bezárás

Európa legnagyobb Passiójátéka 2020 önkéntessel

Önkéntes szereplők közreműködésével Európa legnagyobb passiójátékára készül a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. Az érdeklődők február 26-ig jelentkezhetnek.

Az európai keresztény közösségi kultúra egyik alapköve volt a minden településen húsvétkor előadott passiójáték, a mai európai színjátszás is ebből nőtte ki magát. 1945-ig szinte minden magyar templomi közösségnek önálló színjátszó társulata volt, amely előadta a Passiót. A közösségek újjáépítésének ma is alapkövei lehetnek a közösségeket megmozgató színjátékok, történelmi felvonulások, passiójátékok.
2020-ban ezek közül a legjelentősebb és leglátványosabb a Passió2020, amelyet 2020 önkéntes részvételével, 2020. április 4-én, 15.00 és 19.00 órakor, a Papp László Budapest Sportarénában kerül bemutatásra. A Passió2020 Európa legnagyobb ökumenikus passiójátéka lesz. Az Aréna küzdőtere színpadtérré alakul, ahol Jézus életének utolsó napjait, óráit 2020 korhű jelmezes önkéntes közreműködő segítségével adják elő, egy 70 perces passiójátékban.
A passiójáték a ferences szerzetesek passiójátszási hagyományára épül, amely megteremtette például a legendás Csíksomlyói Passiót is. Ezek a passiójátékok mindig a kor emberének tekintetén keresztül láttatják a 2000 évvel ezelőtti történetet.
A Passió 2020 hőse Jézus mellett egy mai huszonéves, pályakezdő fiatalember, aki saját kételyein, útkeresésén keresztül szemléli Jézus szenvedéstörténetét és jut el általa saját útjának megtalálásához.
A Passió 2020 Jézus szenvedéstörténete, a keresztény Európa történeti alapja, megkerülhetetlen része kulturális és szellemtörténetünknek, 2020 Budapestje, 2020 Magyarországa, hívők és nem hívők közös játéka és lelki élménye.
A Passiójátékhoz római katonákat, római előkelőket, jeruzsálemi asszonyokat, férfiakat és ifjakat keresnek! A közreműködéshez semmilyen előképzettségre nincs szükség. Bárki bekapcsolódhat, várnak családokat, baráti társaságokat, munkahelyi és vallási közösségeket is!

A részvétel feltétele a próbákon és előadásokon való jelenlét, melynek dátumai:
2020. március 21., szombat, 09:00 és 14:00 óra között,
2020. március 28., szombat, 09:00 és 14:00 óra között,
2020. április 3., péntek, 2x3 óra 09:00 és 16:00 óra között.
2020. április 4., szombaton a két előadás kezdete: 15:00 és 19:00 óra.
Amennyiben szeretne szereplőnek jelentkezni, ezt a www.passio2020.hu  weboldalon elérhető az önkéntes jelentkezési lap kitöltésével teheti meg.

Pályázat

Ki, ha Én nem? – Ki, ha nem Te? plakátpályázat

A pályázatok beérkezésének határideje: 2020. április 30. éjfélig

2020. február 24.

LUDWIG ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATA

A portfólió és az írásos anyag beadása: 2020. április 2-án 15 óráig

2020. február 24.

Az MKE pályázatot hirdet gazdasági osztályvezető beosztás ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. március 24.

2020. február 24.

Pályázat a Festő Tanszék egyetemi tanár munkakör betöltésére

Jelentkezési határidő: március 23.

2020. február 23.

Pályázati felhívás

határidő: 2020. április 30.

2020. február 21.

ÖNKÉNTES FELHÍVÁS

2020. február 19.

Call For Application, 2020

The 6th Graphic Art Biennial of Szeklerland, Sfântu Gheorghe, 2020
March 20, 2020

2020. február 18.

Art residency in New York open for applications

apply by March 1, 2020

2020. február 18.

Crescendo plakátpályázat 2021

Beküldési határidő: 2020. február 28.

2020. február 17.

PÁLYÁZAT – asztalos karbantartó munkakör ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. március 2.

2020. február 16.

MMSZK FELVÉTELI 2020

Írásbeli jelentkezés: 2020. február 17. éjfélig

2020. február 15.

Ari Kupsus Gallery pályázati felhívása az MKE 4. éves festőhallgatóinak

beérkezési határideje: 2020. április 17. 18 óra

2020. február 13.

Francia Kormány Ösztöndíj a 2020-2021 tanévre

leadási határidő:  2018. február 28.

2020. február 12.