bezárás

Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely pályázat

2018-as Szóládi festőművész alkotótelepen való részvétel elnyerése. A művésztelep célja az önálló művészeti tevékenységet folytató fiatalok festőművészek segítése, támogatása. Szólád egy körülbelül 500 lakosú település, 5 km-re a Balaton parttól.

Ez az idilli környezet megfelelő közeget teremt a szabad alkotáshoz, nagyobb lélegzetvételű terveik megvalósításához. Szólád a somogyi dombság, a dél-balatoni borvidék, valamint Somogy megye legmagasabb pontját is magában rejtő különleges adottságú hely. A művésztelep egy hetes az utolsó három napjában egy nyílt alkotóműhely zajlana, ami az
Ízek Versek Madarfütty fesztivál részeként, az UdvArt kiállítással zárulna, melyre a Szervezők ezres nagyságú látogatóval kalkulálnak.

PÁLYÁZAT RÉSZTVEVŐI:

A pályázatra jelentkezhetnek Magyarországon élő, olyan művészek, akik már önálló művészeti tevékenységet folytatnak. 18. életévét betöltött alkotó.

PÁLYÁZAT TÉMÁJA:

Szerelmünk, Századunk, Szóládunk
A téma szabadon értelmezhető, korunk szellemiségének, ideológiáinak tükörképe, amely nem direkten jeleníti meg a témakört. A szimbolizmus, a szürrealizmus absztrakt, …stílusjegyein keresztül fogalmazza meg és értelmezi.

A RÉSZTVEVŐKTŐL A KÖVETKEZŐT VÁRJUK:

  • felkészültség elhivatottság,
  • alkotónként egy- vagy kettő (mérettől függően) a művésztelep során készült, a szervezők által választott munkát fel kell ajánlani a szervezőknek. Az elkészült alkotások egy most kialakuló Szóládi Művészeti Park és Kortárs Gyűjtemény részét alkotják majd.

A KIVÁLASZTOTT ALKOTÓK SZÁMÁRA A MŰVÉSZTELEP BIZTOSÍT:

  • szállást a művésztelep alatt
  • a művésztelep ideje alatt napi háromszori étkezés,
  • anyagköltség, (vászon, keret, festék) a pályázati anyagában elfogadott terv alapján
  • szakmai konzultáció
  • programokon való részvételt

PÁLYÁZAT FELTÉTELE:

  1. Alkotó rövid önéletrajza (elérhetőségekkel) kiállítási lista
  2. Digitális portfólió amely 5-15 jó minőségű fotókból álló munkát tartalmaz.
  3. A megadott témához, kapcsolódó látvány terv, vázlat, rajz, körülbelüli méret.
  4. A tervekhez néhány mondatos rövid leírás. (nem várunk végleges tervet, inkább inspirációt kutatási irányt)

Az értékelési szempontok: a pályázó által benyújtott művek, és tervek minősége, a pályázó szakmai előélete.
Terveket kérdéseket az alábbi email címre várjuk: vagy 06 203947177-es telefonszámon.

Letölthető dokumentum

Del-Balatoni-Kortars-Alkotomuhely_2018-1

MŰVÉSZTELEP IDEJE: 2018.08.06-12-ig
Jelentkezési határidő: 2018. 06.30.
PÁLYÁZAT ELBIRÁLÁS EREDMÉNYÉNEK KIHIRDETÉSE: 2018.07.10.

Pályázat

POÉTIKUS DEKONSTRUKCIÓ

Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál
2018 október 24- 27., Budaörs

2018. október 11.

DAAD Információs Nap

2018. október 16-án, 16:00
Helyszín: Tempus Közalapítvány

2018. október 09.

K&H Bank – bankkártyakép design pályázat pályázati felhívás

pályázatra beadási határidő: 2018. október 31. 24:00 óráig

2018. október 04.

Térplasztika, műalkotás-csoport Pályázat

A Futureal-csoport és a Magyar Képzőművészeti Egyetem közös pályázata
benyújtási határideje 2018. november 30.

2018. október 01.

MKE és az MNB együttműködésével közös kurzus indul - Kortárs művészet és befektetés

Jelentkezési határidő: 2019. február 18

2018. szeptember 27.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia

Felhívás a 2018/19-es tanév intézményi versenyére
Nevezés: 2018. október 15-16-án.

2018. szeptember 27.

DAAD ösztöndíjak németországi továbbtanuláshoz és kutatáshoz

pályázati határideje 2018. november 15.

2018. szeptember 19.

DECODE – The Space for ARThitecture

A regisztráció határideje: 2018. október 18.

2018. szeptember 10.

Kirakatban Budapest – kreatív pályázat

 a Kirakatban Budapest kreatív pályázat beadási határideje meghosszabbítva
Új időpontok:

Beadási határidő az 1. tematika esetében: 2018. szeptember 23. (vasárnap éjfél).
Beadási határidő a 2. tematika esetében: 2018. október 7. (vasárnap éjfél).
Beadási határidő a 3-4. tematika esetében: 2018. november 11. (vasárnap éjfél).

2018. augusztus 13.

11. THE TALENT Kortárs Képzőművészeti pályázat

Leadási határidő: 2018. október 19. péntek, 18:00 óra

2018. július 10.

DIMENZIÓK - MAOE Kiállítás pályázat 2019

Jelentkezési határidő: 2019. április 15-ig

2018. június 25.

KÉPZŐMŰVÉSZETI BEFOGADÓI PÁLYÁZAT 2018/2019

Jelentkezés egész évben

2018. március 09.