Sokoldalú művész volt Schickedanz Albert, egyforma buzgalommal foglalkozott építészettel, festészettel, iparművészettel. Művészi pályafutására mégis monumentális építészeti alkotásai nyomják a döntő bélyeget. Ebben a tekintetben egyúttal hű gyermeke volt korának. Vele a hetvenes-nyolcvanas években uralkodó budapesti művészi felfogásnak és esztétikai állásfoglalásnak egyik csöndes, de műveiben annál beszédesebb képviselője szállt sírba. Egy nemzedéknek volt tagja, amely az akkor éppen legrohamosabban föllendülő Budapesten nem a jövőbe, hanem a múltba tekintett, művészi okulásait, sőt egész formanyelvét a klasszikus és renaissance alkotásokból merítette és az akkori Budapest gazdasági hazard-világában rendületlenül ragaszkodott a hagyományok mohától hímes, konszolidált, kipróbált művészi hitvalláshoz. Ezt igyekezett beleoltani tanítványaiba az iparművészeti iskolában, ezt juttatta érvényre nagyméretű építészeti műveiben. Ennek az érzületnek és programmnak hatalmas szószólója az a három terjedelmes épülete, amely az Andrássy-út városligeti végét lezárja és szárnyalja: a Millennáris emlékmű, az új Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum. Itt alkalom és mód kínálkozott egy széles teret archi-tektonikus keretbe foglalni, amely a sürgő város kőtengerét elkülöníti a Városligettől és az extravillántói. Ritka alkalom, hogy egy építész ily feladathoz jusson s egymaga szeghessen körül architektonikusan egy ily teret. S úgy látszik, hogy éppen ez a gondolat és ez a lehetőség vitte bele abba, hogy e három alkotásban a kifelé való reprezentálást hangsúlyozta, hogy úgyszólván az utca számára, a városkép szépségének emelésére építette azokat s így természetszerűen hiányosságok támadtak a két nagy palota rendeltetése szempontjából. Senki sem tagadhatja, hogy úgy a Műcsarnok, mint a Szépművészeti Múzeum külseje a régi klasszikus stilus hő imádásának tiszta emléke, de senki sem tagadhatja, hogy ez a két épület tulajdonképpeni célja szempontjából sok fogyatékosságot mutat fel, sőt a Szépművészeti Múzeum kifelé oly fényes palotája csak a legnagyobb nehézségek és lemondások árán volt speciális céljára berendezhető. Egy alkalommal maga a tervező mester mondotta egyik írónknak, aki a képtár helyiségeit nézte, hogy ez tulajdonképpen másodrangú része a tervnek, mert csak hasznossági célt szolgál: «nur ein Nutzbau», de majd ott elül, a tér felé kiépült részben, tehát a főhomlokzat bejáróján nézze meg az épület művészi részét, a «Kunstbau»-t. Egy palota egységének ily kettászelése elkerülhetetlen volt, midőn az építész modern célok elérésére régesrégi építészeti stílusokból bányássza a formáit. Terve s alkotása azonban megfelelt a kor ízlésének és kívánságainak s ez épületek arculata nem csupán a tervező mesternek, hanem megrendelő mecénásának és kora művészetszerető közönségének is hű arcképe. Schickedanz távol állott attól, hogy korától és közönségétől elszakadjon, sőt semmi sem volt tőle idegenebb, mint az, hogy egy művész forradalmi zászlót lengessen. Csöndes temperamentuma sem avatta harcossá. Szelíd szemét a klasszikus építészetnek múltba sülyedt csoda-Atlantiszára függesztve, élt és működött annak a tudatában, hogy kipróbált, biztos talajon áll. Ily konszolidált és kísérletektől mentes volt festészete is, amelyet a legnagyobb szeretettel művelt csaknem élete végéig. Hogy magát benne megerősítse, előrehaladt kora ellenére is még néhány év előtt szorgalmasan bejárt a Képzőművészeti Főiskola esti aktrajz-tanfolyamára. Iparművészeti alkotásai túlnyomó részben görög-római és renaissance formákat mutatnak.

SCHICKEDANZ ALBERT

Életét zajtalan munkásság töltötte ki. Bialán született, Galíciában 1846-ban, mint egy régi szász család sarja. Még gyermekkorában Késmárkra került, ahol atyja polgárijogot kapott. Építészeti tanulmányait Karlsruheben és Bécsben, Tietznél végezte. 1868-ban Budapestre került s előbb Skalnitzky, majd hosszabb ideig Ybl irodájában dolgozott. A nyilvánosság figyelmét 1869-ben irányította magára először, ekkor a Batthyány-síremlék tervpályázatán első díjat kapott (befejezték 1872.). Az iparművészeti múzeum és iskola alapítása és fejlesztése körül is érdemeket szerzett, az előbbinek titkára, az utóbbinak tanára volt. 1879-ben láthatta a közönség első iparművészeti műveit, dekoráló rajzokat, nevezetesen a fővárosnak a királyi pár ezüstlakodalmára készített üdvözlő felirata belső ornamentális díszét (a pergamen-borítékot Rauscher Lajos készítette), aztán annak az üdvözlő feliratnak renaissance-keretrajzát, amelyet a Nemzeti Múzeum tisztviselői ajánlottak fel Pulszky Ferencnek igazgatói működése tizedik évfordulóján. Egy évre rá tervezte a szepes-helyi székesegyházban elhelyezett díszes nagypréposti széket a renaissance stílus formanyelvén. Ugyancsak 1880. nyert első díjat a szegedi állandó híd tervályázatán, amelynél a díszes pilléreket Schickedanz, a vasszerkezetet Feketeházy tervezte. Ugyancsak a nyolcvanas években olajfestményeket állított ki a Műcsarnokban s továbbra is állandó kiállítója volt a Társulatnak. 1883-ban leplezték le első temetői művét, Szabóky Adolf síremlékét. 1885-ben a Tudományos Akadémia megbízásából dolgozott Zsivora síremlékén. Ugyanabban az esztendőben két kitüntetés is érte: nagy érmet kapott a budapesti országos kiállításon s második díjat nyert a fővárosnak «Budapest tájképeire» hirdetett pályázatán «A Terézvárosi templom» c. müvével. 1894-ben társult Herzog Fülöp Ferenc építészszel, közös müvük a városligeti új Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum, Zala Györgygyei pedig a Millennáris műemlék. Schickedanz e nagy műveket megelőzőn (amelyeknek képét régebben már közölte a «Művészet»), számos kisebb feladattal is foglalkozott, így előszeretettel keresték fel a szobrászok, hogy müveik számára talapzatot tervezzen. Efajta munkái a budapesti Deák Ferenc, Arany János, Honvédemlék s az aradi Szabadságharcszobrok talapzata. Belső díszítő munkái közül megemlítjük a Tudományos Akadémia dísztermének ornamentális munkáit, emlékművei vannak az egri, esztergomi, váci székesegyházakban. Kivitelre nem került, de tervpályázaton díjazott művei: az új Országház terve (Freund Vilmos-sal) az Iparművészeti Múzeum pályaterve (ugyanazzal), és a millennáris kiállítás történelmi főcsoportjának terve (Herzog Fülöppel). Her-zoggal együtt készítette el a budapesti földalatti villamosvasút lejáró-csarnokát az Oktogonon és a Gizellatéren, az utóbbit azóta a Vörös-marty-szobor érdekében eltávolították. Lakásberendező-munkái közül nagyobbszerű volt egy hálószoba berendezése, amelyet Zichy Jenő gróf számára készített, ez az 1885-i országos kiállításon Budapesten volt látható.

Schickedanz már régebben lemondott az iparművészeti iskolában elfoglalt tanári állásáról s visszavonult Nyúl-utcai villájába, ahol legutóbb főképp festéssel foglalkozott. Már három év óta érelmeszesedésben szenvedett, amely július 11-én délelőtt 11 órakor véget vetett munkás, csöndes életének. Pályatársai, akik éltében is szeretettel vették körül, részvéttel és meghatva kisérték utolsó útjára július 13-án a Kerepesi temetőbe.