bezárás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – ART transfer

A kortárs művészet közvetítésének elismerésére alapított új díj, az

–díj elnyerésére.

A díjjal a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok tevékenységét ismeri el, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs művészet közvetítésért és népszerűsítéséért. 

A pályázatra magánszemélyek jelentkezését várjuk a 2014–19 közötti időszakban megvalósult. Már korábban pályázott anyag is benyújtható, de kérjük, a szakmai bemutatkozásban jelölje meg, hogy az anyag melyik pályázaton szerepelt. A projekt középpontjában egy kortárs művészeti esemény, kiállítás, jelenség átgondolt, progresszív, jól adaptálható módszerekkel való közvetítése, interpretációja, pedagógiai megközelítése álljon. A projekt célját különféle pedagógiai tevékenységek, eszközök, munka- és szervezeti formák valósíthatják meg: múzeumpedagógiai foglalkozás, iskolai óra, nyári alkotótábor, témanap, programsorozat, workshop, kiadvány, játék stb. Mivel a kortárs művészet igen változatos színtereken jelenhet meg, a projektek megvalósulásának helyszínével kapcsolatban nincsenek elvárások.

Elvárás, hogy a bemutatott projektben a kortárs művészet közvetítése során minél nagyobb szerep jusson a cselekvő befogadói attitűdnek, az élményszerűséget szolgáló, innovatív tevékenységi formáknak, ahogy a művészeti, kulturális ismeretek átadásának gyakorlatában is. 

Szükséges, hogy támogassa az önálló gondolkodást-, munkavégzést, valamint az önálló személyiségek tartalmas együttműködését. A projekt törekedjen az életkori sajátosságok figyelembevételével a médiatudatosságra, erősítse a kritikai szemléletet, az önismeretet, a társadalmi felelősségvállalást: tartsa szem előtt a legkülönfélébb társadalmi igényeket. Lényegi elem, hogy a projekt adaptálható legyen, valamint korlátozott anyagi erőforrások közötti is megvalósulhasson. 

A benyújtott pályázati anyaggal kapcsolatban elvárás a jól strukturált szöveg, a világos koncepció: előzmények, pedagógiai célkitűzés, munkafolyamat; majd az eredmények bemutatása, összegzése, a problémák, nehézségek artikulálása, az anyagi háttér rövid bemutatása és a program lehetséges folytatása.

A pályázat kétfordulós. Az első fordulóban előzsűrizés történik. Ezt követően a kiválasztott pályamunkák egy nyilvánosan, mini konferencián kerülnek bemutatásra, ahol a zsűri a pályázók tízperces prezentációi után, még ezen az eseményen hozza meg a döntését. A Ludwig Múzeum a díjátadást követően elérhetővé teszi a második fordulóba bejutott pályázati anyagokat a Ludwig Múzeum honlapján.

A díj összege (bruttó) 300.000 Ft, azaz háromszázezer forint.

A díj összegét az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága támogatása biztosítja.

A második fordulóba bejutott pályázók oklevélben és a Ludwig Múzeum kiadványaiból álló könyvjutalomban részesülnek.

További információk:
muzeumpedagogia@ludwigmuseum.hu
06 1 553 4777

arttransfer.ludwigmuseum.hu

Pályázat

Kortárs képző- és iparművészeti pályázat az Úrvacsora évében

Leadási időszak: 2020. április 14–17.

2019. november 20.

Nemzetközi rezidencia program digitális média területén dolgozó művészek számára

Pályázatok benyújtási határideje: 2019. december 2., 12:00 CET.

2019. november 16.

VÁROSI TÜKRÖZŐDÉSEK

A pályaművek beküldése: 2019. december 10-ig

2019. november 13.

Európai videójátékok fejlesztésének támogatása

a pályázatok benyújtásának határideje: 2020 február 12. 17.00 óra (brüsszeli idő)

2019. november 13.

PÁLYÁZAT – MKE Gazdasági Osztály Számviteli munkatárs

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 25.

2019. november 09.

PÁLYÁZAT – MKE Gazdasági Osztály Pénzügyi munkatárs

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 25.

2019. november 09.

PÁLYÁZAT – MKE Gazdasági Osztály Gazdálkodási asszisztens

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. november 25.

2019. november 09.

Night of Culture 2020 – create video mapping for a chance to win 5000 PLN | Call for projects

Deadline for the Organiser to provide the grid/matrix of the building: early November 2019
Deadline for submitting projects: 6 May 2020

2019. november 04.

KIÁLLÍTÁSI FELHÍVÁS – A Kecskeméti Katona József Múzeum

X. KORTÁRS KERESZTÉNY IKONOGRÁFIAI BIENNÁLÉ

2019. október 24.

Fresh Meat // Fotópályázati Felhívás

Beküldési határidő: 2020. 01. 20.

2019. október 18.

Cupler pohár grafikájának megtervezése

Pályaművek beküldési határideje :
2019. november 24. (éjfél)

2019. október 15.