A Varázsló kertje – Szurcsik József kiállítása

A Varázsló kertje – Szurcsik József kiállítása

A Varázsló kertje – Szurcsik József kiállítása

Megnyitója: 2024. február 29, 18:00 óra
Helyszín: Műcsarnok- 1146 Budapest, Dózsa György út 37.
Megtekinthető: 2024. március 1. - április 7.

Jelen kiállítás egyfajta összegzés és visszatekintés. Bemutatjuk a legfontosabb alkotói korszakok jellegzetes műcsoportjait: a korai grafikákat és ceruzarajzokat, lemezborítókat és olaj-karton képeket. Azokat a festményeket, amelyeken Szurcsik jellegzetes motívumai jelennek meg, mint a csapda, a hiány, a falak, az emberi viszonyok, illetve a formázott mitológiai kompozíciók. Különös hangsúlyt kapnak az utóbbi évek alkotásai, mint a tájképek, a fekete-fehér képek, vagy a Bestiárium Humanum lapjai. A kétdimenziós munkák mellett egy válogatás is látható a művész szobraiból. Célunk megmutatni azt a sokrétű alkotói folyamatot, amely az elmúlt közel negyven évben Szurcsik József munkásságát jellemezte. Nagyon fontos meglátnunk, hogy bár a művészt az egyén viszonyrendszerei foglalkoztatják leginkább, a lépték, amiben gondolkodik egyáltalán nem egyéni: sokkal inkább egy felülemelkedett helyzetből tekint rá az egyéni lehetőségekre, hibákra, rossz döntésekre. Archetipikus, ismétlődő, már-már kozmikus léptékű ez a figyelem. A megmutatás, a figyelemfelkeltés az a gesztus, amivel segíteni akar, hogy az egyéni, önző gondolatok helyett nagyvonalúan, egymásra fókuszálva hozzuk meg döntéseinket. Ez az ő mágikus képessége.

kurátor: Kondor-Szilágyi Mária

Gyenes Gábor: 113 LÖVÉS – A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése Könyvbemutató

Időpont: 2025.10.22., 10:00
Helyszín: MKE, Kiselőadó

Gyenes Gábor: 113 LÖVÉS – A dunaszerdahelyi maffia felemelkedése Könyvbemutató

Social Art Workshop

Skócia 2025
2016 nyarán a szervezők meghívták a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszéket, hogy szobrokkal gazdagítsuk a költészet...

Social Art Workshop

Nyomtatás folyamatban / Tipărire în curs

Megnyitó: 2025.10.23., 18:00
Megtekinthető: 2025.10.23. − 11.15.
Helyszín: Amzei Creativ Corner

Nyomtatás folyamatban / Tipărire în curs

MKE Doktori Iskola program

MKE Doktori Iskola programja a tihanyi művésztelepen
2025 október 21-24.

MKE Doktori Iskola program

Graduation Projects 2025

Mutassátok a szakdolgozatotokat!
Jelentkezési határidő: 2025. november 6.

Graduation Projects 2025

Epreskert rejtett arcai - exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjéban Bóka B. Lászlóval

Időpontok:
2025.10.24., 17:00
2025.10.26., 17:00
Helyszín: Epreskert

Epreskert rejtett arcai - exkluzív kultúrtörténeti séta a művészet kertjéban Bóka B. Lászlóval

Rejtett hommage

A Vizuális Művészet Tanszék BA3 osztályának kiállítása
Megnyitó: 2025.10.17., 18:00
Helyszín: Vajda Lajos Pinceműhely
Megtekinthető: 2025.10.18. -11.09.

Rejtett hommage

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

Helyszín: Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum (Rákóczi-ház)
Megtekinthető: 2025.10.11. – 11.16.

V. Művészkönyv Triennálé – Martin kiállítás Miskolcon

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Megtekinthető 2025.11.21-ig
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria

ÉV GRAFIKÁJA DÍJ '24

Együttműködési megállapodás a Guangzhou Academy of Fine Arts és a Magyar Képzőművészeti Egyetem között

Október 13-án az MKE vendégeként üdvözölhettük a kínai Guangzhou Academy of Fine Arts (GAFA) delegációját...

Együttműködési megállapodás a Guangzhou Academy of Fine Arts és a Magyar Képzőművészeti Egyetem között

Meghívó – Emlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire

Időpont: 2025.10.22., 10:00
Helyszín: MKE

Meghívó – Emlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

Nap körül a csillagokban

Kiállításmegnyitó Gaál Józseffel
Megnyitó: 2025.10.12. 16:30
Helyszín: Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria
Megtekinthető: 2025.10.12. – 2026.01.04.

Nap körül a csillagokban

Balanyi Zoltán: Pneuma

Megnyitó: 2025.10.14.,18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 202510.15–24.

Balanyi Zoltán: Pneuma

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

A nevezés határideje: 2025.11.05.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

Test és lélek

Kiss Tibor festőművész, művészeti anatómia tanár emlékkiállítása
Megnyitó: 2025.10.14., 18.00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.10.15– 28.

Test és lélek

Finom illesztések – Golden Repair

Chilf Mária a Ludwig Múzeum kiállításán
Időpont: 2025.10.09., 18.00
Helyszín: Ludwig Múzeum
Megtekinthető: 2026.02.22-éig

Finom illesztések – Golden Repair

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

2024. szeptember 1. – 2025. november 30.

MKE Intézményi Művészeti Diákköri Műhely előkészítése és lebonyolítása – 2024/2025 – NTP-HHTDK-24-0080

jumpSTARt 2025 / MKE Hallgatói Aukció

Időpont: 2025.11.07., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem

jumpSTARt 2025 / MKE Hallgatói Aukció

Fiatal festészet-szobrászat 2025

Helyszín: Pécs, Zsolnay Negyed, m21 Galéria
Megnyitó: 2025.10.21., 18:00
Konferencia: 2025.10.22., 11:00
A kiállítás megtekinthető: 2025.10.22 – 11.23.

Fiatal festészet-szobrászat 2025

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2025

A Magyar Képzőművészeti Egyetem programsorozata
Időpont: 2025.10.08– 11.07.

Tehetség és támogatás: indul a jumpSTART 2025

Szabó Andrea Príma különdíjas

Szabó Andrea, az MKE Tervezőgrafika Specializáció oktatója elnyerte a Komárom-Esztergom vármegyei Príma-díj különdíját.

Szabó Andrea Príma különdíjas

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

Jelentkezési határidő: 2025. október 31.

Pályázati felhívás Klebelsberg Kunó életének kutatására

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra

Leadási időpont: 2025.11.10–14.

Alkotói pályázat a XXXIV. Gyáli Téli Tárlatra