A FELEJTÉS EMLÉKEI
FOTÓ / MODELL 2
Bevezető a kiállításhoz
FOTÓ / MODELL 2
Bevezető a kiállításhoz
Időutazásra hívjuk A felejtés emlékei kiállítás látogatóit, mely első közelítésben mintegy fél évszázadot ölel fel, az 1860-es évek közepétől az első világháború kitöréséig, ám máig érő tanulságokkal szolgál. A gyűjtemény, amelyből a képek és dokumentumok származnak, valamint a helyszín, ahol bemutatásra kerülnek, azonos azzal, amelyre közvetlenül vonatkoznak, vagyis a Magyar Képzőművészeti Egyetem. Olyan történetek elmondására teszünk kísérletet, melyek új és szokatlan kontextusban, a felejtés homályából kiemelve, vagy a megmaradt emlékek újraértelmezéséből, új szempontú elemzéséből kibontva mutatják meg egy ismertnek vélt időszaknak a – megszokás kánonjából kihullott, ettől azonban még valóságos – történéseit, eseményeit, műveit. Tesszük ezt részben eddig ismeretlen, részben mára elfelejtett, részben ebben a formában most először megjelenő alkotások segítségével. A történeteket képekkel mondjuk el, egy valaha volt fényteret számunkra érzékelhetővé tevő médium, a fotográfia mágiáját a figyelem aprólékos, elemző munkájával szembesítve. E két egymásba fordított tekintet, a valamikori fotográfus és a mai néző tekintete, mint a végtelen tükörcső a videónál, számtalan új, dinamikus alakzatot generálhat, vagyis a bemutató megtekintése révén minden látogató előtt nyitva áll a kiállításon megjelenítetteken túli élmények, tapasztalatok, történetek előhívásának a lehetősége.
Azokra a kérdésekre, melyeket a projekt kezdetekor feltettünk – kik és miért gyűjtötték a fotográfiákat, mire és hogyan használták, mikor és miért? Kik foglalkoztak a Mintarajztanodában és társintézményeiben valamilyen módon fotográfiával, mit gondoltak erről az új médiumról? –, nem elsősorban az egyetemi iratanyag tanulmányozása adhatja meg a választ. Általánosságban mondható, hogy a fotográfiák különböző, változó módon és forrásokból kerültek az egyetem könyvtárához, eleinte leginkább az iskolában tanító vagy az intézménnyél kapcsolatban lévő mesterektől, azután ajándékozás formájában, s csak a század végefelé rendszeresebbé váló vásárlások, tehát valamely forgalmazótól történt intézményi beszerzés eredményeképpen.
Székely Bertalan az egyetlen a Mintarajztanoda leendő mesterei közül, aki elméleti szinten foglalkozott a fényképezéssel, legalább egy rövid, problémafelvető tanulmány erejéig, mely 1863-ban jelent meg. Barabás Miklós alig egy hónappal később közölt válaszcikkét Székely szövegével együtt olvasva hamar világossá válik, hogy Barabást a perspektíván át a térlátás, a sztereopszis érdekelte, míg Székely Bertalant a mozgásábrázolás, ezért is került később kapcsolatba Étienne-Jules Marey-vel, illetve valószínűleg ezen érdeklődésnek köszönheti az MKE gyűjteménye Eadweard Muybridge képeit és könyveit, valamint Ottomar Anschütz fotográfiáit és tachyskope szalagjait. Mindkét esetben két, egymástól picit eltérő képről van szó: ha ezt a két képet a jobb és bal szemmel külön-külön nézzük, benne vagyunk a virtuális valóságban, mert agyunk térillúziót jelez, ha viszont gyors egymás utánban kerül a két szemünk elé, akkor mozgásillúziót kapunk. Az egyikből a hétköznapi élet számára a sztereoszkóp, a másikból a mozgókép származtatható.
Az MKE gyűjteményéből több mint 400 korai fénykép Huszár Adolf szobrászművész gyűjtése olyan szerzőktől, mint Giacomo Brogi, Carlo Naya, Robert Rive, Giorgio Sommer vagy Paolo Lombardi, melyeket utazásai során, mondhatni szisztematikusan vásárolt. Antik szobrok és antik szobrokról készített gipszmásolatok képei, valamint modern szobrok modern városokban: a nagyváros az egyre szaporodó köztéri szobrok, e 19. századi „public art” elsődleges befogadási terepe, s Huszárnak e tekintetben Budapesten úttörő szerep jutott.
Itt eszünkbe juthat, hogy a fénykép, ez a „szórólapszerű kép, melyet apparátusok állítanak elő és terjesztenek” (Vilém Flusser) igen könnyen szállítható, küldhető akár levélben is, terjedését segítette a vasúthálózatok fejlődésével felgyorsult posta, ott volt tehát mindennapokban, kivédhetetlenül. Liszt Ferenc a budapesti Műcsarnokban látott Verescsagin-kiállításon fényképeket vásárolt és küldött Carolyne Sayn-Wittgensteinnek, Carl Rahl bécsi professzor, Lotz Károly mestere, a tanítványt támogató levelében arra hivatkozott, hogy a festmények terveit már fényképeken látta. Nemcsak az újságokban lett egyre nagyobb a képigény, hanem a személyes kommunikációban is, a tehetősebb családoknál a falak és íróasztalok megteltek fényképekkel, az emberek saját magukról készült képeket ajándékoztak (vizitkártya) s az ismerősöket albumokba gyűjtötték. És képekkel leveleztek – nem véletlen, hogy a képeslap mint kép és kommunikációs forma a Monarchiában született.
A Mintarajztanoda működéséhez, tanáraihoz kapcsolható legkorábbi fényképek az MKE gyűjteményében Lotz Károly műveihez köthetők. Bár Lotz csak 1882-től lett hivatalosan a tanári kar tagja, már jóval korábban közelebbi kapcsolatban állt az iskola vezető mestereivel, Keleti Gusztávval, Székely Bertalannal, Morelli Gusztávval. A fotográfiák, valamint Lotz fennmaradt tanulmányrajzai részben legkorábbi megbízásaihoz kapcsolódnak, részben az elkészült falképek reprodukciói, s néhány talán az 1898-ban megjelent Lotz Album előkészítő munkálatai nyomán keletkezhetett.
A legkorábbi három kép, melyek az utólagos ráfestések miatt egyúttal a gyűjtemény legkülönösebb darabjai, bizonyosan az 1860-as évek legelején készült. Lotz litográfiáit forgalmazták fotografikus reprodukciókban. Egyetlen kis reprodukciót a Vigadóban 1875-ben festett puttókhoz készült vázlatoktól nagy biztonsággal Simonyi Antalnak tulajdoníthatunk a kép hátlapja alapján, ám nem kell feltétlenül egy fényképészre gondolnunk az első, 1862 és 1875 közötti fényképcsoportnál.
Az MKE gyűjteményében megőrzött fényképek részben Lotz első időszakának munkáihoz kapcsolhatók: Redoute (Vigadó), 1863, Károlyi-palota, 1864, Liptay-palota, 1872, Egyetemi Könyvtár, 1875, Magyar Nemzeti Múzeum, 1874. A fényképek a falképek vázlatairól készültek, talán azért is, hogy egyszerűbb legyen megmutatni, demonstrálni őket. Különleges érdekessége a képeknek, hogy a gyűjteményben található kétszáz eredeti Lotz-aktvázlatrajz nagy részét egyértelműen lehet társítani ezekhez a munkákhoz.
Stróbl Alajos szobrászművész fia, Stróbl Mihály könyvében olvashatjuk: […] Bécsi tartózkodása alatt – valószínűleg jövedelemforrásként – egy művészi akt fényképeket készítő cég részére, amely tanulmányi célokból az Akadémiát is ellátta ezekkel a képekkel, Strobl Alajos különböző beállításokban modellként is szerepelt. Sajnos ezek a fényképek az őrtűzi, 1929. évi tűzvész alkalmával elpusztultak.” (Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Egy magyar szobrász élete a Magyar–Osztrák Monarchiában. Strobl Alajos életútja. Strobl Alajos Emlékhely Alapítvány, Budapest, 2004. 41. lap) Megmaradt a családi albumban egy 1876-ban készült vizitkártya a húszéves Strobl Alajosról, mely a hátlap cégjelzése szerint Dr. Hermann Heid bécsi műtermében készült. Az a fényképész pedig, aki a művészeti akadémiákat aktfelvételekkel ellátta, éppen a darmstadti születésű, Magyarországon Klösz György mestereként ismerhető Dr. Heid volt. A Magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményében mintegy kétszáz aktfelvétel található Dr. Heid műterméből, melyek már az ő halála után kerülhettek Budapestre. A képek közül több mint húsz felvételen Stróbl Alajos látható, a róla készült vizitkártya alapján az arc egyértelműen azonosítható.
Az egyetemi gyűjteményben lévő akttanulmányok legnagyobb csoportja (ltsz. 1895) Dr. Hermann Heid fényképe, míg az 1477., 1789. és 5564. leltári számokon őrzőtt képek mindegyike Gaudenzio Marconi (1841–1885) fotója, s egy kisebb csoport (ltsz. 1711) képeit nagyrészt Dominik Stahala (? – Bécs, 1918) készítette (köszönet az utóbbi információért Michael Ponstinglnek). Így a korábban már azonosított taorminai, Wilhelm von Glöden (1856–1931) készítette fotográfiák (ltsz. 4070) mellett megadható a többi kép attribúciója is.
A Mintarajziskolán munka bemutatásának adekvát formája a kiállítás volt. A különböző helyszíneken és időpontokban rendezett bemutatók közül kiemelkedik az 1900-as párizsi világkiállításon történt megjelenés, mivel erre az alkalomra készült el minden bizonnyal az iskola megrendelése nyomán az a két fényképalbum, mely a vizuális intézményi önreprezentáció kivételes dokumentuma. Magán a kiállításon Erdélyi Mór készített felvételeket, melyeken a két album is azonosítható. A gyűjteményben ma is megtalálható a két eredeti album, melyek közül a Mintarajziskola és Rajztanárképzőt bemutató, nagyobb méretűben tizenhét fénykép és négy alaprajz van, s különálló lapokon ugyanebből a sorozatból másodpéldányok, valamint olyan képek is fennmaradtak, melyek nem kerültek be az albumba. Ezeken látható Weinwurm Antal bélyegzője, vagyis a fotókat nyilvánvalóan ő készítette. A női festőiskola albumának képei látszólag spontánabbak, ami esetleg a szereplők karakteréből adódhat, de itt is tudatosan megrendezett, beállított képekről van szó, amiben egy új, az albumba rendezéstől eltérő csoportosítás még inkább megerősítheti a nézőt. Számos képpárt fedezhetünk fel, követhetők a szereplők mozgásai a fényképezés idején, azonosíthatók a műtermek, sőt egyes személyek is. A női festőiskolát korábban Lotz Károly vezette, 1897/1898-tól a tanfolyam igazgatója és tanára Deák-Ébner Lajos (Pest, 1850. július 18. – Budapest, 1934. január 20.), aki szerepel is az album egyik képén.
A 19. század második felében nemzetközileg is divatossá váló új képfajták, a körképek és sztereoképek egyaránt tömegek szórakoztatására készültek. A vállalkozók egyetlen esély volt a befektetések visszatérülésére, ha sokan látogatták vagy vásárolták a képet. De míg a körképet házilagosan nehéz lett volna megvalósítani, a sztereoképek készítése kivételesen népszerűvé vált az amatőrök és a magán- vagy családi fotográfia közegében is. Bár a „Kaiserpanorama” mint nyilvános látványosság, a körkép panoráma pavilonjaihoz hasonlóan a nagyvárosok látogatható helyszíne volt, a két spektákulum között volt még egy alapvető különbség. A körképek látogatóinak nem volt szüksége semmilyen segédeszközre, együttesen, csoportosan kerülhettek a térillúzió csapdájába, a sztereoképek azonban mindig egyéni, egy nézőhöz kötött módon szemlélhetők. Ahogy a mai virtuális valóság, a 19. századi sztereokép is megkívánta a sztereonézők apparátusát és az egyéni elmerülést a térillúzióban. Állítólag az emberek kicsiny, de nem elhanyagolható százaléka nem látja a sztereoképeket, vagyis a térhatás emiatt is exkluzívabb, mint a gyakran sátrakban felállított és nem is mindig a legtökéletesebb technikával festett körkép – mely az 1900-as évekkel mind hatékonyabb és szofisztikáltabb termékekkel előálló és mindenütt elterjedő mozgófilm hatására leszálló ágba került.
A kiállításon bemutatjuk a MKE gyűjteményéből az első Magyarországon megvalósult körképnek, Feszty Árpád (és mások) A magyarok bejövetele című kompozíciójának Morelli Gusztáv készítette négy méter hosszú fametszetes reprodukcióját, valamint Weinwurm Antal fényképsorozatát az úgynevezett Bem–Petőfi-körképről. Barnaföldi Anna új munkája pedig az elpusztult Pokol körkép dokumentumai alapján, viruális valóságként idézi meg ezt a különös képződményt. A sztereoképeket Strobl Alajosné fotográfiáinak Peternák Anna készítette prezentációi révén tesszük elérhetővé, többféle módon, valamint kiállításra kerül egy korabeli sztereonéző eredeti képpel, amely módot ad az akkori és mai technikai megoldások és sztereoélmény összevetésére.
A szobrász Strobl Alajos felesége, Kratochwill Alojzia, élete során rendszeresen fényképezett, s miután rátalált a sztereo-technikára ilyen „Napszobrok” révén – a kifejezést az Underwood & Underwood cég kartonjáról átvéve – dokumentálta mindazt, amit érdekesnek tartott: utazásokat, nyaralást, kiállítást, műtermet, epreskerti látogatókat, fürdőzést, karácsonyt és márványbányákat.
A Strobl családdal kapcsolatos fő forrásunk Stróbl Mihály részletes családtörténete. Stróbl Mihály leírja, hogyan került kapcsolatba édesanyja a fényképezéssel: [1900-ban] „… Strobl Alajosné az ez időkben divatos, Párizs nevezetességeit ábrázoló stereodia-sorozatot vásárol, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy néhány évvel későbben saját maga is részben áttért a plasztikus fényképezésre. A fotografálás tudományába különben Balló Ede, apám liptószentmiklósi születésű festőművész barátja és földije vezette be Strobl Alajosnét. Így a századfordulótól kezdve családunknak igen sok fényképe maradt meg.” (i.m. 95. lap)
Ugyanezen könyv, a Gránitoroszlán kiséletrajzában Marianne Strobl Maria Stroblként szerepel (talán, mivel a családban volt több Mariann is). A magyar Képzőművészeti Egyetem gyűjteményében található különös szépségű albuma egyszerre kötődik az M. Strobl fotóműterem fő profiljához, a gyárak, üzemek, építkezések dokumentálásához, valamint a Strobl családhoz is, mivel Strobl Alajos ruszkiczai látogatásáról szól, benne a ruszkicai kőből faragott szegedi Széchenyi-szoborral, melyen „épp” dolgozott a mester. A ruszkiczai márványbányáról elnevezett album huszonkilenc képének mindegyikén Marianne Strobl műtermének piros színű pecsétjét találjuk.
Marianne Strobl műtermének felfedezése és bevezetése a nemzetközi fotótörténet kivételes alkotói közé a közelmúltben megtörtént a bécsi Photoinstitut Bonartes kiállítása és kiadott katalógusa révén (Ulrike Matzer, Marianne Strobl, „Industrie-Photograph”, 1894–1914. www.bonartes.org ). Az említett kiállításon volt látható egy családi megrendelésre készített album, melynek egyik lapja a dokumentálandó kastélyban berendezett ideiglenes műtermet örökíti meg, s a képen egy segéd és Marianne Strobl férje és munkatársa, Josef Stroblt látható. Josef Strobl – ifj. Strobl József (Krakkó, 1852. március 31. – Bécs, 1922. május 25.) – a családi emlékezet szerint fényképész volt, s minden bizonnyal közösen dolgoztak a házasságuk után. Egy fényképet biztosan Josefhez köthetünk: az Epreskert első fényképes ábrázolásaként számon tartott képet, melyen Strobl Alajos és testvére, Zsófia látható, Josef Strobl kézzel szignálta 1892-ben.
Számos Liptóujvár-Őrtűzön és a budapesti Epreskertben készült, Marianne Strobl műtermi bélyegzőjével ellátott, kivételesen szép fotográfia van a család tulajdonában, melyek 1900 és 1914 között készültek s részben megjelentek a fényképész nevének megjelölése nélkül A gránitoroszlán illusztrált kiadásában (Stróbl 2003. 8., 55.,75.,80., 85., 87., 91., 94–95., 144–145., 161.,170. lapok). A családi emlékezet szerint inkább József tartotta a családdal a kapcsolatot, így az 1900, 1912, 1914-es datálást viselő „M. Strobl” bélyegzővel ellátott képek lehetnek az ő felvételei is, ám a szerzőiség megállapítása egy fényképnél, ha jól működő műteremről van szó, bizonyos óvatosságot igényel. Legalább három fázis különíthető el: a levétel, tehát amikor az objektívon keresztül valamilyen beállítás nyomán a lemez fényt kap, majd a negatív-poztitív laborálása következik és a képkivágás kiválasztása a pozitívnál, itt a vegyszer-összetétel, az idők stb. fontosak, s végül a harmadik, amikor valaki azt mondja a kész pozitívra, hogy „jó” – ez az autorizáció lényegében, a szokások és mai elgondolásunk szerint egyaránt. Ekkor rákerülhet a képre vagy a hordozó kartonra a pecsét, vagy a kép ráragasztható a műterem céges kartonjára. A műtermekről annyi kiderülhetett az eddigiekből, hogy a 19. században még a középkori céhes hagyományok folytatásaként és hierarchiája szerint működtek, egy nagyobb műteremnek lehetett akár több tucat alkalmazottja is. Mindez nagyjából az első világháború végével, vagyis a hosszú 19. század lezárulásával szinte nyom nélkül tűnt el.
Az első világháború kitörését, azt a szinte mindenkire átragadó, lelkesült hangulatot, melyben szinte bűnnek számított egy tisztán érvelő, háborúellenes hang, érzékletesen írja le például Stefan Zweig A tegnap világa című könyvében, megmutatva, hogy az emberek végre a nagybetűs történelem szereplőinek képzelhették magukat. Joggal merülhetett fel bárkiben a nevezetes időszak, a „történelem” megörökítésének az igénye, s így lehettek ezzel a Képzőművészeti Főiskolán is, amikor megrendelték, ráadásul két szerzőtől, külön-külön az oktatási intézmény hadikórházzá alakításának dokumentálását. Ez volt a második tudatos döntésből származó, önreprezentációt szolgáló nagyobb fotográfiai megrendelés az intézményben, az 1900-as albumok után – s az egyik kiválasztott fotográfus ismét Weinwurm Antal. A másik egy fiatal újságírónő, Fabinyi Lili. Az ő képeinek egy része már 1914-ben megjelent. A Főiskola 1914–15-ös évkönyvéből az is kiderül, hogy az épületek átalakítása közvetlenül a világháború kitörésekor megkezdődött, úgy az Andrássy úton, mind az Epreskertben, s ezért az iskolai tanév csak 1915 januárjában indult, más helyszíneken: „Az Orsz. M. Kir. Képzőművészeti Főiskola Andrássy-út 71. szám alatti épület sebesült katonák ápolására átalakítva, mint M. Kir. Honvéd Hadi-kórház megnyílt 1914. évi szeptember hó 27-én 336 férőhellyel, illetőleg ággyal, mely közül 15 tiszti betegek részére külön nagy teremben helyeztetett el, a többi pedig a sebesült katonák, az őrség és a népfölkelő ápolók részére állíttatott fel.” (79. lap)
Az évkönyvben közölt képsorozatban van egy különös felvétel, az Andrássy út 71. számú épület, melyen vöröskeresztes zászló látható. Ehhez az épületnek a Weinwurm által 1900-ban, a párizsi album számára készített felvételét, annak is az egyik pozitívját használták fel: a zászlót egyszerűen ráfestették a fényképen látható épület homlokzatára. Ez a kép mintegy szimbolikusan összeköti a két intézményi megrendelést, az 1900-ast és az 1914-est, melyek nyomán egyedülálló felvételek készültek, nemcsak az akkori jelen, hanem a jövő számára is, emlékezésre és megfejtésre várva. A párizsi album ugyanis a külföld, míg a hadikórház-sorozat az utókor számára rendeltetett, vagyis nem kizárólag „belső használatra”, mint a gyűjteményben őrzött fotográfiák nagy része, ám azokhoz hasonlóan, és az eredeti intencióknak megfelelően „nem másolás, hanem tanulmányozás céljára”. Az már nem derül ki az iskolai évkönyvből, hogy maga az esemény, bár valóban történelmi volt, egészen másként zajlott, mint a naiv várakozás generálta elképzelésekből következett volna. A háború elhúzódott, a hadikórház folyamatosan működött, és az oktatás csak hat év elteltével kerülhetett vissza a megszokott helyszínekre, teljesen megváltozott körülmények között. Akkor a 19. századi fotográfiák már senkit sem érdekeltek, s ez így is maradt a 20. század végéig, a digitális világ újabb, a 19. századihoz hasonló képi revolúciójáig: s talán éppen ezért maradhattak meg ezek a képek, majd egy évszázadon át érintetlenül, mappákba és dobozokba, fiókokba és szekrényekbe zárva.
Peternák Miklós
Irodalom
Matzer, Ulrike (Hg.): Marianne Strobl, »Industrie-Photograph«, 1894–1914 (Beiträge zur Geschichte der Fotografie in Österreich, Bd. 15), Salzburg: Fotohof edition, 2017.
Faber, Monika: Inspiration Fotografie. Von Makart bis Klimt. Eine Materialiensammlung. Mit Beiträgen von Michael Ponstingl, hg. von Monika Faber und Agnes Husslein-Arco, Wien: Österreichische Galerie Belvedere, Photoinstitut Bonartes, 2016.
Garcia, Anne-Marie (Ed.), La photographie et les arts, Paris: Ecole Nat.sup.des Beaux-Arts, 2016.
Dittmann, Anastasia, In der Pose wird der Körper zum Artefakt. Berlin, 2013 „Das Wissen der Künste“ Ausgabe #1
https://wissenderkuenste.de/texte/ausgabe-1/in-der-pose-wird-der-koerper-zum-artefakt-das-kanonische-wissen-um-die-vollkommenheit-des-doryphoros/
Ponstingl, Michael (Hrsg.): Die Explosion der Bilderwelt. Die Photographische Gesellschaft in Wien 1861-1945, Beiträge zur Geschichte der Fotografie in Österreich, Band 6, Wien 2011.
Steinhardt, Petra Going into Detail : photography and its use at the drawing and design schools of Amsterdam: 1880-1910. Rijksmuseum studies in photography, Volume 7. Amsterdam: Rijksmuseum, 2009.
Comar, Philippe, Figures du corps. Une Leçon d’Anatomie à l’École des Beaux-Arts. Paris: ENSBA, 2008.
Kohlhuber, Daniela Dr. Hermann Heid (1834-1891). Von der Atelierfotografie zur Freilichtaufnahme. Erschienen in Fotogeschichte 101, 2006. http://www.fotogeschichte.info/index.php?id=165
Le Pelley Fonteny, Monique, Adolphe & Georges Giraudon: une bibliothèque photographique pour les savants et les artistes, 1877-1953. Paris: Somogy; Bourges: Archives départementales du Cher, 2005.
Faber, Monika: Josef Maria Eder und die wissenschaftliche Fotografie 1855-1918, aus: Das Auge und der Apparat, die Fotosammlung der Albertina, hrsg. von Monika Faber, Paris 2003, 142-169
http://blog.albertina.at/jart/prj3/albertina/data/uploads/Forschung/texte%20fotosammlung/faber_eder.pdf
O'Brien, Maureen C., - Bergstein, Mary (Eds.), Image and Enterprise: The Photographs of Adolphe Braun. London: Thames & Hudson, 2000.
Billeter, Erika, Malerei und Photographie im Dialog. Bern: Benteli Verlag, 1979.
Wlha, Josef , Illustrirter Katalog des Kunstverlages österr. Meisterwerke der bildenden Künste und des Kunstgewerbes. Wien: Josef Wlha 1893. 1-2.
Braun, Adolphe, Catalogue général des photographies inaltérables au charbon et heliogravures faites d'après les originaux, peintures, fresques, dessins et sculptures des principaux musées d'Europe, Paris: Dornach; Mulhouse, 1887.
Photographische Correspondenz, http://anno.onb.ac.at/cgi-content/anno-plus?aid=phc
Magyar nyelvű irodalom
A Magyar Képzőművészeti Egyetem jogelőd intézményeinek évkönyvei 1879 - 1941: http://www.mke.hu/evkonyvek
Fényképészeti Lapok, 1882 – 1888. http://documente.bcucluj.ro/web/bibdigit/periodice/fenykepeszetilapok/
Schambach Gyula, Classica philologiai szemléltető eszközök. Kaposvár: Hagelman, 1889.
Petőfi Sándor szobrának leírása és története / Szerkesztette Gerlóczy Károly vezetése és felügyelete alatt Amtmann Géza. Budapest: Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, 1892.
Eötvös József báró szobrának leírása és története / Szerkesztette Gerlóczy Károly vezetése és felügyelete alatt Buday József. Budapest: Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság, 1895.
Deák Ferencz szobrának leírása és története / Szekesztette Gerlóczy Károly vezetése és felügyelete alatt Buday József. Budapest: Pesti Könyvnyomda-Részvénytársaság, 1897.
Hornyánszky Viktor, Erdélyi Mór, Magyarország a párisi világkiállításon: 1900. Budapest: Hornyánszky, 1901.
Hornyánszky Viktor, Erdélyi Mór, Magyarország a párisi világkiállításon: 1900. Budapest: Hornyánszky, 1901.
Dr Erődi Béla: A londoni magyar kulturális kiállítás és tanulságai. Magyar Paedagogia. XVIII. 2. / 1909. 18. p. 80 – 92.
Ybl Ervin, Lotz Károly élete és művészete. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1938.
Ybl Ervin, Balló Ede naplója és levelei / szerk. bev., jegyzetekkel és munkáinak katalógusával ellátta [Budapest] : [1950] XV, 323 p.; 30 cm. Gépirat bekötve A kézirat a levéltár állományában. MKE Könyvtár G.486 ltsz. 15.545
Balló Ede képes útinaplója. Kézirat. S.n., [1911-1925]. [126] lev. 287 ill. Balló Ede utazásai során gyűjtött képeslapok, újság-kivágatok, belépőjegyek kézirásos-tollbejegyzéseivel 4 eredeti fotón jelmezben, első bejegyzés: 1911. január 31. utolsó: 1925, München Az album 104 üres lapján hiányoznak a képek Lenvászon kötésben, barna bőr sarokkal és gerinccel, amely aranyozott díszítésű 23770=ZZZG177392 Szépművészeti Múzeum – Könyvtár/Adattár
B. Majkó Katalin, A Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának története és különgyűjteményeinek bemutatása. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2007.
„Bús düledékeiden...” Müller János 1910 körül, a Magyar Királyság várairól készült fotográfiái. http://www.mke.hu/node/31515
“Eredeti másolat” Balló Ede és XIX. századi magyar kortársainak művészi másolatai a reneszánsz és barokk festészet remekművei után. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2004. http://www.revart.eoldal.hu/cikkek/muveszi-masolat.html
A Mintarajztanodától a Képzőművészeti Főiskoláig. MKE Budapest, 2002. http://www.mke.hu/mintarajztanoda/konyv2-04.htm
Bendig-Zsilinszky Zsófia, Kratochwill Alojzia friss kameraállásban. Szvet Tamás: Kibővített Emlékezet / Augmented Memory Interaktív médiainstalláció / interactive media installation, számítógép, kamera, fa / computer, camera, wood / 2012 Parthenón-fríz Terem / Budapest (2012. május 2-12.) Apertúra V. – 2012. augusztus. http://www.mafot.hu/apertura_kratochwill-alojzia-friss-kameraallasban.html
Bicskei Éva, A helyi mint nemzetközi. Az alakrajz oktatásának és a (női akt) modellek állításának gyakorlata a Mintarajztanodában. In: Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2. http://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_NEMG_kv_18_Modell/?pg=0&layout=s
Farkas Zsuzsa – Papp Júlia: A műtárgyfényképezés kezdetei Magyarországon (1840-1885). Budapest, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2007.
Farkas Zsuzsa: Az első fényírdák Pest-Budán http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200804/az_elso_fenyirdak_budapesten
Földi Eszter, A képzőművészet mostohagyermeke: a magyar művészgrafika kezdetei 1890-1914, Budapest: L'Harmattan : Magyar Nemzeti Galéria : Könyvpont Kiadó, 2013.
Gábor Eszter: Az Andrássy út körül. Osiris Kiadó, Budapest, 2010.
Gábor Eszter: Az epreskerti művésztelep. Művészettörténeti Értesítő, 1990/1-2, 22. (22-69.)
Hadik András Műteremlakások, műtermes villák, művésztelepek Budapesten. http://epa.oszk.hu/00000/00003/00025/hadik.html
Jalsovszky Katalin, Tomsics Emőke, Budapest, az ikerfőváros, 1860-1890. [Budapest] : Helikon, 2003. MKE: E.II.1008 – 103. lap Huszár Adolf
Király Erzsébet (Szerk.), Művészettörténeti tanulmányok Sinkó Katalin köszöntésére. A Magyar Nemzeti Galéria évkönyve. Budapest: MNG, 2002.
L. Baji Etelka: Strelisky, Egy fényképészdinasztia 100 éve, Budapest: Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001.
L. Baji Etelka-Varga Judit: Feltárulnak a mappák – Fényképek a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtárában http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/199956/fenykepek_a_magyar_kepzomuveszeti_egyetem_konyvtaraban
Nagy Ildikó: Társadalom és művészet: A historizmus szobrászai. Művészettörténeti Értesítő 1990. 1-2. szám
Nagy Ildikó (Szerk.), Aranyérmek, ezüstkoszorúk. Művészkultusz és műpártolás magyarországon a 19. században. Budapest: Magyar Nemzeti Galéria, 1995.
Nagy Ildikó: Egy fotóegyüttes az Epreskertről 1894-ből. Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997-2001. Budapest, 2002.
Nagy Ildikó: Másolatok Stróbl Alajos műtermében. Ars Hungarica, 2006/1-2, 307-318.
Nagy Ildikó: Stróbl Alajos és a szobrász mesteriskola. Magyar Képzőművészeti Akadémia, Budapest, 2006
Radványi Orsolya: „Aranykedélyű bohémekek tanyája”. Az Epreskert története (1882-1914). Auktor Kiadó, Budapest, 2001, 17.
Reformok évtizede. A Képzőművészeti Főiskola 1920-1932 között http://www.mke.hu/node/32538
Révész Emese, Kép, sajtó, történelem. Illusztrált sajtó Magyarországon 1850-1870 között. Budapest: Argumentum - OSZK, 2015.
Révész Emese (Szerk.), Az Ország Tükre - A képes sajtó Magyarországon 1780-1880. Budapest: Budapesti Történeti Múzeum–Országos Széchényi Könyvtár, 2012
Ritoók Pál: Az epreskerti Kálvária a források tükrében. Művészettörténeti Értesítő, 2003/1-2, 1-26.
Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Egy magyar szobrász élete a Magyar–Osztrák Monarchiában. Strobl Alajos életútja. Budapest: Strobl Alajos Emlékhely Alapítvány, 2004.
Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Strobl Alajos. A képeket válogatta és szerkesztette Havas Katalin. Budapest: Holnap Kiadó, 2003.
Szarka Klára: Fotógyűjtemények és archívumok sorsa a digitális korszakban (3 részben) http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200634/fenykepek_a_multbol_1_resz http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200656/fotogyujtemenyek_a_multbol_2_resz http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200701/fenykepek_a_multbol_iii_befejezo_resz
Székely Bertalan mozgástanulmányai. Budapest: Magyar Képzőművészeti Főiskola – Balassi Kiadó, 1992. http://www.c3.hu/szekely_bertalan/index.html
Szentesi Edit: Az epreskerti szobrászműtermek Parthenón-fríze. Ars Hungarica, 2005/2, 383-404.
Tomsics Emőke: Fotográfiák a hon oltárán – Jótékonyság és fotográfia az 1860-as években http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/200704/fotografiak_a_hon_oltaran
Támogató
