bezárás

RGB – Kreatív Design Award

Az RGB – Kreatív Design Awardot hiánypótló és hagyományteremtő szándékkal indítottuk tavaly a Kreatív magazin szakmai profiljához illeszkedve. Úgy gondoljuk, számos tehetséges fiatal tervező, grafikus tevékenykedik a hazai színtéren, akiknek a kommunikációs, médiás és marketinges vonatkozású alkotásait eddig csak nemzetközi versenyeken volt lehetőségük megméretni.

Második alkalommal meghirdetett versenyünk célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait. Szeretnénk ráirányítani a figyelmet a vizuális minőség erejére és fontosságára a márkacélokat szolgáló designmegoldások körében, mint az arculatok, logók, borítók, layoutok, márkakitelepülések, vagy akár service design megoldások.

nevezési határidő: 2020.10.30.

Pályázók köre

Az RGB Awardra pályázhat bármilyen Magyarországon bejegyzett cég, tervezőiroda, kommunikációs ügynökség, illetve grafikusi, tervezői tevékenységet folytató magánszemély. Pályázatot nyújthat be bármely magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatója vagy hallgatói csoportja vagy felsőfokú tanulmányokat folytató diák vagy diákok csoportja.

Freelancerek és mikrovállalkozások

A versenyre a meghirdetett kedvezményes áron pályázhat minden számlaképes freelancer és olyan mikrovállalkozás, melynek éves árbevétele nem haladja meg a 20 millió forintot. Az így beérkező pályázatok esetében a megbízó ügyfeleket, ügynökségeket nem lehet társpályázóként feltüntetni.

A KKV és/vagy multinacionális vállalatnak készült pályamunkák esetén a vállalatnak szükséges neveznie.

Nevezési feltételek

Olyan munkákat várunk, amelyek 2019.08.30. és 2020.08.31. között kerültek a nyilvánosság elé Magyarországon. Termékek esetén a forgalomba kerülés, arculatok és médiatermékek esetén a publikálás, event design esetén az esemény megvalósulásának időpontja, service design megoldások esetén a szolgáltatás elindulásának vagy átalakításának az időpontja a mérvadó.

Kivételt képez a diák kategória, amelyben tervkoncepciók (nem megvalósult, egyetemi feladatként) kerülhetnek nevezésre, valamint azok az anyagok, amelyek eredetileg a fent jelzett időpontban kerültek volna nyilvánosság elé, tehát a Covid-19 miatt elmaradt események később megvalósuló vagy átalakított projektjeit is várjuk azzal a feltétellel, hogy a 2021-es RGB-n nem lehet újra nevezni őket.

Nevezési díjak

Alap nevezési határidőig:
29 900 Ft + ÁFA/nevezés, a harmadik nevezéstől 24 900 Ft + ÁFA/nevezés

Hosszabbított nevezési határidőig:
39 900 Ft + ÁFA/nevezés

Diák nevezés: ingyenes! (nappali iskolalátogatási igazolás kötelező)

Az LG támogatásának köszönhetően a freelancerek és mikrovállalkozások részére:
a tavalyi 10 000 ft helyett csak 4 900 Ft + ÁFA/nevezés

ZSŰRIZÉSI SZEMPONTOK ÉS ÉRTÉKELÉS

A beérkezett anyagokat szakértő zsűri bírálja el. A zsűrizés kétfordulós. Az első fordulóban minden zsűritag zárt, online rendszerben pontozza az alkotásokat 1-10-ig terjedő skálán. A zsűritagok pontszámainak átlaga alapján a verseny kiírója határozza meg, hogy mely munkák kerülnek a döntőbe. Nem kerülhet döntősök közé a nevezések több mint 50 százaléka, valamint a 6.0 átlagpontszám alatti alkotás. Ha egy kategóriában egyik alkotás sem éri el a meghatározott pontszámot, a kiíró ott nem hirdet döntős listát. A második fordulóban a döntőbe jutott alkotások közül a zsűri személyesen választja ki a díjazottakat.

A zsűri Red, Green, Blue díjakat oszt ki, amelyek a hagyományos versenydíjak kategóriarendszerében sorrendben az arany, ezüst, bronz díjaknak felelnek meg. Ezen felül a zsűri kiválaszthatja fődíjként az Év Kreatív Design Megoldását, azaz a Black Pixel díjas munkát a Red díjjal jutalmazott alkotások közül. A zsűri továbbá dönthet úgy, hogy általa meghatározott szempontok alapján különdíjat adjon.

A Black Pixel díj abszolút győztesének felajánl az LG különdíjként egy közel 300.000 Ft értékű LG Ergo monitort!

A verseny menete:

Nevezési határidő: 2020.10.30.
Meghosszabbított nevezési határidő: 2020.11.06.
Online zsűrizés: 2020.11.13 - 11.27.
Személyes zsűrizés: 2020.12.03.
Díjátadó várható időpontja: december közepe

rgb.kreativ.hu

Pályázat

Pályázati felhívás – tranzit.hu

Jelentkezési határidő: 2020. december 6.

2020. október 22.

KEPESITA COLLECTION 2020 PÁLYÁZATA

Beküldési határidő: 2020. november 15. vasárnap, éjfél.

2020. október 22.

Pályázati közlemény – 59. Velencei Képzőművészeti Biennále

beadási határidő: 2020. december 1. 18 óra

2020. október 22.

ALLEE MŰVÉSZETI PÁLYÁZAT

Tervezd meg az Allee Staccatoit és vigyél haza 1 millió forintot!
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2020. NOVEMBER 30. 18:00 óra

2020. október 21.

Bike magazine nemzetközi fotópályázat 2021

Jelentkezési határidő: 2021. 01. 20

2020. október 21.

Demonstrátori pályázat 2020/21.

Határidő: 2020. október 28. 12.00-ig

2020. október 21.

CEEPUS FREEMOVER

2020/2021-es tanév tavaszi félévére szóló CEEPUS freemover hallgatói és oktatói mobilitási ösztöndíjak
A jelentkezési határidő 2020. november 30.

2020. október 20.

Art Explora residency

határidő: 2020. november 6.

2020. október 15.

Ösztöndíjprogram a Fajó János életmű kutatására

A pályázati ötletvázlatok leadási határideje: 2020. november 30.

2020. október 12.

A BPF 2021-es pályázati felhívása!!!

Pályázati munkák beérkezésének határideje: 2020.  december 5. 24:00 óra.

2020. október 12.

PÁLYÁZAT – Rektori Hivatal ügyvivő szakértő munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. október 26.

2020. október 08.

FKSE Tagfelvétel / Open Call for New Members 2020 - adatlap / application

A pályázatok leadási határideje: 2020. november 6. (péntek) éjfél

2020. október 06.

BARCSAY 120

A pályázat személyes leadásának, vagy postára adásának határideje:
2020. október 31.

2020. október 06.

PÁLYÁZAT – Projektiroda kutató munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. október 24.

2020. október 06.