bezárás

MANK Miskolcon kiírt alkotói pályázat

A művészet és a teljesítmény találkozik a MANK Miskolcon kiírt alkotói pályázatán

A Herman Ottó Múzeum Miskolci Galériájával közösen ír ki alkotói pályázatot a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. képző- és iparművészek számára Teljesítmény címmel. A Kép/Test/Lét projekt keretében az emberi test teljesítőképességét ábrázoló, illetve a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektáló alkotások létrehozására, bemutatására kérik a művészeket augusztus 31-i határidővel.

A pályázattal a vidéki városokra is kiterjeszti művészetszervező tevékenységét a MANK, amelynek kiemelt célkitűzése, hogy az alkotóművészet területén tevékenykedő jelentős vidéki művészközösségeknek megjelenési lehetőséget biztosítson, támogassa a művészek lokális megszólítását és közösségé formálását, ezáltal a különböző művészeti területek közötti összhang megteremtését. További cél, hogy a színvonalas körülmények között megvalósuló megmutatkozási lehetőségek alkalmat teremtsenek a művészeknek a közönséggel való találkozásra, a helyi és térségi művészeti élet erősítésére.

Éppen ezért három pályázatot jelentetett meg a MANK a Kép/Test/Lét projekt keretében három megyeszékhelyen: Veszprém, majd Szolnok után most Miskolcon. A három pályázat ugyan különböző, de mind az emberi test kultúrájához, szépségéhez, erejéhez kötődik, továbbá mindegyik eredményeként egy-egy, az adott városban rendezett kiállításon ad lehetőséget a legjobb munkák megismerésére.

Miskolcon pályázni a test teljesítőképességét bemutató, a sport kulturális, szociokulturális, történelmi vetületeire reflektáló, pszichológiai hatásait is megjelenítő önálló műalkotással lehet. Egy pályázó egy műalkotással (festmény, grafika, szobor, egyéb technika) pályázhat 2020. augusztus 31-én 24 óráig. A kiírás Miskolc városához kötődően elsősorban az észak-magyarországi régióban (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye) élő, illetve a valamilyen módon a térséghez kötődő művészeknek kínál megjelenési lehetőséget.

A pályázatokat a http://www.miskolcigaleria.eu honlapon keresztül online nyújthatják be az érdeklődők szakmai önéletrajzzal, a pályaművet bemutató leírással és az arról készült fényképpel együtt. A beérkezett pályaműveket neves művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri értékeli.

A zsűri által kiválasztott alkotásokat a Teljesítmény című kiállításon mutatják be a Kép/Test/Lét projekt részeként, valamint a kiállított művekről és alkotóikról színvonalas bemutató katalógus is készül. A kiállítást várhatóan a Miskolci Galéria Műemléki szárnyában tekinthető meg október 29 és 2021. január 23. között.

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető az címen. A pontos pályázati felhívás pedig megtalálható a http://www.alkotomuveszet.hu és a http://www.miskolcigaleria.eu címen.

A Kép/Test/Lét projekt keretében már megjelent, sőt, csaknem száz pályaművel lezárult a veszprémi, Test/Harmónia alcímű pályázat, amellyel az emberi test harmóniáját, az emberi mozdulat esztétikumát ábrázoló alkotásokat keresték. A veszprémi kiállítási lehetőséget ígérő pályázatra a táncoló, a mozgást végző ember szépségét, az emberi mozdulat esztétikumát fókuszba helyező önálló műalkotással lehetett jelentkezni. Meghosszabbított határidővel pedig, július 27-ig várják a szolnoki pályázat Legyőzött határok alcímű pályázatának pályaműveit. A kiírás az emberi test teljesítőképességének határait hivatott bemutatni, ábrázolni, középpontba helyezve az artista hagyományokat és a testi erőt igénybe vevő műfajok bemutatását.

www.pafi.hu

Pályázat

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI DÍJ PÁLYÁZAT

Pályázni 2020. november 26. és december 10. között lehet

2020. november 26.

PÁLYÁZAT – Ügyvivő-szakértő / Gazdasági koordinátor munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. december 14.

2020. november 25.

Német Nagykövetség évente kulturális projekteket szponzorál

Pályázati határidő: 2020. november 30.

2020. november 24.

Alkotóházi ösztöndíj Párizsba

Pályázati határidő: 2020. november 30.

2020. november 24.

Klikk!

2020. november 8. - 2020. december 12.

2020. november 19.

Álláslehetőség

Szőke Gábor Miklós műtermébe keresünk szobrászokat

2020. november 19.

2021. évi BOM ösztöndíj pályázati felhívás

Pályázat leadásának határideje: 2021. január 15.

2020. november 18.

Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

pályázati határidő: 2021. március 04., csütörtök 23.00 óra.

2020. november 12.

Collegium Hungaricum

pályázati határidő: 2021. január 14., csütörtök 23.00 óra

2020. november 12.

PÁLYÁZAT – asztalos karbantartó munkakör ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. december 10.

2020. november 06.

PÁLYÁZAT – Üzemeltetési Osztály takarító munkakör betöltésére

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. december 10.

2020. november 06.

PÁLYÁZAT – Üzemeltetési Osztály villanyszerelő munkakör betöltésére

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. december 10.

2020. november 06.

PÁLYÁZAT – könyvtáros munkakör ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. november 30.

2020. november 05.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – A Fővárosi Nagycirkusz arculatának megújítására

A Pályázat benyújtásának határideje: 2020. december 15. (beérkezési határidő).

2020. november 04.

PÁLYÁZAT – Munkaügyi ügyintéző munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. december 05.

2020. november 02.