bezárás

ELHUNYT Varga Dezső

A Magyar képzőművészeti Egyetem ez úton tudatja a szomorú hírt,
hogy a Magyar Képzőművészeti egyetem professor emeritusa, a Restaurátor Tanszék egykori vezetője,

Varga Dezső

festőművész-restaurátor, egyetemi tanár
életének 91. évében elhunyt.

Búcsúztatása Esztergomban, 2019. június 14-én, pénteken lesz a Református templomban (Esztergom, Petőfi u. 36). Hamvait ezt követően a Belvárosi temetőben helyezik örök nyugalomra (Esztergom, Petőfi Sándor u. 46.).
A gyászoló család kérése, hogy ki-ki egy szál virággal búcsúzzon.

 *    *    *

Varga Dezső 1948 és 1953 között szerzett festőművész restaurátor oklevelet a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mesterei Bencze László, Kmetty János, Pór Bertalan, Kapos Nándor, és Barcsay Jenő voltak.  1953-tól 1955-ig a Szépművészeti Múzeum restaurátora volt, majd az Esztergomi Keresztény Múzeum restaurátora lett. 1969-től 1993-ig a Képzőművészeti Főiskola Restaurátorképző Intézetének docense, majd egyetemi tanára, 1982 és 1990 között igazgatója.

Oktatói munkájában Varga Dezső iskolateremtő mester volt. Az ő irányításával alakult ki egy magas szintű, a kor követelményeinek megfelelő restaurátorképzés. A következő generációk meghatározó szakemberei, oktatói kerültek ki tanítványai közül. A tanítás mellett kiemelkedő restaurátori munkát is végzett egész hosszú pályafutása során. A Keresztény Múzeum  gyűjteményének számos darabja őrzi az ő keze nyomát – ő restaurálta M.S. mester passió-képeit, kollégáival együtt ő állította helyre a Garamszentbenedeki Úrkoporsót.
Munkásságát számos díjjal ismerték el. A közművelődésben végzett kiváló munkáért miniszteri elismerésben részesült (1978, 1983), a Garamszentbenedeki Úrkoporsó restaurálásáért Nívódíjjal jutalmazták (1980). Munkácsy Mihály díjjal tüntették ki 1988-ban, a Kiváló tanár (1993) és a Pro Urbe Esztergom (2000) címet is elnyerte. 2006-ban Varga Dezsőnek ítélték oda az M.S. mester díjat. A Boldog Özséb-díjat (2007) Esztergom hitéletéért nyújtott tevékenysége jutalmául kapta. 2018-ban a Magyar Katolikus Püspöki Kar Pro Cultura Christiana díjat adományozott Varga Dezsőnek.
Egy gazdag életút zárult le most. Képzőművészek, a restaurátor szakma, a tanítványok, s a tanítványok tanítványai is búcsúznak Varga Dezső mestertől.

*    *    *

Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.”
(Pál második levele Timóteushoz, 4,7-8.)

Letölthető gyászjelentés (.pdf)

 

Hírek

KŐ / PAPÍR / FRESKÓ

Magyar képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék Diplomakiállítás
meghívó / előadói nap: 2019.június 21. péntek
megtekinthető: 2019. 06. 21. – 09. 01.

2019. június 11.

Dallos Ádám: Mercurius síró sárkánnyal

Megnyitó: 2019. 06.12. 19.00
Helyszín: 1111 Galéria
Megtekinthető: 2019. június 26-ig

2019. június 07.

ELHUNYT Varga Dezső

Búcsúztatása Esztergomban, 2019. június 14-én, pénteken lesz a Református templomban

2019. június 05.

Távolságok érintése – CHILF Mária

Megnyitó: 2019. május 29.
Helyszín: VILTIN Galéria
Megtekinthető: 2019. május 29-  július 06.

2019. május 28.

GYIK Műhely korai csütörtöki csoportja: GYÍKOK BOLYGÓJA

Megnyitó: 2019 május 30. 18.00
Helyszín: JURÁNYI GALÉRIA
Megtekinthető: 2019. június 30.

2019. május 27.

VIII. SZOBORÜNNEP

Megnyitó: 2019. május 29.
Helyszín: Ybl Budai Kreatív Ház
Megtekinthető: 2019. május 29- június 21.

2019. május 27.

YANSIMA | REFLECTION: Frigyes Kőnig

Megnyitó: 2019. 05. 10. 18:00
Helyszín: ANKARA
Megtekinthető: 2019. 05. 10- 06. 20.

2019. május 06.

PÁRIZS – PARIS! – „Ha a hajnal szárnyaira kelnék” (Zsoltárok 139,9)

Helyszín: A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének Bibliamúzeuma

2019. május 06.