bezárás

A Magyar Foundation of North America 2018-2019-ben is elindítja a “Hungary Emerging” elnevezésű programját magyar művészek számára

Nagy örömmel és büszkeséggel jelentjük be, hogy a Magyar Foundation of North America 2018-2019-ben is megrendezi a Hungary Emerging programját. A kezdeményezés egy olyan kiállítás sorozat, amely fiatal, tehetséges, Magyarországon vagy külföldön élő magyar képzőművészek számára biztosít bemutatkozási
lehetőséget. A program célja, hogy a feltörekvő alkotók nemzetközi színtéren is ismertséget szerezzenek, és részesei legyenek a globális kulturális párbeszédnek.

A tavalyi évhez hasonlóan a művészek által beküldött jelentkezésekből szakmai testület választja ki azt a 10 alkotót, akik bemutatkozhatnak a Hungary Emerging kiállításokon. Az értékelő bizottság kiemelkedő művészeti szakemberei többek között akadémiai területen, valamint New York legismertebb galériáinál
szerezték tapasztalataikat.

A programra a világ bármely pontjáról jelentkezhetek magyar művészek a Hungary Emerging program weboldalán keresztül (http://hungaryemerging.com) vagy emailben. A jelentkezési határidő 2019. január 31.

Az első Hungary Emerging programban szereplő 10 művész alkotásai a képzőművészet különböző ágait ölelték föl. A kiállítási anyag számos jelentős nemzetközi művészeti vásáron szerepelt a New York-i Art Expotól a Red Dot Miamig. Az egyedülálló kiállítás az előbbieken kívül a Lincoln Centerben is bemutatásra
került 2018 októberében a Magyar Állami Operaház és a Magyar Nemzeti Balett vendégeskedése alkalmával.

„A Magyar Foundation of North America küldetése, hogy a magyar kultúrát, kulturális együttműködéseket és az ehhez kapcsolódó kölcsönös érdeklődésre számot tartó témákat népszerűsítse. Az általunk létrehozott platform különleges lehetőséget kínál a feltörekvő magyar művészeknek, a program apropóján a nyertesek közül többen ellátogattak az Egyesült Államokba, a kiállítások hatására megélénkült az érdeklődés a tehetséges magyar alkotók művei iránt. Rendkívüli öröm számunkra, hogy folytathatjuk a programot, és ezáltal további magyar művészeket mutathatunk be a nemzetközi közönségnek” – mondta Niles Barnhart, a Magyar Foundation ügyvezető igazgatója.

A második Hungary Emerging program hivatalosan az Art Market Budapest művészeti vásáron indult 2018. október 10-én. A kiválasztott művészek listáját 2019. elején jelentik be, a kiállítás-sorozatra pedig a jövő év folyamán kerül sor az Egyesült Államokban.

Az első, 2017-2018-as Hungary Emerging programba bekerült művészek Batykó Róbert, Biró Dávid, Fajgerné Dudás Andrea, Horváth Ágnes, Horváth Lóczi Judit, Pol Kurucz, Mezősi Ágnes, Regős Benedek, Saxon Szász János, valamint Tóth Angelika voltak.

További információ a Hungary Emerging programról és a jelentkezésről: www.HungaryEmerging.com
További információ a Magyar Foundation of North America szervezetéről: www.MagyarFoundation.com
További információk az Art Market Budapestről: www.ArtMarketBudapest.hu
Kapcsolat:

Pályázat

Collegium Hungaricum

Pályázati határidő: 2019. március 28. csütörtök, 23.00 óra

2019. március 07.

Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

Pályázati határidő: 2019. március 28.csütörtök,23.00 óra

2019. március 07.

IDŐ/KÉP – Fiatal művészek tavaszi tárlata

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. március 25. 17 óráig

2019. március 06.

MKE Gazdasági Osztály ‒Számviteli munkatárs

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. március 21.

2019. március 06.

Fundamenta-Amadeus ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Budapest 2019

Beadási határidő: 2019. március 25. (hétfő) 10-16 óra

2019. február 25.

LUDWIG ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATA

A portfólió és az írásos anyag beadása: 2019. április 2-án (kedd) 15 óráig
A szakmai munkák beadása: 2019. április 10-én (szerda) 10-16 óra között

2019. január 23.

A lebegő világ képe / Az ukijo-e hatás

A pályázat leadási határideje: 2019. május 1.

2018. december 23.

DIMENZIÓK - MAOE Kiállítás pályázat 2019

Jelentkezési határidő: 2019. április 15-ig

2018. június 25.