bezárás

Mögöttes hangok zaja

Megnyitó: 2020. szeptember 4. (péntek) 19:00-22:00 ››› A szociális távolság betartásának érdekében megnyitó beszédet ezúttal nem tartunk, a kiállítótérben pedig egyszerre maximum csak 20 fő tartózkodhat. A várakozókat szeretettel várjuk a Trafó új épületrészében átadott tetőteraszon (eső esetén a teraszról nyíló teremben) egy pohár borra. Minden látogatót kérünk, hogy a kiállítótérben és a Trafó épületén belül viseljen maszkot és tartsa be a Trafó óvintézkedéseit (lásd lent).

Helyszín:Trafó Galéria

Látogatható: 2020. szeptember 5. - október 18.

Kiállító művészek: Lawrence Abu Hamdan, Andreas Fogarasi, Roman Štětina, Imogen Stidworthy

Kurátor: Szalai Borbála

 

Egyetlen fegyverem a hallgatás. A hallgatás, melyben a csend ereje és a hallható rétegekre való figyelem lehetősége találkozik. A hallgatás, mely képes felfedni azt, ami a látható rétegeken túl húzódik és kihallani mögüle a rejtett, elsőre nem észlelhető, vagy elhallgattatott hangokat; a tompított lövések és ütések átszűrődő zaját; az erőszak, a hatalmi visszaélések és az elferdített tények alig érzékelhető morajlását; és azokat a hangokat, amiket nem tudnak falak vagy kerítések megállítani.

A Trafó Galéria ezeknek a hangoknak és a figyelem egy olyan fajtájának ad teret, mely a felületeken átszűrődő mögöttes rétegekre irányul. Ez a fajta figyelem az, ami a hallást és a hallgatást megkülönbözteti egymástól, ami a hallott és a kihallott információkat különválasztja, ami teret enged az elfedett igazságoknak és elrejtett szándékoknak.

Hivatalos technikai partner: Christie

Támogatók: AUDMax, Genelec, Panphonics, Cseh Centrum, Pécsi Tudományegyetem, Honfi Zsolt, NKA, Káli Kövek

 

››› A COVID-19 járványhelyzettel kapcsolatos fontos információk:

Közös védelmünk érdekében a Trafó épületének teljes területén kötelezővé tesszük az arcot és orrot egyidejűleg eltakaró maszk vagy kendő használatát. Amennyiben elfelejtett maszkot hozni magával, a helyszínen is vásárolhat Trafós maszkot munkatársainknál. Mivel közösségi tereink egy része – a régi és az új kávézók – fogyasztói terek is egyben, fogyasztás után kérjük a maszk újbóli használatát.

A Trafó Galéria terében egyszerre maximum 20 fő tartózkodhat. Belépéskor, kérjük, használja a kihelyezett kézfertőtlenítőt. Kérjük, fokozottan figyeljen a szociális távolság tartására. A Trafó teljes légcserés gépi szellőztető rendszerét fokozottan működtetjük. A Trafó Galériában a kiállítás során használt fülhallgatókat naponta több alkalommal fertőtlenítjük. Ha a látogatással kapcsolatos bármi egyéb kérdése felmerülne, kérjük, keressen minket bizalommal!

A Trafó Kortárs Művészetek Háza a Trafó Galériát is érintő részletes biztonsági intézkedései, melyeket a járványhelyzet miatt a művészek, a nézők, a kiállítás látogatók és az itt dolgozók egészségének védelme érdekében vezetett be, az alábbi linken olvashatók:

https://trafo.hu/covid_19_a_trafo_biztonsagugyi_intezkedesei

Köszönjük megértésüket és közreműködésüket!

trafo.hu/trafo_galeria

Hírek

Nyitott Műterem #07 - Keresztesi Botond

2021. január 21., 21:00

2021. január 18.

TudásTrambulin #06

Rényi András: A tánc peremén: a mindennapi mozgás fenomenológiájától a kortárs mozgásszínházig II.
2021. január 20. 17:00

2021. január 18.

VISSZANÉZŐ

Hogy a járvány második hullámában se maradjunk kiállítások, s más kult. élmények nélkül, elindítjuk visszanéző című videósorozatunkat...

2021. január 13.

MULTIPLEX – Szikszai Károly

Megnyitó: 2021. 01. 13. 21:00
Helyszín: Godot Galéria
Megtekinthető: 2021. január 14 - február 6.

2021. január 13.

MINDENT EL KELL KEZDENI VALAHOL – Pintér Dia

Megnyitó: 2021. január 20., 18:00 óra
Helyszín: Horizont Galéria
Megtekinthető: 2021. március 3-ig

2021. január 11.

Tabula rasa -Károlyi Zsigmond és a "monokróm festőosztály" kiállítás

Megtekinthető: 2020. január 15 - április 15.
Godot Kortárs Művészeti Intézet

2021. január 08.

TÖREDEKÉKEK / FRAGAGMENTS

Megnyitó: 2021. január 15. 18:00
Helyszín: MAMŰ Galéria
Megtekinthető: 2021.01.15 – 2021.02.05.

2021. január 08.

Merényi Dávid

Helyszín: Ari Kupsus Galéria
Megtekinthető: 2021. január 28-ig

2021. január 06.

Faun realness - Horváth Gideon

Helyszín: ISBN könyv+galéria
Megtekinthető: 2021. január 7 - február 5.

2021. január 06.

In memoriam KONOK TAMÁS

2021. január 9. 18:00 (Online rendezvény)

2021. január 06.

Konok Tamás: Vonalmozgások

Megnyitónapok: 2020. december 17-18
Helyszín: Molnár Ani Galéria
Megtekinthető: 2021. március 13-ig

2020. december 17.

LXXX – Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész kiállítása

A kiállítás 2020. december 15. és 2021. január 24. között látogatható.

2020. december 15.

Hét év – 150 kiállítás | 125 éves a Műcsarnok // virtuális megnyitó

Helyszín: Műcsarnok
A kiállítás, a korlátozásokat követően 2021. június 27-ig látogatható

2020. december 09.