PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Berán Lajos-díj

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Berán Lajos-díj

A Sopronban megrendezésre kerülő Országos Érembiennále keretében, a Biennále fennállása 40. évfordulója alkalmából a Magyar Pénzverő Zrt. (Díjalapító) – tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Bank egyetértésével – díjat alapított Berán Lajos-díj elnevezéssel, a vert érem hazai hagyományainak ápolása, elsősorban a fiatal tervezői korosztály vert érem tervezői folyamatba történő bevonása céljából.

A díj elnyerésére proof kivitelű vert érem készítésére alkalmas, eredeti (vert éremben még nem megvalósult) elő- és hátoldali grafikai tervek (együttesen pályamunka vagy pályamű) benyújtásával lehet pályázni, a mindenkori Országos Érembiennále rendezésének évében

A díjalapító a pályamunkák tematikáját nem kívánja megkötni.

Részvételi korhatár: betöltött 18-45. év.

Az érvényes pályázat feltétele legalább egy-egy elő- és hátoldali grafikai terv benyújtása, de egynél több pályamunkával is lehet nevezni. A pályázó saját belátása szerint a grafikai tervei mellett elkészítheti és benyújthatja az érintett tervek gipszmodelljét is.

A pályázó a pályamunka benyújtásával felelősséget vállal azért, hogy a pályamunka a saját szerzői műve, továbbá felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői, felhasználói, illetve személyiségi jogát, a pályamunka közzététele semmilyen jogszabályt nem sért.

A 2023. évi pályamunkák elbírálására és az eredmény kihirdetésére a XXIV. Országos Érembiennále keretében kerül sor.

Díjazás: A nyertes pályamű alkotója a Magyar Pénzverő Zrt. által alapított Berán Lajos-díjban részesül, a pályaműve bemutatásra kerül az Országos Érembiennálén, emellett a Magyar Pénzverő Zrt. megvalósítja a nyertes tervet és 10 db szerzői példányt biztosít az alkotónak. A díjazás része továbbá, hogy a nyertes pályamű alkotója egyszeri alkalommal, egy adott tematikában, nem kizárólagos meghívottként részvételi lehetőséget kap a Magyar Nemzeti Bank következő évi emlékérme-kibocsátási programja pályázati rendszerében.

A pályázat benyújtásának helye és ideje:
Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének székháza
1061 Budapest, Andrássy út 6. I.
emelet;
kizárólag 2023. május 3-4. (szerda-csütörtök, 10-16 h között).

  • Határidő után beérkezett pályamunkákat nem áll módunkban elfogadni.
  • A pályamunkákat lezárt borítékban kérjük benyújtani.
  • A pályázathoz kérjük mellékelni a benyújtott pályamunkák rövid szöveges leírását és az érem kivitelezésére vonatkozó tervezői javaslatot.
  • A pályamunkák benyújtása a pályázók saját költségén történik.
  • A benyújtott pályamunkákat a pályázók más pályázati felhívásra nem adhatják be mindaddig, amíg a jelen pályázat eredményhirdetése meg nem történik.
  • Amennyiben a nyertes pályamunka esetében bármilyen, a kiírás szabályaival szembeni nem-megfelelőség merül fel, a Díjalapító a díjat visszavonhatja.
  • Gyűrött, félbehajtott pályamunkákat nem fogadunk el.
  • Pályamunkákat vissza nem küldünk, a díjazásra nem kerülő pályamunkákat a pályázók 2023. május 10-11. 10-16h közötti időszakban a beadás helyszínén visszakaphatják. A vissza nem vett pályamunkák tárolásával kapcsolatosan a Díjalapító felelősséget nem vállal.

A grafikai tervekkel szemben elvárt technikai követelmények:

  • A két éremoldal külön-külön, A4-es méretű lapon jelenjen meg, 160 mm-es átmérőben, fekete/fehér kidolgozással.
  • Bármilyen rajzeszköz használata elfogadott, a számítógépes tervező programokat is beleértve.
  • A terveken egyértelműen különüljön el az alapsík a plasztikai elemektől.
  • Az alapsík árnyékolást, sraffozást nem tartalmazhat.

A gipszmodellekkel szemben elvárt műszaki követelmények (tájékoztató jelleggel, nem kötelező elkészíteni): A gipszmodell kör alakú, átmérője kb. 160 mm, peremes kivitelben készül. A peremmagasság maximum 1,8 mm, az éremkép maximális plasztikája nem haladhatja meg a perem magasságát, míg a minimális plasztika nem kerülhet az alapsík alá és legalább 0,3-0,4 mm-rel az alapsík fölé kell emelkednie, határozott kontúrral. A betűk magassága 0,4-0,8 mm között lehet. A gipszmodell vastagsága minimum 15 mm, maximum 20 mm (külső palástja kónusz nélküli). Az alapsíknak és a reliefnek buboréktól és krátertől mentesnek kell lennie. Az alapsík nem lehet tányéros vagy hullámos és egyenetlen.

A pályamunkák készítésének ideje alatt a Magyar Pénzverő Zrt. szakembere folyamatos konzultációs lehetőséget biztosít a Társaság székhelyén, előre egyeztetett időpontban.

Időpont-egyeztetés a 06-1-210-2847-es telefonszámon lehetséges.

A nyertes pályamű kivitelezése maximum 42,5 mm-es átmérőben, színesfém alapanyagból történik.

Amennyiben a kivitelezéshez gipszmodell készítésére is szükség van és azt a nyertes Pályázó a pályamunkájához nem csatolta, a giszmodell készítésével kapcsolatosan a Díjalapító a nyertes Pályázóval külön egyeztetést kezdeményez.

A Díjalapító – ugyancsak a nyertes Pályázóval előzetesen egyeztetve – a nyertes pályaművet a vert éremben történő kivitelezéshez szükséges mértékben módosíthatja.

A Magyar Pénzverő Zrt. fenntartja a jogot a nyertes pályamű kereskedelmi célú hasznosítására is, a pályázat nyertesével kötendő külön felhasználói szerződés keretében.

A Magyar Pénzverő Zrt. Berán Lajos-díj alapítói szabályzata a honlapján (www.penzvero.hu) hozzáférhető.

Diploma 2026 #JövőKÉPZŐ

Május 19-én indul a Magyar Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatóinak nagy hagyományú diplomakiállítás-sorozata.

Diploma 2026 #JövőKÉPZŐ

Elhunyt Veress Sándor László (1934–2026)

2026. május 21-én, életének 92. évében elhunyt Veress Sándor László...

Elhunyt Veress Sándor László (1934–2026)

Inter Alia 

Intermédia diplomakiállítás a Bakáts Bunkerben
Megnyitó: 2026.06.25., 19:00
Helyszín: Bakáts Bunker
Látogatható: 2026.06.25 – 07.10.

Inter Alia 

Krizsán Családi Alapítvány Díj

Pályázati határidő:
2026. július 6. (hétfő), 12:00 óra

Krizsán Családi Alapítvány Díj

Az alkotás kulisszái – Múzeumok Éjszakája a Képzőn

Időpont: 2026. június 20. szombat

Az alkotás kulisszái – Múzeumok Éjszakája a Képzőn

Intermédia-művész Diploma 2026 # JövőKÉPZŐ

Helyszín: MKE | Barcsay terem, Aula
Megtekinthető: 2026.06.16 -18.
Védés: 2026.06.16., 10:00 

Intermédia-művész Diploma 2026 # JövőKÉPZŐ

Szakkör különkiadás – A Képzőművészet-elmélet Tanszék alapszakos diplomaprojektjének záróeseménye 

Időpont: 2026. június 17., 16:00
Helyszín: Lehetőségek tere
Látogatható: 2026. június 17., 16:00-18:00 

Szakkör különkiadás – A Képzőművészet-elmélet Tanszék alapszakos diplomaprojektjének záróeseménye 

Meghívó Da Silva Vitor Augusto Bento angol nyelvű doktori védésére

Időpont: 2026.06.16., 10:00
Helyszín: MKE Doktori Iskola, Feszty-ház

Meghívó Da Silva Vitor Augusto Bento angol nyelvű doktori védésére

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

2026. JÚNIUS 4–15.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Látogatási lehetőség az Indonéz Nagykövetségen

Az Indonéz Köztársaság Budapesti Nagykövetsége 2026 júniusában „Visit-Embassy Month” címmel programsorozatot szervez...

Látogatási lehetőség az Indonéz Nagykövetségen

Lelkes gyakornokot keresünk! 

KET MA diplomaprojekt
Megnyitó: 2026.06.05. 19:00
Helyszín:art quarter budapest
Megtekinthető: 2026.06.05 – 07.03.

Lelkes gyakornokot keresünk! 

65 +/- Amire megöregszünk — csoportos kiállítás

KET MA diplomaprojekt
Megnyitó: 2026.06.05., 18:00
Helyszín: aqb Project Space
Látogatható: 2026.06.05 – 07.03.

65 +/- Amire megöregszünk — csoportos kiállítás

Nemzetközi bábos workshopon vettek részt hallgatóink Olaszországban 

A Látványtervező Tanszék harmadéves, báb specializációjú hallgatói egyhetes nemzetközi workshopon vettek részt Polignano a Mare-ban

Nemzetközi bábos workshopon vettek részt hallgatóink Olaszországban 

Csendkirály címmel nyílik hallgatóink és munkatársaink kiállítása az Esernyős Galériában

Megnyitó: 2026.06.04., 19:00
Helyszín: Esernyős Galéria
Megtekinthető: 2026.06.04 – 07.02.

Csendkirály címmel nyílik hallgatóink és munkatársaink kiállítása az Esernyős Galériában

I’m an archived document / Archív dokumentum vagyok

Az Intermédia és Képzőművészet-elmélet Tanszék hallgatóinak közös kiállítása
Megnyitó: 2026.06.04. 19:00
Helyszín: Bakáts Bunker
Megtekinthető: 2026.06.05–18.

I’m an archived document / Archív dokumentum vagyok

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Borsos Miklós születésének 120. évfordulója alkalmából

A pályaművek beadási határideje: 2026. augusztus 14.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Borsos Miklós születésének 120. évfordulója alkalmából

Egy-egy millió forint az AMADEUS díj nyerteseinek jutalma

Az AMADEUS Alkotói Ösztöndíj évtizedek óta támogatja a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő- és szobrász hallgatóit. 

Egy-egy millió forint az AMADEUS díj nyerteseinek jutalma

A Képző szenátusa nagy többséggel támogatta Erős István rektorjelölti pályázatát 

23 igen, 2 nem, 2 tartózkodás (1 érvénytelen) mellett az egyetem szenátusa megszavazta Erős István rektorjelölti pályázatát.

A Képző szenátusa nagy többséggel támogatta Erős István rektorjelölti pályázatát 

Kinn világos címmel nyílt kiállítása Szabó Ádámnak

Helyszín: INDA Galéria
Megtekinthető: 2026.05.14. – 06.17.

Kinn világos címmel nyílt kiállítása Szabó Ádámnak

Come as you are -  Between us 

Megnyitó: 2026.05.28. 16:30 
Helyszín: KPMG
Megtehinthető: 2026.05.29 – 06.24.

Come as you are -  Between us 

Hallgatóink kiállításai nyílnak a Werk Akadémián

Fekete Borbála, Purgell Réka - Hiperbola
Megnyitó: 2026.06.01. 18:00
Helyszín: Werk Akadémia
Megtekinthető: 2026.06.01– 21.

Hallgatóink kiállításai nyílnak a Werk Akadémián

Krizsán-díj 2026

Nemzetközi lehetőség végzős hallgatóknak
Pályázati határidő: 2026.07.06., 12:00

Krizsán-díj 2026

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Ülésezett az egyetem szenátusa december 10-én, melyen több, az intézmény jövőjét befolyásoló döntés született.

Megalakult a megújult Etikai Bizottság a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

Az egyetem vezetői és a Hallgatói Önkormányzat képviselői az elmúlt napok intenzív és konstruktív tárgyalásai után az alább közöltekben állapodtak meg...

Megállapodott az egyetem vezetése és a HÖK

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem az egyetem kollégiumában 2022-ben történt sajnálatos eseményekről...

MKE sajtóközlemény 2025 november 25.

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem kollégiumában 2022-ben történtekkel kapcsolatban...

MKE sajtóközlemény 2025 november 24.

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására