NYOMHAGYÁS : NYOMTATÁS

MAURER DÓRA GRAFIKAI MUNKÁSSÁGA
1955–1980

Maurer Dóra ma nemzetközileg is az egyik legmagasabbra értékelt magyar művész, akinek műveit London, Párizs és New York legjelentősebb múzeumaiban mutatták már be. A Magyar Képzőművészeti Egyetem tárlata különleges nézőpontból, a sokszorosított grafikák felől közelít e gazdag életműhöz.

Maurer Dóra 1961-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán, képgrafika szakon. Diplomamunkaként készült rézkarc-sorozatát nem fogadta el a bíráló bizottság, túlságosan modern látásmódjára hivatkozva. Pályája első évtizedében Maurer hűségesen kitartott a művészi sokszorosított grafika mellett. Mestere lett a rézkarcolás művészetének, 1976-ban Rézmetszet, rézkarc címen könyvet is írt a témáról. Virtuóz technikai tudása ellenére azonban sosem elégedett meg a tradicionális formák kereteivel. Folyamatosan kísérletezett anyagokkal, eljárásokkal. Ennek eredményeként született meg 1966-ra két nagyszerű sorozata, a Pompeji és Az este képei, melyekben szürreális képi világot teremtett egyedülálló gazdagságú felületekkel. 1970 körül Maurer azonban innen is továbblépett, mikor már nem a lemezre karcolt kép és annak míves nyomata érdekelte, hanem maga a lemez mint a nyomhagyás tárgya és a nyomrögzítés ősi cselekvése. A hetvenes években kísérleti munkáival, a hordozó lemez formáit meggyűrve, áttörve, elmozdítva, a nyomhagyáshoz kapcsolódó cselekvéseket rögzítve újította meg a magyar sokszorosított grafikát. Olyan fogalmak kötődnek a nevéhez, mint az egymást követő mozgásfázisokat rögzítő „folyamatgrafika” vagy a művészi akciókat dokumentáló „akciógrafika”. Utóbbi jellegzetes típusa a „pedotípia”, ami lábnyomok által alkotott egyedi nyomat. Az ezekben az alkotásokban felvetett kérdéseket a hetvenes években már fotósorozatokon, fotogramokon, filmetűdökön, később festményein folytatta tovább.

A NYOMTATÁS – NYOMHAGYÁS című kiállítás csaknem száz mű bemutatásával nyújt reprezentatív válogatást Maurer Dóra grafikai életművéből. Megjelennek köztük a főiskolás évek sosem vagy csak ritkán látott darabjai, valamint a későbbi, konceptuális korszak kiemelkedő művei és sorozatai. A sokszorosított grafikákat az életmű egységében mutatja be a tárlat, kiegészítve azokat az azonos gondolatkörben fogant fotókkal, fotogrammokkal és filmekkel.

Maurer Dóra Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész, professor emerita. 1955-től 1961-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1967-től 96-ig Budapesten és Bécsben él. 1987-1991 között budapesti Iparművészeti Főiskola vendégtanára, 1990-től 2007-ig pedig a Képzőművészeti Főiskola (később Magyar Képzőművészeti Egyetem) Festő Tanszékének tanára, 2013-től Doktori Tanácsának tagja.

Grafikákat, rézkarcokat, festményeket alkot, de fotózással, filmmel is foglalkozik. Grafikáival több nemzetközi díjat nyert. Fontos csoportos tárlatokon szerepelt a Magyar Nemzeti Galériában, a Műcsarnokban, a Budapest Galériában, Bolognában, Bécsben, Kölnben, Berlinben, Barcelonában. Számos egyéni kiállítása volt Budapesten az Ernst Múzeumban, Budapest Galériában vagy a Ludwig Múzeumban, Veszprémben, Bécsben, Utrechtben, Stockholmban, de olyan emblematikus kiállítóhelyeken is szerepelt, mint a Museum of Modern Art, New York (1985, 2015), a Whitechapel Gallery, London (2015), a Museum Ritter, Németország (2014), a The Museum of Fine Arts, Houston (2014); a 12. Isztambuli Nemzetközi Biennále (2012), vagy a Centre Pompidou, Párizs (2010). 2016-ban a legendás londoni White Cube Galéria rendezett számára egyéni tárlatot.

Hazai közgyűjteményben a többi közt a Magyar Nemzeti Galériában, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban és a pécsi Janus Pannonius Múzeumban találhatók művei. Külföldön több ausztriai, németországi és londoni közgyűjtemény őrzi alkotásait.
Számos nemzetközi galériában állított már ki: legutóbb a Tate Modernben (2016). További kiállításai: Maurer Dóra munkái különböző gyűjteményekben megtekinthetők világszerte: New York (Museum of Modern Art), London (Tate Modern), The Art Institute of Chicago, Magyar Nemzeti Galéria (Budapest), Neue Nationalgalerie (Berlin) és a Victoria & Albert Múzeum (London).

NYOMTATÁS – NYOMHAGYÁS

A sokszorosított grafika olyan szelete Maurer Dóra életművének, amely az egész pályára kiható képi gondolatokat vetett fel. Mindemellett kivételes kvalitása és kísérletező jellege miatt a magyar grafika történetének is meghatározó fejezetét alkotja. Maurer 1961-ben grafika szakon végezte el tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. 1960 után technikai kísérletek révén gazdagította nyomatait. 1970 körül fordulat következett be grafikai munkásságában: a lemezre maratott ábrázolás helyett maga a nyomhagyás, mint folyamat és akció, valamint a nyomtatás mint dokumentum került művészi kísérletei középpontjába. Az erről való gondolkodást egyedülálló következetességgel folytatta a korszak magyar művészetében, a nyomhagyás-nyombiztosítás problémáját kiterjesztve és átfordítva a rokon médiumokba, a fotóba, mozgóképbe és festészetbe. Ebben a hozzávetőlegesen 1981-ig tartó időszakban megalapozta a magyar művészi nyomtatott grafika konceptuális irányát. Annak ellenére, hogy kísérletező szellemű rézkarc sorozatára 1961-ben nem kapott diplomát, pályája szorosan kötődik a főiskolához: komoly művészetpedagógiai gyakorlat után, 1990-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő tanáraként dolgozott (diplomáját utólag kapta meg), 2008 óta a „Professor emerita” cím viselője.
Maurer Dóra számára a mélynyomás választása nem elsősorban technikai döntés, hanem a képzőművészeti tárgyalkotás gondolati magva. Több mint fél évszázadot átölelő életművét a kifejezési eszközök gazdagsága jellemzi, amelyben a tradicionális grafikai és festészeti eszközök mellett helyet kap a fotó, mozgókép és akcióművészet egyaránt. Ezen belül a képgrafikákon keresztül olyan kérdéseket vizsgál, amelyek médiumokon átívelően, az egész életmű alapvető gondolatai: ezek nyomhagyás mint elemi képalkotás, kép mint akciófolyamat dokumentuma, a képi összetevők előre kiszámítható és nem kiszámítható mozgása, képi szekvenciák reverzibilis és nem visszafordítható struktúrája, eredeti és másolat viszonya, szabály és véletlen kölcsönhatása. E képi gondolatok egy része a sokszorosított grafikai gyakorlatból, tapasztalatokból eredt, hogy kifejezetten e médiumon keresztül kerüljön kibontásra, majd később más technikai kifejezőeszközök felhasználásával folytatódjon. A képgrafikai alkotómunka sajátos folyamata, anyagszerűsége, filozófiája Maurer számára nem önelvű specialitás, hanem a valóság és művészi tárgyalkotás viszonyának belső dinamikáját feltáró jelenség.

Főiskolai évek

Maurer Dóra közvetlenül a Képzőművészeti Gimnázium elvégzése után, az 1955/1956-os tanévben kezdte meg tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. A grafika szakon mesterei Hincz Gyula és Ék Sándor voltak. A rézkarcolás technikájával 1956 őszén ismerkedett meg, a mélynyomás egész grafikai életművében meghatározó maradt. Bár a hivatalosan elvárt tónusos rajzban is otthon volt, az akadémikus realizmus helyett nagyobb hatással volt rá Nagy István, Nemes-Lampért József, Barcsay Jenő és Kassák Lajos művészete. Baráti köréről készült, érzékeny kontúrrajzú arcképeit Picasso klasszicizáló vonalrajzai ihlették. A rézkarc kísérleti formáiba az egy évvel fölötte járó Major János vezette be. Újszerű technikája és expresszív realizmusa miatt III. éves korában felmerült eltanácsolása is. 1959-től a 15-16. századi németalföldi realizmus és az 1920-as évek német expresszionizmusának hatására mind jobban eltávolodott a szocialista realizmus idealizáló szemléletétől. Az idősebb Pieter Bruegel nyomán készült Dulle Griet rendet rak jellemző példája a hivatalos munkás tematika ironikus átiratának. Alternatív realizmusát a Tanácsköztársaság évfordulójára készült rézkarc sorozata, a Munkásmozgalmi-triptichon összegezte. A sok alakos, összetett kompozíciók a felkelés három fázisát ábrázolják: az összeesküvést, a felkelést és a megtorlást, újrakezdést. Az első jeleneten asztal körül tárgyaló szervezkedők modelljei a főiskola személyzete és Maurer évfolyamtársai, közvetlen baráti körének tagjai voltak, balról jobbra: Nagy György, Melocco Miklós, Vásárhelyi Vera, egy takarítónő, Major János, hivatásos modell, fűtő, Deák Klára és Urbán György. Néhányuk feltűnik a forradalom leverését követő szervezkedők között is.
Látszólagos tematikai igazodása ellenére tehát Maurer rézkarcai távol álltak a főiskolai oktatás hivatalos irányvonalától. Szemléletében a kibontakozó szürnaturalizmus képviselőivel, Lakner László és körével érzett rokonságot. 1961-re befejezett diplomamunkája, a Mindennapok című, nyolc lapos rézkarc sorozata saját jelenének szubjektív, lírai panorámája volt. Stilárisan egyértelműen elszakadt a rézkarcolás uralkodó hazai stílusától, egyenlő távolságot tartva Szőnyi István követőinek plasztikusan formált klasszicizáló realizmusától éppúgy, mint a Kondor-kör patetikus archaizálásától. Nyomatain Maurer a rézkarc hajlékony vonalrajza helyett a különféle erősségű maratásokkal, síkmaratással és idegen anyagok (elsősorban különböző szövésű textilek) lenyomatával hozta létre sajátos felületeit. Kiemelkedő technikai tudása ellenére a rézkarc sorozatra nem kapott diplomát. Bár tanárai elismerték kiemelkedő technikai tudását, a minisztérium képviselője vétót emelt ellene, mondván: „az ilyen szemlélettel nem érthet egyet.”

Pszichikai realizmus

A főiskolás években meghatározó expresszív realizmusból és szürnaturalizmusból Maurer a hatvanas évek elejétől a szürreális, mágikus, képzeleti tartalmak felé mozdult el. A természeti látványt, annak is mikroszkopikus rezdüléseit, szürreális képződményeit vitte lemezre. A szubjektív megfigyelés, szabad asszociáció és filozofikus elvonatkoztatás változó impulzusaiból rajzolódott ki a hatvanas évek elejének két jelentős grafikai sorozata, a Pompeji-ciklus és Az este képei. Amikor 1963-ban először kapott útlevelet, kihasználva, hogy az hosszabb külföldi tartózkodást tett lehetővé, több hónapon át kalandozott Olaszországban és Görögországban. Hazatérve, 1966-ig két nagy rézkarc sorozatban dolgozta fel élményeit. Jelenetein a konkrét táj- és városképek helyett inkább az emlékező vándor, saját spirituális útját járó zarándok viszonya jelenik meg az egymásra halmozódott időrétegekhez. Pompeji lapjain konkrét romok, történeti emlékek ábrázolása helyett élet és halál körforgásának az utazót magával ragadó fájdalmasan szép élménye ölt formát. Piranesihez hasonlóan őt is foglalkoztatta a monumentális építményeket felemésztő természet burjánzó energiája, az enyészet melankóliája. Az Este képei 11 lapos sorozata párhuzamosan készült a Pompeji-ciklussal. Jeleneteit szintúgy az itáliai és görögországi utazás inspirálta, ám kevésbé konkrét módon. Az Este képei puha szétomló formái hangulati képek, inkább a belső, mint a külső táj látomásai, utazói a tudatalatti tartományában kóborolnak.
Nyomatain megjelenő biomorf képződményeihez a rézkarcot nem a vonalrajz hordozójaként használta, hanem annak különféle anyagok és maratási folyamatok során létrejövő felületeiből építkezett, montázsszerűen egymásra rétegezve a különféle textúrákat. Rézkarcainak sajátos felületi gazdagsága egyéni invenció, szisztematikus kísérlet sorozat eredménye. Felfogása szerint a rézkarc experimentális médium, amelynek technikai konvenciói folyamatosan felül írthatóak. Kísérletei középpontjában ebben az időszakban a rézlemez (s rajta keresztül a nyomat) faktúrálisan gazdag megmunkálása állt.
Végzése után alkotói szabadságát a Képcsarnok Vállalat megrendelésére készített kompozíciókkal biztosította. 1961 és 1968 között mintegy negyven kompozíció készült, műfajuk szerint elsősorban gyárábrázolások és történeti jelenetek. Megfogalmazásukat tekintve ezek Maurer főiskolás évei alatt kidolgozott expresszív-mágikus realizmusát folytatták, a szereplők karakteres megjelenítésében és felfokozott gesztusrendszerében éppúgy, mint a karcolt, maratott felületek gazdag textúráját tekintve (A brennbergi bányászok kilakoltatása, Sallait letartóztatják).

Akciógrafikák

1970-től Maurer szisztematikusan elszakad a korábbi virtuóz képalkotástól, a fémlemezt nem a kép hordozójának, hanem a nyomhagyás akcióját dokumentáló hordozónak tekinti. E fordulat radikális demonstrációjaként az alumínium lemezt egy bérház emeletéről ejtette le, majd az ütközés következtében roncsolódott lemezt lenyomtatta. A Nagyon magasról leejtett lemez esetében a nyomat a hordozó lemezt ért behatás dokumentuma. A behatás okozója nem közvetett kémiai reakció, hanem az alkotó direkt akciója. „Pedotípiái” esetében a nyomhagyás legősibb eszköze, a lábnyom válik képalkotó elemmé. Az 1971-től készülő akciógrafikákon már a nyomtatás folyamatszerűsége kerül középpontba, a lemezt ért hatások egymást követő fázisai jelennek meg (Egy mozgás nyoma). A hordozó lemez „lassú felejtését” dokumentálja az Akkumuláció című kompozíció, amely a lemez alá nyomott betűk fokozatos elhalványulását és átrendeződését őrzi meg. Ezen az elven készültek a Szónyomok lapjai, ahol egy szó („szó”, „jós”, „játszó”, „záró”) betűi nyomódnak egymásra. Az egymást felülíró betűk halmozódása nem megerősíti, hanem kioltja az egész jelentését. Bujdosó Alpár költővel készített közös sorozatán (Wortspuren) szintén a lemez alá helyezett karton betűk domborulata ölt formát, de ezúttal teljes szavak tűnnek el és formálódnak újra. Maga a szöveg is a gondolatok és művek eltűnésére, láthatatlanná válására utal.
A frottázs ősi technikája az Elrejtett struktúrák alapja. Elrejtés és felmutatás, megsemmisítés és visszaállítás korábban is tapasztalt dinamikája sűrítve hatja át e munkákat.
A Nyomtatás kimerülésig egyetlen, hidegtűvel függőlegesen vonalkázott alumínium lemez egymást követő lenyomatait rögzíti, azt a folyamatot dokumentálva, miként változik a lenyomat a lemez kopásával, a karcolótűvel vésett árkok ellaposodásával. A nyomtatott kép változásának folyamata a sokszorosított grafika processzusának lényegi elemét ragadja meg: a képismétlésben megbúvó változó jelenlétét. A sötétből a világosba, a nehézből a könnyű minőségébe átforduló felületekkel, szimbolikus erővel demonstrálva, hogy a hordozóról készült levonatok a művészi grafika tradicionális technikái esetében sosem azonosak. Az azonos méretű lemezek rendezett sora, a barázdák Fibonacci-számsor törvényszerűsége szerint növekvő távolsága az a szilárd keret, amelyen belül a folyamatos elhalványulás előre nem kiszámítható folyamata lezajlik. A vonalak elhalványulása a nyomtatás fizikai munkáját végző alkotó fizikai kimerülését is kifejezi, az anyagiból a szellemibe forduló szimbolikus elmúlás.

Kurátor: RÉVÉSZ Emese

Szervezés: MAJSAI Réka

Grafikai terv: CZEIZEL Balázs

Kiállítás PR: CSEJDY Réka

Szövegek: RÉVÉSZ Emese

Angol fordítás: RUDNAY Zsófia

A kiállítás előkészítésében részt vettek:
BÓDI Kinga, FÜSPÖK Zoltán, IZINGER Katalin, PANKASZI István, PŐCZE Attila, TARR Hajnalka

A kiállítást kivitelezte:
BÁLVÁNYOS Levente, GYŐRI István

A Magyar Képzőművészeti Egyetem köszönetet mond azoknak az intézményeknek és magánszemélyeknek amelyek, és akik műtárgyaikat a kiállításra kölcsönözték.

Hatvany Lajos Múzeum, Hatvan
Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Budapest