bezárás

A DOLOG, MELY ELFELEJTETT TESTET ÖLTENI – Koronczi Endre

A DOLOG, MELY ELFELEJTETT TESTET ÖLTENI – Koronczi Endre

Megnyitó: 2020. február 21. 18:00

Kurátor: Petrányi Zsolt

A kiállítást megnyitja: Simon Bettina, Borsik Miklós

A kiállítás bezárása: 2020. április 26.

Az „A dolog, amely elfelejtett testet ölteni” kiállításcím megmutatja, hogy Koronczi Endre projektjének sűrítményében a szélre koncentrál. Arra a jelenségre, aminek bár fizikai okait még iskolai tanulmányainkban megismertük, de lényegét, honnan hová tartását, eredetét, esszenciáját megragadni nem tudjuk. A kiállítás a néző számára izgalmas felfedezést ígér, amelyben láthatja Koronczi kutatásainak leglényegesebb elemeit, gyönyörű fotóit és videóit lebegő fóliákról, de ezen túl képzőművészeti kísérleteinek is tanúja lehet. A művész a szél közvetlen hatása alatt rajzokat, nagyméretű festményeket és egy tárgyegyüttest is készített, melyeknek első bemutatása Dunaújvárosban történik. A tárlat igazi csemegéje pedig egy minden termen átívelő installáció, ami a légmozgást a maga valóságában kívánja megmutatni.

A kiállítás a sokoldalú alkotásegyüttessel a világ szépségeinek értékelését sugallja. A szél és a műanyagok átértékelése nem a felelősségünk mentesítését jelenti, sőt, inkább azt, hogy a környezeti problémákkal teli környezetünkben, ha észrevesszük a mellettünk lappangó esztétikai értékeket, akkor arra is nagyobb figyelmet tudunk szentelni, hogy megóvjuk azt, ami megmentésre érdemes.

Petrányi Zsolt

/ikon.hu/

 

 

Hírek

az Új Nemzeti Kiválósági Program keretében megvalósuló előadások

2020. június. 25. csütörtök, 14.00-16.30

2020. június 05.

az Új Nemzeti Kiválósági Program keretében megvalósuló előadások

2020. június. 11. csütörtök, 14.00-16.00

2020. június 05.

az Új Nemzeti Kiválósági Program keretében megvalósuló előadások

2020. június. 16. kedd, 14.00-15.30

2020. június 05.

az Új Nemzeti Kiválósági Program keretében megvalósuló előadások

2020. június. 18. csütörtök, 14.00-16.00

2020. június 05.

az Új Nemzeti Kiválósági Program keretében megvalósuló előadások

2020. június. 23. kedd, 14.00-15.30

2020. június 05.

Pátosz menedzsment Online 2

2020. június 18., 19:00–20:30
Facebook Live

2020. június 04.

Finisszázs - Korodi Luca: A Föld bőre / project 1

2020. június 11., csütörtök, 19:00–21:00
galeria neon
Nagymező 47. II. em, Budapest, 1065

2020. június 04.

Ludwig LIVE: gasztronómiai és kulturális kalózkodás: Gyökér zine

Online esemény
Megnyitó: 2020. június 6. 20:00
Szervező: Ludwig Múzeum

2020. június 04.

Engedéllyel festeni tilos! - drMáriás kiállítása

Megnyitó: 2020. június 20., 17:00
Helyszín: Vinczemill
Megtekinthető: 2020. augusztus 6-ig

2020. június 04.

Elérhető a Hit – Bizalom – Titok kiállítás virtuális változata

Megnyitó: 2020. június 6. 18:00
online kiállítás

2020. június 04.

SUPPORT ART WORKERS - CRISIS RELIEF FOR ARTS AND CULTURE

2020. június 8., hétfő, 18:00–20:00
Online esemény

2020. június 02.

Két nap, két hét / Two Days, Two Weeks

Megtekinthető: 2020 június 2 – 26
Helyszín: Vintage Galéria

 

2020. június 02.

AFTER Art Fair

Jótékonysági vásár a kortárs magyar képzőművésze(t/k)ért a K Galériában.
Megtekinthető: 2020. június 2 – 13 között.

2020. május 29.