ÚJ VONAL

Az MKE képgrafikus hallgatóinak kiállítása / 2022.09.30. - 10.29.

ÚJ VONAL

ÚJ VONAL

Az MKE képgrafikus hallgatóinak kiállítása / 2022.09.30. - 10.29.

Az Esernyős Galériában „ÚJ VONAL” címmel megrendezett kiállításon – melynek anyagát a legfiatalabb grafikus generáció legújabb műveiből válogattuk – láthatóvá válik élő művészetünk, aktív jelenünk alkotói gondolkodása. 

A 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének képgrafikus hallgatói által készített művek láttán érzékelhető az alkotói szabadság jelenléte, mely szabadság gyakorlatilag inspirálja az alkotókat munka közben, sőt már a kreatív-művészi koncepció vagy a konkrét mű megtervezésekor egyaránt. 

Az itt kiállító művészhallgatók valójában már bármit meg tudnak valósítani, amit elképzelésük szerint szeretnének, hiszen ők - a kortárs művészi grafika megalkotói - minden technikában otthon vannak. Nem is csoda, hiszen az egyetemi képzés során a lehető legtermészetesebb módon vonzzák be munkájukba a legújabb anyagokat és technikai lehetőségeket is a klasszikus tanulmányok és technikai ismeretek elsajátítása mellett. 

A rajzi, olykor a festői módszerek kifejezetten jól egészülnek ki a fotográfia és a digitális képalkotói eljárások alkalmazásával úgy is, hogy a lehető legújabb eljárásokat bevonva végül is megszülethessen egy - egy mű vagy műtárgy sorozat. A grafika egy egyszerűen megfogható, ám roppant tágan értelmezhető fogalom valójában. Ebbe a csoportba tartozik természeténél fogva az egyszerű vonal, vagyis a kéz jele a papíron, a foltok, pöttyök vagy rajzi gesztusok. Persze gazdagítja a grafika kelléktárát a nyomhagyó eszközök sokfélesége, és tovább tágítja lehetőségeit a sokszorosító technikák számos változata a primitív nyomhagyásoktól, az egyszerű lenyomatoktól 

a klasszikus eljárásokon át a legmodernebb digitális képalkotói módszerekig és a különböző számítógépes alkalmazásokig. Talán nem is létezik egyáltalán olyan képzőművész a világon, aki ne készítene valamilyen grafikát. 

A grafika készítés ugyanis a korlátlan alkotói szabadság megélésének alapfunkciója. Érdekesség, hogy ezen a kiállításon szereplő valamennyi alkotás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének műtermeiben, műhelyeiben készült.

A 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem jó szívvel ajánlja a látogatók figyelmébe az „ÚJ VONAL” című kiállítással a képgrafikus egyetemi hallgatók munkáját!

A tárlatot megnyitja:
Szurcsik József 
Munkácsy-díjas képzőművész, egyetemi docens 
a Magyar Képzőművészeti Egyetem általános rektorhelyettese

Megnyitó:
2022. szeptember 30., péntek, 17 óra

Helyszín:
Esernyős Galéria (1033 Budapest, Fő tér 2.)

A tárlat megtekinthető 2022. október 29-ig.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

2026-ban is lehetőség van arra, hogy a személyi jövedelemadó civil szervezetek számára felajánlható 1%-ával a Magyar Képzőművészeti Egyetemet támogassuk.

Ajánld fel adód 1%-át a Képzőnek

Sikerrel zárult a Képző 3. Nemzetközi Hete

Kiváló bemutatókkal és élénk tapasztalatcserével zajlott a Képző harmadik Nemzetközi Hete április 20-24. között.

Sikerrel zárult a Képző 3. Nemzetközi Hete

PÁLYÁZAT Kooperatív doktori képzésre történő átsorolásra

Határidő: 2026. május 27. 23:59

PÁLYÁZAT Kooperatív doktori képzésre történő átsorolásra

Krizsán-díj 2026

Nemzetközi lehetőség végzős hallgatóknak
Pályázati határidő: 2026.07.06., 12:00

Krizsán-díj 2026

Interpretációs kísérlet – Niobé

Erős Apolka szobrászművész kiállítása
Megnyitó: 2026.05.07., 18:00
Helyszín: Etyeki Műhely Alapítvány
Megtekinthető: 2026.05.08– 06.12.

Interpretációs kísérlet – Niobé

ÍZÉ –  Szabó Ádám osztályának kiállítása 2. kör

Megnyitó: 2026.04.29., 18:00 
Helyszín: Magyar Műhely Galéria
Megtekinthető: 2026.04.30– 05.20.

ÍZÉ –  Szabó Ádám osztályának kiállítása 2. kör

Szabadtéri kiállítással tiszteleg Strobl Alajos életműve előtt a Várkert Bazár

Borovi Dániel művészettörténész tárlatvezetésével nyílt meg a Strobl Alajos életét és munkásságát bemutató Képmás szobrokkal című szabadtéri tárlat.

Szabadtéri kiállítással tiszteleg Strobl Alajos életműve előtt a Várkert Bazár

Beretvás Csanád: Főleg kövek (Organikus változatok)

Megnyitó: 2026.04.28., 18:00
Helyszín: Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2026.04.29– 05.08.

Beretvás Csanád: Főleg kövek (Organikus változatok)

IZÉ CÍMMEL NYÍLIK A SZABÓ ÁDÁM OSZTÁLY KIÁLLÍTÁSA

Megnyitó: 2026.04.24., 18:00 
Helyszín: MAMÜ Galéria
Megtekinthető: 2026.04.24. – 05.15.


IZÉ CÍMMEL NYÍLIK A SZABÓ ÁDÁM OSZTÁLY KIÁLLÍTÁSA

Ezüstgerely 2026

Regisztráció indulása: 2026.06.01.

Ezüstgerely 2026

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Sikeresen szerepeltek hallgatóink az IMDK-n – 30 továbbjutó az OTDK-ra

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

Időpont: 2026.05.19., 18:00
Helyszín: MKE Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény

Előadás az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításról (3. rész)

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

A Fulbright Bizottság az idén az alábbi kategóriákban hirdet ösztöndíjakat a 2027-2028-as tanévre az Egyesült Államokba.

Fulbright Ösztöndíjak a 2027-2028-as tanévre

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

Megnyitó: 2026.03.31., 18:00
Helyszín: MKE | Barcsay terem
Megtekinthető: 2026.2026.03.31 – 05.02.

Párhuzamos autonómiák címmel nyílik kiállítása Klimó Károlynak és alkotótársainak a Barcsayban

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Megnyitó: 2026.03.14., 12:00
Helyszín: Alföldi Galéria
Megtekinthető: 2026.03.15 – 05.03.

TRANSZFORMÁCIÓ / INTERPRETÁCIÓ címmel nyílik Erős Apolka szobrászművész és Szabó Klára Petra képzőművész kiállítása

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

A Képző epreskerti kerítéskiállítása
Időpont: 2025.02.17-től az év végéig 0-24 órában látogatható
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert, kerítés

Rendhagyó szabadtéri tárlattal indul a Strobl 170 Jubileumi Évad

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pályázati határidő:2026.02.02 – 2027.01.29.

Meghirdették a 14. Minoi Nemzetközi Kerámia Versenyt (Japán)

előKÉPZŐ

MKE Core10 Kurzusok – Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Én és az akt modell

Drozdik Orshi Orsolya, a Képző alumnija, Munkácsy- és Prima Primissima díjas képzőművész kiállítása
Megnyitó: 2026.01.24. 17:00
Helyszín: Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, Patkó Imre Gyűjtemény, Vastuskós ház
Megtekinthető: 2026.08.30-ig

Én és az akt modell

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

Időpont: 2026.01.22., 14.00
Helyszín: Lengyel Intézet

Meghívó Tóth Tamás doktori védésére

OKTÓBER

Megnyitó: 2025.10.14. 18:00
Helyszín: BTM Kiscelli Múzeum, Oratórium
Megtekinthető: 2025.10.15–2026.10.25.

OKTÓBER

előKÉPZŐ

a Magyar Képzőművészeti Egyetem előkészítő kurzusai 2025/2026

előKÉPZŐ

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására

2025/2026-ös és 2026/2027-es tanév
(KA171-es projektek esetében 2027/2028-as tanévig).

Az Erasmus+ programban részt vevő fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók, illetve munkatársak kiegészítő pénzügyi támogatására