bezárás

Nyitónap / Opening Day- Rendkívüli művek, rendkívüli időkben | Extraordinary Artworks in Extraordinary Times

Helyszín: Várfok Galéria
1012 Budapest, Várfok utca 11.

Rendkívüli művek, rendkívüli időkben című kiállítás 2020. június 25. és július 25. között tart nyitva, kedd-szombat 11 és 18 óra között ingyenesen látogatható a Várfok Galériában (1012 Budapest, Várfok utca 11.)

A Várfok Galéria Rendkívüli művek, rendkívüli időkben című nagyszabású csoportos kiállítással folytatja fennállásának 30 éves jubileumát ünneplő programját.

A Várfok Galéria a koronavírus miatt kéthónapos teljes bezárásra kényszerült, ezen idő alatt indította el a Papageno online magazinnal közös sorozatát, a Rendkívüli művek, rendkívüli időkbent, azzal a céllal, hogy bekapcsolja a kortárs művészetet a klasszikus művészet folyamába, visszhangozza a Várfok Galéria „Egykor az antik is kortárs volt” jelmondatát és szabad asszociációkra, gondolatokra ébressze az olvasókat.

A cikkek rendszerint a Várfok Galéria kollekciójában található egy-egy műből indultak ki és azokat tágabb összefüggések menték mutatták be. Így került összehasonlításra Korniss Péter Asszonyok kosarakkal c. emblematikus fotográfiája az itáliai sacra conversazionékkal, Szotyory László oroszlánja középkori bestiáriumok és dicsőséges barokk képek ábrázolásaival, Orr Máté riadt tehene a francia romantika vezéregyénisége, Eugène Delacroix A villámlástól megriadt ló című alkotásával.
A kiállításon a fenti példákon túl olyan kiemelkedő művek kerülnek bemutatásra, mint Françoise Gilot önarcképe, Rozsda Endre kaleidoszkópos korszakának gyöngyszeme, a Pénelopé, Mulasics László sugárzó Árapály-tényezői és egyik legutolsó alkotása, az Interferenciák III.

A tárlat különlegessége, hogy nemcsak a Várfok Galéria művészkörének kortárs alkotásai lesznek láthatók, hanem olyan klasszikus remekművek, mint a magyar tájképfestészet egyik megteremtője, id. Markó Károlynak Inó és Melikertész a tengerbe zuhan (1830 körül) című romantikus hévvel fűtött, páratlan alkotása vagy Ferenczy Noémi (1890–1957), a huszadik századi kárpitművészetet megújító sokoldalú alkotó megindítóan szép és intim Anya gyermekével című festménye. A magyar alkotókon kívül a világhírű Marie Laurencin Lány legyezővel című képét is megcsodálhatja a közönség, aki a francia avantgárd egyik fontos és nőként is elismert művésze volt, Apollinaire múzsája, akit Rousseau is megörökített A múzsa ihleti költőjét című legendás művén.

A Rendkívüli művek, rendkívüli időkben című kiállítás a művészet folytonosságát, fontosságát hangsúlyozza, és szabad szárnyalásra, egy korszakokon és stílusokon átívelő utazásra invitálja a látogatókat.

 


The exhibition is open from 25th. June until 25th. July, 2020, between 11.00 and 18.00 from Tuesday to Saturday.

In celebration of its 30th. anniversary, the Várfok Gallery continues its exhibition programme with a large-scale group exhibition entitled ‘Extraordinary Artworks in Extraordinary Times’.

The Várfok Gallery has been closed for two months because of government restrictions relating to COVID-19, during which time it contributed to a series of art based articles with Papageno online cultural magazine called ‘Extraordinary Artworks in Extraordinary Times’. The articles, echoing the Várfok Gallery’s motto, ‘The Antique Was Also Contemporary Once’, incorporated contemporary art within the framework of classical art with the aim of awakening in readers a range of free associations and thoughts.

The starting point was often an artwork from the Várfok Gallery collection, but presented in a broader context. Comparisons were made between the iconic photography of Péter Korniss’s ‘Women with Baskets’ and Italian sacra conversations, the lion of László Szotyory with depictions of medieval bestiaries and glorious baroque images, the frightened cow of Máté Orr with ‘Horse Frightened by Lightning’, by Eugène Delacroix, a leading figure of French Romanticism.

In addition to the above, the exhibition also features outstanding art pieces such as Françoise Gilot's self-portrait, ‘Pénelopé’, a gem of Endre Rozsda's kaleidoscopic period, the radiant ‘Tidal Factors’ by László Mulasics and, one of his final works, Interferences III.

A special feature of the exhibition will be that, along with the contemporary artworks by artists of the Várfok Gallery, classical masterpieces will be shown. ‘Ino and Melikertes Tumbling into the Sea’ (circa 1830, Gábor Kovács Art Collection), an outstanding work, heated with romantic fervour, by Károly Markó the Elder, one of the founders of Hungarian landscape painting will be on display. Additionally, the touchingly beautiful and intimate painting, ‘Mother with Child’ by Noémi Ferenczy (1890–1957), a versatile artist who revived the interest in twentieth-century Hungarian tapestry art will also be on view.

Exhibition visitors will also be able to see the world-famous ‘Girl with Fan’ by Marie Laurencin, acknowledged to be one of the most important female figures of the French avant-garde, she was Apollinaire's muse, immortalised by Rousseau in his legendary painting, ‘The Muse Inspiring the Poet’.

The exhibition ‘Extraordinary Artworks in Extraordinary Times’ emphasises the continuity of art history and the significance of art to the times. Visitors are invited to let their imaginations soar freely on a journey across eras and styles, making connections to contemporary life.

www.facebook.com

Hírek

Én-idő. Online tárlatvezetés az Időgép című kiállíásban

2021. január 22. péntek, 19:00

2021. január 18.

Nyitott Műterem #07 - Keresztesi Botond

2021. január 21., 21:00

2021. január 18.

TudásTrambulin #06

Rényi András: A tánc peremén: a mindennapi mozgás fenomenológiájától a kortárs mozgásszínházig II.
2021. január 20. 17:00

2021. január 18.

VISSZANÉZŐ

Hogy a járvány második hullámában se maradjunk kiállítások, s más kult. élmények nélkül, elindítjuk visszanéző című videósorozatunkat...

2021. január 13.

MULTIPLEX – Szikszai Károly

Megnyitó: 2021. 01. 13. 21:00
Helyszín: Godot Galéria
Megtekinthető: 2021. január 14 - február 6.

2021. január 13.

MINDENT EL KELL KEZDENI VALAHOL – Pintér Dia

Megnyitó: 2021. január 20., 18:00 óra
Helyszín: Horizont Galéria
Megtekinthető: 2021. március 3-ig

2021. január 11.

Tabula rasa -Károlyi Zsigmond és a "monokróm festőosztály" kiállítás

Megtekinthető: 2020. január 15 - április 15.
Godot Kortárs Művészeti Intézet

2021. január 08.

TÖREDEKÉKEK / FRAGAGMENTS

Megnyitó: 2021. január 15. 18:00
Helyszín: MAMŰ Galéria
Megtekinthető: 2021.01.15 – 2021.02.05.

2021. január 08.

Merényi Dávid

Helyszín: Ari Kupsus Galéria
Megtekinthető: 2021. január 28-ig

2021. január 06.

Faun realness - Horváth Gideon

Helyszín: ISBN könyv+galéria
Megtekinthető: 2021. január 7 - február 5.

2021. január 06.

In memoriam KONOK TAMÁS

2021. január 9. 18:00 (Online rendezvény)

2021. január 06.

Konok Tamás: Vonalmozgások

Megnyitónapok: 2020. december 17-18
Helyszín: Molnár Ani Galéria
Megtekinthető: 2021. március 13-ig

2020. december 17.

LXXX – Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész kiállítása

A kiállítás 2020. december 15. és 2021. január 24. között látogatható.

2020. december 15.