MUNKÁCSY MIHÁLY SÍREMLÉKE

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak jubiláris évében a legszebb, legmagasztosabb ünnepe az volt, amelynek keretében június 18-án, a kerepesiúti temetőben festőművészetünk világhírű mesterének: Munkácsynak a síremlékét felavatta, amelyet a magyar nemzet állított soha nem szűnő hálája és kegyelete jeléül a mester sírja fölé. A felavatásra a síremlék körül a ragyogó verőfényben egy rengeteg számú és ösz-szetételében is ritka közönség gyűlt egybe. A sokadalom soraiban ott volt az uralkodó család leg-magyarabb képviselete, József királyi herceg, a nejével, Auguszta királyi hercegasszonnyal, a koronás király unokájával és ott volt József Ferenc királyi herceg is, a király dédunokája, valamint a kormány, a törvényhozás két háza, a főpapság, Magyarország szellemi életének, irodalmának, tudományos világának és művészetének száz meg száz kitűnősége, a Képzőművészeti Társulat vezető férfiai és magának Munkácsy Mihálynak az özvegye, a testvérbátyja és rokonsága. És ott volt az ünnepen az egész fiatal művésznemzedék, sőt a hazafias munkások sem hiányoztak arról.

Nemzetének hódolását a nagy mester emléke előtt jelentőssé és tartalmassá tették azok a monumentális, egyéniségükben csodásán ható szavak, amelyekkel Andrássy Gyula gróf, a Képzőművészeti Társulat elnöke az ünnepet megnyitotta, Jendrássik Jenő festőművésznek, a Képzőművészeti Társulat h. igazgatójának költői lendületű síremlékavató beszéde, és a hercegprímást képviselő székesfehérvári püspöknek, Prohászka Ottokár dr.-nak tüzes, ihletett szónoklata, amelyben a kiváló főpap az egész magyar katholikus egyház nevében hódolt a nagy Krisztus-festő művész előtt.

Az ünnepről az alábbi tudósításban számolunk be: Munkácsy síremlékének a leleplezésére sok ezer ember zarándokolt ki a temetőbe, de a rendőrség az ünnep színhelyét kora reggel kordonnal zárta el és azontúl csak a meghívottakat bocsátották be. A rendőrséget maga Boda Dezső dr. rendőrfőkapitány kormányozta, Bonis István rendőrkapitány segédkezésével. Az ünnepre legelsőkként a Társulat vezető férfiai érkeztek meg, s kevéssel utánuk jött Munkácsy özvegye, akit Andrássy gróf elnökkel az élén a Társulat vezetősége fogadott. Munkácsy nét az urak a sírral szemben számára felállított díszes sátrába kísérték, ahol Andrássy gróf nejével, és Andrássy Kata grófnővel, Lotz mester özvegyével és Cornelia leányával valamint rokonságának tagjaival beszélgetett az ünnep kezdetéig. A rokonság tagjai közül a sátorban ott voltak, Munkácsy Emil pénzügyigazgató és a felesége, Munkácsy Sándor főmérnök, Munkácsy Mariska és Munkácsy Emilia, Reök István országgy. képviselő, Zsilinszky Mihály v. b. t. t. és a felesége Reök Ilona, Dirner Gusztáv dr. egyetemi orvostanár és a felesége Reök Erzsébet, Rock István gépgyáros és a családja, Koós Ödönné és a családja, a jóbarátok közül pedig Földváry Emilia és Földváry József min. osztálytanácsos. Közben egyre gyülekezett az ünnep közönsége és a síremlék körül nyüzsgő sokaságnak a képe mind színesebbé, ragyogóbbá lett. A feketeruhás urak tömegéből élénken váltak ki Budapest előkelő asszonyai és leányai pompás tavaszi öltözékeikben és élénken tarkították a képet a küldöttségek díszruhás huszárjai és csatlósai. A gyülekezők legelsőbben Munkácsyné sátrának a környékét lepték el s ezután az özvegy sátrával szemben a királyi hercegi család számára állított sátrat vették körül. A Képzőművészeti Főiskola és az Iparművészeti Iskola ifjúsága, meg a MÁV. gépgyárának a munkásai az emlék körül állottak fel és az általuk zárt kordon is rövid idő alatt szorongásig megtelt az ünneplőkkel, akiknek a soraiban a fent említetteken kívül ott voltak: Hazai Samu honvédelmi miniszter, Széchenyi Béla gróf, koronaőr, Berzeviczy Albert dr., a képviselőház és a Magy. Tud. Akadémia elnöke, Wlassics Gyula dr., a közigazgatási bíróság elnöke, Harkányi Frigyes báró, Radvánszky József báró, Radvánszky Albert báró, Tisza István gróf, Hadik-Barkóczy Endre gróf, Széli Kálmán, Rákosi Jenő, Beöthy Zsolt, Heinrich Gusztáv, Zichy János gróf kultuszminiszter képviseletében Molnár Viktor államtitkár, Karátson Lajos, Ottlik Iván, Kálmán Gusztáv, Stettina József, Jakabffy Imre, Rohonyi Gyula, Jeszenszky Sándor, államtitkárok, dr. Antal Gábor református püspök, Degenfeld József gróf és Darányi Ignác református főgondnokok, Ráday Gedeon gróf, Pestvármegye főispánja, Fazekas Gusztáv alispán, Fülepp Kálmán főpolgármester, Miklós Ödön, K. Lippich Elek dr., a kultuszminisztérium művészeti ügyosztályának főnöke, Majovszky Pál dr., a művészeti ügyosztály h. főnöke, Szalay Imre a Nemzeti Múzeum, Kammerer Ernő a Szépművészeti Múzeum, Radisics Jenő az Iparművészeti Múzeum, Benczúr Gyula a festőmesteriskola, Várday Szilárd a Képzőművészeti Főiskola, Stróbl Alajos a szobrászati mesteriskola, Mészáros Imre az Opera, Tóth Imre a Nemzeti Színház, Deák-Ebner Lajos a női festőiskola igazgatója, Skerlecz Iván báró miniszterelnökségi min. tanácsos, Szmrecsányi Miklós dr. min. tanácsos, Magyary Géza dr., a Tudományegyetem jog- és államtudo-mánykari prodékánja, Hauszmann Alajos műegyetemi prorektor, Hutyra Ferenc, az Állatorvosi Főiskola rektora, Herczeg Ferenc, az Újságírók Egyesületének elnöke, Ferenczy Zoltán, a Petőfi-Társaság alelnöke, Barát Ármin, a miniszterelnökségi sajtóiroda főnöke, Morelli Károly egyetemi tanár, Brolly Tivadar pozsonyi és Bay Gábor munkácsi polgármester, Tabódy József es. kir. kamarás, Weiss Károly kúriai bíró, Nyegre László, Várady Gyula, Szász Károly,Ráth Endre, Szmrecsányi György, Szebeny Antal, Tüdős János, Héderváry Lehel országgyűlési képviselők, Alexander Bernát, Ruttkai György, Pékár Gyula, Riedl Frigyes, Lyka Károly, Hubay Jenő, Popper Dávid, Herzfeld Viktor, Buttykay Ákos, Tarnay Alajos, Molnár Géza dr., Sik József, Madarász Viktor, Gách István, Radnai Béla, Déry Béla, Fényes Adolf, Bálint Zoltán, Bosznay István, Spányik Kornél, Térey Gábor dr., a Szépművészeti Múzeum osztályigazgatója, Krecsá-nyi Ignác, Paludi Miklós és Féld Zsigmond színigazgatók, bégavári Back Bernát és Csernovits Agenor, a szegedi Képzőművészeti Egyesület alelnökei, Lisznyai Damo Tihamér min. tanácsos, Kailinger Mihály üdv. tanácsos, a Mérnök-Egylet elnöke, Nagy Virgil műegyetemi tanár alelnök, Lechner Ödön, az Építőművészek Szövetségének elnöke, Almássy Imre gróf ny. főispán, Zsigmondy Jenő üdv. tanácsos, stb. stb.

Testületileg jelent meg a Képzőművészeti Főiskola és az Iparművészeti iskola egész tanári kara és ugyancsak testületileg jelentek meg mindannyian a művészek is.

Pontban tíz órakor érkezett meg József főherceg feleségével, Auguszta főhercegasszonnyal és fiával, József Ferenc főherceggel. A fenségek kíséretében voltak: Orczy Szerafin bárónő főudvarmesternő, Szapáry József gróf titkos tanácsos, főudvarmester és Kratochwill Károly őrnagy, József Ferenc főherceg nevelője. A fenségeket a bejárónál Andrássy Gyula gróffal az élén Forster Gyula báró és Hausz-mann Alajos társulati alelnökök, Benkő Kálmán üdv. tanácsos, igazgató, Jendrássik Jenő helyettes igazgató, Dudits Andor, Lechner Ödön, Zólyomi Wagner Géza dr. és Zala György igazgatósági tagok, Ambrozovics Dezső dr. titkár és Lesskó János h. titkár, az ünnep rendezője, fogadták. Az üdvözlés után a fenségek kíséretükkel nyomban a számukra vert sátorba vonultak és ahogy elfoglalták helyüket, néma. áhitatos csendben megcsendült a Szózat:

Hazádnak rendületlenül . . .

Kun László karnagy vezetése mellett az Országos Szimfóniai Zenekar hatvan tagja játszotta és a magyar nemzet magasztos imája mindenkit mélyen meghatott.

Amidőn a Szózat utolsó akkordjai elhangzottak, Andrássy Gyula gróf, a Képzőművészeti Társulat elnöke lépett a szónoki emelvényre, amelyet a főhercegi sátorral szemben állítottak fel és a következő, igen nagy tetszéssel fogadott beszédet mondotta:

"Különös szerencsémnek tartom, hogy a mai kegyeletes ünnepet én nyithatom meg. Különös szerencsémnek tartom ezt, mert Munkácsyt személyesen ismertem, szerettem és nagyrabecsültem. És mert meggyőződésem, hogy Magyarországnak leginkább olyan emberekre, a kultúra olyan munkásaira van szüksége, mint Munkácsy volt. Munkácsy valóban kiváló egyéniség volt. Ami természetes is, mert olyan művész mint ő, csak rendkívüli ember lehet. Munkácsy azért volt nagyszabású festő, mert nagyszabású ember volt és a természetet nagy egyéniségén át nézte. Mert őt a természetben csak a lényeges, csak a jellegzetes, csak a nagyszabású érdekelhette, csak az, ami ő hozzá hasonlított. Valamely ország művészetének állapota, nívója leginkább attól függ, mennyi és minő nagy művészi tehetség bírt valamely korban az országban kifejlődni és érvényesülni. Ezért olyan kincs a nemzet számára egy olyan zseni, mint Munkácsy volt. S különösen becses Munkácsy számunkra azért, mert specifikusan magyar művészi talentum volt. Külföldön tanult, külföldön élt, de azért magyar volt tetőtől talpig. Nemcsak azért szerette hazáját és földjét, hanem azért is, mert amiben nagy volt, az a legnagyobb magyarnak is legtöbbnyire jellegzetes tulajdonsága. Munkácsy jellemvonása a monumentális nagyságban, a póznélküli komolyságban állott. Azokban a jellemvonásokban, amelyek Arany Jánost és Deák Ferencet tüntették ki s amelyet a specifikus magyar föld, a nagy magyar Alföld fejleszt az emberekben. A magyar Alföld nem olyan színes, nem olyan formagazdag, nem olyan tiszta, átlátszó levegőjű, mint Olaszország, vagy Spanyolország, a művészet e klasszikus otthonai. Nem is olyan fantasztikus és misztikus, mint amino az alpesi vidékek szoktak lenni, hanem széles határaival, tág látókörével, nagy és egyszerű formáival, szép világításaival, monumentális és komoly, sőt néha komor, benyomást kelta lelkekben. A magyarban is van cigányzenés és tulipánládás cifraság és sallang. Mégis legnagyobb zseniink rendesen mindig az egyszerűben fogják a nagyot és a monumentális komolyságban fogják ideáljukat keresni. Munkácsy mindenesetre ilyen volt. Egyszerűen és igénytelenül nagy. De nem akarok Munkácsyról többet beszélni. Hisz nem az én feladatom őt ma méltatni. Az én feladatom csak az, hogy mint a Képzőművészeti Társulat elnöke, megköszönjem azoknak fáradozásait, akik ez emlék létesülését lehetővé tették. Megköszönjem azoknak fáradozásait, akik összegyűjtötték a szükséges pénzt. Ezek között első sorban meg kell köszönnöm fáradozásait a Képzőművészeti Társulat nemeslelkű alelnökének, Forster Gyula bárónak. Meg kell köszönnöm a katholikus főpapságnak áldozatkészségét, mely tetemes összeggel járult Munkácsy emlékének költségeihez. Köszönetet mondok az emléket alkotó művésznek, Telcs Edének, aki tiszta, önzetlen áldozatkészséggel és szeretettel dolgozott. Köszöntöm továbbá József kir. herceget, Társulatunk védőjét, aki családjával megjelent és a mai nap fényét emelte és akinek szíve ma megint együtt dobogott a nemzet szívével. S legyenek üdvözölve mindazok, akik ma idejöttek, az ünnep fényét emelni és első sorban legyen üdvözölve a nagy művész bús özvegye, akinek fájdalmát bizton enyhíteni fogja az a nagy kegyelet és szeretet, melyet a nemzet férje iránt érez. De most átadom helyemet Jendrassiknak. A nagy művészt méltassa a művész."

Andrássy beszéde után, amelyet többször szakított félbe a tetszés, Jendrássik Jenő festőművész, a Képzőművészeti Társulat helyettes igazgatója lépett a szószékre s a következő beszéddel avatta fel az emléket:

A beszéd közben lehullott a lepel a síremlékről, amely szinte antikizált nagyvonalúságával, szűkszavúságával, póz nélkül való egyszerűségével kitűnően jellemzi Munkácsy nagyszabású művészetét. A szobor alkotóját, Telcs Edét, a királyi herceg és családja, továbbá az előkelőségek sikerült művéért melegen üdvözölték.

Budapest székesfőváros polgármesterének, Bárczy István dr.-nak - - aki távol volt a fővárostól -a képviseletében Vaszilievits János dr. alpolgármester az alábbi beszéddel vette át az emléket:

"Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Amidőn Budapest székesfőváros gondozásába veszem ezt az emléket, amely Munkácsy Mihály nyugvóhelyét jelöli, mély megilletődés érzete hatja át lelkemet. A megdöbbentő, lesújtó gyász érzetét, amely a székesfővárost az 1900-ik évi május hó 9-én eltöltötte, amikor a nagy kiszenvedettnek, a nagy Ecce Homonak nemcsak a székesfőváros, nemcsak a nemzet, hanem az egész művelt világ díszpolgárának megsanyargatott, s végre elpihent, kihűlt tetemét a főváros földjébe fogadtuk, a megdöbbentő gyász érzetét felváltotta a gondviselés változhatlan végzetében való megnyugvás, de egyúttal a nemzeti büszkeség és kegyelet soha el nem múló érzete. A székesfőváros mint erkölcsi és jogi szerkezet, örök városnak van elgondolva. Nemzedékek jönnek, nemzedékek mennek: a főváros maga mint kort, enyészetet nem ismerő tanú szemléli őket. A nemzetet és ebben annak szívét - a fővárost - -illeti meg a kötelesség, hogy azokat, akiket a magyar géniusz kiemelt, a névtelen milliók sorából, akiket a lángész és teremtő tetterő hatalmával áldott meg: életükben, alkotásaikban teljes erővel támogassák, ha pedig e lángelmék élete, működése megszűnt, megint az ő tisztük, hogy e nagy fiai földi maradványait megóvják, de sokkal inkább, hogy eleven megtermékenyítő életet biztosítsanak emléküknek, minden jövendő nemzedékek között, időtlen időkik, íme drága megboldogult, te sem vagy feledve! Kincseid, magyar lelkedből fakadva, az egész világot gazdagítják. A világművészet nagy családja vall téged magáénak. De első sorban féltékenyen a magunkénak, a magunk végtelen dicsőségének vallunk, mi a magyar nemzet és a nemzeti közművelődés vérkeringésének központja: a székesfőváros. Ezért ünnepélyesen fogadom a főváros nevében, hogy sírodat s ezt a diadalmi emléket, amely megérzékíti földi nyugvóhelyedet, féltő gonddal, meleg szeretettel őrizzük meg az idők, emberi sors minden viszontagságai ellen, amint soha ki nem alvó szeretettel és hálával őrizzük meg tragikus munkás életed, halhatatlan alkotásaid emlékezetét örökön-örökké. "

Az alpolgármester beszédét az ünneplő sokaság általános tetszéssel fogadta s hogy a főváros képviselője lelépett a szónoki emelvényről, az egész gyülekezet tekintete József királyi herceg sátra felé szegeződött. Az ünnep rendezője Lesskó János h. titkár jelentette József királyi hercegnek, hogy következik a síremlék megkoszorúzása, mire a királyi herceg a síremlék elé vonult. Mögötte egy udvari gálahuszár vitte a hatalmas babérokból és pálmákból font gyönyörű koszorúját, amelynek piros és fehér színű nehéz selyem szalagjain következő aranyhímzésű felírás tündöklőit:

"Munkácsy Mihály emlékének. - József főherceg. "

A síremlék előtt a Fenség kivette a huszár kezéből a koszorút és messze hallható hangon a következő szavak kíséretében tette le az emlékre:

"Hazánk nagy fiának, a lángésznek, a nagy alkotónak, hálás megemlékezésül! "

Az ünneplők mély meghatottsággal nézték végig a históriai jelentőségű momentumot, amint az ízig-vérig magyar királyi herceg megkoszorúzta a magyar festőművészet legnagyobb mesterének síremlékét.

Ezután a magyar országgyűlés főrendiháza küldöttségének az élén Harkányi Frigyes báró v. b. t. t., a főrendek legidősebb tagja járult az emlék elé és a következő beszéddel helyezte el arra a főrendiház koszorúját:

"A magyar főrendiház ősi tradícióit követem, amidőn a főrendiház nevében ezt a koszorút Munkácsy Mihály síremlékére leteszem. A magyar főrendiház a művészetnek mindig pártolója, a művészeknek műbarátja volt. Most is hazafias kötelességet teljesítünk, amidőn Munkácsy Mihály síremlékét megkoszorúzzuk. Sajnos, e koszorú virágai elhervadnak, de örökké fog élni Munkácsy-nak érdeme, s az a nagy hírnév, amelyet ő magának az öt világrészben szerzett. Áldott legyen emléke."

A magyar országgyűlés képviselőháza küldöttségének a tagjaival Berzeviczy Albert dr. v. b. t. t., a képviselőház elnöke vonult az emlékhez és arra mint a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is, úgy a képviselőház valamint az Akadémia koszorúját helyezte el, az alábbi beszéd kíséretében:

"Ez a sír - - úgymond - egy küzdelmes munkás élet záróköve, örök művészi dicsőség küszöbe. Munkácsy nekünk jogot adott arra, hogy reá büszkék legyünk, mert nemcsak magyarnak született, hanem mindvégig igazán és híven szerette hazáját. Az ő hazája neki kevesebbet adott, mint amennyit ő tőle kapott. Az egész művelt világ csodálattal adózik Munkácsy művészetének. Mi nemcsak csodálattal, hanem egyúttal szeretettel is fogjuk ápolni emlékét."

A magyar királyi kormány koszorúját Hazai Samu honvédelmi miniszter tette le a síremlékre, aki a következőket mondotta:

"A magyar kormány nevében kegy el etes érzéssel teszem le e koszorút a nagy ember, a magyar nemzetnek örök dicsőséget szerzett művész emlékére."

Most Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspök lépett a síremlék elé, hogy arra Vaszary Kolos Magyarország bíbornok hercegprímása és az egész magyar katholikus püspöki kar nevében megkoszorúzza a síremléket. Amidőn szólani kezdett, úgyszólván minden szem várakozással szege-ződött feléje. A közönség nem csalódott várakozásában. A székesfehérvári püspök a tőle megszokott páratlan ékesszólással gyönyörű beszédet mondott, melynek úgyszólván minden mondatánál a meg-megújuló éljenzés és rendkívüli tetszés zaja törte meg szokatlanul a temető mélabús csendjét.

"A hála és tisztelet érzelmeivel jövök ide, hogy a magyar katholikus egyház, O Eminenciája, a bíbornok hercegprímás és az egész magyar katholikus püspöki karnak hódolatát mutassam be a nagy, Krisztust dicsőítő művésznek. Eljöttem ide azzal a meggyőződéssel, hogy azoknak koszorúja nem hiányozhatik itt, akik éppen hisznek a lélek keletében és akik hisznek abban az olajban, amellyel az Isten felkent királyokat, papokat, prófétákat, vértanukat. (Éljenzés.) Az egész kereszténység, az egész vonalon folyton Krisztust akarja látni és mi azon dolgozunk, hogy Krisztust meglássuk és megmutassuk. A Krisztusmegmutatás rendi képviselői és munkásai között vannak prófétai lelkek, akik nem testből és vérből, nem rendből és törvényből, hanem az Isten kegyelméből valók és akiknek inspirációja, intuíciója páratlan, akik ott látnak, ahol mások csak sejtenek és akik ott alkotnak, ahol mások csak tapogatódznak. (Hosszas éljenzés.) Ilyen géniusz volt Munkácsy Mihály ; prófétai géniusz volt, mert hiszen páratlanul meglátta a Krisztus dicsőséges arcát ; misztikus vallási géniusz volt, mert érthetetlen mélységből fakadtak eszméi és vitték őt és vezették az egész emberiséget az ő nyomán, az eszméknek fenséges magaslataira. (Zajos éljenzés.) Egy küzdő, imádkozó géniusz volt, mert lefogta az eszmét és közénk varázsolta, hogy végtelen időkig nekünk sugározzék, minket melegítsen, minket gazdagítson. (Éljenzés.) Azért a Krisztust dicsőítő művésznek, a lélek ezen fenköltjének, a prófétai alkotónak hozom én el a katholikus egyház nevében és teszem le ezt a koszorút."

Az Országos Nemzeti Munkapárt képviseletében dr. Nyegre László, a 48-as függetlenségi Kossuth-párt képviseletében Szebeny Antal, a függetlenségi és 48-as Justh-párt képviseletében dr. Ráth Endre és a néppárt képviseletében dr. Szmrecsányi György orsz. képviselők tettek koszorút a síremlékre. Pestvármegye nevében Fazekas Ágoston, Budapest székesfőváros nevében Vaszilievits János alpolgármester, Munkácsy szülővármegyéjének, Beregvármcgyének képviseletében Várady Gyula orsz. képviselő, Munkács város képviseletében Bay Gábor polgármester.

Általános figyelmet keltett ismét, amikor az evangélikus református egyház szónoka Antal Gábor dr. püspök lépett a síremlék elé, akinek magas szárnyalású beszéde ugyancsak tetszésre talált.

"A magyarországi református egyház egyetemes konventje nevében - úgymond Antal Gábor - helyezem el ide ezt a koszorút, azon hódoló tisztelettel, amely méltán megilleti azokat a hazafiakat, akiknek a mindenható Isten különös képességet és tehetséget adott arra, hogy a magyar nemzetben rejlő összes szellemi erőt, kiválóképen képviseljék és egyszersmind megadta nekik azt a tehetséget és hazafiságot, hogy legyőzve minden nehézséget és akadályt, nagy missziót teljesítsen, s ezáltal a magyar névnek az egész művelt emberiség előtt becsületet szerezzenek. Ki akartuk fejezni ezen megjelenésünk és koszorúletételünk által azt, hogy osztozunk azon millióknak szívérzelmeiben, mik itt a nagy mester porladozó hamvai felett emelt emlék csúcsán látják ragyogni, azt a dicsőséget, amelyet az ő szelleme lángeszével, abból fakad, örökbecsű műveivel az egész magyar nemzetnek és magának szerzett."

A református egyház illusztris képviselője után sorba járultak egymásután a küldöttségek vezetői az emlékhez s arra mindenikök kegyeletes szavak kíséretében tette le a koszorút, amelyek óriási virághalommá nőttek az emlék körül.

Az ágostai hitvallású evangélikus egyházét Zsigmondy Jenő m. kir. udvari tanácsos, a pesti izraelita hitközségét Grauer Vilmos dr., a Magyar Képzőművészek Egyesületét Róna József szobrászművész, elnök, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumét Kammerer Ernő dr. min. tanácsos, igazgató, a Magyar Nemzeti Múzeumét Szalay Imre min. tan., igazgató, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumét Radisics Jenő min. tanácsos, igazgató, az Országos Magyar Iparművészeti Társulatét és a Nemzeti Kaszinóét Hadik Barkóczy Endre gróf v. b. t. t., a Társulat elnöke és a Kaszinó igazgatóságának a tagja, az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola tanári karáét Aggházy Gyula festőművész, az Állami Festőmesteriskoláét Benczúr Gyula főrend., igazgató, az Állami Szobrászati Mesteriskoláét Stróbl Alajos igazgató, az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola tanári karáét Ujváry Ignác festőművész, a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletét Sándy Gyula építőművész, a Magyar Építőművészek Szövetségéét Lechner Ödön első mester, a Nemzeti Szalon Művészeti Egyesületét Déry Béla festőművész, igazgató, a Művészház Művészeti Egyesületét Rózsa Miklós dr. igazgató, az Aradi Képző- és Iparművészeti Társulatét Lányi Dezső szobrászművész, a Debreceni Műpár-toló Egyesületét Bosznay István festőművész, a Kecskeméti Művész Kolóniáét Falus Elek festőművész, a Pozsonyi Képzőművészeti Egyesületét Brolly Tivadar polgármester, elnök, a Szegedi Képzőművészeti Egyesületét Csernovics Agenor alelnök, a Szolnoki Művész Egyesületét Lippich István igazgató, a Magyar Képzőművésznők Egyesületét Soós Elemérné, Korányi Anna bárónő, elnök, a Budapesti Magy. Kir. Tudomány Egyetemét Magyary Géza dr. jog- és államtudománykari prodékán, a Budapesti M. Kir. József-Műegyetemét Hausztnann Alajos építőművész, prorektor, a Magyar Királyi Állatorvosi Főiskoláét Hutyra Ferenc dr. üdv. tanácsos, rektor, a Kisfaludy-Társaságét Beöthy Zsolt dr. főrend, elnök, a Petőfi-Társaságét Ferenczy Zoltán dr. egyetemi könyvtári igazgató, alelnök, a Budapesti Újságírók Egyesületét Herczeg Ferenc országgy. képviselő, elnök, az "Otthon" írók és Hírlapírók Körét Rákosi Jenő főrend, elnök, a Magyar Királyi Operaházét Mészáros Imre igazgató, az Országos Magyar Királyi Zeneakadémiáét Hubay Jenő hegedűművész, a Nemzeti Színházét Tóth Imre igazgató, a Vígszínházét Paludi. Miklós igazgató, a Király-Színházét és a Magyar Színházét Szirmai Imre színművész, Krecsányi Ignác színtársulatáét Krecsányi Ignác igazgató, Feld Zsigmond színházáét Feld Zsigmond igazgató, az Országos Kaszinóét Lisznyay-Damo Tihamér min. tanácsos, gazda, a Lipótvárosi Kaszinóét Márkus Miksa m. kir. udvari tanácsos, háznagy, az Erzsébetvárosi Kaszinóét Kovács Jenő dr. elnök, a . Fészek" Művészek Klubjáét Bezerédy Gyula szobrászművész, igazgató, a művészek Japán-asztaltársaságáét Lázár Béla dr. író, a Könyves Kálmán műkiadó társaságét Rajner Béla dr. elnök, a Művészotthonét mihályi Deák Jenő igazgató, a Steindl Céhét Alpár Ignác építőművész, elnök, a Tudomány Egyetem Ifjúságáét Tóth László egyetemköri elnök, a Képzőművészeti Főiskola ifjúságáét Szabó Lajos elnök, az Iparművészeti Iskola ifjúságáét Jeddy Sándor növendék, a MÁV. gépgyárak munkásságának Ön-művelődési körét Szieberth Imre elnök tette le.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat koszorúját utolsóként Hauszmann Alajos építőművész a Társulat alelnöke helyezte el és ugyanekkor tette le koszorúját Munkácsy özvegye is a síremlékre. A rokonság és a jóbarátok közül megkoszorúzták az emléket: Munkácsy Emil ny. pénzügyi igazgató, a Reök, a Röck, a Zsilinszky, a Dirner, a Koós és a Makray családok, továbbá Berczyk Árpád és neje és Földváry József és Emilia. Szép koszorúval áldozott a nagy mester emlékének a Munkácsy kávéház tulajdonosa is.

Amíg a küldöttségek vezetői koszorúikat elhelyezték, Andrássy Gyula gróf elnök legelsőbben is Munkácsy özvegyét vezette át sátrából József királyi hercegek sátrába és itt bemutatta őt a Fenségeknek, akik szívélyes szeretettel szorítottak kezet Munkácsynéval és francia nyelven hosszasabban elbeszélgettek vele. A mester özvegyét végtelenül lebilincselte a Fenségek szeretetreméltó nyájassága és a Munkácsy iránt való határtalan tiszteletük, hódolatuk és kegyeletük pedig valósággal könnyekre fakasztotta és síró szemekkel távozott vissza helyére.

Munkácsyné után Andrássy gróf a síremlék alkotó művészét Telcs Edét mutatta be a Fenségeknek, akinek őszintén gratuláltak monumentális alkotásáért és József főherceg, mint a Képzőművészeti Társulat védnöke, köszönetét fejezte ki a művésznek azért az áldozatkészségeért, amellyel á magasztos, de nehéz feladat megoldására olyan önzetlenül vállalkozott.

Andrássy gróf elnök most az ünnep rendezőjét Lesskó János h. titkárt vezette a Fenségek elé, akinek a legmelegebben gratuláltak az ünnep fényes sikeréhez és József királyi herceg néki is őszinte köszönetet mondott fáradságos munkájáért.

A bemutatások után a Fenségek Telcs Ede szobrászművész vezetésével alaposan megnézték a síremléket s visszavonulván sátrukba, állva hallgatták végig a Himnuszt, melyet ugyancsak a zenekar játszott. Ezzel a szép ünnep véget ért.

MUNKÁCSY MIHÁLY SÍREMLÉKE
TELCS EDE MŰVE