bezárás

DOOM

Művészek: Bede Kincső, Borsos Lőrinc, Horváth Ádám, Péli Barna, Tasnádi József

Kurátorok: Bence Bettina és Arató Balázs
Megnyitó: 2021. június 16., szerda, 18:00 óra
A kiállítás látogatható: 2021. július 28-ig

“A kétségbeesés megszokása rosszabb, mint maga a kétségbeesés.”
(Albert Camus - A pestis, 1947)
Élethelyzetünk központi állapota a bizonytalanság. Múltunknak vége szakadt, jelenünket teljesen máshol folytatva kell jövőt építenünk, biztos pontok nélkül. A stressz állapota csak rövid ideig tolerálható, nem hosszú néma hónapokon keresztül, különösen úgy, hogy a válság feltételezett vége folyamatosan elnapolódik. Tehetetlenségünk helyzetét kihasználva lépésenként akarnak újrastrukturálni minket, a körülöttünk lévő környezetet és kapcsolatokat. Átláthatóság hiányában, a részigazságok és félszavak következtében felerősödtek az egyenlőtlenségek és ellentétek, a korábbinál kiterjedtebb széthúzást eredményezve. Elvesztettük életünk feletti irányítás lehetőségét, mintha olyan személyek lennénk, akiknek nincsenek egyedi igényeik. Az egykori normalitás akaratunkon kívül módosult, minden sajátosság lecsonkolódott eddigi életünkről, csak a feszültség, zavar, szorongás és kimerültség érzése maradt.
Grafika: Stef Bin https://www.instagram.com/goblinjail

***

DOOM

Artists: Kincső Bede, Lőrinc Borsos, Ádám Horváth, Barna Péli, József Tasnádi

Curated by: Bettina Bence and Balázs Arató
Opening: June 16., 2021 6PM
On view until July 28, 2021

“The habit of despair is worse than despair itself.”
(Albert Camus - The Plague, 1947)
The central state of our life situation is uncertainty. Our past came to an end and we need to build a future by continuing the present from completely elsewhere, without strong points. The state of stress can only be tolerated for a short time, not for long silent months, especially when the supposed end of the crisis is constantly postponed. Taking advantage of this situation, the environment and relationships around us are getting restructured step by step. In the absence of transparency plus due to partial truths and half-words inequalities and contradictions have intensified resulting a wider divergence than before. We have lost control of our lives as if we were individuals with no unique needs. The former normality has changed against our will, all specificities have dripped from our lives, only the feeling of tension, confusion, anxiety and exhaustion remained.
Graphic Design: Stef Bin https://www.instagram.com/goblinjail

www.facebook.com

Hírek

Szín-Biózis II.

Megnyitó: október 13. 17:00
Helyszín: Kepes Intézet
Megtekinthető: 2021. 10.13 - 10.29.

2021. október 07.

9. Bukarest Biennálé

2021. október 04.

150. tanévnyitó ünnepség

2021. szeptember 28.

TEPLÁN NÓRA / Nullgravitáció / Zero Gravity /

Megtekinthető: 2021. 09.23. – 10.29.
Helyszín: Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem

2021. szeptember 24.

Opening of European Glass Context 2021

Helyszín: Bornholm Art Museum
Megtekinthető: 2021.09.11-11.21.

2021. szeptember 13.

Ötvös Zoltán - Eladó lakás, Budapest

Megnyitó: 2021.09.16., 19:00
Helyszín: neon galeria
Megtekinthető: 2021.09.17.-2021.10.29.

2021. szeptember 13.

JÓZSEFVÁROS, ami sosem tud ugyanaz lenni, de sose más

Helyszín: Kesztyűgyár Közösségi Ház
Megtekinthető: 2021.09.14-10.19.

2021. szeptember 13.

Gaál Kata – KIBILLENT HARMÓNIA

Megnyitó: 2021. szept. 16., 19:00
Helyszín: Várfok Galéria
Megtekinthető: 2021. szept. 17- nov. 6.
 

2021. szeptember 09.

Budapest Street Archæology

Megnyitó: 2021.09.08. 17.00
Helyszín: Deák 17
Megtekinthető: 2021.09.09. – 2021.12.17.

2021. augusztus 20.

Beuys 100 – konferencia

Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad
2021.11.19

2021. június 09.

Láthatatlan spektrumok

2021. május 14.

Utcafront – köztéri grafikai kiállítás

Megnyitó: 2021. január 22. 12:00
Megtekinthető: 2021. december 31-ig

2021. január 20.