, Budapest, közreműködési érem, 1887. bécsi kiállítás, elismerő oklevél, 1896. országos kiállítás Budapesten, közreműködési érem és elismerő oklevél, 1897. a brüsszeli kiállításon elismerő oklevél, 1900 párisi világkiállításon közreműködési oklevél. 1898. ötvenéves jubileumi emlékérem. Nevezetesebb oltárművei: a brassói belvárosi görögkeleti román egyház (főoltár), a csernát-falusi gör.-kel. román templom (főoltár), főoltárok a szunyokszéki, ledényi, rozsnyói, ilyetfalvi, bácsfalui gör.-kel. templomokban, szószék a brassói római katholikus templomban, kisebb oltárok a türkösi és hosszúfalusi ág. hitv. év. templomokban, a csiktarca-falui és csiksomlyói rom. katb. templomokban.
MAGYAR GRAFIKA. A Magyar Képzőművészek Egyesületének kebelében az 1910 május 10-i közgyűlésén grafikai szakosztály alakult a Magyar Grafikusok Egyesületének művésztagjaiból. A Grafikusok Egyesülete tehát a jövőben kétféle minőségben fog működni. Megnyitja rendes kiállításait pártoló tagjai számára és részt vesz azon kiállításokon, — első sorban a Műcsarnokban - - melyeket a Képzőművészek Egyesülete rendez. A M. G. E. e fontos lépéssel főleg két célt akar elérni. Első sorban nagyobb érvényesülést itthon, másodszor kedvezőbb utat a külföldi nagy kiállításokhoz, melyeknek magyar osztályát a Képzőművészek Egyesülete szokta rendezni. Az együttes kiállítások alkalmával a grafikai művek elfogadása kérdésében külön biráló bizottság fog dönteni. A M. G. E.-nek, mint szakosztálynak is, Rauscher Lajos lett az elnöke és Olgyai Viktor az előadója.
Kétségtelen, hogy sokszorosító művészeink az egyesületük föntartásával járó nehézségek súlya alatt kerestek protektorátust és e körülmény az életviszonyok mostohaságára vet világot. Ezzel szemben azonban nagy haladásról tanúskodik a sokszorosító grafika különös igényeinek elismerése és a nálunk mindeddig még csak kis mértékben felkarolt művészeti ágak egyenjogosítása a vezető szerepet játszó művészetekkel.
Különös örömmel emlékezhetünk meg ez alkalommal grafikánk térfoglalásáról -- "a Lajtán túl". A bécsi cs. kir. udvari könyvtár ugyanis megvásárolta metszetgyűjteménye számára a következő lapokat: Rauscher Lajos: Budapesti bolgár kerék, Olgyai Viktor: Ködös reggel, Lévy-Lénárd Róbert: Márciusi nap, Székely Andor: Interieur és Ruhaszárítók.
Aki az udvari könyvtár metszetgyűjteményében uralkodó szellemet ismeri, az jól tudja, hogy ott a vásárlásoknál a szóbanforgó tárgyak abszolút művészeti értékén kívül egyébre tekintettel nincsenek. Azt se mondhatjuk, hogy a bécsieknek erkölcsi kötelességük lenne a magyar művészet támogatása. Ha tehát az udvari könyvtár igazgatóságának a Magyar Grafikusok Egyesületéhez írt levelében azt olvassuk, hogy Bécsben a magyar lapok vásárlását — amennyire a metszetgyűjtemény dotációja megengedi — évről-évre folytatni szeretnék, vajjon mire következtethetünk abból.
Ugyanarra, amire egy bécsi magánember eljárásából, ki nemrégen tekintélyes gyűjteményt vásárolt össze csupa magyar grafikai termékekből.
Senki sem próféta a saját hazájában. Eljöhet azonban nemsokára az idő arra is, hogy grafikusaink törekvéseit itthon is méltányolják.
T. Z.
A KÉVE" MŰVÉSZEGYESÜLET második rendes közgyűlésén Szablya Frischauf Ferenc festőművész elnökölt. Az ügyvezetőség által előterjesztett jelentést és zárszámadásokat, úgyszintén az 1910 — 1911 -és egyesületi évre vonatkozó költségvetést a közgyűlés egyhangúlag fogadta el. A közgyűlés az ügyvezetőségi tisztségre a következőket választotta meg: Elnök: Szablya Frischauf Ferenc, ügyvezetőségi tagok: Benkhard Ágost, Lénárd Lévy Róbert és Erdei Viktor. Titkár: Szablya János, jogtanácsos: dr. Vermes Károly.
A SZEGEDI KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYESÜLET KIÁLLÍTÁSA. A szegedi képzőművészeti egyesület az idén rendezte tizenegyedik kiállítását. A tárlat április hó 10-től május hó 16-ig volt látható, amelyen 284 műtárgy (kép, szobor és pla-ket) volt kiállítva. A kiállított képek mintegy kétharmadát a budapesti Képzőművészeti Társulat gyűjtötte össze és küldte le, a többit szegedi művészek állították ki. A szegediek ezúttal szerepeltek először zárt csoportban és gyűjteményesen, miáltal a kiállítás - némileg helyi színezetet nyert. A kiállítás iránti érdeklődés az idén, amint azt az alábbi számok mutatják, mérsékelt volt. A szegedi képzőművészeti egyesület tagjai között való kisorsolásra húsz műtárgyat vett 3460 K értékben. A hatóság a városi képtár számára három képet vásárolt 900 K értékben. Magánosok tizenkét műtárgyat vettek mintegy 2500 K értékben. A tárlatot mintegy kilencezren tekintették meg, kik közül hétezer vasárnapi ingyenes látogató volt.
k. j.
EMERICZY ANDOR. Május 3-án halt meg Emericzy Andor festőművész Budapesten. Fiatalon, harminckét éves korában. Egy csomó vázlat, sok tanulmány, több étude, mint kész kép maradt utána s ez az, ami bizonysága komoly talentumának. Sokat dolgozott, erőt gyűjtve eljövendő képekhez. Rövid, de a művészet iránt annál hevesebb vágyódást! fiatalságában, mondják, akik ismerték, hogy minden élménye, célja a piktura volt. Hátrahagyott vázlatkönyveiben ez bontakozik ki: a szolid, biztos alapot kereső tudás. Egy finom, szubtilis crzékenységű fiatalság, melynek nem sikerült, nem adatott, hogy kifejtse teljes képességeit, csak készülődött. Freskókra gondolt, nagy, momumentális falakat szeretett volna festeni, a magyar festők közül Lo'z volt az, akire felnézett tanítványi rajongásával. Nagy freskókra gondolt, készült s titokban lírai verseket írt.
Emericzy Andor Iglón született, 1878 július 22-én. Tanulmányait, gimnáziumi osztályait Budapesten végezte a tanárképző főgimnáziumban (1896), s utána mindjárt Münchenbe megy, a Fehr-féle magánrajziskolába. Félév múlva felveszik a müncheni képzőművészeti akadémiára, ahol 1901-ig marad s több ízben kap kitüntetést.
Münchenből hazatérve, az államtól kap megbízást két másolat elkészítésére, amit Firenzében végez (1902). Lotz Károly tanítványa lesz, képei, felfogása egy ideig Lotz hatását mutatják. Lotz közelsége, freskófestő hajlama indította arra is, hogy Fraknói Vilmos püspök római villájában egy falfestményt készítsen. Lotz halála után Székely Bertalan lesz a mestere, de már csak félévig dolgozhatott. Súlyos, gyógyíthatatlan idegbetegséget kapott. Egy ideig egy berlini szanatóriumban kezelték, de nem bírt a kórral, amely utolsó három évét s életét is elrabolta. A Képzőművészeti Társulat kiállításain több ízben résztvett, leginkább porlraitokkal, amelyek gyöngéd dekorativ felfogást tükröznek. Egy nagyobb festménye, a "Krisztus", Münchenben, nemzetközi kiállításon, s a pécsi országos kiállításon szerepelt s figyelmet keltett. Pécsett bronzérmet kapott. Fejlődésének utolsó évei folyamán a modern művészek közül Böcklin művészete volt rokon festői felfogásával. Ebben a számunkban önarcképét s egy festményt mutatunk be tőle.
KITÜNTETÉSEK. A budapesti posta- és távirda kísérleti állomás tervpályázatán az első díjat Fleischl Róbert, a második díjat Wälder Gyula, a harmadik díjat Balázs Ernő építészek nyerték el. A Magyar Építő- és Iparművészeti Rajzolók Országos Egyesületének Sipos Henrik által adományozott "Lechner Ödön" tervpályázata első díját a zsűri Dorman Jenő és Nádor Lajosnak Ítélte oda.
A pályázat tárgya egy télikertben létesítendő diszes szökőkút terve volt.
A budapesti építő részvénytársaság által több bérház terveire hirdetett pályázatra 41 pályaterv érkezett be. A biráló-bizottság úgy határozott, hogy az 1237. hrsz. nagyobbik telek beépítésére hirdetett pályázat első (2000 koronás) díját Messinger Hugó építész "Jövedelmező" jeligés, a második (1000 koronás) díjat Miklós és Wirth építőmesterek "Szabadság, szerelem" jeligés, a megvételi díjat (600 korona) Wellisch Andor építész "Úri lakások" jeligés és Habicht Károly építész "Nyugat" jeligés pályeterveinek ítélte oda. Az 1100b. hrsz. kisebbik telek beépítésére hirdetett pályázat első (500 koronás) díját Miklós és Wirth építőmesterek "Szabadság, szerelem" jeligés, a második (300 korona) díjat Habicht Károly építész "Nádor II." jeligés tervének Ítélte oda. Megvételi díjat (200 korona) Thomas Antal építész, Klenovits és Prokisch építészek, Tscheuke Hermán építész és Módi Lajos építész nyertek.
A budapesti orth. izr. templom és iskola tervpályázatán díjat nyert tervezők között megtartott szűkebb körű pályázaton az első díjat egyhangúan Porgesz József és Skutetzky Sándor építészek nyerték el. A biráló-bizottság a terveket kivitelre ajánlotta a hitközségnek. Az orth. izr. hitközség a bizottság javaslatának megváltoztatásával kivitelre elfogadta Löffler Sándor és Béla építészek terveit és őket bízta meg a templom, paplak és iskola építésével, illetve az építkezés műszaki vezetésével.
A trencséni törvényszéki palota és fogház terveire hirdetett pályázaton a 2000 koronás első díjat Jablonszky Ferenc, az 1500 koronás második díjat Tóásó Pál, az 1000 koronás harmadik díjat Wälder Gyula kapta.
A Kecskeméten létesítendő víztorony tervpályázatán az 1000 koronás első díjat Dümmerling Ödön, az 500 koronás második díjat Dénes István kapta.
A nagytapolcsányi városháza terveinek elkészítésére hirdetett pályázaton az L 600 koronás pályadíjat nagygyőri Szőts Imre, a II. 400 koronás díjat Gy. Takách Béla pályamunkái nyerték el.
A karcagi városi takarékpénztár székházának terveire kiírt pályázaton az 1000 koronás első díjat Nagy Károly, a 600 koronás második díjat Vida Artúr és Jendrassik Alfréd, a 400 koronás harmadik díjat Borbély József kapta.
KACZIÁNY ÖDÖN rajzolta e füzet fejléceit.
MŰVÉSZETI IRODALOM
IMPRESSIONISMUS. EIN PROBLEM DER MALEREI IN DER ANTIKE U. NEUZEIT. Irta: Werner Weisbach. Berlin. 1910. Ára fűzve 15 Mark. I. kötet. 258 1. 6 szines melléklettel.
A modern művészet csatazaja kezd elülni és tisztázódnak a vitás fogalmak, ádáz háborúságot okozó eszmék. Már van annyi időnk és lelki higgadtságunk is, hogy azt a sokat emlegetett történelmi distanciát beállíthassuk, amely állítólag mindig szükséges, ha teljes ítéletet akarunk mondani valamely kor irányáról, vagy valamely művészről. Erről a feltétlen tekintélynek örvendő alapigazságról ugyan lehetne jó egy fejezetet írni, ám elégedjünk most meg annak megállapításával, hogy a modern művészet felett már elviharzott annyi idő, mely az objektív, vagy legalább is objektívebb vélemény alkotására, értékének, fény- és árnyoldalának megállapítására elegendő. Egy ily irányú, alapos kísérletről számolhatunk be a jelen könyv alapján. Nem első kísérlet ugyan, de annál alaposabb.
Az impresszionista festészetet Richard Hamann (Der Impressionismus in Leben u. Kunst. Köln. 1907.) alapjában elítéli, művészeti eltévelyedésnek bélyegzi, s azt vitatja, hogy az impresszionista irány a leromló, hanyatló, feloszláshoz közeledő társadalomnak és művészetnek penészvirága, fleur du mal, amelyet hasonló lelki és testi dispozícíójú emberek termelnek és szeretnek. Az impresszionismus mindig a kultúra elaggódásának, elvénhedésének idejében áll be. Mindezt Hamann sok temperamentummal, jobb ügyhöz méltó buzgalommal, lebilincselő zsurnaliszta vervevel rajzolja meg, de annál több felületességgel, a régi és modern művészetben való képzetlenséggel, tetszetős általánosításokkal is. Sokkal alaposabb előtanulmányokkal, és éppen azért méltányosabb felfogással tárgyalta e témát Strzygowski (Die bildende Kunst der Gegenwart. Leipzig. 1907.), aki a modern művészet kinövéseit emeli ki igen élesen; de erős ítéletet tartva, a modern művészeti elvet védi és a jól megrostált anyagot nagyon nagyra becsüli. Kése néha talán túlmélyen vág, de alapjában jó munkát végez. Utána Kohn jelenik meg a küzdőtéren és már közismert alaposságával, higgadt ítéletével a legigazságosabb mérleget állítja fel a modern művészet minden ágáról. Dolgozata nagyon rövidre van fogva, de kitűnő syllabusa a modern, józan művészeti Credonak (Moderné Kunst-u. Stilfragen. Einsiedeln. 1909.) Hasonló rövidséggel és éles analisissel bolygatja meg e kényes kérdést Karl Schefíler (Lebendiger Idealismus. Neue Rundschau. 1909. 1246. 1.), aki azt állítja, hogy "az impresszionismus mindig oly korokban jelentkezik a legerősebben, amelyben az új művészeti stílus kialakulóban van". Ugyanezen eredményre jut Edmond Claris (De l'impressionisme en sculpture. Paris. 1902.) a modern szobrászatét illetőleg. Vagyis az impresszionismus — ellentétben Hamann felfogásával — nem vég, hanem kezdet; nem vénasszonyok csalóka nyara, hanem üde tavaszi rügyfakadás. A két irány tehát teljesen ellentétes vonalban halad. Hol az igazság?
Scheftler munkájában nemcsak a kérdés új oldaláról való bemutatása érdekes, de az is, hogy már összefoglaló áttekintést igyekszik adni az impresszionismus régebbi múltjáról. Ha történtek is ily irányú kísérletek, azok csak néhány klasszikus nagyságára való utalások voltak. Az impresszionista művészek s a modern esztétikusok irányzatok jogosultságának igazolására hivatkoztak Velasquezre, Goyára. Ám ez csak általános rámutatás volt. Az ily irányú tárlatok is alig terjedtek tovább az említett két spanyol művésznél és a japánok bemutatásánál. Újabban nálunk a Művészház járult a kérdés megvilágításához igen jó magyar anyaggal.
Most Weisbach, a berlini egyetem neves tanára fogja meg a dolog nyelét alaposan. Munkájának I. kötetében, amely előttünk fekszik, a legnagyobb utánjárással, leg-tudományosabb módszerrel sorolja fel mindazon emlékműveket és mestereket, amelyek, illetve akik az impresszionista irányzatnak úttörői, előfutárai voltak ; sőt oly tökéletes és kifejlett impresszionista művészetet teremtettek, amelyre eladdig alig gondolt valaki. A külömbség csak abban áll, hogy míg a XIX. század végéig az impresszionista ábrázolási mód csak elvétve, illetve párhuzamosan jelenik meg a nyugodt, vonalas, minuciózus, formákban látó művészi kifejezés mellett, a múlt század végén minden vonalon majdnem egyeduralkodóvá válik. Az impresszionismus az eleven, mozgalmas, lüktető életnek és az egységesen látó tömegekbe összefoglaló, színfoltokba tömörítő vagy vonallendületekbe sűrűsödő művészetnek kifejezője.
Ez az impresszionista felfogás lehetetlen ott, ahol az egész művészi kifejezésmód vonalakon alapul, vagy ahol elvont fogalmak megjelenítése képezi a művészek egyedüli vágyát. Azért nem virágozhatott Egyiptomban és a keleti országokban. Ellenben Görögországban mihelyt használatba jön az enkausztika és az érzelmi világból vett jelenetek ábrázolása, következetesen azonnal megjelenik az impresszionista festészet Antiphilos festő műveiben. Ez az új festőmód átszármazik Itáliába is, ahol úgy a fali festményeken, mint a mozaikművekben csodás szépségű műveket teremt. Még az ó-kori keresztény művészet sem vonhatja ki magát az impresszionista stílus hatása alól; a katakombák festményeiben, a bazilikák mozaikjaiban, a könyvfestészet lapján letagadhatatlanul megérződik a modern szellem. A bizánci művészet erősen antik nyomokon haladó, majd merev sémákba csontosodó szelleme nem engedi érvényesülni a festői kifejezésmód ezen mozgalmas változatát. A középkor művészete nem kevésbbé távol áll tőle, mert hisz egész mivolta az építészeti és szobrászati kifejezéshez simul, vonalas, dekoratív, rajzoló jellegű, bár a könyvdiszítésben egyszer-másszor mégis fel-felcsillámlik a kalligrafikus dekoratív irány mellett. A quattrocento, amely a naturalista ábrázolás irányában küzködik, szintén nem alkalmas az impresszionista látás előmozdítására. Nem is képes ez kifejezésre jutni mindaddig, míg a művészek hatalmukba nem kerítik a reális ábrázolás minden teknikai és művészi készségét, főként az olaj festést, s a való élet megjelenítésén túl, nem engedhetik át magukat saját fantázia szülte világuknak, ami alatt nem csapongó idealizálást, hanem a természet jelenségeinek művészien szabad, festői kezelését, kínos és pontos reálizmus helyett a festő énlelkével való átérzését értjük. Mihelyt ez a teknikai bevégzett könnyedség és artisztikus szabadság megvan, mind erősebben hatalmába ejti a legkiválóbb művészeket az impresszionista ábrázolásmód. Lionardo és különösen a velenceiek, a színek és hangulatok nagy mesterei csakhamar impresszionistákká válnak ; Giorgione, Palma Vechio, Tiziano, Tintoretto, Paolo Veronese, a Bassanok; Caravaggio, el Greco, Velasquez; majd a németalföldiek Frans Hals, Buytewech, Brouwer; a hollandok de Veidé, Molijn, van Goyen, Ruisdael, Cuyp, Segers, Rembrandt, Vermeer von Delft, Fabritius mind az impresszionisták sorába tartoznak részben java alkotásaikkal, részben egy-egy kísérlettel. A XVIII. század elején a művészetek általános hanyatlásával a festőiség is elszikkad. XIV. Lajos kora a formai kiképzést és látást műveli. De csakhamar reakció áll be: a rokokó bájos világa: Watteau, Chardin, La Tour, Fragonard, Robert; délen az antireforrnáció befolyása alatt beállt lelki mozgalmasság Salvator Rosa, Parrocel, Luca Giordano, Pietro Longhi, Tiepolo, Guardi ecsetjét vezetik impresszionista utakra. Fragonard és Guardi a rokokó impresszionizmust tetőpontra emelik, s előkészítik a nagy spanyol kolorista, Goya számára a talajt, aki azután a modern impresszionista festészetnek vérbeli atyjává lesz. A klasszicizmus és romanticizmus egy időre megszakítják a már teljes erő és pompában virágzó modern irányzatot, bár köz-ben-közben elvétve akad egy nyom, amely a tradició fonalát nem engedi véglegesen elszakadni: Géricault, Delacroix, Daumier a modernista művészet küszöbéig vezetnek.
Weisbach művének első kötete itt véget ér; a második, amely a modern művészettel fog foglalkozni, Ígéret szerint még ez esztendőben lát napvilágot. Erre feszült figyelemmel várakozunk. Mert Weisbach ugyancsak alaposan és derekasan megfelelt feladatának. Bár sehol sem foglalja szavakba hitvallását, az első kötetnek egész hangja nyíltan vallja, hogy Weisbach az impresszionizmus híve, és egész anyagát e szempontból csoportosította. Maga vázlatos felsorolásunk mutatja, mily gazdag anyagot hordott össze Weisbach az impresszionizmus ősisége mellett. De ne gondoljuk, hogy munkája a teóriának minden áron való erőszakolása; mestereknek és műveknek ki- és bemagyarázása; kínos kalászgyűjtögetés. Még a szakember is el fog csodálkozni, mily gazdag, de egyúttal megrostált anyagot talál e munkában. Weisbach kitűnő analista, aki nem felületes bőbeszédűséggel, tárcaírói szellemességgel, hanem szakszerű, a dolgok lényegébe ható, finom elemezéssel mutatja be a műtörténet folyamán termelt impresszionista műveket. Nem elégszik meg ráutalásokkal; minden impresszionista műnek mondott festményt alaposan elemez; mindig bebizonyítja, miért meri az impresszionista sorozatba felvenni. Amellett gyönyörű fejlődési képet és műtörlénelmi keretet rajzol anyagához. Mindenütt kimutatja a fejlődés fonalát, a korok és mesterek közti kapcsolatot, az általános kultúrával való összefüggést. És teszi ezt nem mozaikszerű, tükördarabos összerovással, összeszerkesztéssel, hanem egy hatalmas lendülettel, amelyben minden részletnek meg van a maga belső értéke és a fejlődés vonalában való jelentősége szerinti helye.
Végeredményül, bár tézisbe foglalva nincs sehol, kettőt állapít meg: az impresszionista irányzat minden virágzó korban előtérbe lép; hogy nem ötlik annyira a laikus szemébe, onnét van, mert a régi impresszionizmus nem társul pleinairizmussal, amit mi manap már a modern stílus szinte elengedhetetlen tulajdonságának tartunk. Természetesen hibásan. Másodszor az impresszionista stílus a művészek kiforrott korában lép fel, amikor azok a formákban való látásnak és ábrázolásnak, valamint a festő-teknika teljes, virtuóz kezelésének birtokában vannak. A felületesség teljesen ki van zárva. Ebből talán egy üdvös tanúságot is vonhatunk. A modern impresz-szionista stílus nem lesz mindaddig népszerűvé, míg ifjabb művész nemzedékünk megelégszik a legprimitívebb teknikai képzéssel és teljesen elhanyagolja formaérzékének alapos gyakorlását. A régi mestereknél az impresz-szionizmus végső állomás, művészetük tetőfoka. A mieinknél nem egyszer az első lépés, merész, sőt vakmerő nekigyürkőzés. Hiszen olyan egyszerűnek és könnyűnek tetszik, így telnek meg azután tárlataink, különösen magánkiállításaink a leglehetetlenebb és legízléstelenebb mázolásokkal. Az impresszionista irány létérdeke, hogy ez a művészi lelkiismeretlenség leszoríttassék. Erre kiválóan alkalmas Weisbach munkája. Olvastán észhez fog kapni nem egy vad szem. Másrészt remekül megirt védelme az impresszionizmus jogosult voltának.
Wcisbach munkája mindenképen megérdemli, hogy minden művészettel foglalkozó ember olvassa. Azon ritka művek sorába tartozik, amelyeknek minden lapjáról tanulunk. Gazdag képanyaga pedig az elmélet mélyítésére és gyönyörködtetésünkre szolgál.
FIEBER HENRIK
FESTÉSZET.
Kernstok Károly. Irta Bölöni György. A Ház, III. 3—4.
Botticeli. Irta Vikár Vera. Vasárnapi Újság, máj. 29.
Kép-láz. Irta L. g. A Hét, máj. 29.
Honoré Daumier. Irta Kenczler Hugó dr. Az Újság, jún. 3.
Impresszionisták a Művészházban. Irta Moll. Vagyunk I. 2.
Tiepolo. Irta Moll. Vagyunk. I. 3.
Székely Bertalan. — A "Nemzeti festészet" első kötete Palágyi Menyhért dr. könyve. Irta (sz.) Budapesti Napló, jún. 7.
Tiepolo. Irta dr, Márffy Oszkár. Alkotmány, jún. 7.
Tiepolo. Irta dr. Térey Gábor. Vasárnapi Újság, jún. 12.
Mihálik Dánielről, halála alkalmából, írták a napilapok, jún. 17.
Erzsébet királyné ismeretlen arcképe. — Sogni József festménye az olasz pénzügyminisztériumban. Irta báró Forster Gyula. Vasárnapi Újság, jún. 19.
Greguss Imre. Jeltelen cikk. U. o.
Csontváry Kosztka Tivadar. Irta R. I. Vagyunk, I. 4.
Szent László és a cserhalmi ütközet középkori képírásunkban. Irta Gróh István. Vasárnapi Újság, jún. 26.
Székely Bertalan és a festészet esztétikája. — Palágyi Menyhért könyve. Irta Lakos Alfréd. Az Újság, jún. 26.
Dániel Mihalik. Jeltelen cikk. Pester Lloyd, jún. 26.
Puvis De Chavannes. Irta Sztrachon Nelly. Budapesti Hírlap, jún. 20.
Berlini levél. -- Német impresszionizmus. -- Irta Szatmári Jenő. Budapest, jún. 26.
Székely Bertalan. Irta Bölöni György. Világ. jún. 30.
XVIII. századbeli falfestmények Magyarországon. Irta dr. Éber Antal. Archeológiái Értesítő. U. f. XXX. 3.
Mátyás és Beatrix kiadatlan arcképei egykorú kéziratokban. Irta Csontosi János. U. o.
Az orosz kormány — egy festmény ellen. Irta L. A. Magyar Szó, júl. 3.
SZOBRÁSZAT.
Pör Euridyke szobra körül. — Ferenczy István szobráról, melyet Hevessy Pál állított össze. — Jeltelen cikk. Az Est, máj. 28.
Az ezredévi emlékmű. Jeltelen cikk. Magyar Nemzet, jún. 3.
Retrospektive Sammlung ungarischer Plastiken. Irta Supka Géza dr. Neues Pester Journal, jún. 3.
Horti Pál síremléke. Teles Ede műve. Ösmertették a napilapok jún. 4.
Születő szobrok. — A Szabadság-szobor. Irta —esti. Az Újság, jún. 29.
Születő szobrok. — A "tíz" — Az Erzsébet-szobor. Irta —esti. Az Újság, júl. 3.
Neue Zukunft-Denkmäler im hauptstädt. Múzeum. Irta Franz Schindelmann. Neues Pester Journal, jún. 19.
Rómer Flóris emléktáblája. — Darás Jánosné műve. — Jeltelen cikk. Vasárnapi Újság, jún. 26.
Három kassai kőszobor. Irta Mihalik József, Archeológiái Értesítő. U. f. XXX. 3.
ÉPÍTÉSZET.
A vakok intézete. Jeltelen cikk. A Ház, III. 3 — 4.
Modern szálló-építkezések. Jeltelen cikk. Vállalkozók Lapja, jún. 1.
A sárosfürdő. Irta Bartolotti Ede. Vállalkozók közlönye, jún. 1.
A pozsonyi székesegyház. Irta Kabdebo Gyula. Magyar Építőművészet, VIII. 5.
New-yorki és a budapesti analógiák az építőművészetben. Irta V. Vállalkozók Lapja, jún. 8.
Bontják a régi Pestet. Irta h. ő. Magyarország, jún. 12.
A német városépítkezési rendszer a berlini világkiállításon. Irta V. S. Vállalkozók Lapja, jún. 15.
Építészeti irodalom. Orczy Gyula: Tanulmányok. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, jún. 15.
A balassagyarmati múzeum pályázatának sorsa. Irta E. A. U. o.
A jövő bérháza. Irta Tövis. A Hét, jún. 19.
Portál-architektúrák. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, jún. 22.
Czigler-érem. Jeltelen cikk. U. o.
Bécsi levél. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, jún. 22.
A tégla, mint művészi anyag. Irta V. S. U. o.
Csúcsíves szentségtartó fülkék és házacskák Erdélyben. Irta dr. Roth Viktor. Archeológiái Értesítő. U. f. XXX. 3.
A budapesti új református templom. Jeltelen cikk. Vállalkozók Lapja, jún. 29.
IPARMŰVÉSZET.
Harc egy kehely körül. — - A kolozsvári Rákóczi-kehely. Irta dr. Gyárfás T. Vasárnapi Újság, máj. 29.
Női üvegfestők. Jeltelen cikk. Budapest, jún. 19.
A régi Buda és Pest céhei. Irta Schindelmann Ferenc. Vasárnapi Újság, jún. 19.
Fittler Kamil-ról, halála alkalmából, írtak a napilapok, jún. 28.
Brassai ötvösművek. Irtadr. Gyárfás Tihamér. Archeológiái Értesítő, U. f. XXX. 3.
Régi ötvösművek a körmöci evangélikus templomban. Irta Divald Kornél. U. o.
Római övdíszck. Irta dr. Heklcr Antal. U. o.
VEGYES.
Internationale Kunstausstellung in Venedig. Irta Thieben Emil. Pester Lloyd, máj. 27.
Svájci művészek kiállítása a Nemzeti Szalonban. Irta Farkas Zoltán. Vasárnapi Újság, máj. 29.
Az esztergomi fó'székesegyház. Irta Petrik A. Élet, máj. 29.
Idézőjeles esztétika. - Malonyai Dezső könyve Szinnyei-Merse Pálról. - - Jeltelen cikk. Pesti Napló, máj. 29.
L'art, la valeuőr de l'art, l'education artistique. Irta Alexander Bernát, Revue de Hongrie, III. 5.
A párisi "Sacré Coeur-bazilika". Irta dr. Bozóky Géza. Alkotmány, jún. 3.
Amerika művészete. Irta Molnár Sándor. Vagyunk, I. 2.
Svájc a Nemzeti Szalonban. Irta Radó István. U. o.
A Könyves Kálmán kiállítása. Irta—ró. Vagyunk, I. 3.
A Művészház kiállítása. Irta Gulácsy Lajos. Kritika, I. 4.
A Szent György céh aukciója. Ösmertették a napilapok, jún. 18.
Műtárgyak hamisítása. Irta Jármai Rezső. Budapest Hírlap, jún. 19.
Régi és új művészet. Alexander Bernát felolvasása. Rajzoktatás,'jún. 15.
Az elemi és középfokú rajzoktatás Münchenben. Irta Pálos Ede. U. o.
Felelős szerkesztő: LYKA KÁROLY
Kiadótulajdonos: SINGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.
A Művészet kliséit Wolfner M., ezelőtt Kurcz L. és társa fotocinkográfia műintézet készíti Budapesten, VIII., Szentkirályi-u. 13.
MATYÓ ASSZONY BIBLIÁVAL
NAGY SÁNDOR RAJZA
MEGADÁS
ERDEI VIKTOR RAJZA
GOLGOTA
EMERICZY ANDOR FESTMÉNYE
|
