AZ ÓTORDAI REFORMÁTUS EGYHÁZ FEJEDELMI KINCSEI
A háborús időkben oly sokszor csaknem a megsemmisülésre jutott ótordai református egyháznak régebbi szép és értékes klenódiumai a Basta és Mihály oláh vajda együttes pusztításainak estek áldozatul. Akkor pusztult el az egyház régi szép nagy temploma is, melynek hajdani szentélye még máig sincs helyreállítva.
E rémes időkből oly kevesen maradtak itt életben, hogy romokban heverő templomuk helyreállítására nem is gondolhattak ás az akkor még külön község (ma Torda város déli része), Egyházfalva, szintén kevésre olvadt lakóival egyesülve, - úgy a hogy - az egyházfalvi kápolnaszerü kis templomot (ma ágost. evang. templom) födél alá hozták s több éven át ott tartották az istentiszteletet. A szegény híveknek az elszegényedett egyház papja ott cserépedényből osztotta az úri szent vacsorát, míg l629-ben ifj. iktári gróf Bethlen István az ótordai reformátusoknak egy aranyozott ezüst poharat ajándékozott és valamivel később, azaz 1649-ben,, Kőrispataky Péter csináltatott az egyházfalvi református egyház számára egy aranyozott ezüst tányért.
A jórészben lakatlanul állott Tordára menekültek 1660-ban a Nagy-Váradnak a török által történt elfoglalása alkalmával hajlék nélkül maradt reformátusok, kik onnan egyházuk megmentett kincseit is magukkal hozták ide. Ezek azok a tárgyak, melyek nemcsak az anyag értékes volta, a rájuk fordított munka finomsága és-a stílus szépsége által, hanem a hozzájuk fűződő történelmi tények és hagyományok által is-megszentelve, annyira becsesek, hogy azok a Művészet hasábjain bemutatásra is méltán érdemesek.
«A fejedelemasszony abrosza» nevet viseli egy 2.30 méter széles és ugyanoly hosszú pompás nagy terítő, mely mind a négy szélén csipkével van szegélyezve. A terítő 12 tábla igen szép kivitelű reticella csipkéből és 12 tábla renaissance stílusú magyar virágos mintájú skófiummal és selyemmel hímzett lenvászondarabból van olyképpen összetéve, hogy a hímzett- és a csipke-táblák váltakozva sorakoznak egymás mellé.
A középső táblára ez a felirat van hímezve:
LVC 22 EZ AZ ÉN
TESTEM EZ E
N VEREM EZT
MIVELIETEK AZ
EN EMLEKEZE
TEMRE. VR IES
VS IRGALMAZ N
EKÜNK 1635
A hagyomány azt tartja, hogy ezt a térítőt I. Rákóczi Györgyné Lorántffy Zsuzsanna nemcsak ajándékozta a nagyváradi reformátusoknak, de a terítő készítésében ő maga is tevékenyen közreműködött. A művészi terítő adományozása óta eltelt negyed évezred, - mely idő alatt gyakran hurcolták ide-oda a klenódiumokat -továbbá a gyakori mosás és a folytonos használat a hímzést nagyon megviselte. Az ércszálak sok helyen kitöredeztek és kihulltak s a selyem is elvesztette eredeti halvány sárgás színét, de.a lenvásznon itt-ott követhető a skófiumszálak nyoma és azok alapján a himzésminta eredeti alakjában összeállítható. Látszik, hogy a könnyeden körbehajló inda körül mily szépen csoportosultak a stilizált virágok és levelek s mily arányos beosztással töltötte be ez az Ízléses minta azt a 30 cm. széles és ugyanoly hosszú területet, melynek ékítésére alkalmazták.
Az előbbivel egyenlő nagyságú és négyszögü csipketáblákon a fátyolszövet szálainak itt-ott összevarrása, más helyen kigyérítése által a guipure-csipkekészítés módja szerint szegletes mintákat - - és pedig a négyszögű terület középpontjából felváltva kiágazó négy stilizált virágot és négy stilizált levelet úgy állítottak elő, hogy az a rendelkezésre álló területet szépen betölti. A szálakat néhol arannyal és ezüsttel is összefogták. Bámulatos, hogy ez a finom mű a hosszú idő sok viszontagságait jól kiállotta és ma is használható állapotban van.
Meg kell említenem, hogy az ily összeállítású csipke és hímzett úrasztali térítők használata a XVII. és XVIII-ik században Erdélyben el volt terjedve. Egy az általam itt ismertetett térítőhöz sokban hasonló igen szép példány a hévízi református egyház klenódiumai között 1890-ben is meg volt. Azt a szép példányt árva Bethlen Kata a XVIII-ik század elején készítette a hévízi református egyház részére és az az egyház odakölcsönözte azt a kőhalmi református leányegyháznak.
Az ótordai egyház kincsei között a fejedelemasszony kézimunkájaként ismeretes egy már sza-kadozott állapotban lévő fátyolkendő. Ez 72 cm. hosszú és 70 cm. széles, tehát csaknem teljesen négyszögű. A terítő négy szegletén arany és ezüst szálakkal stilizált diszítmény van hímezve. Az ércszálak nagy súlya miatt a vékony szövet szálai, melyeket a csaknem 300 éves múlt is nagyon megviselt, összehuzódtak és sok helyen kiszakadoztak, Ezen a kisebb térítőn is egy körbe futó indára vannak a stilizált virágok és levelek arányos beosztással elhelyezve. A kidolgozásra nagyon gondos a néhai himzőnő, a skófiumszálak végeit ügyesen elrejtette, minek következtében a minta a visszáján is elég jól érvényesül. A térítőt aranyszálakból vert keskeny csipke szegélyezi.
A harmadik terítő az előbbinél valamivel,kisebb, csak 60 cm. széles és 62 cm. hosszú. Négy szegletét ennek is nehéz arany- és ezüstszálakkal az előbbihez hasonló gonddal hímzett stilizált virág ékesíti. Egy tőből kiinduló de feljebb elágazó és stilizált virágokkal, apró bimbókkal, körteszerű gyümölccsel és cserlevélforma levelekkel megrakott növényt hímzett vagy himeztetett erre a fejedelemasszony.
A negyedik terítő 97 cm. hosszú és 92 cm. széles. Arannyal van beszegve és a négy szegletére, valamint a terítő négy szélének közepére elhelyezett s könnyeden hajló ágakon stilizált tulipánokat feltüntető diszítmények is arany- és ezüstszálakkal vannak finom munkával hímezve. A négynégy példányban, tehát összesen nyolc példányban elhelyezett diszítmény még elég ép, de a terítő vékony szövete már nagyon szakadozik.
Az ötödik terítő 72 cm. hosszú s 60 cm. széles. Anyaga durvább minőségű s már nagyon megkopott és szakadozásnak indult fátyolszövet. A terítő négy szegletén piros selyemmel és kis részben aranyszálakkal hímzett csinos stilizált magyaros rajzú virágok vannak, de a selyem eredeti színét már nagyon elhagyta.
Az ótordai református egyháznak ezeken kívül még nagyszámú s részben igen szép régi térítője van, melyek között gyakoribbak a sko-fiummal varrottak, de miután ez alkalommal csakis azokat mutatom be, melyeket a régi leltárak szerint a nagyváradi menekülők hoztak magokkal és amelyeket a hagyomány a Rákócziné, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony munkájának és adományának tart, a többinek ismertetésére most nem terjeszkedem ki.
A szent edények sorában is öt oly régi darab van, mely 1660 előtt a nagyváradi református egyházé volt.
Ezek között az első egy 30 cm. magas s 17 cm.-ről arányosan 12 cm.-re keskenyedő csinos ezüst kanna, melyben az úrvacsoraosztás alkalmával a férfiak számára, szükséges bort helyezik az úrasztalára. A kannán, leszámítva azt, hogy a füle alul egy kis címerpajzsban, felül pedig a kanna födelén is felül emelkedő két gömbben végződik, semminemű diszítmény nincsen. A kanna felső peremén a kanna födele alatti párkánynál keskeny aranyozott szalagon körbefut a következő bevésett felírat:
AZ HÁLAADÁSNAK PoHARA A MELIET MEG SZENTELVNK AVAGI NEM CHRIST9 VÉRÉVEL VALo KoZoS VLESVKE. Az írás alatt, a kanna előoldalán egymás mellett két aranyozott kör, melyekben az adományozók címerei és a jobb oldalon levő címer fölött korona s mind a két címer körül írás van bevésve. Jobb oldalon a Rákóczi-címer az erdélyi címerrel van egyesítve s körülötte ez olvasható: GEOR: RAKÓ: D. G PRIN. TRAN PAR REG. HVN. Do: TESI. Co:. Bal oldalon a Lorántffy-címer. (Heverő fatörzs hárs levelekkel). A címer körül a következő felírás: SVSAN LoRAN D G PRIN TRAN PAR REG HVN Do TE SI Co. A két címer fölött újabbkori felírás; ÓTORD REFOR ECCL.
Van egy a most leírt kannához teljesen hasonló kisebb ezüst kanna is, mely csak 24 cm. magas. Ezen is ott van a két címer és azok körül a felírat, de hiányzik a kanna pereméről a szentírásbeli idézet. Lapos fenekén betűkből álló mesterjegy és ahoz közel egy második jegy, mely el lévén kopva, csak sejthető, hogy virágot ábrázolt. Mind a két kanna belseje meg van aranyozva.
A harmadik tárgy egy 25 cm. magas s kívül-belöl megaranyozott csinos ezüst kehely, hat karéjú talppal, tojásdad nodussal s poharának oldalán egy babérlevélkoszorúval szegélyezett körben Erdély címere közepére alkalmazott külön pajzsban a Rákóczi-címerrel. (A fél kerék fölött jobb lábával kardot tartó koronázott sas.) A kettős címei pajzsa fölött királyi koronával. A körben bevésve ez olvasható: GEORGIVS. RÁKÓCZI: D: G: PRIN: TRAN: PAR: REG: HVN: DNVS: ET: SI: COM. 1631.
A fejedelmi eredetű klenodiumokhoz tartozik még egy 17 cm. átmérőjű kisebb és egy 19 cm. átmérőjű aranyozott ezüst tányér. Mindkettőnek közepén babérkoszorúval övezett körben a Rákócziak és Erdély címere oly összetételben van bevésve, mint a kelyhen is. de azzal a különbséggel, hogy a Rákócziak sasa itt nem a jobb, hanem a bal lábával fogja a kardot. A felirat is a kehelyen lévő felirattal megegyező, csakhogy a tányérokról az évszám hiányzik.
Mind az öt darab ezüst edényre rá van vésve: ÓTORD. REFOR. ECCL.
1660 óta, azaz mióta a nagyváradiak ide telepedésével az ótordai református egyház megerősödött, még gyakran fordult elő oly háborús idő, midőn az egyház hívei féltett kle-nodiumaikat elrejteni voltak kénytelenek. Miután a kuruc világban Torda templomkastélyai, valamint a közeli Tordahasadék erődjei is elpusztultak, a későbbi veszélyek alkalmával az egyház kincseinek nagyobb részét biztos helyre, a falakkal kerített Kolozsvárra küldötte, így történt ez 1735-ben is. midőn annak a hírére, hogy a török Rákóczi Józsefet Erdélybe behozza, az ótordai egyház kincsei és féltettebb okmányai számára Kolozsváron keresett menhelyet. Az akkor felvett leltár sok oly tárgyat is sorol fel, melyek sajnos, ma már nincsenek meg.
Igen érdekes az egyház vagyonáról 1753-ban felvett leltár is, melyben az általam most ismertetett öt drb. ezüst edény után ez van bejegyezve: «N. B. Ezen öt darab Argenteria a Váradi Török obsidiokor, mikor Ali Bassa alatta volt és accordára feladták, az ott való Reformátusoktól hozattatott volt, minthogy magok is ide telepedtek.» Ehez hasonló feljegyzés olvasható az öt drb. úrasztali terítő után is.
A rajtok levő feliratok igazolják, hogy az ezüst tárgyak közül a két tányért és a kelyhet I. Rákóczi György fejedelem készíttette és a két csinos ezüst kannát a nevezett fejedelem nejével: Lorántffy Zsuzsannával együtt adományozta. Miután az is tény, hogy ezt az 5 drb. ezüst edényt és azzal együtt az öt drb, régi és értékes szép skofiumhimes térítőt is a nagyváradi menekülők hozták Tordára, alapja van azon hagyománynak, mely ezeket a szépen stilizált s finom munkával és nemes érccel ékesített térítőket is épen úgy a fejedelem és neje adományainak tartja, mint az említett ezüst tárgyakat, sőt ismerve a fejedelemasszony vallásos buzgalmát és fáradhatatlan tevékenységét, valószínű, hogy a hímzés munkájában is tevékeny részt vett Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony, de ezt a körülményt nem tartotta szükségesnek a térítőkön felírással is megörökíteni.
TÉGLÁS ISTVÁN
