bezárás

NYÍLT PÁLYÁZAT – a Barcsay Teremben és/vagy az Aulában rendezendő kiállítások megvalósítására

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Kiállítási Bizottsága
NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET
a 2020/2021-es tanévre

a Barcsay Teremben és/vagy az Aulában rendezendő kiállítások
megvalósítására

Egyetemünk szándéka, hogy intézményünk kivételes adottságokkal rendelkező kiállítási tereinek programja egységes koncepció mentén szerveződjön, továbbá a kiállítások szervezésének lehetősége minden egyetemi polgár és művészeti szakember számára nyitva álljon.

Pályázni lehet a

  • Barcsay Terem (szükség esetén az Aulával együtt) tereiben megvalósuló, körülbelül másfél hónap időtartamú, nagyobb lélegzetű (csoportos, retrospektív, intézménytörténeti stb.) kiállítás tervével,
    illetve
  • az Aulában megvalósuló, körülbelül 2-3 hét időtartamú, kisebb volumenű, elsősorban hallgatói tárlatok tervével, inkább projektszerű, csoportos bemutatkozásra.

A 2020/2021-es tanévben, a beérkezett pályázatokból, a Barcsay Teremben 3, az Aulában 5 pályázati kiállítás megvalósítására nyílik lehetőség. Az Aula kiállítási programja függ a Barcsay Terem nyertes pályázatainak helyigényétől is.

A pályázatelbírálásánál előnyt élvezhetnek azok a projektek, amelyek a Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítási profiljához illeszkedve kapcsolódnak

  • a hazai művészeti oktatás múltjához és kortárs művészeti jelenéhez, iskolánk történetéhez
  • az egyetem művészeti, könyvtári és levéltári gyűjteményéhez
  • az egyetem egykori és jelenlegi mestereinek, hallgatóinak munkásságához
  • az egyetemünkön működő tanszékek munkájához, illetve az itt oktatott művészeti ágak pedagógiájához
  • külföldi egyetemekkel, múzeumokkal, más intézményekkel együttműködésben jönnek létre.

A két kiállítótér együttesen és külön-külön is megpályázható, pályázni a megfelelő pályázati adatlap kitöltésével lehet

melyet Kozma Éva kiállítási referens részére az exhibitions@mke.hu címre kell elküldeni 2020. január 19. éjfélig. Az email melléklet maximális mérete 25 MB lehet, az email tárgyában kérjük beírni: Barcsay Terem/Aula kiállítás pályázat 2020-2021. A beérkezett pályázatokról minden esetben emailes visszaigazolást küldünk, ha ezt 48 órán belül nem kapná meg, kérjük, jelezze. A határidőn túl beküldött pályázatokat nem fogadunk el.

A beérkezett pályázatokat az MKE Kiállítási Bizottsága (Chilf Mária, Győri István, Kicsiny Balázs, Kósa János, Kozma Éva, Mélyi József, Révész Emese) bírálja el, a döntésről minden pályázót legkésőbb február végéig értesítünk.  

Az egyes kiállítóterek alaprajzai, méretekkel a pályázati kiírás utolsó oldalán találhatóak. 

A Barcsay Teremben és Aulában megrendezett, korábbi kiállításokról bővebben:
http://www.mke.hu/kiallitasok

A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel keresse bizalommal Kozma Éva kiállítási referenst:
exhibitions@mke.hu
+36-1-666-2546

Letölthető dokumentumok:

Pályázat

Fasori kiállítások

A pályázatokat 2019. január 15. éjfélig kérjük megküldeni

2019. december 06.

Rezidencia program a Rijekai Modern és Kortárs Művészeti Múzeumban

Pályázatok benyújtási határideje: 2019. december 15.

2019. december 04.

Call for applications for Artists Development Programme 2020 (Geographical)

Application deadline: Midnight (GMT+1) Thursday, 16 January 2020.

2019. december 03.

Back to Basics

2019. december 02.

ARTIST IN RESIDENCE – @Abu Dhabi

Kedves képzőművészek, grafikusok, fotósok/videósok, mit szólnátok egy hónaphoz a nyárban? ...

2019. november 29.

ARTISTS DEVELOPMENT PROGRAMME 2020

The deadline for applying is Thursday 16 January 2020

2019. november 22.

Kortárs képző- és iparművészeti pályázat az Úrvacsora évében

Leadási időszak: 2020. április 14–17.

2019. november 20.

VÁROSI TÜKRÖZŐDÉSEK

A pályaművek beküldése: 2019. december 10-ig

2019. november 13.

Európai videójátékok fejlesztésének támogatása

a pályázatok benyújtásának határideje: 2020 február 12. 17.00 óra (brüsszeli idő)

2019. november 13.

Night of Culture 2020 – create video mapping for a chance to win 5000 PLN | Call for projects

Deadline for the Organiser to provide the grid/matrix of the building: early November 2019
Deadline for submitting projects: 6 May 2020

2019. november 04.