NEW DISORDER – Kis Róka Csaba

NEW DISORDER – Kis Róka Csaba

NEW DISORDER – Kis Róka Csaba

2019. november 16., 18:00
aqb Project Space

1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.

A kiállítást megnyitja: Szabó T. Anna
Kurátor: Fenyvesi Áron

Kis Róka Csaba (1981) New Disorder címet viselő önálló kiállításán a közönség a művész legújabb képeivel találkozhat az Art Quarter Budapest kiállítóterében. Kis Róka az elmúlt évek során radikálisan kilépett azok közül az alapvetően ábrázoló, figuratív és narratív festészeti keretek közül, amik művészetét a diplomázása óta meghatározták. Az új festmények szinte teljesen levedlették azt a vizualitást, ami ironikus, vagy még inkább szarkasztikus tükröt tartott az újkori európai figurális festészeti tradíciónak. Az alkotó új képei már a XXI. század ösztönös gesztusfestészetének lehetőségeit kutatják.

Kis Róka Csabának a mostani, AQB-ben rendezett kiállítása lesz az első olyan nagyobb léptékű bemutatkozása, ahol azok a változások mélységében nyomon követhetőek lesznek, amik 2014-es Weltschmerz és 2016-os Terjedő Bomlás c. kiállításain még éppenhogy csak elkezdődtek festményein. Kis Róka mára szinte teljes mértékben átadta vásznait festészeti ösztöneinek, felhagyott a tudatos komponálás szinte minden ismert fajtájávál. Ugyan új művein néhol még „egyensúlyozásra” használ absztrakt geometrikus háttereket, de aztán azokat is zárójelbe, vagy idézőjelbe teszi, ahogyan mutálódó önarcképeit is. Képeinek nincs sem novellisztikus, sem morális narratívája, tanulsága és teljesen felszívódik róluk minden kompozíciós keretszerkezet is. Festményeinek világa bár számottevően megváltozott, cseppet sem lett derűsebb, sőt még húsbamarkolóbb, mint bármikor korábban. Ez annak is köszönhető, hogy az ironikus narratíva látszat-bizonyosságai és a humor morális világítótornyai is eltűnnek a képeiről, és átadták a helyüket az alakok teljes bomlásának és felszámolásának. Kis Róka Csaba minden festészeti bizonyosságot megszüntet új festményein, a New Disorder pedig a művész eddigi legbátrabb és legkíméletlenebb kiállítása.

A kiállítás 2019. november 17 - 2020. január 5-ig látogatható.

http://www.csabakisroka.com

Grafikai arculat: Varga Dániel


Opening: 16 November, 2019 Saturday 6 pm

Opening speech by Anna Szabó T.
Curator: Áron Fenyvesi

Titled New Disorder, the latest exhibition of paintings by Csaba Kis Róka (1981) at the gallery space of Art Quarter Budapest presents the artist’s newest works. In recent years, Kis Róka has radically relinquished the essentially figurative and narrative painting style that had characterised his art since graduation. His newest paintings are almost completely free of the visual language that had held an ironic, in fact, sarcastic mirror up to the modern European tradition of figurative painting. The artist’s latest paintings are progressive explorations into the possibilities of instinctive gesture painting in the 21 st century.

Csaba Kis Róka’s current exhibition at the AQB will be his first large-scale presentation to give in-depth insight into the transformation of his art that had merely begun at the time of his exhibitions Weltschmerz in 2014 and Expanding Decadence in 2016. By now, Kis Róka has almost completely surrendered his canvases to his painterly instincts, abandoning almost every known type of conscious composition. Although some of his new paintings do feature abstract geometric backgrounds with the purpose of ‘maintaining balance’, even these are parenthesised or put in quotation marks, as are his mutating self-portraits. Kis Róka’s paintings offer neither anecdotal nor moral narrative, nor a lesson, and they are completely devoid of any kind of compositional framing. Although the universe of Kis Róka’s paintings has fundamentally changed, it is not in the least brighter: in fact, it is more perturbing than ever before. This is owing to the fact, among other things, that even the illusory certainties of ironic narrative and the moral lighthouses of humour have abandoned his paintings, giving way to the total decomposition and liquidation of figures. As Csaba Kis Róka eliminates any and all pictorial evidentiality in his new paintings, New Disorder is the artist’s boldest and most relentless exhibition so far.

On view: 17 November, 2019 - 5 January, 2020

http://www.csabakisroka.com

Graphic design: Dániel Varga

www.facebook.com

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Március 16-31.

KIÁLLÍTÁSOK, ESEMÉNYEK

Viszonyítás kérdése… címmel nyílik alumni hallgatóink kiállítása

Megnyitó: 2026.03.18., 18:00
Megtekinthető:2026.03.19. – 04.27.
Helyszín: ALIBI Műgyüjtő és Mecénás Szalon

Viszonyítás kérdése… címmel nyílik alumni hallgatóink kiállítása

A PETER ÉS IRENE LUDWIG ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Határidő: 2026. április 10-én (hétfő) éjfél.

A PETER ÉS IRENE LUDWIG ALAPÍTVÁNY ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Állami kitüntetéseket vettek át a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és alumnusai

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából idén is számos kiváló művész és szakember részesült magas rangú állami kitüntetésben.
Az elismeréseket Magyarország köztársasági elnöke és Magyarország Kormánya adományozta azoknak,..

Állami kitüntetéseket vettek át a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatói és alumnusai

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

Megnyitó: 2026.03.31., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.2026.03.31 – 05.02.

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

Tökéletlen – Mulandó – Hiányos

MERÉSZ MÁTÉ BALÁZS SZOBRÁSZMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2026.03.17., 18:00
Helyszín: MKE, Epreskert, Parthenón-fríz terem
Megtekinthető: 2026.03.18– 27.

Tökéletlen – Mulandó – Hiányos

ARITMIA CÍMMEL NYÍLIK KÉPGRAFIKUS HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA A KONDOR BÉLA GALÉRIÁBAN

Barna Mona, Beyer Borbála, Kulcsár Szófia, Nyeskur Jaroszláv Olegovics
Megtekinthető: 2026. április 10-ig
Helyszín: MKE, Kondor Béla Galéria

ARITMIA CÍMMEL NYÍLIK KÉPGRAFIKUS HALLGATÓK KIÁLLÍTÁSA A KONDOR BÉLA GALÉRIÁBAN

Strobl-évad: az M5 Agenda stábja forgatott az Epreskertben 

Az M5 Agenda forgatott az Epreskertben a Strobl 170 Jubileumi Évad alkalmából, ahol a köztévé stábja meglátogatta a nemrég megnyílt kerítéskiállítást.

Strobl-évad: az M5 Agenda stábja forgatott az Epreskertben 

Vesd össze címmel nyílt meg Dobó Bianka kiállítása

Helyszín: Eötvös10 Művelődési Ház
Megtekinthető: 2026.03.29-ig

Vesd össze címmel nyílt meg Dobó Bianka kiállítása

Az elmúlt évtizedek magyar grafikai látképét mutatja be az EMŰK-ben megnyílt kiállítás

Megtekinthető: április 9-ig.

Az elmúlt évtizedek magyar grafikai látképét mutatja be az EMŰK-ben megnyílt kiállítás

A Doktori Iskola februári hírei

KURTÁG 100 I Az eseménysorozat megnyitó kiállítása Tóth Andrej, a Doktori Iskola hallgatójának alkotásaival nyílt meg
Úgy emlékszem, mintha csak holnap lett volna

A Doktori Iskola februári hírei

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Megnyitó: 2026.03.14., 12:00
Helyszín: Alföldi Galéria
Megtekinthető: 2026.03.15 – 05.03.

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Salamon Gáspár a College Art Association konferencián tartott előadást Chicagóban

Salamon Gáspár, a Művészettörténet Tanszék adjunktusa The Pit-House as “Primitive Hut”: Archaic Exoticism of Roma Dwellings in Early 20th-Century Hungary címmel tartott előadást

Salamon Gáspár a College Art Association konferencián tartott előadást Chicagóban

A Képző ad helyet a 25. Országos Tervezőgrafikai Biennálénak

Időpont: 2026.03.05., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.03.05-19-ig

A Képző ad helyet a 25. Országos Tervezőgrafikai Biennálénak

Ismét az Apex Design Toplistájának élmezőnyében végeztek a Képző oktatói

Idén is remekül szerepeltek a képzős oktatók az Apex Design Toplistán...

Ismét az Apex Design Toplistájának élmezőnyében végeztek a Képző oktatói

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

A nevezés határideje: 2026. április 01.

Országos Tudományos Diákköri Konferencia – Felhívás a 2025/26. tanév intézményi versenyére

Megalakult a November 25. Bizottság

Február 24-én megalakult a Magyar Képzőművészeti Egyetem November 25. Bizottsága...

Megalakult a November 25. Bizottság

NYOMTATÁS FOLYAMATBAN 

SEPSISZENTGYÖRGYÖN NYÍLIK A KÉPZŐ KIÁLLÍTÁSA 
Megnyitó: 2026.03.04., 18:00
Megtekinthető: 2026.03.04. – 04.09.
Helyszín: EMŰK, Sepsiszentgyörgy

NYOMTATÁS FOLYAMATBAN 

Új oktatónk Barabás Zsófi

Barabás Zsófi 2025 szeptembere óta az MKE Grafika Tanszék illusztráció specializációjának új oktatója.

Új oktatónk Barabás Zsófi

Nemes Anna Eszter  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.30.,  16:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Nemes Anna Eszter  DLA-doktorjelölt doktori védése

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Időpont: 2026.03.20.,  10:00 óra
Helyszín: MKE, Doktori Iskola, Feszty ház

Horváth Mátyás  DLA-doktorjelölt doktori védése

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

Patrick Tagoe-Turkson, a Ludwig Alapítvány vendégprofesszorának kurzusa

Material-Based Art Practice: Found Objects and Transformation

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

Megnyitó: 2026.03.25., 18:00
Helyszín: Eötvös10
Megtekinthető: 2026.03.25– 04.29.

BETA:TESTING címmel nyílik kiállítása Horváth Dániel festő mesterosztályának az Eötvös10-ben

A mélypont fájdalmának csöndessége Schell Réka // [amit még] című kiállításán

Megnyitó: 2026.02.18., 19:00
Helyszín: ISON
Megtekinthető: 2026.02.18. –04.11.

A mélypont fájdalmának csöndessége Schell Réka // [amit még] című kiállításán

A családi emlékezet törékeny rétegei tárulnak fel Reining Vivien Kórtörténet című kiállításán

Megnyitó: 2026.02.19., 18:00
Megnyitja: Kallós Judit, művészettörténész
Helyszín: Paloma Artspace Galéria
Megtekinthető: 2026.02.20. – 03.27.

A családi emlékezet törékeny rétegei tárulnak fel Reining Vivien Kórtörténet című kiállításán

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

KŐNIG Frigyes

Időpont: 2025.11.29., 15:00
Helyszín: Csók István Képtár, Székesfehérvár
A kiállítás megtekinthető: 2025.11.29 – 2026.04.19.

KŐNIG Frigyes

Culture Moves Europe

A pályázati felhívásra 2026. április 30-ig, minden hónap utolsó napján éjfélig lehet jelentkezni.

Culture Moves Europe

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

Megnyílt a Culture Moves Europe egyéni pályázata
Jelentkezési határidő: 2026.04.30-ig, minden hónap végéig.

Nemzetközi mobilitási lehetőség művészeknek és kulturális szakembereknek

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2024/2025-ös és 2025/2026-os tanév

Pályázati felhívás az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására