A Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának anyagát 1871-ben, az intézmény alapításának évében kezdték gyűjteni. A gondos állományépítés következtében a századfordulóra páratlan értékű gyűjtemény jött létre. A könyvtárban a művészettel való foglalkozás, illetve a művészetoktatás, a művészetelmélet nélkülözhetetlen alapműveit felölelő állományrész mellett kisebb-nagyobb különgyűjtemények keletkeztek. Ezek nemcsak a rajztanítás, a képzőművészeti oktatás sajátos emlékei, hanem maguk is műtárgyak.

Műtárgyaink számbavétele, előzetes felmérése során az alábbi "különgyűjtemények" körvonalazódtak:

• Optikával, perspektívával, mozgásillúzióval foglalkozó tárgyi emlékek
• Fotográfiák
• Plakátok, litográfiák
• Grafikai gyűjtemény
• Japán metszetek, mintalapok
• Könyvek, mintalapok

Kutatómunkánk során gyakran szembesültünk azzal a ténnyel, hogy különösen a könyvtárra vonatkozó nyomtatott és levéltári források rendkívül hiányosak. Ily módon főként az intézmény (szintén elég hiányos) oktatástörténetének dokumentumaiból következtethettünk a könyvtár állományának alakulását befolyásoló történésekre és döntésekre. Jelen írásom azonban természetesen csak annyiban érinti a Képzőművészeti Egyetem történetét, amennyiben az a könyvtár és a gyűjtemény történetére hatással volt.

A 19. század közepén a nemzeti érzések megerősödése elmélyítette a magyar művészet önállósodásának a vágyát, s az egyre erősödő külföldi kapcsolatok a képzőművészeti képzés európai mintáinak átvételét sürgették.

1861-ben megalakult az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, amelynek az 1863-ban jóváhagyott alapszabálya szerint célja volt: "a hazai képzőművészetnek minden ágát tökélyre segíteni, a műízlést nemesbíteni, s a műszeretetet terjeszteni."¹

A társulat céljai között elsőként szerepelt egy művészi tanintézet felállításának terve. A leendő művészeti akadémia felállításának megtervezésére a társulat bizottságot alakított. A bizottmány tagjai többek között Orlay-Petrich Soma, Than Mór, Telepy Károly, Plachy Ferenc és Harsányi Pál voltak. Az akadémia felállítására vonatkozó terveik a mostoha anyagi körülmények miatt nem valósultak meg, mégis az ő kezdeményezéseiknek volt köszönhető, hogy a bizottmány egyik tagja, Keleti Gusztáv akadémiai képíró - Eötvös József kultuszminiszter megbízásából - útnak indult, hogy az európai képzőművészeti akadémiák és iparművészeti intézetek munkáját tanulmányozza.

Keleti Gusztáv Franciaországban, Angliában, Belgiumban és Németországban tekintette meg a "művészeti képezdéket" és az iparművészeti oktatást. Útja során nemcsak az oktatás tartalmát és módszereit tanulmányozta, hanem feltérképezte az oktatáshoz szükséges eszközöket is. Az École Imperiale et Speci-ale des Beaux Arts-on tett látogatásakor azt tapasztalta, hogy a tanulók rendelkezésére áll: "gazdagon felszerelt gipszöntvény tár a legjelesebb antik- és re-naissance korabeli szoborművek másolataiból. Kézirajzok, metszetek, tervrajzok és ábrák gyűjteménye, melyek a boncztan, leíró mértan, távlattan s a többi tudományszakok s elméleti tanfolyamok magyarázatául szolgálnak. Az iskolának részint ajándékozott, részint hagyományozott műtárgyak gyűjteménye, végre a gazdag könyvtár, melynek használatát szabadelvű intézkedések szabályozzák."²

Keleti tapasztalatait A képzőművészeti oktatás külföldön és feladatai hazánkban című könyvében összegezte és egyúttal a teendőket is megfogalmazta. Meglehetősen nagy realitásérzékkel teljes akadémiai képzés beindítását a korabeli magyar viszonyok között nem tartotta megvalósíthatónak. Javaslatában egy a tanárképzést magában foglaló, kizárólag alapképzést nyújtó intézmény szerepelt, amelyet az akadémia szó megkerülésével mintarajztanodának nevezett el. Koncepciója szerint a művészi pályára készülő ifjak a tanoda nyújtotta ismereteiket jól felszerelt műtermekben, kiváló mesterek irányítása alatt bővíthették volna. Figyelemre méltó, hogy Keleti a gyakorlati képzés megtervezésén túl, az elméleti képzésre is nagy hangsúlyt fektetett. "A legszükségesebb szakok: műtörténelem, széptan, távlattan, rendes tanárok által láttatnak el, de ezen és a segédtudományok bármely szakában más magántanárok is tarthatnak előadásokat, sőt egész tanfolyamokat is, mint az egyetemen, mert hiszen az oktatás szellemének és fokozatának itt az egyetemi tanulmányokkal egy színvonalán kellend állani."³

A tanítás módszereire és a taneszközökre vonatkozó tervei nagy befolyással voltak a tervezett intézetre. "A mintarajztanodában, valamint az ipartanodák és polgári iskolák keretében alakítandó esti rajztanfolyamok alatt nagyobbára a fönt említett domború minták lesznek használandók, s ugyancsak ezek képeznék az Eszterházy-képtár műkincseivel együtt, a műtörténelmi előadások és fejtegetések tárgyát és illustrációját. A domború minták tárát hovatovább kiegészítenék a régi és újabbkori jeles művek után rézbemetszett vagy fényképi úton előállított másolatok gyűjteménye, végül a könyvtár, mely a képző- és iparművészet körébe vágó legjobb műveket és nyomatokat tartalmazná."⁴

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat sürgetésére, 1871. május 6-án, egy Ferenc József szentesítette törvény alapján, Pauler Tivadar végül miniszteri rendelettel alapította meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem jogelődjét, az Országos magyar királyi Mintarajztanodát és Rajztanárképezdét.

Az új intézmény 1871. októberében, a terézvárosi Rombach utca 6. szám alatt egy magánbérházban, bérelt lakásban kezdte meg működését. Célja, Keleti terveinek megfelelően, rajztanárok képzése és a képzőművészeti pályát választó fiatalok alapképzésben részesítése volt. Az intézmény tanári állásaira pályázatot írtak ki, az igazgatói teendőket az akkor harminchét éves Keleti Gusztávra bízták, aki nagy energiákkal fogott a terveiben szereplő mintarajztanoda megvalósításához. A tanári kar tagjai közé tartozott Székely Bertalan "történelmi festész", aki alakrajzolást, és festészetet, Izsó Miklós "akadémiai szobrász", aki mintázást és Schulek Frigyes "akadémiai építész", aki építészeti és ékítményi rajzot tanított. Segédtanári állást kapott Greguss János. Később a tanári kar tagja lett Rauscher Lajos építész, Lotz Károly, a gyakorlati festészeti osztály vezetője, és Várdai Szilárd, aki ékítményes rajzot és szemléleti látszattant tanított. Ők voltak azok, akik hosszú évekre meghatározó személyiségei voltak - természetesen Keleti erőteljes irányítása alatt - a tanterv kialakításának, valamint a megvalósításban eszközeként szolgáló taneszközgyűjtemények és a könyvtár megtervezésének és létrehozatalának.

A mintarajztanoda első éveinek történetéről csak későbbi beszámolókból tudunk. A kis változtatásokkal 1903-ig érvényben lévő tanterv ismeretében azonban némi bepillantást nyerhetünk az intézményben folyó oktatás mikéntjébe, a könyvtár kialakítását befolyásoló körülményekbe is.

Keleti a közel tíz évvel előbb, külföldön látott (talán már elavulóban lévő) példák alapján szervezte meg az oktatást. A magas óraszámban jelen lévő alakrajz (heti 10-15 óra, művészjelölteknek 30-35 óra), ékítményes rajz (heti 6 óra), az építészeti rajz (heti 8 óra) a lapminták tanulmányozásával, és másolásával kezdődött, majd gipszminták másolásával folytatódott. Élő modellek utáni rajzolás csak az utolsó évesek számára volt lehetséges. Az elméleti tárgyak közül a fő helyet heti 8 órával a geometria vezette. A metszetek, a mintalapok, a gipszminták tehát a tantervben felsorolt tantárgyak szinte mindegyikéhez szükségesek voltak.

Arról, hogy milyen eszközök álltak a hallgatók rendelkezésére, az évkönyvekből értesülhetünk. Az intézet taneszközeit minden évkönyv felsorolja:

1. Az egyes szakosztályok tanárai által készült ékítményes és stíltani, építésze ti, távlattani és boncztani fali táblák.

2. Építészeti műemlékek, iparművészeti tervrajzok, szoborművek és régi és újabb mesterek jelesebb compositioinak rézmetszető és fényképmásolatai (nem másolás, hanem csupán tanulmányozás czéljára).

1. Régi és újabbkori jeles szoborminták és fejminták, valamint egyes testrészek természet után készült föszöntvényei.

2. Régi és újabbkori jeles ékítmények és építészeti részletek föszöntvényei.

3. Az élő (fej- vagy alak-) minta. Elő férfiak és nők, akik előzetes alku szerint naponként több órán át, meghatározott díjazás fejében mintául állanak és ül nek a növendékek előtt (az intézetnek élő minták díjazására fordított évi költ sége két ezer forint).

Ide tartoznak a távlati készülékek, geometriai testminták, boncztani preapará-tumok s az iskolával szomszédos "műcsarnok"-ban elhelyezett országos iparművészeti múzeumból tanulmány czéljaira időnként kiszemelt és átengedett műtárgyak stb.

Tartalmazza:

1. a kül- és belföldi jelesebb szakfolyóiratok többjeit

2. a képzőművészet és magasabb műipar, valamint a sokszorosító művészetek történelmére, fejlődésére, a műszaki eljárásokra, valamint a képzőművészet kü lönböző ágainak segédtudományaira vonatkozó forrásműveket és kézikönyveket, mely szakművek köréből az intézet évi javadalmazásához és szükségletéhez ké pest folyvást gyarapíttatik.⁵

A mintarajztanoda 1876-ban új, az oktatás céljainak jobban megfelelő helyre költözött. Az épületet a tanoda egyik tanára, Rauscher Lajos tervezte. Az első emeleten tágas helyiséget kapott a könyv- és metszettár, valamint a föszönt-vények gyűjteménye.

A könyvtárőri teendők ellátásával 1878-ban Greguss Jánost bízták meg. Greguss János festő ebben az időben az alakrajztanítás segédtanára volt a kutatás és a tudomány iránt rendkívüli érdeklődést tanúsító Székely Bertalan mellett. A könyvtár rendjének, kezdeti állományának a kialakításában Greguss mellett valószínűleg Székely Bertalannak is fontos szerepe volt.

1883-ban Greguss János címjegyzéket állított össze a könyvtár állományá-ról.Ekkorra már főbb vonalaiban kialakult a könyvtár rendszere és a gyűjtés területei is jól nyomon követhetők. Az 1606 tételt tartalmazó katalógusban a gyűjtemény méreteihez képest sok az "Iparművészet, ornamentika" (183), valamint a "Mértan" csoportban található könyvek száma (150), megelőzi a szakmai tárgynak számító művészeti technikákat. A legfontosabb elméleti tárgyat, a művészettörténetet 170 mű képviselte.

Feltűnő, hogy nagy számban találunk a címjegyzékben⁶ a mintarajztanoda megalakulása előtti kiadású könyveket, mappákat. Már ekkor a könyvtárban volt például Sebastiano Serlio Extraordinario libro di architettura című, 1560-ban megjelent metszetes könyve, amely a könyvtár tulajdonában lévő legrégebbi munka. De szép számmal találkozunk a geometria, az anatómia, az ornamentika állománycsoportokban a 18. századból, illetve a 19. század első feléből való művekkel. E tény alapján azt feltételezhetjük, hogy a gyűjtemény fejlesztői nagy gondossággal törekedtek arra, hogy amennyire lehetséges, visszamenőleg is beszerezzék - akár külföldi források igénybevételével is - azokat az alapvető forrásmunkákat, amelyek az oktatás elméleti és gyakorlati megalapozását szolgálták.

A gyűjtemény teljessé tételére való törekvés okát valószínűleg abban kell keresnünk, hogy a mintarajztanoda létrejöttének az időpontjában nem volt más művészeti könyvtár Magyarországon, de jelentős képzőművészeti gyűjtemény sem állt eleinte a tanulók rendelkezésére. Keleti megjegyzése helytálló volt: "Ott állunk, hogy a magyar birodalom összes területén sehol külföldi művet kiállítva nem szemlélhetünk, s ha valami véletlen fordulat nem segít e körülményen, jövőre sincs reményünk, hogy a hazai művészet termékeit a külföldiekkel összehasonlíthassuk."⁷

A rajztanárképzés megszervezése mellett Keleti Gusztáv élénk harcot folytatott az Esterházy-gyűjtemény állami megvásárlásáért, hogy az majdan a Nemzeti Múzeum képgyűjteményében található műtárgyakkal együtt az alapját képezhesse egy komolyabb képzőművészeti gyűjteménynek a leendő Országos Képtár számára. A rajztanár- és művészjelölteknek az országon belül eleinte nagyon kevés lehetősége volt eredeti műtárgyak tanulmányozására, és csak a kilencvenes évekre alakultak úgy a viszonyok, hogy a művészettörténeti órák egy részét múzeumlátogatással lehetett szemléletessé tenni.

Az elméleti tárgyak - Keleti által megálmodott - egyetemi szintű oktatásából pedig csak annyi valósult meg, hogy a hallgatók átjártak a bölcsészkarra, és eleinte együtt hallgattak órákat a művészettörténész hallgatókkal. Később az oktatás különvált és az anyaintézménybe költözött, az órákra való felkészülést, a műtárgyak megismerésének a lehetőségét azonban az intézmény könyvtárának kellett biztosítania. Természetesen nemcsak a művészettörténet oktatásához, hanem a hallgatók pályára való felkészüléséhez is fontos volt a műtárgyak minél alaposabb ismerete.

Amikor 1888-ban Greguss János betegeskedése miatt lemondott könyvtárőri megbízatásáról, helyére Várdai Szilárdot, az Iparművészeti Iskola tanárát nevezték ki. Várdai ekkor óraadóként tanított a mintarajztanodában, s hihetetlen energiával fogott a könyvtár átszervezéséhez. Újraleltározta és csoportosította a dokumentumokat, megtervezte az intézmény és vele együtt a könyvtár bővítését, könyvtárhasználati szabályzatot készített, majd hozzálátott egy új, nyomtatott katalógus elkészítéséhez.

A könyvtár az 1895-ös bővítés után költözött az Izabella utcai frontra és nyerte el mai helyét és küllemét. A nagy grafikák és műlapok tárolására alkalmas szekrények felett a kovácsoltvas korláttal díszített galérián helyezték el a könyveket. Külön olvasóterem állt a tanárok és a vendégek rendelkezésére, és egy-egy terem külön a nő- és a férfi növendékek számára. A férfiak tágas olvasóterme - intézeti növendékmunkákkal díszítve - állandó munkakiállításként is szolgált és az intézeti dísztermet is pótolta.

Várdai az 1900-ban megjelent katalógusban ismerteti a könyvtár gyarapításának a módját: "A művek beszerzése az egyes szaktanárok ajánlatára történik, mivégből a nagy számban megtekintésre beérkező művek tanulmányozás czéljából a tanároknak mutattatnak be, - kik ez által rendes tudomást szerezhetnek azokról, valamint az ujabb művészet-irodalmi kiadványokról is, melyek az intézet számára meg nem tartatnak."⁸

Az állomány gyarapításában tehát minden tanár részt vehetett, s hogy mennyire felelősséggel, azt jelzi az általa tanított tantárgyhoz tartozó könyvállomány mennyisége és minősége. A katalógus megjelenésekor már szinte minden raktári csoportban megtaláljuk azokat a reprezentatív albumokat és könyveket, amelyek a tanárok kutatómunkájához, felkészüléséhez, a hallgatók tanulmányaihoz szükségesek voltak. Jelen tanulmány keretei nem engedik meg a teljes körű felsorolást, az egyes állományrészek feldolgozásával külön írások foglalkoznak e kutatás keretein belül. Itt csupán néhány példára van lehetőségünk.

Várdai Szilárd a könyvtár állományát - a Greguss János által megkezdett csoportosítást alapul véve - szakcsoportokra osztotta. A csoportosítás tökéletesen tükrözi az oktatás rendjét, tehát az oktatók és a hallgatók könnyedén figyelemmel kísérhették az őket érdeklő irodalom alakulását. Például a K raktári jelű, "Iparművészet, ornamentika" csoport elképesztően részletező felosztása a tantárgy oktatásban betöltött kiemelt helyzetét demonstrálja. De az egyes állományrészek gyarapítási intenzitása is a tanított tantárgyak fontosságának megfelelően történt.

1899 júniusában, a katalógus lezárásakor 5709, kötet és 52 786 műlap volt a könyvtárban. Ez azt jelenti, hogy az 1883-as katalógus megjelenése óta a könyvállomány megháromszorozódott, a műlapok száma pedig a sokszorosára gyarapodott. Miért voltak olyan kiemelten fontosak a műlapok? Mely állománycsoportokra voltak jellemzők? Milyen technikával készültek, milyen szerepük volt az oktatás folyamatában?

A feltett kérdésekre a válaszok megtalálását rendkívüli módon megnehezítette, hogy a műlapok külön nyilvántartását 1931-ben megszüntették, tehát a kutatás során csak a könyvtári állományra támaszkodhattunk. Műlapok a könyvek mellett a gyűjtemény több csoportjában találhatók: főként a rajztanítás (M II), az építészet (J), az iparművészet, ornamentika (K), csoportban. Az S raktári jelzetű, úgynevezett grafikus művek csoport pedig kizárólag műlapokból áll, amelyek műfaji sokasága lenyűgöző. Csak néhány példa: Jan Fischbach 85 darab, Ligeti Antal 126 darab, Keleti Gusztáv 16 darab eredeti "kézirajza"; Moreili Gusztáv 4,5 méteres hatalmas fametszete a Feszty-körképről, Székely Bertalan 42 darab hatalmas, anatómiai oktatást segítő tablója, Olgyaí Viktor rézmetszetei, Lotz Károly vázlatai, 19. századi litografált plakátgyűjtemény, Wla-ha fotográfiái antik szobrokról és falfestményekről, Rembrant Louvre-ban található valamennyi metszetének heliogravűr másolata, Piranesi Vasi, candelab-ri, cippi, sarcofagi... című eredeti metszetekből álló mappája, mintakönyvek stb.

Az intézet működésének kezdeti szakaszában Keleti, s a későbbiekben nyilvánvalóan a tanári kar többi tagja is, nagy felelősséget érzett a hallgatók későbbi elhelyezkedéséért, megélhetéséért, amely párosulva a hazai műipar felvirágoztatásának vágyával, az iparművészeti rajz kiemelt státusát biztosította az intézetben. Nádler Róbert hosszú tanári működése alatt az iparművészeti rajz és tervezés virágkorát élte a mintarajziskolában, s ez a hasonló tárgyú könyvek és műlapok nagymértékű gyarapodását eredményezte. Ekkor került a könyvtárba például - mindeddig kideríthetetlen módon - kétszáz darab 19. századi japán metszet és mintalap.

A műlapok az elfogadott tanítási szisztéma nélkülözhetetlen és divatos eszközei voltak. Főként német kiadók specializálták magukat a pazar kiállítású, rövid bevezetővel ellátott litografált vagy metszetekből álló mappákra. A részletgazdag másolatok vagy tervezett minták, amelyek gyakran szinte az eredetiség látszatát keltik, bepillantást engednek a valóság szabad szemmel szinte láthatatlan részleteibe, mintát kínálnak a "műiparnak" és a tanulónak a felhasználáshoz.

A mintalapok műfaji sokszínűségét technikai tényezők is elősegítették. A fotográfia megszületéséig a műtárgyak "reprodukálásának" szinte kizárólagos módja az volt, ha a tárgyról metszetet készítettek. A mintarajztanoda könyvtárának alakulásakor még készültek metszetes műlapok, de már a fotográfiai eljárások is elterjedtek. Ebben a mindent hatalmas mappákban, reprezentatív kiadványok megjelentetésével dokumentálni akaró korban, a fotográfiai eljárások viszonylag gyors és pontos lehetőséget teremtettek a műtárgyak, épületek, természeti tájak, növények, állatok stb., vagyis a leendő raj tanárok és művészek által tanulmányozandó dolgok reprodukálására. Cégek alakultak a fotografált mappák terjesztésére. Ezek katalógusaiból viszonylag olcsón lehetett a minden szöveget nélkülöző mappákat rendelni. De egyéb, ma már elfeledett, drága, de szinte az eredetiség látszatát keltő fotótechnikai eljárások is bőséggel találhatók a mappák között (heliogravűr, fotolitográfia stb.).

Különös módon a "műlapok" között a Várdai-féle katalógusban olajképeket is találunk, amelyeket az alkotó ajándékozott a könyvtárnak, a hallgatók tanulmányozási lehetőségének a bővítésére. Ugyanakkor Balló Ede másolatai is a hallgatók rendelkezésére álltak.

Mi tartotta össze ezt a látszólag laza állománycsoportot? Ha a csoport további bontását szemügyre vesszük, közelebb kerülünk a megértéshez.

1. Alakrajzok, festmények reprodukciói és különféle illusztrácziók

2. Tájképek

3. Virágok és aquarell-iskolák

4. Állatok

5. Szobrászat

Az intézet által taneszközként felsorolt lapmintáit véljük felfedezni e csoport sokszínűségében. Egyetlen dolog tartja össze őket: az, hogy az oktatás számára Keleti elképzelése szerint tanulmányozandó, de nem másolandó minták, valamint, hogy az olcsó, színes nyomdatechnika megjelenése előtt a művészettörténet oktatásához illusztrációként szolgáltak. A külföldi akadémiák mellett általában létesültek képtárak, itt azonban feltehetőleg anyagi okokból erre nem volt lehetőség, így a könyv- és metszettárnak kellett pótolnia a hiányzó gyűjteményt.

Mi volt a gyarapodás forrása? Az első harminc évben a hallgatók két forint beiratkozási díjat fizettek, amely összeget a könyvtár gyarapítására fordították. Ez az összeg - évi több mint kétezer forint - a korabeli könyvárakat figyelembe véve, majdnem fedezte a könyvtár gyarapítására fordított összeget. A könyvtár iratanyagában azonban fellelhetjük azokat az adományozó leveleket is, amelyekben a minisztérium az ajándékba kapott reprezentatív albumokat átengedi a mintarajztanodának (Madách, Arany János stb.). Valószínűleg magánszemélyek és tanárok is adományoztak könyveket és mintalapokat a könyvtárnak, bár erre bizonyítékul csupán a leltárkönyv egyetlen bejegyzése szolgál, amely esetben a mappa címét kitalálni nem tudó leltározó az adományozó személyét nevezte meg: Balló Ede tanár olaszországi útjáról aktrajzoláshoz hozott mintákat adományozott a könyvtárnak. A minden bizonnyal nem műtárgyvásárlási szándékkal vásárolt lapok ma már felbecsülhetetlen értékű műtárgyak, Wilhelm von Gloeden fiatal fiúkról Szicíliában készült fotográfiái.

Akárcsak a könyveket, a mintalapokat is különösen nagy becsben tartották a mintarajziskola könyvtárában. A könyvtárhasználati szabályzat külön rendelkezik arról, hogy a könyvtárhasználó a műveket sértetlenül (a mintalapokat rendbe szedve) köteles visszaszolgáltatni, valamint, hogy a "Nagyobb alakú és becses rajzokat magukba foglaló munkáknak a használata csak a könyvtáros közvetlen felügyelete mellett engedhető meg".⁹

Az intézmény élére, amely nevét közben Mintarajziskolára és Rajztanárképzőre változtatta, 1902-ben az elhunyt Keleti Gusztáv helyére Székely Bertalant nevezték ki igazgatónak. A változó középiskolai tanterv hatására csökkent a geometriaórák száma, de az oktatás módszereiben lényeges változás nem történt. 1905-ben Székely Bertalan megvált az intézettől, és a II. számú Festészeti Mesteriskola igazgatója lett. Helyére a mintarajziskola élére Szinyei Merse Pál került. Szinyei az intézet igazgatását az ékítményes rajzot, szemléleti látszattant, geometriát tanító Várdai Szilárd adminisztratív igazgatóra bízta, de az ő jelenlétének volt köszönhető, hogy a művészet modernebb szemléletét valló tanárok - Ferenczy Károly, Réty István, Glatz Oszkár - kerültek az intézménybe.

1906-ban Olgyai Viktor irányítása alatt megalakult a sokszorosító grafikai tanszék. Ekkortól az intézetben készült grafikai lapokból az intézet egy-egy nyomatot megtartott, ily módon egy grafikai archívum alapjait teremtve meg. A hallgatók és mesterek munkáiból a könyvtár gyűjteményében is elhelyeztek néhányat, például Olgyai Viktor Tél című mappáját.

1908-ban a mesteriskolákat és a női festőiskolát adminisztratíve a mintarajziskolához csatolták, ez évtől az intézmény a Magyar királyi Képzőművészeti Főiskola nevet viselte. Az adminisztratív összevonás "levezénylésével" megbízott Várdai Szilárd 1908 márciusában a minisztériumnak jelentést készített az összevonásról. Ebben megjegyzi: "Végül még tiszteletteljesen jelentem, hogy a II. festészeti mesteriskolának könyvtára is van, mely azonban elzárva, teljesen használaton kívül áll. A könyvtár ily módon kezelve holt kincs, hasznossá csak azáltal válhatik, ha a könyv kézen forog. Intézkedtem, hogy a könyvtár hozzáférhető, s ily módon, nem csak leltári, hanem komoly tanulmányokat kiegészítő és fejlesztő élő közvagyon legyen. Ezen intézkedésemnek is kegyes tudomásulvételét kérve, mély tisztelettel maradok..."¹⁰

Várdai kérésének foganatja lett, így az 1910-ben készült intézményi adatok között már beszámolhatott a könyvtárak összevonásáról is:

Az egyesített művésziskolák könyvtáraiban az 1910. évi deczember hó végén volt:

	kötet	műlap	K értékben
A főiskolánál:	8.236	75.1982	323.743
Az I. festészeti mesterisk.:	251	2.341	33.868
A II. festészeti mesterisk.:	296	1.270	10.806
A szobrászati mesterisk.:	81	2.215	5.387
A női festőiskolánál:	148	400	10.649
Összesen:	9.012	81.424	384.453

Régi mesterek után készült képmásolat-gyűjtemény álladéka
39 drb 51.649.- K értékben
Jelmez, illetve öltözetrész van 437 drb 21.380 K értékben

Az összevonásról ennél több adat nem áll rendelkezésünkre, a leltárkönyvben a beszerzés forrására semmi sem utal, jegyzőkönyv vagy nem készült, vagy elveszett. A könyveken és mintalapokon csak elvétve fedezhetünk fel olyan bélyegzőt, amely előző tulajdonosra, valamelyik mesteriskolára utal. Csak néhány mű vagy állománycsoport esetében következtethetünk a mesteriskolákból való származásra. Ilyen "hozomány" lehetett Giovanni Battista Piranesi rézkarcainak gyűjteménye: 1911-ben az 5954. szám alatt leltározták be az 1835-1859-es párizsi kiadás egyik későbbi, teljes kiadását, amely az eredeti lemezekről készült levonatokat tartalmazza, 1180 számozott lapon, huszonhét kötetben, a párizsi kiadás címlapjaival és bevezető szövegeivel. Ekkor került a Képzőművészeti Főiskola könyvtárába a plakátgyűjtemény néhány értékes darabja is.

Az első világháború alatt az intézetben hadikórházat rendeztek be. A tanítás a legnagyobb anyagi nehézségek között, háromhónapos kurzusokban folyt. Egyes tanszékeken szünetelt a munka.

Az 1919-1920-as tanév megindulásakor teljes zűrzavar uralkodott a főiskolán. A hadikórház helyére az épületbe katonai alakulatokat telepítettek.

1920-ban a kormányzat Lyka Károly művészeti írót bízta meg a főiskola újbóli megszervezésével. Lyka Réti Istvánt hívta segítségül, aki már több éve az intézményben tanított. Kettőjük reformtervei a minisztérium jóváhagyása alapján léptek életbe. A tanítási módszerek lassan, de változásnak indultak.

A reform mindenekelőtt megszüntette a képzőművészeti intézmények széttagoltságát. Az 1908-ban kizárólag adminisztratíve összevont mesteriskolákat, a női festőiskolát és a mintarajziskolát szerkezetileg is egyesítette. Közös szellemi alapra helyezték a tanár- és művészképzést. Kötelezővé tették a nyári művésztelepi gyakorlatot. A művészettörténet kivételével csökkentették az elméleti órák számát, a műtermi gyakorlat, a figurális stúdium javára. Az építészet, az iparművészet, a szemléleti látszattan és a geometria óraszámai csökkentek, az ékítményes rajz, a mozdulatkompozíció, az állatbonctan és a műhelyrajz megszűnt. Az eddig használatos taneszközök feleslegessé váltak. A mintalapok másolása megszűnt. A műlapok helyett egyre szebb, színes illusztrációkat tartalmazó könyvek segítették az oktatást. A gipszöntvények lassan elporladtak, a jelmeztárat széthordták vagy megsemmisült. A szemléleti látszattan, a perspektíva tanításának néhány darabja az anatómia tanszékre vagy a könyvtárba került. A hallgatók szorgalmasan gyűjtött tanulmányai beleltározatlanul a könyvtári műlapok közé keveredtek.

1923-ban Várdai Szilárd adminisztratív igazgató és könyvtárőr nyugdíjba vonult.

1925-ben 11 779 kötet könyv és 111 177 műlap volt a könyvtárban. A műlapok száma ezután már nem gyarapodott, külön nyilvántartásukat megszüntették. A hatalmas, beépített szekrényekben aludtak álmukat, lassan elfelejtődtek. Az idő, a háború és a nemtörődömség a lommá degradálódott műlapok számát a harmadára csökkentette. A megmaradt lapok azonban az elmúlt száz év alatt felbecsülhetetlen értékű műtárgyakká váltak. Történetük és értékeik feltárására az elmúlt négy évben tett kísérletünk reméljük, sikerrel járt.

1 Magyar Képzőművészeti Társulat Alapszabálya, 1861.

2 Keleti Gusztáv, A képzőművészeti oktatás külföldön és feladatai hazánkban, Buda, 1869, 201.

3 Uo., 133.

4 Uo., 137.

5 A magyar kir. Országos Mintarajziskolának és Rajztanárképzőnek Értesítője az 1890j91-es tanévről, Köz li Keleti Gusztáv, Budapest, 1891, Franklin, 221.

6 A Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde könyvtárának czimjegyzéke, Budapest, 1883, Atheneum.

7 Keleti Gusztáv, i. m., 139.

8 A Mintarajziskola könyvtárának czimjegyzéke, Budapest, 1900, 364.

9 Az országos M. kir. Mintarajziskolának és Rajztanárképzőnek Értesítője az 1897/98. Tanévről Könyvtári szabályok, 34.

10 Várdai Szilárd jelentése Apponyi Albert miniszterhez, 1908. márc. 31.-én, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Levéltára.

<< Vissza     Tovább >>