bezárás

Esterházy Art Award

Földrajzi helyzetének és közép-európai történelmének köszönhetően az Esterházy Privatstiftung kulturális összekötő szerepet tölt be Kelet és Nyugat, múlt és jelen között. Kulturális tevékenységének egyik fontos láncszeme az Esterházy Art Award odaítélése. A 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása, illetve a kortárs képzőművészet és a nemzetközi párbeszéd támogatása.

A nyertesenként 5.000 euróval járó díjat kétévente, minimum kettő, maximum három 45 év alatti magyar képzőművésznek ítéli oda a független, nemzetközi szakmai zsűri.

2021-ben ismét kiírták az Esterházy Art Awardot. Pályázni online úton, 2021. június 11-ig lehet.

A beküldött pályázatok alapján a független, nemzetközi szakmai zsűri az első körben előreláthatólag 20 pályázót választ ki. A zsűri által a második körbe beválogatott pályaművekből Short List 2021 – Esterházy Art Award Magyarország címmel 2021. december 3-tól kiállítás nyílik a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

A kiállításra rendelkezésre álló múzeumi terek lehetővé teszik nagyobb méretű installációs projektek terveinek befogadását is.

Itt pályázhat

A pályázaton való részvétel feltételei és a díjazás

Az Esterházy Art Award célja tehetséges, művészeti tanulmányokat végzett képzőművészek, valamint a kortárs művészetek és a nemzetközi párbeszéd támogatása.

Részvételi feltételek és a pályázás menete

  • A pályázó a díjátadás időpontjában – 2021. december 2. – nem töltötte még be 45. életévét.
  • A pályázó magyar állampolgársággal, vagy legalább 5 éve bejelentett állandó magyarországi lakcímmel rendelkezik.
  • A pályázó felsőfokú (főiskola, egyetem, akadémia) művészeti tanulmányokat végzett képzőművész.
  • A pályázaton festészettel és festészettel határos technikákkal (szobrászat, tér) lehet indulni.
  • Minden pályázat a jogi út kizárásával történik. A pályázók részvételükkel elismerik a zsűri döntését.
  • A leadott művek a pályázó tulajdonában maradnak. A pályázó azonban korlátozás nélkül hozzájárul ahhoz, hogy alkotása az Esterházy Art Award Magyarország odaítélésével kapcsolatban bármikor díjazás nélkül fotózható és reprodukálható.
  • Pályázni kizárólag online, 2021. június 11-ig lehet.

A pályázati nyomtatványt magyarul, németül vagy angolul lehet kitölteni.

  • Rövid önéletrajz, szakmai önéletrajz, kiállítások és publikációk listája.
  • Rövid nyilatkozat a művészi hitvallásról.
  • A pályázatra benyújtandó művek digitális fotója (max. 200-300 KB/fotó), illetve az installációk pdf-formátumú vázlata (max. 2 MB/vázlat).
  • Az alkotás címe, készítési éve, mérete és technikája, valamint biztosítási értéke forintban meghatározva.
  • Az alkotások a leadás pillanatában nem lehetnek 24 hónapnál régebbiek és a művész tulajdonát kell, hogy képezzék.

Díjazás

  • Az Esterházy Privatstiftung fenntartja magának a jogot, hogy a független, nemzetközi szakmai zsűri a pályázók közül minimum 2, maximum 3 díjazandó művészt válasszon ki.
  • Az Esterházy Art Award nyerteseinek jutalma díjazottanként bruttó 5.000 euró.
  • A díjazottak 2022-ben kiállíthatnak a kismartoni Esterházy-kastély Fehér-szalonjában.
  • A díj alapítói fenntartják maguknak a jogot, hogy a díjazott művészek alkotásaiból vásároljanak.

Zsűrizés

A zsűrizéssel, a kiállítással és a díjátadással kapcsolatos információk

Zsűritagok

Sandro Droschl, a graz-i Künstlerhaus, Halle für Kunst & Medien igazgatója

Dr. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum főigazgatója

Dr. Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Privatstiftung vezérigazgatója

Rieder Gábor PhD, művészettörténész, kurátor, az Artkartell művészeti igazgatója,

Szegedy-Maszák Zsuzsanna, művészettörténész, a BTM Budapest Galéria vezetője

Vitus Weh, az Esterházy Privatstiftung művészeti tanácsadója

Luisa Ziaja, a bécsi 21er Haus kurátora

Short-List

  • Az online beérkezett pályaművek alapján a független, nemzetközi szakmai zsűri kiválasztja a második fordulóba továbbjutó művészeket, az ún. short-listásokat.
  • A második fordulóba továbbjutó művészeket 2021 június végén írásban értesítik, és informálják őket az eredeti alkotások leadása, valamint a Short List 2021 – Esterházy Art Award Magyarország címmel megrendezett kiállításon való részvétel feltételeiről.
  • A pályaművek produkciós és szállítási költségeihez a kiíró nem tud támogatást nyújtani. Térinstallációk esetében ezek nagyságánál figyelembe kell venni egy csoportos kiállítás lehetőségeit.
  • Az eredeti művek leadása 2021. november 18-án kezdődik. A pontos dátumot minden művésszel külön egyeztetik.
  • A kiállítás kurátora Vitus Weh, az Esterházy Privatstiftung művészeti tanácsadója. A kiállításba bekerülő művekről és azok elhelyezéséről a végleges döntést a kurátor hozza meg.

Az eredeti művek leadása

A kiállításra meghívott művészek kötelesek azokat az eredeti pályaműveket leadni, amelyekkel pályáztak, illetve amelyeket a kurátorral megbeszéltek. Az eredeti pályaműveket azok hátulján a kiíró által meghatározott és előzetesen megküldött jelöléssel kell ellátni.

A résztvevők a pályaműveket kötelesek megfelelően becsomagolva 2021. november 18-tól, a kiíró és a művész által előzetesen írásban egyeztetett időpontban a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban leadni. A szállítást a pályázó maga szervezi, annak költségei és kockázata is kizárólag őt terhelik.

Kiállítás

Short List 2021

Esterházy Art Award Magyarország

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

2021. december 3. – 2022. február 13.

A kiállítás kurátora: Vitus Weh

A kiállítás koordinátorai: Kálmán Borbála és Schneider Erika

Kiállítási grafika, katalógustervezés: Zoltán Szmolka

A művek elszállítása
 

A művek elszállítására kizárólag 2022. február 14-én és 15-én van lehetőség. A be- és elszállítás a művész saját szervezésében, saját felelősségére és költségére történik.

Határidők:
 

2021. június 11. – pályázatok online leadásának határideje

2021. július 2. – Short List 2021, az első forduló eredményének kihirdetése

2021. november 18-tól – az eredeti pályaművek leadása

2021. december 2. – díjátadó ünnepség és kiállításmegnyitó

2021. december 3. – 2022. február 13. – kiállítás a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban

2022. február 14-15. – pályaművek elszállítása

www.esterhazy-now.at

Pályázat

Meghosszabbítva november 29-ig! - Pályázat Sas József-emléktábla elkészítésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. november 29., 13.30

2021. október 22.

KLEBELSBERG KUNO-ÖSZTÖNDÍJ

A pályázat benyújtása: 2021 november 18 déli 1200 (CET) óráig

2021. október 21.

PÁLYÁZAT – Üzemeltetési Osztály, takarító munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. október 31.

2021. október 14.

PÁLYÁZAT – könyvtáros munkakör ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: Legkésőbb 2021. november 2.

2021. október 14.

PÁLYÁZAT – Ügyvivő-szakértő / Vagyonkezelő jogász munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. október 31.

2021. október 14.

PÁLYÁZAT – rendszerinformatikus könyvtáros munkakör ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: Legkésőbb 2021. november 2.

2021. október 14.

Alkotói pályázat képzőművészeknek Felkérés a XXX. Gyáli Téli Tárlat kiállításra

A pályaművek és a bemutatkozó portfóliók leadási határideje 2021. november 27.

2021. október 06.

Alkotói pályázat képzőművészeknek – Felkérés a XXX. Gyáli Téli Tárlat kiállításra

A pályaművek és a bemutatkozó portfóliók leadási határideje 2021. november 27.

2021. augusztus 30.