PRIMAVERA – Dorogi János kiállítása

PRIMAVERA – Dorogi János kiállítása

PRIMAVERA – Dorogi János kiállítása

Megnyitó: 2024. április 16. 18:00
Helyszín: MKE Epreskert, Parthenón-fríz Terem (1063 Budapest, Kmety György utca 26-28.)
A kiállítást megnyitja: Gálhidy Péter

„Dorogi organikus szobrászata sok szempontból elbizonytalanít; sem időhöz, sem helyhez nem kötődik. Bizonyos szempontból időtlenek és néhány kivételt leszámítva meglehetősen nehezen illeszthetők szobrászati hagyományainkba. Az ebből következő bizonytalanság azonban kifejezetten üdítőleg hat, mert olyan szabadságérzetet közvetít, amely leginkább az alkotói folyamat szabadságából fakad, melyet mintha kizárólag a művész által választott anyag természetes tulajdonságai kötnének. Dorogi alapállása tehát a természet törvényeinek követésén nyugszik, ami megszabadítja a természet utánzásának, vagy egy örökölt formarend követésének kényszerétől, és rámutat az emberi szellem azon képességére, amely a természet törvényei által képes felismerni önmagát. Éppen ez, az időtlen törvényekhez való ragaszkodás teszi műveit örökérvényűvé, a formákat pedig a végtelen számú lehetőség miatt szabaddá.” (Schneller János művészettörténész)

A kiállítás megtekinthető: 2024. április 16 - április 26-ig, 10:00-18:00 óra között

NOVEMBER 25. INFO

NOVEMBER 25. INFO

Képzőművészet és zene metszéspontján

Dance Break and Yellow Solo - az MKE Intermédia eseménye
Időpont: 2025.12.10., 18:00
Helyszín: MKE, Intermédia Tanszék

Képzőművészet és zene metszéspontján

Nagy Barbara munkáját publikálta a Dán Nemzeti Galéria

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Dán Nemzeti Galéria (Statens Museum for Kunst), publikációt jelentetett meg Nagy Barbara munkájáról.

Nagy Barbara munkáját publikálta a Dán Nemzeti Galéria

Magyari Balázs: Elidegenített alakzatok

Megnyitó: 2025.12.09., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2025.12.10– 19.

Magyari Balázs: Elidegenített alakzatok

Ötödéves és Erasmus vendéghallgatói beszámolók

Restaurátorművész szak, festőrestaurátor és faszobrász-restaurátor specializációk 2025/26-os tanév
Időpont: 2025.12.05., 9:00
Helyszín: MKE, előadóterem (vetítő)

Ötödéves és Erasmus vendéghallgatói beszámolók

Negyedéves restaurátorművész szakos hallgatók szakmai beszámolója

Festőrestaurátor, kő– faszobrász-restaurátor specializációk 2025/26 tanév
Időpont: 2025.12.09. 9:00
Helyszín: MKE, előadóterem (vetítő)

Negyedéves restaurátorművész szakos hallgatók szakmai beszámolója

Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate

Megnyitó: 2025.12.05., 18:00
Helyszín: PUCCS Contemporary Art
Megtekinthető: 2025.12.05 – 2026.01.09.

Setényi Anna Eszter: Kitchen Debate

PÁRBESZÉD

Megnyitó: 2025.12.04., 18:00
Helyszín: 2091 Etyek, Magyar utca 65.
Megtekinthető: 2026.01.09-ig

PÁRBESZÉD

Szobák Prágában

Az MKE hallgatóinak installációi a POKOJE kiállításon

Szobák Prágában

A fény árnyékot vet?

GRAFIKUSMŰVÉSZ HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2025.12.03., 18:30
Helyszín: Helyszín: MKE | Aula
Megtekinthető: 2025. 12.03– 18.

A fény árnyékot vet?

Újabb képző Red Dot díj – Tőrincsi Krisztián sikere

Tőrincsi Krisztián tervezőgrafikus oktatónk Red Dot díjat nyert új MVM Flow font család tervével.

Újabb képző Red Dot díj – Tőrincsi Krisztián sikere

Jelszó: Könnyedség

Időpont: 2025. december 10., 19:00
Helyszín: Zeneakadémia, Solti Terem

Jelszó: Könnyedség

A Képző Bakuban: új megállapodás és nemzetközi együttműködés

November 18. és 21. között Bakuban, Azerbajdzsánban megalakult a türk művészeti felsőoktatási intézmények Rektori Konferenciája...

A Képző Bakuban: új megállapodás és nemzetközi együttműködés

Typoflow Biennálé Győr

Tervezőgrafika sikerek és díjak

Typoflow Biennálé Győr

TypoFlow, a betű ünnepe

Az ország első tipográfiai biennáléján, a Győrben rendezett TypoFlow-on részt vett az MKE illusztráció specializációja is.

TypoFlow, a betű ünnepe

Egy testen keresztül…

Dicső Eszter Nóra kiállítása a Partiumi Keresztény Egyetemen
Helyszín: PKE Művészeti Tanszék, Nagyvárad

Egy testen keresztül…

„Where the Wild Roses Grow”

Benkovics Virág és Matulányi-Szabó Zita kiállítása
Megnyitó időpontja: 2025.11.29., 18:00
Helyszín: ISBN+ Galéria
Megtekinthető: 2025. 2025.11.29 – 12.23.

„Where the Wild Roses Grow”

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Kovács Zoltán: Metszéspont

Megnyitó: 2025.11.25., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.06 – 12.05.

Kovács Zoltán: Metszéspont

Beke 80+1. Tükör/képmás

Megnyitó: 2025.11.26., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2025.11.26 – 2026.01.17.

Beke 80+1. Tükör/képmás

„the_print_fest Budapest”

Megnyitó: 2025.11.28., 18:00
Helyszín: MKE | Kondor Béla Galéria
Megtekinthető: 2025.11.12 – 2026.01.31.

„the_print_fest Budapest”

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

Megnyitó: 2025.11.14., 18.00
Helyszín: Kortárs Galéria Szabadka
Megtekinthető: 2025.11.15 – 12.31.

Milinszki Boglárka: nem gondolni kollektív, nem gondolni privát

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

A Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék Pályázati felhívása
Pályázni 2025. december 14. éjfélig

BARCSAY JENŐ TANULMÁNYI JUTALOM PÁLYÁZAT 2025/26 

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek