Brück Lajos, Művészet, 1911

Tizedik évfolyam, 1911 | Hetedik szám | p. 287-293. | Facsimile

BRÜCK LAJOS

December 3-án halt meg Brück Lajos, a régebbi magyar festőgárda tagja, Budán, a Szarvas-tér 3. számú tabáni házban, amely kívülről alig különbözik a többi egyszerű, földszintes, szegény megjelenésű tabáni háztól, belülről azonban egy választékos ízléssel rendezett, artisztikus művészotthon képét tükrözi vissza. Francia gobelinek, francia barokkstílű bútorok, saját képei mellett egyéb, ma már műtörténetbe vonult mesterek képei közt lakott Brück Lajos vagy tizenöt év óta, ebben a miliőben, amikor végleg hazatért Parisból.

Ez a miliő tulajdonosának szinte végső pillanatáig a dolgozó ember műhelye volt.

Brück Lajos a legszorgalmasabb, a legtöbb munkát jegyző magyar művészek egyike. A tubust, az ecsetet rendszerint vasúton is magával vitte s megtörtént, hogy mire egy-egy hosszabb út végén kiszállt a vonatból, egész kis könyv volt tele röptében csinál vázlatokkal. Közvetlenül halála előtt, aznap délelőttjén is festőállványa előtt dolgozott, egy kis képen,amely az eskütéri rakpartról nézve ábrázolja a királyi várat. Általában városrészleteket, interiőrt, arcképet különösebb kedvvel festett, mint szabad természetet. Egyik ily reá nézve jellemző s a Ferenc József-rakpartot mutató képe, kint van a Fővárosi Múzeumban. Brück Lajos nagyon optimista volt, valósággal boldognak érezte magát, amikor pikturá-ról beszélt, hogy festőnek született, annyira szerette mesterségét. Harmonikus és sikerekkel teljes élet után halt meg hatvannégy éves korában. Nemcsak idehaza ismerték, sőt, ked-veltségének, szereplésének nagyobbik része a külföldre esik. Parisra, ahol egy időben, ahogy a franciák ejtették: Brück Lazsosz kitűnő csengésű, szerencsés név volt. Londonra, ahol külső sikerei tetőpontra jutottak. Angol arisztokratákat festett, az udvar tüntette ki megbízásokkal.

Brück Lajos Pápán született 1846. nov. 4-én. Iskoláit Budapesten végezte s itt kezdődnek első festészeti stúdiumai is. S innen Bécsbe megy a Képzőművészeti Akadémiára, ahol nagyon szűkös viszonyok közt él. Energiája azonban győzni tudott anyagi nehézségein, stúdiumai mellett apró megrendelései voltak s ebből még haza is küldött. Bécsből Velencébe megy, ahol az Accademia di Belle Arti-n Molmenti professzor tanítványa (1869-73). Római és nápolyi rövidebb tartózkodása után 1874-ben utazik Parisba, ahol Munkácsy Mihályt keresi fel. Munkácsy ekkor már nagyhírű művész, körülötte egész udvar van. Tanítványává fogadja Brück Lajost. Parisban két évi munka után kiállít a Salon-ban (1876).

Ettől kezdve állandó vendége a Salon-nak s 79-ben Mention Honorable-t is kap.

Ebből az időből való képeinek nagy része amerikai művásárlók tulajdonában van. Egy "Le départ pour la ville" című képét a párisi hírlapírók egyesülete (Cercle de la Presse) vette meg. "A távollevő levele" című képe pedig (1878) Daupias vicomte tulajdona Lissa-bonban. Amerikai vásárlókon kívül párisi műértők is sok képet vettek tőle. A nagy francia lapok Salon-beszámolóikban mindig megemlítették, köztük néhány szép dicsérő szóval ír róla. A Figaróban, annak idején a francia kritika súlyos embere, Albert Wolf. "La mairie de village" című képéről például így ír: "Falusi magyar birói szoba Brück Lajostól. Kis genre, amely oly erővel van komponálva akár egy történelmi mű. Sötét meleg színei Riberára emlékeztetők. Az előtérben botjára támaszkodó öreg asszony egy kis műremek. Csodásán harmonizál a környezettel. Művészi módon megfestett kép, amelyet minél tovább nézünk, annál több qualitást fedezünk fel benne." Egy falusi vasútállomást ábrázoló képéről pedig a következőt jegyzi meg: "Körülbelül minden pályaudvar egyforma. Ennek azonban a főérde-kessége: jellemzően magyar alakjai, eredeti kosztümjei. Nagyon ügyes ember ez a magyar festő."

Londoni tartózkodása és munkássága 1885-ben kezdődik. Alig hogy letelepedett, rövidesen már az udvar és az arisztokrácia tagjait festi. Műveit hamar megkedvelték. A Royal Academy-ben kiállított képei közül a feltűnőbbek: Longfellow "Tales of the wayside inn" című költeményéből vett hasonló című kép, egy londoni utcai jelenet "Az eltévedt fiú", Joachim kvartett (Joachim, Strauss, Ries, Fialti). Ez utóbbit a nagy angol képes lapok mind reprodukálták. Sikereinek láttára a londoni magyarok megválasztották egyesületük elnökének. Brück Lajos nagyon komolyan vette a bizalmat, ebbéli honorálását, s nemcsak viselte e címet, hanem komolyan dolgozott is a londoni magyarok és egyesületük érdekében. A legnagyobb buzgóságot abban fejtette ki, hogy a magyar egyesületnek az osztrák egyesületbe való beolvadását megakadályozza. Amíg ott időzött ez sikerült is neki, távozásával azonban, amikor hazajött Budapestre, a két egyesület összeolvadt. A művész távozását nagyon sajnálták Londonban, mert nemcsak festészetét, de egyéni természetét is kedvelték. A magyar egyesület bálján mindig vezető szerepe volt s a királyi család rangban legelső nőtagját mindig ő vezette a terembe. Az udvar abban az időben sokszor vett részt a londoni magyarok báljain.

1895-ben tér vissza Budapestre. Itt első munkái közt mindjárt kellemes megbízás várt rá. A király és Erzsébet királyné arcképét kellett megfestenie. Az egyiknek, a király természet után készült arcképének színes vázlata ma a festő hagyatékában van. Mindkettőt a királyi kúria épületének dísztermében helyezték el. Ezekből az évekből való még József királyi herceg, József Ágost és felesége Auguszta hercegasszony, Erzsébet hercegnő, az orleansi hercegi pár, Thurn-Taxis hercegi család, Bogdanovics Lucián szerb pátriárka, báró Dániel Ernő és felesége arcképe.

Pétervárra is elkerült Brück Lajos. A magyar kormány őt bízta meg 1899-ben egy kiállítás rendezésével. A kiállítást II. Miklós cár nyitotta meg s a művészt az Anna- rendjellel tüntette ki. A budai kir. várpalotában van a király számára, vásárolt "Könyvtár" és "Intérieur a schleissheimi várból" című képe, "Kilátás a Dunára" című képe pedig Vilma hollandus királynő, "Vár intérieur" képe - mindezek legnevezetesebb dolgai - gróf Zichy Nepomuk János birtokában. Sok képe van Haggenmacher, Strasser, Saxlehner, Hausz-mann, Szitányi stb. családoknál.

* Brück Lajos művészi talentumát mind ez ideig alig ismerte valaki. Talán hihetetlennek hangzik ez, hisz a mester serényen vett részt a kiállításokon s művei fél Európában találhatók. Mégis ismételni merjük, hogy tehetségének igazi lényege ismeretlen marad mindaddig, míg művészi hagyatéka a közönség elé nem kerül. Mert munkáinak java a műhelyének zugaiban hevert. Sohasem került sem az amatőrök, sem a kritika e!é. Brück Lajos maga nem sokra tartotta ezt a száz meg száz tanulmányt és vázlatot. Csak meghitt emberei láthatták. Mihelyest ezek a Műcsarnok legközelebbi kiállításán a nyilvánosság elé jutnak: egyszerre más lesz Brück neve, rangja.

Vajjon miért bánt velük éltében oly mostohán? Lehet, hogy ő is osztotta a régibb festő-nemzedéknek azt a nézetét, hogy a nyilvánosság elé csak az annak rendje és módja szerint befejezett művekkel szabad lépni. A tanulmány és vázlat maradjon a festőműhely titka ; a kísérletek, a próbálkozások nem valók a nagy publikum elé, amely eredményeket akar. Brück is, mint sok régibb festőnk, gondos kidolgozással retouchirozta minden munkáját, hogy úgy mondjuk: a konvenció estély-öltözékébe bujtatta, mielőtt a szalonba vitte. Félénk és szerény természete visszariadt volna attól, hogy a frissiben felszedett, melegiben odavetett vázlat a maga pongyolaságában számoljon be mestere tehetségéről. Az akadémikus regula nem Jűrte, hogy borzasán, keletkezése friss bélyegeivel, hézagaival és rusztikus zamatjával jusson egy darab festett vászon avatatlan szemek elé.

Tudjuk, mennyi bajt okozott már az efféle felfogás. A "kidolgozás" ugyanis igen gyakran lesúrolta a képekről az ősi teremtő processzus minden érdekességét, a szabályszerű kivitel konvenciós mázt juttatott rájuk, a minden borzasságnak simára borotválása lefente a friss művek hímporát. Nem polemizálhatunk a holt művész felfogásával, csak megállapíthatjuk, hogy művészi érdeke ellen cselekedett, midőn e szép dolgokat, köztük elsőrangú, szemenszedett festményeket nem vitte még éltében a nyilvánosság elé. Megfosztotta magát attól, hogy híre-neve hangosabban csengő legyen s hogy a kritika átnyújthassa neki a méltán megérdemelt babért.

Friss, szinte impresszionisztikus, mindig kiválóan stílusos művek egész sorát hagyta hátra. Közülük néhányat e füzetben is reprodukálunk. Bennük egy más művészt ismer majd fel a közönség, mint amilyent eddig a Brück Lajos vignetta takart. A félénken gondos képkidolgozó helyébe élénk tempera-mentumú, esprit-vel teljes mester lép, aki épp e művészi hagyaték révén megérdemli, hogy legjobbjaink sorában említtessék. E művekben rokon lelket látunk a múlt század nagy francia mestereivel, nem utánzót, hanem hasonló vágyak által vezéreltet. Brück Lajos, mint művész, ezen a hagyatéki kiállításon fogja legnagyobb sikerét kivívni.

D. L.