KIÁLLÍTÁSOK

Térfoglalások. A Régi Műcsarnok történetei

Időpont: 2022. február 22 - március 19.
Helyszín: Barcsay Terem és az főépület különböző helyszínei

Megnyitó: 2022. február 22. 18:00

Megnyitja BOJÁR Iván András művészettörténész

Nyilvános tárlatvezetések (zárójelben a tárlatvezetést tartó személyek nevével):
március 5., 15 óra (Lázár Eszter és Révész Emese),
március 7., 17 óra (Bojtos Anikó és Lázár Eszter),
március 19., 15 óra (Lázár Eszter és Révész Emese).

Kiállítók

CZENE Márta, CZIGÁNY Ákos, FESZL Frigyes, FUSZ Mátyás, GRÓF Ferenc, JOVÁNOVICS György, JUNGFER Gyula, KOÓS Gábor, KÓSA János, Adolf LANG, LENGYEL András, LOTZ Károly, PLATZER Antal, RÉVÉSZ LÁSZLÓ László, TRANKER Kata, Katarina ŠEVIC, SZÁSZ Veronika

Koncepció: RÉVÉSZ Emese
Kurátorok: RÉVÉSZ Emese, LÁZÁR Eszter
Az MKE150 projektvezetője és a kiállítás koordinátora: USZKAY Tekla
Grafika: TARCSA Rebeka

A tárlat középpontjában a frissen felújított Régi Műcsarnok épülete áll. Az 1877-ben átadott palota egykor a kortárs magyar művészet első kiállítóterének épült, ahol a párizsi Szalon mintájára rendeztek tárlatokat. Díszítésében a kor számos jeles alkotója részt vett, élükön Lotz Károllyal, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetem Andrássy út 69. szám alatti épületében található, 2021-ben felújított falképek alkotója volt. Az épület később számos funkciót töltött be, itt működött egy ideig az Iparművészeti Múzeum elődje és a Plasztikon (a viaszbábuk múzeuma), 1928-tól pedig itt kapott helyet a kortárs magyar művészetet bemutató első állandó tárlat, az Új Magyar Képtár. 1945 után a Képzőművészeti Főiskola bérelte, és a mai napig az intézmény állandó kiállítóhelyének ad otthont. A tárlat a szimbolikus térfoglalás, kánonteremtés és reprezentáció-színrevitel fogalmai mentén, muzeális tárgyakkal és kortárs művekkel idézi meg az új pompájában ragyogó épületet és Lotz Károly kivételes jelentőségű falfestményeit.

A Régi Műcsarnok épülete, díszítése és utóélete 1874-től napjainkig / konferencia

2022. MÁRCIUS 18. 9.30−18.00

Tudományos konferencia a Magyar Képzőművészeti Egyetemen a „Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történetei” című kiállításhoz kapcsolódóan

HELYSZÍN: 1062, Budapest, Andrássy út 69-71. (Bejárat: Andrássy út 71.) Nagyelőadó (Barcsay Teremből nyílik)

PROGRAM

DÉLELŐTTI SZEKCIÓ
Szekcióvezető: Révész Emese művészettörténész,
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészettörténész Tanszék

9.30 – Köszöntés, regisztráció

10.00−10.20
Pilkhoffer Mónika
(Pécsi Tudományegyetem BTK Történettudományi Intézet, Modernkori Történeti Tanszék, docens)

Lang Adolf fő műve: a Régi Műcsarnok
Lang Adolf (1848-1913) különös alakja a magyarországi építészettörténetnek, aki 1873-78 illetve 1891-1908 között dolgozott hazánkban. A Csehországban született, német anyanyelvű, bécsi iskolázottságú építész Hágától Bukarestig sok helyen élt és sokféle épületet tervezett. A kiegyezés után Budapestre érkezve a Pesti Építőtársaság építészeként működött; ekkor nyerte el a Műcsarnokra kiírt nemzetközi tervpályázat első díját. Az előadás a tervpályázat és az építkezés történetét mutatja be, kitérve a Régi Műcsarnok stílusválasztására, előképeire, térszervezésére és artisztikus enteriőrjeire. Az előadás felvillantja az épület szerepét és helyét Lang munkásságában, illetve röviden kitér későbbi sorsára is.

10.20−10.40
Katona Júlia
(Iparművészeti Múzeum, tudományos titkár; Schola Graphidis Művészeti Gyűjtemény (MKE – Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium), gyűjteményvezető)

Scholtz Róbert díszítőfestészete
Az épület ornamentális festésének kivitelezése Scholtz Róbert és műhelye nevéhez fűződik. A 19. század utolsó harmadában ugrásszerűen fejlődő építőipar egyúttal a szobafestőipar felíve­lését hozta magával, mely iparágnak a császári és királyi szobafestőként tevékenykedő Scholtz Róbert volt az egyik meghatározó egyénisége. Olyan épületek díszítőfestésének kivitelezése fűződik a nevéhez, mint az Operaház, az Országház, a Mátyás-templom és több Andrássy úti palota, köztük a Régi Műcsarnok épülete.

10.40−11.00
Pandúr Ildikó
(Iparművészeti Múzeum)

Jungfer Gyula kovácsoltvas művészete
Jungfer Gyula műlakatost több szál is fűzte a régi Műcsarnokhoz. Ő volt az 1877-ben megnyílt épület ma is álló, monumentális kovácsoltvas lépcsőelzáró rácsának az alkotója. 1883-ban, az Iparművészeti Múzeum kiállításának (régi) Zeneakadémia felé való kiterjesztése évében ismét őt bízták meg, hogy a kiállítótér rácskapuzatát elkészítse. Ráadásul előtte való évben bekerült a Munkácsy Mihály tiszteletére az épületben rendezett jelmezes művészbál válogatott vendé­geinek körébe. Ez azt mutatja, hogy már a munkásságában fordulópontnak tekintett, 1885. évi országos kiállítási szereplését megelőzően sem csak kézműiparának kiemelkedő képviselőjét, de a művészi rangú alkotót is tisztelték és elismerték személyében.

11.00−11.20
Balla Gabriella
„... majolika kút szökteti fel vízsugarát”:

Fischer Ignác (1840-1906) „műve és ajándoka” a Műcsarnoknak
Zsolnay Vilmos kerámia- és Fischer Mór porcelángyáros életművét, tevékenységét az utóbbi évtizedekben számos kiállítás és publikáció tette ismertté, azonban az Osztrák Magyar Monarchia harmadik kerámiagyárosa, Fischer Ignác neve inkább csak gyűjtők, múzeumi szakemberek körében hangzik ismerősen. Ki volt Fischer Ignác a Műcsarnok belső udvarán felállított díszkút készítője és adományozója, milyen szerepe volt a 19. század utolsó harmadának ipartörténetében?

11.20−11.40
Csík Tamás
(Országos Széchenyi Könyvtár)

Műipari Osztály – Az Iparművészeti első évei a Régi Műcsarnok épületében
Az idén szintén alapításának 150. évfordulóját ünneplő Iparművészeti Múzeum történetének kezdeti szakasza és sikerei egyértelműen az Andrássy út 69-hez kötődnek. Egy fiatal, jóformán szervezeti keretek és saját tisztviselők nélkül induló intézmény esetében akár még természetesnek is mondható, hogy a kezdeti évek a gyors fejlődésből következő fellendülést hoztak. Ellenben, hogy az 1880—1890-es évek ezt követő pénztelenségén, a szűkös helyiségek jelentette korlátokon, illetve a hiányzó kapcsolatrendszerből következő nehézségeken sikerült túllépni, az a múzeum első őrén, Pulszky Károlyon túl, leginkább az őt követő Ráth Györgynek és utódjának Radisics Jenőnek köszönhető. Az Iparművészeti Múzeum 1877 és 1896 közötti története egyben az ő elkötelezett munkásságuknak is emléket állít.

11.40−12.00
Sármány-Parsons Ilona (művészettörténész)

A Műcsarnok másfél évtizede: kiállitások 1877-től
A Képzőművészeti Társulat Andrássy úti Műcsarnoka végül Ferenc József részvételével, mintegy 300 művet bemutató reprezentatív kiállítással nyílt meg 1877. november 8-án. 1896-ig itt kerültek megrendezésre a Társulat kiállításai.

12.00−12.20 – Kérdések és válaszok
12.20−13.30 − Ebédszünet

DÉLUTÁNI SZEKCIÓ
Szekcióvezető: Lázár Eszter művészettörténész,
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművészet-elmélet Tanszék

13.30-13.50
Bojtos Anikó
(Magyar Képzőművészeti Egyetem, Könyvtár. Levéltár és Művészeti Gyűjtemény)

„…régi renaissance-mesterek voltak csak képesek ugyanannak az alaknak ennyi változatát elképzelni.” Lotz Károly fal,-és mennyezetképei a Régi Műcsarnokban
Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Andrássy úti, reprezentatív kiállítási palotájának különleges ékei Lotz Károly 1877-ben festett muráliái. Az ekkor már elismert művész a lépcsőházi lunetták klasszikus szépségű nőalakjaiban a különböző képzőművészeti ágakat, az első emeleti folyosó mennyezetét díszítő kompozíciókban pedig az európai művészet több évszázados kánonának esztétikai alapelveit jelenítette meg. Az épület funkciójához jól illeszkedő program kialakításában döntő szava lehetett a Társulat elnökének, Pulszky Ferencnek, aki már a Nemzeti Múzeum lépcsőházának kifestése során meggyőződhetett Lotz művészi kvalitásairól, és rokonszenvvel figyelte működését. A műcsarnoki allegóriákon jól megfigyelhető az épület stílusához igazodó, reneszánsz mintaképek egyéni, alkotó módon történő újraértelmezése, illetve Lotz stílusának fokozatos elszakadása egykori mestere, Carl Rahl romantikus neoklasszicizmusától. Az alkotások legközelebbi párhuzamai azok a zömében magánpaloták számára készült mitologikus kompozíciók, melyeken Lotz a ’70-es években dolgozott. Ezek az épületek azonban elpusztultak, a kapcsolódó iratok és művek szétszóródtak. A műcsarnoki alkotások révén tehát egyedülálló módon tanulmányozhatjuk életművének azt az átmeneti fázisát, mely a következő évtizedben elvezetett főműve, az Operaház mennyezetképének megalkotásához.

13.50−14.10
Fehér Ildikó
(Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészettörténeti Tanszék)

Művészet-allegóriák a reneszánsz festészetben – A Lotz-falképek művészettörténeti előképei
A Régi Műcsarnok lépcsőházának és emeleti folyosójának boltozatán megfestett neoreneszánsz dekoráció a másolatokból jólismert és a 19. századi képi hagyományban festészeti toposzként élő, 1500 körüli római freskó festészet klasszikus elemeit használja fel. A boltozat felületének antik épí­tészeti elemekből kialakított sávokkal geometrikus formákra való felosztása, kiegészítve groteszk elemekkel és puttók dekoratív alkalmazásával olyan formavilágból merít, mely a 16. század első felében Raffaello és Pinturicchio II. Gyula pápa megrendelésre, illetve az ő támogatásával készült mennyezeti festmények alapján terjedt el. Lotz Károly és a falképek programalkotója számára a Stanza della Segnatura boltozati festményének klasszikus elrendezése, bizonyos elemeinek felhasználása, az allegóriák használata látványos stílus és kompozícionális mintát jelentettek. Lotz Károly festményein Pinturicchiónak a Santa Maria del Popolo templom kórusának boltozatán megfestett, félig ülő, félig fekvő figurái élednek újjá neoreneszánsz formában.
A Hét szabad művészet (Septem artes liberales) női alakokként megjelenő allegorikus ábrázolása a kora-középkorig nyúlik vissza, azonban a Festészet és Szobrászat a Mechanikus művészetek (Artes mechanicae) közé tartozott és női allegóriaként való megjelenítésével a 16. században Giorgio Vasari firenzei és arezzói falképein találkozunk először.

14.10−14.30
Révész Emese
(Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészettörténeti Tanszék)

Az Új Magyar Képtár a Régi Műcsarnok épületében
1928 és 1935 között itt kapott helyet a modern magyar művészet első állandó tárlata, a Petrovics Elek által rendezett Új Magyar Képtár kiállítása. Az új múzeum kialakításában Petrovicsot az a szándék vezette, hogy a modern magyar művészet önálló teret kapjon, külön választva mind a korábbi hazai mind a külföldi művészet anyagától. A tárlat jól tükrözte a Klebelsberg-i konszolidáció művészetszemléletét, amelyben a kortárs művészet elsősorban a természetelvű tendenciákat, fő sodrát a Nagybányai művésztelep tevékenysége és az alföldi realizmus jelentette.

14.30−14.50
Majsai Réka

A Barcsay Terem kiállításai a rendszerváltás idején
A Főiskola 1949 után a Régi Műcsarnok épületével egy klasszikus kiállítóteret is örökölt, az egyéb más funkciókat betöltő felszabaduló négyzetméterek mellett. Kutatásom az 1988-ban, Kiss István rektori vezetése alatt Barcsay Jenő festőművész, a Főiskola egykori professzora és mestere után elnevezett „Barcsay kiállítóterem”, valamint az 1991-ben, az egykori nyitott udvar beépítésével kialakított „Aula” terében létrejövő kiállításokat vizsgálja. Ahogyan egyetemi tanácsi jegyzőköny­vekből is nyomon követhető, ez az örökség megoldatlan helyzeteket okozott mind a kiállítási tér releváns programjának kialakítását, mind a fenntartás financiális hátterének, szervezeti műkö­désének tárgykörét illetően. Ebben az időszakban és a korábbiakhoz képest a kiállító térnek, ha nem is mindig konzekvens módon de “arculata” lett. Nevet kapott, működési szisztémát, amit az intézmény elviekben saját maga alakított ki s amelyben határozottan kimutatható a hallgatói aktivitás fokozódása, valamint a főiskola munkájához napi szinten nem kapcsolódó művészeti szakma szerepvállalása is. A korábban tapasztalható központi pályázatokra beadott munkákon, valamint a rendes éves szakmai bemutatókon kívül önálló és csoportos kiállításokat is szerveztek a hallgatók, és az időszak művészeti életét karakterisztikusan formáló szakemberek. Ráadásul úgy, hogy (szemben a sereg szemle jellegű tárlatokkal) abban hangsúlyos művészi utak nyomai rajzolódtak ki. A most vizsgált időszak kezdő dátuma az 1990. április 10-én megnyitott Távolság című kiállítás lesz. A kiállító művészek Komoróczky Tamás, Nemes Csaba, Szűcs Attila valamint Veress Zsolt voltak. A kiállításban közreműködött Zwickl András, művészettörténész. Az öt napig nyitva tartó tárlat mára több szempontból ikonikus pillanata az adott időszak sodrásának.

14.50−15.10
Sturcz János
(Magyar Képzőművészeti Egyetem, Művészettörténeti Tanszék)

Elitista játékszer vagy közintézmény? − A Műcsarnok funkciójáról
A Műcsarnok irányítását mindig is túlfűtött indulatok, művészeten belüli hatalmi törekvések és politikai szándékok vették körül. Ennek következménye lehetett az a képzőművészeti életen belüli rendszerszintű hibát jelző bonmot, ami szerint a Műcsarnok élén csak megbukni lehet. A vélekedés abból eredt, hogy az intézmény funkciójával kapcsolatos elképzelések az elmúlt évtizedekben összezavarodtak, s a vele szemben támasztott, egymásnak ellentmondó elvárások eleve teljesíthetetlenek voltak.

15.10−15.30 – Kávészünet

15.30−16.30
Kerekasztal-beszélgetés a Térfoglalások kiállításhoz kapcsolódóan kortárs képzőművészek részvételével:

Résztvevők: Fusz Mátyás, Kósa János, Tranker Kata
Moderátor: Lázár Eszter (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművézet-elmélet Tanszék)

17.00−18.00
Lázár Eszter és Révész Emese kurátori tárlatvezetése
a „Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történetei” című tárlaton

Az esemény nyilvános és ingyenes, regisztráció nem szükséges.
További információ:
Uszkay Tekla, exhibitions@mke.hu

---

És mégis mozi a föld!
IMXXX – Intermédia retrospektív

“Mert ez a világ... egy mozgóképpalota... az élet nem algebra, hanem hangosfilm...
- Igaz! Epurci move... - szólt a szerelő.
- És mégis mozi a föld! - bólintott Maxbell.”
P. Howard (Rejtő Jenő): Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára. Albatrosz könyvek, Magvető, Budapest, 1966. (2) 254. lap

Időpont: 2021. december 15 - január 29.
Helyszín: Barcsay Terem

Az Intermédia létrejötte (1990-1993) óta foglalkozik az összes művészi kifejezésre alkalmas technikai médiummal, vagyis a celluloid alapú filmkészítés éppúgy jelen van, mint az analóg videó vagy az interaktív multimédia. Mivel az elmúlt harminc év alatt sok minden alapvetően megváltozott, köztük amit filmnek vagy tágabban mozgóképnek nevezünk – úgy az anyagi hordozót, mint a hozzáférés módját tekintve –, ezért a bemutató Ariadné-fonala e kijelölt terület témakörein vezet végig, melyek egymástól szigorúan nem elkülönített tematikus csoportok formájában (filmrajzok, video nem video, film az ablakban, mozgókép (an)archívum, amikor a film volt a divatban, médiumanalízis) jelennek meg. A kiállítás résztvevői a szak jelenlegi hallgatói, akik új munkákat készítenek, de a korábban Intermédiára járt alkotók műveiből is (retrospektív) válogatást mutatunk be a rendelkezésre álló fizikai, valamint a virtuális térben.

A kiállítás kurátora: Peternák Miklós, művészettörténész, egyetemi tanár, Intermédia Tanszék

Támogatta:

www.nka.hu

---

A falanszter emlékezete
Projekt az EU4Art keretében

Időpont: 2021. október 28. – november 30.
Helyszín: az Egyetem környékének közterei, illetve a Főépület 314-es terme, valamint online felületek

A falanszter legalábbis kétjelentésű: az immár több mint kétszáz éves Fourier-féle elképzelés értelmében vonatkozhat egy utópiára, és lehet disztopikus – szintén XIX. századi, madáchi – hasonlat. A falanszter egyben metafora is: alkalmazták már a jelenre, a múltra és a jövőre egyaránt. Az egyetem hallgatóinak valós és virtuális köztéri projektje olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a jelen lehetséges emlékezete egy jövőbeli falanszterben; a gyerekkor elveszett emlékei; az emberi és embertelen falanszter; szabad-e emlékezni a falanszterben? A kérdések tágabb értelemben összekapcsolódnak az egyéni és a kollektív emlékezet, illetve az archívum témakörével.

Résztvevők:

Burján Vanda, Csapó Dóra, Drótos Dominika, Fébert Zsófia, Glauser Liza, Gubányi Bálint, Jakab Borbála Róza, Kálazi Anna, Kozma Lilla, Kürti Madlen Mirjam, Liksay Csenge Gyopár, Marosfalvi Marcell, Márton Dominika, Milinszki Boglárka, Papp Írisz, Pataki Luca, Pusztai Fruzsina, Reining Vivien, Sarfenstein Ditta, Schell Réka, Tamás Boldizsár, Teleki Emma, Visnyai Zoltán, és Borsos Lőrinc m.v.

Kurátor: Mélyi József művészettörténész, Képzőművészet-elmélet Tanszék
Instruktorok: Koller Margit, Salamon Júlia, Szilák Andrea, Tayler Patrick

Instagram: memoryofphalanstery

---

Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói

„Miután a természetnek nem hivatása, hogy számunkra kész képeket állítson elő, így a természet által nyújtottak puszta másolása nem adhat műterméket”.
Székely Bertalan

Időpont: 2021. november 06. – december 4.
Helyszín: Barcsay Terem

Az európai művészeti hagyomány középpontjában hosszú évszázadokon keresztül az ember, az emberi test ábrázolása állt: a művész ezen keresztül fogalmazta meg kérdéseit, tette meg állításait. Ebből adódóan az első művészeti akadémiák oktatási programjában is központi helyet foglalt el a testábrázolás, sőt a modellállítás privilégiuma eredetileg csakis a művészeti intézményeket illette meg. Jól illusztrálja ezt, hogy a francia nyelvben az académie szó nemcsak akadémiát, hanem aktot is jelent. Az intézményes rajzoktatás, a mintarajzkönyvek elterjedése a rajzi kifejezésmód demokratizálódását eredményezte, hiszen többé már nemcsak a nagy mesterek műhelyeiben dolgozók kiváltsága volt a rajzolás, hanem szélesebb tömegek számára is lehetővé vált a rajz változatos technikáinak elsajátítása és gyakorlása.
Az akadémiai művészetoktatásban – ahogy azt a belga művészetteoretikus, Thierry de Duve a művészetoktatási modellekről szóló írásában kifejtette – a gondos tanulmányozás és a hű másolás jelentette a képzés alapját, hiszen a struktúra a reneszánsztól kezdve a realizmus térhódításáig meghatározó volt. A 20. század során Nyugat-Európában és Amerikában az akadémikus hagyománytól való eltávolodás, illetve az absztrakt tendenciák megerősödése nyomán a modellállításon nyugvó leképezés jelentősége csökkent. Ám a kelet-európai művészeti felsőoktatási intézményekben, köztük egyetemünkön, a 20. század folyamán ez a klasszikus megközelítés napirenden maradt.
A kiállítás az alakrajz/mintázás tanításának módszertanából kiindulva az emberi test ábrázolását a testtel kapcsolatos különböző társadalmi diskurzusok kontextusában, esettanulmányokon keresztül mutatja be. Az eredeti műtárgyak és archív dokumentumok egyes oktatási elvek intézményen belüli folytonosságára mutatnak rá, ugyanakkor azt is láthatóvá teszik, hogy a különböző korszakokban, egyes oktatók szemléletéből fakadóan hogyan kapott egyéni, sajátos színezetet az emberi test felépítésének tanítása.
A kiállítás az MKE Egyetemi Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény anyagára épít. A Gyűjteményben fennmaradt, Székely Bertalan által készített anatómiai rajzok, szemléltető ábrák, továbbá a Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék gyűjteményének tárgyi emlékei átfogó képet adnak arról a pedagógiáról, mely hosszú évtizedekre lefektette a tárgyak oktatásának alapjait.

A kiállításhoz magyar-angol nyelvű katalógus készül.

Kiállító művészek:

Balló Ede, Barcsay Jenő, Charles Bargue, Birkás Ákos, Bortnyik Sándor, Czene Márta, Dallos Ádám, Drozdik Orshi, Gadányi György, Gebauer Ernő, Giffing Ida, Guttmann Mária, Győrffy László, Dr. Hermann Heid, Holzmann Friderika, Kacz Endre, Keresztes Zsófia, Knapp Eugénia, Kondor Béla, Kő Pál, Kőnig Frigyes, Kristóf Krisztián, Lakner László, Lábay János, Major János, Medveczky Jenő, Mosdóssy Imre, Nagy Gyula, Gustav Olofson, Philipp István, Rakssányi Dezső, Somogyi József, Sváby Lajos, Szabó Vladimir, Piri Kálmán, Szende Dezső, Szentistványi Gyula, Székely Bertalan, Tóth Ilona, Tóth Nándor, Vaszary János, Vörös Erzsi, Weinwurm Antal.

Kiállítás koncepció: Albert Ádám
A kiállítás kurátorai:Albert Ádám képzőművész, a Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék vezetője és Bojtos Anikó, művészettörténész, gyűjteménykezelő, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény munkatársa

---

Parthenón-fríz Terem – Szobrász Tanszék

A Parthenón-fríz Terem 2021-22-es kiállítási programjának összeállításakor elsődleges szempont volt a jubileumi tanév programja, ezért olyan alkotók bemutatása kap hangsúlyt, akik az epreskerti szobrászképzés meghatározó egyéniségei voltak. Közülük is kiemelkedik Stróbl Alajos (1856-1926), az epreskerti Szobrász Mesteriskola alapítója. A kiállításon eddig be nem mutatott vázlatrajzai mellett elsősorban portrészobrok szerepelnek. A Szobrász mesterek az Epreskertben I-II. kiállítások a szobrászati képzés jelenét és múltját mutatják be: a szobrászképzés alapítása óta eltelt időszak archív fotók és az oktatás ikonikus alakjainak egy-egy kisplasztikája segítségével elevenedik meg, míg a jelenkori képzéshez a különböző tanszéki kurzusok és mesterosztályok munkából összeállított válogatás kapcsolódik. Segesdi György (1931-2021) 1987 és 1997 között tanított a Szobrász Tanszéken. Tervezett kiállítása az elhunyt mester munkásságába ad betekintést, különös tekintettel oktatói tevékenységére.

Parthenón-fríz Terem – Az MKE150 keretében tervezett kiállítások

2021. szeptember 28 – október 9. Segesdi György
2021. október 26 – november 5. Szobrász mesterek az Epreskertben I.
2021. november 9 – 19. Bencsik István
2022. február 22 – március 5. Szobrász mesterek az Epreskertben II.
2022. április 26 – május 14. Stróbl Alajos

---

---