Erdélyi ember volt. Ennek a régi magyar patinát viselő földdarabnak egészen a keleti csücskéből származott el beljebb, az ország szive felé, hozzánk. Itt maradni azonban nem tudott, csupán addig szívta a pesti levegőt, amig erre kényszerítve volt, mint az Andrássy-uti müvésziskola rajongó lelkű látogatója. Szilaj temperamentumot rejtő, de egyébként gyönge fizikuma talán nem is bírta volna a fővárosi tartózkodást, addig se, ameddig az erdélyi hegyek közt élt, amelyeknek atmoszférája nem menthette meg Murger ifjú bohémjeinek sorsától: a tüdőbajtól.

VIDA ÁRPÁD

A székelyek szép városából, Marosvásárhelyről került el Vida Árpád. Ennek a miliője nevelte, megtartva benne frissen és érzékenyen, fajának törzsökös vonásait. Mint az erdélyi talentumok: csupa lelkesség, tűz, komoly célokat kereső nagyratörés volt. A legszebb előjelek közt indult: még alig hagyta maga mögött az ibkolai éveket, már észrevették, figyelmet keltő tagja lett a fiatal festőgenerációnak. Tanára, Gulyás Károly, marosvásárhelyi ref. kollégiumi professzor írja róla: «A mintarajziskolán nyert rajztanári diplomája mellől folyton ide tér vissza, a szülői fészekbe. A szűkméretü szobácskában kontemplált képeivel aratja első és őszinte sikereit, vagy ha nem fér meg benne, — a kis hajlékot övező nagy gyümölcsösben festi izzó színhangulaíú képeit. Modelljei közt otí van az édes anyja ; előkeresik a jegesmedvét, a oronzszínűre fakult sárga selymeket — s kész a whistleri téma. Tombolásra termett, magyar őserő volt. Nem tűrt semmiféle parancsoló irányt, művészeti politikához nem csatlakozott soha. Valósággal lerázott magáról, visszataszított mindent, ami nem az ő művészi természetéhez való. Markáns, biztos vonásokkal nem ad se többet, se kevesebbet abból ami kell az egységes hatáshoz. Tudásával azért nem virtuskodó, egyéni kezeléssel igyekszik rögzíteni a fény és árny adta jelenségeket. Eszközeiben sem válogatós. A szín erőteljes embere, akvarellben és az olajfestésben; pasztell-jei, kőrajzai, rézkarcai egyaránt finomak s érdekesek, sőt érdesek, ha kell.»

Alig harmincegy esztendőt élt Vida Árpád, akiről e folyóirat abból az alkalomból, hogy megnyerte az Eszterházy-díjat, 1911-ben már megemlékezett, s megelőzőleg is közölt tőle grafikus munkát. 1884 ápr. 4-én született Marosvásárhelyen, ahol apja tekintélyes iparos. Ott járta a polgári iskola négy osztályát s az odavaló kollégiumban tette le az érettségit. Abban, hogy hamarosan művészpályára ment, része van Gulyás Károly rajztanárnak, aki 1902-ben került a marosvásárhelyi ref. kollégiumba, Gulyás rajztanfolyamára beiratkozott Vida is, s mivel a kollégium rajzterme még nem volt felszerelve: természet után akvarelleztetett vele az új rajztanár gyümölcsöt, virágot. Gulyás Károly rögtön tisztában volt vele, hogy tanítványa nem mindennapi tehetség: meleg barátsággal s érdeklődve bíztatta. Útmutatása mellett az érettségi után következő vakációban is buzgón dolgozott a fiatal Vida, s Gulyás az eredményt látva, most már elő mert állni azzal a határozott propozicióval, hogy legjobb volna a fiút művészi pályára, adni. Szülői, ismerősei ugyanis más pályára szánták, apja theológus-nak, a polgármester városi hivatalnoknak. A lelkes rajztanárnak segítségére jött Petelei István, a jeles emlékű író, s Vida Árpád most már felkerülhetett a fővárosba, a Képzőművészeti Főiskolába, ahol visszautasították. Véletlen folytán, a fiatal művészjelöltet azonban jó csillaga összehozta Lándor Tivadarral, aki akkor mint műkritikus tevékenykedett, s aki benső barátságban lévén Székely Bertalannal, kieszközölte, hogy Vida soronkívül vétessék fel a Képzőművészeti Főiskolába, ahol aztán megszerezte a rajztanári diplomát.

Bécsben töltött önkéntesi-szolgálata után (1907) növendéke lett Budapesten a Főiskolán a továbbképzőnek, ahol sokat dolgozott Olgyai Viktor grafikai osztályában is. Ebben az évben érte el első sikerét: 1908-ban önarcképét megvette a Szépművészeti múzeum., majd rövidesen, 1910-ben elnyerte a műcsarnok plakátpályázatának egyik díját. Képei a drezdai 1909), a velencei (1910), a római (1911) nemzetközi tárlatokon szerepeltek. A műcsarnokban elnyert Eszterházy-díjjal (1911) egyidejűleg nagyobb, 1000 koronás ösztöndíjat kapott, amellyel további tanulmányok céljából festővágyai mekkájába, Parisba utazott. Hazatérve szülővárosa elhalmozza megbízással. Félrevonul-tan dolgozik Kun-utcai műtermében, szinte már elrejtve magát, hanyatló egészsége miatt, az emberek, a külvilág részvéte elől. Lázas ambícióval, de aláásott életerővel dolgozott s egy nagylelkű mecénása hiába támogatta svájci, majd tengermelléki tartózkodásában: február 21.-én a budakeszi szanatórium temetőjének lakója lett Vida Árpád, a magyar piktura egy sok reményre jogosító, biztató ifjú tehetsége.

RÉVÉSZ IMRE RAJZA
KÉT MAGYAR