bezárás

„NAP MINT NAP - jelen idő Óbudán”

IV. Óbudai Képzőművészeti Tárlat
„NAP MINT NAP - jelen idő Óbudán
kétfordulós képzőművészeti pályázat
2018

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a korábbi évek tematikus tárlatainak folytatásaképpen, 2018-ban negyedik alkalommal rendezi meg az Óbudai Képzőművészeti Tárlatot a Fő téri Esernyős Galériában.
A kiállítás sorozattal a III. Kerület Önkormányzatának és a tárlat szakmai kuratóriumának célja, hogy a városrészhez szorosabb-tágabb összefüggésben kapcsolódó, a kerület sajátosságaira reflektáló friss és színvonalas kortársművészeti alkotásokat mutasson be.
A 2016-os „Óbuda-Aquincum, személyes utak egy antik világba”, illetve 2017-ben „SZINDBÁD – ÓBUDA” címmel megrendezett, tematikájukban a kerület múltjának máig nyúló hatásával foglalkozó kvalitásos és sikeres kiállítások után a pályázat kiírói a jelen mindennapjai felé fordítják a figyelmünket.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2018-ban „NAP MINT NAP - jelen idő Óbudán” címmel képzőművészeti pályázatot hirdet.

A kétfordulós, nyílt beadású pályázaton részt vehet minden olyan professzionális alkotóművész, aki művészi tevékenységét hivatásszerűen végzi. Várjuk azoknak a művészeknek az alkotásait, akik a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagjaként, és/vagy valamely művészeti-, szakmai szervezet aktív tagjaként is rendszeresen kiállító művészek. Pályázhatnak továbbá azok a pályakezdő képzőművészek, akik rendelkeznek valamely szakirányú felsőoktatási intézményben szerzett művész diplomával, illetve a képzőművészeti felsőoktatásban végzik jelenleg tanulmányaikat. A pályázaton bármely alkotói eljárással, technikával, médiumban készült képzőművészeti alkotással részt lehet venni. Csak a kiírásban szereplő témára reflektáló, más kiállításon és korábbi pályázaton még nem szerepelt, új képzőművészeti alkotásokat várunk.

A pályázattal kapcsolatos információk megtalálhatóak honlapunkon:
www.obudaitarlatok.hu/kepzomuveszetitarlat

 

Pályázat

ERASMUS+ PÓTPÁLYÁZAT

2018-2019/II.
oktatók részére
A pályázat benyújtásának határideje:
2018. november 30. 14 óra

2018. november 07.

ERASMUS+ PÓTPÁLYÁZAT

2018-2019/II.
adminisztratív személyzet részére
A pályázat benyújtásának határideje:
2018. november 30. 14 óra

2018. november 07.

Collegium Hungaricum

A pályázati határidő : 2018. december 17. 23 óra

2018. november 05.

Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

A pályázati határidő : 2018. december 17. 23 óra

2018. november 05.

FELVÉTELI - mmszk

Írásbeli jelentkezés: 2018. november 14. 24:00

2018. november 05.

Térplasztika, műalkotás-csoport Pályázat

A Futureal-csoport és a Magyar Képzőművészeti Egyetem közös pályázata
benyújtási határideje 2018. november 30.

2018. október 01.

MKE és az MNB együttműködésével közös kurzus indul - Kortárs művészet és befektetés

Jelentkezési határidő: 2019. február 18

2018. szeptember 27.

DAAD ösztöndíjak németországi továbbtanuláshoz és kutatáshoz

pályázati határideje 2018. november 15.

2018. szeptember 19.

DIMENZIÓK - MAOE Kiállítás pályázat 2019

Jelentkezési határidő: 2019. április 15-ig

2018. június 25.

KÉPZŐMŰVÉSZETI BEFOGADÓI PÁLYÁZAT 2018/2019

Jelentkezés egész évben

2018. március 09.