MÁRKUS GÉZA
Az építők közt, akik Budapest képét az utolsó két évtizedben formálták, rontják vagy szépítik: Márkus Gézában minden megvolt arra, hogy művésznek neveztessék. Még pedig nem azon a címen, ahogyan ez a művészelnevezés szokásos, ahogyan ez mindenki számára elérhető, ha felmutatja az építőkvalifikáció legfelső, egyetemi jelzésű papirosát. Márkus Géza művész volt s a művészetbe nemcsak vágya, akarata és ambíciójának hajtóereje vitte, hanem összes benső, sorstól megadott diszpozíciói, önmagát kifejezni akaró természetének örökös nyugtalansága. Finomodó, egyre magasabb színvonalat érintő ízlése, fantáziája, keresgélő keze és koncipiáló ereje.
Jelentékeny, nem mindennapi tehetségű ember volt Márkus Géza, akit heve, temperamentuma és meggyőződése minden pillanatban hangos harcosává tett nemcsak a modern magyar építés ügyének, hanem mindennek, a mi a művészettel összefüggött., Ahogyan az architektúrától korszerű, önálló és eredeti vonásokat követelt, ugyanezt a követelődzést átvitte a művészet egész területére, írók mondják, hogy folyvást éber érdeklődéssel kísérte az új, a mai magyar irodalom hajtásait. Sokszor találóbb kritikát mondott nem egy céh-beli kritikusnál s bár műépítész volt, a jó irodalomért való lelkesedéséből másoknak is tudott kölcsönadni, egész írótársaságot tüzelt a kávéházi asztalnál.
Mindazonáltal a kávéházi forradalmiasság, amely a szivarfüsttel együtt eloszlik s szavai csak pukkanó hólyagok, távol állt tőle. Amire nem kell jobb bizonyíték, mint az, amit az effajta, szóban pergő agitáláson kívül produkált. Márkus Géza életfonalának hosszát tekintve, nem tartozott a szerencsések, boldogok és kiválasztottak közé. Rövid életű volt, de mint munkaerő jóval föléje került a szokott és várható mértéknek. Sokat és könnyen dolgozott, bár lehet, hogy ez a könnyűség és sietség csak látszat s nem egyéb, mint férfias, lobbanó temperamentumának a hosszú meditálást áttörő heve.
Maga is írt kritikát, tanulmányt, polémiákat. Bár a tollat nem pour la littérature vette kézbe, nem azért, hogy vele írói győzelmekhez jusson - - effajta dolgai is az írnitudás meglepő kvalitásait árulták el. Művészeti kérdésekben, a vajúdó, forrongó magyar művészet aktuális feladataihoz szólt hozzá, mindig valami érdekes, találó szempontból s oly ki-fejezésbeli készültséggel, ami csak francia tudósoknál, művészeknél, szakembereknél van napirenden. Főleg persze a modern architektúra igazaiért foglalt állást, még pedig nemcsak általánosságban, hanem közelebbről meghatározva: a magyar stílustörekvés szükségességéért. Festett, rajzolt tisztán festési örömökért, a rajz kedveért s dekorativ érzéke, dekoráló tehetsége mellett rajzkészsége, mint építésznek, szinte szuverén volt. A dekorativ művészetek terén első sorban az érdekelte, ami a színházhoz kapcsolódott. A színházi díszlet, amelynek tervezésében nálunk Márkus Géza az első újító, ő az első kísérletezője annak a stílusnak, amit külföldön az angol Gordon Graig, a párisi Théâtre des Arts, L'oeuvre, a német Reinhardt-színpad, a moszkvai Művészszínház díszletei jelentenek s ami a barokk konvenciókat, a naturalizmus szélső határáig jutott díszleteket akarja kiküszöbölni.
Minderre, amit itt röviden említettünk, bőven telt a munkakedvéből és talentumából, az igazi métier azonban, ami teljes nagyszerűségével lefoglalta, maga az architektúra.
Márkus Géza mindenek felett első sorban építésznek vallotta magát, az is volt s ebbéli minőségéhez képest egyéb tevékenysége úgy tartozik, mint súlyos tölgyhöz a könnyű lomb, széles falhoz a rajta húzódó, bár szép és csillogó díszítés. Abban az időben, amikor egész Közép-Európa művészetén, leginkább talán az architektúrán és az iparon felszabadító érzés, újító hullám vonul végig s a magyar művészet is erős lendülettel mozdul: a múlt század végén, vagy tizenöt évvel ezelőtt, Márkus Géza e megmozdulásnak, az új architektúrának ifjú fanatikusa. A stíluskei eső évek, amelyeket egész Európa esztétikája közös kátéba foglalt össze, mind megjelölhetők munkáin. Példa gyanánt az Óvoda-utca 19. számú bérházát említjük, amely nem adja ugyan a bérházprobléma új megoldását, formailag a történelmi stílusokban tervezett bérházaktól való teljes elszakadás. Ebben a radikális eltávolodásban s az anyagszerűség elvének szigorú keresztülvitelében odáig megy, hogy a homlokzat, amely olcsó és egyszerű malterból van, teljesen sík. Hogy úgy mondjuk: a párkány és a pillér ellen indított hadjárat eredménye és szenvedélyes illusztrációja ez a ház, amely Márkus Gézának első ilyfajta műve s amelynek sűrű lombozattal díszített homlokzata a Ver Sacrum - már rég lejárt, egykor azonban leghevesebben küzdő folyóiratot juttatja eszünkbe. Általában ekkori művei a modern bécsiesség jegyét viselik magukon, viszont Márkus Géza fejlődésében ez csak természetesen átmenet. Ez mind állomás, amit szerencsésen otthagy. Márkus nem volt elhasznált konvenciók folytatója, vagy történelmi stílusok tehetséges variálója, azok közé sem tartozott, akiknél az angol, a bécsi; berlini modernség sablonná merevül, akik megálla-nak a puszta átvételnél s megelégszenek azzal az éppen nem nehéz s távolról sem dicsőséges feladattal, hogy Budapest utcáira s egyéb magyar vidéki utcákra Berlint plántáljanak. Márkus Géza lelép erről a kényelmes vágányról s odaáll Lechner Ödön mellé. A magyar stílustörekvés embere lesz, azé a stílustörekvésé, amely egyebek híján, a magyar nép művészetéből akarja felhasználni azt, ami felhasználható s ezzel megrakodva - monumentális építés tradíciói nélkül ugyan -, de egy monumentális stílus fejlesztésére törekszik. Ebbéli munkái közül a kecskeméti kaszinó az, amit meg kell említenünk.
Márkus Géza 1871-ben, Budapesten született. Néhány középiskola, illetve ipariskola után, tizenhétéves korában, már építészeti irodában dolgozik, mint rajzoló, Gutvillig építőmesternél. Ebből az időből a Rákóczi-út (38. számú ház homlokzatának díszítéseit nevezhetjük meg, majd a lipótvárosi kaszinó tánctermének belső kiképzését, amelyek Márkus Gézától valók. (Ez utóbbi feladatot Freund Vilmos építészeti irodájában végezte.) Ami hamar rátereli a figyelmet, amivel feltűnik: rajzbeli és dekoráló tehetsége, ennek révén kerül rövidesen Hauszmann Alajoshoz, aki a Kúria építésénél vette igénybe. Márkus Géza önmaga képezte magát építésszé, az építészet technikai, konstruktiv részét, tudományos ismereteit nem sajátította el rendszeres főiskolai tanulmányokban. Hauszmann Alajos irodájából kikerülve önállósítja magát, majd jó ideig Spiegel Frigyessel dolgozik együtt, ezalatt is azonban sok tervet, munkát egészen egyedül végez. Néhány év óta aztán régi, hangos har-ciassága egyre csöndesült, robusztus munkaereje folyvást engedett, bomladozott. Ibsen, Maupassant tolla írt ily tragikumokat, mint Márkus Gézáé volt, az építőé, aki utolsó, nagy tervének fogalmazásakor még egyszer alkotó lázban égett, de már szeme előtt sötét köd táncolt. Nagy széndarabokat adtak kezébe, ez volt a plajbásza, ezzel húzta széles, vastag vonalait, amelyeket végül már csak kitapogatni tudott. Meghalt december 5-én.
Márkus Géza a " Művészet "-nek kezdettől fogva tevékeny munkatársa volt s e folyóirat hasábjain két ízben is méltatta Bródy Sándor. Az egyik tanulmány az építőnek adja pszichológiai és művészeti képét ("Egy építész ötletei", 1906. évf.), a másik a színpadra eső törekvéseit, díszletterveit ismerteti ("A színpadi festészetről, 1904. évf.). Mindkét alkalommal a "Művészet" egy csomó tervrajzát közölte. Kivitelre került, díjnyertes munkáinak reprodukálásán kívül e folyóirat számára kisebb díszítő rajzokat is készített, "Bábeli torony" címmel melléklet gyanánt jelent meg egy rajza s ugyancsak ő rajzolta a "Művészet" mellékletét Lotz Károly és gróf Andrássy Tivadar halála alkalmából. Cikkei, irodalmi dolgozatai az "Új Magyar Szemle", a "Jövendő", a "Budapesti Hirlapu hasábjain jelentek meg. Díszlettervei közül az "Egyszer volt, hol nem volt" című zenés mesejátékhoz, a "Lőcsei fehér asszony "-hoz készültekel díszletek a Népszínház számára, valamintőtervezteaz "Ördög" második felvonásának hallját. Építészeti műveinek adatait a fent már jelzett első munkákon kívül alább soroljuk fel: Bérház (Almásy-tér 17.), az "Otthon" írók és hírlapírók körének dohányutcai palotája, "Kereszt "-patika berendezése (Vámház-körűt), bérház (Óvoda-utca 19.), a kolozsvári Nyári Színház (Spiegel Frigyessel egyetemben), Király-Színház, Nagy Endre Cabaret, Jardin de Paris (Spiegel Frigyessel együtt) a Vörösmarty szobor és Polónyi Ilonka síremlékeinek talapzata. Spiegel Frigyessel pályázott a szegedi zenepalotára, ahol első díjat nyert, a szolnoki színházra, Komor Marcell és Jakab Dezsővel a szombathelyi színházra, a trieszti zsidó templom, a kolozsvári könyvtár, a kultuszminisztérium pályázatára. Teljesen önálló munkája még a kecskeméti kaszinó, az Erdey-féle szanatórium (Bakács-tér). Utolsó műve Komor és Jakab műépítészekkel egyetemben a Népopera. A Vörösmarty szobor pályázatának alkalmából díjnyertes művéért a Ferencz József rend lovagkeresztjét kapta.
-r.
