DUDITS ANDOR
Két szürke, szerény kép függ Dudits műtermében: a művész szüleinek arcképei. Tompa kifejezésű, félénken festett képek, a múlt század közepe táját jellemző tucattermékeknek látszanak. Munkácsy kezdő korából való, teljesen Szamossy hatása alatt festett művek. Ott festette őket Csabán, a vendégszerető orvos házánál, aki veszedelmes szembajából gyógyította ki. Ugyanabban az évben, 1866 június hónapjában született Dudits Andor, így kapcsolódnak egybe művészetünk rövid történetében a nemzedékek ; a gyermek már csakhamar hallhatott Munkácsy ragyogó sikereiről. Atyja éppen nem a művészek életrajzában szokásos típus: a sokoldalú műveltségű orvos rajongott a művészetért, ezt tekintette a legközelebbi kapocsnak az ember és természet között és leghőbb vágya volt, hogy fia művészi pályára lépjen.
Dudits ma java férfikorát éli, mégis, ha első művészeti tanulmányairól beszél, mintha festészetünk patriarchális korszakába vezetne vissza. Orlai Petrich Soma, atyjának páciense, ajánlotta tanítómesteréül az öreg Rostagni Alajost, a jelentéktelen festőt és fura pedagógust. Úgy tanított rajzolni, ahogy zongorázni tanítanak, az elemi gyakorlatokon kezdve a legbonyolultabb feladatokig haladt. Tanítványainak kívülről kellett megtanulniuk a nagy mesterek kompozícióit és át kellett szerkeszteniük azokat. A kis Dudits - - orvosságos üvegek segítségével a Rafael-féle transzfigurációt komponálta újra, úgy hogy a kép baloldali csoportja a háttérben levő alakokkal az előtérbe, a jobb oldal a háttérbe került!
Bécs és München, - ott a megszokott Griepenkerl és Eisenmenger, a Rahl-korszak folytatói, - Münchenben szabad iskola, Liezenmeyer a maga Komponier-Vereinjével és a modernebb Herterich. De a francia új irányok, a realizmus és pleinair izgatták leginkább a müncheni fiatalságot. Bastien-Lepage és Dagnan-Bouveret voltak a legtöbbet hangoztatott nevek. Érdekesen tükröződik vissza az akkori hangulat Dudits emlékezéseiben. "A régi mesterek műveit ebben az időben emberfeletti alkotásoknak gondoltam. A pleinair szempontjából semmi összefüggést sem találtam műveik és a természet között. A patinás színek nem is emberi kéz alkotásainak tűntek fel előttem. Képtárakban végigmenve, hatásuk összefolyt és végeredményben egy művész alkotásainak látszottak, akinek más a véralkata, szeme, keze, palettája és festéke, mint a mi szemünk, kezünk, festékünk és temperamentumunk."
Az inkább hallomásból ismert modern francia művészet Parisba vonzotta, a régi mesterek műveinek titokzatos sajátossága technikai kísérletezésre indította a fiatal festőt. A párisi útból semmi sem lett. Munkácsy nem helyeselte és levélben kifejtette, hogy jobbnak tartja a müncheni iskolát, mert ott nyugodtabban lehet dolgozni és a kezdő nincs kitéve a különféle irányok változásának. Technikai kísérleteire főleg báró Pereira értekezése adott alkalmat, melyben a szerző, hosszas tanulmányaira hivatkozva azt bizonyította, hogy a régi mesterek temperával festették képeiket, vagy legalább is aláfestették azokat. Dudits a Pereira-féle tempera-eljárással nem boldogult és a Menyasszony búcsúját ábrázoló képből semmi sem lett.
A Klinikai ambulatórium (1890) című nagyobb méretű kép a legérettebb gyümölcse a müncheni tanulmányoknak, hatásoknak. Sajátságos kép, tanúja a nyolcvanas évek törekvéseinek. A kompozíció, mozgalmasság gondos kerülése látszik meg rajta. A háttérben levő nagy ablak előtt írnok írja be a jelentkező betegeket könyvébe, jobbra egy félig levetkőzött beteget vizsgál az orvos, elől betegek várakoznak. Mozdulatlan, szinte nyomasztóan egyhangú minden, az a különös kék tónus is, amely a képen, mint a kor sok más képén is elömlik. A komor hangulatú Ave Maria és a Nagymama névnapja zárja le a genre-szerű interieurök sorát. Az olaszországi tanulmányút és Benczúr mesteriskolájában töltött évek más irányba terelték Dudits művészetét. Történeti és egyházi feladatok immár kompozicionális megoldásokat követelnek.
A Szent István-oltárkép, mely az 1894-ben a Samassa érsek által kiírt pályázat eredménye (a recski templomban), Benczúr erős befolyásáról tesz tanúságot. A fiumei városházán levő nagy festmény, mely Fiúménak Magyarországhoz kapcsolását ábrázolja, főleg a mozgalmas néptömegnek, a háttérben a tengernek színes, megkapó feltüntetésével válik ki (1895). Rákóczi az ónodi országgyűlésen (1896, Sátoraljaújhely, vármegyeház) egyike azoknak a festményeknek, amelyek a millennium alkalmával felélesztett történeti festészetnek köszönhetik keletkezésüket. A reprodukciók révén rendkívül elterjedt és népszerűvé vált kép színes, mozgalmas tömegeivel, hazafias páthoszával a kornak és műfajának egyik jellemző terméke. A Szent Norbert megtérése, mellyel Dudits az Ipolyi-díjat nyerte el (1897), erős fényhatással kíséri a pszichológiai kifejezést, meleg valószerűségével, a lováról leesett szentnek szinte konvulziv mozdulatával erősen felülemelkedik a szokásos egyházi festészet dekorativ-érzelgős színvonalán.
Mindezek a művek már rendeltetésüknél fogva is nagy tömegek hatásos elrendezésére, ritmikus elosztására indították a festőt. A történeti tények nagyméretű, dekorativ ábrázolása bizonyos kötelező külsőségekkel járt, amelyek elől kitérnie nem lehetett.
Az új országház számára festett nagyszabású képek jelzik Duditsnál ennek a "történeti" festészetnek a legmagasabb fokát. A Kardvágás nagy falképe a delegáció termében (1901) még egyszer és fokozott mértékben megmozgatja a szabad ég alatt csoportosuló színes tömegeket. Pompa, lelkesedés, történeti hangulat mindenütt, délceg lovasok, méltóságteljes főpapok, tarka, éljenző nép, lobogó zászlók. Reprezentációs kép a legjavából, erős realitással, sok festői finomsággal, érdekesen komponálva ; szőnyegszerű színskálája a falsík dekorativ egységét van hivatva kifejezni. A kardvágás képét követte az 1902 -1903. években a Vallás és kultúra, Törvénykezés, Hadviselés, Földmívelés, Ipar és Kereskedelem hat allegóriái falképe a delegáció terméhez vezető folyosón. Rendeltetésüknél, célzatuknál fogva mesterségesen konstruált, némileg kiélezett, de valóban első pillantásra megérthető jelenetek, voltaképen nem is allegóriák, hanem történeti genreképek. Helyes érzékkel kerülte ki a művész azokat a veszélyeket, amelyeket ez a műfaj magában rejt. A jellemző vonások szükségszerű halmozása, a történeti viseletek alkalmazása mellett is egyszerű, természetes, sőt érdekes tudott maradni.
E nagy és hosszadalmas munkák mellett Dudits egészen más irányú tanulmányokkal, kísérletekkel is foglalkozott. Ámbár önálló tájképeket régebben alig festett, most, a szabad ég alatt lejátszódó jelenetei kedvéért sokat festett künn a szabadban. Tanulmányainak eredménye néhány tájkép is, így az Angyalföldi táj (1900) és az Est, melyet az állam vásárolt meg. A nagy kompozíciók, falképek előkészítő munkájának mintegy ellensúlyozásaképen a monotipiával is megpróbálkozott, azzal a technikával, amely szinte belekény-szeríti az improvizációba a művészt. Csudálatos állhatatossággal évekig folytatta kísérleteit, százszámra állította elő ezeket a sajátságos nyomatokat, tájképtanulmányokat, arcképeket, idilli képeket, melyeknek sikere részben a véletlentől is függ. Érdekes monotipiáinak egy nagy sorozatát 1905-ben állította ki a Nemzeti Szalonban.
1908-ban festette a bács-topolyai templom oltárának képeit; magának az oltárnak csúcsíves architektúráját Csányi Károly építésszel tervezte. A képek, melyeket temperával festett, elrendezésben, hangulatban alkalmazkodnak a középkori formához, de lényegükben, formáikban, festésük módjában modernek.
A legutolsó évek ismét jelentős fejlődést hoznak Dudits művészetében. Ismét alkalma nyílik monumentális feladatok megoldására, de íme a kilencvenes évek megvesztegető kolorizmusa, pathetikus kifejezése, barokkos reminiszcenciái új formáknak, eszközöknek adtak helyet. A modernség, ez a sokféleképen értelmezett fogalom, amelynek hangoztatásával ma épp úgy visszaélnek, mint azelőtt egyéb divatos jelszavakkal, Duditsnál nem tűnik fel merő külsőségekben, nem felszínes már, hanem művészetének mélyében gyökeredzik, korábbi fejlődésének természetes következménye. Nem jelentkezik feltűnő, hivalkodó módon, hanem természetes és megnyugtató.
1908-ban készítette a kőbányai polgári sör-főződe népszínház-utcai házának homlokzatát díszítő mozaikfríz tervét. A feladat, melyet pályázat írt elő, különös és nehéz volt: a sörfőzödé által előállított három sörfajtának, a király-, polgár- és barátsörnek dicsérete. Ez a frivol és köznapi tárgy megkapó és költői képet öltött Dudits művészetében. Hatásosan válnak el a világos alakok az aranyalapról, a fríz természetének megfelelő menetben tódulnak a középpont felé, a vadászatról hazatérő Király és fényes kísérete itt, a föld termékeit hozó munkáscsapat amott. A középső mezőben Gambrinus királyt látjuk sörös szekerén, mint valami diadalkocsin. Bőségesen árad az aranyszínű ital a hordókból, ki-ki kedve szerint meríthet belőle és még a szekér elé fogott lovak is megittasodva, csörömpölve egymásra dűlnek. Ötletes humor és mély művészi komolyság, a tömegek ritmikus mozgása és a színek erős dekorativ hatású ösz-szetétele pompás és kifejező díszt eredményeznek.
Még önállóbb, szellemesebb módon használta fel Dudits a mozaiktechnikát egy kevéssel utóbb keletkezett, egészen más természetű művében, a budapesti központi temető árkádsírboltjának egyik kupolájában. Új hang csendül meg művészetében, az egyházi tárgynak megfelelő mély érzés, hieratikus felfogás. A kupola felülete a meghalt Krisztus sírboltját szimbolizálja. Magasan emelkedik a díszes ravatal, az Üdvözítő kiterített testével, meryet két angyal illatos leplekbe csavargat be. A ravatal lépcsőjén ünnepélyes mozdulattal mutatja fel egy angyal Krisztus töviskoszorúját, a szemközti oldalon kiterjesztett szárnyú angyal áll őrt a sírbolt bejárata előtt, más angyalok a kínszenvedés jelvényeit tartják, a ravatalnál ott térdelnek Krisztus gyászoló hozzátartozói.
Az ókeresztény mozaikfestés alkotásai ihlették meg a művészt. Az egyes típusok, díszít-ményi elemek kivált a ravennai mozaikokkal állanak erős összefüggésben, anélkül azonban, hogy szószerinti utánzásrólbeszélhetnénk. Bizonyos mértékben a beuróni bencések legújabb műveiben követett eljárásra gondolhatunk, de Dudits művészete gazdagabb és nincs meg benne amazok célzatos primitívsége. Lényegében a kupola sírja, a mozaiktechnika és a tárgy ünnepélyes, transzcendentális jellege által a megkívánt ábrázolási mód következetes érvényesítésével állunk szemben. A csoportok felépítése, az egyes alakok és csoportok optikai összefüggésének erős hangsúlyozása, a vonalak ritmusa eltér a régi művészet eljárásától és a modern művésznek más előzményeken alapuló művészi szándékáról tesz tanúságot. Figyelemreméltók azok a technikai eszközök is, amelyeket Dudits e művének egységes hatása érdekében alkalmazott. A kék mozaikalap erejét elszórt szürkés, zöldes színecskékkel, aranycsillagokkal enyhítette. Az arany nem a háttér szerepét játssza, hanem az alakok rajzolatát emeli ki és az összefüggő aranyvonalak ornamentális rendszere az alakok mozdulatait sajátságos hatással kíséri és magyarázza.
Breznóbánya ... A fővárosi temetőben levő kupola mozaikképe után a felvidéki városka templomának képsorozata. A régi templom nem tartozik jelentősebb építészeti emlékeink közé. Nagyobb szabású barokk épület, amelynek belsejében még fennmaradtak az építés korából származó festmények. Elismerésre és utánzásra méltó a város közönségének áldozatkészsége, mellyel a templom helyreállítása alkalmából annak művészi díszítéséről is gondoskodni igyekezett, de még ritkább az az elfogulatlanság, amellyel megengedte, hogy a templom kifestésével megbízott művész teljesen a maga művészi felfogását követhesse. Elszomorító, művészeti kultúránk felszínességét árulja el az az eljárás, amelyet az egyházi festészet terén felmerülő feladatokkal szemben általában követnek. Lehető gazdagság és "célszerűség" a legfőbb két követelés, amelyet a művészekkel szemben támasztanak és így nem csoda, ha éppen az egyházi festészet terén többnyire kontárok, routinierek foglalják el a hivatottak helyét.
Breznóbánya a ritka kivételek egyike. Dudits szabadon meríthetett érett művészete teljéből. Képsorozata, melyet 1909-ben fejezett be, monumentális felfogásának, művészi elmélyedésének legfejlettebb terméke.
A sorozat hat, páronként különböző nagyságú falfestményből áll: Jézus születése, Krisztus a kereszten, Szent István és László királyok lovasképei és két nagyméretű történeti kép a város egyházának múltjából.
Nagy Lajos király a plébános- és biróvá-lasztás jogát adományozza Breznóbánya városának; Zsigmond király dézsmát engedélyez a város plébánosai számára. Olyan események, amelyeknek voltaképen pergament-ok-iratok szálkás betűi a szereplői, megkapó valóságban jelentkeznek a festményeken. Az uralkodók személyesen fellépnek és ott látjuk magunk előtt kegyük eredményeit, amelyek ugyan csak ezt a kis világot illetik, de monumentális kifejezésükben megnövekszenek és a királyság és egyház jelentős viszonyának szimbólumaivá alakulnak át.
A művész immár távol áll az országházi falképek erős mozgalmasságától. A hely, a boltozatokon levő barokk festmények nem indítják arra, hogy versenyre keljen velük. Egészen más jellegű képeket fest a tektonikusán megszabott falmezőkbe. Nem egyes külsőségekben, de szellemükben a quattrocento mestereit juttatják eszünkbe. Benozzo Gozzolit például, de Puvis de Chavannest is. Keskeny színpadon állanak előttünk az események szereplői, nyugodtan, kimérten mozognak, a jelenetek ünnepélyességének megfelelően. Szigorúan vannak megrajzolva, a freskótechnika követelménye szerint, de minden archaizáló szögletesség nélkül. A Keim-féle ásványfestékekkel való eljárás, amelyet Dudits itt alkalmazott, a régi freskók tompított színeit szerencsésen megközelíti.
Konvencionális elemektől teljesen ment a két szent király lovasképe: a népét térítő Szent István és László, a győzelmes hadvezér, harc után imába merülve. A részletek finom kimunkáltsága nem megy a monumentális összhatás rovására ; a nagy foltok, vonalak feltétlenül uralkodnak. Komoly és mély a Kálvária egyszerűen felépített képe ; meg-indítóan kedves és intim a Jézus születése.
A breznóbányai falképek hatásának fontos eszköze a tájképi háttér, melynek jelentősége különösen a két nagy történeti festményen emelkedik ki. A fal síkjához alkalmazkodva, mintegy domborműszerű elrendezésben jelennek meg a cselekvények protagonistái és mögöttük a népes kar. Leghátul magas hegyek méltóságteljes láncolata húzódik, a különböző szempontból mutatkozó festői városkával a völgyben: mintegy hatalmas védőfal gyanánt, mely az események színterét a nagy világtól elkülöníti és útját állja annak, hogy szemünk a végtelen mélységbe kalandozzék, így a háttér mintegy kísérője, erősítője az előtérben levő élő lények elrendezésében nyilvánuló kimért, ünnepélyes ütemeknek.
A tájbeli környezet ábrázolásának módja teljesen megfelel a falfestmények stílusának. Határozott, nagy vonalak mindenütt, nagy jellegzetes foltok, a freskófestés sajátos színei. A művész minden aprólékosságot kerül, ami a képek egységes hatását megzavarhatná. Monumentális gondolkozás nyilvánul mindenben.
Utolsó nagyszabású műveinek, a mozaikoknak és freskóknak emelkedett hangja csendül meg Dudits legutóbbi olajfestményeiben. Amint dekorativ műveiben fontos szerepet juttat a tájképi környezetnek, következetesen érvényesíti a légkön viszonyok hatását, úgy most a nagy figurális kompozíciók hatása látszik meg tájképein. A képzőművészeti társulat 1910. évi kiállításán látott tájképsorozata fejezte ki ez új törekvését.
Nem a tárgyak kiválasztásában nyilvánul ez. Az magukban véve "érdekes", romantikus tájak nem gyakoroltak reá nagyobb hatást. Nagyszabású tájképeinek motívumai sokszor meglepően egyszerűek és csak a művész nagy koncepciója révén nyernek fokozott jelentőséget. Olykor apró, a tájképnek teljesen alárendelt staffageszerű alakok, jelenetek lépnek fel mint gyengéden kísérő, a táj hangulatát kiegészítő akkordok.
Az Ébredés (Szent család) című képen, melyet Budapest székesfőváros vásárolt meg, az előtér hatalmas rajzú, szinte individuális fái adnak magasabb jelentőséget az idilli tájképnek ; a Lágymányosi házcsoport felett gomolygó nehéz felhők - Dudits kedvelt motívumai - adják meg a magában véve vajmi jelentéktelen témának uralkodó művészi tartalmát. Legszebb tájképeinek egyikén, a Breznóbánya képen a háttérből világ-lanak elő a völgyben fekvő város épületei, míg az előtérben a sajátságos merészséggel beállított nagy fa a közvetlen közelség megkapó erejével hat. Fa és felhő nagytömegű egyesítése erősen szuggesztív hatású a Nyár című képen ; színpompás idill, de a maga tikkasztó bujaságával szinte tragikus hatású, akár Meyer Konrád Ferdinánd valamelyik novellája. A nagy, monumentális vonalak, tömegek adják meg e tájképek mindegyikének a maga konstruktiv vázát. A freskófestés hatásaira emlékeztető színskála is kiemeli a szokott tájképfestés köréből ezt a művészetet, mely a természet beható tanulmányozásán alapul ugyan és távol van minden mesterséges konstrukciótól, színpadiasságtól, mégis a monumentális festő szellemére vall.
Nagy, egyéni stílus, a természetnek egységes, emelkedett felfogása nyilvánul Dudits legutóbbi műveiben. Következetes munkával kivívott eredménye eddigi fejlődésének, biztató alapja további pályafutásának, sikereinek.
