bezárás

FUNDAMENTA – AMADEUS 2018

alkotói ösztöndíj pályázat kiállítás

FUNDAMENTA – AMADEUS 2018

Szeretettel meghívjuk a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói számára meghrdetett 2018. évi FUNDAMENTA – AMADEUS alkotói üsztöndíj pályázat kiállításának megnyitójára és az eredményhirdetésre.

IDŐPONT: 2018. május 3. (csütörtök) 18:30

HELYSZÍN: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem (1062 Budapest, Andrássy út 69.)

A legrégebben működő és a később bekapcsolódott kizárólagos támogatóról elnevezett Fundamenta-Amadeus Alkotói Ösztöndíj 1999 óta évente kerül kiírásra a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő és szobrász szakos hallgatói számára. Az idei tanévben 94 pályázó összesen 142 művet adott be, ami meggyőzően mutatja, hogy az Egyetem életében ez az egyik legtöbb diákot megmozgató alkotói pályázat. A kiállításon ebből egy 60 pályaműből álló válogatással találkozhat a közönség.

A május 2-tól nyitva tartó kiállítás menyitóeseményén kerül átadásra az két Alkotói Ösztöndíj, mely a következő tanévben havi 100.000 forint tanulmányi ösztöndíjat jelent a két nyeretes hallgatónak, illetve a Kisalkotói Ösztöndíj Pályázat öt nyeretese, mely esetben a művek alkotói 300.000,- forint/műtárgy egyszeri ösztöndíjban részesülnek. 

A pályázatról bővebben: 
http://www.mke.hu/node/37974

A kiállítás megtekinthető: 2018. május 2-10.

Belépőjegy: 600 Ft 
Nyugdíjasoknak, diákoknak: 300 Ft 
Ingyenes: szakmai szervezetek (MAOE, MKISZ, AICA) tagjai, művészeti egyetemek hallgatói és oktatói, pedagógusok, a sajtó képviselői, 70. életévüket betöltött személyek, fogyatékkal élők, nagycsaládosok részére

További információ:
www.amadeusalapitvany.hu


A 2018. évi FUNDAMENTA ‒ AMADEUS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT nyertesei:

ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ

Combarro Petra Inez, 4. éves szobrász hallgató (mesterei Sass Valéria és Szabó Ádám)
pályamű címe: Batyu II., 2018, műgyanta, 66x40x30 cm

Cservenka Edit, 4. éves festő hallgató (mestere Gaál József)
pályamű címe: Jungle Boogie, 2018, olaj, vászon, 97x97 cm

KISALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ

Farkas Fanni, 5. éves festő hallgató (mestere Chilf Mária)
pályamű: Strukturális Emanáció,  olaj, akril, vászon, 140x110 cm

Horváth Villő, 3. éves festő hallgató (mestere Radák Eszter)
pályamű: ’18. 04. 20., 2018, akril, vászon, dryvit háló, 140x150 cm

Kaszás Konrád, 3. éves festő hallgató (mestere Radák Eszter)
pályamű: Páros elemek, 2018, olaj, vászon, 150x150

Kovács Zoltán, 5. éves szobrász hallgató (mestere Sallai Géza)
pályamű: Ellentétek, 2017, bronz, kő, 2x(5x5x25)

Varga Ádám, 4. éves festő hallgató (mesterei Bukta Imre és Kiss Péter)
pályamű: Tilos, 2017, akril, spray, olaj, vászon, 140x160 cm

A pályamunkákból készült kiállítás arculata szintén a Fundamenta ‒ Amadeus Ösztöndíjprogram által meghirdetett pályázat útján született. A pályázatot  Morvai Péter 2. éves tervezőgrafikus hallgató nyerte.

Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018 Fundamenta – Amadeus 2018
fotó: Kósa Zoltán

Kiállítás

Szobrászat épített térben 2017

Megnyitó: 2018.október 16. 18 óra
Helyszín: Epreskert, Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2018. október 27-ig

2018. október 13.

Klimó Károly: IDŐBEZÁRVA

Megnyitó: 2018. október 18., 18:00
Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megtekinthető: 2018. október 19 - november 30.

2018. október 09.

Műterem Gasztroblog

Megnyitó: 2018. október 3. 19:00
Helyszín: MKE, Aula
Megtekinthető: 2018. október 4 - 26.

2018. október 01.