bezárás

Szent Imre-ösztöndíj pályázati felhívás a 2019/2020. tanévre

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a 2019/2020. évi Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat a kispapok kivételével minden 9-15. osztályos köznevelési intézményben vagy felsőoktatási intézményben első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben nappali képzésben tanuló katolikus fiatal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre eső jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés decemberben várható.

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A Kuratórium döntése után az Alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető.

Az ösztöndíjra pályázni elektronikusan a www.szentimrepalyazat.katolikus.hu felületen lehet. Bővebb információ telefonon kérhető: 1/445-4587/munkaidőben/. A pályázathoz elektronikusan csatolandó a katolikus pap vagy hitoktató által adott igazolás a pályázati felületen elérhető formanyomtatványon kitöltve, bélyegzővel és aláírással hitelesítve, az iskolalátogatási- vagy hallgatói jogviszony igazolás, a tanulmányi átlagot igazoló iskolai igazolás vagy a bizonyítvány, leckekönyv vagy törzslapkivonat másolata, valamint a jövedelem-igazolások. A csatolt mellékleteket kérjük papír alapon is megküldeni az Alapítvány címére (1406 Budapest, Pf. 79). A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”, valamint szükséges feltüntetni a rendszer által generált pályázati azonosítót is.

A pályázatokat 2019. október 1-ig kell benyújtani. Csak a 2019. október 1-éig elektronikusan is és postai úton is beadott pályázatokat tudjuk elbírálni! A pályázatokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

katolikus.hu

Pályázat

A trianoni szerződés 100. évfordulójára való civil emlékezés

határidő: 2020. április 30.

2020. február 21.

ÖNKÉNTES FELHÍVÁS

2020. február 19.

Call For Application, 2020

The 6th Graphic Art Biennial of Szeklerland, Sfântu Gheorghe, 2020
March 20, 2020

2020. február 18.

Art residency in New York open for applications

apply by March 1, 2020

2020. február 18.

Crescendo plakátpályázat 2021

Beküldési határidő: 2020. február 28.

2020. február 17.

PÁLYÁZAT – asztalos karbantartó munkakör ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. március 2.

2020. február 16.

MMSZK FELVÉTELI 2020

Írásbeli jelentkezés: 2020. február 17. éjfélig

2020. február 15.

Ari Kupsus Gallery pályázati felhívása az MKE 4. éves festőhallgatóinak

beérkezési határideje: 2020. április 17. 18 óra

2020. február 13.

Francia Kormány Ösztöndíj a 2020-2021 tanévre

leadási határidő:  2018. február 28.

2020. február 12.

A Vesc-Art ismét pályázatot hirdet pályakezdő fotográfusok számára!

Pályázatok benyújtásának határideje: 2020.04.10. éjfél

2020. február 08.

PÁLYÁZAT – Festő Tanszék tanszékvezetői beosztás ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. február 24.

2020. február 07.

PÁLYÁZAT – Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék tanszékvezetői beosztás ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. február 24.

2020. február 07.

Szabó Dezső Művészeti Ösztöndíj 2020. pályázati kiírása

A pályázat beadási határideje: 2020. március 2.

2020. február 06.